Népújság, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-25 / 118. szám
SAO PAULO: A brazíliai Sao Paulo városában rendkívüli biztonsági intézkedéseket tettek a látogatáson ott-tartózkodó Ben „ Gurion volt izraeli kormányfő védelmére azt követően, hogy Dániában letartóztattak egy arab fiátalokból álló csoportot, amely állítólag Brazíliába készült, hogy megölje az idős államférfit. A 82 éves Ben Gurion a brazíliai zsidó közösség meghívására látogatott el Rio de Janeiróba és Sao Paulóba. FOKVAROS: Szombaton ünnepelte 60. születésnapját dr. Philip Blaiberg, aki 16 hónapja kapott új szívet. Felesége kijelentette: a jövőben nem fogja engedni, hogy férje „túlhajtsa magát”. Blaiberg az elmúlt héten kórházban volt, miután légzési zavarai támadtak., WASHINGTON: A Fehér Ház kertjében pénteken a minnesotai egyetemnek a Szovjetunióból visz- szatért zenekara adott koncertet. Az ünnepségre Nixon elnök meghívta Dobrinyin szovjet nagykövetet is. A „zenei politikai koncert” jó hangulatban zajlott le. NEW YORK: Szombaton emlékeztek meg az Egyesült Államokban az első táviratról, amelyet pontosan 125 éve, 1844. május 24-én adott fel Washingtonból Baltimore-ba Sámuel F. B. Morse, a Morse-abc feltalálója. PALERMO: A szicíliai Corleone közelében pénteken a rendőrség felfedezte a maffia egyik titkos temetőjét. A carabinierik egy fogoly vallomása alapján több csontvázat találtak egy barlangban. Gyanújuk szerint azokról a személyekről van szó, akik 1961. tavaszán, Luciano Liggio és Michele Navarra bandáinak küzdelmében tűntek eL Tietnam Gyakorlott gyors és gépírót felveszünk Heves megyei Iparcikk Kisker. V., Eger, Széchenyi u. 16. Munkaügy. Saigon körül megélénkült a harci tevékenység SAIGON: A dél-vietnami szabadság- harcosok a szombatra virradó éjszaka nyolc rakéta- és aknatámadást intéztek az amerikai állások ellen. Ugyanakkor az amerikai B— 52-es nehézbombázók hét támadást hajtottak végre. Saigon körzetében megélénkült a harci tevékenység. Harcok zajlottak le a közép-vietnami Kontum térségében is. WASHINGTON: A Fehér Ház szóvivője pénteken visszautasította Edward Kennedy szenátor megállapítását, amely szerint az amerikaiak fokozzák a háborús erőfeszítéseket Vietnamban, például az A-Shau térségében fekvő 937-es magaslat ostromával. A Fehér Hóz szóvivője Laird hadügyminiszterhez hasonlóan azt mondotta, hogy amerikai részről nem fokozták a harci tevékenységet és az amerikai veszteséglista növekedése a gerillák megélénkült tevékenységének tudható be. PÁRIZS: Xuan Thuy, a prizsi tárgyalásokon részt vevő VDK- küldöttség vezetője konzultáció végett hazautazott Hanoiba — közölte pénteken este az észak-vietnami küldöttség szóvivője. Xuan Thuy útban hazafelé érinti Moszkvát és Pekinget. A ,DNFF küldöttsége közölte, hogy Nguyen Thi Chon asszonyt a küldöttség tagjává nevezték ki. Ö a Párizsban tárgyaló DNFF-kül- döttség harmadik női tagja. Cernik a csehszlovák népgazdaságról Oldrich Cernik, csehszlovák miniszterelnök tegnap megtekintette a bmói közszükségleti cikkek kiállítását és interjút adott a CTK tudósítójának. Megelégedéssel nyilatkozott a kiállított fogyasztási cikkek minőségéről, amelyek — mint mondotta — lépést tartanak a világszínvonal követelményeivel. „Tévedés lenne azt hinni, hogy Csehszlovákia népgazdasága a csőd szélén áll. Ismerjük iparunk és szakembereink kapacitását. Nem fogunk valamiféle gazdasági csodát teremteni, de fontos szerepet játszhatunk a világgazdaságban és hozzájárulhatunk az emberiség állandó fejlődéséhez. Ebben a vonatkozásban optimista vagyok — mondotta. 1>ucIos választási beszédében az FKP mezőgazdasági programját ismertette PÁRIZS: ; aőgazdasági szövetkezés fejleszJacques Duclos, a Francia téset, az elmaradott területek Komunista Párt elnökjelölt je számára külön segélyezést, a péntekien este rádióbeszédet kulturáltabb falusig életkörül- mondott, amelyben ismertette menyek megteremtesere szánt az FKP mezőgazdasági prog- o^^egek növelését, az ipar- ramját. cikkek aranak csökkenteset. J . , . . Duclos felhívta a városi és leg^ megszépítő aKTsÄ dolgozókat egyesítsék a francia mezőgazdaságban erőiket érdekeik vedelmere, az évente 50 000 gazdaság megy elnyomó osztállyal szemben. tönkre. Minden évben körülbelül 120 000 ember hagyja el a mezőgazdaságot. Hivatalosan is elismerték, hogy az elmúlt évben ismét csökkent a francia parasztok átlagjövedelme. Franciaország részvétele a Közös Piacban a francia kis- és közepes parasztgazdaságok helyzetének további romlásához vezetett. A Francia Komunista Párt úgy véli — mondotta Duclos —, hogy a mezőgazdaság fejlesztése érdekében maximálisan ki kell használni a nemzeti lehetőségeket. A francia kommunisták javasolják a me(MTI) Moszkvai előkészítő tanácskozás MOSZKVA: A moszkvai előkészítő ta. nácskozásra összegyűlt kommunista és munkáspártok képviselői szombaton közös nyilatkozatban testvéri szolidaritásukról biztosították a bebörtönzött haiti hazafiakat és követelték azonnali szabadon bocsátásukat. — Felszólítjuk a világ demokratikus közvéleményét, hogy emelje fel szavát a Du- valier-terror áldozatainak védelmében — hangzik a kommunista és munkáspártok nyilatkozata. I Podg-orníJ hazautazott ULÁNBÁTOR: Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke, aki Zs. Szambunak, a Mongol Nép- köztársaság Nagy Népi Kúrálja Elnöksége elnökének meghívására hivatalos láto- j gatáson tartózkodott Mongóliában, a kíséretében , levő személyiségek társaságában szombaton különrepülőgépen hazautazott. (MTI) Rogers az otthoni nehézségek fő okáról ÜJ-DELHl: Rogers, amerikai külügyminiszter szombaton félórás megbeszélést folytatott Indira Gandhi, indiai miniszterelnök-asszonnyal. Rogers előzőleg beszédet mondott az amerikai nagykövetség személyzete előtt és kijelentette, hogy hamarosan „valamelyes haladást” vár a vietnami béke kérdésében. Az amerikai külügymini(zter, aki Saigonban megbeszélést folytatott Thieuval, biztatónak nevezte Thieu, dél-vietnami elnök magatartását. Rogers a vietnami háborút az Egyesült Államok előtt álló legnagyobb problémának nevezte, hangoztatva, hogy ez az Egyesült Államok otthoni nehézségeinek is egyik fő oka. Hdsák Varsóban VARSÓ: A Lengyel Egyesült Munkáspárt központi bizottságának meghívására szombaton baráti látogatására Varsóba érkezett Gustáv Husák, a Csehszlovák Komunista Párt központi bizottságának első titkára. A repülőtéren Wladislaw Gomulka a LEMP központi bizottságának első titkára fogadta. (MTI) Kínai kormánynyilatkozat PEKING: A Kínai Népköztársaság kormánya szombaton nyilatkozatot tett közzé, amelyben a szovjet-kínai határ általa vitatott kérdéseivel és a közelmúltban lezajlott Damansz- kij (kínai nevén Csenpao) szigeti incidenssel foglalkozik. A nyilatkozat megismétli a kínai igényt a Damanszkjj szigetre, amelyet kínai területnek nevez, s általában kérdésessé téve a fennálló határokat az állítja, hogy egyenlőtlenek mindazok a szerződések, amelyek a Szovjetunió és Kína között a határt rögzítik. A Damanszkij szigetre támasztott kínai igény alapján a nyilatkozat ezt követően a Szovjetuniót vádolja azzal, hogy „határprovokációt hajtott végre Kína ellen”, s az incidensekért a szovjet kormányra iparkodik hárítani a felelősséget. A , nyilatkozat végezetül sürgeti a „határkérdések egészének rendezését”, s hangoztatja, hogy nem elegendőek a határ egyes szakaszainak „tisztázását” célzó „konzultációk”. A kormánynyilatkozat befejezésül kijelenti, hogy a kínai kormány „a békés tárgyalások mellett van, s ellenzi az erőszak alkalmazását”, majd felhívja a Szovjetuniót, a felek biztosítsák egymást arra vonatkozólag hogy a határon fenntartják a status quot. (MTI) Újra repül a Concorde— OOl A Concorde 001, a francia —angol szuperszonikus utas- szállító gép kísérleti példánya, pénteken délután, hathetes szünet után újból magasba emelkedett. Ez volt a Concorde 001 tizedik repülése és ezzel megkezdődött a kísérletsorozat második része. Karjalainen elutazott Varsóból VARSÓ: Háromnapos hivatalos lengyelországi látogatásának befejeztével Ahti Karjalainen finn külügyminiszter elutazott Varsóból. A lengyel vezetőkkel folytatott tárgyalásait nemcsak Lengyelországban. hanem külföldön is komoly érdeklődés kísérte. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapáin és testvérünk, JENKI BÉLA temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. őzv. Jene! Béláné és a gyászoló család u t o s értesítés! AUSZTRIA, OLASZORSZÁG és a (NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG területére utazó GÉPKOCSI-TULAJDONOSOK CASCÓ-biztosításukhoz kiegészítő biztosítást, ha pedig CASCÓ-biztosítással nem rendelkeznek, gépkocsijukra a kinntartózkodás időtartamára külön biztosítást köthetnek. A kiegészítő biztosítás díja CASCÓ-biztosított gépkocsi-tulajdonosok részére megkezdett 15 naponként 165,— Ft, belföldi CASCÓ-biztosítással nem rendelkező gépkocsi-tulajdonosok részére pedig ugyancsak megkezdett 15 naponként 330,— Ft. A biztosítás az egyes járási székhelyeken működő fiókjainknál köthető meg. Állami biztosító £#y héf a világpolitikában tJresemények és politika — Kedvező mozzanatok Leningr&dban és Varsóban — Milyen lesz a De Gaulle ntáni Franciaország? — És mi lesz Nyugat-JEurőpával ? A kozmikus események valóságos tűzijátéka zajlik le mostanában: a múlt hét azzal végződött, hogy a Venus 5., majd 6. szovjet űrállomás sok simán leszálltak névadó bolygójukra, ez a hét pedig az Apollo 10. amerikai űrhajó páratlan vállalkozásával kezdődött. Ez utóbbi az űrutazást szánják az amerikaiak az ember Holdra szállása előtti utolsó kísérleti szakasznak. Az űreseményekhez ' kapcsolódó politikai nyilatkozatok mindegyike akár Keleten, akár Nyugaton hangzott el, a tudományos együttműködés szükségességét hangsúlyozta, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy az emberiség közelebb jusson egyetemes céljaihoz. Más szavakkal: az űrkutatás eseményei arra emlékeztetik a világot, hogy a különböző társadalmi rendszerű országoknak békében kell egymással élniük, és hogy az emberiségnek vannak közös, megoldásra váró feladatai. Mintegy kapcsolódik ezekhez a gondolatokhoz, . hogy tovább gyűrűzik a Varsói Szerződés állami budapesti felhívásának visszhangja; újabb és újabb fejlemények tanúsítják a különböző országok törekvését Európában egy közös biztonsági rendszer megteremtése felé. Koszigin miniszterelnök és Kékkonen finn államelnök leningrádi találkozója volt a legjelentősebb az idesorolható események sorában. A szovjet—finn párbeszéd során a tárgyaló partnerek túllépték a két ország közötti kapcsolatok témáját, s megvitatták az európai együttműködés és biztonság megerősítésének kérdéseit is. Finnország nemrég fontos kezdeményezéssel állt elő, amikor felajánlotta, hogy fővárosában otthont ad az összeurópai értekezletnek, amely megvitatná az európai biztonság problémáit. Ugyancsak az európai biztonság erősítéséhez járul hozzá az a lengyel javaslat, amelyet Wladyslaw Gomulka, a LEMP Központi Bizottságának első titkára varsói választási beszédében jelentett be. Gomulka bírálta a német-szociáldemokrata és név szerint Willy Brandtnak az európai határok elismerésére vonatkozó állásfoglalását, amely szerint a határok végleges megállapítása nyitott dolog és az erre vonatkozó döntést a békekonferenciáig elhalasztják. A szociáldemokrata párt ezzel valójában ki akar térni a határok végleges elismerése elől. ^ A potsdami egyezmény betűire hivatkozik, amelyek szerint Lengyelország végleges határait a békekonferencia állapítja,meg. Nincs azonban jogi akadálya annak, hogy az NSZK véglegesen ismerje el a nyugati lengyel határokat — hangsúlyozta Gomulka. „Mi készek vagyunk — mondotta — az NSZK-val ilyen államközi szerződés aláírására, úgy ahogy ezt 19 esztendővel ezelőtt az NDK- val megtettük”. Brandt már másnap válaszolt Gomulka szavaira. Válaszában nehezen lehet elválasztani egymástól a szociáldemokrata párt vezérének és a nagytőkével egy kormányban működő nagy- koalíció külügyminiszterének nézeteit. Azt mondotta, hogy az az NSZK nem mondhat le egy békeszerződés megkötésére szóló igényéről, de semmi akadálya nincs azonban, hogy Bonn és Varsó a békeszerződés megkötése előtt is leüljön tárgyalni. Szerinte az NSZK kibékülése Lengyelországgal, éppen olyan fontos, mint a Franciaországgal való kibékülés volt. A hét világpo'litikai eseményei között minden tekintetben az európai problémáik dominálnak. Nyugat-Európá- ban változatlanul nem tudnak napirendre térni De Gaulle távozásának következményei felett. Nem csupán azért, mert a francia elnökválasztás esélyei foglalkoztatják a közvéleményt, hanem inkább azért, mert a gaulle-izmus hanyatlásával különböző erők új lehetőségeket látnak felcsillanni a maguk számára. Kétségtelennek látszik, hogy a De Gaulle után Franciaország hamarosan el fog távolodni a volt elnök politikai örökségétől, ez ma már nyilvánvaló az elnökjelöltek prőgrambeszédeiböl. A polgárság jelöltjei Pompidou *és Poher tulajdonképpen abban vetekednek már egymással, melyikük menjen messzebbre a degaulle-i örökség megtagadásában. Igaz, Poher, a centrista, korábban is bírálta a tábornok irányvonalát. Ez a bírálat most általános tagadássá merevül. Állást foglal amellett, hogy Franciaország térjen vissza a genfi leszerelési bizottságba. Az önálló francia atomerőről szólva kijelentette, hogy túl nagy terhet jelent az országnak, s helyette „a más országokkal való katonai szövetkezést” kell követendő útnak tekinteni. Ehhez képest Pompidou szinte semmi újat sem tud mondani, legfeljebb azt, hogy ő is szélesítené az európai gazdasági közösséget, a Közös Piacot is, ami ma már szinte egyet jelent a tábornok által egy évtizede száműzött Anglia befogadásával. Mindkét polgári jelölt megnyugtató kijelentéseket címez az amerikaiaknak, a NATO-nak, az „atlanti gondolatnak”. Egy megváltozott Franciaországra kell tehát száiúítani az elnökválasztás után, de senki sem kételkedik abban, hogy ez az ország már igényt sem tarthat nyugat-európai vezető szerepre, (mint De Gaulle idejében tette). A nyugatnémetek úgy érzik: eljött az ő pillanatuk. Strauss, a bajor CSU vezére Londonban az Európai Közösség képviselőinek gyülekezetében közös atomerőt javasolt Nyugat-Európának, amelyben „természetesen” mindegyik ország kormánya dönt a saját területén elhelyezett nukleáris fegyverek felhasználásáról. Strauss nem ^rejtette véka alá, hogy a De Gaulle utáni Európát az NSZ*Í monopóltőkései nyugatnémet vezetés alá óhajtják „egyesíteni”, hogy — az ő frazeológiájukkal — „ellenerőt képezhessen a kommunizmussal szemben”. E hét világoolitikai eseményeiben az alapvető tendenciák tükröződnek: a baloldalnak a kontinens biztonságáért és békéiéért kifejtett erőfeszítése, szemben Nyugat- Európa hatalmasainak kardi csörtető vetélkedésével )