Népújság, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-23 / 45. szám
Á llok Kápolna szélén, kilátással a sík mezőre. Templomtorony, kapcsos téglake- tnény, fák csupasz gallyai mögött rejtekező házak. Szerteágazó utcákkal elterpeszkedik a falu. Belenyújtózik a történelembe. Szabadságharcos csataterével, amelynek rögei alatt honvédő magyarok csontjai töredeznek; szántóival, amelynek három szekémyi hordatott dombjába 38 ezer hold és 17 falu nemesi ura ütötte az első földosztás jelképes karóját. Tanúkat keresek. Elsősorban azt kutatom, hogy* milyen emlékek élnek a Tama menti népben az ötven év előtti földosztásról, a birtokát áldozó és nem sajnáló Károlyi Mihályról. Arról az emberről, aki inkább cserélt volna Rákóczi bujdosótársainak legkisebbikével, mint ne őssé avatott ősével, aki becsületével fizetett a rangért és a gazdagságért A rangot, gazdaságot negyvenharmadik életévéig élvezte. Akkor „ami részem a hűbérben volt... in Jisszaadtam annak, akit illet, visszaadtam a magyar népnek..." Visszaadta azon az ötven ev előtti utolsó februári vasárnapon. A néma tanúk, sárgult újságlapok, így ta- dós.janak fél évszázadnyi messzeségből: Heves vármegye hivatalos lapja (191». február 27-i szám): „...A földmivelő nép földhöz juttatásáról szóló 1919. évi XVIII. néptörvény Végrehajtása a folyó hó 23-án Kápolnán nagy ünnepségek mellett kezdődött meg. Gróf Károlyi Mihály, a köztársaság id. elnöke és a kormány 'több tagja nagyszámú kísérettel érkeztek meg az ünnepségre.” Az elnököt s a kormányt a káli vasútállomáson a kormány- fciztos főispán fogadta, az ünnepség helyén, a kápolnai honvéáemlék-szobornál, az alispán a vármegye, a tb. főszolgabíró pedig a járás közönsége nevében üdvözölte a magas vendégeket. „Az ünnepi beszédek után a földet igénylők jelképes összeírásába az első tételt, Antal János tarnaszentmáriai lakos rokkant katona, volt érseki uradalmi cseléd nevét ma- 0a a köztársaság elnöke vezette.” Bíró Lajos „A kápolnai nap” című riportjában (Világ, 1919. febr. 25.) erről a mozzanatról színesebben és részletesebben ír: „...azután glőállottfaz emelvényen Antal János rokkant 1919. február hó 4-én, a Minisztertanács ülésén váratlanul megjelent gróf Károlyi Mihály, a köztársaság elnöke s bejelentette: „A földbirtokreform végrehajtására a földosztást saját birtokaimon megkezdem..." A történelmi jelentőségű esemény színhelye Kápolna volt — ötven év előtti vasárnapon, 1919. február 23-án. Az évszázados igazságtalanságot engesztelő ünnep ma is eleven emlék egész Tamavölgyén. 4. TANÚK MÉG ÉLNEK... katona, akinek az igényeit — szimbolikus cselekedetként — elsőnek iktatták be és válaszoit a hivatalos kérdésekre. Akar-e földet? Igen. Akar-e házat is? Igen. Mi volt eddig? Cseléd. Tud-e fizetni valamit’ Nem. Van-e állatja? Nincs. Van-e mezőgazdasági szerszáma? Nincs. Amikor a hivatalos kérdés arra kívánt feleletet tőle, van-e valami földje, akkor Antal rános így válaszolt: — Egy csepp se.” A hajdani rokkánt katonát nem találom Tárná menti kis falujában. Csak parányi nyomai: dohánykertész vqH civilben, a Fejér megyei Csákvárra költözött, 1945-ben. Él-e még, vagy végképp elgyöngítette az idő s már megszólaltatni sem lehet többé...? Páll Mátyás, hetvennégy éves kádár fel- debrői házában serény ünnepi készület. Sza- kajtónyi diót kell megtörni az aranylakodalmi kalácshoz. — Akkor február 23-án nékem igen elfoglalt napom volt. Másnap volt Mátyás meg az esküvőm is, nem mehettem a kápolnai ünnepre. Arra a vasárnapra jól emlékszem. Gyönyörű szép napos, enyhe idő volt. Egy repülőgép forgott a falu felett. Papírokat szórt... Bíró Lajos: „A falu felett egyszerre megvillant valami; fent megoldottak egy köteléket és a gépből a földosztásra hirdető papírlapok ezrei hulltak alá. Lassan lebegtek lefelé; csillogta’, a napban, mint valami csodálatos, fényes pillangók, mint valami mennyei madarak. Az emberek lihegve siettek egy-egy ilyen fénylő papírosdarabkáért.” — 1946-ban történt, így tavasz tájon. A kápolnaiak, sok-sok nép, Károlyi Mihályt várták. Éppen arra mentem Alaxai Józsi kereskedő barátom nyitott autójával. Integettem az embereknek, óriási éljenzés meg taps fogadott. Életemben akkor az egyszer történt meg velem, hogy grófnak néztek...' Károlyi Mihály nem autó\al jött Kápolnára földet osztani. Erre egészen pontosan emlékszik a 85 éves Fülöp Zsigmod: — Károlyi meg a kormány emberei külött- vonattal jöttek Kaiig- Stfesqk dísze«, jeiCiw mázott hintó várta, ötfoga tos hintők. Ott volt a káli Raji Miska egy nagy rossz kocsival, hiányzott annak egy lőcse is, a ló meg csak úgy volt madzaggal melléje kötözve. Károlyi arra a rossz kocsira lépett fel, azzal rázatta be magát az emlékműig. Nem volt annak a kocsinak ülése se, úgyhogy Károlyi az oldalára tudott leülni. — Az emlékműnél nagy beszéd volt. Azt mondta, hogy nagy-nagy igazságtalanságot kell itt most jóvátenni Megkérdezte a népet: „akarjátok-e, hogy földet osszunk?” Mindenki azt kiáltotta: „akarjuk!” És beütötte a cöveket a földhalomba. „A föld azé, aki megműveli!” — azt mondta. Bencsura (birka) Márton, a kápolnai Alkotmány Tsz 61 éves „fiakerosa”, ötven évvel ezelőtt kamaszodó gyerkőc volt még. — Én is ott sündörögtem a tömegben. Vagy tíz lépésre lehettem attól a dombocskától, ahová Károlyi a cöveket beütötte. Volt ott egy fiatal helyre menyecske, talán tófalui. Másodjára neki adta kézbe Károlyi Mihály az ütőszerszámot és a menyecske hármat ütött a eövekre. Kék szemű, ma is energikus mozgású Tóbiás Ferenc. Élénk, ízes, pattogó beszéde is feledteti a 66 esztendejét. _Nagy birtoka húzódott erre Karolyi ^Mihálynak, kérem. Ha Kálban lelépett a vonatról, a saját földjén elmehetett Párádig... Azt a földet, amibe a cöveket leütötte, három hely ről hordták össze, és körülfonták veszős ágakkal, hogy tartósan megálljon. Egy szekér földet hoztak Kompoltról, másikkal az Erzsébet- téri táblákból, aztán pedig Honvédhalmán')! A karót, amit levertek, a dohánybeváltóból hozták ki. Az öreg Polónyi Antal bácsi készítette, én még ismertem, siket kádár volt szegény. _ .. .Annak a karónak külön történeti e v an. Golyha András őrzötte meg sokáig, a dohánybeváltó bognára. Mikor aztán 1946-ban Károlyi Mihály újra eljött Kápolnára, előszedte a padlat alatti rejtekből és megmutatta neki. Azt a karót most a múzeumban őrzik. Az ötven ér előtti kápolnai földosztó ünnep nem maradt pusztán jelképes cselekedet. Károlyi Mihály sok szegény embert tett „birtokossá”. A Bokros-Haraszton, a homoki I. dűlőtől ki egészen a kerecsendi határig, a műút jobb oldalán, az iga nélküli nincsteleneknek parcelláztak. Aztán a vécsi határrészben ts felhasogattak jó 350 kataszterit. így kapott földet Fülöp Zsigmond és sokan mások. Például özvegy Dajkó Ferencné, született Szabó Zelin is, az az emlegetett tófalui, hajdani menyecske, aki Károlyi után ütött a eövekre. — Huszonhat éves voltam én akkor. .Négy gyerek fogta a szoknyámat, hogy mondjam. Született utána még három. Ketten odavesztek közülük a második háborúban... Az utolsó emlékforrást, a kápolnai Schlag Ferencet a véletlen vezérelte utamba. — Akkoriban szokás volt, hogy minden nagyobb ünnepen a fiatal legények lóhátra ültek. Lóháton mentem Károlyi elébe is, Kaiba. Suhanc formájú legény voltam, 17 éves. Emlékszem, hogy Károlyit, mikor a vonatból kiszállt, egy kompolti helyre kislány fogadta. Ha él még, ne haragudjon érte, hogy' csak a estifnevét tudom: Petyi Mariska. Nagyon szép verset mondott Károlyinak, még az újságba is bele akarták tenni, ahogy' hallottam..., Búza Barna miniszterre is emlékszem." Azt mondta: „Mink szamarabbak vagyunk a tyúknál, .mert azoknak hiába plakátolja ki a gazdasszony a konyhába, hogy jelentkezzenek, hadd vágja el a nyakukat. Mi emberek pedig egyetlen plakátra egyenesen a mészárszékre megyünk, hadd végezzenek velünk!” A háborúra gondolt, ugye, értettük mindnyájan. Schlag Károly tanúja volt, hogyan hordták össze szekerekkel azt a kis halmot, ahová Károlyi a földosztó cöveket leütötte. Szemtanúja volt az 1849-es csata emlékműve tövében magasított dombocska gyalázatos szétrontásánate is. A hiteles történetet így meséli: — A Tanácsköztársaság bukása után jártunk. Egyik napon zeneszó ütötte meg a fülemet, kíváncsi voltam, mire a nagy vigalom Az emlékműnél muzsikáltak. Ridárcsik Miklós, érseki uradalmi intéző mulatott ottan. Cigányok muzsikája mellett, a cselédeivel rugdos tatta szét az összehordott kis dombot... Károlyi Mihály, míg élt, nem felejtette 1919. február 23-át. Emlékirataiban egy helyűit e szavakkal emlékezik: „Akkor vertem be ezt a cölöpöt, amivel a debrői uradalomból kihasított első tagot kijelöltük... A szó elszáll, de az a cölöp, az bennmarad a lelkekben.” Állok Kápolna szélén, kilátással a sík mezőre. Szerteágazó utcákkal terpeszkedik a falu. Belenyújtózik a történelembe. y Fotafcy Drasf
