Heves Megyei Népújság, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-09 / 186. szám
Választási cirkusz Amerikában A republikánus párt elnökjelölő konvenciója előtt nagy garral folyt a választási csinnadratta. Miami Beach-ben a republikánus párt jelképét, az elefántot ábrázoló léggömböt bocsátották a magasba. (Telefoto — AP—CP) Richard Nixon a várakozásival megfelelően már az első forduló vége előtt megszerezte a szükséges 667 szavazatot. • ezt követően az államok képviselőinek többsége módosította szavazatát, hogy a választás egyhangú legyen. így (a republikánus párt jelöltje az 1966. november 5-i elnökválasztáson Richard Nixon lesz. Nixon győzelme a párt fegynevezett mérsékelten konzervatív szárnya sikerénél* bébin thető. politikai megfigyelők szerint. A volt alélnök bét évvel ezelőtt, a republikánus pártnak az 1966-os választásokon elért sikerét követően tért vissza a politikai életbe és haladéktalanul lépéseket tett az 1968-as elmök- jélöltség megszerzésére. A republikánus párt új el- nőkjelöltje részben annak tulajdonítja győzelmét, hogy mint újságíróknak elmondotta. .Rockefeller és Reagan hibázott. amikor nem vett részt az előválasztásokon”. Azt is elmondotta, hogy a Fehér Ház megszerzéséért „offenzív” kampányt kíván folytatni. mert 1966-ban John Ken- nedyvel szemben „deffenzí- vába” szoruult. Politikai körökben úgy ítélik. meg, hogy Nixonnak novemberben komoly esélye van az elnöki tiszt elnyerésére is, mert egyrészt a választók kiábrándultak a demokrata kormányzatból, belefáradtak a vietnami háborúba. a megoldatlan belső problémákba. <s a demokraták nem is tudnak megfelelően vonzó új jelöltet állítaná. Ugyanakkor több újságíró azon a véleményen van. hogy Rockefeller jelöltsége esetén a republikánusok teljesen bizonyosak lehettek volna a választási győzelemben. Az USA és az egyes amerikai államok zászlóival agyondekorált Miami Beach-i terem, ahol a republikánus párt elnökjelölő konvencióját tartották. (AP—CP-foto) Lapvélemények — TSixonról MIAMI BEACH (MTI): Nixon megválasztását az amerikai sajtó jórésze csütörtökön úgy kommentálja, mini „a legnagyobbszabású politikai feltámadást az utóbbi idők amerikai politikai történetében”. A lapok általában leszögezik, Richard Nixon elsősorban annak köszönheti jelentős sikerét, u augusztus *w Hintek hogy messzemenően kihasználta a demokrata párti kormányzat gyengeségét és versenytársainak hibáit. A New York Times amely korábban Rockefeller New York-i kormányzó jelölése mellett fog* lalt állást, megállapítja, ahhoz, hogy az új republikánus elnökjelölt elnyerje a választók többségének támogatását, világosan körvonalaznia kell politikáját, így például a vietnami háború, a leszerelés kérdésében. Nixont egyébként versenytársai, Rockefeller és Reagan támogatásukról biztosították. Augusztus 12-íOI 8.15 9.04 9.39 10.10 12.15 13.05 13.15 14.00 14.40 15.15 15 55 16.10 16.53 17.05 17.20 17.42 17.57 19.35 20.01 21.00 22.20 22.33 23.00 0.10 PETŐFI 10.00 Kórusművek. 10.17 40 éve született * Sarló-mozgalom. 10.48 Mozart-áriák. 11.30 Riportműsor. 11.45 Szimfonikus zene. 13.05 Gazdaszemmel. 13.20 Népdalok. 14.00 Kettőtől — hatig... 18.10 Csongrádi népdalok 18.35 Riportműsor. 19.00 Beethoven: Fidello. Opera. 20.15 Kovács Júlia műsora. 20.30 Az operaközvetítés folytatása. 22.25 A hét előadóművésze: Mark Rejzen. 8.16 9.00 9.20 10.10 12.15 13.05 13.17 13.44 15.15 15.40 15.52 16.29 16.38 17.05 17.20 17.44 18.00 18.30 19.30 20.00 20.30 21.00 22.20 23.10 0.10 KOSSUTH Tánezene. Hangverseny. Zongoramüvek, Zenés műsor. Operaáriák. Bemutatjuk Pulat Okudzsava szovjet költőt. Verbunkosok. népdalok. Szegény gazdagok. Gárdonyi Zoltán: Hl. vonósnégyes. Részletek Ránki György—Szász Péter filmzenéjéből. Bach-művek. Mai témák —. mai dalok. A magyar jakobinusok. Tallózás a világsajtóban. Operarészlet. Riportműsor. Könnyűzenei híradó. lemezek közt válogatva. A Szabó-család. Mozart: C-dúr „Jupiter” szimfónia. Népi zene. Kilátó. Üj lemezlnkbőL Könnyűzene. Operaáriák PETŐFI 10.00 Híres tájak, érdekes emberek: Rába-köz. 10.20 Operarészletek. 11.03 Színes szőttes. 12.00 Nóták. 12.40 Házunk tája. A Falurádió műsora. 13.00 Zenekari muzsika. 14.00 Kettőtől — hatig... 18.10 A Magyar Rádió és Televízió Énekkara magyar szerzők kórusműveiből énekei. 18.25 A Soproni Nyári Egyetem műsorából 18.50 A szarvasi szövetkezet népi zenekara játszik. (Ism.) 19.10 Hangverseny a stúdióban. 20.30 Zenekari muzsika. 21.IS Hétfőből szombatig. Zenés játék. írta: Ambrózy Ágoston, (Ism.) KOSSUTH Operettrészletek. A hét előadóművésze: Mark Rejzen. óvodások műsora. Zenés műsor. Tánezene. Hird e tőműsor. Chopin zongoraművek. Mit üzen a Rádió? Virágénekek. Negyven éve hajt meg Janacek. Válaszolunk hallgatóinknak! Harsan a kürtszó! Édes anyanyelvűnk. Külpolitikai figyelő. . Liszt-művek. Riport. Húszas stúdió. Nótacsokor. Makrancos hölgyek, összeállítás. Zenés est. Részletek Kemény— Erdődi daljátékaiból. Élni tudni kell! Zenekari muzsika. Verbunkosok. 8.16 8.40 8.45 9.29 10.10 12.15 13.05 14.05 14.35 15.15 16.05 16.27 16.44 17.05 17.20 18.00 18.10 19.30 20.11 21.00 21.14 22.20 22.42 22.52 23.30 0.10 KOSSUTH Mezei csokor. Orvosi tanácsok. Operarészletek. A Szabó-család. Zenés műsor. Tánczene. Zenekari muzsika. Nőkről — nőknek. Népek zenéje. A Gyermekrádió műsora. Mark Rejzen énekel. Könnyűzene. A magyar jakobinusok. Külpolitikai figyelő. Szimfonikus zene. Alkotóműhelyben. Táncdalfesztivál műsor. Szegény jó Billy. Rádiójáték. Népi zene. Chopin-művek. Magnósok, figyelem Üj lemezeinkből. Mi van a cégtábla mögött? Operettrészletek. Francia muzsika. Filmzene. PETŐFI 10.00 Rádiójáték gyermekeknek. 10.34 Nóták. 11.10 Zenekari muzsika. 12.15 Thália vendége. 12.35 Operarészlet. 12.57 Nyári boszorkányságok. 13.17 Könnyűzenei híradó 14.00 Kettőtől — hatig... 18.10 Fúvószene táncritmusban. 18.24 Muszorgszkij: Hovanscsina. 22.20 Régi magyar táncok. 22.36 A dzsessz világa. KOSSUTH 8.16 Operarészletek. 9.00 Gyermekkórus. 9.15 Tánczene. 9.35 Szimfonikus zene. 10.10 Zenés műsor. 12.15 Népdalok. 13.05 Fiatal együttesek műsorából. 13.17 Történetek Rajnay Gáborról. 13.30 Dalok. 13.52 Esztrádzene. 14.28 Törvénykönyv. 14.43 Kóruspódium. 15.15 Csajkovszkij-művek. 15.58 .»Mesélj magadról! .. 17.05 Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15 Népi muzsika 17.40 Operabarátoknak. 18.20 Mikrofórum. 18.38 Aranylemezek. 19.30 Frank Sinatra énekel. 19.45 Hangverseny. 21.03 Köd. Rádiójáték. 21,47 Népdalok. 22.15 Stockholmi beszélgetések. I. rész. 22.25 Világhírű előadók műsora. PETŐFI 10.00 Amerikai cirkusz. 10.25 Zenekari muzsika, 11.24 Elbeszélés. 11.40 Tánczene, 12=07 Borodin: Igor herceg. 13.29 Dalok. 14.00 Kettőtől — hatig.., 18.10 Könnyűzene. 18.35 Először Magyarul. 19.00 Bartók-művek. 19.30 Ismeretterjesztő előadás. 19.40 A dzsessz kedvelőinek. 20.30 Nóta- és népdalest. 21.10 Bach: Kantáta. 21.30 Operettdalok. 22.00 Képek Szergej Rahmaninov életéből. KOSSUTH 8.1« Kedvelt régi melódiák. 8.50 Mozart-művek. 9.20 Kisbojtár — szvit. 9.39 Óvodások műsora. 10.10 Zenés műsor. 12.15 Tánczene. 13.00 A világgazdaság hírei. 13.05 Négykezes és két- zongorás művek. 13.41 Szegény gazdagok« 15.15 üZENEtek. 15.55 Kóruspódium. 16.04 Édes anyanyelvűnk. 16.09 Zenekari muzsika. 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.15 Operaáriák. 17.37 Nyitott stúdió. 18.00 Üj zenei Üjság. 18.30 Népdalcsokor, 19.35 Tánczene. 20.04 Bemutatjuk új lemezünket. 21.04 Könyvszemle. 21.20 Zeneművészeink reflektorfényben. 23.07 Könnyűzene. 0.10 Éji zene. PETŐFI 10.00 Rádiójáték. 11.05 Népi muzsika. 11.30 Borodin: Igor herceg. 13.03 Válaszolunk hallgatóinknak! 13.18 Fényes Szabolcs . müveiből. 14.00 Kettőtől — hatig.te 18.10 Filmzene. 18.18 Vüággazdaság. 18.38 Hangverseny. 20.35 Hegedűs Géza: Zsuzsanna és a vének. 21.47 Nóták. 22.20 Láttuk, hallottuk. 22.40 Spirituálék. KOSSUTH 8.16 Nép! zene. 8,55 Orvo.si tanácsok.. P.0Ó Mini KRESZ. 9=20 Operaáriák. 10.10 Zenés műsor. 12.15 Operettrészletek. 13.00 A világgazdaság hírei. 13.05 Operaáriák, 14.04 Verses öszeállítá. 14.24 Schumann: III. ..Rajnai’4 zimíéjiía. 15.15 Dokumentumiáték. ÍR 02 Muzsikáló házak. 16.32 Rónai Mihály And rás írása. 16.49 Pobbeat. 17.15 Színes népi muzsika. 17.50 Csapó György műsora. 18.30 Üj ocera- lemezinkből. 19.25 Közvetítés az FTC— —Üjpesti Dózsa második félidejéről 20.20 Életem, emlékeim. 21.14 Táncmelódiák. 22.10 Stockholmi beszélgetések. 0.10 Könnyűzene. PETŐFI 10.00 János vitéz. I. rész. 11.32 A nevelés tudománya. 11.47 Zeneművészeink reflektorfényben. (Ism.) 12.29 Tánczene. 13.00 Két gordonkazongoraszonáta. 14.00 Kettőtől — hatig... 18.15 Csárdáscsokor. 18.30 Közvetítés az FTC- Üjpesti Dózsa labdarúgó-mérk. I. félidejéről. 19.15 Beethoven-művek. 20.30 Offenbach műveiből. 20.58 Földrajzi figyelő. 21.18 Ferenczy György zongoraestje. 22.15 Tánczene. KOSSUTH 8.16 Lányok, asszonyok. 8.36 Operettrészletek. 9.03 Mesejáték. 10.10 Zenés műsor. 12.15 Nótacsokor. 13.05 Barabás Tibor írása 13.15 Liszt-művek. 13.50 Hirdetőmüsor. 14.00 Néhány perc tudomány. 14.05 Operaáriák. 14.45 Hét végi külpolitikai figyelő. 15.10 Csak fiataloknak! 15.55 Hétvége ... 17.30 Mérkőzések percről percre. 19.45 A kiirt. Rádió- „ játék. 20.00 David Ojsztrah hegedül. 20.20 Táncdalfesztivál 68. Döntő. 23.00 Verbunkosok. 0.10 Tánczene. KEDD 17.58 Hírek. 18.05 Vasútépítők. Riport film. 18.25 Magyarország— Jugoszlávia úszó- viadaL 19.00 Reklámfilm. 19.10 Üdülni szép ... 19.45 Esti mese. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Gyárfás Miklós: Lángeszű szerelmesek. Vígjáték két részben. Kb. 22.10 Tv-híradó. SZERDA 17.58 Hírek. 18.05 Döntő előtt. A show-hivatal különkiadása. 19.00 Magyarország— Jugoszlávi úszóviadal. 19.30 A világ térképe előtt. 19.40 Esti mese. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Nagy siker volt. Két emelet boldogság. Magyar film. 21.55 Zenélő udvar. 22.25 Tv-híradó. CSÜTÖRTÖK 17.58 Hírek. 18.05 A hirdető műsora. 18.15 Közlekedési mű&or gyerekeknek. 18.30 Telesport. 18.55 Nők félórája . .. 19.25 Esti mese. 19.35 Prelüd. Riportfilm. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Fáklya. A televízió magyar irodalmi folyóirata. 21.55 Tv-híradó. PÉNTEK 17.58 Hírek. 18.05 Régészeti kutatások Lengyelországban. 18.30 A Tv-Mintabolt különkiadása. 13.50 Nófcaszó. 19.10 Mit tudnak önmagukról? 19.30 Esti mese. 19.40 Szibériai lángok. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Tabi László: Valaki csenget. Tv-játék. 21.25 Dzsesszpódium. 21.50 Tv-híradó. SZOMBAT 17.58 Hírek. 18.05 Dürer: .,Az Apokalipszis”. Kisfilm. 18.25 FTC—Üjpesti Dózsa . bajnoki labdarúgómérkőzés. Közvetítés a Népstadionból. Szünetben: Esti mese. 20.20 Tv-híradó. 20.40 A négy páncélos és a kutya. Gömböc küldetése. 21.35 Parabola. 21.55 Tv-híradó. VASÁRNAP 9.00 Tíz hét Vietnamban 6. A tenger kapuja. (Ism.) 9.30 Antoin Biguet elrablása. Francia film. 10.35 Mit tudnak önmagukról? 10.55 Nótaszó. 11.15 Magyar fiatalok az NDK-ban. 11.40 Dzsesszpódium. 15.15 Tüskevár. 15.45 Üj utak a pedagógiában. 16.20 A Centrum Áruház műsora. 16.25 A hirdető műsora. 16.30 Hírek. 16.35 János vitéz. 17.40 Tudósklub. 18.30 Evezős női Európa- ba.inokság. Közvetítés Berlin-Grünau- ból, felvételről. 19.00 A Tv jelenti. .. 19.45 Cicavízió. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Táncdalfesztivál 68. Döntő. 21.20 Kisfilm. 21.40 Tv-híradó. 22.00 Táncdalfesztivál 68 Döntő. Eredményhirdetés. 23.00 Jó éjszakát; felnőttek! Oltandó műsorok hoHMíth 4.30 Hírek Jdöláras. 4.32 Zenés műsor. 5.00 Hírek. 5.30 Krónikai 5.43 Falurádió. 5.00 HireK. 6.30 Hírek 7.00 Krónika. 7.25 Körzeti időjárás. 7.30 Üj könyvek. 8.00 Hírek.. S.05 Műsorismertetés. 10.00 Hírek, lapszemle. 12.00 Hírek. 17.00 Hírek. 19.OC Esti Krónika. 21.00 Hírek. 22.00 Hírek. 24.00 Hírek. 0.25 Himnusz. Petőfi 4.30—7.57 Azonos a Kos- suth-rádió műsorával. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Hírek. 16.00 Hírek. 18.00 Hírek. 19.54 Jo éjszakáit gyerekek! 20.00 Esti Krónika. 21.00 Hírek. 23.20 Műsorzárás. PETŐFI 10.00 10.59 11.40 13.04 14.08 14.39 14.50 15.05 15.15 16.05 16.25 17.20 17.35 18.05 18.40 19.12 20.00 21.09 22.20 Zenés est öt tételben. Balettzene. Világhírű művészek felvételeiből. János vitéz. II. rész. Földművesszövetkezeti együttesek vetélkedője. Három dal. Mark Rejzen énekel. Fúvóspolkák. Zenekari muzsika. Népdalok. Mérkőzések percről percre. Egy hír a mikroszkóp alatt. Albion énekel. A Közel-Kelet közelről. Operettmelódiák. Üj felvételeinkből. Rádiójáték. Szimfonikus zene. Operarészlet. POZSONYI TV MÜS JSORfl HÉTFŐ 17.30 Két riportfüm. 19.00 Tv-híradó. 21.30 Tv-híradó. 21.50 Sosztakovies: Sztyenka Razin kivégzése. KEDD 19.00 Tv-hlradő. 21 .SO Dokumentumaim. 22.05 Tv-hiradó. SZERDA 17.10 Mesejáték. 19.00 Tv-híradó. 21.15 Szlovák dalok* 21.45 Tv-híradó. CSÜTÖRTÖK 17.30 Filmhíradó. 18.40 Esti mese. 19.00 Tv-híradó. 19.20 Napi jegyzetek. 21.10 Fogadalom. 21.45 Tv-híradó. PÉNTEK 18.00 A természet csodál 19.45 Kettős delfin. (Lengyel film.) 21.33 Tv-hiradó. SZOMBAT 9.35 Arcképcsarnok. 16.25 Szlovan Bratislava Dukla Praha labdarúgó-mérkőzés. 18.45 üttörőműsor, 19.30 Tv-híradó 22.15 La Fontaine meséi. 23.05 Tv-híradó. 23.15 A Belváros Cafe Varieté műsorából. VASÁRNAP 11.30 Helyszíni közvetítés Opáva környékéről 15.00 Csehszlovákia— Jugoszlávia nem« zetközi úszóvers-^ny 16.00 Női evezős EB közvetítése. (Inter- víziós adás.) 18.20 Gyermekműsor. 19.45 Esti mese. 19.00 Tv-hiradó. 19.20 Sporteredmények. 19.50 Mit szól hozzá Erich úr? 20.00 Költészet. 20.20 Svéd fi lm vígjáték. (Csak felnőtteknek) 22.05 Tv-híradó. 22.20 Sr őrt eredmények. 22.30 Paganini zenekari hangverseny.