Heves Megyei Népújság, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-16 / 269. szám

Eredményes év Qualitálban a Jövőre: jelentős fejlesztést Apeon Sikeresnek ígérkezik az idei év a Qualitál Könnyű- fémipari Feldolgozó Vállalat­nál: a terjeszkedés, az épít­kezés, a fejlesztés mellett a már ezerháromszáznál is több ember a termelési feladatok végzésénél sem maradt adósa a népgazdaságnak. Eredeti tervükkel szemben december végére négymilliói többlet, összesen 400 millió forintos teljesítés várható — s ennél­fogva természetesen a nyere­ség is lényegesen emelkedik. Apeon most, jelenlegi eredményeik alapján — már merészebben gondolkodnak a jövő esztendőiről. Elképzelé­seik szerint 465 millió forin­tos termelési programmal dolgoznak majd, s ezen belül számottevő változásokat sze­retnének. Különösen az úgy­nevezett présöntvények, il­letve a sínhegesztő por meny- nyiségét, akarják növelni, de úgy akarják, hogy minden más termékükből is több ké­szüljön. Főleg a hazai igények ki­elégítésére törekszenek — ám fontosnak tekintik a csaknem * millió forintos exportot is. A tőkés országokba való szál­lítással elsősorban a Magyar Alumíniumipari Tröszt vál­lalkozását segítik — másrészt pedig az ezzel kapcsolatos apci beruházás megtérülését akarják siettetni. Az iparte­lepen ugyanis jövőre jelentős mértékben bővítik a próska- pacitást, amelyhez a szüksé­ges olasz berendezést már meg is rendelték. Korbéli Lajos igazgató tá­jékoztatása szerint azonban nem ez az egyetlen fejlesz­tés Apoon. Napokon belül aláírással is .szentesítik’, bogy a közeljövőben 363 mil­liós beruházást kezdenek: kétezer tonnával megnövelik a homoköntöde, ezer tonná­val pedig a kökilla-, illetve további 2500 tonnával a prés­öntvényeket készítő gyárrész­legek termelését. A tízezer tonnásra tervezett tömbösít» egység, a hőkeze­lő üzem, a MAN-alkatrésze­ket készítő csarnok és az új irodaház, a szociális létesít­mények jelenlegi építése, sze­relése mellett tehát tovább gazdagszik a vállalat, egyre növekszik az apci ipartelep — amely egyébként mind jelen­tősebb helyet foglal el me­gyénk „térképén”. Jövőre a Qualitál Könrnyű- fémipari Feldolgozó Vállalat már megerősíti helyét idő­sebb társai között: dolgozói a személyenkénti, napi 1116 fo­rintos termelésre, az összes­ségében 54 millió forintnál is nagyobb nyereségre töreksze­nek. (gyóni) Miért nem újítanék? Volt idő, amikor versennyé terebélyesedett az újítómoz­galom, már a puszta részvé­tel, próbálkozás is dicsőséget, elismerést jelentett. Száz-, ezerszámra születtek az öt­letek, az újítások, nem egy milliós megtakarítást jelen­tett a népgazdaságnak. Létét, jelentőségét, értéke s a kö­rülötte folyó viták, nem egy esetben perek bizonyították. A nagyüzem előnyösebb Bükkszék is csatlakozott Lapunkban már beszámol­tunk arról, hogy két kisebb közös gazdaság, a szajlai és a recski termelőszövetkezet egyesült, s január elsejétől közösen gazdálkodik. A kö­zelmúltban a bükkszék! ter­melőszövetkezet is csatlako­zott az egyesüléshez, három kis szövetkezeiből egy nagy­üzemi gazdaság jött létre. Bartók Gézától, a bükkszé- ki termelőszövetkezet fő­könyvelőjétől érdeklődtünk, miért csatlakoztak az egyesü­léshez? — Az az igazság — mond­ja —, hogy bár elvileg nagy­üzemi gazdaságként szere­peltünk, gyakorlatilag mégis kisüzemi módon gazdálkod­tunk. Szövetkezetünknek két­ezer holdja volt, ebből mind­össze nyolcszáz hold szántó. A többi erdő, rét, legelő. Domborzati adottságaink rendkívül kedvezőtlenek. Adottságaink az állattenyész­tést tennék lehetővé, pusztán állattenyésztésre azonban Rendhagyó hevesi példa Négy házaspár és két férfi jár össze egy társaságba rendszeresen Hevesen, hogy meghányják-vesék a világ fo­lyását. Minden külső szerve­zés nélkül, önelhatározásuk­ból állt össze ez a furcsa, kü­lönös ’szeminárium. Mert másnak nem lehet nevezni. A férfiak valamennyien a 4-es számú AKÖV gyöngyösi üzemegységének dolgozói, egy szocialista brigádhoz tartoz­nak, a telephelyük pedig He­ves. Vajon mi indította őket er­re a rendhagyó vállalkozás­ra? ★ Ahogy megállunk Hevesen az új MÁVAUT-pályaudvar mellett, alig kell néhány lé­pést tenni, hogy eljussunk Csapó László gépkocsivezető otthonába. A hatalmas udvar túlsó vé­gén kopogtatunk be. Fiatal asszony nyit ajtót, majd be­tessékel a tágas szobába. Kö­rülnézünk. Középen kis ke­rek asztal, körülötte székek- Igen, itt elfér a tíz ember: négy férfi feleségestől, ketten pedig magányosan. J uhász Mihály egyedül él, agglegény. Gazsi Ferenc Kaiban lakik, 6 azért jön a felesége nélkül. Igaz, Majoros István sem helybeli, de ő Boconádról mindig elhozza magával a fe­leségét. Ha beszélgetés to­vább tart, mint ahogy gon­dolták, akkor megalszanák Hevesen, és csak reggel men­nek haza. A házigazdán kívül még Pokovai József, Góbor Sán­dor és Gulyás László tartozik a társasághoz feleségestől. Csapó László éppen most szállt le a hatalmas csuklós autóbuszról. Negyven perc múlva indul vissza Gyön­gyösre. Ezt a kis pihenőt használjuk ki arra, hogy be­szélgessünk. — Azelőtt is összejöttünk mi, férfiak — mondja. — De hát ez nem tetszett az asszo­nyoknak. Mindig zsörtölőd­tek. Hol voltatok ilyen soká­ig? Miért kell abban a büdös kocsmában ülni órákon át? Mondtuk mi. hogy a brigád.. a felajánlás... mert meg kell tárgyalni az aktuális politikai eseményeket.. ezt vállaltuk. Csinálni kell tehát. Hová menjünk? A feleség azonnal rávágta: — Gyertek ide, hozzánk. — Annyian? És mit szól fchez a többi asszony? A brigád tagja: sem húzó­doztak a furcsa ötlettől. Ott­hon mindenki előhozakodott vele, amiből újabb vita szár­mazott. Miért mindig Csa- póélcnál legyenek? Járjanak felváltva egymáshoz. És az asszonyok se maradjanak ott­hon. Neki is kell néha egy k's kikapcsolódás. Így született meg ez a kü­lönös szeminárium. Különös azért, mert végeredményben baráti társaságról van szó, mert ezeken a találkozókon nincs semmi formalitás, nincs hivatalos napirend, nem kell jelentkezni a hozzászólások­ra, kötetlenül mondja el min­denki a gondolatait. — Az asszonyok is bekap­csolódnak a vitába? — Hajaj! Ök a legnyelve- sebbek — feleli Csapóné. — Ök mindenre tudnak valamit. Piacon, az üzletben, a tsz-. ben mindig szóba kerül a po- litika. Van, aki így, van, aki I úgy mondja. Ahogy hallot­ta vagy ahogy gondolja. Aztán csak izgatja az embert, hogy is van ez tulajdonkép­pen. Mi is brigádban dolgo­zunk, nekünk is van felaján­lásunk. Aztán, tudja, az asz- szonyok mindig izgulósabbak, könnyebben megijednek, a férfiak pedig jobban átlátják az események lényegét. Mi­lyen jó aztán másnap, a munkaszünetben, ebéd idő­ben elmondani az asszonyok­nak, amit előző este itt meg­vitattunk. Általában este nyolc óra körül kezdenek el gyülekez­ni a brigád tagjai. Addigra már terített asztal várja őket, pogácsa, sós-stangli, no, meg néhány üveg sör. Valamivel kínálni kell a vendégeket, utóvégre ez mégsem hivata­los szeminárium. Előbb mindenféléről be­szélgetnek, ahogy ez lenni szokott az ilyen baráti talál­kozóknál. Az asszonyok a piacról, a gyerekekről, áz árakról és a ruhákról, a fér­fiak inkább a munkájukról, a brigád teljesítményéről. Aztán, szinte észrevétlenül eljutnak a politikához. — Láttad a televízióban...? Hallottad a rádióban...? Most csakugyan töviről he­gyire meg lehet vitatni min­dent Aztán később valaki be­kapcsolja a rádiót, és ha jó zene szól, még táncra is per­dülnek. Ez van tehát Hevesen a Csapó-brigádnál. Szokatlan és furcsa az egész. De ha jól belegondo­lunk, nem is olyan különös. Lényegében a szocialista cí­mért küzdő brigád egyik, őri­ként vállalt kötelezettségének találtak új formát a hevesiek, hogy az asszonyok se ideges­kedjenek magukban otthon. Így kötötték össze a kelle­mest a hasznossal. Egyébként is, a politizálás hozzátartozik mindennapi életünkhöz. Nincs olyan tár­saság, ahol valamilyen for­mában, valamennyi ideig szó­ba ne kerülnének a világ ese­ményei. A Csapó-brigád ösz- szejöveteleinél pedig ezzel előre számolnak. Ennyi az egész. G. Molnár Ferenc mégsem rendezkedhettünk be — éppen a kis földterület, a kisüzem szüle keretei miatt. — Talán egy nagyon jel­lemző példát mondhatnék el — folytatja. — 1960-ban, szövetkezetünk megalakulá­sakor, alig több mint 11 fo­rintot fizettünk egy munka­egységre. Tavaly már 42 fo­rintot ért egy munkaegység. Ez a fejlődés tagadhatatlan jele. De ha hozzáteszem azt, hogy a munkaegység értékét maximum 45 forintig tud­nánk feltornászni, akkor már nyilvánvalóan kitűnik, hogy távlatban még nem megoldás a kisüzemi gazdálkodás. Ezért szavazott tagjaink nagy része az egyesülésre. — A nagyüzem milyen előnyökkel jár? — Lehetőségünk lesz a sza­kosodásra. A mi szövetkeze­tünk a nagy szövetkezet üzemegysége lesz. s szeret­nénk növendékmarha-hizla- lással és juhtenyésztéssel fog­lalkozni. Ehhez a férőhelyek biztosítva vannak. Másrészt a felszabaduló területeken 1öbb takarmányt tudnánk majd termelni. A másik fon­tos tényező az. hogy a jövő­ben a beruházások nem ap- rózódnak szét. — Mit várnak az egyesülés első közös évétől? — Tagjaink tisztában van­nak azzal, hogy az első év nem lesz könnyű. Türelemre, megértésre lesz szükség. Azt szeretnénk, ha az első évben tudnánk a szintet tartani, a tagság jövedelme nem csök­kenne. A további éveikben pedig nyilván mindenki azt szeretné, ha a nagyüzem elő­nyei kibontakoznának, s ez megmutatkozna a jövedelem­ben is. — Bíznak-e az emberek ebben? — Mit mondhatnék? Je­lenleg 220 tagunk van. ebből több mint kétszázan szavaz­tak q valóban nagyüzemi gzdálkodásra. (kaposi) Ma már mindez a múlté. Csend veszi körül a mozgal­mat, a néhány évvel ezelőtt oly aktívan, lelkesen próbál­kozók ma passzívan, nem ;s kevesen megsértődve letett ék a lantot. Több sokszorosan kitünte­tett újítóval beszélgettem a napokban. Mi az oka a kö­zömbösségnek? Miért nem újítanak? ötlethiány, vagy magatartás ez a visszahúzó­dás? Hosszú panaszlistát lehetne összeállítani a válaszokból. Ha egyikben-másikban van is némi túlzás, de alapjában véve igazuk van. A vélemé­nyekből néhány megjegyzés. „Erkölcsileg, anyagilag sem becsülnek meg”. ..Az újítási díjat a részesedési alapból fizetik, eddig sem mérték bő­kezűen, most meg a felét sem adják meg.” „Ha túl jó az öt­let, az „okosok” előbb rossz­nak tartják, majd egy év múlva két hajszálrugónyi mó­dosítással magukénak vall­ják.” „Egy évvel ezelőtt ad­tam be egy újításomat, még ma sincs vele semmi.” „Sok­szor az is elég lenne, ha csak egy könyvet, vagy egy okle­velet adnának az ötletért”. „Túl hosszú a kifutási idő, hónapok telnek el, míg vala­ki is kezébe veszi.” „A szak- szervezet is többet tehetne az újítók érdekében.” Az elmondottak bizonyítá­sára csak két példa a vastag példatárból: a Mátraalji Szénbányák visont^i gépsze­relési üzemében 1967. első felében 42 újításból 12-t va­lósítottak meg, az idén be­adott tizenötből egyet sem. A Mátravidékí Fémművek egyik „brigádjának” újítása évi 500 ezer liter víz megta­karítását jelentené. Ennek el­lenére mindössze 400 forintot ajánlottak fel újítási díjként. Természetes, és ezt az újí­tók is tudják: egy-egy ötlet lehet rossz, célszerűtlen, gaz­daságtalan. Ezzel az újítók is számolnak, és el is fogadják a tényekkel alátámasztott vé­leményeket. Ilyen esetekben a legritkábban kerül sor vi­tákra. de ha jó az újítás, egy jó ötlettel máris kezdetét ve­szi a huzavona. És ha az el­mondottakhoz még hozzá- . vesszük az újítók idézett vé­leményeit, akkor nem kell to­vább bizonygatni, hogy miért . is csökkent az újítások szá­ma, miért álltak le az újítók. Nagy kár. A milliók elvesz­tésén kívül a lelkesedésük is odaveszett. A néhány évvél ezelőtt még versenyként fo­lyó újítómozgalom sajnos ma sportnyelven szólva: kiesett a bajnokságból. Vajon mi­ért? Egy alapos vizsgálatot, akár az egész újítási rend­szert megreformáló, megvál­toztató újítást mindenképpen , megérdemelne. De minél előbb! — k — Téli könyvvásár Kornis Pál, a Művelődés- ügyi Minisztérium Kiadói Fő­igazgatóságának helyettes ve­zetője pénteken a Magyar Sajtó Házában elmondta az újságíróknak, hogy a most kezdődő téli könyvvásárra 98 féle újdonságot hoznak forgalomba a kiadók. Az együttes példányszám csak­nem 1 900 000. A karácsonyi vásárlások­hoz könnyítésül mintegy 400 ezer példányban kétféle könyvjegyzéket juttatnak el az olvasókhoz. Az egyik a téli vásár újdonságain túl to­vábbi 200. a közelmúltban megjelent értékes könyvet ajánl. A másik színes össze­állítású, új gyermek- és ifjú­sági könyvekről készült. Lefokozunk Van jó és van rossz. Van ugyebár szerencsés cs szeren­csétlen, kiemelkedő, eredményes és eredménytelen. Sok minden ilyen van, amit együttesen „alap- fok”-nak nevezünk. A nyelvtan­ban. Még az egykori magyar nyelvtanban Is, meg a mai ide­gen nyelvtanokban is. Mert a mai magyar nyelvtanokban, amelyeket már nem írják, csak beszélik és gyakorolják, már semminek sincs alapfoka, közép­foka is aligha, hanem csak és rendszerint felsőfoka. „Leg”--e van neki. Az van neki 1 e g-iu- kább. Mert mi és manapság már nem is csak fokozunk, hogy azt mondja: jobb, hanem mi azt mondjuk egyenest és rögtön, hogy a le g-jobb. Mi, kérem, lefokozunk. Mert mi már fokoz­ni is felsőfokban fokozunk. Kis nép vagyunk, de fokunk van, ha fokosunk már nem is használa­tos, csak mint múzeumi tárgy. De jő is, hogy nincs, mert ilyes­féléket írna a magyar sajté, egy kocsmai verekedés kapcsán: „Sumi Jóska, ieglobogósabb ga­tyás gyerek a faluban, elővette a legfokosát és ügy leginkább oda­suhintott Pocok Dani legtetejébe, hogy az még a legvalószínűbb, hogy neki is rendkívüli felsőfo­kon feltűnt.. Ha nincs fokos, van a kiskésit neki akkor kis kés, nálunk ter­mészetesen a legkisebb kiskésit annak a kis késnek. Mert oálunk valaki nem sikert ér el, hanem a legsikeresebb sikert a sikeresek között. Nálunk nincs eredmény, nálunk már csak legeredmény, sőt, legeredményesebb eredmény van. Ami rossz, az nyilvánvaló, hogv az a legrosszabb, nekünk nem elég a jó — á, mi mohó egy nép vagyunk! — nekünk a leg­jobb a legjobb. Van eszünk, nem mondom, sőt: nekünk van á legeszebb eszünk, s a világon legjobb leg­felső fokunk. (—ő) A monopolhelyzetben levő gyárnak sem fe­nékig tejfel! Nem, ezt igazán nem lehet mon­dani ,.. Hallgassák csak meg tt NIKMÜ, a Nikkel­ipari Művek esetét. Ú, milyen büszkén nyilat­kozott a vezérigazgató annak idején: ..Orszá­gos vállalat lettünk. Cégünk gyakorlatilag a teljes magyar nikkel- ipar fölött rendelkezik. A hajtűtől a nikkele- zett elefántig minden a mi gyárainkban ké­szül”. Addig nyilatkozott, amíg azon vette észre magát: a sajtóban mind hangosabban olyan hangok hallatszottak, hogy a nikkeliparban valami nincs rendjén. A NIKMÜ vevőinek egyike-másika panasz­kodott, hogy nem kapja meg idejében a nikkel- szállítmányokat. ami nem lett volna baj. ha hozzá nem teszi: ..Va­jon a késedelmes szál­lításban nincs-e szere­pe annak, hogy a szál­lító cég monopolhely­zetben van a piacon?” így kezdődött. De a tüzérségi tűz a NIKMÜ monopolhelyzete ellen tovább erősödött. Idéz­zük az idevonatkozó sajtóközlemények cí­meit: „Eszik, nem eszik — nem kap mást. AU cím: NIKMÜ-éknél va­lami bűzlik ..Árukí­nálat, vagy ultimá­tum? A NIKMÜ azt tesz, amit akar”. „Mammutvállalat —• agyaglábakon”. Még ilyen bulvár hangú dm is akadt: „Választhat: vagy a NIKMÜ-töl rendel — vagy sehon­nan!” A Nikkelipari Művek vezérkara akkor lett csak igazán ideges, amikor gazdasági kori­feusok nyilatkozatai­ban is felbukkantak hasonló hangok. „Meg kellene vizsgálni — hangzott az egyik bal­jós célzás —, nem kel- lene-e egészséges ver­senyszellemet. létrehoz ni, hogy az megakadd lyozza a monopolhely zettel szükségképpen együtt járó kényelmes­kedést”. Ez a lövés talált. 4 NIKMÜ vezérkara egy emberként ugrott talp­ra. A vezérigazgató sza­vai vészkiáltásként sü­völtöttek végig a ta­nácsteremben: — Valamit tenni kell... Néhány hónap múl­va a nyilvános bírála­tok elcsendesedtek. Nem emlegették már a NIKMÜ monopolhely­zetét, mert az meg­szűnt. Történt pedig ez a következőképpen. A NIKMÜ vezér­igazgatója kijelentette: — Ha verseny kell — csinálunk mi! A vállalatból kivált a kettes számú gyár­részleg és NOVA- NIKK néven nagy rek- 'ámkampány közepette megjelent a piacon. A NOVAN1KK igazgató­ja (korábban a NIKMÜ főtechnológusa) sajtó- fogadást tartott, s ott így nyilatkozott az új­ságíróknak: ..Megtör jük az öreg, fogatlan oroszlán monopóliu­mát”. A NIKMÜ ve­zérigazgatója azonnal válaszolt a támadásra: „Nagy hagyományok­kal rendelkező cégünk nem fél a nikkelipar holmiféle konkuren­ciájától. Évtizedes gyár­tási tapasztalataink ga­rantálják termékeink minőségét”. A NOVA- NIKK sem maradt adós: „Mi nem évszá­zados ócskaságot gyár­tunk. Új gyár — kor­szerű termék!"... Zártkörű banketten ünnepelték a NOVA- NIKK megalakulásá­nak egyéves évforduló­ját. Az asztalfőn a NIKMÜ vezérigazgató­ja ült. ő mondott po- ’árköszöntöt: — Ürítem poharamat a mi kedves gyerme­künk és kíméletlen versenytársunk,, az egn. esztendős NOVANIKK egészségére Csak azt kívánom: támadjatok minket teljes erőből, szidjátok gyártmá­nyainkat, aminthogy mi is ékesszólóan fog­juk ócsárolni a ti ké­szítményeiteket. Ami­óta megindítottuk egy­más ellen ezt az ádáz harcot, nyugton hagy­nak bennünket. Mi több: nincs messze az idő, amikor a közvéle­mény újra követelni fogja a nikkelipar nagy családjának újraegye­sülését! ... A sajtóban ismét na­pirendre került a nik­kelipar helyzete. Idé­zünk néhány jellemző címet: „Áldatlan test­vérharc a Nikk-szak- mában”. „Nem kon­kurencia kell — ha­nem nikkeláru!” A helyzetet azonban leginkább egy ifjú köz­gazdász cikke jellemez­te. A nikkeliparban a két szembenálló válla­lat versengése nem járt azzal a jótékony hatás­sal. amit vártak tőle. A NIKMÜ és a NOVA- NIKK közti konkur- renciaharc negatív kö­vetkezményei a köz- gazdasági elméletek egész sorát döntötték halomra. Valószínűién olyan úi rejtélyes tör­vényszerűséggel állunk szemben amrtynrk mé­hjehh érteimét egyelő­re még mm. vagyunk képesek megfejteni”. cnevn

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents