Heves Megyei Népújság, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-24 / 302. szám
1 'TO** karácsony nap- X 4 JtJ. ján _ 17S éve — a jászberényi patikus családjában látta meg a napvilágot Schenbach Róza. Amikor édesanyja 16 éves korában Pestre vitte, a vendéglátó Mátray Gáborék házánál gyakran találkozott a Hacker szálában és a Rondellában játszó magyar színtársulat tagjaival. Kedvet és hivatást érzett a pálya iránt és édesanyja ellenkezését legyőzve, 1810-ben színpadra lépett, nevét megmagyarosítva Széppataki Rózára. Hamarosan férj- fos ment Déry István színészbe* és ezentúl a színlapokon is csak mint Déryné »ifiasszony” szerepelt 1815-ben a Rondellát lebonsy Gábor játszotta, Déryné részt vett 1837. augusztus 22-én a Nemzeti Színház, vagy ahogyan akkor nevezték: a Pesti Magyar Színház megnyitásán is, de hamarosan ismét a vidéket járta. 1847-ben visszatért férjéhez. Egy ideig Diósgyőrött éltek. 1862-ben meghalt a férje. A magányban, elhagyottan és betegen élő Dérynét megszánta egy jótékony miskolci hölgyismerőse, írt budapesti fivérének, aki országos gyűjtés rendezett Déryné javára. Sajnos, csak Priella Kornélia küldte el egy vendégszereplése tiszteletdíját, de a jótevő kijárta Déryné számára a Nemzeti Színház Radnótfáy alapjának évi 120 r Ezért aztán háíáből Déryné 76 éves korában hozzáfogott emlékiratainak megírásához. Csodálatos memóriával, vidám kedéllyel, sohasem magát állítva az események központjába, hanem hiteles korrajzot adva a magyar színészet hősi küzdelmeiről. 1872. szepetember 29-én bekövetkezett haláláig megírta életének és a magyar színészet kialakulásának történetét,! amely ma színészettörténetünk értékes forrása, ö maga már nem érhette meg művének könyv alakban való megjelenését, de első kiadása óta ez a maradandó értékű munka sokszor jelent meg és forog közkézen a színházat szerető alvasók körében. kották és a magyar színészek vándorútra keltek. Déry István nem vállalta a vándorlás nehézségeit, elszegődött gazdatisztnek, Déryné azonban kitartott a pályán. Miskolcra került a társaság egyik részével, itt képeztette tovább énekhangját Művészetének híre bejárta az egész országot sőt a bécsi lapok is írtak róla. Egy német zongora- művész fitymálva megjegyezte : Déryné még a pesti német színház operaszínpadán sem merne fellépni. Erre Pestre hívták barátai az éppen Székesfehérvárott játszó Dérynét azzal, hogy »mentse meg a magyar becsületet”. Déryné noha névtelen levelekkel fenyegették meg, hogy fellépését botrányba fojtják — vállalta a szereplést Óriási sikere láttán a német színigazgató szerződést ajánlott neki, de ő visszatért társulatához. Kolozsvár és az erdélyi részek különösen szívükbe zárták Dérynét, ezekre a helyekre gyakrabban is vissza-visz- szatért 1828-tól Kassán találjuk, a vándorlás korának legkiválóbb magyar színjátszó együttesével, köztük volt Kántorné, a nagy tragika, Lendvay Márton, Szentpétery Zsigmond, Megyeri Károly, Szerdahelyi József és itt csatlakozott hozzájuk a fiatal Eg- „ .ressy .Gábor,, Ez a kitűnő együttes adta elő legelőször Katona József Bánk bán című nemzeti drámáját, 1833. február 15-én, amikor a címszerepet Barta János, a királynét Kántorné, Melindát Déryné, Biberachot Megyeri károly és Ottó herceget Egresforintos állandó segélyét. Cenner MihSly Meghitt sarok Közéleti kérdések irodalmi tűk- _ röződésével foglalkoznak előszeretettel és ezért az ilyen profilú „Elet és Irodalom” folyóirat nevét vették fel az egri Megyei Művelődési Ház irodalmi klubjának tagjai. Képünk egyik klubfoglalkozáson ké- l __ l ____ _ szült. (M T-foto — Kunkovács László felvétele) Ahogy Bé! Mátyás látta T710-btmt Elő riport az egykori Heves megyéről Latin kéziratból fordította dr. Soós Imre Hogyan mentették meg az eredeti kéziratot? ★ .. én az egri bornál jobbat nem ittam”. ★ Óriás dinnyék a Tisza és a Tárná mellékén, ★ „Az asszonyoknak nagy á becsülete.. ★ A vendégszerető egri nép életmódja kemény, szegényes... Bél Mátyás nevét, életrajz zát, munkásságát könyvek, lexikonok, monográfiák őrzik. Közvéleményünk keveset tud róla, ami érthető, hiszen a tudományos kutatás is alig néhány évtizede fedezte fel hallatlanul gazdag munkásságának értékeit, A félig magyar, félig szlovák iparoscsaládból számaző Bél Mátyás korának, a XVIII. századnak Európa-szerte híres, legnagyobb magyar tudósa, az államismeret kiváló művelője, a helytörténetírás elindítója volt Egyetemi tanulmányait a felvilágosodás egyik fellegvárában, a német- országi Halléban végezte el, s valószínű, hogy itt kapott érzelmi indítást élete fő művének — Az újkori Magyar- ország történet-földrajzi ismertetésének — megírására is, Mindig bántotta, hogy az akkori Európa művelt országainak fiai lekicsinylőén beszéltek hazájáról, népéről. Amikor a sokrétű pedagógiai és tudományos munkássága a londoni, berlini, jénai és ol- mützi tudós társaságokban is ismertté tette nevét, kiadta fő művének tervezetét Hangsúlyozta, hogy az ország valamennyi vármegyéjének, városának, járásának és községének történeti-földrajzi ismertetését azért írja meg, hogy elnémítsa vele a „magyar barbárságot” felhány- torgató külföldieket. Az anyaggyűjtés két évtizedig tartott, s még életében — 1735—42 között — kiadott öt kötetet amelyben tíz vármegyét ismertetett. Heves megyében 1730-ban járt, tapasztalatait meg is írta, de azt — több más vármegyével együtt — a mai napig sem adták ki. A kéziratokat részben az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában, részben az esztergomi főegyházmegyei Bibliotékában őrzik. Dr. Soós Imre, a Heves megyei Levéltár igazgatója is itt bukkant rá a Heves megyéről 240 évvel ezelőtt készült, latin nyelvű, olvasmányos kéziratra. ★ — Hogyan fedezte fel a kéziratot? — Még az ötvenes évek elején jutott tudomásomra, hogy Bél Mátyás kiadatlan ismertetéseit őrzik. Esztergomban megtaláltam az eredeti kéziratot, de az bizony már alig olvasható. Nedvesedés érhette, s egyes részek már teljesen olvashatatlanok. Szerencsére azonban még az 1800-as évek elején valamelyik tudománypártoló esztergomi érsek — aki a kézirat megrongálódását először észlelhette — lemásoltatta. — Újra? — Igen, ugyanis — ezt már a Heves megyei Levéltár okmányaiból tudom — Bél Mátyás 1730-beli Heves megyei anyaggyűjtő körútját követően, 1735-ben a Helytartótanács leküldte az elkészül kéziratot Egerbe, a várme gyének átvizsgálás, esetlege helyesbítés, vagy kiegészíté céljából. A vármegye köz gyűlése Almásy János hely tartósági főjegyzőnek adta k a kéziratot, hogy tegye mei róla észrevételeit. A meg jegyzések azonban nehezei születtek meg, s csak 1736 ban, a második sürgetésre nyilatkozott a vármegye: til takoznak a kinyomtatás el len, mert — szerintük — Bé művében olyan tévedései vannak, amelyek hátránya sak a katolikus egyházra nézve. A vármegyének ez az állásfoglalása a vallási türelmetlenségéről ismert Erdődj Gábor püspök-főispán állás pontját tükrözi. Így kerül aztán a kézirat — mind máit kiadatlanul — Esztergomba illetve Budapestre. — Hogyan vélekedik a kései kutató azokról a bizonyos „tévedésekről”? — Nincsenek abban tévedések. A merev ellenszegülés okát inkább abban a félelemben kell keresnünk, amelyet Bél művének társadalom- kritikája jelentett a vármegye vezetői számára. Az éles szemű tudós ugyanis nemcsak a történeti forrásanyagokra, hanem elsősorban a közvetlen, helyszíni tapasztalataira támaszkodott nagy müve megírásakor, — Hogyan látta Bél Mátyás 240 évvel ezelőtt Heves megyét? — Mint már említettem, 1730-ban járta be az akkor még nagy kiterjedésű, kettős vármegyét Abban az időben ugyanis Heveshez tartozott a későbbi Külső-Szolnok, s így bebarangolta a Tisza vidéki pusztákat, Szolnokot, Gyöngyöst, Egert a Bükköt és a Mátrát. Leírta földrajzát, valamint hegy- és vízrajzát. Említést tesz a Mátrában már akkor is folyó ércbányászatról, a parádi gyógyforrásokról, a recski „büdösvíz” ről. Különösen sokat járt Gyöngyösön és Egerben. — Mit akarnak? — Majd mi kérdezünk, — mondta most egy magas homlokú. napbarnított, kis zömök ember, előrelépve az óriás mellett. — Kik vagytok és hová mentek ? — Filmesek vagyunk, a dzsungelben néhány felvételt készítettünk és Marokkó felé igyekezünk. — Hányán vannak a ponyva alatt? — Két öreg filmíró a családjával. — Hajtsd hátra a ponyvát! Ez nyomban megtörtént. A légionisták önkéntelenül hátraléptek. Egy csomó puskacső meredt feléjük. Tudja isdecember 24., kedd ten honnan, a kormánynál ülő Stuck is fegyvert fogott rájuk, ők szabadon álltak és a kocsiban levők az autó oldalával fedezték magukat Két sortűz és mielőtt felemelhetik fegyverüket végeznek velük. — Hármat számolok, — mondta egy éles hang az autóból, — addig tegyétek le a puskáitokat de nagyon óvatosan, mert egy meggondolatlan mozdulat és halomra lövünk mindnyájatokat — Mindnyájatokat.. mindnyájatokat... — mormolta egy kísérteties hang. A köpcös, az óriásra nézett Az meg a társaira. — Azt hiszem, — szólt halkan , a köpcös, — öngyilkosság lenne a harc. — Mi lesz?! — ismételte türelmetlenül az iménti hang — .Lerakták a fegyvereiket. Fehér ruhás, kissé horgas orrú, magas ember szállt le az autóról és nyugodtan odament hozzájuk. — Ki a vezetőtök? — Én vagyok, —■ mondta a köpcös. — A nevem dr. Morton. Maga ki? — Bradley Tamás. Filmesek vagyunk és Marokkóba tartunk. Megbízhatnak bennünk, nem jelentjük fel magukat. Szóljanak, ha szükségük van valamire, kaphatnak konzervet, cigarettát és hűtött ivóvizet. Innen már könnyű út vezet Marokkóig. Dr. Morton nyugodtan nézte az előtte állót. Azután így szólt: — Melyik helyőrségből szöktek meg? 11. Most ez egyszer Bradley is meglepődött — Mit mond? — Mióta szokták szökött !,:gionisták magázni egymást? Azt kérdezem, hogy honnan szöketetek meg és hol hagytátok a hullákat? Bradley összeráncolta a homlokát — Honnan veszi ezeket? — Ne nevettesd ki magad: Nem tudod, boldog ember, hogy ez a fajtájú Lebel gyorstüzelő, amit itt tartasz a kezedben, csakis a francia idegenlégió számára készül? Aa pedig nem valószínű, hogy filmesek vegyék el légionáriustól a fegyvert Sokkal valószínűbb, hogy a légionista lelövi a filmest és elveszi a civil ruháját — Egész rendes fickók, — mondta Kjörgson a kocsiról. — Nekem például tetszik ez a kicsi. — Rendben van, — mondta Bradley. — Jól következtettél! Kaptok tehát konzervet sőt polgári ruhát is, van itt elég. Ezt már az előbb felajánlottam. — Nem egészen igazságos „a dolog, pajtás, — felelte vidáman dr. Morton. — Az autót is meg kell osztani velünk. Fele-fele. — Hogy a fenébe nel — kiáltotta Stuck. — Mi is alig férünk el benne. * — Hát majd kiszálltok. — Ügy éljek, maga nem normális, — szólt közbe idegesen Krakauer. — Ha maga rávesz engem arra, hogy én ebből az autóból kiszálljak, térdig emelem a kalapomot... Becsületszavamra, ilyet még nem hallottam!... A fele autót!... Majd felszeleteljük magának a kocsit! — Itt nincs vitának helyei — mondta Morton. — Szökött légionisták vagyunk és megosztozunk mindenen. Egy óráig mi ülünk a kocsiban, egy óráig ti. Ez a helyes. — Azt hiszem, igaza van a köpcösnek, — mondta bizonytalanul Jarosics. — Igen, — bólintott Bradley. — Természetes, hogy együtt megyünk tovább. Es miután ők gyalog jöttek, az első óra az övéké. Kisszállni, fiúki — Nyert, — mondta siralmasan Krakauer, miközben felcihelődött, — szavamra, mióta beálltam a légióba, nincs egy nyugodt percem... Még ilyet nem is láttam. A húsz rongyos katona beült a ponyvák alá, az autó tovább ment és a többiek követték. Az első kútnál, mielőtt felcserélték a helyeket, a húsz szökevény megmosdott, rendbe hozta magát és civil ruhába öltözött. Ki egy mun- kásoverallt, ki egy fehér szmokingot vett fel, ahogy jött. A Bili nevezetű légionista a legbővebb ruhából is bokában és csuklóban húsz centiméternyire kiállt és félő volt, hogy a kabát szétreped a hátán. — Bilincstörő ez a barom, — mondta Morton, — és ha nem tért volna át a bilincsről az emberi fejekre, akkor ma is világhírű artista lenne. Puszta ököllel szikladarabokat zúz porrá. — Te mi voltál civilben, — adta fel a légióban szokatlanul neveletlen kérdést Bradley. A köpcös nevetett. — Nem fogod elhinni. Misz- szionárius Angoi-Guineában. Jó pap voltam. Az volt a baj, hogy nagyon is szerettem a bennszülötteket. Egy kegyetlen barom portugál kereskedő részeg volt és agyonkorbácsolt valami jelentéktelen vétségért egy négert. Mikor odaérkeztem, már haldokolt a szerencsétlen. Nagyon ráförmedtem a portugálra és ez a pimasz annyira be volt rúgva, hogy rám ütött a korbácscsal. Megfeledkeztem magamról és nekimentem. Pokoli verekedés lett és leütöttem. Valahogy rosszul esett a földre, bevágta egy kőbe a fejét és meghalt. Gazember volt, de nem szabadott volna ezt tennem... Ha jelentem a korbácsolást, szigorúan megbüntetik, így pedig nekem kellett menekülnöm. Nagyon elcsigázottan értem ide a franciákhoz, szégyelltem bevallani, hogy misszionárius voltam, a tettem után nem is éreztem többé alkalmasnak magam erre a hivatásra. Végül beálltam a légióba... Továbbmentek. Nemsokára feltűnt az első hegylánc. A sivatag elmaradt mögöttük. De ez a terméketlen rész elha- gyatottabb volt a Szaharánál is. Jól ismerték a vidéket: három nap járóföldre most nem érnek emberlakta helyre. Alkonyodott. Egyszer csak a bíHncstörő felkiáltott: — Ügy látszik, ott ég valami. .. Távol egy lágyvonalú domb mögül különös rőt és zöldes fény sugárzott elő. — Mi a csoda! — kiáltotta az egyik, — nemrég jártam erre, sok kilométernyire nincs a környéken sem erdő, sem kunyhó. De a fény csak növekedett, ahogy közeledtek. Mint valami különös sivatagi csoda. Talán a nap kél fel ellenkező irányból? Aggódó szorongással nézték a rejtelmes, különösen lágy és természetellenes sugárzást. Azután valami furcsa, zakatoló hang is hallatszott. — Ne álljunk meg? — kérdezte bátortalanul Stuck. — Előre! Lesz, ami lesz! — mondta Bradley. — Zene... — hebegte Hav- ranek és megmozdult a karja Ahogy közeledtek, egyszer csak kibukkant a domb mögül a fényforrás. Hatalmas, zöld neonbetűk voltak, vörös keretben} • ___... - - ixvctpatp&Q Ré szletesen ír a megye vad-, hal- és madárállományáról is, majd megdöbbentő képet fest a török pusztítás okozta károkról. A megye népességének leírásakor keserűen jegyzi meg: Eger környékén a török időkben nem maradtak meg mások, csak olyan felvigyázók, akik folyton azt figyelték, ki, mit hogyan csinál, hogy ezt a töröknek azonnal bejelenthessék... Az egri nép életmódja kemény, szegényes... borukat kénytelenek minden évben a teljes kiforrás előtt, áron alul elvesztegetni. Leírja a várat, a város utcáit roskadozó, öreg épületeit, s ugyanakkor elismeréssel állapítja meg, hogy „az egri nép szívélyes, igazságszerető, sokat ad a vendégszeretetre”. A mindvégig olvasmányos, riportszerű leírásban számtalan néprajzi megfigyelés is helyet kapott. Ilyenek: Szép, hajadon leányt tizenöt éven felül ritkán látni) amelyik szeretni való, már tizenkét éves korában is elviszik. Amelyik leány 16 éves koráig nem megy férjhez, azt legényhez nem való vénlánynak tartják... ...Az aszonyoknak nagy a becsülete a férfiak szemében: tisztelik asszonyaikat. Ha néha napján — alkalom szüli a tolvajt, — s az asszony megszegi a házastársi hűséget, a férj első esetben rendszerint megbocsát... ★ Dr. Soós Imre — a Heves megyei Múzeumok Igazgatósága megbízásából — 240 éves álmából életre keltette Bél Mátyás Heves megyei ismertetését. A kiadatlan Bél Mátyás-ismertetések közül ez lesz az országban a második magyar nyelvű kiadás. a, Faludí Sándor
