Heves Megyei Népújság, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-06 / 261. szám
John Reed: A forradaloi előestéjén szeptember 28-án, csütörtöTöredékes beszámoló a rigai fronton tett látogatásról, közvetlenül a szocialista forradalom előtt. 1. ÜTŐN A FRONT FELE A balti vasútállomás főnöke külön első osztályú fülkét tartóit fenn nekünk, az „Amerikai Missziónak”, ahogy bennünket nevezett. Egy óhitű pap, aki önkéntes egyházi teendők ellátására ment a lövészárkokhoz, alázatosan kérte, hogy társaságunkban utazhassák. Nagy darab, egészséges ember volt, kedves mosolyú, hatalmas, vöröses szakállal, legyürhe- tetlen beszélőkedvvel. — Eto verno! — így van! — mondta, s leheletnyit sóhajtott. A forradalom meggyöngítette az egyház hatalmát a tömegeken. A tartalékosok sapkáján azelőtt kereszt volt, és a felírat: „Za veru, carija, i otyecsesztvo ’ — „A hitért, a cárért és a hazáért”. Hát, a „hitet” is leszaggatták a többivel... A fejét rázta. — Az imák régi szövegében az istent a „Mennyek Cárjának” nevezték, a Szűzanyát pedig „Cárnőnek”. Meg kellett változtatnunk — az emberek nem engedik az istent így megsérteni — mondták. .. Aztán a hadseregben végzett munkájáról kezdett beszélni: — A tábori imában a pap a békéért imádkozik, a világ minden népe számára. A katonák pedig azt kiabálják: „De azt is vegye be, hogy hódítás és jóvátétel nélkül!”... Es jaj annak a papnak, aki nem a katonák imáját mondja! A vonat hosszú ideig álldogált minden állomáson, hogy az utasoknak idejük legyen njgginni egy csésze teát és le- nyelni az ételt a túlzsúfolt várótermek gőzölgő, vidám zsibongásában, A pap Taskentben lakott feleségével és öt gyerekével. Mesélt a „Tolvajirodá”-ról, erről az egyedülálló intézményről, ahol a megrabolt áldozatok átvehették tulájdon- kájukat, ha készpénzben megfizették annak ellenértékét, igaz, húsz százalék engedménnyel. .. Egy kövér polkovnik elmondta, hogy német és osztrák hadifoglyok bizottsága Moszkvában nyolcórás munkanapot követelt — és meg is kapta! Olyan hírek terjengenek, hogy a katonák a fronton otthagyják sáncaikat és hazamennek pokrov ünnepére, október elsejére — ami négy nap múlva lesz. Mi történik, ha az orosz katonák milliói egyszerűen abbahagyják a harcot és elindulnak a városokba, a fővárosba, falvaikba? — Elvesztünk — dörmögte az öreg polkovnik. A franciául beszélő tiszt — elméleti forradalmár — udvariasan, de hevesen vitatkozni kezdett vele. A pap elmondott egy egyszerű rabe- lais-1 történetet a katonáról, aki azzal csábított el egy parasztlányt, hogy a gyerek majd generálisnak születik.., Már későre járt, a lámpák homályosan és hunyorogva égtek, a vagonban hűvös lett. A pap dideregni kezdett. — Hát — mondta vacogva — túl hideg van ahhoz, hogy ébren maradjunk. És úgy ahogy volt, lefeküdt, csak hosszú szoknyája födte be, és máris hortyogott. Kora hajnalban ébredtünk, elmeredve és zsibbadtan. A nap áttúnt a homályos ablakokon. Bejött egy kisfiú, teát árult, cukor helyett csokoládéval. Vonatunk már Észtországban döcögött. 2. VOJTINSZKIJ, A FÄIIADHATATLAN A második emeleti nagyte- jpsoaben, lázas írógépkattogás, futárok és küldöttségek jövés-menése közepette működött a Tizenkettedik Hadosztály agyközpontja, az ISZKO- SZOL, ez a spontán keletkezett demokratikus szervezet, amelyet a katonák hoztak létre. Az egyik íróasztal mögött, zsidós arcú, jókötésú fiatal hadnagy állt, kezével idegesen beletúrt őszes hajába, miközben majd elborította az izgatott panaszáradat. A fronthadosztályoktól jött négy küldöttség — nagyrészt közkatonák, itt-oTt néhány tiszt — rontott neki egyszerre; az egyik hadosztálynak már alig van csizmája — hatszáz párat ígértek, de csak hatvanat küldtek; egy másik küldöttség rongyokba burkolt szónoka azt panaszolta, hogy a tüzérségnek már kiosztották a téli bundákat, de a lovasság még mindig a nyári mundérban jár... — Da, de — válaszolta a hadnagy bizonytalanul. — Szicsász, szicsász. Azonnal írok a népbiztosságnak. Egy kis asztalkán újság és brosurahalmaz tornyosul. Arrébb egy katona ül a törött széken és hangosan olvassa fel, mit ír az Izvesztyija — az összorosz Szovjetek Pé- tervári Végrehajtó Bizottságának hivatalos lapja — az új kormány megalakulásáról. Amikor felsorolja a kadét minisztereket, a hallgatók nevetésbe, gúnyos kacagásba törnek ki. Az ablaknál Voj- tinszkij, a Tizenkettedik Hadsereg helyettes politikai biztosa áll, katonai szabású kabátja állig begombolva. Kék szeme vastag szemüveg mögül villan elő, ő a híres szibériai száműzött, a Szmertniki szerzője, — A munkám — mondja nekünk — az, hogy létrehozzuk azt a katonai gépezetet, amellyel visszafoglaljuk Rigát. Pedig a körülmények borzalmasak. A hadsereg mindenben szűkülködik — nincs élelem, ruha, lábbeli, lőszer. Az útak rettenetesek, és már két hete állandóan esik. A trénlovak halálra fáradtak, ki vannak éhezve és legfeljebb csak annyi kenyeret tudnak cipelni, amennyi ahhoz elég, csak, hogy éhen ne haljunk. De a legkomolyabb hiányt röpiratokban és újságokban szenvedjük... Erre szükségünk van a harci szellem fenntartásához. A bizonytalan hangulat miatt sokan egyszerűen letették fegyverüket és hazamentek... Vojtinszkij már harminchat órája nem aludt! És mégis, valósággal sugárzott belőle a friss energia, amint búcsúzóul szalutált és leszaladt a lépcsőkön sáros kocsijához — negyven mérföldes útra kellett mennie, át a sártengeren, a közelgő vihar árnyékában, hogy eldöntsön egy vitát közkatonák és tisztek között. 3. VEDENBEN Künn esett, és az ezernyi csizma szétnyomta az utcák sarát a járdákon, úgy, hogy járni is alig lehetett. A várost besötétítették az ellenséges repülők elől; csak a redőnyrésekből hatoltak ki fény- pászták, a rolók tompa vörösben ragyogtak. A szűk utca olykor egészen váratlanul kanyarodott. A sötétben folyton vonuló katonákba ütköztünk, megannyi cigarettaparázsba. A közelben teherautóoszlop haladt el, valami hadi szállítmány. Viharos dübörgéssel száguldott tova a komor feketeségben, miközben legyezőszerűen szétfröcskölte a sarat. Valaki éppen előttem gyújtott gyufát, és láttam, hogy egy katona fehér papírt ragaszt a falra. Kísérőnk az ISZKOSZOL-ból felkiáltott és odarohant, felkattintotta zseblámpáját. Ezt olvastuk:’ „Katona Elvtársak! A Munkás- és Katonaküldöttek vendem szovjetje kön négy órakor a parkban GYŰLÉST tart.. ★ A kis szállóban a félig mohó, félig rettegő tulajdonos azt mondja, hogy nincsen szoba. — És az ott mi? — kérdezte barátunk, miközben az egyik ajtóra mutatott. — Az a parancsnok szobája — hangzott a kurta válasz. — Az ISZKOSZOL lefoglalja. Meg is kaptuk. A teát egy vén parasztasz- szony hozta be nekünk, vizenyős szemével ránk lesett, kezét dörzsölte és németül gagyogott. — Maguk külföldiek — mondta — hála a magassá- gos istennek. Az itteniek nem akarnak fizetni. Felénk hajolt és rekedten suttogta: — Ö, bárcsak sietnének a németek. S a becsukott zsalugáterek mögött, ahogy lefeküdni készültünk, hallottuk a német tüzérség távoli dörrenéseit, amint egyre lövik a lesoványodott, rongyokba öltözött, éhező orosz katonák vonalait, akiket kínzott a kétely, a fé-1 lelem, a bizonytalanság, akik ott rohadtak és haldokoltak I az esőben, mert hitték, hogy j így megmenthetik a forradal- mat... i. ÚTBAN A FRONTROT, Amikor a pályaudvaron üldögélve vártuk a pétervári vonatot, kollégámnak, Wíl- liamsnek az az ötlete támadt, hogy szétoszthatnánk felesleges cigarettáinkat. Le is telepedett egy kofferra, elővett egy nagy dobozt és nyájas hangokat hallatva, kínálgat- ni kezdett Több száz katona volt körülöttünk. De csak né- hányan jöttek oda hozzá, bizonytalanul. vettek maguknak, de a többi a helyén maradt és Williams hamarosan egyedült ült egy folyvást táguló kör közepén. A katonák kis csoportokba verődtek, halkan beszélgettek. Hirtelen három önkéntes közeledett feléje, puskájukra tűzött szuronnyal, fenyegetően. — Maga kicsoda? — kérdezte a vezetőjük. — Miért osztogat cigarettát? Ml maga? Német kém? Vesztegetni akarja a forradalmi orosz hadsereget? A peron tömege pedig mögéjük tolult, lassan bekerítette Williamst és az önkénteseket, hangosan átkozódtak — bármelyik pillanatban készek lettek volna szétszedni őt... Fordította: Raáb György John Reed (1887—1920) az amerikai munkásmozgalom harcosa, író, újságíró, a „Tíz nap, amely megrengette a világot” című világhírű szerzője. Haditudósítóként volt szemtanúja a forradalmi eseményeknek. Göndör haja mintha egészen az áliáig folytatódna, körszakáll fut végig az arcán, olyan Fidel Castro- szakáll. A fiatalembert ismerem éppen ezért meglepett a szokatlan arc- díszes találkozás. — Régóta növeszted? — Másfél hónapja. — Jézusom, de csúnya vagy! — kiált fel az utcán egy nöismerőse, amikor előttünk elhaladva, felismeri szakállasán. — Látod, — mutat a nó után — mindenki csodálkozik rajta. — Otthon mit szólnak? — Morognak érte. — A munkahelyen? — Megszólnak, de lassan megszokják. — Divat a szakáll? Nem. — De neked tetszik? — Ha mindenki szakállat növesztene, nekem most borotvált lenne az arcom, és akkor a Csupasz képért ugyanúgy csodálkoznának rim, mint most a szakai iámért. I reform és a közvélemény N em matematikai képletekkel kifejez- nyai és még nem érintette őket az átalaku- hető, vagy központi nyilvántartások- lás szele, ban kartonokon rendezhető jelenségekből áll Sorolhatunk példákat. Figyeljük csak a a közvélemény. Ezernyi szála és ezernyi piacokon bevásárló jobb és olcsóbb árut ke- csatomája átszövi egész társadalmunkat; reső háziasszonyt Ha valahol gyenge minőminden jelenség hatással van az emberekre ségű és drága zöldséggel, vagy gyümölccsel és minden ember befolyásolja a jelensége- találkozik, akkor e jelenséget többnyire nem két akkor, amikor véleményt alkot és külö- az új mechanizmusra „keni”. Hasonló mó- nösen, ha véleménye alapján cselekszik. Ezt dón nem a reformot, hanem a választékot lehet és kell figyelembe venni, ha arra a kifogásolják a bútorüzletekben, ha nincs kérdésre akarunk választ keresni, hogy a elég áru, más esetekben ugyanígy mérgelód- gazdaságirányítási reform eddig eltelt há- nek a hiánycikkek miatt, vagy türelmetlen- romnegyed évét miként ítéli meg közvéle- kednek az építőanyagok elégtelensége fölött ményünk. — és így tovább. Emlékezhetünk még rá: egy évvel ez- Naponta mérjük életünk anyagi feltéte- előtt milyen jó értelemben vett izgalom töl- leinek változását és kétségtelen, hogy ilyen tötte el a társadalom legkülönfélébb rété- irányú kritikai érzékünket is erősítette és geit. Mindenekelőtt az a kérdés volt izgal- most is fejleszti a reform. Sok szó esett már más számukra, hogy vajon miként érinti az az egyes állampolgárok közgazdasági gon- egyes emberek egzisztenciáját, az egyes ré- dolkodásának jelentőségéről. Hát íme: ilyen tegek életszínvonalának alakulását a reform? gondolkodás kezd bennünk meghonosodni Kilenc hónap még vajmi kevés idő egy talán olykor még ösztönösen, de leggyak- ilyen nagyszabású gazdasági átalakulás meg- rabban tudatosan. És ami nagyon Jó, hogy valósításában. De arra már elegendő, hogy ez a gondolkodás nem korlátozódik csak a közvélemény nyugodt tárgyilagossággal ér- szakemberekre; nemcsak az állami, az ipari, tékelje a fejleményeket, és hogy az emberek a vállalati, a mezőgazdasági vezetők tulajszázezrei jó légkörű vitákon beszéljék meg donsága, hanem kiterjed a gazdasági élet tapasztalataikat, javaslatokat tegyenek és szereplőinek millióira. keressék saját tennivalójukat. A közvélemény magába fogadta a refórAz ezeken a vitákon megnyilvánuló és a mot és ugyanez a közvélemény behatolt szemléletek egységében kifejeződő nézetek gazdaságirányítási rendszerünkbe, hogy a igazolják legjobban, hogy nem lanyhult, ha- maga erejével állandóan formálta alakítsa nem tovább fokozódott a reform iránti ér- azt. Talán ez a kölcsönhatás az első és leg- deklődés. Nemcsak a kezdeti sikereket és nagyobb bizonyítéka törekvéseink helvessé- eredményeket írjuk a reform javára, hanem gének és a legjobb biztosítéka a továbbha- a bajokról és a gondokról is űgv beszélünk, ladásnak. mint olyanokról, amelyek a múlt maradvá- (H, L.) Ápcon is érdemes versenyezni VALAMIVEL több mint négy és fél évvel ezelőtt, az újságíró súlyos szavakat vetett papírra Apcon: „... egészségtelen szellem mérgezi, rontja a munkaverseny, ezen belül a szocialista brigádmozgalom légkörét ...” S következésképpen feljegyezte azt is, hogy a Fémtermióban a legutóbbi két esztendő alatt hatról négyre apadt a megtisztelő címért versenyző csapatok száma. Azóta — így mondják — sok víz lefolyt a Zagyván is, s a partjára települt gyárnak nemcsak a neve változott meg. Korbéli Lajos, a Qualität Könnyűfémipari F eldolgozó Vállalat Igazgatója ma már a munkaversenyt illetően is meglehetősen egészséges fejlődésről adhat számot. Az idén például — csupán Apcon — a tavalyinál kétszer- te népesebb a „mezőny” s így a pesti gyáregységgel együtt összesen 37 brigád 467 dolgozója iparkodik a korábbinál jobb eredményekért. Időközben ugyanis sikerült tisztázni a vitás kérdéseket s a korábbinál kedvezőbb feltételek között visszatért Apcra is a versengő kedv. Egybeverbúválták megint a széthullott karbantartókat, akik hónapról hónapra ismét bizonyítják régi hírüket. A jelenlegi hét szocialista brigádból az egyik övék — s nem is akármilyen: az év végéig 100 ezer forintos megtakarítást ígér! Az pedig külön örvendetes, hogy a villanyszerelőktől nem maradnak messzire Feketéék, vágj éppen Hepp Jánosék sem, akik ugyan még csali „egyszerű” munkacsapatban teljesítik feladataikat, de az éves vállalásaiknak több mint kilencven százalékát már megvalósították! TERMÉSZETESEN nemcsak a tmk-üzemiekről beszélget most elégedetten a vállalat igazgatója, hanem u többsekről is. A legjobbak között emlegeti Zeínik Istvánékat, akik idei megbízatásaikon tül — sok más mellett — 50 kípró- bálatlan szerszámon végeztek próbanötéseket társadalmi műszakban ... a közös célokért. Kiss Gézáék érdeme, hogy az egy tonna súlyú késztermék előállításához szükséges munkaidőt jelentősen csökkentették, ezzel pótolták korábbi lemaradásukat s az év eleji fogadalmukat teljesen valóra váltották. Az „öntvénykikészítók” — Radócz Mihály „Alkotmány” brigádjának tagjai — az első félévben s utána is száz százalékon felül teljesítették programjukat, Tiszóczi Imréék pedig különösen a harmadik negyedévben jeleskedtek. amikor az előírtnál 20,7 tonna sin-hegesztőporral gyártották többet. És sorolhatná még az érdemeket Korbéli igazgató — érdekes adatokat idézhetne a FÍAT-alkatrészek szerszámainak készítésében sokat segítő Bogdán Gáborék, a kísérletező és a 110 helyett 366 táx-sadalmi munkaórát végzett Nagy Mihály ék vagy mások krónikájából ha mint magyarázta — nem tűnne szerénytelenségnek. APCON AZONBAN NEM dicsekedni akarnak —, hanem további lelkes igyekezettel növelni az eddigi sikereket. A sikereket —, amelyek persze már régóta „kamatoznak”. Ebben az évben a „kamatból" sok más mellett 18 kiváló dolgozó kitüntetés jutott, az év végéig összesen 800 ezer forint összegű pénzjutalmat osztanak s a tavasz- szal minimum 25 napos nyereségrészesedésre számítanak. Így már érdemes versenyezni ... <Gy. Gy.) Tetemes betétnövekedést a vllágtakarékossági napon Az ország különböző megyéiből, városaiból, Budapest kerületeiből érkezett jelentések a világtakarékossági nap sikeréről számolnak be. Ezen a napon igen sokan váltottak új betétkönyvet, vagy szaporították megtakarított pénzüket. Egyes OTP- fiókokban a betételhelyezés a szokásos „hétköznapinak” többszöröse volt tgy például Nyíregyházán kétszáz új betétkönyvet váltottak. Jó eredményt hozott a Pest me^ei OTP ötletes „takarékossági staféta” akciója, amelynek nyomán 10 millió forinttal gyarapodott a megyében a lakosság betétállománya. (MTI) Szokatlan találkozások A Castro-szakállas — Érdekes az okfejtésed, beszélj! — Kérdezz! — Szakáll, egzisztencializmusból? — Nem. Még csak hippinek se szeretnék tetszelegni. — Akkor? Közelebb hajol, hangja kicsit zavart lesz: — Az a helyzet, hogy spórolok. __77 — I lyen külsővel, feltűnés nélkül nem jelenhetek meg nyilvános helyen, csak a legszűkebb ismerőseim körében. — És most az utcán? — Réggel anyám élsózta a rántottat és addig veszekedtünk, hogy lekéstem a banyászbuszt. most a helyi- járattal muszáj,.. — Elvből, vagy önszáműzetésben? — Másképpen nem lenne időre együtt a pénz. — Mennyit keresel? — Kettőezer-ötöt. — Pillanatnyilag mire gyűjtést? — Szögvasra, meg... _7? — H everót csinálok, csak a haszonvas-telepen nehéz az anyaghoz hozzájutni. — Lakás van7 — A szülőknél két szoba, először bútor kell bele. — Addig nem borotválkozol meg? — De, ha megvettem a magnót és megtanultam angolul legalább a szakirodalmat szótárból lefordítani. — Miért fontos ez any- nyira? — Milliót értékű angol elektromos m éröműeeert kaptunk az olajbányászathoz és a kezelést rám bízták... ★ Egyszer olvastam, hagy Victor Hugónak sürgős munkája akadt. Mittel nem bízott eléggé kitartásában, félig lenyiratta szakaitól és haját, az ollót pedig kihajította az ablakon. Addig nem ment el otthonról, amíg a haja és szakálla ki nem nőtt. Viszont a munkával elkészült. Fiatal ismerősünk szakállt növeszt, hogy szokatlan külseje távol tartsa a szórakozástól, hogy ez idő alatt bútorra gyűjtsön és nyelvet tanuljon. Sokszor nem is gondolni az ember, hogy a nevetségesnek tűnő dolgok mögött tiszteletre méltó erőfeszítések rejlenek. Simon Imre mmth> IMS. november szerda
