Népújság, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-16 / 85. szám
Küld ölt voll az országos tanácskozásom „Társadalmi életünk elválaszthatatlan részévé vált a szocialista munkaverseny” Még írissek az élmények, a benyomások, hiszen a többi küldött-társaival együtt Macskásy Gézáné is a napokban érkezett haza Budapestről, ahol az egri Finom- szerelvénygyár egyik küldötteként részt vett a szocialista brigádvezetők III. országos tanácskozásán... — Számtalan kedves epizód, — találkozás az ország vezetőivel, megismertük a többi brigádok eredményeit, gondjait — teszi emlékezetessé ezt a tanácskozást, amely véleményem szerint is nagyon aktuális és hasznos volt. — Követi megbízatásában a gyár nagy kollektíváját képviselte és mint brigádvezető? — Az anyagvizsgáló osztály Május 1 szocialista brigádjának vagyok a vezetője. A tanácskozáson szerettem volna néhány szót szólni a gyárunkban folyó szocialista munkaverseny-mozgai ómról, de sajnos, időhiány miatt már nem volt rá lehetőség. — Mit mondott volna el a Május 1 brigádról? — 1967-ben alakult a brigád, s az elmúlt évben végzett munkánkkal elnyertük az első szocialista brigád címet. Egy brigádtagunk kiváló dolgozó jelvényt kapott, négy 900 forintos jutalomban részesült, egy pedig tíz napot tölt jutalomból a Balatonon. Ügy érzem, mindennél többet mond az elmúlt évben végzett munkánkról, hogy a mi kis 14 tagú közösségünk (jelenleg én vagyok benne az egyetlen nő) nem kevesebb, mint 1 040 000 forintot takarított meg. Ezenkívül a gyárunkban folyó verseny- mozgalomról is lett volna mive! büszkélkedni. — A tanácskozáson szerzett tapasztalatok, a sok hozzászólás alapján hogyan értékeli az egri Finomszerel- vénygyár szocialista munkaversenyét? — Minden szerénytelenség és túlzás nélkül: nagyon jónak tartom. Példákkal is bizonyítani tudom. Több felszólaló elmondta, hogy munkahelyükön a gazdaságvezetők nem becsülik kellőképpen a munkaversenyt, és csak akkor fordítanak nagyobb figyelmet a brigádokra, ha segítséget kémek tőlük. Nálunk ez merőben másképpen van. Vállalatunk gazdaságvezetői nagyon komolyan számon tartják a szocialista munkaversenyt, számont tartják a mindennapos munkában, a feladatok meghatározásakor, és akkor sem fukarkodnak. amikor az anyagi, az erkölcsi elismerésről van szó. — Aztán még egy példái szóba került a tanácskozáson, hogy mi legyen a már tízszeres szocialista brigádokkal? Milyen kitüntetést kapjanak, milyen formában versenyezzenek tovább? Több felszólaló javaslota, hogy a tizedik szocialista brigádcím után a kiváló szocialista brigád kitüntetés következzék. A mi gyárunkban már az elmúlt évben is dolgozott kiváló szocialista brigád, így tehát a „nagy gondolatok’' már reges rég találkoztak. De nagyon sok példával tudnám még bizonyítani: a gyárunkban folyó szocialista munkaverseny minden tekintetben betölti hivatását, s megkapja a kiérdemelt erkölcsi, anyagi elismerést is. — Ha már Budapesten nem is kapott szót, de ma, a gyár szocialista brigádvezetőinek tanácskozásán el is várják öntől, hogy szót kérjen... — így is lesz. Nem fogok senkit sem idézni, megismételni ami a tanácskozáson elhangzott, hiszen a rádión, a televízión, az újságokon keresztül az egész ország figyelemmel kísérte a budapesti tanácskozást. Azt viszont határozottan és meggyőződésemmel elmondom: társadalmi életünk elválaszthatatlan részévé vált a szocialista munkaverseny, és igen is: érdemes, megtisztelő ebben a versenyben részt venni. k. j. Délen, a Zagyva mentén Helyzetjelentés Boldogról A Zagyva déli falujának széles, takaros főutcáján a ritka látogató számára legelőbb a helyi termelőszövetkezet modern irodáival egy fedél alá épült csinos klubház tűnik fel, aztán az ember a külsőre nem éppen sokat mutató presszó kellemes benti hangulatán, a legújabb italok között válogató, minipezsgőt bontató, süteményt fogyasztó — a kocsmapulttól ideszokott — fiatalokon csodálkozik jólesően. Utána meg... a szemközti oldalon járdát építő boldogiakat figyeli érdeklődve s amint nyomukban baktat, ismét meglepetten kapja fel a fejét. Ni- esak, már a könyvtár is új otthonba költözött..?! Másképpen vélekedik persze a tanácselnök, Rádi János: — Elég lassan haladunk, kevés a pénzünk. A kultúr- házunk építésére annak idején tekintélyes kölcsönt vettünk fel s még jó darabig eltart a törlesztése, a teljes visszafizetése. Még sok minden kellene a faluba, de a legnagyobb áldozatvállalás mellett is csak az elképzelések töredékét tudjuk megvalósítani. A járdaépítéshez is csupán úgy foghattunk hozzá, hogy a lakosság minden négyzetméterhez 15 forintot adott s felajánlotta társadalmi munkáját... Egyébként i nkább ez utóbbira számítunk mostanában. A községi népfrontbizottság éppen nemrégiben készített egy hosszabb távú tervet Boldog társadalmi fejlesztésére, körzetekre, tanácstagokra bontva, — Mást mit szeretnének még? — Mielőbb befejezni az egészségügyi tanácsadó helyiség kivitelezését, megkezdeni a törpevízmű-építés programjának kidolgozását s igencsak jó lenne már bővíteni valamicskét az I. számú iskolát, meg a tanácsházát is. Ezek a legsürgetőbb gondok egyelőre... A tanácshaza előtt, biciklijén népviseletbe öltözött menyecske karikázik. Boldog ama kevés községünk egyike, ahol még ragaszkodnak a régi ruházathoz, nem sajnálják hozzá a pénzt, büszkén hordják a sok cifra holmit ma is. A vb-elnök helyreigazitó- lag magyarázza: — Inkább már csak a középkorúak, meg az idősebbek őrzik a hagyományokat, a fia- telabbja lassan-lassan teije; ária elszokik tőle. , , A* üikö-j Iában nemrég érdekes felmérést végeztek: a tanulók közül nyolc évvel ezelőtt míg tizenöten, öt esztendeje már csak öten jártak népviseletben, most pedig már egyetlen gyerek sem hord ilyesféle ruhát. Nemsokára, talán hírmondó sem marad belőlük! Éppen ezért, amíg lehet, kicsit még „profitálni” akarunk ebből is. A földművesszövetkezettel a közelmúltban újjászerveztük népi együttesünket, hogy időnként egy-egy jobb kis műsorral esetleg idecsalogassuk a környékbelieket is. Meg aztán tárgyaltunk ai XBUSZ-szal is, vállalkoztunk arra, hogy a község tíz házát, eredeti berendezésével, lakóinak viseletével az idegenek látogatására alkalmassá tesszük. Csak jöjjenek! Lenne itt látnivaló, s ez mindmind pénzt hozhatna a falunak... Különös változások korát éli napjainkban Boldog is. A vályogfalak hatalmas ikerablakok, redőnyök, tágas félj áros lépcsők, módos kerítések mögé bújnak — s az ősi viselet is mindinkább visszahúzódik a házakba. Boldog is a ma faluja, s fél szemmel a kényelmesebb, korszerűbb városi élet felé kacsingat. (Gy. Gy.) Akik hazaviszik az üzemet Hazavinni egy üzemet még részleteiben sem lehet. Nemcsak azért, mert hosszadalmas dolog volna, és mégiscsak feltűnhetne esetleg valakinek', hanem azért is, mert technikailag megoldhatatlan. Ennek ellenére hányán vannak olyanok, aMk nap mint nap hazaviszik magukkal az üzemet, a vállalati munkát, gondot. És mi az eredménye? ★ — örülök annak, hogy a feleségem vezető beosztásban van. Semmi irigység nincs bennem, még kisebbségi érzetem sem volt soha. azért, mert én nem vittem olyan sokra. A férfi harmincon, felül van. Szakmát tanult, aztán leérettségizett, most technikumba jár. Higgadtan, megfontoltan beszél, bár tnémi panaszkodás ki hallatszik a szavaiból. — De mit mondjak? Eleinte még örültem is, amikor elkezdte mondani, mi történt ma a gyárban, milyen nehézségeket kellett leküz- denie, hogy a termelésben, ne legyen fennakadás. Arra is kíváncsi volt mindig, mi az én véleményem azokról az intézkedésekről, amiket tett. Így csináltam volna-e én is az ő helyében? Ha megbíráltam, soha nem akarta ki magyarázni magát. Rövid vita után elismerte az igazamat. Megáll egy pillanatra, az elbeszélésben, cigarettát vesz elő, rágyújt, aztán 'kesernyésen elmosolyodik. — Így megy ez azóta is. Ha megvacsorázunk, rohan a konyhába, elmcsogat Én is megyek, segítek neki törül- getni. Sokszor én főzöm meg a vacsorát, ha tudom, hogy bent kell maradnia: értekezlet, gyűlés, negyedévi terv előkészítése és még annyi más miatt. A gyerek is hozzászokott már, hogy anyu rendszerint későn jön haza. Nekem könnyebb, én levelezőn tanulok. Azt sem szégyellem, hogy segítek a házi munkában. Talán arra vár, hogy mondjak erre valamit? Egyetértőén bólintok. — Nincs is más témája, mint a gyár. Esténként hazahozza a munkájának egy részét. Neked úgy is tanulnod kell, mondja, így hát nem zavar, ha dolgozom. Pedig ez nem igaz. így nem igaz. Nekem nem kell mindig tanulnom. Beszélgetni is Szeretnék vele, magunkról is, egy könyvről is, vagy éppen a nyereségrészesedés mértékéről. De elmúlik tíz óra, ő még ül az asztal mellett és dolgozik. A gyerek alszik, én pedig mérgelődöm. Utóvégre a feleségem is! Nem csak vezető káder. Mondtam már többször is, jó volna, ha itthon nem folytatná azt, amit a gyárban abbahagyott, mert a munkaidő lejárt. Azt válaszolta, neki a munkája nem kenyérkereset, hanem hivatás. Ezt értsem meg. ö nem tudja csak úgy félvállról végezni a dolgát. Utóvégre a nő ma már nem háztartási alkalmazott. Érti? ★ Az asszony nincs még harmincéves. Csinos, jól öltözött, mindig jókedvű, a munkahelyén becsülik és szeretik. Adminisztrátor. A férje egy másik vállalat osztályvezetője. — Szinte mindennap fél ötkor megyék haza. Nagyon ritka eset, ha valamiért bent kell maradnom. Elmegyek a gyerekért az óvodába, együtt bevásárolunk, és várjuk, hogy a férjem miikor érkezik. Ha hétkor otthon van, az már jó. Tárgyalás, megbeszélés, delegáció, a megyétől, a minisztériumból jöttek’ neki velük kellett maradnia. Egy kis reprezentáció is, tudja, hogy van ez mostanában? Fáradt, ideges, bántja, hogy nem tudott hamarabb elszakadni. Mondom neki, ne magyarázkodjon, megértem. Ügy néz rám, mint aki azt kérdezi: elhiszem-e, hogy ő megérti a férje helyzetét. — Talán bele is törődnék mindebbe, mert látom, a mi cégünknél is mi van. A főnökök szinte állandóan „túlóráznak”. De ezzel még nincs vége. Itthon is folytatja a munkáját. Nem papírokat hoz haza, az nagyon ritka. De másról sem tud beszélni, csak a benti dolgokról. Egyszerűen nincs élet a számára a gyáron kívül. Tudja, mi az, hogy minden falat étel mellé a benti dolgokat kell lenyelnem? Tanácskozás Közvetlenül a bilizés után került sor a bölcsőde nagycsoportosainak küldöttválasztó értekezletére. Az elnökségben helyet foglalta bölcsőde egyik gondozónője, a patronáló óvodától Zoli, valamint a szülők képviseletében Brzné. Pi- tyuka, a nagycsoportosok ügyeletese tartott beszámolót a nagycsoportos bölcsődések eddig végzett munkájáról, a tapasztalatokról, valamint a további feladatokról. Kiemelten foglakozott előterjesztésében a játékok állapotával, és a délutáni alvások idejének csökkentésével. Mim mondotta: — Ajudni jáéjünk az ododában isz. A beszámolót követő vitában többen felszólaltak. Karcsika a tej- begríz minősége, Ju- c ika a himlőoltások szükségessége ellen emelt kifogást. A gondozónő a kézmosás fontosságát hangsúlyozta. Ezek után megválasztották a küldötteket a nagycsoportos bölcsödések megyei tanácskozására. Egyhangúlag szavaztak a gondozónéni, a patronáló óvodát képviselő Zoli és a jövőre óvodába lépő Jucika mellett. * A nagycsoportos bölcsödések megyei tanácskozását § mimp rendezték meg, hatvan küldött részvételével. A küldöttek egy-egy bölcsödét képviseltek. Az elnökségben helyet foglalt három mérnök, nyolc technikus, hat osztályvezető, kilenc bölcsődevezető, valamint Gabriella, akit szintén küldöttnek választottak meg. ö egyébként negyedik általános iskolás, öcs. cse a bölcsődébe jár. A beszámolót Bikk Mihály középiskolai tanuló terjesztette a tanácskozás elé. A megelőző csoportüléseken elhangzottak tapasztalatait összegezte, és javaslatot tett a hibák kiküszöbölésére. Elmondotta, hogy az eddigieknél sokkal több gondot fordítsanak a nagycsoportos bölcsö- désekre: rendezzenek télapó- és fenyőfa- ünnepélyeket, tanítsak meg a gyermekeket játszani és gyermekdalokat énekelni, majd ■javasolta, hogy a nemsokára sorra kerülő nagycsoportos bölcsődések országos tanácskozásán szánjanak síkra a Tízpercen- kint egy tábla csokoládé mozgalom és a középiskolába bevezetendő szabad szombatok mellett. Befejezésül jó munkát kívánt a küldötteknek, akik az országos fórum előtt képviselik a megyét: a Makaróni Lyukasztó Vállalat igazgatója, ugyanennek a vállalatnak az üzemi orvosa, a Tudományos Akadémia Bölcsődetudományi Intézetének igazgatója és a Nyugdíjasok Egyesületének két képviselője. * A sajtó, a rádió és a 150-ik életévét, de még jó egészségben mosolygott le a hordágyról. Az őszülő, vagy hófehér hajú küldöttek felállva énekelték el a Hull a selymes fehér hó, és a Kicsi vagyok én kezdetű dalokat, ■majd kezdetét vette a c-*esK televízió nagy nyilvánossága előtt rendezték meg a nagycsoportos bölcsödések országos tanácskozását. Hatalmas taps köszöntötte az elnökségben helyet foglaló Zsiga bácsit, aki a minap, töltötte be tanácskozás. A beszámolót Zsiga bácsi helyett Flick Ferenc, a szociális otthonok tiszteletbeli vezérigazgatója olvasta fel. Néhány bevezető mondatban utalt a gyermekkorra, amikor, meg anyuka altató dalokat suttogott, majd a tulajdonképpeni tárgyra térve hangoztatta, hogy felnövekvő gyermekeinek érdekében már most felül kellene vizsgálni a nyugdíjasok helyzetét, különös tekintettel a nyugdíj ösz- szégének emelésére. Mint mondotta: — A megelőző küldöttgyűlésekre is a jövőért érzett felelősség- tudat volt a jellemző. Nem közömbös bölcső- déseink számára, hogy majdan jól felszerelt szociális otthonban, vagy magas nyugdíj biztonságában emlékeznek vissza a régi szép időkre. Az igen nagy érdeklődéssel kísért vita során szó esett a bölcsődei alkalmazottak fizetéséről, lakáshelyzetéről, és az egyetemi ösztöndíj várható reformjáról. Voltak, akik a békés egymás mellett élést hangoztatták. Az országos tanácskozás a küldöttek megállapításai szerint elérte célját, s így igen jó hangulatban oszlott fel az elnöki zárszó után. Csak egy küldött volt szomorú: Karcsika. Ű az elnökség mögötti szobában a bilin ült, és sirdogálva várta, hogy véget érjen a tanácskozás, s valaki megetesse. Ha már a bölcsődék küldöttei tanácskoztak. . — hátai — Sóhajt, zavartan nyúl aa asztalterítő után, szégyelli • kifakadását. Gyorsan összeszedi magát, már megint mosolyog. — Kezdetben megpróbáltam másra terelni a beszélgetést. Mi az, engem nem érdekel, hogy vele mi van? Untat? Kinek mondja el, ha nem a feleségének? Kell az, hogy az ember időnkén t kiönthesse a szivét. Anélkül nem megy. Mondta. Lazítani kell az idegein. Legalább itthon toldjon lazítani. Nekem könnyű, magyarázta, mert csak a papírokkal van dolgom. Kellene csak naponta a beosztottakkal veszekednem, százszor elmondani ugyanazt, majd megtudnám! Mert némelyik ember olyan, mintha füle sem lenne. Vonja felelősségre? Mindjárt ott a szakszervezet: X. Y. kartács nagyon rendes, részt vesz a szemináriumon, a tagdíját rendszeresen fizeti, jó a hozzáállása a problémákhoz, az értekezleteken mindig pozitívan nyilatkozik, mit akarok én X. Y. kartárs- tói? Ne legyek türelmetlen, az embereket nevelni kell. És mindezt nekem mondja, mintha velem kellene hadakoznia vacsora közben éppen ezekről a dolgokról. Ne hallgassam meg? Szinte sajnálom is, amikor nagy sóhajjal elkezdi. Hogy merjek én előjönni azzal, hogy ma sem kaptam a gyerek lábára cipőt, pedig már két hete járom az üzleteket. Vagy hogy jó volna vasárnap elmenni Kovácsékhoz egy kicsit beszélgetni, Ö fáradt. ★ Tizenöt éves fiú, elsős gimnazista. Nyurga kamasz, aki nem tud a végtagjaival mit kezdeni beszélgetés közben. — Azt is mondhatnám, hogy irtó klassz dolgom van. Az egész nap az enyém. Kulcsot kaptam, akkor megyek haza, amikor akarok. Vendéglőben ebédelek, hetenként húsz forint a zsebpénzem, van rendes jakóm, trapéznadrágom, garbóingem, magnóm, táskarádióm, bicajom, minden, ami kell. És mégis.» Nem kérdezek közbe, várom a folytatást. Nem kell sokáig várnom. — Pedig szeretnek a szüleim, tudom, érzem. Csak keveset vannak velem. Menő fejek. Apu is, anyu is. Rengeteg a melójuk. Hullafárad- tan jönnek haza. Valamit bekapnak, aztán az öreg leül az íróasztalához és körmök Anyu előveszi a táskáját, kiszed egy halom papíyt és abba temetkezik bele. Tanultál? Feleltél? Mit csináltál délután? Már megint a szakkör! Édes fiam, neked a leckéd legyen az első, különben nem viszed semmire. Elneveti magát. — Érdemes vinni valamire? Gondolom ilyenkor. Az öregék is mire vitték? Van egy kocsink, amivel leszaladunk a Balcsire, vagy elfurikázunk a Duna-kanyar- ba, állítólag kikapcsolódni. És egész úton hallgathatom, hogy az a hülye Szilágyi és az a buta Vadas már megint...! Az semmi, ha azt hallottad volna, amikor az a szerencsétlen Marcsó...! Mert mindenki hülye, senki sem ért semmihez, és állandóan csak a benti meló.. 1 Kit érdekel? Azt hiszem, egyszer elordítom magam: hé, hát én is itt vagyok! Miért nem kérdezitek meg, hogy mi van velem, mi tört le? És... mit szeretnék?..! Ha már egymást nem veszitek észre!... De hát óh az okos felnőttek. Érdemes felnőttnek lenni? Egyszer kellene már valami olyasmit is csinálni, amiért felfedeznének engem is. Mit tudom én: összetörni otthon a bútorokat. Mondjuk. ★ Emberek! Emberek vagyunk és nem csupán dolgozó automaták. G. Molnár Ferenc Mmmsit 3 1969. április 16, szerű*
