Népújság, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-27 / 95. szám
I Te'.-zS'** -m Az ügyeskedők Amíg azt figyelte, hogyan csempészik át a gyárfalon áz értékes szerszámokat és szívében irigységgel vegyes együttes drukkolás honolt, egy zsebtolvaj kilopta a pénztárcáját, benne egész havi cigaretta- és fröccs- pénzével együtt. Néhány ügyeskedő meglopta a gyárat, egyetlen ügyes meglopta őt. — Ez igen... hiába, ügyes ember — mondta megelégedetten, bár kissé irigykedve, amikor megtudta, hogyan szerzett balatoni kis vityillót X. Y. egyszerűen csak azzal, hogy aláírta a kiutalásokat. Egy aláírás egy ezres. Sok kiutalás, sok aláírás, sok ezres. S majd megütötte a guta, amikor egy vacak pecsétért, amiből még neki sem volt semmi haszna, tízszer kellett elmennie abba a hivatalba, ahol tizenegyedszerre egy kis kenőolaj segítségével megkapta azt a nyomorult pecsétet. Nos, persze, ez így: kitalálmány. Az élet ilyen nagy drámaíró, nem fukarkodik a komédiákkal, de így és együtt nem nagyon zajlanak le az effajta ügyek. De külön-külön sajnos naponta és nem is egyszer. Üzemi szarkák, jellemtelen ügyeskedők, kis koncot kapargató hiénák és korcsok, piti beosztással visszaélők, a magasabb beosztást néha sikerrel megkisértők si- serehada és körülöttük e tragikomédia nézői — egyben gyakran aktív szereplői is! —, akik, ha nem is mindig hangosan, de mindenkor egyetértőén és irigykedve szemlélik, vagy éppen követik... az ügyeskedőket! Ne tagadjuk, mert csak becsapnánk magunkat: nálunk még, és mintha egyre inkább még, sikere van az ügyeskedésnek. Sikere úgy is, hogy hasznot hoz és sikere úgy is, hogy tapsolnak hozzá. Egyetértenek vele. Vagányságnak, belemenösségnek és karakán férfiasságnak tartják, hogy valaki itt kapar, ott csal, emitt korrumpál, amott korrumpáltatja magát, persze csak kicsiben, tudván tudva a régi magyar közmondást: sok kicsi sokra megy. És veszélytelenebb is! Könnyű lenne elintézni mindezt azzal, hogy ez, kérem, kapitalista csökevény. Könnyű lenne, csak éppen nem lenne igaz. Pontosabban nem lenne egészein igaz. Mért az is. De csak is! Ügyeskedő emberek mindig voltak és mindig esznek. Még a kommunizmusban is. De hogy miben és hogyan ügyeskednek, hogy leleményüket, kitartó és buzgó, szapora kis apró ötleteiket mire es hogyan használják fel, — ez itt a lényeg. És van nálunk, sajnos eléggé messze szagzóan van nálunk egy oly- fajta közszellem, amely nem annak tapsod, ha az ügyeskedő a köz és azon belül a maga javára, hanem ha a maga javára és azon belül a köz ellen ügyeskedik. Ezek az irigylésre méltó fickók. A karakán belevalók! Nincs olyan üzem, intézmény nálunk, ahol a dolgozók álmukból felkeltve is ne tudnák megmondani név szerint azokat és azok számát, akik az ügyeskedők nemtelen szektájához tartoznak. De az álmukból felkeltett dolgozók egy része sajnos csak akkor mormogna átkot rájuk, ha az ő személyes zsebükre ügyeskedtek ki volna valamit a maguk számára. Mert nem is az ügyeskedőkkel van baj. Illetőleg, ha van, még az a kisebb. Az igazi baj a cinkos közszellem, a csordult szájú bámult ámulat, amely hőssé magiasztosítja a piszkos kis tolvajokat, a bűnre is gyávákat, a kis stiklik grundbajnokait. Nem az anya- j! gi kár a nagy — bár, ha lehetne er- . \ ről statisztika, az is meghökkentő le- j hetne! —, hanem a morális, amit ezek \ > okoznak, mert okozhatnak. j | Mert mindaddig lesz tolvaj, amíg lesz orgazda, mindaddig lesz korrum- ; pálható ember, amíg lesz, aki kor- , rumpál, s mindaddig lesznek kisebb- ] nagyobb kaliberű ügyeskedők amíg j lesz, aki irigyli, csodálja, ámulja i; őket. Hogy néha „törvényes” keretek ;! között űzhetik az ügyeskedést? Biz- i| tos. Olyan törvényalkotás nem volt ! és nem lesz, amelyet törvényes kere- | tek között ne lehetne felhasználni ép- ' \ pen az Íratlan törvények ellen. Ez a közszellem, ez az erkölcsi ér- !j zék az, amely lezárhatja és le is kell |i zárpia azokat a kiskapukat, amelye- i| ken be- és kisurranhatnak ezek a \ \ jellemvigécek. ] '< Munkával mindent. Munka nélkül ]i semmit. Ügyeskedéssel semmit, ügyes emberi munkával mindent. Hogy ezek jelszavak? | Bár hangoztatnák őket mindenütt j! és mindig, — a taps helyett! „Feitűnésmentes távozás...”(?!) Üjabban a -mentes utó tagi1 összetett szavak szócsaládja nem kívánatos mértékben bővül, szaporodik. A selejt- mentes, vízmentes, díjmentes, lázmentes, problémamentes, zökkenőmentes szavak mellett gyakrabban tűnnek fel ezek a szokatlanabb formák is: csípmentes, gólmentes, figyelemmentes, feltűnésmentes, stb. Különösen sokszor vállal nyelvi szerepet mind szóban, mind írásban a feltűnésmentesen távozott nyelvi képlet. Miért nem örülünk elszaporodásának? Azért, mert kiszorítja a következő nyelvi formákat: feltűnés nélkül, észrevétlenül, btícsti- zás nélkül, szó nélkül, titokban, angolosan, suttyomban, lopva távozik. A nyelvi műveltségnek egyik jellemzője a közlés tartalmához, céljához, körülményeihez, illetőleg a beszélő és Dolgozom, de Nemrég beszélgettem az Egyesült Izzó gyöngyösi gyárában egy harmadéves szakmunkás tanulóval. — Hogyan dolgozik? — Ugyanúgy, mint az idősebb szakmunkások. Sorozatot csinálok. — Mennyit kap érte? — Ezért a munkáért semmit. Csak az ösztöndíjat kapom a tanulmányi átlag szerint. — Érdemes így dolgoznia? Erre már csak vállrándítással válaszol. Enyhén szólva: furcsa helyzet. Érthetetlen is. Amikor Molnár Lászlónak tettem fel a kérdést a szereidében, egészen másra számítottam, mint amit hallottam, tőle: ^ — Persze, hogy érdemes. Én szeretem a szakmát, és azt akarom, úgy nézzenek rám az idősebbek, hogy nem vagyok lógós. Mintha brossúrából olvasta volna a mondatokat. Arra gondoltam, nem értette meg a kérdést, ezért megismételtem. ö csak nézett rám, furcsán, csodálkozva. Mi a csodának ismétlem meg a kérdést? Ez a megütközés látszott rajta. Kezdte volna a választ megint az előbbi módon. Nem vártam meg, hogy befejezze. Néhány méterrel arrébb találtam meg Berta Józsefet Kitűnő tanulmányi átlaga után havonta 310 forint az ösztöndíja. — Bennünk is van lelkesedés, szakmai szeretet — kezdte ő is, de másként folytatta. — Anyagilag viszont nem voltunk érdekeltek abban, hogy a norma szerint és selejt nélkül dolgozzunk. Pedig én a trafógyártásnál ugyanazt a munkát végeztem, mint a felnőttek. Nekem azért egy fillér sem járt. Volt ebből vita is, de maradt minden a régi szerint Még Oravecz Tibor munkaügyi előadót hallgassuk meg. — Igaz, a szakmunkás tanulók tervfeladatokat végeztek, éppen úgy, mint a felnőttek. őket azért nem béreztük, de a teljesítményüket sem számoltuk el másoknak. Viszont az is tény, hogy az ösztöndíjukat már a gyár fizeti az utolsó évben. Április 15-én változás történt. A 127 harmadéves szakmunkás tanulóból 75-öt átvett a gyár. Beosztotta őket a brigádokba, megállapított a részükre 5,60-as órabért, amit végül a teljesítmény mértéke szerint fizetnek ki. Illetve: csak a teljesítmény 90 százalékát kapják meg a fiatalok, mert ők még nem szakmunkások. Mert ők még csak szakmunkás-jelöltek. A visszatartott tíz százalék jogosságán lehet vitatkozni, még akkor is, ha ezt rendelet szabályozza. i Csak azokat a fiatalokat vette át a gyár, akiknek leg-- alább közepes volt az átlageredményük. Gyakorlatilag ?' * hétVértSí * szakmunkással nőtt _ meg a létszám a gyárban. ★ — Többféle célt szolgálunk egyszerre a fiatalok beállításával — mondta Bagi Kálmán, a forgácsolóüzem vezetője az érdeklődésemre. — Az egyik: csökkentjük a szakmunkás-hiányt. A másik: előkészítjük a fiatalokat, az üzemi életre, szoktatjuk őket a brigádkerethez. A harmadik: egy kissé érdekeltté tesszük őket a munkában. Nekik is jó ez így, de a gyárnak is. Érdemes még Oravecz Tibor megállapítását idézni: — A szakmunkásjelöltek foglalkoztatása és bérezése bizonyos bérszinthígulást okoz, ez kétségtelen. Ennek lesz a következménye, hogy ezentúl lehetőségünk nyílik a harmadéves tanulókat még átvétel előtt is különböző jutalmakkal ösztönözni a munkára. Eddig ezt nem tehettük meg. A végzős tanulók utolsó fél évben történő átvétele már tavaly is megtörtént. Tehát nem valami teljesen új dologról van szó. A megoldás módozatai viszont változtak és változnak. Fejlődnek, jobban alkalmazkodnak az igényekhez. ★ Valami jótétemény-féle az, amit az Egyesült Izzó csinál a szakmunkásjelöltekkel? Nem az. Sokkalta inkább az igazságosság megközelítése. Nem önzetlen cselekedet, hanem az önös érdek figyelembevétele is. Ha úgy tetszik: tisztességes kompromiszMagyar művészeti lexikon az olasz könyvpiacon Négykötetes művészeti lexikont bocsát közre a milánói La Pietra céggel közösen a Kultúra Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat. A külföldi kiadó felfigyelt a magyar nyelvű, négy kötetre tervezeti művészeti lexikonra. Mind a kiadvány jelentős anyagának összevá- logatása, mind nyomdatech- Űúikal kivitele megnyerte tet- I Ifcsését. Kívánságára a magyar művészeti lexikon olasz vonatkozású részeinek kiegészítését készítik el a magyar szakemberek az olasz kiadás számára. Kötetenként 850 oldalas lesz és 1500 címszót tartalmaz. Az ókori antik művészettől napjainkig az egyetemes művészettörténetet felölelő tárgykörben, az egyes országok nagy hatású kultúráinak kialakulását tükrözik majd, inek ? szum. Valami olyan alapon, hogy a gyárnak szüksége van szakmunkásokra a tervfeladatok teljesítésében. Ezért átveszi az utolsó éves tanulókat. Mert felnőtt módra akarja foglalkoztatni őket. Mert követelni akar tőlük — teljesítményt. Hiszen a szállítási határidő sürgeti a gyárat. De hogy követelhessen, hogy számíthasson a fiatalokra, fizet is nekik. Ha a brigád mondjuk 110 százalékra teljesítette a feladatát, akkor mindenki a személyi órabérének 110 százalékát kapja meg. Kivéve a szakmunkásjelölteket. Ök csak a teljes összeg kilencven százalékát. Ezzel is kifejezve, hogy nem végzett szakmunkások még. Furcsa kategorizálás, — amely csak a bérben ismeri el a különbséget a fiatalok kárára. A munkában nem. Ha ezek a harmadévesek nem sorozatmunkán dolgoznának, ha egyetlen mester vesződött volna velük két éven át azért, hogy megtanulják a szakmai fogásokat, ha emiatt a mesternek rengeteg ideje ment volna el, akkor érthető lenne, hogy a fiatalokat nem a teljesítményük alapján bérezik. De így?... Nem az Egyesült Izzó nyakába akarják varrni azt ami a fiatalokkal történik. Csak példaként hozakodtunk elő az Izzóval. Azt is tudjuk, hogy hatályos rendelkezések szabályozzák a fiatalok és a gyár viszonyát. Ezekben a rendeletekben van a hiba. Ezek nem felelnek meg a szocialista bérezés elvének. Ezeken kell változtatni. G. Molnár Ferenc Híd a Boszporuszon ^73efső é£urópS Ázsiával összekötő híd. A Boszporuszt átívelő híd a tervek szerint 1400 méter hosszú és 50 méter széles lesz. A képen: az isztambuli híd rajza. társa között kialakuló sajátos viszonyhoz is szabott nyelvi formák megválogatásában megnyilvánuló igényesség. Azok, akik a felsorakoztatott nyelvi formák helyett csak a közömbös és feleslegesen hivataloskodó feltűnésmentesen távozott szószerkezetet használják, kényelemből, tunyaságból nem élnek a válogatás lehetőségével. A társalgási nyelvben a. rostára tett nyelvi formát jól' helyettesítik az észrevétlenül. búcsúzás nélkül, feltűnés nélkül távozik kifejezések. A közlés tartalmát tréfás han- gulattal gazdagítja az angolosan távozik szerkezet. , A - suttyomban távozott, népies,. •kedélyeskedő,- : bizalmaskodó ■■••f * kifejezés. A lopva távozik ^ szószerkezetnek rosszalló értéke kerül előtérbe. A feleslegesen hivataloskodó megfogalmazásban '. a -mentes utótagú szavak elszaporodása miatt ritkábban kapnak nyelvi szerepet fosz- tőképzős szavaink. A romlás- mentes gyümölcs jelzős szerkezetben helyesebb a romlatlan jelző szerepeltetése. A gólmentes, 1 nívómentes, tudásmentes, célmentes erőszakolt nyelvi formák helyett mind a hivatalos jellegű megfogalmazásban, mind a társalgási nyelvben használ- ' hatjuk továbbra is a gólta- lan, a nivótlan, tudatlan, céltalan fosztóképzős szavakat. Dr. Bakos József . a nyelvészeti tudományok kandidátusa ' ttoqywi leltem szélhámos? Csengetnek. A csengetés magabiztos, fölényes és vidám. Az ajtó előtt álló ismeretlen ujjai alatt úgy szól a csengő, mint Pán sípja a régi görög mezőkön. Trillázva. Melódiázva. — Ki a fene lehet? — morgom magamban dühösen, mert ki szereti, ha ritka szabad és önmagának szánt délutánját idegen csen- getők zavarják. Kikászálódom az ajtóhoz, kinyitom, ujjait még mindig a csengőn tartva egy kövérkés vi- gyorgó pofa áll a küszöbön. Olyan arc, amiből hetvenkettő egy tucat, olyan arc, amit soha meg nem lehet jegyezni, s ezért soha el sem lehet felejteni. Egyszóval, teljesen ismeretlen az ajtó előtt álló férfi, aki úgy vigyorog, mintha bérmunkában végezné és attól fél, hogy egy pillanatnyi kihagyás és levonják az egész vigyorgásért járó bért. — Pistám! De boldog vagyok!. — zuhan a nyakamba, hogy majd hanyatt esem a súlyától és o hegy tevétől, amit tekintettel a szódavízhiányra, fölös mennyiségben és tisztán fogyaszthatott. Magához szorít, mint valami degenerált Rómeó beijedt Júliáját, akkorákat tapogat a lapockámra, hogy klop. folásnak is beillene. — Pistám... Pistám, de boldog is vagyok... — hörgi, szörcsögi a fülembe és csüng rajtam, mint kopott tapéta a falon, ölelget, szorongat, sugárzik belőle a bor és a megelégedett boldogság. — Halló... Hé! — birkózom ki magam lihegve az ölelő vaskos karok közül... — Mi az isten baja van? Nem vagyok én Pista! A karok megmerevednek a levegőben, mintha titkos kezek kötötték volna jobbra, balra, madzaggal, valami szögekhez. A vi- gyor tétova lesz, szája kerekre nyílik, szeme összehúzódik, úgy bámul rám... — Hogy mi... hogy te nem vagy a Pista? — Nem — jelentem ki határozott magabiztossággal, mert ugyan sok mindent nem tudok az élet nagy titkaiból, de egyet a leghatározottabban tudok már évtizedek óta, hogy Pista nem vagyok. — Nem értem... Hm. Sehogy sem értem — ejti le töprengöen a karjait, miközben gyanakodva gusztál, mint lóvásáron a kupec, becsapható-e, vagy sem a paraszt. — Mit nem lehet azon érteni, hogy én nem vagyok Pista., összetéveszt valakivel, ió ember. Hát láthatja, hogy semmi pistás nincs bennem. Na. ugye? — Itt van ni... itt — mutat most már idegesen a zsebe, mg. jd egy papír után — itt van ni, hogy az én régen nem látott Pista barátom hol lakik. Utca, emelet, ajtó, minden stimmel. Megvan — derül fel az arca. — Maga most költözött ide az én Pistám helyére. Ugye? — Nem, kérem, én nem most, hanem tizenöt éve költöztem ide és nem a maga Pistája helyére... — Ide figyeljen... Adja becsületszavát, hogy maga nem a Pista! — vált követelődzővé az imént még lelkesen vigyorgó ismeretlen ismerősöm arca. — Mit csináljak? — Adja a becsületszavát, hogy maga nem a Pista. Nézze, a mai világban annyi a szélhámos, becsaptak már engem is körözöttel, meg zálogcédulával is. A körözött legalább kevesebb volt, de volt, a zálogcédula, amit' megvettem, azonban régén lejárt... semmit sem ért... Nos, mondja meg becsületszavára, hogy maga nem a Pista! — Becsületszavamra! — mondom komolyan és őszintén. A Pista barátja összevonja a szemöldökét, végigmustrál megint, aztán rám formed: — Akkor meg mi a keserves istennyilát hagyja, hogy itt ölelgessem... Furcsa "gy ember maga. hallja! Visszaél a mások jóhiszeműségével. Furcsa egy ember. Szerin. tem ilyenekkel vannak tele a börtönök — mondja fitymáló gúny- nyal és már ballag is le a lépcsőn. Én meg állok az ajtó mögött és én érzem úgy, hogy csaló vagyok. Szélhámos. A mindenségit annak a Pistának! Miatta lettem szélhámos. (egri)
