Népújság, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-15 / 109. szám

Rtfcite KOSSUTH 8.15 Tánczene 9.00 Áriák 9.34 A sugárbiológia napjainkban 10.05 Népi muzsika 10.30 Rádióegyetem 11.00 Barokk muzsika 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Melódiákoktól 13.35 Törvénykönyv 14.05 Mozart: B-dúr divertimento 14.50 Vörösmarty: Csongor és Tünde. Rádióváltozat 17.15 Dalok 17.22 Nyitott stúdió 17.47 Népi zene 18.11 Emlékezés Gulyás Pálra 18.41 Kovács Dénes hegedül 19.15 Közv. az FTC—U. Dózsa labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről 20.00 Hangverseny-közvetítés a Zeneakadémiáról 22.20 Cigánydalok 22.50 A Társadalmi Szemle új számából 23.00 Operarészl. 0.10 Tánczene PETŐFI 8.05 Vidróczki. Zenés játék két részben 11.50 Magánválemény, közügyekben 12.00 Zenekari muzsika 13.05 Miskolci stúdió 13.20 Áriák 13.38 Fúvószene 14.00 Kettőtől hatig . • ; Zenés délután 18.15 Közvetítés az FTC—U. Dózsa I. félidejéről 19.00 Wagner operáiból 20.25 Zenés családi találkozó 21.35 Rádióegyetem 22.05 Hangverseny 22.50 Táncdalok 23.10 Nóták MAGYAR 9.00 Iskola-tv 17.58 Hírek 18.10 Az FTC—u. Dózsa labda­rúgó-mérkőzés közvetítése 18.55 Esti mese 20.00 Tv-híradó 20.20 Szerelmi történet. (Magyarul beszélő angol film) 21.10. özvegy Farkasné. (Riportfilm) 2i.50~3enei figyelő 22.25 Tv-híradó POZSONYI 17.05 A második otthon. (Tv-film) 17.25 Népdalverseny 3 9.00 Tv-híradó 19.40 A Manchester United— AC Milan KEK labdarúgó­mérkőzés közvetítése 21.30 Várakozás gyilkosságra. (Tv-dokumentum) Svmi Egerben, este 7 órakor: URAK ÉS ELVTARSAK (Moliére-bérlet) I EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33.) Anna Karenina Előadás Kezdete: fél 6 órakor EGRI KERTMOZI: Ha mondom, hogy szeretlek EGRI BRÓDY: (Telefon: 14-07.) Sógorom a zugyügyvéd GYÖNGYÖSI PUSKIN: A hallgatag ember GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Belfagor a pokolból HATVANI VÖRÖS CSILLAG: A Pál utcai fiúk FÜZESABONY: Mégegyszer az egyszeregyről ÜGYELET Egerben: 19 órától péntek reg­gel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky to teái rendelőben. (Telefon: fil-iü). Rendelés gyermekek ré- Lteére is. A lapok lehaljanak készül évi sza­badságára a képen látható Sigrid Fiebig. „Ruházatként” a naptár májusi lapjait használja fel. Ha a naptár lapjai le­hullanak, megkezdődik Fiebig kisasszony szabadsága. (Foto: Keyston — MTI—KS) Pepik és parókák A téma boncolgatásánál gyorsan előre kell bocsátani, hogy nem valamiféle új haj­növesztő csodaszerről van szó, hanem a fodrászok sze­rint is egy sokkal praktiku­sabb, eredményesebb meg­oldásról: a parókakészítésről. Az Állami Fodrászat Damja­nich utcai műhelyében mű­ködik a hajpótlást készítő részleg, amelynek munkája iránt egyre nagyobb az ér­deklődés. Nem is csoda, hisz az itt dolgozók azt vallják, nincs többé kopasz fej, az­az, ha van is, nem kell szé­gyenkeznie gazdájának. Az erősebb nem számára készí­tett parókák egyik típusa a teljes hajzat illúzióját kelti. A paróka selyem anyagába két—három szálanként fűzik be a különben természetes eredetű hajat; ez a művelet 30 órán át tart. Ugyanekkor 15—20 órát vesz igénybe a megfelelő hajminta kiválasz­tása, a színárnyalatok össze- válogatása és rendezése. A hajjal elfedett szitaanyagot ezután gumis megoldással erősíthetik a fejbőrre, olyan garantált eredménnyel, hogy nincs az a szélvihar, amely csúffá tehetné a kétségkívül jólfésült férfiút. Egy ilyen komplett paróka 1970 forint­ba kerül — hát lehet gondol­kodni rajta, megéri-e? 500 és 1500 forint közötti áron készítenek olyan haj­pótlót, amely a fejbőrnek csak egy-egy kisebb részét takarja. Az ilyen pótlást spe­ciális ragásztóval erősítik a fejbőrre, ezúttal is nagyon biztonságos módon, garantált stabilitással. Ezek a férfipa­rókák 4—5 évig használha­tók, utána újat kell csináltat­ni. No és a hölgyek? Divat lett a póthaj, a „pepi”. Az ehhez való természetes hajat is kül­földről hozzák be, hiszen ha­zánkban a rövid haj a divat, és így, bár 1200 forintot is kínálnak egy kiló hajért, még sincs eladó. A behozott hajat fertőtlenítik, majd át­festik és utána készítik el a komplett parókát, amelynek megvásárlására azonban csak ritkán viszi a hölgyeket a kényszerűség, a legtöbb eset­ben csak divathóbortról van szó. A magyar parókákat még a tengerentúlra is exportálják. Szelleműzés — műtéttel Kőkori koponyalékelők Az ősember ismerte, a középkori elfelejtette, a mai felújította és tökéletesítette a koponyaműtéteket. Ré­gen harci sebeket gyógyították és a befészkelt rossz szellemet akarták kiűzni, s közben sok beteget meg­mentettek. Ma már operálják a koponyába foglalt agyvelőt is. Puniéres, francia antropo­lógus 1873-ban kőkori, kifúrt csontkorongokat, rondellákat talált a Lozére-völgyben. A szakértők megállapították, hogy az emberi koponyából készült tárgyakat amulettként viselték a kőkori emberek Nem sokkal később Nogent- les-Vierges-ben szabályosan vágott és behegedt koponyák kerültek elő, ugyanebből a korból. Ezután egymás után találtak a kutatók lékelt (tre- panált) koponyákat Francia- országban, majd Európa töb­bi részén, Magyarországon is. Sok trepanált koponya ke­rült napvilágra például Pe­ruban, az ősi inka temetők­ből, a Kanári-szigeteken, Kis- Ázsiában és másutt. Aztán az is kiderült, hogy a trepa- nálás szokását ma is űzik a természeti népek körében Óceániában, a berbereknél, az észak-afrikai kábítóknál, és néhány más helyen. Okkal csodált: ózhatunk rajta, hogy a történelem előt­ti emberek és a mai, minden civilizációtól távol eső nép­törzsek milyen jártassággal rendelkeztek a koponyamű- tétakben. Jártasságukat ősi korokban is gyakori ismert betegségeknek „köszönhet­ték”. Ilyen a krónikus fejfá­jás, az epilepszia, vagy az ér­telem egyik-másik zavara. A történelem előtti idők embe­re ezekben az esetekben úgy vélte, hogy gonosz szellem bújt a beteg fejébe. Kínálko­zott a megoldás; még kell nyitni a koponyát, hogy eltávozzék a gonosz szellem. Az orvos, a kuruzs­ló és a pap egy személy volt — az operációt általában ri­tuális szertartásokkal kötöt­ték össze. A trepan ál ás év­ezredeken át apáról fiúra szálló mesterség lett. Figyel­ték és nemzedékről nemze­dékre tovább adták, hogy a koponya melyik részének megnyitása milyen panaszo­kat szüntet meg. A koponyalékelés meneté­ről elsősorban a beavatkozás közben meghalt betegek félig trepanált koponyái adtak fel­világosítást. Nagy számban maradtak fenn rajzok és le­írások is a műtétek meneté­ről, s a természeti népek kö­rében ősi formájában ma is tanulmányozható a művelet. A „sebész” a két térde kö­zé vette a beteg fejét, vagy ketten lefogták az illetőt. Általában megkísérelték az érzéstelenítést, valamilyen bódítószerrel, de sokszor sor sem került erre, mert a pá­ciens már az operáció ele­jén eszméletét vesztette a fájdalomtól. A trepanáló meghatározta a meglékelendő részt a fe­jen. A kijelölt területen le­fejtették a bőrt a koponya­csontról, de úgy, hogy majd a művelet befejeztével visz- szahaj thassák. Annyira is­merték az anatómiát, hogy a fő erek nagy vérzéssel fenye­gető megsértését igyekeztek elkerülni. A bőr lefejtése után kezdték el a koponyát egy irányban vagy félkör alakban kivájni, kaparni, re­szelni, vagy fűrészelni, éles „flintkéssel” (pattintott kő­pengével), vulkanikus erede­tű obszidiánnal, üvegdarab­bal, cápafoggal vagy valami­lyen más éles szerszámmal. A trepanálás technikája, illetve a trepanált nyílás for­mája népenként, területen­ként nagyon változó. A leg­több trepanációs nyílás ke­rek vagy ovális, de Európá­ban és Amerikában egyaránt megtaláljuk az egyenes vá­gást és a „girlandos” trepa- nációt is. Ehhez kb. 5 mm át­mérőjű fúróval körkörös alakban sok lyukat fúrtak, és a lyukak közötti csont­részt emelöszerszámmal ki­törték. A lényeg mindig az volt, hogy a sebesült kóros — vagy annak tartott — rész feletti koponyadarabot kiemeljék, a koponyát megnyissák. Sokáig érthetetlennek tartották, hogy aránylag milyen sokan túl­élték a koponyalékelést, mi­lyen nagy volt a gyógyulási arány. Feltűnő az új csont növekedésének gyors megin­dulása is. Már tudjuk, hogy a primtív népek ismertek fer­tőtlenítő szereket, iyen volt számukra például a kókusz­nedv, a koka-növény stb. A több óráig tartó operá­ciót nagy körültekintéssel vé­gezték, vigyáztak, hogy a csont alatti agyhártyát meg ne sértsék. Az operáció vé­gén az éles csontszéleket le­csiszolták, a sebet növényi nedvekkel fertőtlenítették, a bőrlebenyt visszahajtották, majd a fejet háncssal bekö­tözték. A beteg hamarosan magá­hoz tért a műtét után, és a túlélésről a csontszélek benö- vése, az új csontszövet kép­ződése tanúskodik. A régeb­bi korok emberének ellenál­lóképessége lényegesen na­gyobb volt a mainál. Bizo­nyíték erre nem egy olyan ko­ponya, amelyen öt, sőt hét sikeresen trepanált nyílás látható. Magyarországon a bronz­korból származó szőregi te­metőben találtak sikerrel tre­Csináid magad ( Természetesen csak akkor, ha tudod. Illet­ve, néha akkor is, ha nem tudod, de kell. Mert például nem aka­rod csöpögő csapod monoton kopogását he­tekig hallgatni. Ugorj neki és magad, uram, ha szögád nincs! Ha­csak nincs egy maszek jóismerösöd. Elvégre, ki vállal ma egy po­tom ötforintos mun­kát? Jó ismerős, szí­vességből — egy hú­szasért! Ilyenkor gyür- közöl neki, mondván, hogy majd megtanulod. Nekilátsz, és az első, amit megtanulsz, hogy hiába öntöd ki a kony­ha közepére a szerszá­mosládát és a lomos- fiókot, nem találod azt, amire szükséged van. Az igazi lecke ezután jön; a hiányzó mü­tyürért a Hátaitól a Kispenész utcai te­nyérnyi boltig, az Ott­hon áruháztól ABC-ig mindent végigrohansz gyalog, villamoson, bu­szon, netán taxin. Vé­gül a szomszéd házban lévő üzletben sikerül megvenned és boldo­gan sietsz vele haza. Otthon nejed éppen dohog, mert valami összeolajozta a tiszta ruhát. „Hogy került ez oda?” — felkiáltás­sal orrod alá tartja az általad fél napig haj­szolt mütyürt, amiről csak azt tudtad, hogy kell lennie belőle vala­hol. Tehát van most már két mütyüröd, kezdődhet a munka. Odarendeled a fiad, a lányod, a feleséged, az anyósod, és dirigálsz, mint a sebésztanár, egy súlyos operációnál. A házfelügyelővel némi vita után a' fél házban elzáratod a vizet, mert a lakásban lévő elzáró nem működik, aztán — egyik kezedben az „Ezermester” című szakfolyóirattal — ne­kiesel a csapnak. Anyó­sod csőkulcs helyett srófhúzót ad a kezed­be, amit fiad sürgősen laposra cserél, miköz­ben rosszallóan csó­válja a fejét. Még sze­rencse, hogy feleséged megállás nélkül dicsé­ri az ügyességedet. Óvatosan rakod le a kiszedett alkatrészeket — egyiket a másik után — gyúródeszkára, hogy később tudd, me­lyiket hova kell vissza­tenni. Végre eljutsz a mütyürhöz, és kiemeled rejtekéből. Ekkor de­rül ki, hogy a vásárolt mütyür is, meg az is, amit otthon találtatok, lést és figyelmet köve­tő munkában: mikor lehet már kinyitni a főelzárót. Ilyen körül­mények között aztán nem csoda, hogy — visszatéve a régi mü­tyürt a csapba — a szerelés befejezése után egy kis gömbölyűség marad a gyúródeszkán és hiába szeded szét még kétszer a csapot, nincs helye. Amikor pedig a házfelügyelő kinyitja a főelzárót, a te csapod nem csöpög. ömlik. Mint a Niagara. más méretű. A társa­ságodban lévő fiatalko­rúnkra tekintettel csak nagyot nyelsz. A szomszédok és a házfelügyelő legalább ötször; zavar, elmélyii­Csűrheted, csavarha­tod, ütheted, simogat­hatod, vizözönnel fe­nyeget. Végül is — mi­közben családod né­hány közvetlen szóval aposztrofálja műszaki ismereteidet — nagy­kalapáccsal parafadu­gót versz a csapba. Asszisztenciád ma­gadra. hagy, szerszá­maidat és a sok egyéb limlomot egyedül rak­hatod vissza a szerszá­mosládába és a lomos- fiókba, sőt még a gyú­ródeszkát is sikálha­tod, mível egy kissé olajos lett a sok va­caktól. A családi kupakta­nácson óvtosan meg­pendíted, hogy mégis­csak egy mesterembert kellene keríteni ahhoz az átkozott csaphoz. Javaslatod kitörő örömmel fogadják, de sietve hozzáteszik, hogy a csöpögő csap megrendszabályozására hozandó intézkedések a ház urának ügykörébe tartoznak. Így aztán eme megtisztelő cím birtokában ismét nya­kadba veheted a vá­rost, immár nem mü­tyürért, hanem mester­emberért, aki hajlan­dó potom ötforintos munkát elvégezni. És természetesen egyedül, családi segítség nélkül. Elvégre: csináld ma­gad... I'—M .nCT2® "ril panált koponyát. A honfog­lalás korából száz lelet kö­zül átlag öt trepanált kopo­nyát találunk, és csaknem mindig a fejen okozott sérü­lés miatt volt szükség a mű­tétre. A verebi leletek kö­zött szerepel egy magyar vi­téz, akinek fejét féltenyérnyi területen betörte és a csontot három irányban megrepesztette a buzogány. A sebet körültrepanálták, fö­léje ezüstlemezt helyeztek. A seb begyógyult, a verebi vi­téz túlélte az operációt. Sokszor a betegség megelő­zésére végeztek trepanációt. Megnyitották valakinek a ko­ponyáját, nehogy epilepsziás vagy fejfájós legyen. Az észak-afrikai kabilok és Óce­ánia egyik-másik szigetének lakói ma is ilyen meggondo­lásból végeznek koponyalé­kelést, s az érdekes „műtétet” a közelmúltban filmen is megörökítette az osztrák Dersch-expedíció. A legtöbb trepanált esetet Peruból ismerjük, ahol az egykori orvosok nagy kultú­rával, fejlett technikával és jelentős anatómiai ismeretek; kel rendelkeztek. A. Tello, perui sebész gyűjteményében őrzött 400 trepanált, ősi pe­rui koponya tulajdonosa kö­zül 250 meggyógyult az ope­ráció után, Sergi olasz anlro- pológus anyagában majdnem 90 százalékos az ősi műtétek gyógyulási aránya. A történelem előtti né­pek trepanálási technikáját átvette a kulturált Európa is. Egyes világrészek trepanálási technikájának azonosságából a kultúrtörténészek fontos következtetéseket vonnak le. Trepanáltak Európában a gö­rögök: Hippokratész, Helio- dorosz (az utóbbi a megelőző trepanációt is alkalmazta), és a rómaiak is. Celsius „ulti­mum refugium”-ként, utol­só mentségként javasolt ko­ponyalékelést. Az európai kö­zépkornak az arabok közve­títették ezt a tudományt. Cuy de Chauliac (1350), az avig- noni pápák háziorvosa a kö­zépkor szellemének megfele­lően szabályokba foglalja, hogy mikor szabad trepanpl- ni. (Nem szabad: gyengéknél, telehold idején, varratoknál, szilánkos törésnél). Orániai Fülöp Vilmos herceget tizen­hétszer trepanáltak fejfájás miatt, sőt ismeretes olyan be­teg is, akit két hónap alatt ötvenkétszer trepanáltak. Az ősi precíz technikát már-már elfelejtették, pontos újat pedig csak soká­ra dolgoztak ki. Nagy volt a halálozási arány, elsősorban az agyhártya fertőzése követ­keztében. Ennek az volt az oka, hogy míg az ősá idők­ben a lágy részekhez nemigen nyúltak, kizárólag a koponya­falat távolították el (esetleg csapolással és fertőtlenítéssel. A koponyalékelés csak 1884. november 25. után lendült fel újra, amikor a londoni Richman Godle-nak sikerült lokalizálnia egyes agybetegsé­gek helyét. Űj koponyasebé­szeti szerszámokat szerkesz­tettek: szép példányt látha­tunk belőle a budapesti Had­történeti Múzeumban, egy ka­tonai sebész felszerelésében. Akkoriban a trepanálás első­sorban a háborúban kapott sebekre szorítkozott. Üjabb évtizedek teltek el, amíg iim­már tudományos alapokon, megfelelő sterilitással, a be­tegségek pontos lokalizálásá­val és a korszerű sebészet kialakulásával újra a hétköz­napi gyógyászat módszerévé válhatott a koponyalékelés. Dr. Kiszely István (Megjelent a Delta legújabb számában.) I 1569, május 15., csütör:

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents