Népújság, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-14 / 108. szám
Olvasóink véleményét, segítségét kérjük Minden ember szereti tudni, mennyit ér a munkája, minden üzem, szerv igyekszik felmérni tevékenységének értékét, hatékonyságát. Az üzemekben, a vállalatoknál a tartalékok, a piacok felkutatása, a számitógépek alkalmazása, a pszichológia egyre erőteljesebb térhóhitása, az okos ösztönzések stb., mind azt a célt szolgálják, hogy a szükséges korrigációk után a munka menete egyre jobb, egészségesebb, célszerűbb legyen. Végeredményben ugyanez vonatkozik azokra a szervekre, intézményekre is, amelyek a széles néprétegek nevelésével, formálásával, tájékoztatásával foglalkoznak. Munkájuk talán nehezebben mérhető, hiszen az eredmény nem közvetlenül, nem kézzelfoghatón jelentkezik, azonban mégiscsak ott van a métermázsákban, a tonnákban, új lakótelepekben, a gazdag földek termésében, s nem utolsósorban a fejlődő, változó gondolkozásban. Egyetlen ilyen szerv számára sem közömbös tehát, milyen hatást fejt ki munkája a társadalom alakulásában. Az emberek formálása avatott kezeket, meleg szívet és sok-sok türelmet kíván. Nem fölösleges tehát megnézni: nem ügyetlenkedett-e a kéz, nem volt-e fogytán a türelem, az alkotni vágyáson nem lett-e úrrá a közöny, a fásultság? Az önkontroll kevés és nem is mindig elfogadható módszer a tevékenység elemzésénél. Feltétlenül szükséges hát annak a közegnek vizsgálata is, amelyre a tevékenység irányul. A különböző sajtóorgánumok különösen fontos tömegformáló és -tájékoztató feladatot látnak el. A pártlapok a párt szavát, útmutatásait és a közvélemény hangulatát tolmácsolják. Tolmácsolják, támogatják az ésszerűt, a jót, a korszerűt, támadják a hibásat, a maradit, az ósdit. Lapjaink — így a Népújság is — igyekeznek hű képet adni mai életünkről, hogy holnap tapasztalatokban, ismeretekben gazdagodva tevékenykedhessünk. A Népújság pártlap és napilap. Éppen ezért Igyekszünk egyre jobban kiépíteni, teljesebbé tenni tömegkapcsolatunkat. Keressük a találkozások, a beszélgetések lehetőségeit olvasóinkkal, hogy felmérhessük, tájékozódhassunk: jól sáfárkodunk-e a bizalommal, eléri-e igyekezetünk a kívánt hatást, hol kell munkánkon javítani? A bizalomnak, a tömegkapcsolatnak kifejezői a hozzánk érkező levelek, tanácskérések, tudósítói hálózatunk többé- kevésbé az egész megyét átfogó munkája, az olvasói ankétok pezsgése, türelmetlensége, aktivitása, és a tíz év alatt megduplázódott olvasótáborunk. Olvasóink elmondják véleményüket spontán és rendszeresen is. Különösen sok megszívlelendő tanácsot, javaslatot kaptunk az elmúlt hónapokban, a 8 oldalas lap előkészítésének és megvalósításának időszakában. A legteljesebb, legkiterjedtebb felmérést azonban a közvélemény-kutatás jelenti. És a közeljövőben erre is sor kerül. Vasárnapi lapszámunkban egy kérdőívet talál majd az olvasó. Praktikus megszerkesztése révén rövid idő alatt, szinte hosszabb mondatok megfogalmazása nélkül véleményt formálhatnak lapunkról, tanácsot adhatnak további munkánkhoz. Jó szándékot, segíteni akarást kérünk olvasóinktól, hogy a jövőben még jobb, színvonalasabb lapot állíthassunk elő, s juttathassunk el valamennyiük asztalára. A közvélemény-kutatást jutalom- sorsolással is összekötjük. Az értékes díjakat azok között sorsoljuk ki, akik beküldik a kitöltött kérdőíveket. A jutalomtárgyak jegyzékét a hét végén ismertetjük. Várjuk tehát olvasóink véleményét, javaslatait lapunk munkájához. bízhatunk. Most a tsz-ben volt. kölcsönkérni a gumi- slaugot, hogy a Dunából tudjunk vizet nyomatni a betonkeverőhöz. Állandó munkásfelvótel A látóhatáron hol itt, hol ot tűnik fel egy-egy ember-, vagy kisebb csoport. Üttalan utakon jönnek, s mind ide igyekszik. Két jól öltözött cigány: — Itt épül az atomerőmű? — Igen. — A vezető urat keressük. — Tessék. — Munkát szeretnénk vállalni. — Milyet? — Amilyen van. — Szakmájuk? — Az nincs. — Honnan jöttek? — Özdról. — Van felvétel, de munkásszállást egyelőre nem tudunk biztosítani. — El lakunk mi albérletben Is. — Hol dolgoznak jelenleg? — Sehol. — Hozzák a papírjaikat és majd megbeszéljük. Bukdácsolva közeledik egy Trabant. Három fiatalerr/>er száll ki belőle. Divatos öltözék, udvarias modor, ők is a vezetőt keresik. Állás ügyben. . . Baranyából érkeztek küldetésben. Ha jók lesznek Bt kilátások, nagyobb szakembercsoport jönne át ide. Nagy teljesítményű földmunkagépeken szeretnének dolgozni. Építők és névadók A barakkok mögött homokdomb. Párkányi László ide invitál. — Innen jobban belátható a terep. Egyébként már el is neveztük Kilátónak. Egyelőre onnan tudunk leggyorsabban tájékozódni egyes dolgokról. Egy mélyedésben lánctalpas földgyalu mászik. — Talajvizsgálati célokra gyalulja a talajt. Egy ilyen nagy építményhez rendkívül sokoldalú talajvizsgálat szükséges. Odébb, a legelőn személyautó szürkül. Odamegyünk. Három ember tanakodik: Végh István, a tröszt gépészeti osztályvezetőhelyettese, Tóth Péter tervező és Walcz László, villanyszerelő. Végh és Tóth kiszálláson van, Walcz „állandós”. Egyelőre főként a Mátraalji Szénbányák vállalataitól érkeznek kiszállók, mert a földmun- kálatokat ők végzik, de a többi kivitelező emberei is gyakoriak már a tájon. Walcz László és Párkányi László, mint ismeretlenek mutatkoznak be egymásnak. — Nem találkoztunk mi már valahol? • :érdi Walcz Párkányitól. — Lehet. Petőfibányán új utat keresnek A ROHANÓ TECHNIKA* az egyre gyorsuló követelmények új módszereket diktálnak a népgazdaság irányításában, de ehhez képest vajon nem lassú, nem el mai'adott a vállalati vezetés? Amikor erről szó esik, sokan megkötöttségekre hivatkoznak és azt állítják, hogy az új mechanizmus biztosító szelepei túlzottan működnek, kikapcsolják és eleve kudarcra ítélik a helyi kezdeményezéseket. Lehet vitatni, sőt bírálni Is a , bérszintgazdálkodást, a beruházási politikát és a részesedési alapot, de minden vállalatra és minden eshetőségre egyformán érvényes sablont, a népgazdasági, a vállalati, és az egyéni érdekeket egyaránt szolgáló szabályzókat nem lehet megállapítani. Az 1968-as év gazdálkodásának eredménye bebizonyította, hogy az új mechanizmus életképes, a tapasztalatiok kellő alapot nyújtanak a reform további kibontakoztatására, a gazdasági és a politikai munka színvonalának növelésére. De a sikerek mellett nem hallgathatjuk el, hogy eddig csak a felső gazdasági vezetők éltek a gazdaságirányítás lehetőségeivel. Ezért a reform második évében tovább kell lépnünk, a dolgozók szélesebb rétegének aktív közreműködésére van szükség. Ahhoz, hogy a reform minden munkahelyen és a vezetés minden szintjén érvényesüljön, a vállalatok belső mechanizmusát, vezetési módszerét és ösztönzési rendszerét az új igényekhez kell igazítani. A MÁTRAALJI Szénbányákat senki sem kötelezte, hogy részesedési alap felosztásának új módszerét keressék. Természetesen az országos rendelkezés Petőíibányá- ra is vonatkozik, a kategóriánkénti arányokat a vállalat nem változtathatja meg. De figyelembe vették a dolgozók észrevételeit, azt, hogy a felosztás módjában szubjektív szempontok érvényesültek. Vitatják a kategóriába sorolást és az alkalmazott differenciálás tárgyilagosságát és a törzsgárda megbecsülését. Az első év tapasztalataira hogyan reagál a vállalat? Figyelembe veszik a dolgozók jelzéseit, a reform egyik eszközének tökéletesítésére törekszenek, Petőfibányán az általános elvek helyi alkalmazásának jobb módszerét keresik. Olyan felosztási rendszerre törekszenek, ahol a szubjektivitás a lehető legkisebb mértékre korlátozódik, azt akarják, hogy a dolgozók annyi részesedést kapjanak, amennyi munkájuk, gazdasági tevékenységük szerint őket megilleti. A javaslat lényege az, hogy a személyenkénti részesedés összege a besorolástól, a munkabértől, a beszámítható szolgálati időtől és a munka eredményétől függjön. És mindezt részesedési pontszámokkal mérni és ellenőrizni akarják. VITATHATÓ — Petőfibányán elvi szilárdsággal és a gyakorlati megvalósítás szemszögéből vitatták is —, hogy ki mérje és ml legyen a munka eredményességének mércéje. Megkérdezik az üzemek 'véleményét is, de az látszik célravezető megoldásnak, hogy a munka eredményességét, az adható pontszámok mennyiségét a munkahely gazdasági vezetője, a párt- és szakszervezeti vezetővel együttesen állapítsa meg. Mi következik ebből? Az üzemvezetők és a művezetők hatáskörének, felelősségének növelése és a gazdaságirányítás decentralizálása. A foglalkoztatottság biztonsága miatt továbbra is kötelező a bérszintgazdálko- dás, de ez nem köti meg annyira a vállalatvezetőik kezét, hogy a feladatok nagysága és jelentősége szerint differenciált bértörrieget ne adhassanak a munkahelyeknek. A helyi körülményeknek megfelelően lehet prémiumokat kitűzni és a vezetők jobban élhetnek a részesedés ösztönző erejével. Eddig az év végén egy tételben, kevés mérhető adat alapján és a kategóriákon, illetve az azonos beosztásokon belül kevés differenciáltsággal osztották fel a részesedést. Miért ne lehetne év közben a feladatok és az eredmények arányiban részesedési pontokat, vagy az alap terhére forintokat utalványozni? Kj és milyen értékű munkát végzett a műszaki fejlesztési osztályon, a külfejtés nagy gépének szerelésén, vagy a szerszámműhelyben? Ezt csak a munkahely vezetője állapíthatja meg, tehát ő utalványozhatja a munka értékével arányos juttatást. Ebből következik, hogy nemcsak az üzemvezetőknek, a művezetőknek is több jogkört kell adni. Megoldható ez? ÜGY VÉLJÜK, hogy bízni kell a középvezetőkben, még akkor is, ha kisebb hányaduk hibákat vét és téved. A többség érdekében vállalni kell a kezdeményezés ésszerű kockázatát. Inkább ezt, mint a tétova halogatást. A reform második évében indokolt és szükséges, hogy a munkahelyi vezetés önállóságát a Mátraalji Szénbányák és a többi vállalat is növelje, mert egyrészt a középvezetők gazdálkodásának mértékét és módját szabályozni lehet, másrészt az anyagi felelősség következetesebb ellenőrzésére, az eredményes munka megbecsülésére és az irányítás javítására készteti a helyi vezetőket. Vagyis az üzemi demokrácia és a reform ki- szélesítésének útjára kell lépni, csak így lehet a gazdaságirányítás reformjának elveit a gazdálkodás gyakorlatává tenni. Az első év eredményei azt igazolják, hogy az új mechanizmus alapelvei helyesek. De reformra van szükség minden munkahelyen és a vezetés minden szintjén. Ezért örömmel üdvösöljük azokat, akik a demokrácia és a reform kiszélesítésének útját keresik. Dr. Fazekas László Feldebrői „kónkurrencia W A Feldebrői Községi Tanács legutóbbi ülésén az egyik tanácstag panaszkodott a kenyér minőségére. Elmondta: a községben már több dolgozó emelt kifogást a fogyasztási szövetkezet helyi üzemében sütött kenyér minősége ellen. A községi tanács határozatot hozott: amennyiben záros határidőn belül nem javítják meg a kenyér minőségét, úgy javasolja, hogy a jövőben újra az Észak-Heves megyei Sütőipari Vállalat verpeléti üzeméből kérjenek kenyeret a községnek... Látszatra úgy tűnik, mintha egészséges verseny alakult volna ki a szövetkezeti és az állami sütőipar között, amelynek — ha így volna — mindenképpen a lakosság, a fogyasztó látná hasznát. Csakhogy nem így áll a dolog, mert a községben a fogyasztási szövetkezet üzemelteti az élelmiszerboltot, s a bolt pedig csak — „házon belül” — a szövetkezeti sütőüzemből rendelheti!?) kenyeret és kiflit. Sőt — mivel Tófalu, Aldebrő, Kál és Kápolna is ugyanahhoz a fogyasztási szövetkezethez tartozik, így ezeknek a községeknek a szövetkezeti boltjai sem rendelhetnek — közel egy éve* amióta Feldebrőn felépült a szövetkezeti sütőipari üzem! —í pékárut „szektoron kívülről”. Így tehát. gyakorlatilag szó sincs a két szektor (a szövetkezeti és az állami) sütőipari termékeinek egészséges konkurenciájáról, hanem inkább afféle „szövetkezeti monopol* helyzetről”. Ez persze önmagában még nem is lenne nagy hiba, hiszen (míg a feldebrői szövetkezeti sütőüzem fel nem épült), azelőtt is egyetlen üzem — a verpeléti — látta el az említett községeket pékáruval. Igaz: nem kétféle áru (kenyér és kifli) volt kapható a boltokban> hanem zsömle, szegedi vágott, fonott kalács, briós, pogácsa, stb. is. A „konkurencia” kezdete óta ilyesmit nem árulhatnak! a feldebrői, káli, kápolnai* aldebrői és tófalui szövetkezeti boltok. Állami bolt pedig egy sincs ezekben a községekben. Nem nehéz kiszámítani, hogy erre a ,,konkurrenciára ki fizet rá... (faludt) Eger nyári vízprognózisa Szomjazik-e ismét a város? A közelmúltban írta az egyik külföldi újság, hogy Ausztráliának is évek óta egyik legnagyobb gondja az ország ivóvízellátása. Minden hasonlat sántít egy kicsit — tartja a mondás, de mégis felvetődik az emberben: ha a tengerrel körülzárt Ausztráliában is gond az ivóvízellátás, akkor mit szóljanak az egriek, amikor a várost mindössze egyetlen csörgedező patakocska szeli át. De fordítsuk komolyabbra a szót: „veszélyesen” közele— Mondjuk Kalocsán. — Nem hiszem. Én Gyöngyösről jötetm, gyöngyösi vagyok Sebaj, majd itt összeismerkedünk. Különös alakú kerékpárra figyelek fel. Különböző kerékáttételekkel, könnyen állítható támasztó állvánnyal van felszerelve. A vándorköszörűsök szoktak ilyennel járni. Pillanatokon belül előkerül a tulajdonos: Neubauer Antal. Alacsony, tömzsi, fekete ember. — Éppen bitument olvasztunk. .. — Mire használja ezt a kerékpárt? — Kérem köszörűs a tisztességes mesterségem. Megvan az iparigazolványom is. — És itt dolgozik? — Igen. Itt is. — Melyik a fő állása? — Hát... Itt is jó. Maradok is. És ha itt vége van a munkaidőnek, mindig akad egy kis köszörülni való bent a faluban. Mert én különben is paksi vagyok. Lesz ivóvíz! Magas fúrótorony ágaskodik. Horváth Tibor, segédmunkás felénk tart: — Ma átértünk a kavicsrétegen. Most már bízunk, hogy ebben a hónapban lesz ivó-, víz. Párkányi és Walcz jól is merik már a környéket, ők kalauzolnak egy személykocsival is járható csapásra. Néhány perces bukdácsolás után ismét gépekkel, emberekkel találkozunk: Németh József Pincehelyről. Tamoskó János Bogyiszlóról, Virág János Szedresből, Sándor Miklós Jászfényszaruból. — Szerelünk! Az emberek méretre valósággal eltörpülnek a gépmonstrumok mellett. A lépegető kotró 200 tonna súlyú, 43 méter magas. Egyszerre 3 tonna földet kiemel, és 80 méter szélességben dolgoziK. Egy papucsa — hosszú csónakhoz hasonlít — egymagában 50 mázsa. Természetesen darabokban szállították ide, hiszen ezt közúton nem lehetne vontatni a mérete miatt. Odébb a másik gép, a harmadik, a negyedik... — Itt lesz egy kis munkánk. Dolgozhatunk, amíg ezt a másfél millió köbméter földet kitermeljük. Ismét nyuszi tűnik fel. Riadtan szaladgál jobbra-balra. Valahogyan ide keveredett, s most akármerre keres nyugalmas helyet, mindenütt emberi mozgás, gépdübörgés. Megjelentek az első fecskék a paksi atomerőmű építésének színhelyén. Ferenc dik a nyár, a meteorológia meleg, száraz nyarat ígér, és bár az időjárás ismét hűvösebbre fordult, de már volt részünk az idén is a kánikulából. A nyár, a meleg, a kánikula még ezután következik, és ahogyan olvasóink levelei is bizonyítják: a tavalyi gyakori vízhiányra még ma is sokan emlékeznek, és nem kis aggodalommal kérdezik: vajon a vízfronton mit hoz az idei nyár Egernek? Szomjazik-e ismét a város? A kérdésekre Árvái Jánostól, az Egri Vízmű üzemvezető* főmérnökétől kértünk választ... Javult a vízellátás-Szomjazik-e nyáron a város? örömmel mondhatom, hogy: nem. Nagyon komoly munkával, s nem kis anyagi befektetéssel a tavalyi évhez viszonyítva sokat javult Eger vízellátása. A város napi átlagos vízfogyasztása 14—15 000 köbméter, kútjaink pedig 16 ezer köbméter vizet „termelnek”. Ennél több vizet Eger területén már nem is tudunk nyerni. Az átlagosnál persze csúcsidőben nagyobb lesz a fogyasztás, de a szükséges víz- mennyiséget akkor is biztosítani tudjuk, mégpedig úgy, hogy a strandtól sem vesszük el a meleg vizet. — Jelenleg hány kút biztosítja a város vízszükségletét? — Hat. Korszerűsítjük, bővítjük, a Petőfi téri szivaty- tyúház termelését, napi 500 köbméter vizet ad már a Kerecsendi út melletti kút is, és bekapcsoltuk a vízszolgáltatásba a népkerti kutat is. — Apropó! Népkerti kút. Már viccek, anekdoták is születtek róla... — Az egyik budapesti vállalat miskolci üzeme fúrta a kutat. A fúrás helye éppen egy geológiai törésvonalra esett. Ez olyan szempontból kedvező, hogy nagyon bővizű a forrás, viszont sok a hordalék. Végül is vállalatunk saját erőforrásából tettük uzemelhetővé a kutat. Húsz méterei lejjebb fúrtunk, és a kút május 3-a óta naponta 3000 köbméter vizet ad. — Mindent egybevetve tehát: nem kell vízhiánytól félniük az egrieknek? — Nem. Különböző műszaki problémák, pl. vezetékmeghibásodás, rövidebb ideig ugyan közbeszólhatnak, de a kutak miatt nem lesz vízhiány a nyáron a városban. A víz drága kincs Nemcsak Ausztráliában, 9 Egerben gond az ivóvízellátás, hanem szerte a világon. Az egyik 1968-as jelentésében még az ENSZ is felhívás, sál fordult a világ népeihez: a víz drága kincs, takarékoskodni kell vele... — Ezt mi is csak aláhúzni és hangsúlyozni tudjuk. Mert való igaz, hogy a víz csak akkor kincs igazán, ha nincs. A fölösleges locsolással, a nyitva hagyott csapokon nagyon sok víz megy kárba. Arról aztán nem is beszélve, hogy esténként kádakat, hordókat öntenek tele, s reggel, amikor megnyitják a csapot, jön a viz, s rájönnek, hogy fölösleges volt a víz tartalékolása — egyszerűen kiveszik a dugót a kádból, a hordóból. A víz valóban kincs, nélkülözhetetlen életünkből, ezért becsüljük meg. — összegezve az elmondottakat: hogyan is szól tehát Eger város 1969-es vízprognózisa? — Nagyon röviden megfogalmazva : nem szomjazik a város. Reméljük, valóban így is lesz. koós — 1969. május 14., szerda
