Népújság, 1969. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-19 / 15. szám
ÉLŐ IRODALOM „A térképen nem található" Darvas Józstf új drámájának vitájáról Száz éve született Tornyai János A Kortan Olvasói a múlt év szeptemberében már olvashatták Darvas József töprengésre késztető, egy korábbi, Valosapbeli cikk fejleményei kapcsán született szociografikus írását, „Magyarország felfedezése” volt a címe. A szélesebb publikum talán itt kapott első ízben tájékoztatást arról a nagyszabású irodalmi szociográfiai sorozatról, melynek- „Magyar- ország felfedezése” lesz a címe. A sorozat kezdeményezője: az írószövetség. „Az első köteteket — írja Darvas József — hazánk felszabadulásának 25. évfordulójára szeretnénk megjelentetni. Ami persze egyáltalán nem azt jelenti, mintha valamiféle ünnepi díszalbumsoro- zatot, „millenniumi emlékkönyvet” akarnánk összeszerkeszteni. A cím jelzi is, hogy mi e sorozat célja: írói eszközökkel feltárni, milyen a mai magyar valóság. Szigorúan reális számvetést tenni arról, hogy mit értünk el; mik az eredmények, a hiányok, mulasztások, hol tartunk a szocializmus építésében, s mik a feloldandó ellentmondások? Tehát: segíteni a jövő megtervezését.” E vállalkozás egyik előzetes kísérleteképpen született meg a sorozat Szabolcs- Szatmár megyéről szóló kötetét író Végh Antal Állóvíz c. írása, melyet az elmúlt év -folyamán köeöit-a Valóság e. folyóirat, s amely meglehető- , sen széles hullámverésű vita elindítója lett. A vita csakhamar túlnőni látszott az „Állóvíz”-ben érintett problémákon, s ez adta az írónak — Darvas Józsefnek — az ösztönzést: szembesíteni kell a penész- leki valóságot a vitatott írás állításaival. Vajon valóban oly elkeseritő-e a helyzet a [elszabadulást követő huszonhárom esztendő múltán az országnak ebben a félreeső kis falujában, ahogy ez a döbbenetét kiváltó cikk felmutatta. A szembesítés megtörtént, a kép — noha nem volt túlzásoktól mentes — mégis nagyon igaznak bizonyult. így született meg Darvas József említett írása, a „Magyarország felfedezése”, mely voltaképpen közvetlen előzménye a miskolci Nemzeti Színházban, 1969. január lü-én bemutatott A térképen nem található c. drámának. jVyilván a darab megirá- sának itt csak nagyon vázlatosan ismertetett előzményei vezették az írószövetséget, hogy a bemutató előadást követően egy széles körű vita formájában mérje le a valóságot újszerűén vallató és feltáró mű közvetlen hatását és egyben értékeit. Mindenekelőtt azt kell előrebocsátani: újszerű drámát írt ezúttal Darvas József, mely lényegében az irodalmi szociográfia olyannyira saját- szerű műfajból nőtt ki. A szerző mondja kísérletéről: „Az irodalmi szociográfia sajátosan magyar műfaj; egyfajta egzakt, szinte tudományos tényleírás, a riport mozgékonysága és az esszé gondolatisága ötvöződik benne. Nekem is kedvelt műfajom volt ez, a két világháború között számomra kedves művek születtek e műfajban, például Egy parasztcsalád története, A legnagyobb magyar falu. Némely kritikusaink szerint még a regényeimbe is beszűrődtek ilyen szociográfiai elemek. Egy bizonyos: a közvetlen találkozás a valósággal nekem mindig írói lételemem volt. Ezt lehet akár az előnyömre, akár a hátrányomra írni —, de igazi szikrázást csak ez tudott belőlem kicsiholni. Most is valami ilyesmi történt. Drámai formát adni az írói szociográfiának : most próbáltam először.” Ez a próba sikeresnek bizonyult. S a siker, az eredmény titka mindenekelőtt éppen az, hogy az adott igazság adekvát kifejezésformáját találta meg ezúttal is az író. Illés Jenő fogalmazta meg e gondolatot a darab bemutatóját . követő vitán, melynek első előadója volt, s ugyancsak ő mondta ki azt is — megintcsak a dráma értékeit hangsúlyozva —, hogy az író itt egy szellemi folyamat rajzát is adja a valóság adta drámai szituáción túl — szükségképpen a gondolat stációit járatva végig így a nézőivel, A vitán elnöklő Hubay Miklós és a vitaindító referátumot tartó Illés Jenő hosszan szóltak a darab irodalomtörténeti előzményeiről is. Hubay Miklós Tiborcalak- jában. illetve Karinthy Ferenc Ezer év c. drámájában jelölte meg eme előzmény fontosabb állomásait, Illés Jenő viszont kifejezetten a XX. századi magyar irodalmi dráma Bródy Sándor Dadájával induló, a népi írókon át napjainkig ívelő folyamatának közvetlen folytatásaként fogta fel a közéletiség kritériuma alapján. E darabokat a mindenkori magyar valóság szülte, a valóság feltárásának igénye. Lényegében ez történik itt is: egy országos érdekű társadalmi problematika művészi vetüle- I tét kapjuk, mely nem valamiféle leleplezés akar lenni, hanem a mai magyar valóság megoldásra váró problémái- : VIRÁG LÁSZLÓ: A halAsz Kint » tengeren egy vén halász magányát dajkálta csónakon. A felhőkből kipattant parázs viliódzott távoli partokon. A víz fölött a víz alatt repdestek nesztelen halak. Dalba kezdett a magányos csönd tengerről énkelt dalokat. Pattogó vitorlák odafönt széllel, verették ritmusokat. Hálóba rezegtek azalatt reményüket vesztett halak. A szel dalolt egyre csak dalolt. Altatódalt dúdolt a bánat Hableányok haja kibomlott Sóizfi vízbe vesztek az árnyak. Korallzátony falak alatt temettek nesztelen halak. nak feltárása — a segítés szándékával. S mivel egy ország életét érintő s egy egész ország népét érdeklő kérdés felvetéséről van szó, méltán tekinthető máris irodalom- történeti eseménynek és tettnek Darvas József vállalkozása: A térképen nem található c. dráma megírása. És nem utolsósorban a darab bemutatása. A dráma vitájának korreferensei (Mocsár Gábor és Kabdebó Lóránt), de a vita részvevői is, többségben az említetteknek megfelelően foglaltak állást. A vitát Darvas József felszólalása zárta le. Irodalmunk közvetlen társadalmi tettet jelentő produkcióiról szólt, a napjainkban készülő és a közelmúltban megjelent olyan alkotásokról, melyek élénk visszhangra találtak a társadalom legszélesebb rétegeiben, s melyek hibáik ellenére is pártos aktivitásról, vallanak. Hogy ő személy szerint intenzív figyelemmel kíséri ezt az irodalmat, támogatja s maga is műveli — az lényegében 1943-ban, Balatonszárszón megfogalmazott nézeteinek egyenes közetkez- ménye, ahol a társadalmi haladás legprogresszívebb erőivel való azonosulást mondta ki. J elentős, irodalomtörténeti eseményként számon tartható drámáról, e dráma színházi bemutatásáról s vitájáról szóltunk. Abbán a reményben, hogy olvasóink figyelmét előre fel tudtuk hívni e dráma városunkban is sorra kerülő bemutatójára. Lökös István Egy évszázada született Tornyai János, Alföld-festészetünk kiváló alakja. Különös fogalma a magyar művészettörténetnek ez a művészeti áramlat. Aki nem ismeri eléggé, azt hiheti, a puszta kizárólagos lefestését jelenti a szó, nyájak, délibábok és gémeskutak képre komponálását. Holott Alföldfestőink talán kevesebbet festették a pusztát, mint azok, akiket nem illetünk ezzel a névvel, témájuk sokkal inkább az Alföld embere volt, mint a táj. S az alföldi ember műveik főszereplője akkor is, ha nincs a képen, ha nagy ritkán egy-egy történelmi jelenet, csendélet a képek tárgya. Mert az ottani parasztság szemlélete tette őket azzá, amivé váltak, a nagy indulatok és hatalmas érzelmek, nyomasztó feszültségek és izzó tragédiák elégedetlensége vezette ecsetjüket, nem a táj formái. Tornyai egész munkásságát meghatározta ez a parasztsággal azonosuló, indulatos szellemi alföldiség. Mintarajz- iskolát, művészképzőt végzett, Párizsban, Németországban, Itáliában folytatta tanulmányait, mint korának festői, de e sokféle példa közül csak Munkácsy hatott rá Párizsban is Alföld-képeivel —, s még 30 éves sincs, amikor megtér az Alföldhöz: Hódmezővásárhelyhez. Az agrárproletár indulatoktól hevülő század végi parasztváros nemcsak ösztöndíjjal kötötte magához festőszülöttét: egy életre elegendő indítást adott emberségének, művészetének, festői - programot és örök kötöttséget. Első figyelmet keltő alkotása a Juss, jelképe ennek a hűség-» nek: 1901-ben festette legkorábbi változatát, s a szegényes örökségen ádázul összecsapó parasztindulat szinte egész pályáján végigkísérte, új, meg új változatok megfestésére kényszerí tette. Tornyai bejárta a művészi indulat végtelen útjait. A — Tornyai János: Szobabelső nagy példakép, Munkácsy realisztikus drámaiságától a romantikusan lázadó kötetlenség festészetéhez ért, az elbeszélő piktúrától munkássága a türelmetlenül kiáltó, olykor üvöltő harsogásig lendült. A fejlődés állomásait újabb képek jelzik. Szitáló lány, Csizmahúzás, Hurkatöltés — népi zsánerjelenetek az első esztendőkben, a Rákóczi Rodostóban című vászon, és a megrendítően szép Nagy Bercsényi Miklós-portré a későbbi korszakban. S aztán alföldi tájak, Gémeskút és Nagyborulás a század tízes éveiben, egészen a Bú's magyar sorsig. A Bús magyar sors mellékcíme: önéletrajz, és az aszott pusztán bóklászó csontsovány ló kettős jelképe mutatja, mit is jelentett az Alföld és az alföldi téma ennek a mesternek. Tornyai János művészet- történeti nevezetességűvé tette Vásárhelyet saját festészetével és azzal, hogy művészeti központot szervezett a városban, ’Endre Béla, Rud- nay Gyula — Alföld-festő művésztársai — részére is. Népművészeti alkotásokat gyűjtött és kerámiaműhelyt teremtett (ebből lett a napjainkban mind fontosabbá váló kerámiagyár), festészetet népszerűsített és közönséget nevelt (így született meg a mai vásárhelyi művésztelep és a mai vásárhelyi értő publikum). S közben élte maga is a vásárhelyiek életét. Nem is a városiakét: egy idő után a tanya vált otthonává, művész létére egy a vásárhelyiek közül, s később, amikor elköltözött öreg korára, akkor sem szakadt el a Viharsaroktól. Élete végén — 1936-ban halt meg — indulatai csendesebbé váltak. Szentendrei korszakában derűsebb szobabelsők kerültek vásznaira, de a foltok tépetlsége, a napfény élessége, a formák nyugtalansága régi erőket őrzött. Mindig az Alföld festője maradt Tornyai János. zs. a. Azt mondtuk, hogy ha a ház rendben lesz, s a gyerekeket szárnyukra bocsátjuk, majd szeretjük egymást. Nevettünk ezen, de nem sokáig, mert időnk a munka után csak arra volt, hogy egy kicsit összeszedjük magiunkat, aludjunk, s erőt gyűjtsünk a holnapra. Nekem nem hiányzott a szerelem. A férjemnek .,, Talán. Különösen, ha egy kis szesz volt benne. De az nagyon ritkán esett, mert nem ivott. Józansága miatt.barátja sem akadt. Igaz, arra sem lett volna idő. Ö. az idő! Hűsz év úgy elszaladt felettünk, hogy észre sem vet: tűk. A nagyfiam — aki most fpg érettségizni — mondta egyszer a nyáron: Anya, te őszülsz! Vasárnap volt. Valahogy egy kicsit az asztalnál felejtettük magunkat. Imre, a férjem megnézett. Emlékszem. Én meg őt figyelget- tem egy kicsit, s mintha megszédültem volna, kapaszkodóért, a munka után kaptam. Mert nekünk ünnepeink sem voltak. Egyedül talán csak a karácsony. Szinte res- telltük akkor is azt a nagy lustálkodást, de Imre azt mondta: ez a mienk. Ennyi nekünk is kijár a békesség ünnepén. Hát igen .. Múltak az évek, s mi soha nem üdültünk, nem jártunk víkendre, kirándulásra. A szabadságunk alatt is dolgoztunk. Házat építettünk. Szép, családi házat, aminek az építéséhez 60 ezret rakosgattunk össze. Hatva- ‘ nat meg az OTP adott. Még van 25 ezer forint adósságunk. Mégis azt mondták, köny- nyú nekünk: a férjem asztalos. de a háznál, csak a kőművesek dolgoztak. Azok is csak addig, amíg a falat rakták. \ többi munkát mind Imre csinálta amellett, hogy az üzemében dolgozott és állandóan maszek munkákat is vállalt. Ha mindent összeszámolnánk, a ház máris többet ér, mint 200 ezer forint, pedig még nincs kész. s belül csak egy szoba van korszerűen berendezve. De hát közben nőttek a gyerekek. Tavaly már Erzsikém is középiskolába ment. Jövőre Sanyika is elvégzi az általánost. Ruha, cipő, élelem, tanszerek .. Szóval, gond, gond ... minden napra megvolt ... Amit lehetett nekem is meg kellett fogni. Bent a gyárban, ahol én voltam a fő túlörás, egyszer azt mondta a művezetőm: Teri, maga csúnyán rá log fázni erre a túlfeszített munkára, mert gondolom, ha innen hazamegy se tartja ölben a kezét. En meg évődtem vele: talán sajnálja? Ö meg: nekem nyolc. Sőt, még pénzt i3 jelent. Kevesebb a gépállásom. Nagyobb a premcsi. A maga boszorkány-ügyes ujjai .léikül sok szövőgép állna itt... Sodrónő voltam a nagy szövődében. Volt olyan hónap, hogy többet kerestem, mint a mester. Kellett a pénz. Azért otthon egyre kevesebb munka várt. Erzsikém, meg a nagyobbik fiam. Imi, szépen rend berakták a lakást. Persze mosni, vasalni, főzni akkor is kellett. Meg ott volt a szép nagy kert, ahol minden megtermett..: örülhettünk volna. . De most már hogyan? Mert örülni ennek, meg mindennek. amiért gürcöltünk már csak akkor tudunk ... tudnánk. ha a férjem ... Talán majd holnap. Amikor hivattak a pártira dára, megijedtem. ívn öaj\
