Népújság, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-09 / 33. szám
\ Mennyit keresnek a földművelők? Mostánában sokat vitatott kérdés: mennyit keresnek a földművelők, pontosabban a termelőszövetkezeti gazdák és alkalmazottak? Akik felteszik a kérdést, azok leginkább a munkások, értelmiségiek, alkalmazottak köréből kerülnek ki, és hogy kérdéseikkel mostanában külön kell foglalkozni azért van, mert esetenként rossz mellékíze érződik ennek a kíváncsiságnak. Hallani ugyanis olyan kérdést is, hogy „meddig húzzuk még a parasztok miatt a nadrág szíjat?" És kérdezik: „Miként lehetséges az, hogy a szövetkezeti parasztság jövedelme ugrásszerűen nőtt 1968-ban?" Kérdezik . . . s hogy egyáltalán ilyen kérdések elhangozhatnak, annak is van bizonyos magyarázata. Szeretnénk ezúttal néhány félreértést tisztázni, és némi érvet, adatot adni ahhoz, hogy könnyebben kibogozhassák az igazságot azok, akik jó, vagy rosszindulattal firtatják: mennyit keresnek manapság m földművelők? | Talán azzal kellene kezdeni, hogy a félreértésre az év közben nyilvánosságra hozott adatok adtak okot. Legalábbis ez sejthető, hiszen a felháborodott, irigykedő, vagy cinikus vélemények ezután keltek szárnyra. Nyilvánosságra került ugyanis, hogy a földművelők, a szövetkezeti gazdák számára történő év- közbeni kifizetések 13—17—20 százalékkal magasabbak, mint az elmúlt évben. Egyes helyeken ez az arány a 40 százalékot is elérte. A felületes szemlélőnek ez elegendő is arra, hogy kijelentse: no lám, míg a munkások, alkalmazottak, értelmiségiek bére jó két százalékkal emelkedik, a parasztoknak „megduplázódik" a jövedelme. És mintha igazolva éreznék magukat az első zárszámadási eredmények közlésénél is, mikor arról adtak hírt a lapok, — köztük a mi újságunk is —, hogy Erdőtelken, Detken, Hevesen s még egynéhány közös gazdaságban 60—80 forintot fizettek munkaegységenként. Nagy számok ezek... de csalóka számok. 1 Valóban vannak az ipari munkásokét, alkalmazottakét meghaladó jövedelmek egy- egy jól gazdálkodó termelő- szövetkezetben, de olyan nagyarányú „jövedelem-emelkedés”, amelyről az utóbbi hónapokban beszéltek, enyhén szólva a látszat csalóka ! játéka. | Akik ugyanis csak azt olI v ásták el, a jelentésekből, hogy 13—20 százalékkal több pénzt fizettek ki a múlt évben a szövetkezeti gazdáknak, nagyon messze járnak az igazságtól, ha ebből ítélnek a paraszti jövedelem emelkedését illetően. Nem veszik ugyanis figyelembe, hogy az elmúlt évben sok termelő- szövetkezet tért át a készpénzfizetéses rendszerre, és a havi teljesítmény 80 százalékát mindig kifizették, ellentétben a korábbi évekkel, amikor a bér 60 százalékát kapták meg havonta és csak év végén jutottak a szövetkezeti gazdák a többi pénzhez. Képzeljük el, mi lett vol.ia, ha korábban a februári kifizetéseket — amikor a zárszámadások zajlottak — hasonlították volna össze a munkásoknak kifizetett februári bér összeg Ível. Akkor nyugodtan mondhatták volna: íme a ;■ ras-tság, tízszeres jövedelmet élvez a mun4 J!mmí [ |969. február 9., vasárnap kásokéhoz és alkalmazottakéhoz képest. Mert a földműveseknek egész, vagy fél évi jövedelmét fizették kí abban a .hónapban, a munkásokénak pedig csak a februári bért. Ezért .csalóka számok az évközbeni kifizetések, amelyből oly snkan vontak !e tévss feöva&eiteUsüket. Másrészt is csalókák. Az aszályos év miatt a háztáji gazdaságokból rengeteg szarvasmarhát, sertést adtak el — egyharmadával többet mint az előző évben — legtöbbször a termelőszövetkezet közvetítésével. Ennek az árát is úgy tartották nyilván, mint a parasztság keresetének növekedését. Azzal pedig, hogy e jószágokat eladták, a szövetkezeti parasztság állóeszközeinek egy részét élte fel. Szemléletesen: olyan ez, mintha egv-egy munkás havi keresetéhez beszámítanák, h'a eladja televízióját, motorkerékpárját, vagy családi lakását. Nyilván a munkások és alkalmazottak is a legélesebben tiltakoznának, ha a statisztikában ezt beszámítanák keresetük növekedésébe. Pedig a földművelők, szövetkezeti gazdák esetében ez történt, hiszen a pénzbeli kifizetéseknél a háztáji jószágokért kapott forintokat U beszámolták. Ettől függetlenül mégis mennyit keresnek a földművelők? S van-e alapja annak * híresztelésnek, hogy 19684an ugrásszerűen nőtt a jövedelmük? A Dél-Heve* megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége előzetes számításokat végzett, amelynek alapján az derült ki, hogy a hozzájuk tartozó közös gazdaságok már eleve hatszázalékos jövedelemcsökkenéssel számoltak 1968-ban. A füzesabonyi járásban 101,4, a hatvaniban 95,9, a hevesi járásban pedig 94,6 százalékát érik el még ennek az eleve csökkentett tervnek is. Országos szinten — amint Szilágyi Sándor, •a MÉM főosztályvezetője ismertette — előreláthatólag négy-öt százalékkal növekszik a tsz-parasztok jövedelme. Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tigja, a Minisztertanács elnökhelyettese pedig arról beszélt a szabadszentkirályi tsz közgyűlésén, hogy a szövetkezetek tagjai az 1960- is jövedelemből többet szánnak tartalékra, gépek vásárlására, építkezésre, mint amennyivel személyi jövedelmüket gyarapítják. Hozzátette, hogy * szövetkezeti alkalmazottak bére nemhogy növekedett, de egy százalékkal csökkent az elmúlt esztendőben. A zárszámadások eredményei még nem ismeretesek, a számok csak megközelítően pontosak, de megyénkben is körülbelül ez a helyzet: a szövetkezeti gazdák jövedelme 2—3 százalékkal növekszik előreláthatólag, bár egynéhány közös gazdaságban még mindig nem éri el a „tisztességes kereset” mértékét Egy munkanapra — tízórás! — 64 foiin-os kereset jut a termelőszövetkezetekben, míg az állami gazdaságokban 87—91 forint Nem közömbös azt sem firtatnunk; miből adódik ez a 2—3 százalékos jövedelem- j emelkedés? Abból, hogy az utóbbi fél évszázad legaszályosabb esztendejében is — 1987-hez viszonyítva — mintegy 17 százalékkal nőtt a termelés a közös gazdaságokban. Az iparban ennek jó egyhar- madát sikerült csak elérni, bár a jövedelem emelkedése a munkásoknál, műszakiaknál majdnem hasonló arányú, mint a termelőszövetkezeti tagoknál. Ez a tény sok mindent megmagyaráz és a leglényegesebb érv azokkal a véleményekkel szemben, hogy a ..parasztok miatt kell még mindig húzni a nadrágszíjat." Való igaz, ehhez a termelési ered meny ekhez hozzájárult az állam segítsége is, de az sem hallgatható el, hegy az ipari termeléshez életbevágóan szükséges nyersanyagok, gépek, beszerzéséhez a valuta jó részét húsért, zöldségért, gyümölcsért, gabonáért kaptuk. Nem könnyű e vitában egyértelmű véleményt kialakítani, hisz rengeteg összefüggése van a mezőgazdasági, ipari termelésnek, az exportnak, importnak. Meggyőző érveket lehetne felsorakoztatni amellett is, hogy az árak még mindig az ipari termékeknek kedveznek. A mezőgazdasági munka nehézségeiben, mostohaságában össze sem vethető a gyári munkásokéval. A földműves munkaideje még mindig tíz órai Szociális, kulturális, egészségügyi ellátottsága lassú csigaléptekkel közeledik csak az iparban dolgozókéhoz. Beszélhetnénk a kockázatról Is, amely aránytalanul nagyobb a mezőgazdaságban, mint az iparban, hiszen az időjárás okozta károkat a szövetkezeti parasztok jövedelme sínyli meg míg az üzemekben a munkások akkor is megkapják bérüket, ha valamilyen természeti csapás miatt nem sikerül teljesíteni a tervet, ha nem nyereséges üzemük. A földművesek legjobb esetben is a teljesítményük után járó bérnek mindössze 80 százalékát kapják meg havonként. A többi részét év végén, — de csak akkor, — ha megfelelő mennyiségű árut termeltek, illetve elegendő bevételhez jutottak. Korántsem szóltunk még minden összefüggésről. S ha érvelésünkben sántít is valami, szándékunk tisztázni ezt a sokat vitatott kérdést, örülnénk, ha mások is tovább fűznék ezt a gondolatsort, folytatnák ezt a vitát e kérdés megnyugtató lezárásáig. Mert a látszattények, hamis összehasonlítások sokat árthatnak a munkás-paraszt szövetségnek, s jó lenne, ha világossá válna: mennyit is keresnek valóban a föld munkásai, mennyi a tény, menynyi a találgatás a számok rengetegében? 1774. december 26-át írtak. A Mátra alji Réde népe karácsony másnapját ünnepelte. A parasztok a templomban voltak, hogy meghallgassák a Tarjánból átjött plébános, Szebeni András miséjét. Nagy-nagy csend ült a kis falu felett. De nem tartott sokáig ez az idillikus karácsonyi hangulat. A pap újonnan fogadott kocsisa, Mihály, a templombíróhoz ült be melegedni, beszélgetni, megkóstolni az ünnepi maradékot. Egyszerre azonban, mint derült égből a villám; a felpattant ajtón a kis házba tört három férfi, és se szó, se beszéd, nekiesett a kocsisnak. „Ki haját húzta, ki pofon verte, de úgy, hogy vére a szájából az asztalra locsogott". A földre tiport legényt megkötözték a fogd- megek, s a házikó előtt várakozó kocsi fenekébe dobták. Ott ült a hintón az emberrablás! akció fővezére: tekintetes, nemzetes és vitézlő kis- rédei Rédey Ferenc, a falu egyik földesura. A gúzsba kötött kocsist a Rédey-kúriára vitték, s azon melegében az udvaron deresre is húzták, 40-et verve, jó keményen rá. A megkötözött, sajgó testű Mihályt ezután a pincébe, mint földesúri áristomba záratta Rédey úr, katonáját parancsolva a lakatra zárt pince elé. Az emberrablással, brutális parasztveréssel megtetézett karácsonyi imádságok után a Rédey família, Fáy István társaságában ünnepi ebédre kastélyába vonult. Az ízes ünnepi falatok fogyasztása közben már sejteni lehetett, hogy valami készül. „Sohasem volt Rédén olyan szép exekució, mint ma lészen! Ma igen rendes komédia lészen.'” — jelentette be rejtelmes mosollyal Rédey. Behívatta Tamás nevű bizalmasát, a szakácsot, „parancsolván nékie súgva, pálcákat készíteni”. A plébános csak a mise után értesült kocsisa elrabláKovács Endre Megfrofc egy re "ínyt. Ml az? Semmi! Megírok tíz regényt, vagy százat... Mi az? Még mindig semmi. De ha nem író k meg mondjuk ötezret vagy tízezret? Az már igen. Akkor már beláthatatlanok a hírnév távlatai. Mert ugyebár milyen büszkén mondhatom el, hogy én nem írtam az Iliászt és a Vörös postakocsit, hogy én voltam az, aki nem írta meg a Pantagruelt és a Vörös és feketét, és én voltam ax, aki nem írtam meg a Cooperfield Dávidot és a Csendes Dont. Igen, ezeket és a többieket mind nem én írtam meg. Az általam meg nem írt regényeket szerte a világon Ismerik, milliók olvassák, olvassák és olvassák majd a többi sok-sok ezer általam meg nem írt regénnyel együtt. Mi az, megírni akár tíz vagy ötven regényt? Semmi. Azt csak meg kell írni kész és nincs is több. De az én meg nem írt, pt .tosabban az általam meg nem írt regényeim száma végtelen. Én vagyok a világ legtermékenyebbül leg terméketlenebb írója. Ha ezért se adnak Nobel-díjat, akkor kénytelen leszek mégis megírni egy regényt. Egyet. Ha nekik egy elég, csak azért, mert az meg van írva!? 4—6) „Szegénylegény vagyok, tüzes teremtette’* A rédei parasztok lázadása 1774-beu Üj sorozatú ok keretében a megyénk területén régebben vagy éppen 100—250 esztendeje lezajlott egy-egy Izgalmasan érdeke* per, nagy port felvert, tanulságos botrány nyomába szegődünk. Látogatást teszünk majd a nyomozó szolgabíráknál, a tekintetes nemes vármegye törvényszékén, a földbirtokosi úriszékek ülésein, újabb korok bírósági tárgyalásain, magasabb bírói fórumokon. Adhattuk volna e sorozat elmének, vagy alcímének a „történeti krimi”-t is, hiszen e sorozat cikkei izig-vérig krimik, bűnügy, vagy kalandos történetek emlékeit idézik. sáról. Tudnunk kell ugyanis, hogy Mihály kocsislegénye még röviddel előbb Rédey uram utazó hintóját hajtotta, de kegyetlen s komisz viselkedése miatt odahagyta, és éppen a szomszédos tarjá- ni papnál szegődött el. Amikor megtudták a rédeiek a történteket, egységesen paraszttársuk mellé álltak. így hát szíves-örömest elmentek a falu bírái és jegyzője Rédey házához Szebeni plébános kérésével. „Köszönti a plébános uram a nagyságos uramat” — mon- dá a falu bírája — azon tudvalevő megfogott kocsisát méltóztasson kibocsátani, mivel úttya vagyon...” Az alázatos kérést Rédey durván elutasította. Földesúri hatalma teljes birtokában a falu elöljáróinak a szemébe vágta: „A kocsis leikével nem, de testével szabad vagyok .. ,í( Ha a püspök őexellenciája bakján találnám is, lehúzat- n ám! A rideg elutasítás mélységesen felháborította a rédei parasztokat Félreverték a harangokat — mint nagy vész idején szokás — és „a nép, mint füst tódult mindenfelől Rédey úr házához..." Mintegy 50—60 jobbágyem- ber kaszára, kapára kapva, bunkósbotokkal, vasvillákkal, fejszékkel, s vaslőcsökkel felfegyverkezve indult a maga paraszti módján igazságot tenni a Rédey kúrián... Először Szebeni plébános „szép szavakkal” kérte Ré- deytől „az álnokul bébörtön- zött és megkinzatott” kocsisa szabadon bocsátását Alig vágta azonban a földesúr a pap arcába: „Tón rebellis akar kend lenni? Törvényes szabadságom szerént árestál- tam bé!” — amikor riadt képű szolgája rohant a szobába: „A falu népe erőhatalommal el akarja vinni a rabot!” A falubéliek közben ugyanis bíráik vezetésével a Rédey porta udvarára tódultak, s primitív fegyvereikkel alaposan helybenhagyták a földesúri jogokat védelmező cselédséget. Pap Jánost, Rédey hű kulcsárát, aki puskával rontott a parasztokra, saját fegyvere agyával verték fejbe. Amikor pedig kardot ragadott nem sokáig vitézkedhetett ... „Adja ki az úr a rabot, mert rossz lesz belőle!” — kiáltották be vészjóslóan az ablakon át Rédeynek. „Ki vagy?” — ordított bentről a földesúr. Szegénylegény vagyok, tüzes teremtette!” — volt a lakonikus válasz. Amikor pedig Rédey uram a kérést másodjára is elutasította, nyomban nekiestek a pincének, hogy erőszakkal kiszabadítsák a gúzsba kötött rab kocsist. A börtön előtt strá- zsáló katonával nem sokat teketóriáztak. „Hallgas, kutyabomlasztotta! Mert még az uradnak is jut ma!” A pince mélyéről meg Mihály biztatgatta a lázongó- kat: „Ne hagyjatok! Fegyverrel is oltalmazzátok szabadságomat!” Miután leverték a lakatot, szabaddá tették szegény fejét, aki alig állott a lábán. Markhót Ferenc megyei főorvos még néhány nap múltán is azt igazolta, hogy kezei a megkötözés miatt erősen meg vannak duzzadva és kisebesedve. A verés miatt pedig csak hétrét gömyedten tudott járni, s az egész hátsó része borzalmasan fájdalmas. Ezután Réde paraszti népe földesura szobáira tört, s annak ablakait, berendezését szétzúzta. Rédeyné értékes ékszereit is rapityára törték, de egyetlen grammnyit sem vittek el. Még a ház zsinde- lyezését is lehányták a tetőről. A holtra riadt Rédey família, a vendégeskedésbe csöppent Fáy Istvánnal egy félreeső kis konyhácskában bújt meg, de ott is hamar felfedezték, és tüzes csóvát akartak az épületre vetni — amelytől azonban később elállottak. Közben azonban a ház előtt is tömegjelenetekre került sor. A parasztok lázadásának hírére a Rédey kúriához érkezett Fáy Sámuel kapitány, Izsák László meg Darvas Imre. Bezzeg nem kellett több az ura eilen lázadt népnek. Kivált a gyűlölt Izsákra vetették magukat Cibálták-rángatták, még a mentéjét is átdöfték, „öld meg! — kiáltotta a tömeg, — Húzd karóba a disznót, a kutyát, még a gyermekét ia!” Amikor pedig meglátták, hogy a hintójábán 2 flinta (puska) és kard is van. azokat nyomban saját kocsija kerekén verték széjjel. A nagy ribillióra Darvas hazaszaladt, Izsák pedig a házbgn keresett menedéket A tömeg közben a konyhába is betört. Egyenként huzigálták a szabad levegőre a bent megbújtakat. Izsákot a hajánál fogva cibálták ki a helyiségből. Rédeyt pedig a dulakodásban valaki egy vaslőccsel döfte hatalmas erővel ágyékon. Miután a parasztok a maguk erejével igazságot tettek, lassan-lassan hazaszállingóztak, „de még estefelé is 2—3 felé csapatozott a lármázó nép". Az urak lappangva osontak otthonukba Rédey másnap írásban jelentette aa esetet Eszterházy Károly püspök-főispánnak, kérve a bírósági vizsgálatot — A lázadással még a gyöngyösiek is rokonszenveztek, mert amikor Rédey Ferenc úr hintájával Gyöngyösön keresztülhajtatott, — mint panaszolta — „kurja kiáltásokkal ki- sérének által az Városon!” A földesúri panasz nyomáa a vármegyei közgyűlés utasítására 1775. január 2-án a szolgabíró a helyszínre érkezett, hogy személyesen bizonyosodjék meg a tényállásról. Január 17-én pedig kezdetét vette a pör. Tanúkihallgatás tanúkihallgatást követett. F.gvedül Darvas Imre rédei földesúr nem telt terhelő vallomást a parasztokra. Néhány kijelentésével keményen támadta Rédeyt. Sőt, kiielentette: „Tanúm az isten, bünteti Rédey uramat a sok tisztartóinak igaz szol- gálattyok után bérők elfoglalásáért!” Meglehetősen rövid vizsgálat után, 1775. január 23-án Heves vármegye törvényszéke ítéletet hirdetett a rédei lázadó parasztok felett. Négy parasztot fél évi börtönre ítéltek, olyan megszigorítással, hogy büntetésük kitöltése előtt, valamint utána, 80—80 botütést kaptak a deresen „a község színe előtt és az egybehívott nép előtt.” Tizennyolcán 30—30 napi börtön- büntetést kaptak, a fenti módon 30—30 bottal megtetézve. Egy ember csak 3 heti börtönnel lakolt. A két bírót pedig vakmerőségükért — mintegy jelképesen 1—1 botra ítélték. Egyben pedig az okozott 155 forint kárt egyetemlegesen tartoztak megfizetni. A pör fellebbezés folytán 1775. áprilisában a Királyi Táblánál járt, mely Mária Terézia utasítására további kihallgatásokat rendelt el. A pör foly-folyt, folydogált... Rédey Fereric úr kereste a maga igazát. Négy év múltán, 1778-ban már a királynő elé került. De Réde hatalmaskcf dó ura itt sem talált paraszt jait még keményebben sújtó ítéletet. Sugár Isivé»
