Népújság, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-09 / 57. szám
Ki — mit hall? A magam részéről — bevallom töredelmesen — eleinte zenét, aztán hangorkánt, a vegén pedig fülzúgást hallottam. Mintha egy hatalmas pofont kaptam volna. Mintha telefonbeszélgetés közben hirtelen a fülembe csörgetne az egyébként szimpatikus központos ... De ezzel még nem lehet mindent elintézni, ez csak az én generációm (és tőlünk fölfelé) humoros, és némi bánatot tükröző, mali- ciózus megjegyzése. Igenis: bánatot! Mert a hangzavartól függetlenül azért az én lábam is mocorogni kezd, átveszi a ritmust, s ez a ritmus orvul felpezsdíti a véremet — s mégis sajnálom, hogy képtelen vagyok már annyira ra- jongani, mint a körülöttem levők „Beat-ékért”. Megforgat bennünket is, de aztán gyorsan letesz. Nehezek vagyunk már nekik — az idő sokat nyom a latban! Agria és Orion. Két rivális zenekar a Gárdonyi Gimnáziumban. Lelkes műkedvelők. Szólógitár, ritmusgitár, basszusgitár, zongora (vagy villanyzongora) és dob. És szerelés, amennyire futotta eddig a közösen gyűjtött pénzből. Van énekesünk is. Az Omega szólistája, Fekete |j Ibolya — ének—zenei tagozaton tanul. — A lányok közül ki nem akar énekes lenni az osztályban? Táncdalénekes?... ;| — Ilyet nem ismerek — i! «evet ji — Éneklés közben milyen ; átlagos közelségben van a mikrofon? j — öt centi... ? — Társai- i'nt néz. Derülnek — valamennyien ismerik a „mikro- ’ ion-betegséget”, hiszen sok számot együtt énekelnek. — Mindegy, csak ne ráír zon — jegyzi meg az egyik fiú, Jánvári Tamás, ö a basszusgitáros, és mellékesen a szerelő. Matematika—fizika tagozatos, talán ezért is esett rá a választás. Ö „szereli a hangot”. Szikla Zoli a pénztáros, a plakátrajzoló, és a poéta is. Nagy György szólógitárossal közös szerményük is van: „Mint a madár”. Általában együtt „szereznek”. Valaki elindítja a melódiát, aztán egyszerre, hosszas munka után kész. A hangszereléssel együtt. (Nem tévesztene össze a „hang”-szereléssel, mely az erősítő művészi beállítását jelenti!) — Nem túl hangos egy-egy zenekari produkció? — kockáztatom meg generációm kérdését. — A miénk nem. Elég hiányos a felszerelésünk. — Kotta? — Nincs. A „nagy” zenekaroknál sincs... — Mennyi idő alatt tanul meg az ember gitározni? — Én például — mondja Nagy Gyuri — két év alatt. Először rövid ideig egy tanárnál, aztán egyedül. Meg együtt a többiekkel. — Sokszor fellép a zenekar? — Eléggé. A bevételt félretesszük, és abból egészítjük ki a felszerelést Erősítők, stb.... Visítás, füttykoncert (ez is a tetszésnyilvánítás jele!) tombolás — a legszelídebb reakció egy ilyen kissé hangos hangverseny egy-egy produkcióira. A múltkor az egri színházban volt ilyen hangverseny. Tömeg állt kint is. Meg néhány rendőr. Köz- beavatkozásukra eddig nem volt szükség; máshonnan érkező tapasztalatok diktálják az elővigyázatot. Egerben még nem törtek széket. Csak visítottak és fütyültek. Sze- lídebb extázis. — Rajongója vagyok az Illés-zenekarnak — mondta egyszerűen egy „gárdonyis” lány — Élvezni tudom a beat-zenét, és általában a mai tánczenét De nehogy azt gondolja: mindegy, mit hallunk! Nem mindegy. A „Kimenő kimonó” bárgyú. Az „Almát eszem” nem. nekünk való. Viszont sok olyan szám akad, mely rólunk szól, s természetesen nekünk. Ezt szeretjük. — Jó érzés fog el, amikor ezt a vérpezsdítő zenét hallgatom — mondta egy ipari tanuló. — Vidámabb lesz tőle az ember, ötletes számok, sodró ritmus — nekem ez jó. És nem leszek még tőle — hosszú hajú ... Pedig ők ordítanak a legjobban. Ott voltam a múltkor, láttam ilyeneket. — Miért a hosszú haj? — Szerintem — szól közbe társa —, a zenekarok hatása az egész. Ök diktálják a divatot, s a hódolók így mutatják ki — hódolatukat. Vagy emblémát tűznek a hajtókára. Persze, még ez sem baj. Ismerek több ilyen fiút Rendesek. — „Hol” álltatok be a tánczene hívei közé? — A letkisznél. Hol van már az... ! — Divat volt. Ez nem az? — Divat — bólint — De egyelőre jó. Mindenesetre nem fog visszatekinteni olyan múltra, mint a.., csárdás. — Mégiscsak az az igazi... .— nevet össze a két tizenhét éves fiú. ♦ Beethoven-muzsika a zsebrádióban. Ábrándos szemekkel hallgatja a tulajdonosa. Történetesen egy lány. Néhány perc múlva élet, majd bosszúság költözik a szemébe. Elcsavarja, keres. És a következő pillanatban már tánczene bömböl. A lányszem újra kihuny, ábrándozó lesz. Szinte üveges. — Tudja, mit hallgatott az előbb? Értetlenül néz. Nehezen érkezik vissza. Megismétlem a kérdést. — Zenét... — vonja meg a vállát. — Én úgy emlékszem, hogy a híreket mondták... Kelletlenül mosolyog, megrántja a vállát, aztán újra felerősít. Bebújik a hangok mögé. A hangorkán mögé. Vajon mit lát onnan? Vagy — merre lát...? Kátai Gábor Gondolatszilánkoli Aki nem visel álarcot, megkockáztatja, hogy a bőrt húzzák le az arcáról. ★ „Nemcsak kenyérrel él az ember”, — mondotta a barátom és egy üveg pezsgőt rendelt a szerelmének. ★ A feleségem olyan nő, hogy már nincs egy fillér pénze, mielőtt még pénze lett volna. ★ Nem akarta, hogy dolga legyen egy nős férfivel és ezért elvált tőle. INTERMEZZO A KÓRHÁZBAN FI TW» U _J _ JU (A Wochenpresse karikatúrája.) Talárj árjárás — domborművűn m^v‘’'4es "é*í éves Kiss Ernő befejezte legújabb munkáját, a Tatárjárás című dombormüvet. Képünkön az alkotó a 110x70 centiméteres, 70 alakos kompozícióval. (MTI foto: — Hadas János felvétele.) Nagy fejtörést okozhatott egyeseknek a Népújság Galilei című, különlegesen nehéz keresztrejtvénye. Már az is újszerűén hatott, hogy aki „fonalat készít” az „szó”... (Tehát «fci szövetet készít, az fon?) ...Hogy az „idegnek” miért vén ik- végződése? Egy kis ravaszsággal könnyen rá lehetett jönni, hogy ikes igéről lehet szó... De hogyan fejtették meg a „Gázló-szülő" meghatározást? (Egy szülő, aki elgazolja saját gyermekét?) ...Es hogy értették azt, hogy „Czuczor Gergely madár”?? Ezt már madár legyek, ha értem... Aki érti, küldje be a függőleges 51. és 30., valamint • vízszintes 70. és 69. sorok megfejtését... Jutalmat sajnos nem adhatunk... De vigasztalódhattak a rejtvény fejtők, mert saját rovatunkba is becsúszott a félreértés... A szénsavHÖ-tól akartuk megkülönböztetni a szénsavHO-t... A hót a hőtől... De a szövegben se hó, se hő, csak a száraz „szénsav” maradt... Helyesen tehát így hangzott volna: „a szénsavg iz « szénsav hőből származik...” ' De azóta a szénsav más csemegét is okozott... Azt olvashattuk az Esti Hírlapban, hogy „A Fővárosi Ásványvíz- üzemnek egyelőre csak ötnapos tartaléka win a normálüzem egyötödére”... Kissé komplikált mennyiség ugyan, de nem baj, a legtöbben megértik: Szóval a Fővárosi Ásványvíz- üzemnek összesen egy napi t ar t al é k a van... V (DR. SZEMES) £. fiker: 31. A legparányibb kétségein sem volt többé, hogy Kar- licek a maga erejével nem szabadul a szerelem rabságából, s igen bosszankodtam rajta. El is határoztam, hogy miután elkíséri Jaroslav Lenkét a traktor fülkéjében, több feladatot a C—L ügyben nem adok neki. Szemlátomást erőszakkal kényszerítette magát a kötelességei teljesítésére. Gondolatai szétforgácsolódtak. Logikus képzelete persze már nem talált megfelelő táptalajt a burjánzásra, mégis, bizonyára hajtott volna egy-egy zsenge levélkét, ha valami csírájában el nem fojtja. Visszaküldöm a bűnügyi osztályra, vessék alá a tanfolyamnak, amelyet úgyis csak a velem való együttműködése miatt halasztottak el, döntöttem, ez lesz a legjobb módja, hogy visszanyerje egyensúlyát. Persze egyelőre nem közöltem vele a tervemet. Miután nagy üggyel-bajjal beültettük Jaroslav Lenket a traktor fülkéjébe, Karlicek is befészkelődött a kormánykerék mögé, aztán vártunk, míg az ellenkező irányban átrobogott a gyors. Rövidre rá megmozdult a tehervonat is. Mi többiek autón mentünk. Nem siettünk. Kényelmes tempóban is jóval hamarabb odaértünk a tehervonat következő megállójára. Hogy Lenk vonata viszonylag lassan teszi meg az utat, kedvezőnek ítéltem — mintha lassított filmet pergetnének előtte, pontosan szemügyre vehet majd minden apró részletet. Lenk és Karlicek baj nélkül, épségben megérkezett, már ha nem tekintjük Karlicek orrának feltűnőbb színelváltozását és egynéhány tüsszentését. Egyébként Jaroslav Lenk is beismerte, hogy a traktor fülkéjében nem volt túlságosan meleg. Pontos jelentést adtak. A három bejárt átvágás határozottan különbözött egymástól. Az első, ahogy a robogó vonatból nézte az ember, lassan emelkedett, olyan volt, mint egy füves folyópart, s ezt most télen is világosan fel lehetett ismerni. A második a bal oldalon hirtelen szökött a magasba. Szabálytalanul kivájt sziklafal volt a vágányokhoz közel, a vonatnál kétszer magasabb, mintegy hatvan méter hosz- szú A harmadik átvágás lejtőjét bokrok nőtték be. I U--------------—----------------------------------------------------------------J aroslav Lenk tökéletes biztonsággal kijelentette, hogy az orvütést a második számú, szákiás átvágásban kapta. S valóban, ez volt az összes látszólagos ellentmondás egyetlen magyarázata. Az orvtámadás a 228,5-ös kilométerkő közelében történt. Ha a vonat azon a helyen nagyobb sebességgel haladt, talán kilencvenessel, és ha a mozdonyvezető csak a pályajelző utasítására csökkentette a sebességet, a Jaroslav Lenk elleni támadás és a postakocsi felrobbanása között körülbelül negyvenöt perc telhetett el, vagyis elég idő ahhoz, hogy Vojtir és Srámek nyugodtan véghezvihesse azt, amiről feltételeztük, hogy véghezvitt». Ezzel voltaképpen be is fejeződött az ügy. A profesz- szionális becsületes Vojtirról és Srámekről elmondhattuk, hogy rájuk bizonyosodott a bűncselekmény. Hanem hiába rendeltük el az újbóli részleges nyomozást a családtagjaik, rokonaik és valamennyi közeli és távoli ismerősük körében, semmi olyasmi nem került napfényre, ami bűnösségük további bizonyítékául szolgálhatott volna. 1952. márciusában leállítottuk a vizsgálatot. A turistakettős, valamint a többi, nyilvánvaló bűntárs utáni kutatásnak az idő vetett véget. Vrána altiszt maradványait elhamvasztották, tehát nem rendelhettük el az exhumációt abból a célból, hogy megállapítsuk a méreg jelenlétét a belső szerveiben. A robbanás után olyan szörnyű állapotban maradt a teste, hogy a boncolást igazán nem hibáztathattuk. Hiszen a halál oka világos volt. A hosszú tanácskozáson, ahol összegeztük az elért eredményeket, világosan kiderült, hogy nem juthatunk tovább. — Vegyük számításba a vaskos tévedés lehetőségét is — figyelmeztettek. — Az ön elmélete gengsztert cinizmust és professzionális bűnöst tételez fel olyan bevált és megbízható hivatalnokoknál, mint Srámek és Vojtir volt. Ez bajosan hihető. A következőket vetettem ellene: — Ez főként a Lenk alhadnagy elleni közvetlen támadásra vonatkoznék. Ügy vélem, hogy ilyen közvetlen brutalitás nem volt benne a tervükben, s csak a végső szükség kényszerítette rá őket. Nagy volt a tét. A gyilkossági kísérletre nem hidegvérűen került sor. Ez volt az egyetlen kivezető út, már ha a gonosztevők szemszögéből nézzük a dolgot. A támadó értelmét elködösítette a sikertelenségtől való félelem, a rettegés, hogy minden dugába dőlhet csak azért, mert Lenk alhadnagy visszautasította a kávét. De továbbmegyek: ha Lenk alhadnagy idejében észrevett volna valamit, bizonyosan életre-halálra menő harc robbant volna ki a kocsiban. Kényelmes lett volna — már, hogy így mondjam, — lelőni őt, hiszen semmit sem sejtett. De egy ilyen bűntettet nem leplezett volna el a robbanás. A pisztolyaggyal vagy fémboxerrel orvul adott ütés nyomai, ha a boxert azután messzire kihajítják az ablakon, könnyen a repülő szilánkok számlájára írhatók. Aztán így folytattam: — Véleményem szerint nem Vojtir és Srámek veit a vállalkozás lelke. Ök csak engedtek egy nagyszabású gonosztevő csábításának, aki számíthatott mesterségbeli nyugalmukra, hiszen eleget gyakorolták a nagy pénzösszegekkel való manipulációk folyamán. A kezükön átmenő milliók és rendszeres jövedelmük közt óriási vélt a különbség. Lehet, hogy valaki céltudatosan izgatta őket ezzel. Aláásta, végül teljesen megrontotta jellemüket. Meggyőzte őket, hogy terve hibátlan. Mi, sajnos, nem ismerjük teljes egészében ezt a tervet. De bizonyosnak látszik, hogy megváltozott, kizökkent eredeti irányából, mégpedig azáltal, hogy a robbanás korábban következett be. A fő szervező nagy művésze a háttérben maradásnak. Vojtirtól és Srámektől mindössze annyit követelt, ameny- nyire százszázalékosan képesek voltak: hogy belső feszült izgalmuk ellenére is semleges képet vágjanak, altassák el az őröket a kávéba kevert droggal, és engedjék le a bankjegyeket a vágányok közé. A kéz, amely a legcsekélyebb rezzenés nélkül adja-veszi a vaskos bankjegyköte- geket, a pokolgépet is nyugodtabban fogja meg, mint más. Sem a mérgezett kávéból, sem az időzített töltetből nem folyik vér közvetlenül az ember szeme előtt. Nem eszte- lenség tehát, ha azt állítjuk, hogy Vojtir és Srámek erre a feladatra vállalkozhatott. Nekem szögezték a kérdést: — Az én véleményem szerint mit csináltak a tettesek az ellopott bankjegyekkel? — Semmit, — feleltem. — Egyetlen példányon kívül, amelyet talán csak megtalált valaki, a C—L sorozat nem bukkant fel sem nálunk, sem külföldön. — És mit akarnak tenni a pénzzel? Megvontam a vállamat. — Ha abból indulunk ki, hogy céljuk a pénz egy részének megszerzése volt, akkor mégiscsak megpróbálják forgalomba hozni. — A rablás semmiképp sincs bizonyítva. — Nincs. Azonban minden erre vall... főként a Lenk alhadnagy elleni támadás. A végső, szélsőséges feltevés' az, hogy mihelyt a pénz kikerült a postakocsiból, már Vojtirt és Srámeket is el lehetett tenni láb alól. Ez azt jelenti, hogy a titokzatos szervező kijátszotta őket, visszaélt a bizalmukkal. Maguk valószínűleg nem értettek a pokolgépekhez. Csupán az utasítás szerint jártak el. s így meggyilkolták magukat is. Ez esetben nem kellett kiadni a részüket a rablás végén, és nem szerepelhettek tanúként sem; hiszen elsősorban őket hallgatták volna ki, s így fennállt volna a veszélye, hogy magukat is, bűntársaikat is elárulják. Végül azt mondtam: Ami a további nyomozást illeti, semmi lehetőségünk sincs a kezdeményezésre. Csak a tettesek kezdhetnek va-' lamit. Sőt, nekik kell is valami lépést tenniük, mái amennyiben valóban megkaparintották a bankjegyeket. (Folytatjuk)
