Népújság, 1969. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-08 / 5. szám

DRADFORD: A pennsylvaniai Dradford közelében lezuhant az Alleg­heny repülőtársaság egy Convair típusú utasszállító gépe, amikor egy hóval bo­rított golfpályán le akart szállni. A gépen lévő huszon­nyolc személy közül tizenegy meghalt. Ugyanennek a repü­lőtársaságnak egy' ugyan­ilyen típusú gépe karácsony este zuhant le hasonló körül­mények között BONN: A Nyugatnémet Fogyasz­tók Szövetségének munkakö­zössége szerint az NSZK- ban idén kettő—négy száza­lékkal emelkednek az élel­miszerárak. Elsősorban a hús,1 a tej, a tejtermékek, a tojás és a burgonya árának emel­kedésére kell számítani. DJAKARTA: Egy amerikai misszionári­us család 9 éves fiát Indoné­ziában két napig egy kanni­bál törzs tagjai gondozták. A gyermek sértetelenül életben maradt repülőszerencsétlen­ség után, amelyben szülei és három testvére meghalt. A repülőszerencsétlenség Nyu- gat-Iriánban, elhagyott vad vidéken következett be, ahol körülbelül három hónappal ezelőtt két misszionáriust megöltek. BELGRAD: Ibrahim Latifics „a Ju­goszláv Szövetségi Statiszti­kai Intézet igazgatója a Tan- jugnak adott nyilatkozatában kiemelte, hogy Jugoszláviá­ban 1968-ban a kereskedelmi árak átlagosan négy száza­lékkal, a létfenntartási költ­ségek pedig öt százalékkal emelkedtek, a vendéglátóipa­ri szolgáltatások ára 3,8 szá­zalékkal nőtt TOKIO: Hokkaido északnyugati ré­szén a Chitose Mining Com- j pany bányájának egyik elha- ; gyott fejtőüregében új arany- lelőhelyre bukkantak, a lelet meglepően magas aranytartal- mú: az érc minden tonnájá­ból 25 gramm arany termel­hető ki. MOSZKVA: A moszkvaiak ezentúl fog- j hatják az ötödik tv-progra- mot is az új Ladoga nevű j adóállomás jóvoltából. Ezt azt adóállomást az osztanki- j női tv-toronyban 359 méter I magasan építették be. PÁRIZS: A párizsi vízművek 1,14 j ír rnkra emelte a víz köbmé- j te. enkinti árát. AMMAN: Talhuni Jordániái minisz­terelnök bejelentette, hogy a hétfői minisztertanácson ho­zott döntés értelmében módo­sították a katonai szolgálat­ra vonatkozó törvényerejű rendeletet és ezentúl vala­mennyi tizennyolc éven fe­lüli jordániai diákot is be fognak hívni kötelező kato­nai szolgálatra. BEIRUT: A libanoni kormány egy szóvivője kedden bejelentet­te, hogy Abdullah Jafi mi­niszterelnök benyújtotta le­mondását Charles Helou el­nöknek, aki még nem döntött arról, hogy elfogadja-e azt. fiz egyiptomi diplomácia nem kíván csak a nagyhatalmakra támaszkodni Mahmud Riad Jugoszláviában amerikai hadgyakorlat a csehszlovák halár kiizeiében BELGRAD: Mahmud Riad, egyiptomi külügyminiszter kedden re­pülőgépen hivatalos látoga­tásra Belgrádba érkezett. Látogatása . hangsúlyozot­tan munkajellegű és gyakor­latilag teljes egészében a Aíiso Pavicsevics jugoszláv külügyminiszterrel folytatan­dó tárgyalásokkal telik el. Riad ezt követően közvetle­nül Jugoszláviából való el­utazásakor találkozik Tito jugoszláv államfővel. A ter­vek szerint Riad csütörtökön hagyja el Jugoszláviát. A jugoszláv sajtó Riad lá­togatásával kapcsolatban hangoztatja, hogy a közel- keleti válság a robbanáspont határán van, s ez sürgős, lé­nyegében azonnali hathatós intézkedéseket követel min­den érdekelt féltől. A belgrádi Borba keddi számában felhívja a figyel­met arra, hogy a válság ren­dezésével figyelembe kell venni a közvetlenül érdekelt felek létérdekeit, különösen azokét az országokét — így az EAK-ét és Jordániáét — amelyek bebizonyították, hogy készek teljesíteni a Biztonsági Tanács határoza­tait. A vezető jugoszláv lap hozzáteszi, hogy „általános­ságban az egyiptomi diplo­mácia nem kívánja csak a nagyhatalmakra hagyni a jo­got a cselekvésre a Közel- Keleten, még azokra sem, amelyekkel az EAK-nak kü­lönösen jók a kapcsolatai, mint a Szovjetunió és Fran­ciaország”. A jugoszláv sajtó Riad lá­togatását megelőzően ugyan­akkor beszámolt arról, hogy az egyiptomi kormány teljes egészében támogatja a Szov­jetunió kezdeményezéseit a közel-keleti válság rendezé­sére. (MTI) Megérkez­tek az NSZK- ha annak az amerikai had­erőnek az elő­őrsei. amely január máso­dik felétől kezdve „Re­former I” fe­dőnéven had1- trvakorlatot tart Grafen- wohr környé­kén, a' cseh­szlovák határ közelében. Az amerikai 24. ' számú evalo- eos hadosz­tály és emy légierő-alaku­lat — »6 Phantom-gép- pel — vesz részt a had­gyakorlaton. A képen: A topekai (Kansas, lőtéren. USA légi támaszpontról érkezett amerikai katonák a repii­(Telefoto — UPI—MTI-KS) Uj sajtótörvény Irakban Az iraki kormány vissza­vonta az iraki napilapok és folyóiratok megjelenésére ki­adott összes engedélyeket. A kedden életbe lépő új sajtó- törvény szerint az új enge­délyeket a nemzeti forradal­mi tanács előterjesztése alap­ján fogják kiadni. Izrael három kívánsága az új amerikai elnökhöz KAIRO: Az A1 Ahram szerint ENSZ-körökben az a véle­mény uralkodik, hogy a kö­zel-keleti helyzet az utóbbi napokban tovább romlott és hogy gyorsan fokozódik a robbanásveszély. Az A1 Akh- bar hangsúlyozza, hogy Moszkva és Párizs mind sű­rűbben értekezik a közel-ke­leti válság megoldása érde­kében. A békés kezdeménye­zéseket azonban Tel-Aviv to­vábbra is makacsul elutasít­ja. A lap úgy tudja, hogy Iz­rael három kívánsággal for­dul majd Nixon amerikai elnökhöz: 1. követeli az ame­rikai fegyverszállítások foly­tatását, 2. azt kívánja, hogy Amerika „tartsa távol” a Szovjetuniót a Közel-Kelet­től, 3, azt akarja, hogy az új amerikai kormány a John- son-kormányhoz hasonlóan támogassa Izraelt az arab te­rületek megszállásának fenn­tartásában mindaddig, amig Izrael és az arab államok közvetlen tárgyalásokon meg nem egyeznek. A gyilkosság pillanatok alatt játszódott le — a per évekig eltarthat Kotiert Kennedy gyilkosa a bíróság előtt LOS ANGELES: Los Angelesben keddre tűzték ki Sirhan D. Sirhan, 24 éves jordániai származá­sú fiatalember perét, aki több mint hét hónappal ez­előtt, 1968, június 5-én a Los Angeles-i Ambassador szál­lóban több lövéssel megölte Robert Kennedy szenátort. A merénylet óta eltelt idő­ben Sirhan több ízben vál- toztotta védőit,- azok peáig újra ést újra kieszközölték a [ per elhalaíktását, azzal az ! ürüggyel, hogy részleteseb- ! ben kívánnak megismerked­ni az üggyel. Előreláthatóan maga a 1 Sirhan-per • épp olyan von­tatott lesz, mint amilyen las­san előkészítése folyt. Nincs kizárva, hogy a védelem is­mét — immár negyedszer — a per elhalasztását fogja kér­ni. Az AP amerikai hírügy­nökség szerint a védelem manőverei és az ülnökök ki­választása mindenképpen újabb két hetet igényelnek, míg a vád és a védelem megegyezése a tanúk szemé­lyét iiletően, két hónapot vagy annál többet is igénybe vehet. Jelek szerint a perre több mint kétszáz tanút idéz­nek meg. A hatóságok részéről a pert számos elővigyázatossági in­tézkedés előzte meg, mint­hogy erősen tartanak a dal­lasi eset megismétlődésétől, amikor a Kennedy elnök meggyilkolásával vádolt Lee Harvey Oswaldot a rendőr­ségi folyosón lőtték le. A Robert Kennedy gyil­kosságának kivizsgálásával foglalkozó nyomozók egyike úgy véli, hogy végeredmény­ben „évek telhetnek el, amíg Sirhan elnyeri büntetését, mivel nyitva maradnak a le­hetőségek a bírósági ítélet ellen fellebezésekre és pa­nasztételekre”. A feltételezé­sek szerint, amennyiben Sir- hant előre megfontolt szán­dékkal elkövetett gyilkosság­ban marasztalják el és halál­ra ítélik, a védőügyvédek ar­ra fognak törekedni, hogy védencüket gyengeelméjűnek nyilváníttassák, ez pedig a per további elhúzódását ered­ményezheti. 24 éra a külpolitikaiban „A KÖZEL-KELETI VÄLSÄG a robbanáspont hatá­rán van és ez sürgős, lényegében azonnali hathatós in­tézkedéseket követel minden érdekelt féltől” — írják a jugoszláv lapok Mahmud Riad, az EAK külügyminiszte­rének kétnapos jugoszláviai látogatása alkalmából. Riad, útban Begrád felé, az athéni repülőtéren nyilatkozott a sajtónak, s maga is ezen a véleményen volt: „Nem hi­szem, hogy bármiféle javulás történt volna a közel-keleti helyzetben.” Hozzáfűzte: „Reméljük, a nagyhatalmak kö­zötti kapcsolatfelvételt követően javulás áll be, de Izrael reagálása megöli ezeket a reményeket.” Az is igaz persze, hogy a nagyhatalmak, bár szem­melláthatóan állandó érintkezésben vannak egymással a közel-keleti modus vivendi megtalálása érdekében, kü­lönbözőképpen reagálnak a közel-keleti helyzetre. Amíg például az Egyesült Államok nem tervez korlátozó intéz­kedéseket Izraellel szemben, a beiruti repülőtér elleni tá­madás miatt, jóllehet a megsemmisített gépek egy része amerikai érdekeltségek tulajdonában volt, addig Francia- ország kormánya megerősítette, hogy kiterjesztette a szál-' lítási tilalmat az Izraelnek szánt valamennyi fegyverfaj­tára. S éppen a beiruti támadással indokolja határozatát. Persze a közel-keleti probléma megoldásában, ha ko­moly szerepet játszhatnak is a nagyhatalmak, mégsem egyedül illetékesek. Riad látogatása kapcsán írja a bel­grádi Borba, hogy maga az egyiptomi diplomácia sem kí­vánja csak a nagyhatalmakra hagyni a cselekvési jogot a Közel-Keleten, még azokra sem, amelyekkel az EAK-nak különösen jók a kapcsolatai, mint a Szovjetunió és Fran­ciaország. Maga az egyiptomi sajtó viszont nagyobb jelentősé­get tulajdonit a nagyhatalmaknak, mint a jugoszláv. Az A1 Ahram, külföldi hírügynökségeket idézve azt írja, hogy csak a négy nagyhatalom valamely sürgős akciója mentheti meg a helyzetet, máskülönben a fegyveres konfliktus elkerülhetetlenné válik. Egy másik egyiptomi lap, az A1 Akhbar aláhúzza, hogy Moszkva és Párizs mind sűrűbben érintkezik egymással a közel-keleti válság meg­oldását elősegítő diplomáciai nyomás érdekében. Hozzá­fűzi a lap, hogy Tel Aviv viszont továbbra is makacsul elutasítja a békés kezdeményezéseket. Üdvözlőlap Petiinkből Dupla fizetés Nixonnak WASHINGTON: Az amerikai képviselőház hétfőn elfogadott egy tör­vényjavaslatot, amelynek alapján megkétszereződik az Egyesült Államok elnökének fizetése. Richard Nixonnak ja­nuár 20-án, amikor majd beköltözik a Fehérházba, évi két­százezer dollár fizetése lesz, Johnsonnak csak százezer T’olL Nixon ezenkívül ugyanúgy, mint elődei, 50 ezer dollárt kap reprezentációs költségekre és negyven ezer dollárt uta­lási kiadásokra. A fizetésemelésre egy Johnson által kijelölt bizottság. tett javaslatot. A törvénytervezet a közeli napokban tus elé. kerül Levél érkezett Moszkvába. N. I. Szmimov szovjet geoló­gusnak küldte el újévi jókí­vánságait egy kínai kollegá­ja, Szun Csau-csi, akivel 4 évi közös munkája alatt 1954—58 között Kínában ba­rátkozott össze. Szmirnov át­adta az APN szovjet sajtó­irodának a levelet. (Az eredeti kínai nevet a szer­kesztőség érthető okokból megváltoztatta.) íme a levél: „Kedves Nyikolái Iváno­vics! Boldog úi évet kívánok. Rég nem írtam önnek. Egyik barátom külföldre utazott, a Szovjetunión keresztül, ő dob­ja be a levelet egy moszkvai levélszekrénybe. Pekingből nem tudom elküldeni, nem olyan idők járnak. Ne csodál­kozzék, hogy a borítékban képes levelezőlapot talál, amely atomrobbantást ábrá­zol. Ilyen „művészeti termé­keket” kezdtek árusítani ná­lunk december közepén Ezek a lapok az újévi üdvözlő kártyákkal együtt találhatók a pultokon. Azt beszélik, hogv a lapot nem kizárólag az új év alkalmából hozták forga­lomba, hanem Mao Ce-tu-g születésének 75. évfordulója alkalmából, amelyet decem­ber 26-án ünnepeltek. Ügy látszik, a maoisták vélemé­nye szerint a halál hamuia szimbólijrálte Kína nagvsá- -»—»felhő alatt a kö­vetkező felirat olvasható: „Mao Ce-tung eszméinek nagy győzelme”. Ha tudná, kedves bará­tom, mennyi bánatot és nél­külözést kellett nekünk, kí­naiaknak elviselnünk ezek miatt az „eszmék” miatt. Apám és feleségem a „nagy ugrás” és a „népi kommu­nák” idején éhenhalt. A „kul­turális forradalom” alatt a vörösgárdisták agyonzaklat­ták fivéremet, aki emiatt ön­gyilkos lett. A kisebbik lá­nyom gyakorlatilag már har­madik éve nem tanul semmit az iskolában, mert a „Mao Ce-tung eszméi propaganda­brigádjának” katonái az osz­tálytermekben laknak és ar­ra kényszerítik a gyerekeket, hogy idézeteket tanulmá­nyozzanak. Nekem hamaro­san az ország távolabbi ré­szébe kell utaznom, hogy részt vegyek az úgynevezett fizikai munkában. Ez csak­nem koncentrációs tábort je­lent. Kedves barátom, belefá­radtam a félelembe és gya­nakvásba! De nemcsak én, hanem rajtam kívül nagyon sokan. Az élet egyre nehe­zebb lesz. Jegyre kapjuk a rizst, á húst, a gyufát, a szö­vetet. Nincs mivel fűteni.. A levél és a foto nem szo­rul kommentárra. Minden nemzet méltán lehet büszke az atomenergia fejlesztése te­rén elért tudományos ered­Gollan li$88ÍIXSM . > *■ 1 fhr-H 3® „Mao Ce-tung eszméinek nagy győzelme” — Újévi üd­vözlőlap Kínából. ményeire. Az azonban még egyetlen egészségesen gon­dolkodó embernek sem ju­tott eszébe, hogy olyan lel­kesedéssel reklámozza a tö­meges megsemmisítés apoka­liptikus vízióját, mint a pe­kingi „forradalmárok”. (KS) az észak-írországi zavargásokról LONDON: John Gollan, Nagy-Britan- nia Kommunista Pártjának főtitkára nyilatkozatot tett a legutóbbi észak-írországi za­vargásokról.. A2 események 'teljesen igazolják azt a bá­tor küzdelmet, amely a de­mokratikus jogok megtaga­dása ellen, a csaló választási rendszer, a lakás — és mun­kaügyi megkülönböztetések ellen folyik” —, hangoztatja Gollan. — A brit népnek el kell ítélnie azt, hogy a: észak-írországi rendőrség megtámadta a polgári jogo­kért tüntetők menetét Lón- donderryben, ahol szélsősé ges protestánsok bevertél katolikus dolgozóik ablakait Paranesolóan szükséges, hog; az egész brit munkás és ha ladó mozgalom követelje: • kormány vessen véget a: Észak-lrországban uralkodó lényegében diktatóriku rendszernek — hangok Job» Gollan nyilatkozata. (MT17

Next

/
Thumbnails
Contents