Népújság, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-15 / 136. szám
Szubjektív ítélet Somogyi István huszonhat évet dolgozott az Ózdi Kohászati Üzemeknél hengerészként. Munkáját megbecsülték, szorgalmát, igyekezétét méltatta a többszöri kiválódolgozó-kitüntetés. Hét évvel ezelőtt a Hevesi Községi Tanács akkori vezetői hívták fürdőgondnoknak. Hogy új munkakörében valóban otthonosan mozogjon, saját pénzén elvégezte a fürdőgondnoki és úszómesteri tanfolyamat. Eveken át munkáját kedvvel és eredményesen végezte. Felettesei elégedettek voltak tevékenységével. Ez év márciusában mégis elbocsátották. Az indok: a községi tanács gazdaságossági szempontokra hivatkozva megszüntette a fürdőgondnoki státust. A jogilag teljesen szabályos intézkedésnek azonban erősen szubjektív ízű előzményei vannak. A történet egy lopással kezdődött. Tavaly augusztusban eltűnt a strandról egy sátor és egy gumimatrac. A községi tanács elnöke Somogyi Istvánt vonta felelősségre, s kötelezte a kár megfizetésére. Ö azzal érvelt, hogy az eltűnés napján nem volt szolgálatban s megemlítette azt is, hogy a strandon nincs éjjeliőr. Igyekezett azonban elkerülni a nézeteltérést, s befizette a tanács által kártérítésként megszabott 300 forintot. Hiába volt azonban óvatos a fürdőgondnok, a konfliktus mégis itt kezdődött, ennél az illemtudóan fogalmazott s mindjárt vissza is vont nemnél. Másodszorra Somogyi István hibázott. Tavaly november harmadikén, egy ünnepi vacsorán ittas állapotban in_ dulatos kifejezéssel sértette meg a tanácselnököt. Másnap, tettét megbánva, bocsánatot szándékozott kérni. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mert a tanács vezetői fegyelmi eljárást indítottak ellene, s ezért az egyetlen indulattelt mondatért állásából elbocsátották. A gondnok fellebbezett, s a járási munkaügyi döntő- bizottság az elbocsátást szigorú megrovásra változtatta. A határozat ellen most már a Hevesi Községi Tanács nyújtott be fellebbezést. A tárgyaláson a tanács képviselője arra hivatkozott, hogy a sértő kijelentésnek tekintélyromboló hatása mutatkozott, s emiatt elképzelhetetlen, hogy Somogyi István továbbra is a tanácsi apparátus beosztott dolgozója lehessen. Ezzel a szubjektív érveléssel a megyei munkaügyi döntőbizottság természetesen nem értett egyet, s elutasította a községi tanács fellebbezését. A fürdőgondnok így maradhatott állásában. De nem sokáig, mert jött a jogilag szabályos felmondás. A fürdőgondnok állás nélkül maradt. Igazát több fórumon kereste, s papíron meg is kapta ennek elismerését. Ügyészségi óvásra a járási munkaügyi döntőbizottság mentesítette a kártérítés fizetésétől. A tanácsi vezetők ezt ismét megvétózák. Üjra Somogyi István mellett döntött most már a megyei munkaügyi döntőbizottság. Ezzel azonban a 300 forinf ürügyén folyó presz- tizsháborúnak koránt sincs vége. Ügy hírlik, most majd a Hevesi Községi Tanács kér ügyészi óvást. Közben a volt, fürdőgondnok, akinek két gyermeke s eltartandó idős családtagja van, állás nélkül él. Miért? O azt mondja, egy indulatos szó miatt. A tanácselnök szerint nincs összefüggés a két elbocsátás között. Ügy hisszük, ezt fölösleges bizonyítani, mert a tények önmagukért beszélnek, s csak azt igazolják, hogy a gondnok meggondolatlan kijelentése miatt maradt állás nélkül. Ez így igaz akkor is, ha másodszori elbocsátása jogilag teljesen szabályos „akció” eredménye lett. Ennek a túlontúl jogszerű eljárásnak is akad azért egy szépséghibája. A hevesi strandnak ugyanis Somogyi István elbocsátása óta nincs szakképzett gondnoka. Erre piszéik mindenképp szükség lenne. Ezt szintén paragrafusok írják elő, elsősorban a fürdővendégek érdekében. Somogyi István hibázott, amikór meggondolatlanul megsértette a tanácselnököt. Az ilyen magatartásért természetesen. felelősségre vonás jár, de a legsúlyosabb büntetés — az elbocsátás — semmiképp sem! A szocialista vezetötípus alapvonása nem a paragrafusokat kombináló szubjektív indulat, hanem a tárgyilagos emberség. Ezt vártuk volna a Hevesi Községi Tanács vezetőitől is. Pécsi István „Kegyeimet" kapott a falu Nem tudnak ennél szebbet, kedvesebbet építeni? örömtáncot jár Visonta. Nyílnak a pingáJt rózsák a megsápadt házfalakon, zöldellnek a rozsdamarta vaskerítések, virágokat palántáinak a kiskertekben, cserepeik kopognak a magasban. Nevet, mosolyog a falu. Temetés helyett lakodalmat ül. Visonta nem hal meg. Megjött a felmentő ítélet: életben marad. A házak alatti barna kincs örök nyugalomra tér. Győzött, kegyelmet kapott a falu ... — Ne is beszéljünk most már a múltról. Felejtsük el és lássunk munkához. Tízéves lemaradásunk van. Utói kell érni magunkat... — Tulajdonképpen mór nincs is értelme, elvégre minden elvégeztetett, s tisztáztatott, de mivel Kamarás Lajos pb-titkár szobájában nem először hangzott el már a „nagy kérdés”, ezért még egyszer, s egyben utoljára mi is kiprovokóltuk: a felmentő ítélet miatt inkább nem sajnálkozniuk kellene? — Szóval, mégiscsak a múlt, illetve a jövő. Kényes kérdés. Mert azonkívül, hogy félmilliárdba került volna a kitelepítés, a falu akarata érvényesült a maradásban. És mivel én nemcsak helybéli, hanem egyben a falu egyik vezetője is vagyok, ezért nem mondhatok mást, mint hogy jól van ez így. A lakosság 90 százaléka ünnepli a maradást, ezért az egyéni vélemények most már mit sem érnek. Persze, hogy mikor lesz aztán ez a falu olyan, mint az a pazar, kis kertes városka, melyet ígértek, erre aztán igazán ne várjon tőlem feleletet. Nem, mintha nem tudnék rá választ adni, de most már mindegy... Festék, mész, olajszag kavarog a házak között. Frissül, éled a falu. Már szabályosan, egészségesen lélegzik ... — Ránk is fér a frissülés. Tíz éve tilos volt az építkezés, az idő pedig őröl, darál. Ütra, kórházra, iskolára, óvodára, kutakra van szükség. A tisztelt felettesek kezet nyújtottak és. segítséget ígértek. Valamennyit elfogadjuk és megköszönjük. Meg kell gyorsítani a tempót, az ütemet. Visszakaptuk a falut, most már tőlünk is függ, hogy mit hoz, s milyen lesz a jövő... — A halálos ítélet kimondásakor sokan elköltöztek a faluból. A kegyelemnek van vonzó hatása? — Nem is kicsi. Már többen érdeklődtek, sőt néhá- nyan már áruba bocsátották a telket, a házat is. Jönnek vissza. Hiába: nemcsak a vér, de az érzések sem válnak vízzé. De mozgolódnak itt a faluban is. Négyen jöttek már építési engedély ügyében, és hát mindenki kőműves: szépíti, foltozza, öltözteti házát, portáját Szóval, jönnek. Ez persze annak is köszönhető, hogy ez a nagy építkezés csak a falura jelentett veszélyt, az emberekre soha. Sőt: Visonta lakosságának egynegyede éppen az építkezésen keresd a kenyerét Így aztán most kétszeresen is megéri a hazatérési Pár lépés az erőmű, a bánya, a biztos kenyér, és most már a falunak sem kell búcsút inteni. Nyertünk tehát így is: egy falut, hírnevet, megélhetést És még történelmet is. Mert ami mifelénk történik, az előbb-utóbb történelemmé válik. Aranysárgás napsugarakban fürdik a falu. Kitárta kapuit, s bent, a küszöbökön átellenben már a jövőről álmodoznak a győztesek. Ki házról, ki kocsiról, ki nyugodt örekségről, s ki a faluról. Az ifjú asszony, Zá- borszki lmréné, a termelőszövetkezet dolgozója, egy új, szép, elegáns, két szoba összkomfortos házzal kívánja megünnepelni a szülőfalu maradását... — Tudom, hogy az új falu korszerűbb lett volna, de mit csináljak, én ezt szeretünk egy szép házat, s lesz abban majd fürdőszoba, konyha, éléskamra és természetesen gyerek is. Van egy kis pénzünk, hitelt is kérünk, aztán a szülök is segítenek. Már a telket is kinéztük. Ügy szeretnénk, ha jövő év őszén beköltözhetnénk. Nagy nap lesz, de , azért kisebb annál, amikor megtudtuk, hogy nem bontják szét a falut. De nehogy »Fő, hogy nem ölték tem. Ezt a jó öreg VisontáÜ Nem tudnak nekem ennél szebbet, kedvesebbet építeni. Sehol a világion. Ügy volt, hogy mi is i elköltözünk, de most már maradunk. Épízsssss//sssssssssssssssssssssssssssss/sssss//ssss/ssssssss/s/sssssssss/sssssss/ss/ss/ss//jsss/sssss/s/sss//s/ssssssssss/sssssssssssssssssss/ss/sssssssssssssssssssssssssrsf/ssssssssss/fsssssssssssssss/ssssssssssssss/ssssss V áratlan ás véletlen a találkozás. Tíz éve nem láttuk egymást. Ilyen esemény hogy is múlhatna el szárazon, erre inni kelL A kertvendéglőben hely van, sör nincs. Leülünk egy gö- csörtös törzsű vadszőlőfa alá és nyeljük a xíagyfröccsöket. Pörgetjük visszafelé az elszállt tíz esztendőt. — Emlékszel arra a diákotthonra? Nem mertük éjszakára leoltani a villanyt, mert a sötétben előmászott a sok poloska. Potyogtak ránk a mennyezetről. Mikor kiégett a körténk, te kihur- colkodtál a folyosóra. Én röhögtem rajtad, de fél perc múltán már jajgatva iszkol- tam utánad matracostól. Most is borzongok, micsoda szőnyegbombázást kaptam. — Komám, én azóta is allergiás vagyok a mennyezetre. Akárhová vet a sorsom, mindjárt azt nézem, mj van a fejem felett. Pedig hol vagyunk már attól az időtől. De tudod mit? Elmondom neked a sorsom „mennyezetben elbeszélve”. Albérleti mennyezetekben..'. „Földhözragadt” foglalkozást választottam. Egyetem után az első állomásom egy kedves kis falucska volt. Bizonyos Ángyéi nénihez kvártély óztam be magam. Volt neki szép új háza, s abban ő lakott egyszem fiacskájával. Állt az udvaron egy kisebb építmény is, öreg, múzeumi látványosságnak beillő házikó, tetőzete középütt rogy- gyantan besüppedt, s e rokkantsága a palóctól merőben elültő, idegen formát, KONTYVIRAQ. 1069- június 15., vasárnap;; szinte egzotikus, keleties stílust kölcsönzött számára. Ezt a pagodát laktam én. Gerendás mennyezete volt, pácolt fekete színű, látszott rajta az idő és a szu nyoma. Jóformán el sem fértem alatta. Első este arra gondoltam, amivel az egyetemről útra bocsátottak: „A falusi közösség bonyolult viszonylatai próbára teszik az embert, mielőtt még a szakember megnyilvánulhatna.” A járásnál egy idősebb szakkáder azt javasolta: „A mezőgazdász legyen az első, aki felkel a faluban”. Én például el se aludhattam. Éjfél körül Ángyéi néném fiacskája azt bizonygatta üvöltve az ablakom alatt, hogy „haragszik az édesanyám”. Dehogy haragudott a jóságos asszony, mélyen aludt, az üvöltést nem hallhatta, s azt sem, hogy az én áblakomat kocog- tatja: „Mérnek uram, van itt egy flaska bor, megihatnánk együtt a tiszteletire...!” A bor mellé cimborát is hozott és jó órás nótázás után ott aludtak el nálam mind a ketten, a padlón. Ügy horkoltak, hogy a szu sem mert perceg- ni a fekete gerendákban. Persze, hogy elsőnek voltam talpon a faluban. És első voltam minden reggel. A jó példám azonban nem ragadt senkire. Csak az öreg Ángyéi mondogatta: „Jaj, jaj, mérnök úr, miért nem megy doktorhoz? Maga biztosan beteg, fiatal létére nem bír aludni.*' A második mennyezetem bolthajtásos volt. Magas és, barátságtalan. Tűzoltó; létra kellett volna, hogy a pókhálókat le tudjam takarítani. Bizony isten egészen barátságosnak tűnt és szívesen benne tanyázom még, ha nem változik az állomáshelyem. Akkor tudtam meg, hogy egy régi koporsóraktár volt az otthonom. A harmadik mennyezetem kis híján szabályszerűnek és tökéletesnek mondható. Csak az a lyuk rontott el mindent. Addig-adddg nézegettem az egyik sarkot éjszakánként, hogy teljesen kilyukadt. Ügy, ahogy mondom, kilyukadt és lenézett rajta hozzám ejgy hosszú orrú, szürke szemű patkány legény. A neméről akkor győződtem meg, amikor kéthetes offenzíva után végleg leszámoltam éjszakai nyugalmam háborítójával. A nyugalmat' azonban patkány nélkül sem sokáig élvezhettem. Ha esős volt az idő, a lyukon át a hálószobámban is úgy zuhogott, miht odakint. Kértem házigazdámat, tegyen valamit a lyuk és az eső ellen. Sok-sok rimánko- dás után szánta magát a cselekvésre. Áthúzta ágyamat a lyukkal szemközti sarokba. Nekem, a diplomás marhának, nem jutott eszembe egyszer sem ez a lehetséges megoldás. Én mániákusan a bonyolultabb megoldásra, a tetőjavításba gondoltam csak. Utolsó szálláshelyem egy bárói kastély. Van vagy ötszáz éves, a falainak ma sem árthatnának az, ágyúgolyók. De a mennyezet?! A kastélyban vannak a szövetkezet irodái is. S itt rendezték be, ideiglenesen, megalakuláskor a gabonaraktárSt. Annyi az egér, tíz macska nem bírja irtani. Azt mondanom se kell, rajtam kívül más nem figyelte a menyezetet. Én mindennap konstataláltam az újabb repedéseket. Többször szóltam az elnökünknek, szedessük rendbe, mert baj történik. Csak mosolygott. Azon meg kimondottan derült, hogy a nagyobb ropogásokra, reccsenésekre mindjárt az iratszekrények közé ugrottam. Egy reggel aztán minden mosolyától, derűjétől megfosztotta. A mennyezet, pár órával beérkezésünk előtt, hatalmas robajjal leomlott. Szétforgácsolta a szekrényeket, asztalokat. Mondhatom, úgy nézett ki minden, mint egy bombatámadás után. A zóta szépen helyreállítottak mindent, sőt a kastély külső csinosítását is megkezdik. Tudod, a kastély műemlék. Ez jó is meg rossz ( is egyszerre. Jó, mert nem ‘ egyedül minket terhel a teljes költség és felépülhet majd egy külön raktár is. Rossz, mert hagyománytisztelettel mindent az eredeti állapotnak megfelelően kellett helyreállítani, nem engedtek semmi változtatást. De nem is bánom tulajdonképp. mert magam is kastélylakó leszek. Ott rendezhetem be „mennyezet-problémamentes” hajlékomat. — Mint agglegény? — Öregem, nősülök. Pardon, háza sodom. Tessék, ime az áldozat. Az igazolvány lapjai közül fényképet vesz elő. Csinos, szőke kontyos hajadon. — Most végez az agrártu- dományin. Az én nevelésem, már gyermekkorában kiszemeltem magamnak, Idejön ő is dolgozni. A fényképet visszarakja a helyére. S akkor az asztal fehér abroszára libben egy furcsa növényke, színes, préselt virág. Vigyázva emeli a tenyerére. — Az elnök hozta nekem, egyik reggel kint járt az erdőn. Azt mondja: tessék, nézd, jó esztendőnk lesz. Lesz bor, árpa. búza, kukorica. Ez a virág megmondja. — Milyen virág? — Arum maculatum. Egyszerűen: kontyvirág. Egyszikű nemzetség szép tagja. Szereti az árnyas erdőt. Ha kedvező a tavasz, a kontyvirág tökéletesen kifejleszti porzás és termés virágrészeit, ha az idő nem kedvező, a virág satnya marad. — És ha a virág rosszul jósol? — Gondolod, a virág-jós- latnak egyedül hinni tudnék? Az elnök eszes kópé. Tudja ő, mennyit trágyáztunk, műtrágyáztunk, tudja, milyen magot és milyen jól előkészített magágyba vetettünk. Ne félj, ha tíz sorban csak négy szál árpa árválkodna, nem harangozna jó termést. Ahogy a kontyvirág megérzi a jó időt, ugyanúgy megérzik a kultúrnövények is. Nem voltak buta fiúk, akik a kontyvirág jőstudományát kifigyelték, s továbbadták az utódoknak. — ...Jó esztendő ígérkezik, komám. Nekem különösen. Az én kis virágom is kontyot kap hamarost. Hej, de kerek kontyot csinálunk a hajából; Szép asszonyosat... Catakji Dezső *neg azt a falut!" { (Foto: Kiss Béla)’ azt higgye, hogy én haragban lennék a szomszédos építkezéssel. Még örülök is,i hogy ilyen közel van. Elvégre a férjem is ott dolgozik. Csak a falut féltettem. Mert sokáig úgy volt, hogy az erőmű, meg a bánya megeszi ezt a kis falut... Most már nincs harag. Teljes az egyetértés... Pár héttel ezelőtt üresem ásítottak az utcák, a kapualjak. A szó is keserű volt* mert persze hogy a költözködésnél kötöttek ki. Most már nyoma sincs a rosszá kedvnek. A 76 éves, köztiszteletben álló, szavatartó, príma ács, kőművesmester s szőlősgazda Trubacs János bácsi sem húzza mór le szemöldökéig kiszolgált kalapjának karimáját Félre ugyan nem vágja, csak úgy, komótosan megbiccenti... — Itt születtem, itt akarok meghalni. Amit itt lát, a liá- zat, a kerítést, a pincét, a színeket azt mind én építettem. Még két évvel ezelőtt is a háztetőket jártam. Talán a szívem is belehasadt volna, ha lebontják ezt a házat — Nincs tehát költözködés^ búcsúzás, de most mi lesi a halmaji házzal? — Eladom Az úgy készült, hogy ha már el kell menni, — gondoltam magamban, — akkor legalább olyan házban lakjak, amelyet én építettem. Még nincs kész, da már benne van vagy 160 ezeí forint. Nem félek én attól, lesz arra vevő. A pénzt meg majd feléljük az asszonnyaL Még a gyerekeknek is jut belőle, Én világéletemben a két kezemmel kerestem a pénzt, legalább most kipihenem magam. Semmi sem számít: fő, hogy nem ölték meg ezt a ;falut. Most majd megrázza, kihúzza magát, és élni kezd. És hogy ez biztosan így legyen, koccintsunk egyet rá... Az ítélet jogerős: kegyelmet kapott Visonta. Azót% vígad a falu... ^ ___ [ i Koós JÓZM0 '
