Népújság, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-04 / 100. szám
RADNÓTI MIKLÓS Hispánia, Hispánia Két napja így zuhog s hogy ablakom nyitom, Páris tetői fénylenek, felhő telepszik asztalomra s arcomra nedves fény pereg. Házak fölött, de mélyben állok mégis itt, rámsír az esővert korom, s szégyenkezem e lomha sártól s hírektől mocskos alkonyon, ö suhogó, feketeszárnyű háború, ( szomszédból szálló rémület! nem vetnek már, nem is aratnák és nincsen ott többé szüret. Madárfiók se szól, az égből nap se tűz, anyáknak sincsen már fia, csupán véres folyóid futnak I tajtékosan, Hispánia! De jönnek új hadak, ha hell, a semmiből, akár a vad forgószelek sebzett földekről és a bányák mélyéről induló sereg. Népek kiáltják sorsodat, szabadsági ma délután is érted szállt az ének; nehéz szavakkal harcod énekelték az ázottarcú párizsi szegények. 1937. ______ ______ T öredék Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékozott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. Oly korban éltem én e földön, mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az bújhatott, s rághatta szégyenében ökleit, az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegem ) Oly korban éltem én e földön, mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az élő irigylé a férges siri holtat, míg habzott asztalán a sűrű méregoldat. Oly korban éltem én e földön, mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal újra mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, a rettentő szavak tudósa, Ésaiás. 1944május ÜL ” .... H atvan éve született a költő, aki ma már nemcsak a hazai versolvasók körében népszerű. Neve és híre járja a világot. Versei — a legjobb húsz-huszonöt — világirodalmi érvényességgel rögzítik egy nehézsorsú nemzedék kálváriáját, a két háború közti Közép- Európa atmoszféráját, haladó erőinek és művészetének próbatételét. Ma már úgy tűnik, a fiatal Radnóti életútja lappangó tervszerűséggel szolgálta a költői kibontakozását, az élmény- és tapasztalatgyűjtést. Árva gyerekként végezte középiskoláit, majd családjával szembefordulva, a neki szánt gyakorlati pálya helyett választotta a szegedi egyetem bölcsészkarát. Itt került kapcsolatba a munkásmozgalommal és a szegényparasztság életének kutatóival. Itt kötelezte el magát a lázadó humánum, a szegényekkel tantó irodalom poétájává. Első kötetét az ügyészség elkobozta. Perbe fogták, elítélték. Ez is erősítette kapcsolatát a munkásmozgalommal, amelynek avantgardista költészetét fogadta el irányjelzőnek. Költői fejlődésének kezdeti szakaszán formabontó törekvések, nagyfokú elvontság jellemzik. Hamarosan felismerd, hogy a kötött fonnák megújításával, értékes hagyományokat folytatva fejezheti ki erőteljesebben, az ellenforradalmi rendszer elleni tiltakozást. L Lábadozó szél című kötetében már egyértelműbben, tisztábban szól, hangja harcosabb, formája higgadtabb. Költészete ettől fogva, még inkább a harmincas évek második felében, állandóan tökéletesedik. Ekkor figyelnek fel értékeire kol- tőtórsai és kritikusai. Kétségtelen azonban, hogy Radnóti a második világháborút előző évek és a nagy megpróbáltatás időszakéiban vált nagy költővé. Fenyegetve érzi létét; a halállal szembenézve vet számot múlttal és jövővel. Felismeri a harc nemzetközi méreteit. Tudja, hogy a fasiszták külföldi gaztettei is a magyar nép bilincseit teszik súlyosabbá. Szolidáris a szabadságért küzdőkkel s főleg a spanyol szabadságharcosokkal. A hábo- _ rús fenyegetés, majd a háború eseményei erősitik haláltudatát. Nem hisz abban, hogy túlélheti a háborút, de veszendősége nem befolyásolhatja ítéletében; a fasizmusnak el kell pusztulnia, hogy a magyarság és Európa jövője méltó lehessen az ember nevére. Gyűlöli és megveti a fasizmust, de tudja és hirdeti, hogy a nép — a megtévesztett tömegeket is ideértve -— nem bűnös, hanem áldozat. Éppen ezért megváltható, becsülete visz- szaadható. Ebben vállalt szerepet Radnóti a legnehezebb években is. Közben új formákat teremt, illetve ad vissza a modern költészetnek. Klasszikusok tisztásé- S gával beszél, ezt érzi méltó- ^ nak bizalmához az ember- S § ben. k s R adnóti Miklós hatása-$ nak és népszerűségé-$ nek egyik okát életrajzában | kereshetjük. Aki versek so-| rában jósolta meg halálát,^ valóban a mártírok meneté-^ költő lenni. Itthon és Európa-szerte idézett verseinek jó része itt született 1944 végén, társaival együtt, a felszabadító hadsereg elől nyugat felé hajtották. A halál- menetben sem tette le a ceruzát Utolsó pillanatáig őrizte a művész fegyelmét és hivatástudatát. Csak a gyilkos golyó hallgattatta eL A nyugati határtól nem mesz- sze, Abdán találták meg tömegsírba dobott holttestét Az exhumáláskor, viharka- bátja zsebében bukkantak rá utolsó nagy verseire, amelyek egész költészetének föszólamait ismételték, a vég előtti leszámolás elszántságával. Ennyiben is nagy világirodalmi példa Radnótié: személyes sorsától függetlenül, az önkifejezést tartotta legfontosabb feladatának. A költői szó megszületését, az igazság kimondását, a hídépítőt a jövőnek. H atvanadik születésnapján sem mondhatunk mást, mint az évforduló előtt és után: aki Radnóti verseit olvassa, a magyar líra egyik XX. századi teljesítményével ismerkedik. Gyűlölni és szeretni tanul, Radnóti Miklós szándékai szerint. BEMENT OTTÖ: LELKES MIKLÓS: REGGEL fenyők a hóban csöpp fenyők a jég a kő most összefog most lobban életre a sokcsillagú kristály bármit kiált a szél — a felejthető árnyakat elfelejtjük a felejthető éveket elfelejtjük és érezzük e tájon a hatalmat — a hegyek most a legnagyobbak bármit kiált a szél: a fák között szabad madár süt a hó mint a szerelem átröpítjük a hógolyónkat sok-sok hegyen! a felejthető árnyakat elfelejtjük a felejthető éveket elfelejtjük az elmaradt kis ösvény utolér majd meg kell értenünk jól egymás szavát ki átélte már mélység és magasság súlyos vonzását az másképpen láthat: beláthat egy teljesebb távlatot fenyők a hóban nőnek és remélnek új reggelekben vár az újult ének el ne felejtsd — bármit kiált a szél: egymás szavát e tájon értenünk kell a tetteinkről közösen kell a fenyők nőnek fényben és reményben hatalmas hegyek állnak most előttünk bármit kiált a szél — el ne feledd: minden hegyre csak közös út vezet Ki tanított... KJ tanított az igaz szó ízére?... Homályosan hangzó fenyegetések váltakoztak pattogó indulókkal, s ha volt, ami megóvott végül is — csak nyomorunk késztetett tiltakozni. Tízévesen nehéz robotba álltunk, s tisztelegtünk minden mundér előtt. „A levente hazáját szereti” s körülfutja a gyakorlóteret. Vasárnaponként templomba tereltek s hetenként kétszer inasiskolába. Ha egy értelmes kérdés megfogant kamaszlelkünkben — így a válasz: ,,Lám, ezekből lesznek a kommunisták! Ismerem azt a vasparaszt apádat”. Nem ismerte. Ott szolgált a Novarán, s Horthy kétszer is kiköttette, Nem ismerte, csak tudta a dühöt, ami megkínzott életét betölti. Nem ismerte. Nem látta mosolyogni! De én láttam. Barátom apja volt. Csöndes vasárnap délutánokon, — ha összejöttünk a földes szobában, ránk kacsintott — mi van Ieventeif jak? Földet akart, ha egy tenyérnyit is, hol négy fiával megkapaszkodik. De csak a másét túrta s tíz keresztből egyet kapott, ha aratni szegődött. Ám volt ereje dolgozni, remélni, s megérhette, hogy övé lett a föld. Oly egyszerű volt a felismerés. Mint a gyermek, ha már beszélni kezdi és szeretteit néven nevezi. A tiszta dolgok megvilágosodtak, egy szó elég volt lelkesíteni, s egy lobogó, egy csillag fénye mellett melegedtünk, mi árva kamaszok... Honnan áradt szívünkbe ennyi düh s összehúzott mellünkbe öntudat? Hogy értettük az első jeladást, a falvakban, a rom gyárvárosokban? S kik voltak ők, akikről mitse tudtunk s most elénk álltak szikár-komolyán? Hátuk mögött negyedszázadnyi harc. Siófok, Orgovány kísértete. Ok, akiket a május ott talált befogottan a cellarács mögött, de ők mégis zászlókat rejtegettek s feltett vöröskatona-könyvüket. Táblát szegeztek egy elhagyott házra, s a ház lüktető gonddal lett tele. Lefoglalták a nyomdagépeket s néhány nap múlva újságot csináltak. Földet mértek — papíron egyelőre, számba vették a jogosultakat, s tanítottak, ha tanítványra leltek. Izzott a szó: Lenin, forradalom! Ma már tudom, hogy e két szó jegyében fogant a század minden változása... * Részlet a szerző: A mi időnk című verséből. S fS"S"/'fSSSSSSS'SSSS/S/SS/SS/fSfSSSSSSS/SSSfS//////////SS////SS/S/S//S/S//SSSS/SS/S//S//SS//S/S///SS/SSSS/S/SS///S///S/SSSSS/S///S/S/SS/SSSSSSSSSSSSSfSSSSSSS///SSSSSSSSSSSSSfS Vészi Endre: Szökési kísértei FORGÁCS KÁROLY: Frontátvonulás Mint áztatott kötéllel megvert gyermek. Ha már a könny pihegve elapasztott, A fájdolom egy helyről szerte terjedt És lehulltak a frissen felvert maszkok. Fekszem. Köröttem — ahogy a must erjed Gázban, surrogva — elmosódott arcok Tűnnek elő a semmiből. Mély vermek Alján veszejtő örvény torka harsog. Belefáradva ködbe, télbe, sárba, Mintha a világ csakis nekem fájna. Várok zsedülőfű-szagú szelet, S míg lassan zsibbad fájdalom, merevség, Sápadt arcomra rózsaszinű festék Nyílik, s felderülnek a zord egek. Az apai nagybácsi, akihez most Tóni bekopogott, be került. 1944-ben a szer- § nyugdíjas bőrmunkás és el- biai hegyek közé vitték, ^ lentétben a legtöbb öregem- kényszermunkára. A kon- $ berrel, kevés szavú, magányos centrációs tábor szögesdrót- ^ jellem. Sárga, telepi házban jai mögött sem szűnt meg ^ lakik, de erre most új város____________________________| negyed épül, s a tervrajzon e zt is lebontásra ítélték. Ha erre sor kerül, majd beköl- töztetik az öreget a megépült új házak egyikébe. Még két nap hiányzik hús- véthoz. Tóni, alighogy letette holmiját, elindult kereszt-kasul a városban, hogy különféle mozikba jegyet vásároljon. Így szokta mindig, amikor Pestre jön: négy-öit moziba. Az öreg sohasem tart vele. Naphosszat az ablak előtt ül, olcsó szivarját szívja, miközben az új épületek lassan bekerítik. Retteg attól a pillanattól, amikor itt kell hagynia a megvénült lakást, melynek minden rovátkájába belevette magát a múlt pora, akár a lepárlódott só. A második napon, az ebédnél, megkérdi az öreg; — Aztán csönd van Otthon? Még sosem kérdezte ezt. Legtöbbször a személyesség hiányzik szavaiból. Az összecsukható vasagy, amin Tóni alszik, kegyetlenül gödrös, de a fiatal szervezet alvást kíván. Éjféltájt felriad: semmi, csönd. Az öreg még mindig az ablaknál ÜL Göndör, hideg füst bodo- rodik a feje körül. — Szép volt a mozi? — szólal meg váratlanul, mint aki tudja, a fiú nem alszik, szólhat hozzá. — Apád, legényember korában, sokat hált ezen a vaságyon, — mondja hosszú csend után. Ezek a nagy hallgatások évszakokra osztják fel az együttlétet. Mintha egymást követné tél, tavasz, nyár, ősz. Tóni most magára gondol. Zsebében a friss segédlevél. Még ünnep előtti nap sorra vesz néhány gyárat. Nem akar visszamenni, itt marad Pesten. Az öreg biztosan adna neki helyet, a vaságyat is ki lehet cserélni. Ünnep napján jönnek a szomszédok, főtt sonkát, tojást, süteményt tesznek le az asztalra. Vacsora után az öreg nem vonul vissza szivarfüstje mögé, szokatlanul bőbeszédű. Nem is érthető a váratlan hangütés. — Apádnak mindig büdös volt a munka, de megjátszotta magát. Ez nem igaz, tiltakozik magában a fiú, hiszen előtte áll az örökké nyugtalan ember. Látja őt lámpafényben szónokolni, homlokig szénporosan, kokszhegyek között. — Átvert az mindig mindenkit, — folytatja konokul az öreg — nincs abban kitartás. Valami hiányzik belőle. Ha égett a ház, mindig ide jött, erre a vaságyra. Miért mondja ezt neki? Mintha valaki belevágna az arcába. Haragszik az öregre. Nem, nem marad itthon, elmegy kószálni. A Körúton autók, emberek, Villamosok úsznak az ezüstkék estében. Egy fénycső merőlegesen és izzóan a sötétségbe fúródik, mint egy óriás hőmérő. Elvarázsolt világ, váratlanul előbukkanó jelenségekkel. És íme, előtte megint ott siet apja, az alacsony sovány férfi, kibomló hajfürtjeivel. Mint aki égő házból menekül. És valahol ott úszik a vaságy. Meggyorsítja lépteit, éhséget érez. Egy büfében zajos emberek közé fúrja magát, s papírízű virslit eszik. Az apa eltűnt. Megint oldódik valami. A fiú egyszerre társai közt érzi magát, a falkában, amint félmeztelenül rohannak a Duna-parton. Szeretne harsogott fölnevetni, eszébe jut a kajak. Még júliusban történt, hogy fölfordult vele, de hát most kinek beszéljen erről? A kajak a gyári sportegyesületé. A mélység magához akarta szippantani, akárhogy is, de vissza kellett szerezni, mert ötezer forintba kerül és egész életében törleszthetné. Az ilyesmit levonják szigorúan. Ö maga is kimerült a kapkodásban, az izmaiban és a gyomra táján görcsöt érzett. Teljes nyíltsággal tűzött a nap, a folyó domború volt, minit egy pond tosan csiszolt lencse, a csánM
