Népújság, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-13 / 83. szám

Ülnökválasztás előtt Az tijjftások mérlege; 750 millió forint resztenég Több segítséget, nagyobb elismerést az újítóknak r Népköztársaság Elnöki Ta- ' »ácsának döntése alapján 1969. május 16-a és június 30-a között, az arra illetékes tanácsok megválasztják az el­következendő 3 évre bírósági ülnökeinket. Közel 20 esztendeje annak, hogy előbb fokozatosan, majd általánosan részt vesznek a dolgozó nép képviselői az igazságszolgáltatás munkájá­ban. Ma az elsőfokú bírói ítél­kezésben megizmosodottan és egyre tudatosabban látják el feladataikat a dolgozó nép választott ülnökei. Nagy jelentősége van an­nak, hogy az igazságszolgál­tatás munkájában a dolgozó nép képviseltesse magát, le­gyenek jelen azok a laikus elemek, akik a termelés, a gazdasági tevékenység, a tár­sadalmi élet legkülönbözőbb helyein közvetlen részesei a történéseknek, s így az ítél­kező tevékenység szabályo­zóiként, de összekapcsolóiként is jelentkezzenek. Május második felében, és június hó folyamán megyénk területén 550 ülnök megvá­lasztására kerül sor. Ülnöki tisztségre megválasztható minden 23-Ik életévét betöl­tött magyar állampolgár, áld feddhetetlen előéletű. Eme ál­talános feltételek mellett ter­mészetes társadalmi igény, hogy elsősorban azok vegye­nek részt a nép képviselői­ként az igazságszolgáltatás­ban, tehát azok kerüljenek megválasztásra, akik maguk is érdeklődéssel kísérik és fi­gyelik az élet jelenségeit, az üzemekben, termelőszövetke­zeteknél, vállalatoknál, tehát a munka, a termelés helyein, és azok kerüljenek megvá­lasztásra, akik a követeimé^ nyékén túlmenően, és ennek folytán maguk is elhivatott­ságot éreznek, kellő életta­pasztalatuk, szakmai jártas­ságuk, politikai ismereteik, erkölcsi szemléletük és világ­nézetük következtében pedig alkalmasak arra, hogy a dol­gozó népet szolgálják, az igazságszólgáltatás, az ítélke­zés sajátos eszközeivel. Mert az ítélkező tevékenység, — és ezt az ülnökök tudják a leg­jobban —, nem más, mint a társadalom szolgálata, még­pedig sajátos, az igazságszol­gáltatás különös eszközeivel történő szolgálata. Mert pél­dául a társadalmi és állami rendünk védelme, a társadal­mi rendünk gazdasági alap­ját tevő társadalmi tulajdon oltalma, a közösségi és a ma­gánérdekek szolgálata, ezek­nek egyensúlyban tartása, a társadalmi érdek számára • elégtétel nyújtás, nem lehet tágabb értelemben más, mint a közösségi érdek, a társada­lom egészének a szolgálata, mert hiszen nyilvánvaló min­denki előtt az, hogy maga­biztos építőmunkát folytatni csak ott lehet, ahol az erre • rendelt szervek az állampol­gárok személyes jogait, a kö­zösségi érdekeit, minden eset­ben megvédik olyankor, ami­Számos panasz érkezett ko­rábban Verpelétröl: a '.Tejipa­ri Vállalat a tejátvételeknél úgy ügyeskedik, hogy a ter­melőszövetkezetet megkáro­sítja. A panaszokat megvizs­gálta az Egri Járási Népi El­lenőrzési Bizottság, s megál­lapította: a tejipariak a kan­nákat nem rendes súlyukban számolták, a súlyokkal mani­puláltak, a tejzsír-százalék- ból pedig több esetben jog­talanul levontak. Az „ügyes­kedés” miatt a Tejipari Vál­lalatnak 1924 forint kártérí­tést kellett fizetnie a terme­lőszövetkezet részére. Jfi. népi ellenőrök nem feled­keztek meg erről az ügyről, s az idén újabb vizsgálatot tar­tottak, arra keresve választ: mennyiben megnyugtató most a tejátvételck rendje, javult-e a helyzet. Az utóvizsgálat so­rán sajnálattal keUett konsta­tálniuk: a javulás elenyésző, az átvételeknél továbbra is problémák vannak. A Tejipari Vállalat emberei a szövetkezet tejházában mennyiségileg és minőségileg átveszik ugyan a tejet, tejtermékeket, az egri üzem azonban mindig keveseb­bet igazol vissza. Az átvételi kisérőjegyen feltüntetett meny- nyiség a vállalattól kapott havi elszámolásokkal nem egyezik. Az év első napján például 310 liter tejet vettek át a vállalat emberei a verpeléti tejházban, s hogyan, hogyan nem, 10 li­ter tejnek nyoma vesztett — az egri üzem csak 300 litert igazolt vissza. Január 10-én 150 liter I. tisztaságú tej kelt útra Verpelétröl, s Egerbe már Il-es tisztaságú tejként érkezett meg. kor azok védelemre szorul­nak az ilyen módon működő szervezet biztosíték egyszer­smind arra is, hogy mindenki félelem nélkül, magabiztosan végezheti munkáját abban a tudatban, hogy ez a társada­lom nem tűr kilengéseket, a törvény ereje védelmet nyújt, de természetesen azoknak, akik erre rászolgáltak, bün­tetést is, amely tágabb érte­lemben szintén oltalom, vé­delem: az egész társadalom védelme. Ilyen szemléletű intézkedé­sekre, következésképpen ilyen összetételű, felfogásá­ban ezeket az elveket magáé­vá tevő bírói testületre, ülnö­kökre van szüksége a me­gyénk területén működő bí­róságainknak, a megfelelő színvonalú igazságszolgáltatá­si munka biztosítása végeit. De szükség van arra is, hogy az üzemekben, vállala­toknál, intézményeknél, ter­melőszövetkezeteknél, vagyis ahonnan a megválasztásra ke­rülő 550 ülnökök jelölésére kerül sor, mindig gondolja­nak arra is, hogy abban a nagy társadalmi érdekben, amit az igazságszolgáltatás jó működése jelent, a saját sző­kébb értelemben vett társa­dalmuk és így személyes ér­dekük is benne szerepel, kö­vetkezésképpen az arra való­ban érett, a munka frontján kitűnően helyt álló, a társa­dalom életében eligazodni tu­dó személyeket jelöljék arra a helyre, ahol a jelenségek sokszor igen bonyolult for­mában várnak megoldásra. Vagyis arra rátermett, önál­lóan gondolkodó, a társadal­mi kereteken belül önálló ér­tékítélettel rendelkező, helyes véleményt kialakítani tudó Köemélyekre van szükségünk. Számolódjék fel az itt-ott még jelentkező, az a szemlé­let, hogy az ülnököknek az igazságszolgáltatásban váló részvétele a vállalat számára terhet, munkakiesést jelent. Ha ez materiálisán pilla­natnyilag így van, mégiscsak fel kell ismerni ugyanakkor azt az előnyt, sünit síz ülnöki tevékenységből származó tu- datforrmálódas, ezzel párosu­ló eszmei ráhatás a vállalat pzjámára potenciálisan és gyakorlatilag is jelenthet Csak élni kell ezzel a lehe­tőséggel, és a mi ülnökeink a munkahelyükön is szolgálni tudják azokat az elveket, amelyek mellett a bírói Szék­ben ítélkeznek. Hogy pedig az ilyen szemléletű ülnökök­nek az aktivizálódása a vál­lalatnál milyen haszonnal jár <— bővebb fejtegetést nem igényel. A jövőben a megválasz­tásra kerülő és majd az ítél­kező munkában részt vevő ülnököknek az eddigiekhez képest fokozottabb felelősség- tudlattal kell szolgálni azt a demokratikus elvet is, hogy a dolgozó tömegek bi- laalmából vesznek részt az igazságszolgáltatásban, azok Január 29-én 335 liter tej ke­rült a tartálykocsiba, 3,7 szá­zalékos zsírtartalommal; az eg­ri üzem pedig elszámolta 3,5 százalékúnak. Megállapították a népi ellenőrök az átvett tej és tejszín számláiból, hogy csak egyetlen napon, — janu­ár 26-án — a Tejipari Vállalat potom 333 Ft-tal károsította meg a termelőszövetkezetet. Üjabb érdekes módszert hono­sítottak meg a tejipariak: a vállalat megbízottja egyszerűen nem Írja alá a kísérőjegyet, az átvett tej és tejtermékek mennyiségét, minőségét Így nem igazolja! Mégpedig azért, mert nem akarja pazarolni az idejét. A vállalat ugyanis az átvételi időt 18 percről 14 perc­re csökkentette. Igaz, az alá­írás csak pár másodperc len­ne, de a normaidőt megtoldani másodpercekkel sem lehet. A módszer nemcsak érdekes, de igen értékes. A Tejipari Vál­lalat számára. Manipulálhatnak kedvükre, az I. tisztaságú tej­ből csinálhatnak Il-est. s a zsírszázalckot is úgy állapít­ják meg, hogy a ténylegesnél kevesebb pénzt kelljen fizetni a tsz-nek. Nincs aláírás a ki­sérőjegyen, s nincs mód a rek­lamálásra sem. Igazán nagy­szerű ez a monopólium! A verpeléti példa nem egye­di. másutt is panaszkodnak a tejipariak „ügyeskedő** mód­szereire. Javasoljuk, hogy a Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálja meg beha­tóan, az egész megyére kiter­jedően a ma még fel nem tárt tejes manipulációkat, (pataky) felhatalmazásából, azok kül­dötteiként működnek.Ha pe­dig ez így van, fejleszteni kell a beszámolási kötelezett­séget: számot kell adni ar­ról, amit az igazságszolgál­tatási munkán keresztül ta­pasztalnak, felhasználni azo­kat a tanulságokat, amelyek az ügyek tárgyalása során, akár egy-egy konkrét üzem, vállalat intézmény, termelő- szövetkezet, vagy más egyéb munkahely szempontjából is felmerülhetnek, vagy amelyek általában, másutt is haszno­síthatók. Ez a dialektikus kölcsönösség, vagyis az ítélke­zés általános mondanivalójá­nak reális hasznosítása, fel- használása a beszámolókban felel meg a társadalom ér­dekének és a választók igé­nyeinek. Számot adni a mun­kánkról, és felhasználni a munkánk során szerzett ta­pasztalatokat a társadalom hasznára. Az ítélkezési feladatot meg­oldani ma már részben köny- nyebb, de részben nehezebb is. Könnyeb, mert majd húsz esztendő tapasztalatával va­gyunk gazdagabbak, mögöt­tünk áll a szocialista társa­dalom fokozódó érdeklődése és megbecsülése, itt vannak velünk régi, tapasztalt ül­nökeink. Nehezebb megoldani, mert bíróságainkat egyre nehe­zebb, összetettebb feladatok élé állítja az élet, növeked­nek velük szemben is az igé­nyek, olyan mértékben, ahogy maga a társadalom is fejlő­dik. Ha a választásban szerve­zetileg részt vevő személyek, abban érdekelt szervek ve­zetői, a jelölő üzemek, egy­ségek kollektívái, a csak váz­latosan kifejtett néhány gon­dolatomat magukévá teszik, minden bizonnyal olyan ül­nöktestület megválasztására kerül majd sor, amely az új gazdasági mechanizmus bo­nyolult körülményei között is, az egyre fejlődő igények­nek megfelelő, színvonalas ítélkezést tud biztosítani. DR. FÜLÖP ANDOR, a megyei, bíróság elnöke A számítások összesítése szerint hazánkban az újítá­sok értéke évente másfél mil­liárd forint. A vállalatoknak és a népgazdaságnak évente másfél milliárd hasznot hoz­tak az újítások. Ennek a je­lentős összegnek a feléről, mintegy 750 millió forintról 1968-ban lemondtunk. Ugyan­is a benyújtott újítások szá­ma és azok értéke, haszna az elmúlt évben a felére csök­kent, de sok vállalatnál a harmadára, vagy ennél is ki­sebb hányadára Éppen az új mechanizmus első évében történt ez, amikor a gazda­sági tevékenység legfőbb mu­tatója a nyereség. Micsoda ellentmondás! Nincs szükség az újításokra? Ezt a kérdést XJrsitz Józsefnek, a Mátraalji Szénbányák főmérnökének tettük fel, akit találmányá­nak elismeréseként Kossuth- dí jjal tüntettek ki. — Soha sem volt olyan szükség az újításokra, mint most. Ez a megállapítás főleg a visemtai beruházásra vo­natkozik, mert ami korszerű és jó volt a tervezés idősza­kában, azt esetleg módosíta­ni, újítani kell az üzemelés első évében. ’ — Mégis, a Mátraalji Szén­bányáknál Is jelentősen csök­kent a benyújtott újítások száma. 1967-ben 216, az el­múlt évben már csak 142 újí_ ‘tást valósítottak meg Igaz, az újítások haszna nem csök­kent, de az 1968-as eredmé­nyekben még az előző évek­ben benyújtott újítások ered­ménye is szerepel. Verseny és ötletnap Teljes mértékben egyetér­tünk a főmérnökkel, hogy minden üzemnek szüksége van az újítási szabályzatra. De a leggondosabban össze­állított szabályzat is csak a kezdet, az első lépés. Az üzem műszaki-gazdasági ve­zetői állapítsák meg, hogy „hol szorít a cipő?”, milyen problémára várnak megol­dást, milyen feladatokra vál­lalkoznak az újítók. — Mi szükséges ahhoz, hogy ismét erőre kapjon és az előző éveknél is nagyobb hasznot hozzon az újítómoz­galom? — Rendelet kellene rá, hogy minden üzemben tart­sanak ötletnapot és a meg­valósítható, jó ötleteket meg­felelően díjazzák. Ezt a felté­telt elsőként említette a fő­mérnök. De miért szükséges az ötletnapra rendelet? Hazánkban több nagy vál­lalatnál előre kihirdetik, hogy milyen témával kapcso­latosan, milyen feladatok megoldására és mikor kémek ötleteket. A felkészülésre időt adnak, de a jó ötletért azon. nal fizetnek. Ami jó és gaz­daságos, miért ne hasznosít­hatnák mindenütt? Érdem szerint fizessék az újítást Az elmúlt évben sok ren­delet jelent meg, az újítási szabályzatot későn és hiányo­san készítették eL Nehezen igazodtak el és bizonytalan­ná váltak az újítók. Különö­sen a műszakiak mondták, hogy majd meglátjuk, majd elválik, érdemes-e újítani. Először úgy szólt a rendelet, hogy az újítási dij annak a kategóriának részesedési alapját terheli, amelyik ka­tegóriába az újító tartozik. Az elmúlt év első felében a vállalatok vezetői úgy gon­dolták, hogy nagyon kevés lesz a részesedési alap. Ilyen okok miatt sok helyen nem­hogy ösztönözték volna, ha­nem különféle ürügyekkel el­odázták, sokszor akadályoz­ták az újításokat. Petőfibányán és sok más vállalatnál a béralapban ter­vezett újítási díjak összegét sem használták fel. Az év vé­gére több részesedési alap gyűlt össze, mint amennyit korábban gondoltak, mégis a legtöbb üzemnél a részesedé­si alap terhére alig, vagy egyáltalán nem fizettek újí­tási díjat. Pedig a rendelke­zést módosították, az újítási díjak már nem a kategóriák szerinti, hanem a felosztás előtti összes részesedési ala­pot terhelik. De sok helyen ezt még nem tudják és a helytelen tájékozottság és a rosszindulatú mendemondák következtében sanda gyanú­val és sok irigységgel nézik az újítókat. Pedig az újítók senki részesedését nem vi­szik eL Ellenkezően, az újí­tások hasznából a vállalat minden dolgozója részesüL Az újítói díj átlagosan öt százalék. Vagyis, az újítá­sokkal elért 1,5 milliárd ha­szonból mindössze 75 millió forintot kaptak az újítók és évente 1,4 milliárd forint (1425 millió) nyereség jutott a vállalatoknak. Az új me­chanizmus első évében a vál­lalatok a könnyebben moz­gatható tartalékokhoz nyúl­tak, de a gazdasági eredmé­nyeket tartósan csak műszaki fejlesztéssel lehet fokozni, s ennek jelentős részét az újí­tások jelenük. Kevesebb bizalmatlanságot, több segítséget Az újítást díjazhatják bér­emeléssel, prémiummal, ju­talommal, de a jelentős mű­szaki újdonság honorálására ezek a források egyrészt nem elegendők, másrészt el­aprózódnak, ezért kellő mér­tékben nem ösztönzik az újí­tókat Egyetértünk Teke Sándorral, a visontai külfej­tése® bányaüzem víztelenítési üzemének vezetőjével, hogy a vállalat minden újítóval kössön kétoldalú írásbeli megállapodást. Ebben világo­san határozzák meg az ered­ményszámítás módszerét és időpontját és nagyobb gon­dot kell fordítani az újítók érdekvédelmére. Feke Sándor, a visontai nagy beruházás egyik leg­eredményesebb újítója, te­hát feltétlenül gyakorlati ta­pasztalatok alapján mondta el észrevételeit. Megelégedés­sel szólt arról, hogy a Mátra­alji Szénbányáknál szűkítet­ték a műszaki fejlesztéssel hivatásszerűen foglalkozók körét Vajon nem indokolt és nem lenne ösztönző, ha to­vább szűkítenék a kört és a kisebb beosztású dolgozókat nem ütnék el az újítási díj­tól? Gömöri István, a petőfibá­nyai gépüzem vezetője és Molnár Jenő újító szakmun­kás rendkívül fontosnak tart­ja, hogy ügyintézési felületes­séggel és késedelemmel ne késleltessék az újításokat hanem az eddiginél is több segítséget adjanak az újítók­nak. A rendelet legfeljebb körvonalazhatja, hogy ki az újítás társszerzője, mi a munkaköri kötelesség és mi az a többlet ami ezt megha­ladja és amit meg kell fizet­ni, és erkölcsi elismerésben kell részesíteni. A gépüzem­ben megtalálják annak mód­ját hogy indokolt esetben prémiumban, jutalomban ré­szesítsék azokat, akik az újí­tások megvalósításában köz­reműködtek. De mennyivel több példát lehetne felsorolni arra, hogy az üzemek és a vállalatok vezetői húzódoz­nak a rizikó és a felelősség vállalásától, az újítóknak nem adják meg a szükséges és a lehetséges segítséget. Ha valaki önként vállalko­zik egy termelési, műszaki probléma megoldására, ide­jét, tudását erre összponto­sítja, előbb-utóbb szenvedé­lye lesz az ügy. Köztudomá­sú, hogy az újítók makacs emberek, többségük az alko­tómunka fanatikusa. Az újí­tómozgalom rendkívül alkal­mas arra, hogy a tulajdonosi szemléletet fokozza, a jó gazda gondosságát növelje az újítók „családjában”, a bri­gádban és az egész kollektí­vában. Ezért mondjuk, hogy több segítséget, nagyobb anyagi és erkölcsi elismerést az újítóknak. Dr. Fazekas László 11 " " u Jléiwis&S 3 1969. április 13., vasárnap Házak E ger o sokfajta házak városa. Letűnt századokból tarthat itt építészeti be­mutatót a várost néző idegennek az ember. Fentről, a bástya fokáról nézegetjük a nap­fényben pompázó megyeszékhelyt. Mindenek­előtt kitárulkozik az egri .hóstyavilág”. A piros cseréptetők sziporkáznak és galambok tollászkodnak a tornácok fölött. Ez is Eger. Ezt sem szégyelljük, nem tagadjuk le, sőt nagyon is magunkénak valljuk, hiszen itt él­nek az ősök. utódai, ahogyan emlegetni szo­kás, a tőről szakadt egriek. Ezeken a bástyá­kon vívott ki magának nagyon megtisztelő és előkelő nevet a város parasztsága, hiszen a zöldségtermelő egri kofák puttonaiból tíz- és tízezren táplálkoznak. Aztán itt van az eg­ri szőlő. A bor. Itt élnek ma is az őstermelők, akiknek kezük munkája nyomán manapság megifjódnak a szőlőhegyek, a Rakottyás, a Mészhegy, a Síkhegy, a Galagonyás, az Afri­ka, meg a többiek. A városban csend. Az egriek meccsen, moziban vannak, a város ezúttal is a látoga­tóké, a turistáké. A tekintet már a belső Egert fürkészi. A hajdani iparosság, kereskedők, a polgár­ság városrészét. Földszintes, hajdan rangos házak, megannyi műemlék. Itt élnek a szíj­gyártók, kádárok, mézeskalácsosok, tímárok, kereskedők kései unokát A várban szellő lengedez. Tavaszt hozó, mézédes déli szél. Űj képet talál a szem. Gyö­nyörű városrész emelkedik ki a hajdani Ti­hamér falucska közvetlen szomszédságában. A lakótelep magunk és gyermekeink szeme láttán nőtt ki a földből. A négy- és kilenc- emeletesek. Mások szerint is ez az ország egyik legjobban sikerült lakónegyede. Azután a dombon épülő diákváros. A nagy tanítómester. Gárdonyi utódainak, a jövő ta­nárainak fellegvára. Az égnek meredő torony­daru ott a hegytetőn úgy tűnik, mint kilőtt nyíl, amely merészen tör a magasságok felé. Ez ma Eger, a sokfajta házak városa, ahol a patinás múlt csodálatos harmóniába ötvöződik a jelennel. Az egriek szorgalmas iparkodása és munkája nyomán... Gólyák T egnap láttam először gólyát. Egy al­földi faluban, a kútágason, a tavalyi fészek szélén ácsoroqtak hárman. A harma­dik lehet, hogy hívatlan vendég volt, idegen, mert a másik kettő nem fogadta szívesen. Egy darabig csak bírta az írígykedést, aztán nagy számylengetéssei elhúzott a falu fölött. Gyerekek gyülekeztek a gólyafészek alá. Hunyorogtak fölfelé, ugráltak, tapsoltak örö­mükben. A gólyapár egyelőre néma méltó­sággal tájékozódott. Lesték, figyelték a mesz- szeséget, mérencsélték a távolságokat, a köze­li tornyot, a falu végén húzódó erdőt, a la­pos mocsarat, ahol annyi finom falat vár rá­juk. — Nézzétek, gólyák! — kiabált egy újabb gyerekhad. A fészek bizony tépett és széljárta. Az őszi, meg a téli viharok megcibálták, össze is kúszálták, de azért mégis csak otthon ma­radt, amelyet csak ki kell tatarozni. Csattant a konyhaajtó. A nagypapa csoszo­gott elő egy görbebottal. Az unoka — négy­éves kislány — elétoppant. — Nagyapó. Itt vannak. Az egyik már kelepen is az elébb. • Az öreg megállt, felnézettt a magasba és csak azután szólalt meg. — Már vártam őket. Tavaly egy héttel korábban jöttek... Gyermekkorom jutott eszembe, a régi gó­lyavárások, amelyek számomra mindig a ta­vaszt jelentették. Sokszor még késő este is kilopakodtam lesni a fészket, kis gólyafiakat. Az estében felhők tártak, nehéz, esőt rejtő felhők, ame­lyek alatt hideg, sápadt arccal ott ballagott a höld. Ilyenkor, tavasszal, sokszor álmodtam a gólyákról, a laposban melléjük lopakirdtam figyeltem őket. És most, hogy itt vannak, a régi rajongásból azért még mindig megma­radt e3V élénkebb szívdobbanás... —tzi— Panaszkodnak a telesekre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents