Népújság, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-20 / 89. szám
„... a szerelemhez való jogot ismerjék végre el" Hozzászólások a népújságban megjelent riporthoz F orfaitszolgállatás Ezt nyútja nekem az IBUSZ. Ha külföldre utazom. Ha én, a magyar ember belföldről utazom külföldre, s nem akkor nyújtja az IBUSZ a forfait szolgáltatást, ha külföldi ember utazik hozzánk a belföldre. Világos és érthető. Minden magyar ember már édesanyja ajkán megtanulja, hogy mi az a forfait, mert édesanyukája már kisgyermeke bölcsőjénél tudja, hogy ezt kisgyermekének meg kell tanulnia, hiszen majdan ezt a szolgáltatást nyújtja neki az IBUSZ belföldön, ha külföldre akar utazni. Logikus? Komolyra fordítva a szót: miért nyújtja ezt az idegen nyelvű szolgáltatást hirdetésein keresztül az IBUSZ Magyarországon? Miért nem lehet magyar szolgáltatást Magyarországon magyarul hirdetni a magyaroknak? Vagy mi már nemcsak magyarul tudunk, de elő- kelösdien is értünk? (gyurkó) Lapunk április 1-1 számában közöltük Szigethy András tollából ,,. . . a szerelemhez való jogot ismerjek végre el” című riportot. A téma időszerűségéhez, fontosságához kétség nem fér — erről tanúskodnak a cikk hatására megszületett, levélben megfogalmazott és szerkesztőségünkbe elküldött vélemények. S arról Is, hogy — bár akall éppúgy ellenvélemény, mint egyetértő — az állásfoglalás egyöntetű: erről a témáról beszélni kell! Maga a cikk Is ilyen meggondolásból jelent meg lapunkban. Arra nincs módunk, hogy a témáról külön vitafórumot nyissunk lapunkban, csupán a beérkezett levelekből idézünk. Nemcsak a íiataiok gondja... Egyik egri olvasónk levelében kiáll amellett, hogy „a szexuális kérdésekkel foglalkozniuk kell a szülőknek, nevelőknek, orvosoknak”, de véleménye szerint a cikk ebben a formában nem volt sait lenyirja, nemhogy még támogassa azt... A társadalomtól csak az kérjen fiatal korára ilyen sokat, aki már nagyon sokat adott is." „Máskor is, bátian" Varga Gyula káli olvasónk így ír: „Nagyon jónak tartom az írást, titkon arra is gondolok, hogy talán a legilletékesebbek — a szülők és a pedagógusok megfelelő hozzáállással kezelik ezt a témát — függetlenül annak „rázóssá- gától”. Elmondja, hogy tapasztalatai szerint a középiskolai oktatási rendszerben a szexuális nevelés nem áll valami magas szinten. „Persze, ez gyenge vigasz a túlságosan szigorú ítéletekkel szemben”. A szerkesztőségtől pedig ezt kéri: „Nyúljanak máskor is bátran az ilyen kérdésekhez.” Önfegyelem A gróf úr látogatása A történelemnek 817 tanúja él a szuhavölgyi kis faluban Már hetek óta tartotta magát a hír: gróf Járdán- házy Hajas Gábor, az Amerikában élő, egykori méltósá- gos tiszteletét kívánja tenni szülőfalujában. Idestova huszonöt éve szűkölködik már a falu élő .grófokból, így hát a rokonságon kívül a falubeliek érdeklődését is felkorbácsolta a látogatás. Annál is inkább, mert a gróf úr már nem először Vágott neki a hazai hosszú útnak. Először 1956-ban váltotta meg az óhazai repülőjegyet. Bécsből telefonon érdeklődött, Budapestről leveleket írt, de aztán, hogy-hogy nem, ismét csak gróf nélkül maradt a kis hegyi falu, mert a méltóságos a hazai vonat helyett újból repülőgépre szállt. A Pestről írt levelei azonban, szám szerint 17, egytől egyig megérkeztek a faluba. Egyet a rokonság, a többit pedig a volt uradalmi cselédek, a parti napszámosok bontottak fel. A gróf úr követelőzött. És milyen pontosan emlékezett! Pálkovács Józseftől hét mázsa búzát, Kis Mátyástól öt mázsa krumplit, Nagy Ferenctől egy szekeret, Szőlősi Imrétől két lovat és két hámot, Téglási Józseftől három választott malacot, Kocsis Istvántól pedig 25 évi lakbért követelt. A szülőfalun kívül még 24 faluba érkeztek hasonló levelek, amelyekben a tényállások után indoklást is írt a gróf úr: „Az említett járandóságokat előlegként adtam, és mivel a megszol- gálására nem került sor, ezért most tartok igényt valamennyire.” A több ezer holdas szántóról, rétről, erdőről. a pompázó kastélyról ugyan nem tesznek szót a levelek. de hogy erről sem feledkezett meg, azt a gróf úr test. éröccse, Járdánházy Hajas István az egyik 56-os falubéli gyűlésen világosan elmondotta: „Az csak természetes, hogy mindenünket visszakapjuk.” Mindezt az idő már rég feledésbe vitte, és ezúttal már a grófnak is útlevélre volt szüksége, de a falu parti oldalán mégis gyakran szó esett a ritka vendég látoga6 Nwiism ,-tásáról. Csak a puszta kíváncsiság körül forogtak a szavak. Ugyan süket-e még? Vajon hogy néz ki? Tud-é még magyarul? És végig mer-e majd menni a falún? Emlékezik-e majd a Pesten címzett levelekre, amelyek a látogatás tiszteletére egytől- egyig előkerültek és kisimultak. A méltóságos Aranka napján, szombaton érkezett a faluba, Budapestig repülőgéppel, onnan vonattal Putnokig, s ott a rokonokkal együtt buszra'szállt. Az ablak mellé ült. s az órányi úton szó nélkül nézte a kanyargós utakat, az elhagyott falvak friss házait, a tájat. Áz unokaöccs hiába próbálta az idegenvezetést, beszélt, kérdezgetett, mutogatott, de a gróf úr egyszer sem biccentette meg a fejét. Nem szólt, nem kérdezett, nem válaszolt. Csak ült és nézett. És ki tudja? Lehet, hogy gondolkodott is. Hiszen ismerősnek tűnt a táj. Mert hiába ugye, az emlékek ... Látott már a falu nagyobb fogadtatást is, mint a gróf úr mostani érkezése. Igaz, valamivel régebben. Már csak az idősebbek, no meg a gróf úr is emlékezik rá. 1933-at írt a naptár, amikor az ifjú gróf Járdánházy Hajas Gábor megnyerte a képviselőválasztást Borsod- Abaújban. Akkor jobban kirukkolt a szülőfalu népe. A falu köves útját virággal hintették be, az útszéli jegenyefákat kendővel, szalagokkal díszítették fel a hűséges alattvalók. De hát nemcsak az emlék, az idő is nagy úr, így hát a vendégnek most meg kellett elégednie a családtagokkal, a patak partján játszadozó hangos gyereksereggel, akik egymástól kérdezték: ki ez az idegen ember? A falu egyébként nem sokat tudott meg a volt gazda sorsáról, életéről. Valamilyen könyvügynökségben dolgozik, és ma is olyan süket, mint 25 évvel ezelőtt vdt. Apai örökség. Az öregúr a 30 nap alatt csak egyetlen egyszer hagyta el a rokoni házat. Akkor sem a házak között, hanem a kerten át ballagott ki a temetőbe, hogy lerója kegyeletét édesanyja és a család többi halottja fölött. Körbejárta a családi kriptát, virágot tett a kőbe zárt fekete márványajtó elé, aztán szembefordúlt a falúval, és belenézett a hegy alatt elhúzódó házak, utcák közé. Tekintete elmosódott a messzeségben. Csak kezének, lábának reszketése, arcán, homlokán a barázdák táncai árulkodtak gondolatairól, amelyek a némaságán is erőt vettek... — Hogy kinőtte magát ez a falu. Betonút, villany, áruház, vaskerítések és mennyi síremlék. Valaha csak nekünk volt. Ezt azért nem gondoltam volna — hosszan köhögött, s belekarolt a testvéröccsbe, és lassan elindultak a temetőkapu irányába. Már csak két nap volt hátra a méltóságos látogatásából, de a rokonokon kívül még egyetlen falubéli sem látta, beszélt, találkozott a néhai gróffal, aki egyébként nem is tartott különösebb Igényt az effajta találkozásra. De hát az utóbbi pár évtizedben már úgyis annyi minden történt a világban, a szülőfaluban, a gróf úr tudta és akarata ellenére, így hát az utolsó napon a tekintetes nagy meglepetésére erre a találkozásra is sor került A látogatók: Pálkovács József, Kis Mátyás, Nagy Ferenc, Szőlősi Imre, Téglási József és még néhány jó erőnek, egészségnek örvendő volt cseléd, szolga, három szekéren érkezett a Járdán- házy-ház elé. Az öreg Szőlősi szállt le elsőnek a szekérről, kinyitotta a vaskaput, aztán a három megrakott szekér beállt az udvarra. — Szervusz, Pista — köszöntötte Szőlősi a méltó- ságossal a tornácra kijövő, a már grófi cím nélkül maradt Járdánházy Hajas Istvánt, a ház gazdáját. — Látom, Itthon van még a gróf úr. — Igen, itthon van, de hát mit akartok ezekkel a szekerekkel? Mire ez a látogatás?-r- Csak beszélni szeretnénk a gróf úrral. Semmi mást, csak beszélni. Meg a tartozásunkat leróni. — Hát tessék, itt van Gábor bátyám. — Megkaptuk a leveleit, gróf úr. Gondoltuk, most jó alkalom, hogy tartozásunkat megadjuk. Itt van minden a szekéren. Vigye el Amerikába, vagy csináljon vele, amit akar. A többiek fogták a zsákokat és lerakták a fal mellé' a búzát, a kukoricát, a krumplit, a megkötözött választott malacokat, a hámot, és a darabokra szedett szekeret. A méltóságos csak állt és remegett; Mondani akart valamit, de mire rátalált az első szóra, már a harmadik szekér is elhagyta a vaskapuig nyúló patakhidat. A gróf űr a hajnali busszal vett búcsút a szülőfalutól... Koós József szerencsés. „Én úgy képzelem, hogy a húszévesek ne a szexuális kérdést tartsák a legfontosabb problémának, hanem azt, hogy becsületes tanulással, előbb szolgáljanak rá arra, amit államunktól kaptak.” Véleményét azzal fejezi be, hogy ha már arról beszélünk, hogy a huszonéves főiskolásoknak, egyetemistáknak „szinte kötelező” foglalkozni, illetve élni... a szexuális élettel, „akkor azzal is kellene foglalkozni, hogy mi van azokkal az idősebbekkel, akik a házasság kötelékében élnek ugyan, de valamilyen oknál fogva rövi- debb-hosszabb ideig távol kénytelenek lenni egymástól”. Az kérjen, aki ad is Egy fiatal egri pedagógus. Csont, István, szintén a riportban elhangzottak ellen foglal állást, hivatkozva az ízlésre, hivatkozva arra, hogy „a riportban szereplő hölgy a társadalmak által kialakított normákat semmisnek veszi.” Különösen a riportalanynak a kollégiumok „nagyobb szabadságát” célzó kívánságával vitatkozik, majd a „szerelemhez való teljes jogot ismerjék végre el” kívánságra ezt válaszolja: „a társadalom öntől ezt nem tagadja meg. De megnyilvánulásának vadhajtá„Egy húszéves” (nevét nem írta alá) ezt írja: „Az eredő talán e nemzedék sajátos helyzetében áll; sem anyagi alappal, sem társadalmi érettséggel nem rendelkeznek (mármint a főiskolások és egyetemisták), de az ösztön már követeli a magáét. Helytelen lenne azonban egyik vagy másik oldal javára „fentről” besegíteni, hiszen,-, ez egyensúlybomláshoz, jelenbe esetben valóban a szabad szerelemhez vezetne”. Hangsúlyozza az önfegyelem szükségességét, mely ha hiányzik, marad a hallgatólagosság, márpedig a fiatalokat egyre kevésbé elégíti ki a hallgatólagos beleegyezés rendszere. vA biztatást, a bizalmat joggal elvárhatjuk, de ne feledjük: a felelősséget nekünk is vállalnunk kell. Nemcsak az AB-bizottság előtt! Távolítsák el... K. Gy. egri olvasónk egyértelműen elítéli a riportban névtelenül szereplő lányt, nyilatkozataival, elveivel együtt. Javasolta: a lányt azonnal távolítsák el az iskolából, és a hatóság „lépjen vele ismeretségbe”. ★ íme néhány gondolat a válaszokból. Felháborodot- tak, igenlők, vagy mérlegelők, melyik-melyik írójának vérmérséklete, a témáról, illetve a kérdést felvető riportról alkotott véleménye szerint. A vitát lehetne még folytatni igen sokáig, hiszen a témának annyi az összetevője, s valahány ösz- szetevő újabb gondolatokra bontható. A szándék mindenesetre egyértelmű: beszéljünk őszintén, nyíltan erről a kérdésről — többet segítünk a vélemények kicserélésével, mint a szemérmes hallgatással. rNmisfa Felnőnek a gyerekek! Már az apa hordhatja a fia holmiját. ★ A fene az ilyen áprilist — mondta egyáltalán nem lírai kifejezéssel élve a lírai költő kékre fagyott merev ajakkal. — Űj szerelmes versemhez hangulatos környezetre, zöld mezőre lett volna szükség, ahol andalgok a kedvesemmel. Hát találtam zöld mezöt? Pincér, fél liter forralt bort! Nem baj — fordult ismét hozzám — úgyis adós maradtam a Téli világ című szonettciklusommal! — Hja, könnyű egy lírai költőnek... — Nem tudom mi van, de valahogy másképpen folyik az idő néhány éve... Azelőtt, évekkel ezelöti, ha a felesegemmel néhány órát töltöttem, néhány percnek tűnt az egész. Most, ha néhány percet töltök vele, az néhány órának tűnik — mondta csodálkozva a barátom. Vele csodálkoztam! . __________ .I._____ ' . í-4» i i 0)69, ájMUc
