Népújság, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-17 / 111. szám
(ünstáv Husiik Kádár Jánosnál Malaysiában kihirdették a rendkívüli állapotot KOPPENHÁGA: A dán kormány törvényhozási intézkedésekkel 1015 millió dán koronával csökkenteni szándékozik az ország lakosságának vásárlóerejét. Az intézkedések mindenekelőtt' a járműtulajdonosokat érintik, mivel a benzin adóját és a gépkocsiadót növelik. A foganatosítandó intézkedések közé tartozik az állami költségvetés 225 millió dán koronával történő csökkentése, a vasúti, a postai és a légi közlekedési, díjszabás 120 millió koronával, valamint az adóbevételeknek 570 millió koronával történő emelése. MELBOURNE: Kétszázötvenezer szállító- munkás és közlekedési alkalmazott lépett sztrájkba csütörtökön Ausztráliában, tiltakozásul egy szakszervezeti vezető letartóztatása miatt. A sztrájk következtében Melbourne és Sydney közlekedése csaknem teljesen megbénult. CARACAS: A Venezuelai Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma határozatot hozott, amelyben körvonalazza az észak-amerikai monopóliumoknak a venezuelai kőolajiparban és a nemzetgazdaság más ágaiban elfoglalt uralkodó helyzete elleni küzdelem feladatait. A plénum elhatározta, hogy a párt részt vesz a kommunista és munkáspártok moszkvai nemzetközi tanácskozásán. PRÁGA: A Cseh Népi Gyűlés elnöksége- csütörtöki ülésén, amelyet Smrkovsky elnöklésével tartott, június 5-re összehívta a népi gyűlés ülésszakát. Az ülésen részt vett és felszólalt Dubcek, a szövetségi gyűlés elnöke. Hangsúlyozta, hogy a szövetségi gyűlés munkájának alapja a CSKP akcióprogramja, a különböző párthatározatok, mindenekelőtt az októberi és az áprilisi plé- numon hozott határozatok végrehajtása, a nemzeti front politikai alapelveinek megvalósítása. BELGRAD: Csehszlovák, jugoszláv, lengyel, magyar és román szakemberek részvételével hatnapos nemzetközi bányászati szimpozion kezdődött a szénbányászat jövőjéről Trbovljén, a nagy jugoszláv bányaközpontban. KUALA LUMPUR: A malaysiai kormány pénteken bejelentette: a fővárosban nem oldják fel a 24 órás kijárási tilalmat. Egyidejűleg az egész országra kihirdették a rendkívüli állapotot; a 11 szövetségi állam közül nyolcban részleges kijárási tilalmat léptettek életbei A legutóbbi hivatalos adatok szerint az összecsapásoknak eddig 89 halálos áldozata van. Ugyanakkor az AP hírügynökség kétszázra becsüli azoknak a számát, akik a három nap óta tartó véres zavargásokban életüket vesztették. A lerombolt házak lakóit — mintegy 800 embert £lőre hozott MT©hadsryakorlat BELGRAD: A jugoszláv sajtó pénteken érezhető nyugtalansággal foglalkozott azzal a hírrel, hogy Görögországban a jugoszláv—bolgár—görög határ közvetlen közelében május 27-től június 16-ig megrendezik a NATO „Olimpia expressz” nevű hadgyakorlatát, amelyben angol, nyugatnémet, belga, olasz, amerikai, kanadai és görög szárazföldi egységeken kívül részt vesz az Egyesült Államok földközi-tengeri flottája is. A Tanjug jugoszláv hír- ügynökség aláhúzza: ismeretlen az az ok, amiért az eredetileg júliusra tervezett gyakorlatot előre hozták május végére. — a Merdeka stadionban helyezték el. Üjabb nagyméretű incidensről nem érkezett hír; ami a fővárost illeti, a jelentések arra utalnak, hogy elsősorban Kuala Lumpur elővárosaiban feszült a helyzet. A forma új BEIKTATÁSAKOR NIXON amerikai elnök türelmet kért, hogy nyugodtan kidolgozhassa vietnami politikáját, amelynek az Egyesült Államok lenépszerűtlenebb háborúja felszámolását kell céloznia. A közvélemény logikusnak érezte, hogy türelmet tanúsítson, hiszen a Johnson által Nixonra hagyott örökség nem csupán a politikai kudarc volt, hanem az a zűrzavar is, amit a vietnami vergődés eredményezett az amerikai politikai vezetőknek. Közismert, hogy a vietnami fél maga is türelmet tanúsított, várva, hogy az amerikai vezetésben — az ismétlődő kudarcok és a kaland reménytelensége nyomán — felülkerekedik végre a realizmus. A Párizsban tárgyaló DNFF-küldöttség vezetője, Tran Buu Kiem egyik februári nyilatkozatában nyilvánvalóvá tette a DNFF nagy politikai bölcsességgel látja annak a dilemmának a nehézségét, amely előtt az amerikai vezetés áll éj mesz- szemenően el akarja kerülni az Egyesült Államok megalázását — amennyiben Washington hajlandó figyelembe venni a dél-vietnami valóságot és lemond arról, hogy beavatkozzék a vietnami nép életébe. ezt a rugalmasságot, a harctéri eredményekre támaszkodó magabiztosságot és az ellenfél belpolitikai presztizs-szempontiait figyelembevevő politikai bölcsességet testesítette meg az a tízpontos program, amelyet május 8-án terjesztett a párizsi négyes értekezlet elé a DNFF küldöttsége. A javaslat a vietnami probléma politikai rendezésének menetrendjét tartalmazza, s a megoldás alapjaként rögzíti, Kádár János, az MSZMP KB első titkára, fogadta Gustav Husákot, a Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkárát. A látogatásnál jelen volt Erdélyi Károly külügyminiszter- helyettes, az MSZMP KB tagja. Képünkön: Gustáv Busák, Erdélyi Károly és Kádár János a tárgyalóasztalnál. (MTI foto — Vigovszki Ferenc felvétele) — a lényeg . hogy a lényegi kérdés az amerikai csapatok kivonása. Amennyiben az Egyesült Államok kifejezi erre való hajlandóságát, minden egyéb kérdés tisztázása, — még ha hosszú tárgyalások .során is — realizálható; Ellenkező esetben nyilvánvalóan semmi sem oldható meg. A DNFF tízpontos programja óriási visszhangot váltott ki világszerte. Olyan helyzet alakult ki, amelyben a találékony amerikai propaganda- gépezet is képtelennek bizonyult tovább Igazolni a Nixon-kormány időhúzását. Mert a felülvizsgálatra kiszabott idő — amennyit a közvélemény és a politikai logika „engedélyezett” — lejárt, miközben a harcok tovább folytak, s ráadásul az amerikai hadvezetés lázas erőfesztíéseket tett a salgoni rezsim katonai megerősítésére. Mint nyugati kommentátorok fogalmazták, „Nixonnak odadobták a labdát, s azzal valamit kezdenie kellett”. HIÄBA hangoztatta tehát e hét leején a Fehér Ház propaganda apparátusa, hogy az amerikai elnök „kidolgozót menetrendjének” megfelelően áll a közvélemény elé szerdai rádió és tv-beszédében, egyértelmű volt, hogy azt a hatást kívánja ellensúlyozni, amelyet a DNFF tízpontos programja kiváltott, s egyúttal csendesíteni a bírálat ismét feltámadni látszó viharát. Vagyis, a szerdai Nixon-beszed kritikája és talán némileg mentsége egyszerre, hogy az amerikai kormány új vezetője előreláthatólag még mindig nem érlelte meg magában az elkerülhetetlen döntéseket. A JOHNSON-BESZÉDEKTÖL hangnemében kétségtelenül kedvezően elütő beszéd éppen emiatt viseli magán Korszerű fűtés tornatermek, presszók, munkatermek, előadótermek fűtése légfsaioriferrei a leggazdaságosabb. 70—75 százalékos hatásfokkal, télen fűt, nyáron levegőt cserél. Szerelését vállalja: Építő és Tervező Ktsz, Salgótarján, Szabadság tér 2. sz. (MTI) Fontos értesítés! AUSZTRIA, OLASZORSZÁG és a NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG területére utazó GÉPKOCSI-TULAJDONOSOK CASCÖ-biztosításukhoz kiegészítő biztosítást, ha pedig CASCÓ-biztosítással nem rendelkeznek, gépkocsijukra a kinntartózkodás időtartamára külön biztosítást köthetnek. A kiegészítő biztosítás díjá CASCÓ-biztosított gépkocsi-tulajdonosok részére megkezdett 15 naponként 165,— Ft, belföldi CASCÓ-biztosítással nem rendelkező gépkocsi-tulajdonosok- részére pedig ugyancsak megkezdett 15 naponként 330,— Ft. A biztosítás az egyes járási székhelyeken működő fiókjainknál köthető meg. Állami biztosító k _______________________________ T ELJES ÜLÉS A PÁRIZSI VIETNAM-KON FEREN C IÁN NIXON—THIEU TALÁLKOZÓ? VÁRATLANUL A VIETNAMI KÉRDÉS áll a nemzetközi közvélemény figyelmének középpontjában. Az utóbbi napokban ez a téma viszonylagosan háttérbe szorította a továbbra is rendkívül feszült közel-keieti helyzetről érkező jelentéseket is. Annak, hogy a vietnami probléma visszahódította elsőségét a nemzetközi érdeklődés ranglistáján a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadításl Front nemrég beterjesztett tízpontos javaslata az oka, amely mozgásba hozta a tárgyalások eddigi akadozó gépezetét — és amelyre Nixon elnöknek is reagálni kellett. AZ AMERIKAI ELNÖK JAVASLATÁT a párizsi tárgyalásokon részt vevő USA-delegáció vezetője, Henry Cabot Lodge ma hivatalosan is.beterjesztette — ugyanakkor a DNFF-küldöttség vezetője, Tran Buu Kiem is megismételte a tárgyalóasztalnál azt, amit delegációja egy nappal korábban már hivatalos nyilatkozatban leszögezett. „A DNFF központi bizottsága megbízásából előterjesztett javaslatot — hangsúlyozta a párizsi Vietnam- konferencia tizenhetedik teljes ülésén Tran Buu Kiem — az egész világ közvéleménye nagyra értékelte. Amerikai részről viszont — Rogers külügyminiszter és masa Nixon elnök is — úgy reagáltak rá, hogy a javaslatok számos pontja „elfogadhatatlan”. Kijelentéseik részletesebb vizsgálatából kiderült, hogy számukra éppen azok a pontok az elfogadhatatlanok, amelyek a leglényegesebbek ahhoz, hogy véget vessenek az amerikaiak agressziós háborújának és helyreállítsák a békét Dél-Vietnamban” — hangoztatta a DNFF delegáció vezetője. XUAN THUY. A VDK-KÜLDÖTTSÉG vezetője beszédében ugyancsak rámutatott, hogy Nixon egyenlőség- jelet tesz az agresszor és áldozata között és ami a VDK-t illeti, egyértelműen támogatja a DNFF tízpontos javaslatát. TEKINTETTEL NIXON belpolitikai helyzetére és a vietnami háború állására — tehát arra. hogy a kezdeményezés változatlanul a szabadságharcosok kezében van — könnyen lehet, hogy az amerikai elnök még nem mondta ki a végső szót. Lehet, hogy erre utal az a hír is, amely szerint a Dél-Vietnamban tartózkodó Rogers külügyminiszter Nixon—Thieu találkozó létrehozásán munkálkodik; azonban, hogy Nixon új kezdeményezést Ígérő nyolcpontos programja ismét megpróbál egyenlőségjelet tenni az agresszor és áldozata között, és megkísérli elutasítani az amerikai csapatok feltétel nélküli kivonását. Az új hangnem és az új forma tehát semmiképpen sem leplezheti: a lényeg egyelőre változatlan s annak tükrében a változások lényegtelenek. Washington továbbra is a saigoni rezsim megmentésében reménykedik, s lévén a rezsim helyzete tarthatatlan, a washingtoni álláspont sem minősíthető egyébnek. A beszéd valójában any- nyiban reménytkeltő, hogy nem hiúsított meg, nem tett alaptalanná minden reményt az amerikai realizmus érvényre jutására. Nixon nem vágta be az ajtót, de nem is tárta ki a párizsi tárgyalások eredményes folytatása előtt. —rí— Az Országos Érc- és Ásványbányák Kutató és Termelő Művei fel németi bányaüzemébe dömperuesetöket ivesac fel Jelentkezni a mű felnémeti üzemi irodájában lehet. változatlan mindazoknak az ellentmondásoknak bélyegét, amelyeket a jelenlegi nixoni politika tartalmaz. Nixon ugyan arról szólt, hogy néhány újabb kezdeményező lépést kíván tenni, mivel „a régi formuláknak és a múlt unalmas szólamainak ismételgetése nem elegendő”. Ennek megfelelően egész beszédét arra építette, hogy belátható időn belül véget akar vetni a háborúnak, mert — jó közvéleményérzékkel — tudomásul vette, hogy az emberek türelme lassan elfogy. Az sem vitataha- tó, hogy a beszéd több megfogalmazása olyan realitások tudomásul vételét jelenti, amelyeket — strucc módjára — Washington eladdig váltig megtagadott. így lényegében Nixon beszéde ténylegesen elismrei a DNFF-et. tehát harci ellenfelet (!) Semmivel sem magyarázható TEKINTSE MEG A Budapesti Nemzetközi Vásáron AZ é Építő Vegyianyagokat gyártó Vállalat legújabb építőipari, vegyészeti, segédanyag- és műanyagtermékeit! i