Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-21 / 222. szám

Népművelési törvény megalkotását javasolja a SZOT (Folytatás az 1. oldalról) dalmi, anyagi és szociális fel­tételeinek megteremtésével kell biztosítani. Bár több in­tézkedés történt, a helyzet ma még nem kielégítő. A mun­kás-paraszt fiatalok egyenlő tanulási jénaihoz nem minde­nütt járulnak az egyenlő fel­tételek. Az előadó szólt a felnőttek oktatásáról is, amelyben az utóbbi években visszaesés ta­pasztalható. Ezután a SZOT elnökségé­nek jelentése megemlíti, hogy a bérből és fizetésből élő dol­gozók kulturális ellátottsága egyenetlenül fejlődött. A rendelkezésre álló anyagi eszközök a reális MEXICO CITY: Huszonnégy órával azután,. hogy a mexikói kormány al hadsereg bevetésével kiürí­tette az egyetemi városrészt, több diákcsoport ismét meg­ütközött a főváros különböző részein a rohamrendőrséggel. Az összecsapásoknak eddig egy súlyos sérültje van. Kü­lönösen heves összetűzésre került sor a belügyminiszté­riummal szemben, ahol mint­egy kétezer főnyi tüntető tö­meg számos ablakot betört és órákra megbénította a forgal­mat. TEGUCIGALPA: Hondurasban a szakszerve­zetek általános sztrájkkal vá­laszoltak a nemrégen beve­zetett fogyasztási adóemelés­re. A heves tüntetésektől megrettent kormány ostrom- állapotot hirdetett ki. Több északi városban a felháboro­dott tömeg kőzáporral árasz­totta el üzleteket, gyárakat és kormányépületeket. BUENOS AIRES: Egy Buenos Aires-i esti lap értesülése szerint gerillacso­portok szervezkednek az or­szág északi részében. Tucu- man városkában a rendőrség csütörtökön reggel letartózta­tott nyolc személyt, akiknek két gépkocsijában több kézi­fegyvert és robbanóanyagot találtak. ULÁNBÁTOR: A Mongol Népköztársaság Nagy Népi Huráljának meg­hívására, pénteken Ulánbá­torba érkezett a Marian Spy- chalski vezette lengyel dele­gáció. SHREWSBURY: A rendőrség a kiéheztetés taktikájához folyamodott az­zal a 28 éves angol farmerrel szemben, aki csütörtökön el- barikádozta magát magá­nyos házában és feleségét, valamint négy kisgyermekét túszként fogva tartva fegyve­resen szembeszállt a rendőr­séggel. A házban nincs vízve­zeték és villanyáram sem. A rendőrök feltevése szerint James elmebeteg, és ha meg­makacsolja magát, talán egy hétig is kitarthat. JAKUTSZK: Mint a TASZSZ jelenti, Mirnában (Jakut ASZSZK) csütörtökön egy 95 karátos gyémántra bukkantak. Ez már a tizedik nagy gyémánt, amelyet az utóbbi időben Északkelet-Szibériában talál­tak. NEW YORK: Csütörtökön este időzített könnygázbombák robbantak New York-i Henry Miller Színházban ,.A kubai dolog” című darab előadása alatt. A könnyező, köhögő nézők pá­nikszerűen hagyták el a ter­met, a rendőrség pedig négy gyanúsítottat letartóztatott. igényekhez képest is igen kicsinyek. Ezért javasol­ja, hogy a nemzeti jöve­delem emelkedésének arányában rendszeresen és tervszerűen növeljék az ideológiai és kulturá­lis célokra, ezen belül a tömegkulturális felada­tokra fordítható összege­ket. Szervezetten kell hasznosí­tani azokat az új erőforráso­kat is, amelyeket a gazdaság- irányítás új rendszere nyi­tott meg. A szakszervezetek javasolják, hogy az Országos Tervhivatal a Művelődésügyi Minisztériummal és a SZOT- tal egyetértésben dolgozza ki a művelődési intézményekre és az új beruházásokra vo­natkozó kulturális normatí­vákat. A SZOT felkéri a Mű­velődésügyi Minisztériumot és a többi illetékes szervet, hogy vizsgálják felül a nép­művelés területén érvényben levő rendelkezéseket, és ahol szükséges, ott módosítsanak. A SZOT javasolta, hogy az egységes állami kul­turális tervbe vegyék fel a művelődési élet tenni­valóit, beruházási, fej­lesztési és szervezési fel­adatait. A népművelési törvény megalkotásával vizsgálják felül a népműveléssel kap­csolatos, érvényben levő jog­szabályokat. Arra is szükség van, hogy a Művelődésügyi Minisztérium fokozottabban hangolja össze az egyes szak­minisztériumok, főhatóságok művelődést érintő intézkedé­seit, az állami, társadalmi szervezetek ezzel kapcsolatos tevékenységét. Ezután vita következett, majd a SZOT ülése elfogadta az elnökség beszámolóját. (MTI) fl megyei tanács üléséről (Folytatás az 1. oldalról) haszna máris mérhető. A bi­zottság 11 esetben tartott át. fogó vizsgálatot. (Pl. a fo­gyasztók érdekvédelme, ta­nácsi és fmsz-kiskereskede- lem árufelkészülése, az új gazdasági mechanizmus be­vezetésének kereskedelmi ta­pasztalatai stb.) Jelentős részét képezi feladatuknak a megye idegenforgalmi fejleszté­sének és a különböző szervek munkájának ösz- szehangolása. Tervezik a magánkereskede­lem alakulásának vizsgálatát, s felmérik, hogyan intézik a különböző kereskedelmi szer­vek, vállalatok, a tanácsok szakigazgatási szervei a fo­gyasztók panaszainak orvos­lását. A tömegkapcsolatok szélesítése, a sokrétű infor­mációszerzés érdekében kere­sik azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével tovább javíthatják a kereskedelmi munka színvonalát, kultu­ráltságát. Vita és határozatok Az egyes beszámolókat, s hozzáfűzött szóbeli kiegészí­téseket hosszan tartó vita kö­vette. A felszólalók sürget­ték például a megyei köz­egészségügyi és járványügyi szolgálat munkájához szük­séges tárgyi és személyi fel­tételek biztosítását. A KÖ- JÁL-laboratórium hiánya fontos és mondhatni életbe­vágó vizsgálatok lefolytatá­sát késlelteti és nehezíti. Többen hangsúlyozták a fo­gyasztói érdekvédelem fon­tosságát. Felszólalt a vitában Hazai Béla is, aki az ellen­őrzések fogyatékosságaira fi­gyelmeztetett. Laza az ellenőrzés és a felelősségre vonás túlzot­tan liberális. A tapaszta­latok szerint a kiszabott büntetések nem állnak arányban az elkövetett cselekmény veszélyességi fokával. A megyei tanácsülés meg­felelő határozatokat fogadott el a település-egészségügyi helyzet javítására, a népi el­lenőrzés, valamint a kereske­delmi-idegenforgalmi áh te­vékenységének további foko­zására. Határozatot fogadtak el továbbá az oktatási, nép­művelési, egészségügyi és kommunális jellegű tanácsi feladatok megoldásában ered­ményesen közreműködő, ki­váló társadalmi munkát vég­ző állampolgárok és kollek­tívákat jutalmazó — a ..Tár­sadalmi munkáért” — kitün­tetés alapítására. A kitünte­téseket a meevei tanácsülés adományozza maid, minden év augusztus 20-án, Az első kitüntetések átadására 1969. ben kerül sor. Hidat robbantottak a szabadságharcosok A dél-vietnami szabadság- harcosok péntekre virradó éj­jel ismét felrobbantottak egy hidat a Saigonba vezető fő­útvonalak egyikén. Emiatt a 15. számú autóúton péntek délelőtt megszakadt minden forgalom. A Mekong deltá­jában Rach Gia városát érte aknalövedék sorozata. Az ország északi részében csütörtökön egész nap folyt a harc Da Nangtól délnyugat­ra, Hoi An tengerparti város közelében, ahol az amerikai 1. tengerészgyalogos hadosz­tály két százada csapott ösz- sze a hazafias erők egységei­vel. A harc során 11 ameri­kai katona meghalt, 54 meg­sebesült. Innen délebbre Quang Ngai mellett egy négy­órás tűzharcban 13 amerikai katona vesztette életét és 27 sebesült meg. A legutóbbi 24 óra alatt amerikai B—52-es óriás bom­bázók 900 tonna bombát dob­tak le Dél-Vietnam területé­re. if€ii«a^£t€83i kciBitpany irikäban f&mt „Hamis oldalon..." A Berliner Zeitung pénteki számában Klaus Wiiczynsky „Hamás oldalon” címmel bí­rálja a jugoszláv sajtóban az utóbbi időben megjelent kü­lönböző állásfoglalásokat. A cikk megállapítja, hogy az amerikai agresszorok, a nyu­gatnémet militaristák helyett 24 a külpolitikában A CSEHSZLOVÁK pár t- és állami vezetők — Svoboda köztársasági elnök, Dubcek, a CSKP első titkára, Smrkov- sky a Nemzetgyűlés elnöke, Cernik miniszterelnök és Hú­sai, a Szlovák KP első titkára — látogatást tettek a brnói gépipari vásáron. Abból az alkalomból, hogy a szövetséges szocialista államok akciója egy hónappal ezelőtt kárhoztatta ku­darcra a szocialistaellenes erők terveit, a Pravda prágai tudósítói terjedelmes cikkben elemzik a csehszlovákiai helyzetet. A dolgozók többsége a moszkvai megegyezést az egyetlen helyes útnak tekintik — állapítják meg a lap munkatársai és állításukat igazolja egy ezzel kapcsolat­ban most megtartott prágai közvélemény-kutatás. Ugyan­akkor — folytatódik a Pravda cikke — nem múlik el nap valamilyen szervezett jobboldali kirohanás nélkül. A szo­cializmus ellenségei megpróbálják fenntartani az erkölcsi terror légkörét, amellyel igyekeznek „árulónak” bélyegez­ni azokat, akik hozzá akarnak járulni a moszkvai megál­lapodás teljesítéséhez. MIKÖZBEN JOHNSON ELNÖK „további kitartást és türelmet” kért a vietnami háborúval kapcsolatban, az amerikai néptől, a Vietnamban elkövetett amerikai hábo­rús bűnökkel foglalkozó nemzetközi bizottság újabb drá­mai közleményt adott ki. A hiteles adatokkal alátámasz­tott okmány megállapítja, hogy a barbár bombázások to­vább folytatódnak: csak a VDK déli területeit naponta átlag 212 (!) bevetésben támadják az amerikaiak és e bru­tális támadások során mintegy 40 000 különböző típusú bombát dobtak le. a jugoszláv sajtó „testvéror­szágra, a Német Demokrati­kus Köztársaságra irányítja a tüzet”. Ez valóságos kam­pánnyá növekedett — han­goztatja a cikk. Különösen a „Politika” című lap írásait bírálja, amelyek lebecsülik a nyugatnémet revansista ve­szélyt és az NDK-t vádolják háborús uszítással. A cikk megállapítja, hogy ez a beál­lítás a nyugatnémet revansis- ták malmára hajtja a vizet. Befejezésül sajnálkozását fe­jezi ki, hogy ilyen cikkek je­lennek meg egy szocialista ország lapjaiban. Választási kampányának egyik leghevesebb ellentünte­tésével találta magát szem­ben Humphrey amerikai alel- nök csütörtökön Bostonban, ahová pedig azért utazott el, hogy a demokrata párt „ga­lambjainak” békepárti politi­kusainak támogatását bizto­sítsa magának. Humphrey politikailag el is érte ezt a célt, amennyiben gyűlését Edward Kennedy szenátor ve­zette be. A tömegek körében viszont távolról sem talált kedvező fogadtatásra. A mintegy 10 000 főnyi gyü­lekezet először megéljenezte Kennedyt, azonban Humph­rey már vegyes fogadtatást kapott.. Több száz tüntető har­sányan kiáltotta: „Chicago, Chicago!”, majd „Békét most!”. Amikor a gyűlésen Edward Kennedy Humphrey belpolitikai programját mél­tatta — gondosan hallgatva Délkelet-Ázsiáról — a tüntető csoportból többen felhábo­rodva kiabálni kezdtek: „Árulás, árulás!” így az alelnöknek továbbra sem sikerült eloszlatnia azt s benyomást, hogy a közvéle­ménynek a vietnami békét sürgető része szembefordul vele. Nixon, a köztársaságpárti jelölt csütörtökön igyekezett fokozni a demokrata párt megosztottságát azzal, hogy kijelentette: amennyiben el­nökké választják, demokra­ta személyiségeket is bevesz kormányába. Köxvéleméiiy-kifitafás Csehszlovákiában A Csehszlovák Kommunis­ta Párt Usti—Nad—Labem-i Területi Bizottsága közvéle­mény-kutatást tartott. Több kérdést tettek fel 864 sze­mélynek, akik közül 425 a CSKP tagja és 439 pártonkí- vüli. A megkérdezetteknek majdnem fele munkás és pá­rását, a fennmaradó részt fő­ként az értelmiség, emellett diákok és nyugdíjasok alkot­ták. A megkérdezettek egy- harmada nő volt. Közel-Kelet: Kitelepítenek félmillió arabot? A jordániai kormány csü­törtökön rendkívüli ülést tartott a katonai parancsno­kok részvételével, hogy meg­tárgyalják a gazai övezet arabtalanítására irányuló iz­raeli tervek következtében előállt helyzetet. Az izraeli hatóságok ugyan­is kisebb-nagyobb csoportok­ban Jordániába akarják át­juttatni a gazai övezet arab menekülttáborainak lakóit. Jordániai források úgy értesültek, hogy Izrael, mintegy 50 000 arabot akar a gazai övezetből kitelepíteni. A jordániai kormány min­denáron meg kívánja hiúsí­tani az izraeli terveket. A jordániai kormány csü­törtöki ülésén Talhuni mi­niszterelnök bejelentette, hogy elhatározták, meghiúsít­ják a gazai övezet lakosságá­nak deportálását, és hozzá­tette: az illetékes jordániai hatóságok szükség esetén akár erőhöz is folyamodnak e célból.- Mmis, Í868. szeptember 21., szombat Román vezeték körútja Pénteken vidéki körútra indult Romániában a párt és az állam több vezetője, Ni- colae Ceausescu, a Román KP Központi Bizottságának főtitkára, az állam tanács el­nöke, Ion Gheorghe Maurer miniszterelnök, Ilié Verdet, a miniszterelnök első helyettese és Maxim Berhianu, az álla­mi tervbizottság elnöke. Lá­togatást tesznek Rrassó-Szö- rény, Temes és Arad tarto­mányokban, amelyeket ve­gyesen laknak románok ma­gyarok, németek, szerbek és más nemzetiségűek. A körút célja — mint az Agerpres hírügynökség megállapítja —, hegy tanácskozzanak a helyi párt- és állami vezetőkkel és a dolgozókkal a szocialista építés aktuális kérdéseiről, megvitassák velük azon fel­adatok végrehajtásának me­netét, amelyeket az RKP IX. kongresszusa és legutóbbi or­szágos konferenciája, vala­mint az ország kormánya tű­zött ki. (MTI) Az Egri Cipőipari Ktss felvesz férfi segédmunkásokat és 1 fő karbantartó lakatost (esztergálni tudó előnyben). Jelentkezés: Eger, Dobé tér 6. Dinamó, ifninditó javítását típustól függetlenül — rö­vid határidőre — Csepel indító, motor és dinamó, valamint U 28 indító javí­tását azonnali cserével, hathavi garanciával vállaljuk» MIR-KÖZ KTSZ autóvillamossági részleg, Budapest, X., Kelemen u. II. Az Észak-Heves megyei Sütőipari Vállalat — Eger, Zalár h. 9. — felvételre keres legalább 2 éves üzemi gyakorlattal rendelkező 1 fő építésztechnikust, 1 fő gépésztechnikust, 1 fő vegyésztechnikust. Felvétellel kapcsolatos tá­jékoztatást a vállalat mű­szaki vezetője ad. ssfaicBS siakmimkásoka! felveszünk azonnali belépéssel Munkadíjazás: mény után. Jelentkezés: teljesít­Asztalos és Kárpitos Ktsz, Eger, Rákóczi út 87. Egy kérdés így hangzott: „Az a véleménye, hogy a ha­tározat, amelyet vezetőink Moszkvában elfogadtak és amelyet a záróközlemény is tartalmaz, az egyetlen lehet­séges megoldás?” — A kérde­zettek közül 526-an igennel válaszoltak, 275-nek az a vé­leménye, hogy valószínűleg igen, 41 nemmel válaszolt, 22 személy pedig nem adott vá­laszt. Arra a kérdésre „Képes-e a CSKP megőrizni a közvéle­mény támogatását, amelyet az eddig kialakított politika következtében nyert meg?” 653-an igennel válaszoltak, 40-en nemmel, 171 személy­nek nem volt határozott ál­lásfoglalása. A megkérdezett 864 sze­mély közül 783-an teljes bi­zalommal viseltetnek Svobo­da, Dubcek, Cernik és Smrkovsky iránt, 72 részben bízik, hárman nem bíznak, hat személy nem válaszolt. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik szere­tett és felejthetetlen fele­ségem, édesanyánk, KISS KÁROLYNÉ (Káldi Mária tanítónő) elhunyta alkalmából a te­metésen való megjelené­sükkel, virágaikkal és rész­vétnyilvánításukkal nagy fájdalmunkban osztozva, azt enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás kö­szönetét. A gyászoló család A nyergesújfalui Magyar Viseosagyár felvételre ke­res férfi betanított és segédmunkásokat különböző valamint munkakörökbe, lakatosokat és villanyszerelőket A munkaidő heti 40, illet­ve 42 óra. Munkásszállást biztosítunk. Munkabér a kollektív szerződés és meg­állapodás szerint. Napi egyszeri kedvezményes ét­keztetést biztosítunk. Je­lentkezés a vállalat .mun­kaügyi főosztályán, munka­erőgazdálkodási csoportnál, hétfőtől péntekig: 9 órától 12 óráig. Azonnali belépéssel felveszünk kubikosokat­kubikosbrigádokat, betonozókat, útépítőket, csatornaépítőket, betanított munkásokat, férfi segédmunkásokat Bérezés teljesítménybérben — kiemelt munkahelyi pót­lék biztosítva, napi három­szori étkezés, szállás mo­dern munkásszállóban. Szabad szombat Jelentke­zés személyesen: Dunaújváros. Kenyérgyár út 1. szám alatt 26. sz. Állam! Építőipari Vállalat i A

Next

/
Thumbnails
Contents