Népújság, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-15 / 109. szám
Tanulni, tanulás nélkül A FAL Jegyzetek a vizuális ismeretterjesztésről Francia film f „mert a festészetnek , nincs szüksége különféle nyelvek tolmácsolására, mint az irodalomnak, és könnyen megérteti < magát az emberekkel, akárcsak a természet által létrehozott dolgok” — írta hajdan a reneszánsz zseniális alkotója, Leonardo da Vinci, és — művészeti neveléséről szólván — rá szívesen hivatkoznak azok is, akik soha nem olvasták az idézetet. Azt már sokkal kevesebben emlegetik, hogy ugyanez . a Leonardo mégis kódex-oldalakat írt és rajzolt tele a festészet elméletéről, hosszú fe-; fezetekben foglalta össze nézeteit „A Csillogásról”, ^Árnyékáról és Fényéről”, sőt arról, „Hogyan lehet felismerni a jó festményt, s milyennek kell lennie, hogy jó tegyen”? — és bár könyvét elsősorban, festőknek szánta, bőségesen okultak belőle már akkor is azok, akik nem csinálják, csak csodálják a festészetet Évszázadokkal ezelőtt Leonardo is részt vett a maga módján abban a tevékenységben, amit ma úgy hívunk: művészeti ismeret- terjesztés. Nem túl szép, nem is túlságosan népszerű kifejezés, jó néhány embert — szerkesztőségbe érkezett levelek, telefonok; szóbaö elmondott bosszantod ások bizonyítják *— egyenesen ingerel. „Amit magyarázni kell, az már nem művészet-’ — gyakorta így szól a bősz-; szús ítélet, és mennyire igazságtalan — annyira érthető is ez a kifakadás. Üzemben, szántóföldön, íróasztal mellett eltöltött műszakok után arra talán még kapható az ember, hogy olykor elmenjen egy kiállításra, múzeumba, megnézzen egy tv-mü- soflit valamilyen művészeti alkotásról. De hogy még utána (vagy előtte) „magyarázatokat” hallgasson, mert csak így ériá igazán a látottakat — akkor inkább a művészet sem kelL PEDIG A HOZZÁÉRTÉSNEK nem mindig ez az ára, a kifejezésben: „művészeti ismeretterjesztés”, sokkal barátságosabb és hangulatosabb dolgok is rejlenek annál — a sokak számára nyomasztó — elképzelésinél, hogy zárt teremben ülve hallgassuk egy ember több órás magyarázatait, vagy napi fáradságos munka után nehezen emészthető könyvekből „bevágjuk’’ a művészetet. Maradjunk mindjárt a könyveknél. Ezekből is többféle van, és a képzőművészeti kötetek közül a legbarátságosabbak a különböző albumok, repreduikciós gyűjtemények. Barátságosak, mert nem szöveggel, sokszor nehéz, idegen szavakkal és szakkifejezésekkel telt szövegekkel akarnak elsősorban hatni, hanem a látvány szépségével, reprodukált, sokszorosított remekművek közvetlen szavával. Többet is érnek a nem szakembernek minden mégoly tudomáVálás angol módra A brit parlament a nyáron valószínűleg elfogadja a válásról szóló új törvényt, amely megkönnyíti azoknak a házasságoknak a felbontását, amelyek már elveszítették értelmüket. Az országban 250 ezer férfi és nő él együtt anélkül, hogy házasságot kötött volna, mert korábbi házasságukat nem bontották fel. Az új törvény szerint a házasságot felbontják, ha a házastársak öt évnél hosszabb ideje különélnek, még akkor is, ha a válásba az egyik fél nem hajlandó beleegyezni. Közös beleegyezés esetén kétévi különélés után a házasság felbontható. 1069. május 15., csütörtök nyos szövegnél, hiszen Leonardo óta (ha nem előbb) köztudott, hogy a művészet megismeréséhez közelebb visz a legkisebb látvány, mint a legjobban megírt szöveg. És van még egy előnye az albumnak: otthon van. Csak le kell emelni a polcról, csak el kell hozni a könyvtárból, vagy az üzletből, s mindenféle kényelmetlenség nélkül a világ legrangosabb alkotásaival ismerkedhet az ember. Van hátránya is: elég drága. A közkönyvtárak albumválasztéka mellett azonban még egy ajánlata van a • „barátságos ismeretterjesztésnek”: a reprodukció. Ezek darabonként és szinte fillérekért vásárolható, mind jobb minőségű színes nyomatok igazán bárki számára elérhetők, s ugyanazt nyújtják „részletre”, mint a drágább kötetek. Mert a papírra nyomott reprodukció mellett mind több a híve a „celluloidra nyomott reprodukciónak” is, és az utóbbi esz tendőkben-hóna pókban mind több az olyan dia is, amely méltó egy művészeti gyűjtemény összeállításához. És a reprodukcióknál hatásosabbak is. A művészi dia tulajdonosa eredeti méretben vetítheti szobája falára az egyetemes művészet remekeit, az igazi illúziónak határt csak a vászon, a szoba nagysága szab. Eset-; leg a diapozdtívek választéka és minősége. LÁTNI, NÉZNI, MEGFIGYELNI — ez a leonardoi elv nem változott, ha a festészet-szobrászat nagyon sokat is változott Leonardo óta. A modem művészet „érthetetlenül” idegen alkotásaira különösen érvényes ez a „használati utasítás”. Hiszen amit másodszor, harmadszor látunk, az már nem bosszantóan szokatlan, és tizedszerre talán már az ismerősnek, (ha nem is a teljesen megismertnek) szóló természetességgel fogadjuk, talán bosszantóból kedvelt ismerőssé is válik. Az album, a reprodukció, a diapozitív és a diafilm e sűrű- Knrin-Hnrátcáfírvsflhibá váló találkozásokat segíti elő >— barátságos környezetben, otthon. Ezt teszi új társuk, a televízió is. Még mindig nem a tv tudatos ismeretterjesztő előadásaira, művészettörténeti filmjeire gondolunk! Csak á Tv-híradók néhány percnyi „kiállítás-előzeteseire”, vagy a nagy múzeumokról készült filmekre, amelyekhez ugyan van magyarázat, de a lényeg a képernyőn van szöveg nélkül: a látvány. A műalkotás látványa persze a legkitűnőbb reprodukciónál, diánál, a legszellemesebben fényképezett tv-mű- somál is tökéletesebb, ha természetes: ha magát a műveket látjuk. Kiállításra járni, múzeumban ismerkedni — még mindig magyarázat nélkül! — ez ugyancsak hasznos ismeretterjesztés. Nem kell hozzá okvetlenül vezető, katalógus sem, csak érdeklődő szem, szépet kereső figyelem. Es persze, múzeum, kiállítás. Ez a lehetőség nem mindenütt egyforma, de amikor a városba- járás mindennapossá válik, sőt, mind gyakrabbak a falusi (nemegyszer: tanyai) bemutatók, a kiállítás is egyre kevesebb ember számára lesz elérhetetlen. ÍGY áll a dolog a művészeti ismeretterjesztés „fárasztóbb” formáival is. Mert a barátságos, otthoni, kényelmes formák mind bevezetői-kiegészítői ezeknek, amelyekről most nem beszéltünk. Ha úgy tetszik, lépcsőfok, Hiszen, aki megtanulta szeretni a művészetet kiállításom, diafilmen, vagy akár otthon díványon heverve lapozgatás közben, ha igazán rájött arra, hogyan lehet „tanulás nélkül tanulni” — előbb-utóbb nem elégszik meg ennyivel. Nincs kizárva, hogy a művelődési házak hosszabb előadásai, tárlatvezetések kollektív magyarázatai — e „fárasztó” ismeretterjesztő formák — iránt. Es ráébred, hogy nem is olyan fárasztóak. A kritikusban előlopakod- hatik a szubjektív lény, ha ezáltal a lényegre törhet. Így van ez jelen esetben, amikor a Jean Paul Sartre novellájából készült filmről akarom leírni élményemet, gondolataimat: Radnóti sorai dobolnak a fülembe. A világhírű francia író és filozófus a spanyol polgárháború első hónapjaiból emel ki három sorsot. Pablo, Tom és Juan a kivégzésük előtti utolsó éjszakát töltik együtt. Bűnük csak annyi, hogy a spanyol köztársaságért küzdöttek. Ez a három fiatalember — mindenétől megfosztva — a nyirkos falak között számvetést csinál, mert mit is tehet az ember mást, amikor már semmije sincsen. Alig száz mondat hangzik el ebben a filmben, ezek között is több a kérdés. Inkább magatartás és állapot vizsgája mindaz, ami ezen az éjszakán és ebben a nyomasztóan igaz filmben történik. Amig a három fiatalember a végső miértekre kutatja a választ, a jól fésült belga orvos újból megfésülködik, éppen most hegyezi meg ceruzáját, hogy szebb betűkkel jegyezhesse fel megbízói számára a siralomházi észleleteket. Az árulás néha olyan félszeg, hogy bánt. Ez a belga tiszt azt kérdezi Pablótól: Hogy érzi magát? — Sőt, odamegy a még majdnem gyerek Jüanhoz, hogy részvétet színleljen, s csak akkor hagy fel megkísértő szándékával, amikor az megharapja a keze fej át. A nézőt részvét tölti el a tragikus sorsok láttán, a reménytelenségnek azon az állapotán, amiben ezek a néma hősök szenvednek. De széni vedélyt kavar bennünk az a szén v tel enség, ahogyan a hatalom kisebb-nagyobb beosztottjai osztják itt a halált. Mindenfelé csak egyenruhát látni, fegyvereseket, egy-két sercegő tollat. Néhány kérdést kell megválaszolniuk a bilincsbeverteknek, aztán egy tiszt jön, és egy tenyérnyi papírról neveket olvas fel száraz hangon, azzal a szinte csak mellékesen odavetett mondattal, hogy holnap agyonlövik őket. •Emberi méltóságról itt szó sincs, mert a fegyveresek és rabjaik között egy láthatatlan fal húzódik. Az agyakban is van ilyen fal, amely még a szót sem engedi meghallani, attól, aki a fal túlsó oldalán áll. Nem szórakoztató film ez, a három arcon a csend nehéz súlya nyomasztó, s amikor egy-egy félmondat, vagy kérdés kicsúszik egy, vagy másik rab száján, ez a csend még kegyetlenebb, még megválaszolat- lanabb lesz. Ilyenkor megszólaltatja a rendező a zenét, mert a falak ormótlan formái, a reménytelenség és az egykedvűség, a fegyverek és a távoli puskaropogás egy képbe fogásához, az ellentétek feloldásához zene kell, amely, már túl az emberi nyelven teremt harmóniát á szerencsétlen elemi találkozásoknál. Jean-Paul Sartre filmje elgondolkoztat és megrendít, nemcsak párbeszédeivel, de azzal is, amit és ahogyan látványban elébünk tár. Témában és hangnemben őszinte összecsengés az is, hogy Radnóti versei jutnak eszünkbe. A három fiatal Michel del Castillo, Denis Mahaffey és Mathieu Klossowski alakítja szerényen és tiszta lelkiismeretet hangsúlyozva minden mozdulattal. A rendező. Serge Roullet hűségesen közvetíti a nagy francia egzisztenciálista irő gondolatait. Farkas András PlNTfe ISTVÁN 3» 4. Ruth meg Is érkezett. E különleges alkalomra legszebb ruháját vette fel. Hogyan is jellemezhetném szépségét? Leheletfinom csókot adott, de azonnal éreztem, hogy legszívesebben szenvedélyesen megcsókolna. Ruth leereszkedett mellém a székre, s egy pohár bran- dyt rendelt, mert ilyenkor nem árt némi ital. — Szeretsz? — kérdezte. — Szeretlek! — válaszoltam, mert részben csakugyan szerettem, részben pedig mit mondhat egy férfi egy nőnek? — Akikor jó! — válaszolta. —• Tudod darling, majdnem egész nap rád gondoltam, s már-már azt hittem, hogy nem szeretsz, csak meg akarsz kapni. A férfiak sokszor azért erőszakosak, mert már unják a nőt, és túl akarnak adni rajta. — Én szeretlek.:: — Most már tudom, te azért vagy olyan türelmetlen, mert szeretsz, s nem bírod ki nélkülem. A szerelmes férfiak néha olyan erőszakosak.^ Ki tudja, még mit el nem mondott volna a férfiakról összegyűjtött tapasztalatairól, ha nem hívom fel a figyelmét a szomszéd asztalnál ülő két alakra. Ruth először rendbe hozta a brandys pohártól kissé elkenődött rúzst az ajkán, aztán legcsábosabb mosolyával a szomszéd asztalnál ülő férfiak felé fordult. Nekem úgy tetszett, mintha kacsintana is rájuk, de erre nem esküszöm meg. Aztán visszafordult hozzám. ló, hogy engem ketten is követnek. — Nem értem drágám! — mondtam. — mi köze lehetne Mr. Cuckenek ehhez a két alakhoz? — Hogyhogy nem érted, szivem? — válaszolt kérdéssel, s a „szivem”-et hallva, megnyugodtam: Ruth mégis szeret, nem fogja az utolsó pillanatban meggondolni magát. — A dolog nagyon egyszerű. Én tetszem Mr. Cucfce- nek, s ezért elhatározta, hogy megtudja: ki miatt nem tetszik ő nelkem. Ez a két úr a szomszéd asztalnál magándetektív. Mr. Cuoke alkalmazta őket, hogy ellenőrizzék minden lépésedet. Szeretné tudni, hogy a barátságon kívül van-e még valami köztünk... — Tudtam! — jelentette ki. — Mit tudtál drágám? — Remélem, egy óra múlva már lesz! — rebegtem lesütött szemmel. — Azt, hogy egy olyan férfi, mint Cucke, aligha hagyja annyiban a dolgot! Amikor „egy olyan férfiról” beszélt, úgy éreztem, hogy imponál neki Cucke, és nem .éppen kedve ellenére-va— Én is remélem... — mondta Ruth. — De sajnos, Cucke úr keresztül húzta számításainkat. Ilyen körülmények között ma nem mehetek veled. Meg kell értened: vigyáznom kell a jó híremre. — Most mit tegyek? — nyögtem megsemmásülten) ébren megérve álmaim szer- tefoszlását. —< Udvarolj nekem egy órácskát, aztán menj szépen haza. Majd holnap este találkozunk, addigra talán már nem követnek. Lehet, hogy Cucke űr csak egynapos megbízatást adott a de- tektíveknek. — Csak azt nem értem, miért nem a te nyomodban vannak, drágám? — Hogy érted ezt, drágám? — csattant fel Ruth hangja, s éreztem, hogy pillanatok alatt elhidegült tőlem. — Hát úgy, hogy Cucke úr beléd szerelmes, és nem belém. Ha arra kíváncsi, hogy te hogyan élsz, miért engem követnek az emberei? — Mert Cucke úriember. Csak nem képzeled, hogy egy nőt figyeltessen? Az ilyesmi udvariatlanság lenne. Sőt. sértés. Hacsak az illető hölgy nem az illető úr felesége. Ilyen esetben természetesen egészen más a helyzet. Nem akartam vitatkozni nehogy elrontsam esélyeimet, hogy a közeljövőben Ruthtal szemben férji jogokat gyakorolhassak. Ügy tettem, mintha érteném a dolgot. Még egy órácskát elbeszélgetünk, közömbös dolgokról, aztán elkísértem a lányt a buszmegállóig . Elbúcsúztunk, és én is felszálltam a metróra, hogy otthonomba térjek. Mielőtt lefeküdtem, kinéztem az ablakon, s láttam: az egyik tagbaszakadt ott sétál fel s alá. Fogalmam se volt, hová tette a társát. Sokáig nem jött álom a szememre. Amikor pedig végül is elaludtam, azt álmodtam, hogy üldöznek. Felriadtam, felgyújtottam a villanyt! három óra volt. Az ablakhoa léptem. Sehol sem láttam kísérőimet. M ár-már csodálkoztam, hogy Cucke úr felügyelet nélkül enged aludni, pedig esetleg az általa áhított .nővel álmodom, de egy nyitott sportkocsiban felfedeztem a férfit. Megint másodmagával volt, de npm azzal, akivel délután láttam. A magándetektív-iroda tulajdonosa bizonyára váltja az embereit. Csak váltsa is, ha már egyszer így megzavarták első igazi együttlétemet Ruthtal! Fizessen Cucke úr minél töb-' bet! Reggel, amikor zörgött a vekker, a két delikvens még mindig a nyitott sportkocsiban üldögélt. Csak azt sajnáltam, hogy július van és nem fogcsikorgató december. Ahogy kiléptem a kapun; azonnal kiszálltak a kocsiból, gyalog követtek a metróig, és a metrón a gyárig. A műhelybe azonban nem jöttek be. Sajnáltam a dolgot, hiszen segíthettek volna egy kicsit a kallantyú- kat felcsavarni. Elképzeltem, mennyire unatkoznak szegénykék ott, a gyár előtt, amíg rám várnak. Még szerencse, hogy nem ingyen teszik. Tulajdonképpen nekem is valami ilyen állást kéne keresnem! Igyekeztem elfelejteni díj- birkózó külsejüket, és inkább Ruthra gondoltam. Meg tudtam volna fojtani ezt a két medvét . Ám, amint kiléptem a gyárkapun, rájöttem, hogy ha erővel bírnám, akkor sem gyűrhetném le őket: a tegnapi kát úriember eltűnt. Mások álltak munkába helyettük, s így aztán ismét díszkíséreitel ballagtam a vendéglőhöz, ahol Ruthtal volt találkám. (Folytatjuk#
