Népújság, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-20 / 89. szám

Pedagógussors t Harmadik év Domoszlón Ház a falu feletti dom­bon. A régi plébániaépület ma pedagógus szolgálati la­kás. Szőke hajú fiatalasszony szorgoskodik az udvaron. — Kertrendezés — mente­getőzik. s invitál szívélyesen. összkomfortos kétszobás a lakás, az ablakok a Mátra csúcsait fürkészik. Ahogy nézem a modern bútorokkal ízlésesen beren­dezett két szobát, arra gon­dolok, hogy vendéglátóm — Harmati Lászlóné domoszlói pedagógus — helyét találta falun. A kezdet nehéz Erről győz meg 6 ia — Ez már a harmadik tan­évem Domoszlón. Ennyi idő alatt megszoktam, mondhat­nám úgy is, befogadtak. — És a kezdet? — Megvallom, nem volt könnyű. Igaz, falusi — aldeb- rői — vagyok, de hat évet tanultam Egerben, s a kul­turált város varázsát nem volt könnyű felednem. Hiá­nyoztak a színházi esték, a pezsgő kollégiumi élet. a ba­ráti viták idő múltával még szebbé formálódó hangulata. Harmati Lászlóné három éve házasságkötés miatt hagyta el az Egri Tanárkép­ző Főiskolát Két évet vég­zett nappali tagozaton, a töb­bit már mint levelező „gyúr­ta” végig. — Egyszerre három sze­repben, pedagógusként, főis­kolásként s feleségként nem egyszerű „alakítás”. S ehhez még a befogadás szertartását végigdrukkoini. — Minden új ember egy kérdőjel. A várakozás, a bi­zalmatlanság érthető. — Tudtommal a tanács, a művelődési szervek segítet­tek, hiszen szolgálati lakást kaptak. — Igaz, de rossz volt az egyedüllét Férjem késő es­te járt haza. Aztán az abla­kok a temetőre néztek. S még egy kellemetlen inci­dens: orvos jött a faluba, s emiatt ki akartak tenni a la­kásból. Három napig a folyo­són vesztegeltünk. Munka a megszokás titka A 23 éves pedagógus lel­kesen méltatja választott pályáját. Arról beszél, hogy más mellett nem tudott vol­na dönteni. Vitatkozom vele. Mondom: a matematika-fizi­ka szak nőnek „száraz” szak­ma. De ő: — Nem így van, a számok­nak is létezik varázsuk. Jó érzés látni az értelem csillo­gását a gyermekszemekben. S jó törődni velük. Kezdet­ben ők feledtették minden gondom. Irodalmi, turisztikai érdeklődésem is igénybe vet­ték. Kollegái mondják Harmati Lászlónéról, hogy ízig-vérig pedagógus. Nála nincs mun­kaidőhatár. Osztályával me­sejátékokat rendez. Elmond­ták, hogy „fiáival-lányaival” még állapotos korában is bebarangolta a Mátra közeli csúcsait. — Jól érzem magam köz­tük — hárítja az elismerést — mert tudom, értelme van annak, amit csinálok, gondo­lataim a gyerekekben élnek tovább. Igen, a munka ked- veltette meg velem Domosz- 16L Várost „varázsolni* A nagyobb szobában rádió, televízió. A szekrényfal pol­cai könyvekkel teltek. — Ezek a várospótlók. Egy kis célszerű „varázslat”. Ügy érzem, nem maradtam el a fejlődésben. Ide Is meg­jön minden új könyv, a té­vé meg a színházat segít pó­tolni. Kételkedem. — Marad azért egy csipet­nyi hiányérzet! — Eger sincs ezer kilomé­terre, hetenkint bejártam, s itt túmézík a Déryné Szín­ház. Próbálom sarokba szoríta­ni. — Szenvedélye volt a mo­zi és a vitakedvelő baráti kör. ö a tévére mutat s egy kétéves szőkeségre, aki mo­solyogva lépett hozzá. — Gyorsan hozza a tévé is a filmeket s a lányom bizto­sít társaságot — tréfálkozik Aztán arról győz meg, hogy falun is akad baráti kör. Legsűrűbben férjének egy munkatársával járnak össze — Nekik is kétéves lá­nyuk van, így kezdődött a barátság. A ire .oldott gond, öröm Hiszem, hogy helyét talál­ta, arról is meggyőzött, hogy Domoszlón akar maradni. De magányos, fiatal pedagógu­sokról beszélek neki. akiknek nem könnyű gyökeret verni falun. Nem ért egyet velem. — Én könnyebben indul­tam, de egyedül is otthoni találtam volna itt. Annyit lehet tenni a faluért egy egyedülállónak is. S problé­ma bőven van! Donioszló bortermelő község, sok a szü­lők alkoholizmusa miatt ve­szélyeztetett gyerek. Mind- annyiuk sorsa külön gon 1. Beszél a hátrányos he’yze- tű tanulókról. Csillogó sze­mekkel győz meg arról, nv történt a beszélgetésünk előt­ti napon. — Két bukásra álló tanu­lónk felelt közepesre, mert jó tanuló korrepetálóik fel­készítették őket Megkapták ezért a szorgalom-jelest. Ne­kik is, nekem is öröm ez Harmati Lászlóné nem hisz a fejlődésben megrekedt pe­dagógussorsban. — Most tettem le a gép­kocsivezetőd vizsgát. Utána jön a gyors- és gépíróiskola, majd egy szakból — mate­matikából — az egyetemi végzettség megszerzése. Búcsúzáskor varrógépet lá­tok a konyhában, — Ehhez is ért? — Megtanultam, jő, ha egy pedagógus sokoldalú. Szerin­tem ez a megbecsülés alapja. Harmati Lászlóné domosz- lóö otthonra lelése bizonyítja, mennyire így igaz. Pécsi István X. miskolci filmfesztivál Kisfilmek záporában Pénteken este befejezéséhez közeledett a X. miskolci filmfesztivál. Bár egy héten keresztül az élmények zuha- taga érte az érdeklődő és ér­tő közönséget, a széksorok is­mét megteltek. Sőt minden eddiginél jobban átforróso­dott a levegő, a fesztiválpalo­tában újra és újra megindult a találgatás, melyik film lesz a győztes? Nem volt lényeg­telen, tartogat-e még vala­milyen meglepetést az utolsó este? Már a címe sokat sejtetett, többen pedig emlékeztek is a napilapokban megjelent egyik cikkre: „Megöltek egy le­gényt”. A tv-moziban táblás ház előtt kezdődött a vetítés a kocsmai verekedés közben meghalt fiatal bükkszentke- reszti bányász tragédiájáról. A filmvásznon egy felnagyí­tott képernyő, amelyen a leg­apróbb részletében is élesen váltakoznak a képek. A gyil­kosság hírére a világtól elzárt bükki faluba látogató ripor­terek mikrofonja és kamerá­ja előtt vallanak ós hallgat­nak az emberek. A film vé­gigkíséri a Hortobágyi József tragikus halálát követő ese­ményeket: Werbőczki József vallomását éppúgy, mint az emlékeket felidéző bírósági helyszíni szemlét, az ítéle­tet... Egy közösség életéről fest hiteles képet Vértessy Sándor filmje. Egy olyan fa­luról, amelynek kocsmájában egymillió forintra rúg az évi bevétel. Pálinkából, sörből málnás fröccsből... Pedig minden ötödik házban tv-t néz a család. A megrázó dokumentum­filmet Janovics Sándor fény­képezte. Szívesen idézi emlékeit. A siker oly közvetlenül éri. A kocsmai jelenetet például „szoktatott kamerával” vet- i ték fel. Kilenc napig barát- i koztak az emberekkel, hogy ■ az alkalmas pillanatban meg- . nyomhassa az exponáló „ra­vaszát”. És az előtérben, a folyosó kon vitázó emberek körében egyre több a dicsérő szó, az elismerés, ami nemcsak en­nek az egy filmnek szól, ha­nem általában a rövidfilmek társadalmi hatóerejének nagy­ságának, életképességének. Korábban volt ilyen nyilat­kozat: a kisfilmmúvészetel | azok űzik, akik nem tudnak i játékfilmeket csinálni. Most határozott a vélemény: ez nem igaz. Ezt a véleményt megerősítette ezen az estén is sok versenyfilm: a Kálvá­ria, a Közjáték, a Minden öt­századik, a Hétfő, a Koncer- tisszimó, a Siqueiros és a Krétarajzok. Amikor ez a cikk olvasóink elé kerül, már eldőlt, hogy melyik film a győztes, kike: díjazott a Kollányi Ágoston elnökletével munkálkodó zsű­ri. (pilisy) A 'Rádió- és Televízióújság 15. számának 5. oldalán két fényképet láthattunk egymás mellett a költészet napja alkal­mából. Egyiken Nemes Nagy Ágnes saját versét mondja el a rádió 6-os stúdiójában. A mellette levő kép a 6-os stúdió kö­zönségét mutatja. A közönség első soriban középen többek közt Nemes Nagy Ágnes ül... és tapsol... Sejtjük, hogy ez a két felvétel nem egyszerre készült, de íffV egymás mellett, — humoros... A költő nemcsak elmondja saját versét, de tapsoló hallgatója is?.., (Persze erről nem a költő tehet.) Még egy képecske ügy. A Népújság legutóbbi bélyegro­vatában olvasható: „A magyar bélyeg centruma 1971-ben lesz...” Ebből az alkalomból „...április végén 5 plusz 2 Ft név­értékű réznyomásos bélyeg jelenik meg.” Talán még nem késő, hogy szólunk: A rézklisénél majd vigyázni kell, nehogy rákerüljön a kis bélyeg-képecskére a fenti centrum szó... Ügy nem sok értelme lenne az ünnepi bélyegkiadásnak... Ügy gondolom, hogy 1971-ben a magyar bélyegfront eseményeinek középpontjában a centenárium lesz, vagyis a százéves jubileum... (Dr. Szemes) Nőiesedő férfiak...? A hosszú haj és a rikító színek után el kellett jutni eddig is: Mr. Fish londoni divattervező bemutatta a férfiszoknyát. Méghozzá nem is skótok számára, mert a stílszerűen „Szűz”nek elke­resztelt modell ára meglehe­tősen borsos. E. F IKER : S3. — Nézze csak... ez a sors. Engem ne hibáztasson. Az első férjem gyenge ember volt. Beteges, élhetetlen. Ezért úgy tett, mintha másban keresné az élet értelmét. A gyenge emberek szokása. De ez csak kifogás, csalás, önzés. Jog­gal váltam el tőle. Jitka jobban szerette az apját, a bíró­ság azonban nekem ítélte, másként nem ment a dolog Jitka hamar észrevette, hogy én is élni akarok még s vadul, ostobán ellene szegült. Az apját áldozatkésznek hitte, engem éppen ellenkezőleg. Pedig ő volt az önző, nem ón. Ilyen a gyerek. Védte az otthonát, meg a családot. Én nem tettem neki szemrehányást, viszont nem gondolkoz­tam úgy, hogy miatta el kellene temetkeznem. Az apja öt évvel ezelőtt meghalt. Mi itt rendezetten élünk, azt észre­vehette. — Winertné az utóbbi mondatot úgy mondja, mint valami harci felhívást. — Jitka azonban az első pil­lanattól fogva ösztönösen gyűlölte a második férjemet. 0 barátságos volt hozzá. De nem ért el vele semmit. Kibé­kíthetetlen ellenségekké váltak. Jitka menekült hazulról. Azután keresni kezdett, önállósodott, reméltük, hogy kü­lön háztartást alapít. Ide nem szivesen jött. A boltból in­kább mulatozni járt... aztán úgy is néztek ki az ismerő­sei. Lakást nem kapott... keresett... Albérleti szoba nem felelt meg neki, mert... mert nem volt rendes lány. Nem tudtam hatni rá. Elidegenedett tőlem. Sokszor a szemem­re hányta, hogy tönkretettem a gyerekkorát. Felnőtt lány­ként se értette meg... — Micsoda beszéd! — zavarog Win ért. — Hiszen örökké borsot tört az orrunk alá! Szemtelenül fenn hord­ta az orrát! Nemrég mondtam neki, hogy hurcolkodjon el végleg ahhoz a fickóhoz, még mielőtt nekimegyek és kihajítom, de ő azt mondta, hogy vigyázzak magamra, hogy most sehová se költözhet... — Megállj! Winertnek torkán akad a szó, s Winertné tovább be­szél a maga hűvös módján. — Azt mondta, hogy elmegy, de csak egy idő múlva. Volt valami terve. Azt hiszem, éppen azzal a férfivel kapcsolatban. Ügy látszik, nézeteltérés támadt köztük. Va­lami nyugtalanság látszott rajta. Mi nem tudjuk, ki az az ember. Jitka még csak a nevét sem mondta ki itthon. Winertné feláll. — Jöjjenek velem! Némán követem Winertnét. A házastársi hálószobán keresztül egy kisebb helyiségbe vezet. — Ez a szobája. Winert komoran baktat a sarkunkban. A rendőr a sor végére marad. A helyiség inkább gyerekszoba, nem fel­nőtt lány lakóhelye. Mintha kinőtte volna Jitka Serák. A falon egy mosolygó arcú férfi bekeretezett fényképe függ. Nem nehéz kitalálni, hogy Jitka apját ábrázolja. Winertné egy apró kulccsal kinyitja a kis toalettasztal fiókját. — Jitka nem tudja, hogy nekem is van kulcsom. — Kivesz a fiókból egy kisebb ókszertokot és a kezembe adja. —■. Ez már vagy negyedév óta itt hányódik. Valószí­nűleg ajándéknak szánta a szeretőjének. Régen meg kel­lett volna kapnia, nem gondolja? — Azt a véleményét igazolja ezzel — mondom —, hogy valami nézeteltérés támadt köztük? — Igen — bólint Winertné habozás nélkül. Nem biztos, hogy igaza van. Hanem mégiscsak ő az anya, s megéretheti, ha valami változás áll be a lánya vi­selkedésében. A tokba nézek. Fekete bársonyon cizellált arany ön­gyújtó fekszik. Mind a két oldalán van egy apró, sima felület, belevésett H. F. monogrammal. Az öngyújtó jó sok pénzbe kerülhetett. Látom rajta a svájci jelzést. Természetesen csempészett áru. A monog­ramot szemlátomást utólag vésték bele, nálunk. Aligha vonható kétségbe, hogy valóban ajándék akart lenni egy olyan férfinak, akinek neve H és F betűvel kezdődik. Ez az úr drága cigarettákat szí, ahogy Halik lerombolt laká­sában megállapítottuk. Ezért azt hiszem, mindahhoz, amit már tudunk róla, hozzátehetjük ezt a monogra­mot is. — Nem puszta kíváncsiságból figyelem ezt a viszonyt — mondja Winertné. — Hiszen mégiscsak a lányom... Most még komolyabb az arca. Anyai érzéseinek ezt a gyenge megnyilvánulását nem sok figyelemre méltatom. — Mi volna még itt, Winertné asszony, ami érdekel­hetne bennünket? Az asszony összezárt ajakkal hallgat. — Csak mondd meg! — unszolja Winert a feleségét. — Neked úgysem fizetnék ki, de te vagy az egyetlen tör­vényes örökös. Semmit sem veszíthetsz. Winertné beledöfi a pillantását, de nem torkolja le. Jitka apjának képéhez lép, leveszi a falról. Arccal lefelé az ágyra fekteti. A két hátsó felén egy ráragasztott papír­zseb látható. A zsebbe három takarékpénztári betétkönyv van beledugva. Mindegyik más, kétségtelenül költött név­re szól, a bemutatónak fizetendő. Jelszóhoz vannak köt-' ve. A három könyvön körülbelül egyforma összeg van, amelyet nagyobb részletekben írtak rájuk fél évnél nem ré­gebbi dátummal. A betét együttesen négyszázhetvennyolc- ezer koronát tesz ki. — Ez csaknem félmillió — jegyzem meg. —• Nem cso­dálkoztak rajta? Winert a szobaküszöbön hetykén himbálódzik lábuj­jairól a sarkára. — Hát ma már muszáj, hogy minden embernek üres legyen a zsebe? kérdezi támadóan. Mialatt hangosan fújtat, felírom a könyvecskék szá­mát. — Ezekért az értékekért felelnek — mondom. — Kü­lönben a körzetparancsnok itt marad. Semmit se mozdít­sanak el a helyéről. Ideküldök egy bizottságot, amely majd átkutatja a szobát. Winert ellenkezni próbál. A rendőr békítőén megfog­ja a karját és kifelé túszkolja. Én utánuk tessékelem Wi­nertnét. Az asszony nem áll elém. Rám pillant, s tekinte­téből bűntudatot vélek kiolvasni. — És mit... — kérdezi tőlem bár szorongás nélkül, de mégis bizonytalanul —, mit követett el az a szerencsét­len lány? — Az eset meglehetősen bonyolult — mondom. — Még magunk sem tudunk mindent. Legyen türelemmel. Nem töltöm tovább az időt. A H. F. monogram olyan fontos dolog, hogy fontosabbat aligha találhatnék már itt. Egyébként azt hiszem, hogy Jitka Serák olyasvalami volt az anyja életében, ami az első házasságból egyszerűen csak rámaradt. Persze a félmilliós örökségnek hiába örül a Winert házaspár. Ez körülbelül egynyolcad része annak az összeg­nek, amelyről Budinsky mint a pénzforgalomban felbuk­kant feltűnő többletről beszélt. Vissza kell mennem a pa- ráncsnokságra. Ki kell küldenem Winertékhez egy három­tagú, minden tekintetben teljhatalommal felruházott bi­zottságot. Az egyes részfeladatokon dolgozó csoportokat meg kell ismertetni a H. F. iniciálék valószínű jelentősé­gével. Mindezt el lehet intézni. Hanem estére jár az idő. A hivatalok és üzemek becsuktak. A nyomozócsoportokat ez megkésteti. A nyomozás részeredményei az éjszaka folya­mán futnak majd be. Fontos volna, hogy valamennyi csoport még virradat előtt teljesítse feladatát. Ügy kellene mennie mindennek, mint a karikacsapás. Az eset fináléja ez. Reményekre jogosító bekerítés, amelyet oly hosszú idő alatt és oly sok fáradsággal végre kidolgoztunk. Átkaroló gyűrű, amelyből nincs menekülés. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents