Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-12 / 214. szám
ARA: TO FILLER *tläg proletárjai, EG YRS ÜLTETEK, XIX. évfolyam, 214. szám AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA 1968. szeptember 12., csütörtök Egy katonafeleség levele a férjéhez ★ A fiatalok a munkáról, az Korszerűsítik, bővítik az egri iitötót érvényesülésről * Randevú a Kopasz Oroszlánban Az épülő, ú) kazánház. Hans Willis, a német szakember ellenőrzi az öntőhomokfelvonó méretét. Újjáépítik, új berendezésekkel egészítik ki az egri öntödét. Még 1965-ben a tervezéssel kezdődött az egri vasöntöde rekonstrukciója. A tervezés után egy éven belül a Német Demokratikus Köztársaságból. megérkeztek a szükséges gépek. A múlt év második felében hozzáláttak az öntödevállalat szakemberei a kivitelezéshez. Ezekben a napokban két német szakember is bekapcsolódott a munkába. Az átépítés célja a nehéz fizikai munka megszüntetése és általában a munkakörülmények javítása. Természetesen a rekonstrukció után a termelékenység is alaposan megnövekszik. Az elkövetkező időben az egri öntöde a jelenlegi 1400 tonna évi vastermelés helyett 2800 tonnát fog termelni szintén egy év alatt. Az átépítés ütemével Hesz János, a vállalat egri üzemének igazgatója elégedett. A legnehezebb szakaszon már túljutottak. Jelenleg a lég- technikai berendezést szerelik és előreláthatólag az év végére minden rendben lesz. A próbaüzem januárban— februárban megkezdődik, s 1969. második félévében már teljes kapacitással, mintegy 170 munkással működik i felújított vasöntöde. MAI iejjijxetiiiik Szeptember 12-én, csütörtökön délután a gyöngyösi MÁV Kitérőgyártó üzemben jó néhány meghívottat elvárnak arra a ta lálkozóra, amelyen a segítők és a megsegítettek foghatnak kezet egymással, hogy elérzékenyült hangon kimondja az egyik: Köszönöm! Ritkán lehet ilyen őszinte hálát érezni az emberek szavaiban, tekintetében, egész magatartásában, mint ilyenkor. Hiszen nem kisebb dologról van szó ezen a találkozáson, mint az egyetlen, megismételhetetlen, ezért a legdrágább tényről: magáról az életről. És ennek egyik legfontosabb feltételéről: a vérről. Ezrek és ezrek életét mentik meg ma már az orvosok, az egészségügyi dolgozók azzal, hogy pótolja': a sérült vagy a súlyos beleg vérveszteségét. Időnként panaszkodunk, hogy az emberek közömbösek egymás iráni, elidegenedtek a környezetüktőli a tárgyak birtoklásának bűvkörében élnek, bezárkóznak személyes környezetük légmentesen szigetelő „mágneses védöburka” mögé. Aztán elérkezik egy ilyen véradó—vérkapó találkozó, mint amilyen ez a gyöngyösi. Anyák hozzák el csöppségeiket, hogy elcsukló hangon, könnyekkel küszködve hálálkodjanak, felnőtt férfiak próbálják meghatottságukat palástolni, amikor előveszik az asztal alól a demizsont — igen: a demi- zsont! —, hogy átadják annak a szilcár, markáns arcú munkásnak, aki már ötödször, tizedszer nyújtotta oda a karját a vérvételre korábban, mert azokra a társaira gondolt, akik ott vergődnek a műtőasztalon, a kórházi ágyon, rendetlenül dobbanó szívvel, falfehér arccal, akiken elsősorban csak a vér segíthet, akiknek az élete forog kockán azokban a percekben. Az élete. A mások élete. És csak most értjük igazán, hogy a magunk sorsán érezzük: az élet, a létezés, a minket körülvevő világ szép, egyre szebb lesz, egyre több örömet, boldogságot nyújt — milyen nagyszerű dolog rácsodálkozni a napfényre, megmártózni a Balaton vizében, odaállni a gép mellé és dolgozni: ez az élet szép, ennek az életnek egyre nagyobb az értelme, ezért az életért érdemes áldozatot hozni — még vérrel is. Hogy minden rendes ember élvezhesse minél tovább az életet. Hiszen any- nyi értelme van ma már az életnekl (g. molnár) A szabadságharcosok védekezésre szoráfolták az aüeríkas-dél’Vietiaiüi haderőt SAIGON: A dél-vietnami szabadság- harcosok gyalogsági akcióikkal egybehangolt általános tüzérségi offenzíváját szerda hajnalban nagy siker koronázta. — A DNFF harcoló alakulatai az utóbbi hetek egyik legnagyobb fegyvertényét végrehajtva áttörtéit az ellenség védelmi gyűrűjét és behatoltak a kambodzsai határtól nem messzire fekvő Tay Ninh városába. A kétszázezres lakosú város utcáin huilámzanak a harcok a szabadságharcosok és az amerikai—dél-vietnami haderő védekezésbe szorított osztagai között. A DNFF az ország más területein is erőteljesen érezteti katonai jelenlé- . tét. A UPI jelentése szerint szerda reggel a Mekong delta-vidékén tűz alá vett egy kerületi székhelyet, egy fontos rádióállomást és egy repülőteret. Párizsi megbeszélések Szerdán délelőtt a párizsi .előzetes amerikai—északvietnami megbeszélések 21. ülésszakán Harriman, az amerikai delegáció vezetője beszédében megpróbálta kisebbíteni a dél-vietnami hazafiak harci sikereinek jelentőségét. Ezzel összefüggésben éles szavaikkal támadta a VDK kormányát, azzal vádolva, hogy „a saigoni kormány diszkreditálására” törekedve vég nélküli emberáldozatokra szánta el magát. Xuan Thuy, az észak- vietnami küldöttség vezetője, beszédébe]} ismét felszólította az Egyesült Államokat, hogy szüntesse be a bombatámadásokat cs az összes háborús cselekményeket a VDK ellen, máskülönben a párizsi megbeszélések továbbra is holt ponton maradnak és ezért az amerikai felet terheli a teljes felelősség. Utalt Johnson elnök keddi beszédére, amelyben megismételte, hogy „válaszlépés” nélkül nem szüntetik be Észak-Vietnam bombázását. Xuan Thuy cáfolta azokat a magyarázatokat, amelyek szerint Hanoi az amerikai elnökválasztásoktól vár kedvező fordulatot”. Mi már kijelentettük, hogy az elnökválasztás az Egyesült Államokban az amerikaiak ügye, azonban kudarcra van ítélve minden elnök tevékenysége, aki nem rendezi helyesen a vietnami problémát a vietnami nép alapvető nemzeti jogainak figyelembevételével. Xuan Thuy szólott a Dél- Vietnamban állomásozó amerikai expedíciós hadtest nehézségeiről és utalt arra, hogy a háborút ellenző több amerikai katonát kellett börtönbe vetni. Végezetül felszólította az Egyesült Államokat, ismerje el a nemzeti félsz abadítási frontot és vele vitassa meg a két felet érintő kérdéseket (MTI) 24 a külpolitikában AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK vezető napilapja, a New York Times, egy nappal azután, hogy Humphrey, demokrata párti elnökjelöltet bírálta a reális alapot nélkülöző, demagóg békeígérgetéseiért most a republikánusok elnökjelöltjét, Nixont támadja. Azzal vádolja őt hogy „gyanús politikai érdekből” ellenzi az atomsorompó-szerződés ratifikálást. amelynek ügyében most összeült a szenátus. Nemcsak az elnökség várományosa, Nixon pendít meg ismét keményebb húrokat, de a még hivatalban levő elnök, Johnson is. Legújabb beszédét washingtoni politikai megfigyelők egyöntetűen a kemény vonal megnyilatkozásának tekintik. Az elnök most New Orleansban szólalt fel és ismét határozottan a VDK elleni légi háború folytatása mellett foglalt állást. Fenyegetőzéseket intézett az európai szocialista országok, a Szovjetunió ellen is. ILYEN KÖRÜLMÉNYEK között nem csoda, hogy a világ egy másik neuralgikus pontján, a Közel-Keleten ismét nőtt a nyugtalanság. Olaj a tűzre, hogy ezekben a napokban mindkét amerikai elnökjelölt, Humphrey is, Nixon is, állást foglalt az USÁ-nak Izraelbe történő fegyverszállításai folytatása és fokozása mellett. őz Egri Járási Tanács végrehajtó bizottsága üléséről ielentjük: Napirenden: Bélapátfalva Szerdán délelőtt ülést tartott az Egri Járási Tanács végrehajtó bizottsága. Fő, napirendi pontként a Bélapátfalvi Cement- és Mészmű dolgozóinak szociális, egészségügyi, kulturális és munkavédelmi helyzete szerepelt. Zana Károly igazgató beszámolt a vb-tag- jainak a cementgyár jelenlegi állapotáról és válaszolt a feltett kérdésekre. A beszámolóból kiderült, hogy a bélapátfalvi cementgyár szociális, egészségügyi ellátása jó. C22» lUSfiymsr ffoesaseci© Alexander Dubcek, a CSKP KB első titkára szerdán fogadta a csehszlovák ifjúsági szervezetek vezetőit. Beszédében köszönetét mondott az ifjúság határozottságáért. és fegyelmezettségéért melyet a rendkívüli helyzetben tanúsított. Hangsúlyozta: káros lenne, ha az ifjúság csak az érzéseit venné fiÍ y elem be és a reménytelenég. a szkepticizmus felé hajZdenek Mlynar, a CSKP KB elnökségének tagja és a KB titkára is felszólalt a találkozón és hangsúlyozta: nem kell félni a fiataloktól, hanem inkább attól. neho'W valaki a fiatalokat és érzéseiket kihasználja, nehogy a fiatalság provokáció áldozatává váljék. Beszédében szólt arról. hogv a nemzeti fronton kívül politikai szervezeteknek nem lesz működésre lehetőségük Állandó orvosi ügyelet van; Az üzemi orvos heti 18 órában a dolgozók rendelkezésére áll, de munkaidején kívül is bármikor elérhető. A gyárban és a bányában műhelyenként elsősegélynyújtó ládákat szereltek fel. Bélapátfalván ebben az évben a fogorvosi rendelést is rendszeresítették. A gyár és a községi tanács igyekszik a kellő feltételeket megteremteni, a dolgozók sokoldalú egészségügyi ellátásához. Az üzemi konyha felszerelése és állapota megfelelő, a fürdők tiszták, ám az öltözők egyes üzemrészekben korszerűsítésre szorulnak. A gyári óvoda férőhelyei teljes mértékben kihasználtak. A cementgyár kultúrháza az üzemi dolgozók és a község lakosságának világnézeti nevelését és szórakoztatását szolgálja. A kultúrotthon önállóan működi!-^ a gyár és a községi tanács támogatásával. A kultúrotthonban működő könyvtár köteleim száma 4.360. Ezenkívül a üzem területén 12 letéti könyvtárat helyeztek eh A Bélapátfalvi Cement- é Mészmű javarészt öreg gc pekkel dolgozik. A gének rendbe hozására üzembiztos működésére évente 14 millió forintot fordítanak. A bánya korszerűsítésére húszmillió forintot. A kőbánya részleges gépe-: sítése már befejeződött. Gépesítették a pala-alagúti ra-; kodást és ezzel megszüntették a nehéz testi munkát. A közeljövő feladata: egy új öltözp felépítése. A gyár vezetői remélik, hogv a korszerű öltöző és fürdő építését 1969-ben megkezdik. Zana Károly Igazgató előterjesztése után vita következett. Több kérdés, észrevétel és javaslat után az Egri Járási Tanács végrehajtó bizottsága elfogadta a Bélapátfalvi Cement- és Mészmű dolgozóinak szociális, kulturális. egészségű évi és munkavédelmi helyzetéről szóló beszámolót. Tegnap, az Egri Járási Tanács végrehajtó bizottsága •'»számolt a lejárt határideiű '•b-hntározatokról, a két ülés között hozott elnöki döntésekről és a szeptember 19-i tanácsülés előkészítéséről is.