Népújság, 1969. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-19 / 15. szám
A CSAP KB plénumának határozata PRÁGA: A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának pénteken véget ért plénuma a párt helyzetéről szóló határozatában hangsúlyozza: a párt és az egész társadalom erejét továbbra is a novemberi és decemberi plénumon hozott határozatokból fakadó feladatok gyakorlati megoldására kell összpontosítani. Ezek a határozatok kijelölték a párt konkrét lépéseit a legközelebbi időszakra, s széles körű támogatásra találtak a közvéleményben. Ennek ellenére, sokhelyütt újra törekvések mutatkoznak e határozatok kötelező erejének lebecsülésére. Ezért a plénum újból megerősítette a novemberi és decemberi plenum határozatait, helyesli a CSKP KB Elnökségének idén január 3-i nyilatkozatát a jelenlegi politikai helyzetről. A határozat hangsúlyozza, hogy a központi bizottság r-!ndent megtesz említett hajzatainak következetes megvalósításáért és levonja a kellő következtetéseket a határozatok megsértéséből. A központi bizottság különösen erélyesen lép fel az olyan törekvések ellen, amelyeknek célja, a párthatározatok jelentőségének csökkentése, kampányok rendezése és a párt tevékenységével, a párt szervezeti szabályzatának elveivel ellenkező sajtóanyagok ■megjelentetése. A központi bizottság felszólítja a munkásokat, a parasztokat, az értelmiséget és az ifjúságot, hogy nagy felelősségérzettel mérlegeljék lépéseiket és azt a formát, amelyet álláspont juk és javaslataik kifejezésére választanak. Kerüljék a szélsőséges megnyilatkozásokat, a sztrájkokat, ne kerüljenek a radikálisok, vagy olyan személyek uszályába, akiknek nem céljuk a január utáni politika tervszerű és átgondolt megvalósításához szükséges feltételek megteremtése; A központi bizottság határozata megállapítja, a CSKP KB nagy súlyt helyez arra, ; hogy a szövetségi gyűlés kommunista képviselői alko-1 tő módon részt vegyenek a párt politikai irányvonalé- j mik kialakításában es ugyan- j akkor pártos felelősséget j erezzenek 'azért, hogy ez az; irányvonal érvényesüljön a szövetségi gyűlés tevékenységében és képviselői tisztségük betöltésében. KIIKuhri mm Kfommunisfa Part heVifa BECS: Űj kezdet címmel közli szombaton a Volksstimme Franz Muhrinak, az Osztrák Kommunista Fárt elnökének cikkét. „A közelmúltban tartott pártkongresszusnak a XIX. kongresszus politikáját folytató és konkretizáló, egyhangúlag elfogadott határozatai világos politikai és szervezeti alapot nyújtanak az osztrák kommunisták további tevékenységéhez. Ezen az alapon akarjuk és tudjuk helyreállítani a párt egységét, — írja Muhri. — Már az eddigi, a kongresszus után tartott pártkonferenciákon megmutatkozott, hogy ez az orientálódás az egész pártban a legszélesebb körű támogatásra talált.” Muri emlékeztet rá, hogy a kongresz- szusnak a központi bizottság megválasztásánál való másodszori szavazással sikerült megakadályoznia a pártszakadást. Az új központi bizottság e heti alakuló ülésén munkaképes politikai bizottságot választott. Az első szakaszról van szó: a kb ülésén leszögezték, hogy a következő két évben további lépéseket kell tenni a politikai bizottság megújítására, erősítésére és megfiatalítására. lüzpárbaj a Ti£éjiás-lénál A Tibériás-tőtől öt kilométere délre félórás tűzváltás- ra került sor jordániai és izraeli erők között — közölte egy jordániai katonai szóvivő. A szóvivő szerint izraeli erők lőttek géppuskákból és aknavetőkből a jordániai erőkre, amelyek viszonozták a tüzet. Pompidou Rómában A napok óta nem hivatalos látogatáson Olaszországban tartózkodó Georges Pompidou volt francia miniszter- elnök, Rómában fogadta a francia újságírókat és válaszolt kérdéseikre. Pompidou a többi között nyilatkozott De Gaulle tábornok utódlásának kérdéséről. Kijelentette: „Nem titok senki számára sem, hogy ha elnökválasztásra kerülne sor, jelöltnek tekinteném magam.” A továbbiakban hangoztatta. hogy „az érdekek és a célkitűzések tekintetében azonos” a francia és az olasz külpolitika, ugyanakkor azonban rámutatott arra is, hogy a Közös Piac problémái és Nagy-Britannia közös piaci tagsága kérdésében vannak bizonyos vélemény- különbségek. £#y hét a világpolitikában Szojuz! Szojuz! — Végre: négyes tárgyalás Párizsban — «Volloson búcsúja — ftixon és a Közel-Kelet — Faji viták Londonban Három hete, hogy az amerikai űrhajósok befejezték karácsonyi Hold körüli utazásukat. most pedig a nagyszerű szovjet űrnégyes — VlagyitViir Satalov, 'Borisz Volinov, Alekszej Jeiiszejev és Jevgienyij Hrunov — névétől visszhangzik a világ. A Szojuz 4 és Szojúz 5 úrkísérlet jelentőségéről máris rengeteg tudományos kommentár látott napvilágot, amelyek azonban még távolról sem tárták föl mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a két, emberekkel haladó űrhajó összekapcsolása es az jelentett, hogy egyszerre két űrhajós is tartózkodott űrhajón kívül a világűrben, sőt átszállt egyik űrhajóból a másikba. Amerikai tudományos körök megítélése szerint a Szovjetunió módszeresen halad előre űrkutatási programja végrehajtásában. A kommentátorok megállapítják, hogy e program állomása lehet a Holdra-szál- lás, de a mesterséges űrállomás létrehozása arra enged következtetni, hogy a szovjet tudósok már más bolygók felé indítandó lakott űrhajókat is terveznek. S bár a világűrkutatásban nem lehet kifejezetten versenyről beszélni, kétségtelen, hogy a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok között van ilyen vetélkedés- Nos, ezzel kapcsolatban az űrkutatás egyik legismertebb szakértője, Sír Bemard Lövell, az angliai Jodrell Bank csillag- gászati megfigyelőállomás igazgatója megállapította, a két szovjet űrhajó összekapcsolása arra mutat, hogy a Szovjetunió az orbitális pályán keringő űrberendezések összeszerelésének technikájában négy évvel megelőzte az Egyesült Államokat. A világűrben elért sikerek mellett az elmúlt hét megnövelte az emberiség reménységét az egyik legégetőbb és legfájóbb földi probléma, a vietnami háború megszüntetésének lehetőségére. Megoldódott az immár 77 napja tartó és sokszor már komikusnak ható „asztalvita” a párizsi béketárgyalásokon. Ez a hét végre meghozta a megegyezést a vietnami és az amerikai tárgyalófelek között a béketárgyala- sok ügyrendjében. Az asztal formáját illetően olyan megoldást találtak, amely minden fél számára kielégítő. Nyilvánvaló, hogy az úgynevezett „asztalvita” mögött az Fontos közlemény! Annak érdekében, hogy a gépjárműtulajdonosok részére a kötelező szavatossági biztosítás díjának pótlék- mentes befizetését a munkaidő után is lehetővé tegyük, január 23-a és 31-e közötti munkanapokon, reggel 8 órától 19 óráig, illetve 25-én, szombaton, 16 óráig tartanak fiókjaink hivatalos időt, A kötelező gépjármű szavatossági biztosítás 1969. évi dijának kiegyenlítéséhez az igazolványok és befizetési lapok a következő fiók-irodahelyiségeinkben vehetők át: Eger, Széchenyi utca 13. (fez.) Füzesabony, Rákóczi út 31. Gyöngyös, Fő tér 13. Hatvan, Kossuth tér 11Heves, Fő út 6. Dolgozóink ugyanakkor — kötelezettség nélkül — készséggel adnak felvilágosítást a személygépkocsik CASCO BIZTOSÍTÁSÁRÓL, és az önkéntes motorkerékpár-biztosításról is Állami Biztositó Heves megyei Igazgatósága amerikai, de különösen a saigoni félnek az a kísérlete húzódott, hogy a tárgyalásokat szabotálja, és ne kelljen elismernie a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítást Frontot. Ez a helyzet most megváltozott, Saigon — ha fogcsikorgatva is — kénytelen egyenrangú tárgyalópartnernek tekinteni a DNFF-et. Kétségtelenül főszerepet játszanék ebben a politikai s nem utolsósorban a harctéri realitások. Máskülönben nem lehetne megmagyarázni azt a tényt, hogy az első négyoldalú tárgyalásra Párizsban éppen két nappal a Johnson kormányzat távozása és a Nixon adminisztráció hivatalbalépése előtt került sor. A párizsi tárgyalások folytatásától, illetve a négyes tárgyalások megkezdésétől nem lehet azt várni, hogy a megbeszélések most már zavartalanok lesznek és rövid időn belül eljuthatunk a vietnami békéhez. Hosszú és kemény tárgyalásokra számíthatunk, de joggal remélhető, hogy a realitások kedvezően befolyásolják az események menetét és elvezetnek az annyira várt menyug- tató rendezéshez. A világpolitikára egyébként az elmúlt héten, sok tekintetben rányomta bélyeget az amerikai elnökválasztás. A lelépő Johnson elnök elbúcsúzott a kongresszustól. Zárójelentésében természetesen igyekezett kormányzatának éveit kedvező színben feltüntetni. a gazdasági helyzetet elemezve azonban kénytelen volt elismerni, hogy Amerikában inflációs veszély van, a vietnami háború következtében a gazda»!♦ •> ♦> *!♦ *!♦ •> *5* *> ♦> «J» *2* *2* *2* «8* *2* *!♦ *2* *2* ‘2* •!• ságra súyos terhek nehezednek, az ország nemzetközi fizetési mérlege kiegyensúlyozatlan és még sok millió amerikai él nyomorban. Rusk amerikai külügyminiszter ezen a héten válaszolt a Szovjetuniónak a közel-keleti béke megteremtését célzó javaslatára. A válasz — elodázó. Rusk nyilvánvalóan arra törekedett, hogy az érdemi tárgyalások fonalát utódjának, Uogers- nak adja át. Ugyancsak nagy figyelmet keltett az a francia javaslat, amely szerint a négy nagyhatalom ENSZ képviselői üljenek össze elő- tárgyalásra a közel-keleti válság megoldásának elősegítésére. Vannak jelenségek, amelyek arra utalnak, hogy Izrael a jövőben esetleg kevésbé lesz merev az elfoglalt területek kérdésében. Abba Eban külügyminiszter egy televíziós interjúban legalábbis azt állította.' hogy az izraeli kormány tagjainak többsége híve annak, hogy a béke érdekében feladjanak elfoglalt területeket. Az arab közvélemény azonban, tapasztalatai alapján,® nem bízik Izrael e szándékában. Az A1 Ah ram című kairói lap például így ír: „Izrael politikája továbbra is arra irányul, hogy rákényszerítse a ..békét” az arabokra — folytassa a területi expanziót, mindezt pedig a megrémítés és a terror eszközeivel érje el... Tel Aviv magatartását megerősítette az, hogy az Egyesült Államok politikájából ösztönzést meríthetett” — állapítja meg az egyiptomi lap. * Szerdán befejeződött Londonban a brit nemzetközösség értekezlete. A nemzetközösségi kormányfők tanácskozása arra mutat, hogy Britannia ma már egyre kevésbé jelent összetartó erőt volt gyarmatai szamára. Különösen megmutatkozott ez a rhodesiai vitánál, amely szinte összebiikjthetetlen ellentétre utal. O. I Hétfőn Nixon ünnepélyes külsőségek közepette felesküszik az Egyesült Államok alkotmányára, $ ezzel hivatalosan is megkezdődnek a „nixoni évek". A beiktatás pontot tesz arra az átmeneti időszakra, amely november óta szinte teljesen megbénította az amerikai politikát. Persze, senki sem várja, hogy a nixoni republikánus őrségváltás kezdete azonnal látható fordulatot hoz majd Washington politikájában. Azokat, akik valamilyen látványos kezdeti változást várnak, maga az új elnök figyelmeztette: bár Eisenhower szívrohama idején helyettesként már betöltötte az elnöki tisztséget, most mégis bizonyos kezdeti időre lesz szüksége, hogy megszerezze a kellő tapasztalatokat. E „tanulóidő” alatt igyekszik majd harmonikus cselekvő apparátussá kovácsolni kormányát is. Most. közvetlenül a „nixoni évek” nyitánya előtt, legalább oly nehéz megítélni, mini a novemberi elnökválasztás után, hogy milyen politikát is lehet várni a következő .négyesztendös periódusban. Nixon munkatársainak áttekintése sem nyújt nagyobb eligazodást. Az általános washingtoni gyakorlat szerint a hatalom gyakorlásában az elnök a „szűkebb kabinetjére” támaszkodik, amely had- ügy- és külügyminiszteréből. továbbá nemzetbiztonsági és külügyi főtanácsadójából áll. Nixon szűkebb kabinetjében a hadügyminiszter Laird az egyik legrejtélyesebb figura. Annak idején az l!)64-es választási hadjáratban a szélsőséges jobboldali, hidegháborús programmal fellépő Goldivater bukott republikánus elnökjelöltet támogatta, majd a liberálisabb nézetekkel fellépő Rockefeller New York-t kormányzó elnökjelöltsége mellett folytatott korteshadjáratot, A vietnami háború ügyében kifejtett nézetei alapján vannak, akik a békülékeny „galambokhoz”, mások a totálisabb hadviselést követelő „héjákhoz” sorolják. Rogersről, a külügyminiszterről, a szűkebb kabinet másik vezető tagjáról még annyit sem mondhatunk el, mint Laird-röl. A diplomáciai tapasztalatai ki is merültek tulajdonképpen abban, hogy Togo függetlenségi ünnepségein az amerikai kormányt hivatalosan képviselte. Hacsak azt nem tekintjük „világpolitikai tapasztalatszerzésnek”, hogy korábban Genfben, egy bűnözéssel foglalkozó konferencián képviselte Amerikát. Nagyon valószínű, hogy az amerikai külpolitika egyik fő meghatározó személyisége az a Kissinger lesz, akit Nixon nemzetbiztonsági tanácsadójává emelt. Ügy tűnik, hogy Nixonnak már a választási1 hadjárat során tett főbb külpolitikai kijelentései is Rissiger nézeteire épültek. A Harward Egyetem német származású professzora több könyvet írt a nukleáris kor modern külpolitikájáról, s bírálta a Johnson-kormányzat külpolitikai vonalvezetését. Szemére vetette a demokrata párti kormányzatnak, hogy nem folytat hosszabb távra átgondolt külpolitikát, hanem csak amolyan „válságelhárító tevékenységet ’. Megvárja, amíg a világ különböző pontjain a maguk teljességében bontakoznak ki a válságok, s akkor kapkodni kezd, hogy mily módon háríthatná el azokat. A válságokat, Kissinger szerint, meg lehet előzni, és nem szabad hagyni, hogy az Egyesült Államok passzivitásba süllyedjen, szem elöl tévesztve hosszabb lejáratú stratégiai terveinek megvalósítását. Mindez egyelőre azonban inkább előzetes várakozás, mielőtt az amerikai történelemben átfordítanak a „nixoni évek” egyelőre még üres lapjaira. Mivel töltik meg ezeket a lapokat? Jobban épitenek-e majd a realitásokra Nixon és munkatársai, mint a dicstelenül távozó Johnson-admi- nisztráció? Avagy újabb feszültségek és újabb konfrontációk veszélyét idézi-e majd fel a johnsoni politika nixoni folytatása? Minderre a választ csak az új elnök kormányzásának gyakorlata adhatja meg. A. 1. Diákasavargások Kettős gyilkossá az egyetemen O’ TOKIO: Valóságos csata színhelye volt szombaton hajnalban a tokiói egyetem. Csaknem 9000 állig felfegyverzett rendőr vette körül a 20 épületből álló egyetemet és indított ostromot az épületeket megszálló diákok ellen. LOS ANGELES: Lövöldözéssel végződött a Los Angeles-i egyetem egyik előadói termében a néger diákok szervezetének és a Fekete Párduc elnevezésű szervezet tagjainak ülése. Ismeretlen személyek az ülésen részt vevők közül két színes bőrű diákot agyonlőttek. A rendőrség 9 személyt vett őrizetbe és remélik, hogy a letartóztatottak felvilágosítást tudnak adni az incidens okáról és a kettős gyilkosság elkövetőjének személyéről. BARCELONA: Ismét fellángoltak a diákmegmozdulások a világ három különböző táján. A spanyolországi Barcelona egyetemét péntek este a rektori hivatal bizonytalan időre bezárta, hogy megakadályozza a nap folyamán lezajlott incidensek ismétlődését, Délben, mintegy 500 diák vett részt az egyetemen megtartott gyűlésen, majd közülük ötvenen behatoltak a rektori hivatalba és csak négy tanár gyors segítsége mentette meg a rektort attól, hogy a diákok kidobják az ablakon. A spanyol rendőrség időközben megkezdte megtorló akcióit az 1500 értelmiségi által aláirt petíció szerkesztői ellen. Mint emlékezetes, a petíció vizsgálatot követelt a politikai foglyokkal szembeni bánásmód, a kínzások és vallatások ügyében. ZARSznmnDcisi uasari MÉTER-. KÖTÖTT-. KONFEKCIÓ-, DIVAT-. CIPŐ-, MÜS ZAKT ARUK NAGY VÁLASZTÉKBAN H RUHÁZATI ÜRUHÄ MODERN HÁLÓ-, LAKÖ-, KÁRPITOZOTT, KOMBINÁLT BÚTOROK fi BÚTORÁRUHÁZ VÁSÁROLJON A FÜZESABONYI FMSZ ÁRUHÁZAIBAN! Vasútállomástól 1 pere- J A „nixoni*vek" nyitánya