Népújság, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-23 / 91. szám
Ä bolgár Balkán-bizottság nyilatkozata [ MOSZKVA: i Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke kedden a Kremlben íogalta Jacob Beamet, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét. A találkozón, amelyet a nagykövet kért, a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat kölcsönösen érdeklő kérdéseket vitattak meg. I PRÁGA: Gusztáv Busák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára táviratban mondott köszönetét Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, megválasztása alkalmából küldött jókívánságaiért. WASHINGTON: Rogers amerikai külügyminiszter hétfőn beszédében megismételte azt a követelést, hogy Dél-Vietnam területéről „kölcsönösen vonják ki a csapatokat”. Rogens ugyanakkor jelezte, hogy az Egyesült Államok „nem szándékozik a végtelenségig betölteni jelenlegi szerepét Vietnamban” még akkor sem, ha a párizsi tárgyalások belátható időn belül nem hozzák meg a Washington által kívánt eredményt. A Balkáni Megértés és Együttműködés Bolgár Bizottsága nyilatkozatot tett közzé, amely így hangzik: A bolgár közvéleménynek semmi kétsége nincs a tekintetben, hogy a balkáni országok társadalma megelégedéssel fogadta a Varsói Szerződéshez tartozó államok tanácskozó testületé márciusi budapesti értékezletének felhívását és azt a javaslatát, hogy hívják össze azt az értekezletet, amely az együttműködés és kontinensünk biztonsága kérdéseivel foglalkozik. Európában három évtized alatt két világháború pusztított és a Balkán egyik legvéresebb arénája volt ezeknek a háborúknak. A balkáni országok társadalma több mint tíz esztendővel ezelőtt mozgalmat indított a békéért, a balkáni országok együttműködéséért, a félszigeten uralkodó politikai légkör megjavításáért. Ennek eredményeképpen kétoldalú szer. ződések jöttek létre, megélénkültek a gazdasági, turisztikai és sportkapcsolatok, az érintkezés a balkáni országok között. A nyilatkozat hangsúlyozza —, hogy a balkáni országok jószomszédi viszonya oszthatatlan része az európai békének, megállapítja: a balkáni társadalomnak jó lehetősége van arra, hogy egyesítse erőfeszítéseit a bé. ke megerősítése és a félszigeten lévő országok jószomszédi viszonya érdekében, hogy hozzájáruljanak annak az elvnek az érvényesítéséhez, amelynek értelmében a vitás kérdéseket tárgyalások útján kell megoldani az egyenjogúság, a kölcsönös előnyök, a belügyekbe való be nem avatkozás, a nemzeti határok és a függetlenség tiszteletben tartása elvének alapján. A balkáni társadalom egyik legfőbb feladata: a regionális béke- és atomfegyver- mentes övezetek megteremtése eszméjének gyakorlati megvalósítása. A Balkánnak példát kell szolgáltatnia és példát is szolgáltathat arra, hogy megvalósítható ez az eszme. 24 óra a külpolitikából] A KGST ÜLÉS KÜSZÖBÉN LENIN EMLÉKÜNNEPSÉGEK CSEHSZLOVÁKIAI HELYZETKÉP KEDDEN MEGÉRKEZTEK a küldöttségek Moszkvába, a KGST szerdán kezdődő jubiláns ülésszakára. Nemcsak a szocialista tábor, de az egész világ feszült figyelemmel kíséri az eseményt, hiszen a szocialista országok gazdasági integrációjának további fejlődése az egész világ gazdaságára, iparára, kereskedelmére kihat. Elég csupán egy tényt feljegyezni ahhoz, hogy lássuk: húsz esztendő alatt milyen óriási fejlődés zajlott le a KGST-ben tömörült országok életében. A keddi Pravda jegyezte fel az adatot: a nyolc európai szocialista ország húsz évvel ezelőtt a világ össztermelésének 15 százalékai adta, részesedésük ma: 32 százalék. A KGST-tanácskozás előestéjén ünnepi ülés zajlott le Moszkvában, s világszerte számtalan helyen hasonlóképpen megemlékeztek Lenin születésének 99. évfordulójáról. A moszkvai ülésen részt vettek a szocialista országok KGST küldöttségeinek ott tartózkodó vezetői is. A világszerte lezajlott Lenin emlékünnepségek közül érdemes kiemelni a prágait, hiszen az „új prágai tavasz” az április 17-i pártelnökségi ülés után kiemelt figyelem kíséri a csehszlovák párt és nép előrehaladását. LUBOMIR STROUGAL mondott ünnepi beszédet a prágai Lenin ünnepségen, a többi között hangsúlyozva a CSKP politikájának internacionalista jellegét és azt, hogy az internacionalizmus a párttagság egyik feltétele. Hangsúlyozta, hogy a Csehszlovák Köztársaság szuverenitását kizárólag a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való szövetséggel és az ezekkel fennálló sokoldalú együttműködés és kölcsönös barátság útján lehet biztosítani. Kiemelte: „a Szovjetunóival fennálló kapcsolatok elmélyítése nemcsak, hogy nem ellentétes Csehszlovákia állami önállóságával, de annak közvetlen biztosítéka”. A MAGYAR TÁVIRATI IRODA pozsonyi tudósítója arról is beszámol, hogy a KGST ülésszak kitűnő lehetőséget nyújt a csehszlovák küldöttségnek külön megbeszélések tartására a szocialista országok vezetőivel, mindenekelőtt a szovjet párt- és állam vezetőivel. E megbeszéléseken, fűzi hozzá a tudósító, az eddiginél gyorsabb haladást várnak Csehszlovákia és a többi testvéri szocialista ország kapcsolatainak rendezése terén. Mindenesetre Csehszlovákiában biztató jelnek tekintik a szovjet és csehszlovák vezetők közötti rendkívül meleg hangú táviratváltást, amelyet a csehszlovák sajtó természetesen teljes terjedelemben közölt. Pozsonyi helyzetkép ff A párt egységéről, az ország sorsáról kell döntenünk BONN: Denis Healey, brit hadügyminiszter kedden Bonnban tanácskozott nyugatnémet kollégájával, Gerhard Schröder- rel. A megbeszélések középpontjában, NATO-problémák állnak. TUNISZ: Mohammad Reza Pahlavi iráni sah és Buxgiba tunéziai elnök megbeszéléseiről kedden Tuniszban közös közleményt aditak ki. Az iráni sah meghívta hivatalos látogatásra Teheránba Burgibát. A tunéziai elnök a meghívást elfogadta. GLASGOW: Felgyújtotta benzinnel átitatott ruháját a 22 éves James Fleming glaegowi diák. Súlyos sérülésekkel kórházba szállították. Tettének oka ismeretlen. Magányos hajós Robin Knox-Johnston brit jachthajós, aki 32 láb hosszú, kétárbócos vitorláshajójával 311 nap alatt mintegy 30 000 mérföldes utat tett meg, április 22-én sikeresen befutott Falmouth kikötőjébe. O az első, akt megszakítás nélkül, egyedül hajózta körül a Földet. A képen: a bátor tengerész a nagy út végén. (Telefoto — AP—MTl—KS) Kedden utazott el Moszkvába az új összetételű csehszlovák küldöttség, hogy a szovjet fővárosban részt vegyen a KGST-országok vezetőinek szerdán kezdődő tanácskozásán. A szlovák fővárosban nagy várakozással te. kintenek a delegáció útja elé. Megítélésük szerint ez a látogatás a hivatalos tanácskozáson kívül arra is kitűnő lehetőséget nyújt, hogy külön megbeszéléseket tartsanak a szocialista országok vezetőivel, mindenekelőtt a legfelső szovjet párt- és állami vezetőkkel. E megbeszéléseken az eddiginél gyorsabb haladást várnak Csehszlovákia és a többi testvéri szocialista ország kapcsolatainak rendezése terén. A keddi pozsonyi lapok egyébként a legnagyobb figyelmet a Lenin-évforduló- nak szentelik. A szlovák párt központi lapja, a pozsonyi Pravda keddi számában „Lenin és a ma” címmel Ladislav Szántó akadémikus írt vezércikket Az Űj Szó, a Szlovák Kom. munista Párt magyar nyelvű napilapja keddi számában Lőrincz Gyula főszerkesztőnek „Bizalommal” című vezércikkét közli. A vezércikk hangsúlyozza: ..Keserű' kimondani, de bizalmat vesztettünk szövetségeseinknél és ennek visszanyerése nélkül létünk forog kockán. Azt is mondjuk, hogy pillanatnyilag A Reuter jelentése szerint az Egyesült Államok kedden kivonta Japánból azokat a felderítő lökhajtásos gépeket, amelyeket 1967 januárjában irányított a szigetországba, miután a KNDK lefoglalta a területi vizeire behatolt Pueblo kémhajót. A tizen-, nyolc RF—101—G típusú felderítő gép egyike az itazukei repülőtámaszpontrci távozóban félrecsúszott a kifutópályán és lángba borult — a pilótának sikerült megmenekülnie Itazuke a jövőben csak tartalék szerepet tölt kritikusabb a politikai helyzet, mint augusztus előtt volt, a felelősség, a tét nagyon nagy. Itt nem egyik vagy másik klikk győzelméről van szó, itt a párt egységéről, az ország sorsáról kell döntenünk. Ügy vélem, nem engedhetjük meg magunknak, hogy továbbra is jogos vagy kevésbé jogos legendák ködösítsék el tisztánBELFAST: Keddre virradóra Észak- Irországban angol csapatok vették át több közlekedési csomópont, híd és közmű őrizetét. A tartományi fővárosban, Belfastban a polgárjogi tüntetők több rendőrőrszobát, s egy kaszárnyát támadtak meg, köveket hajigáltak az acélsisakos rendőrökre, több helyen benzines palackokat dobtak a rendőrség épületeire. Londonderry válásában kedden reggel újabb tüntetés kezdődött. A válságos helyzetben egyelőre nem sok jele van a politikai rendezésnek. Belfastban azt várják, hogy a közeljövőben tárgyalásokra majd be az amerikai támaszpontok között. Ugyanakkor a Kyodo jelentése szerint újabb Pueblo- hoz hasonló típusú kémhajó indult a Japán-tengerre, hogy csatlakozzék az amerikai elnök utasítására létrehozott haditengerészeti erőhöz, amelynek feladata a kémtevékenység folytatásának biztosítása az EC—121 megsemmisítése ellenére is. A Banner elnevezésű kémhajó 80 főnyi személyzettel működik és április 10-én érkezett Saseboba. . . << látásunkat. Halaszthatatlanul szükség volt egy olyan új vezetőség megválasztására, amely képes ama becsületes és szilárd koncepció megfogalmazására és érvényesítésére, amellyel a szakadék szélére sodort országunkat és nénünket ismét talpra állíthatjuk” — hangsúlyozza befejezésül az Új Szó vezércikke. kerül sor Wilson, valamint O Nell észak-írországi miniszterelnök között. Dublinban bejelentették, hogy Lynch, a független Írország kormányának feje is találkozni kíván Wilsonnal. Írország rendkívül súlyosnak tartja a helyzetet, és tájékoztatni kívánja U Thant ENSZ-főtitkárt a fejleményekről. Észak-lrország, Anglia mostohagyermeke valóban nem tartozik a brit korona ékkövei közé. Történelmi iparágainak — a textil- és hajógyártásnak — gyors hanyatlása miatt több tízezer dolgozó került az utcára, s a tartományban aránylag háromszor annyi a munka- nélküli, mint az anyaországban. Minden tizedik munkaképes férfi munkanélküli, sokan a családok nőtagjainak keresetéből kénytelenek tengődni, 'mert sok tőkés csak nőket alkalmaz, hogy megtakaríthassa a bérek felét. Észak-lrország csupán a felfegyverzett rendőrség és a szélsőséges protestáns huligánokból alakított, milicia létszámát tekintve pipálja le Angliát, s abban, hogy itt szinte minden népesebb utcasarkon látni acélsisakos rohamrendőröket, ami Londonban elképzelhetetlen. Mindennaposak a vallási diszkrimináció és terror kirívó esetei, a rohamrendőrök a múlt hétea & gyermekek szeme NATOhadgyakorlat norvég vizeken BERGEN: Hétfőn este megkezdődött a NATO legnagyobb tengeri hadgyakorlata, amelyet norvég vizeken valaha is rendeztek — közölte egy katonai szóvivő. A május 2-ig tartó hadgyakorlaton 50 angol, német, amerikai, holland, dán és norvég hajó vesz részt, összesen mintegy 3000 főnyi legénységgel. A hadgyakorlatot Hans Sjong norvég ellentengernagy vezeti. előtt vertek véresre egy katolikus családfőt, a rendőrség tetszés szerint vetheti börtönbe a „gyanúsítottakat”, s vádirat és határidő nélkül a rács mögött tarthatja őket. Ha a fogoly a börtönben meghal, a hatóságok nem kötelesek magyarázatot adni. A rabokat önkényesen megfoszthatják a levelezés' jogától; az így sújtott „bűnözők” nem fellebbezhetnek. A felnőtt lakosság egynegyede, több mint 250 000 ember vagyoni korlátozások miatt nem vehet részt a helyi választásokon, s emiatt a katolikus többségű helységekben is a gazdagabb protestánsok kezében van a hatalom. A mindkét részről megnyilvánuló vallási bigottság és türelmetlenség az ellen- reformáció korára emlékeztet és európai ember számára szinte hihetetlen fokú. A huszas évek elején függetlenné vált Dél-írország továbbra is követeli az egész sziget egységesítését, és a brit parlament hétfői vitájában George Brown, volt angol külügyminiszter is e megoldás mellett foglalt állást. Az unió azonban ma meg- valósíthatatlan, mivel az iparosodott Észak-írország lakosságának többsége még ma is magasabb gazdasági, egészségügyi és kulturális színvonalon él. min* a mezőpszda- sági-jellegű ír Köztársaság lakossági Beton és Vasbetonipari Művek Lábatlan! Üzeme férfi segédmunkásokat keres betonelemgyártói munkára. Bérezés 8—10 Ft-os teljesítménybéres órabér. Munkásszállást és napi egyszeri étkezést biztosítunk, terítés ellenében; Heti 44 órás munkahét, kéthetenkénti szabad szombat Jelentkezés naponta 8—13 óráig, az üzem munkaerő-gazdálkodási irodáján. t ________________________ P ueblo utóda a Banner? Vallási diszkriminációk, rendőrt error Írország rendkívül súlyosnak tartja a helyzetet