Heves Megyei Népújság, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-11 / 188. szám

A legigaxahh gyógyszer NÉHÁNY NAPJA történt aU egri kórházban: sürgős műtétre volt szükség, az egyik beteg szervezetéből veszélyes daganatot kellett eltávolíta­ni. A beteg már az operációt megelőzően is sok vért veszí­tett, így a műtét előkészítése­kor is nagy mennyiségű — három liter — vért kellett kapnia. Zavartalannak, min­dennaposnak tűnt az operá­ció, de hat óra múlva véral­vadási zavar lépett fel a szer­vezetben! Szinte pillanatok alatt dön­teni kellett — életről-halál- rol volt szó! Hogyan lehet megmenteni a beteget? Csak egyféleképpen: kicserélni az egész meglévő vért. A teljes vérátömlesztés már sokszor mentett meg éle­tet; mentett meg újszülöttet is az életnek. Egy házaspár sókáig várt gyermekáldásra, aztám egyszer megmozdult a pici. Hála az anyavédelem­nek, a terhesgondozásnak, hamar kiderült, hogy a meg­születendő gyerek vészes új­szülöttkori sárgaságot kap, így felkészülhettek a fogadá­sára. A keveredett, ártalmas vért teljesen kicserélték, s a boldog szülők egészséges, szép gyereket vihettek haza. Vala­mikor ezek a gyerekek meg­háltak, ma már nem jelent nehézséget életben tartásuk. Ne csodálkozzanak, hogy a fenti példákban a vérről volt sgó. Amikor más medicina már hatástalan, az emberi vér csodákra képes. Az egri 1. számú iskola kapujára táb­lát tettek ki ezzel a felirat­tal: „Köszöntjük a véradó­kat!” Minden csütörtökön az egri üzemek, intézmények dolgozóinak népes csoportja érkezik ide, hogy felajánlja vérét. Sokan jelentkeznek, de — nem mindenünnen jönnek meg... Az, aki csak legyint, s nyűgnek érzi, vagy egész­ségtelenül magyarázza a kampányt — ki tudja, hogy a következő órában nem ép­pen embertársa önként fel­ajánlott vérének köszönheti eletét? A BALESETI sebészetre egyik percről a másikra ke­rülnék be: közlekedési bale­set, üzemi baleset... Ennek az osztálynak van szüksége a legtöbb vérre. Miért? Sok példát kaptam innen is. Nagyfokú vérzéssel, már sok­kos állapotban került be a beteg. Valamikor nem lehe­tett megmenteni, most vérát­ömlesztést kapott, s már túl van a veszélyen. Egy másik eset: igen-igen súlyos gyo­morvérzés! És a betegnek kü­lönleges vércsoportja volt (O-Rh negatív), amelyből ab­ban az időben kevés volt a vérellátó állomáson. Míg az ügyeletes kocsi az ilyen vér­csoportú, nyilvántartott do­norokért száguldott — éjszaka volt —, plazmapótszerrel (ezt is az emberi vérből nyerik!) tartották életben a beteget. Hét donor érkezett a kórház­ba. Amikor meghallották, miről van szó, pillanatok alatt készen voltak embertár­suk megmentésére. Jellegé­nél fogva a baleseti sebészet tartja a legszorosabb kapcso­latot a véradó állomással. A példák tömkelegét hoz­hatnánk még, akkor is kevés lenne minden szó: mit jelent az emberi vér a gyógyítás­ban. Van olyan beteg, akit szinte évek óta vérátömlesz­téssel tartanak életben!... MEGÉRDEMELNEK hát minden tiszteletet azok, akik odatartják karjukat a vér­adáson, hogy legyen mindig elegendő a vérből, a legiga- zabb gyógyszerből. (kátai) Száz évvel ezelőtt Egerben történt Ahonnan a magyar műemlékvédelem kiindult... A közeli évek egyik legkivá­lóbb, nagy tudományos felké­szültségű magyar építésze tette nemregiben a következő tanul­ságos megállapítást: .a Mű­emlék van ... értéke felbecsül­hetetlen és semmi mással ösz- sze nem vethető: a nép, a nem­zet vagyonának szerves része és nem tehertétele, védelme min­den népe kultúráját szerető em­ber erkölcsi kötelessége!” És ha ez így van, — mint aho­gyan a fenti gondolatok érvé­nyessége a fejlődés mai fokán már senki által nem vitatható felvetődik a kérdés: így gon­dolkoztak régebben is? ★ A műemlék fogalmának ál­talános ismerete és a véde­á baleset oka az ittasság A Visen tára tartó munkás­járat utasai találtak rá a vé- csi temető mellett sebesülten fekvő Lakatos Rudolfra. Ezen a buszon utazott a sebesült fia is, ő is munkába indult ezen a hétfői hajnalon. Az el­ső kérdése az volt az apjához: hogy sebesült meg. mi tör­tént vele? Akkor is. később is. csak annyit tudott mondani Laka­tos Rudolf, hogy a búcsúból indult haza éjfél előtt, amikor hátulról elütötte egy motor- gerékpár. Kitérni már nem tudott, megpróbált elfordul­ni a jármű elől. de eredmény­telenül. A motorkerékpár utasai otthagyták az árokba^.. Hosszadalmas nyomozás után. amely Verpelét, Vécs, Kisnána Domoszló és Márkáz területén folyt, kiderült, hogy az áldozatát cserbenhagyó motoros nem más. mint Jtt- recska László. 28 éves kisná- nai lakos. EO 12—32. rend­számú motorkerékpárján har­madmagával indult el a bú­csúba. Safranka Andrással. egyik utasával megegyezett a baleset után. hogy bármi tör­ténjék is. mindketten hall­gatni fognak. A másik utasa. Jobbik Imre később még egyszer elment a sérült mel­lett, akkor sem volt hajlandó segítséget adni az árokban fekvő embernek. Az i« kiderült, hogy a gá­zolást elkövető Jurecska Lász­ló és társai is ió néhány po­hár italt fogyasztottak el. mi­előtt a motorkerékpárra fel­ültek volna. Ilyen állapotban máskor is vezetett már a Pannónia tulajdonosa. sőt: ezen a környéken szokássá vált a hármasban való moto­rozás. Az ok egyszerű. Van ugyan körzeti megbízottja Vécsnek. de nem lakik itt. a községben, mert a körzete más községre is kiterjed. Néhány, magáról megfeledkezett és mások előtt tetszelegni akaró motoros tehát általában tudta, mikor „tiszta a levegő”, mi­kor nem kell tartaniuk a rendőrségi ellenőrzéstől, mi­kor lehet sörözés után hár­masban motorozni. Fe négy erek esk édesük fgy vezetett el — szinte termé­szetszerűleg — a balesethez, aminek áldozata húsz napon túl gyógyuló sérülést szenve­dett.^ És az is szinte törvény- szerű, hogy ezek a nagyle­gények gyáván elmenekültek tettük színhelyéről, nem mer­ték szembenézni a tényekkel, a bűnükkel. Az igazságszolgáltatás elől azonban nem bújhatnak el. A másik karambolnak a hátterében ugyancsak az itta« vezetést találhatjuk meg. Bélapátfalva területén, fé­nyes nappal, a futballpálya bejáratánál motorkerékpárjá­val nekiszaladt az ott Parkí­rozó CF 53—16. rendszámú Trabantnak Göböly Gábor, bélapátfalvi lakos. Ott. ak­kor elismerte, hogv előzőleg megivott néhány pohárral. Vaion mennyi italt ereszt­hetett le a torkán, ha nem tudta az álló Trabantot ki­kerülni? Két példát említettünk, mint az ittas vezetés szomorú következményeit. Mindkét példának a tanulsága kézen­fekvő. Meg sem kell fogal­maznunk. De azon túl, hogy az ital hatására néhányam legelemibb kötelességükről is megfeledkeznek, a kötelező segítségnyújtásról, a közúti balesetek tekintélyes részét is az ittasság rovására írhatjuk. Ezen már érdemes elgon­dolkoznia minden gépjármű­vezetőnek. (—ár) lem rendszeres szervezése nem régi keletű. Megtörtént ugyan a középkor folyamán is, hogy egy-egy nagyobb mű­veltségű, jó meglátású ural­kodó intézkedéseket tett a városok rendjének, az épüle­tek szépségének biztosításá­ra, de az ilyesmi bizony rit­kán fordult elő. így például, — hogy mindjárt magyar dol­gokat említsünk — Nagy Lajos 1359-ben rendelkezést bocsátott ki Sopron számára, hogy az egyes tulajdonosok­nak hogyan kell megkezde­niük az építkezést. 1410-ben Zsigmond király Visegrád la­kóit kötelezte a tatarozatlan házaknak egy éven belüli helyreállítására, 1470 körül pedig Mátyás király rendelte el a romladozó budavári épü­letek felújítását. És a helyzet más — még nagyobb és régebbi kulturá­lis múltra visszatekintő — európai országokban sem volt különb. Tudjuk, hogy az antik létesítményeket kü­lönben nagy becsben tartó olasz reneszánsz a római épí­tészet monumentális emlé­keit kevéssé óvta. sőt sok esetben szándékosan tongál- ta, elpusztította. így a Colos­seum megcsodált romjait év­századokig kőbányának hasz­nálták, és köveiből épültek Róma legszebb palotái. Vagy Spanyolországban, a mór ki­rályok nyári tündérpalotájá­nak. az évszázadokon át el­hanyagolt Alhambrának re­mek mirtusz-udvarán a nagy fehér márványmedencében Granada leányai mosták a város szennyesét... Hasonló példákat felsorol­hatunk — sajnos — a ma­gyar építészet történetéből is. A visegrádi királyi palota romjait a XVIII. század vé­gén széthordták, és számos közeli községben kerültek elő a palotának faragott kövei. És így volt ez városunkban. Egerben is. Esztert ázy püs­Munkcrfárscdnk külföldön Ót Israzi béke A televízió jóvoltából az egész világ látta, az egész vi­lág ott volt a Vaszil Levszki Stadionban, a IX. Világ If­júsági Találkozó megnyitó ün­nepségén. Azóta már min- o'-nki eldöntötte, megtalál­hatta a kifejezéseket, a jel- i.ÓKc, arra a vasárnap esté­re. Nincs szándékom senkit sem meggyőzni, egyetlen jel­zői, kifejezést sem megvál­toztatni. Nincs is rá szük­ség. de fölösleges próbálko­zás is lenne, hiszen ott ül­ve, lárva a stadionban, lát­va, érezve ami azon az estén történt, hiszem, hogy nem­csak az éB véleményem, ha azt mondom: az összes jelző, szuperiativusz, csak kisebbí­tené a szófiai VIT kezdetét. Nincs tehát más méltó mód, mint túltenni magát, erőt venni az embernek érzel­mein, s egyszerű, igaz, tiszta szavakkal még egyszer fel­idézni. még egyszer végig­gondolni a fesztiválon részt v.evő 142 nemzet fiataljainak találkozását. A képek, az em­lékeit közül is csak azokat felidézni, amelyek nem ke­rültek rá a képernyőre, ame­lyeket csak az látta, érezte, hallotta, aki ott volt a Levsz­ki Stadionban ... Hat éve nem volt VIT. Az érzések, a gondolatok, a szí­nes, a fiatalos együttlét talán ezért is csapott oly magasra, hogy belemelegedett, átforró­sodott a stadion levegője, az ember szíve torka, tenyere. Nem tudom, a képernyő meg- kereste-e, mutatta-e, amikor az olasz fiatalok vállukra emelték az egyik észak-viet­nami fotóriportert, s úgy vo­nultak végig a stadionban. Az addig ismeretlen riporter másnap a világlapok címol­dalán híres riportalany lett. A világ békeszerető népei már eddig is millió és milliószor, millió is millió módon fejez­te ki együttérzését, segítsé­gét a szabadságáért küzdő népnek. Egy hatalmas össze­fogás. szolidaritás, kéznyúj­tás nyert képet, acélozódott össze a vietnami fiatalember magasba emelésében. Nem tudom mit érzett, elfelejette-e a háborút, a leölt, a meg- gyikolt testvéreit, barátait, de abból a tomboló ünneplés­ből, a zászlóerdők zúgásá­ból, a tenyerek hangjából éreznie kellett, hogy nincse­nek egyedül..: Láttam dobbal, síppal tán­coló görögöket, kezükben sar­ló-kalapácsos vörös csillagos zászlót. A ma is élő fasisz­ta diktatúra hazájából érke­zett spanyol fiatalokat, akik­nek volt bátorságuk a vörös zászlót és a Lenin-képet ma­gukkal hozni, kibontani, s a magasba tartani, a világnak megmutatni..: Hallottam az arabok kiáltá­sait, a Moszkva—Kairót, a Nasszer—Moszkvát. hogy győzni fognak, hogy köszö­net Moszkvának. Zúgott a Varsó—Budapest, a mellet­tünk ülő lengyelek ugyanúgy énekeltek, harmonikáztak, doboltak, örültek a magyar küldöttség érkezésének, mint mikor föld'isik haladtak el a dísztribün előtt. Láttam ökölbe szorult fran­cia kezet, a franciák vörös zászló-tengerét, a Ho Si Minh képekkel bevonuló amerikaia­kat. Akik tízméterenként megálltak, szívükre mutattak, s az kiáltották: Ho Si Minh! Nem mi csináljuk! Nem mi &i&8. augusztus II., vásár na# Jönnek a mag)árok! ölünk! Vesszen Johnson! Él­jen Hanoi!! Veled vagyunk, Vietnam! Mindezt a világ előtt ki­áltották. szemtől szembe a világnak mondták. Vajon meddig szállt el hangjuk? Vajon meghallot­ták-e hazájukban? És micsoda tűz, láng lob­bant fel, amikor a szürke öl­tönyös szovjet küldötteket felfedezte a nyolvanezres tö­meg. öt világrész 142 nemze­te ült a lelátókon, joggal mondhatom tehát, hogy a vi­lág szava, hangja, öröme, tomboló, tapsoló boldogsága, kitárult szíve, melege zúgott, sodródott, csapott ki, szét az ünneplésben. Angolul, né­metül. magyarul, oroszul és ki tudja hány nyelven hal­lottam még Moszkvát kiál­tani. Moszkvát Budapesttel, Varsóval, Helsinkivel, Mad­riddal, Szófiával. Béccsel, Londonnal együtt mondani, kiejteni. S ugyanez, ugyanígy szólt a magyaroknak is. Nem le­het. sohasem lehet elfelejte­ni. De ki is akarja a feledést? Inkább százszor, ezerszer em­lékszünk vissza rá ... Már fellobbant a VIT-láng. már a küldöttek is a stadion padjain ültek, már a tűzijá­ték is befejeződött, amikor ki tudja hányszor ismét végig­néztem a nyolcvanezres szem­tanún. Talán az utolsó rakéta el­halványodó fénye hatott bé­nítóan. talán a VIT-jelsza- vakkal fölöttünk köröző re­pülőgépek hangjától lett né- hánv Dilllanatig námaság a stadionban. Furcsa, fura csend volt, mint amikor gondolkodik, el­mereng az ember. Lehet, hogy mindenki arra gondolt: miért ne lehetne mindig így élni egymás mellett, miért ne le­hetne mindig s örökké ilyen béke. mint a fesztivál meg­nyitásán volt. .. Koós József Következik: Híd n*eg az anyját, apját is! pök, korának egyik nagy mű­veltségű mecénása, aki kü­lönben a legpompásabb épü­letek emelését rendelte el, érzéketlenül nézte, hogy az akkor még tekintélyes részei­ben megmaradt egri vár kö­veit építkezéseihez használ­ták fel. A környék lakossága is ingyen kőbányát talált a várban, a törmeléket pedig a föld alatti helyiségekbe tömték ... A múlt építészeti emlékei iránti tudományos érdeklő­dés és a műemlékvédelem a XVIII. század második felé­től kezdve fokozatasan fej­lődött ki. Megindítói a pom- peji és a herculaneumi ró­mai, valamint a dél-itáliai és görögországi görög emlékek feltárásai voltak. Ezek alap­ján hívta fel Winckelmann német régész és művészet- történész az ókori remekmű­vekre az egész művelt világ figyelmét. A gondolat gyor­san terjedt tovább, és Fran­ciaországban nemsokára Vic­tor Hugo, a nagy költő emel­te fel láncoló szavát, hogy gátat vessen a pusztításnak, amelyet az értékes emléke­ken még a XIX. század első évtizedeiben is elkövettek. Számosán csatlakoztak hozzá, így Montalembert, a kiváló író, ekkor rögzítette, a mű­emlékek gondozásának azóta sokszor idézett jelmondatát: „A régi emlékek teszik nagy- gyá a nemzetet.” , ★ Az Európa-szerte feléledt mozgalom csakhamar ha­zánkban is kezdte éreztetni hatását. Így ennek tulajdo­nítható. hogy a nagy művelt­ségű, Olaszországban hosz- szabb ideig élt és ott sokat látott egri érsek: Pyrker Já­nos László (1827—1847) elő­ször vetett gátat az itteni még megmaradt műemlékek további pusztításának. így az ő idejében szűnt meg az egri vár rombolása, neki köszön­hetjük. hogy az országunk­ban szinte egyedülálló török minaret nem vált a bontó­csákányok áldozatává. Az évek haladásával egyes nagy tudású férfiaink hiva­tásszerűn is kezdtek foglal­kozni a műemlékvédelemmel. Így Henszlmann Imréé és az Egerben hosszabb ideig élt Ipolyi Arnoldé a soha el nem hervadó érdem, hogy a hazai műemlékek rendszeres ismer­tetését alapvető műveikkel az 1850-es években megindítot­ták. Egyébként ők gyakorla­ti munkát is végeztek: az 1862-ben Egerben járt Henszl­mann Imre javaslatára in­dult meg például az elpusz­tult várbeli székesegyház romjainak első tudományos feltárása. Most éppen száz éve, az orvosok és természetvizsgá­lók 1868. augusztus 21-től 29-ig Egrben tartották nagy­gyűlésüket. A régészeti szak­osztály újra megalakult és Ipolyi Arnold elnöklete alatt, saját lakásán (ma Tárkányi Béla utca 10. sz.) az állami műemlékvédelem létrehozá­sában nagy jelentőségű ülést tartottak. Az augusztus 25-i ülésen felvett jegyzőköny részletesen ismerteti a teen­dőket, és Römer Flóris, a ki­váló régész hozzászólását, amelyben „ . • .felemlíté a vandalizmust, mellyel a kö­veket elhordják. úgy hogy csak egyes részekből lehet rá­ismerni. mily műkincseket rontottak vagy hordottak egyéb célokra el...” Az egri gyűlést gyorsan kö­vették a további lépések. Henszlmann 1869-ben tör­vényjavaslatot készített a műemlékek védelméről, ame­lyet 1872-ben még Ipolyi Ar­nold átdolgozott. A javaslat alapián született meg végül az 1881. évi XXXIX. tör­vénycikk —, amely a magyar műemlékvédelem első alap­ját képezte. + Mint láttuk, Egerben különö­sen mélyre nyúló gyökerei van­nak a műemlékvédelemnek. Le­gyünk ezért büszkék városunk­ra. és igyekezzünk még jobban karbantartani, megőrizni széf emlékeinket! Hevesy Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents