Népújság, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-13 / 60. szám
VTLAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XX. évfolyam, 60. szám ARA: 70 FILLÉR 1969. március 13., csütörtök Apcé a gyár, de kié a pénz ? ★ Szerződés - a bosszantásra..? ★ Közúti járműprogram ★ Hatvanban is van már múzeum r Mai jegyzetünk Kinek ártanak ? A közgyűlés után többször hívtam telefonon a termelőszövetkezet központját, de senki sem vette fel a telefonkagylót. Jó két óra múlva megismételtem a hívást, akkor sem válaszolt senki. Gondoltam, kint vannak valamennyien a központból etetni a jószágokat, mert előző este a közgyűlésen az állattenyésztők bejelentették, hogy másnap reggel már nem lépnek munkába, ha nem fizetik ki járandóságuknak azt a töredékét, amellyel a szövetkezet még tartozott nekik. Erre mondta az elnök, hogy egyetlen éjszaka ö nem tud előteremteni se tíz-, se százezer forintot, csak azt teheti, hogy reggel az iroda helyett ott kezdi a munkát a többi szakemberrel, irodai dolgozóval a közelii tanyán, nehogy kárba vesszen az értékes jóseágál- lomany. Nagy volt # tét. A közös gazdaságnak jó háromszáz tehene, majd ennyi sertése, nagy juhászata, s lótenyé-. szete volt, s ha valóban szavukat állják” az állattenyésztők és nem mennek ki élelmet és vizet adni a nagyszámú jószágnak, óriási kár, veszteség érte volna a szövetkezetét. Az elnöknek, a többi szakembernek távol maradását valóban ez a fenyegetés okozta. Elkezdték sorra járni, meggyőzni a ló- ápolókat, juhászokat, szarvasmarha-tenyésztőket, hogy saját maguknak okoznak kárt, ha ilyen ultimátumszerűén abbahagyják a munkát és pusztulásra ítélik a több milliós értékű jószág állományt. Beszéltek nekik árról, hogy a szövetkezeti gazda önérzetéhez a felelősség is hozzátartozik, felelősség a közös vagyonért, amelyben, ha szánt- szándékkal. okoznak kárt, saját magukat sújtják. Elsősorban... Mert igaz, hogy a „truc- colással”, a hangzatos kijelentésekkel léhet látványos hatást elérni, de az feltétlenül visszaüt. Visszaüt az i hallgatás is, amellyel a szövetkezet kétszáz főnyi tagsága fogadta a állattenyésztők bejelentését, miszerint másnap reggel az éhség és a szomjúság szabad prédájára hagyják a jószágokat. Majdnem 30-an szólaltak fel a közgyűlésen, s egyetlen ember sem firtatta ennek a bejelentésnek következményeit, szó nélkül elmentek az állattenyésztők „felmondása.” mellett. A meggyőzés sikerrel járt és az állattenyésztők nemcsak felvették a munkát, de kérték is, hogy „ne tegyük csúffá őket” emiatt. Éppen ezért nem mondjuk el, hol történt az eset, de azért ott se, máshol se haszontalan gondolkodni azon: kinek ártanak? K. E. A párt vezető szerepének ■Irr ff \ r I w ■ wwt időszerű kérdéséiről Biszku Béla előadása az MSZMP Politikai Akadémiáján A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Akadémiájának előadás-sorozatában szerdán, Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára „A párt vezető szerepének néhány időszerű kérdése” címmel tartott előadást a Magyar Néphadsereg központi klubjában. Az előadáson részt vett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Aczél György, a KB titkára, jelen volt továbbá a párt Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a kormánynak számos tagja, politikai és társadalmi életünk sok ismert személyisége. Vietnam Felújítják a légi háborút? WASHINGTON.: Laird hadügyminiszter csütörtökön terjeszti Nixon elé jelentését dél-vietnami szemleútjáról. Sajtóértesülések szerint a hadügyminiszter javasolni fogja, hogy gyorsítsák meg a saigoni rezsim hadseregének újjászervezését, ugyanakkor főként politikai okokból — vonjanak vissza egy amerikai hadosztályt Dél-Vietnamból. Washingtonban egyelőre nem nyilatkoznak arról, hogy mi a kormány terve a felszabadító erők ofíenzivájá- val kapcsolatban, s mi lehet az, amit Nixon korábban „megfelelő válasznak” jninőEgy fordulattal többet kering az Apolló 9. HOUSTON: A houstoni űrkutatási központban szerdán délután végleg eldöntötték, hogy az Apolló 9. űrhajó három utasával nem az eredetileg tervezett helyen száll le az Atlanti-óceánra. A rossz időjárás miatt az Apolló 9. egy fordulattal többet kering majd a Föld körül és csütörtökön, magyar idő szerint 18.48 órakor száll le az eredetileg tervezett helytől, a Bermuda-szigetektől 480 mér- földnyire délkeletre, a Bahama szigetektől északkeletre. sített. Strom Thurmond republikánus szenátor kedden egy beszédében kijelentette, hogy véleménye szerint az USA felújítja a VDK-elleni légi háborút, ha a szabadság- harcosok offenzívája folytatódik. Hivatalos helyen nem hangzott el kommentár Thurmond nyilatkozatáról. 41lon fenyegetődzik Jigal Állón ideiglenes izraeli miniszterelnök, az Izrael Hangja, rádióállomásnak adott nyilatkozatában megfenyegette az Egyesült Arab Köztársaság kormányát a mind nagyobb méreteket öltő izraeli agressziós előkészületekre adott erélyes katonai válaszai miatt. Az utóbbi napokban lezajlott tüzérségi ütközetekre utalva kijelentette, hogy ha „az egyiptomiak nem szüntetik meg a tüzérségi tevékenységet, úgy Izrael megfelelő intézkedéseket hoz, olyan intézkedéseket, amelyeket az ellenség már ismer, vagy amelyek újak lesznek számára”. Állón igyekezett elvitatni annak a kairói megállapításnak a jogosultságát, amely szerint a Sinai-félszigeten folyó izraeli csapatösszevonások, valamint az új katonai állások kiépítése agresszióval, a tűzszünet megsértésével egyenlők. (MTI) Hazunkba érkezett a Csehszlovák Nemzeti Front küldöttsége Kállai Gyulának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökének meghívására HL 12-én baráti látogatásra hazánkba érkezett a Csehszlovák Nemzeti Front küldöttsége: Evzen Erban, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Nemzeti Front elnöke — feleségével — és Frantisck Dvorsky, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, a Nemzeti Front titkára. A Csehszlovák Nemzeti Front delegációját szerdán a Parlamentben fogadta Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke. r. (MTI foto: — Vigovszki Ferenc felv.) Tudományos konferencia Moszkvában a Tanácsköztársaság kikiáltása 50. évfordulójának jegyében MOSZKVA;, Szerdán a' Szovjetunióban megkezdődött a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulójával kapcsolatos ünnepségsorozat. Moszkvában az SZKP Központi Bizottsága mellett működő pártfőiskola dísztermében egész napos tudományos ülésszakot tartottak, amelyet a vendéglátó ' intézményen kívül a Marxizmus—Leninizmus Intézet, a Szovjet Tudományos Akadémia és a Társadalomtudományi Akadémia rendezett szovjet és magyar történészek részvételével. A szovjet és magyar zászlóval, valamint a jubileumra utaló hatalmas 50-es számmal és a magyar ta- nácshatalmat éltető LeninNapirenden: A járás rgószségiigyi helyzete Ülést tartott a Hevesi Járási Tanács végrehajtó bizottsága A Hevesi Járási Tanács Végrehajtó bizottságának szerda délelőtti ülésén a járás egészségügyi helyzetéről szóló előterjesztését vitatták meg. Az ülésen részt vett és felszólalt dr. Szabó Ferenc, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője is. A vb-határozatok előírásai és azok végrehajtása során — állapította meg előterjesztésében dr. Rédai Lajos járási főorvos — a járás egészségügyi helyzete az elmúlt időszakban lényegesen javult. Egy körzeti orvosra jelenleg alig több, mint 2400 fő jut. Ez a szám pedig alacsonyabb, a megyei átlagnál. Egyedül csak Boconádon és Kiskörén magasabb az átlagosnál az egy körzeti orvosra jutó lé- lekszám. Erre megoldást a közel jövőben — előreláthatóan 1971-ben — csak Kiskörén tudnak biztosítani. Az előterjesztés megállapította, hogy valamennyi orvosi körzetben biztosított ma már a lakás és a rendelő, azonban a minőséggel sok baj van. A vályogépületeket elég gyakran kell javítani s ez jelentős költségbe kerül. A negyedik ötéves terv végéig legalább 6—8 korszerű körzeti orvosi lakás-rendelő épüL Szó esett a szülőotthon fejlesztéséről is. Bár erre szükség van, csupán a kisebb műtéteket és a terhespataló- gia esetek gondozását végzik majd itt, komolyabb műtéti beavatkozásokra ezentúl is a kórházakban kerül sor. A legfontosabb feladat most az új járási rendelőintézet építése. A tervek szerint az Intézetet még ebben az esztendőben. átadlak, ,A felszerelést részben a megszűnő Hevesi TBC-Kórház felszereléséből biztosítják. Ami áz egészségházat illeti az előterjesztés is és a hozzászólók is sürgették, hogy mi. nél hamarabb találjanak megoldást a kevésbé higiénikus körülmények megváltozz tatásában. Nap mint nap több száz gyermek és szülő fordul meg itt! A megyei tanács sok segítséget ad részint a körzeti gyermekorvosi, részint a fogorvosi hálózat fejlesztéséhez. A vita után a végrehajtó bizottság határozatot hozott többek között az egészségügvi ellátás további fe’ tétele" r>ck biztosítása érdekében r. szükséges létecítnúnyek és felszerelések fejlesztéséről, különös tekintettel az új ren. delőintézetre. jaa-ÜuJsjÄ.'----_ 'Sí Mi . id ézettel díszített, érdeklődő hallgatósággal megtelt pártfőiskolai nagyteremben Pjo'tr Fedoszejev akadémikus,. _a._ Marxizmus—Leninizmus Intézet igazgatója, a Szovjet— Magyar Baráti Társaság elnöke nyitotta meg a tudományos konferenciát. Meleg szavakkal méltatta a dicsőséges Magyar Tanácsköztársaság győzelme nem csupán magyar ügy volt, hanem az egész világ proletáriátusáé, dolgozóié is. Lakos Sándor, az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének igazgatója, a konferencián részt vevő magyar küldöttség vezetője üdvözölte a megjelenteket és köszönetét mondott a konferencia rendezőinek a magyar történészek meghívásáért. Hangsúlyozta: a Magyar Tanácsköztársaság jubileumának megünneplése a Szovjetunióban élő bizonyítéka a két nép, a két ország testvéri, baráti kapcsolatainak. Pjotr Poszpelov, az SZKP Központi Bizottságának tagja előadásában kiemelte: a magyar kommunisták pártja volt az a vezető erő, amely irányította Magyarország dolgozó tömegeinek győzelmes harcát a Tanácsköztársaságért, majd negyedszázad múltán a népi demokratikus rendszer megteremtéséért és, a szocializmys felépítéséért.' ,A szónok idézte Kádár János,, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának az SZKP XXIII. kongresszusán elhang- zott üdvözlő beszédéből a?t a részt, amely hangsúlyozza, hogy pártunk fél évszázados történelme során mindig bű' maradt az internacionalizmus; elveihez és ma is vallja, hogy . a nemzetköziség próbaköve a Szovjetunióhoz való viszony-! A jelenlévők tapsa közepette1 idézte a szovjet történettudós Kádár János szavait: „Szov- jetellenes kommunizmus nem volt, nincs, és nem is lesz!” . Nemes Dezső akadémikus, az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Bizottságánál: tagja felszólalásában rámu- tatott: Sokat beszéltek arról, hogy bukott meg a Tanács- . köztársaság és kevesebb szó esett árról: miért győzött. Kifejezte azt a reményét,. hógy a konferencia ,a pozitív tanulr ságok szellemében járul hozzá a Tanácsköztársaság történetének tanulmányozásához. A többi felszólaló is a Tanácsköztársaság történelmi jelentőségét méltatta, majd a szovjet és a magyar történészek nagy sikerű tudományos konferenciája az elnöklő Pjotr Fedoszejev zárszavával ért véget. (MTI; Változás a VITO európai haderői főparancsnokságának élén WASHINGTON: A Fehér Ház szerdán bejelentette, hogy Nixon elnök Andrew J. Goodpaster tábornokot nevezte ki a NATO európai haderőinek főparancsnokává, a tényleges szolgálattól visszavonuló Lyman Lemnitzer tábornok utódául. Andrew Goodpaster jelenleg a Vietnamba küldött amerikai csapatok helyettes főparancsnoka. Az amerikai szenátus még három kinevezést fogadét/ el különböző diplomáciai posztok betöltésére: Jacob D Bean Moszkvában, Walter Annenberg Londonban John Eisenhower — a volt elnök fia — Belgiumban lesz nagykővé' _ ____..