Heves Megyei Népújság, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-06 / 183. szám
Az egység okmánya Kádár János elvtárs Pozsonyból hazatérve történelmi jelentőségűnek nevezte azt az okmányt, amelyet a szocialista országok kommunista és munkáspártjainak képviselői a szombati találkozó befejeztével egyhangúlag elfogadtak és aláírtak. Mi teszi történelmi jelentőségűvé a hat testvérpárt közös nyilatkozatát? Mindenekelőtt az az örvendetes tény, hogy a találkozó eredményeként tovább erősödött a hat testvérpárt egyetértése, egysége és összefogása, s ez az előrelépés valóban felbecsülhetetlen jelentőségű a szocializmus jövője, a nemzetközi kommunista mozgalom fejlődése, a békéért és a haladásért vívott világméretű harc sikere szempontjából. A szocializmus, a béke és a haladás táborában éppen ezért nagy örömmel és megelégedéssel fogadták a pozsonyi találkozó hírét, majd később a hat testvérpárt közös nyilatkozatát, amelyben — teljes joggal — a szocialista internacionalizmus és szolidaritás győzelmét látják. A hat testvérpárt megújult és megerősödött egysége nyílt elvtársi eszmecserében kovácsolódott ki. Nem titok, hogy a szocializmus ellenfelei másra számítottak: arra, hogy Csehszlovákia szembekerül az öt szocialista országgal. Nem így történt, s hogy nem így történt, ez mindenekelőtt annak köszönhető, hogy a hat testvérpárt a közös célokat, érdekeket és törekvéseket helyezte előtérbe, arra összpontosította a figyelmet, ami összeköti a szocialista országok testvéri közösségét A pozsonyi nyilatkozat kifejezésre juttatja a hat testvérpárt egyetértését a szocialista építés, a nemzetközi kommunista mozgalom és a világbéke valamennyi alapvető kérdésében. Ez az alapja a közös és összehangolt küzdelemnek, amelyet országaink a nemzetközi porondon folytatni kívánnak a létfontosságú kérdések megoldásáért. Állást foglal a nyilatkozat a KGST tökéletesítése és a Varsói Szerződés erősítése mellett, s leszögezi, hogy valamennyi szocialista országnak közös internacionalista kötelessége a szocialista vívmányok támogatása, megszilárdítása és védelme. Határozott válasz ez mindenfajta imperialista reményre, törekvésre. A közös okmány megállapítja: „A testvérpártok történelmi tapasztalatok alapján meggyőződtek arról, hogy csak úgy haladhatnak előre a szocializmus és a kommunizmus útján, ha szigorúan és következetesen szem előtt tartják a szocialista társadalom építésének általános törvényszerűségeit és mindenekelőtt erősítik a munkásosztály és élcsapata, a kommunista párt vezető szerepét, ugyanakkor a további szocialista fejlődés kérdéseinek alkotó szellemű megoldásán munkálkodva, mindegyik testvérpárt tekintetbe veszi a nemzeti sajátosságokat és feltételeket”. A'hat testvérpárt nyilatkozata az utóbbi hetekben felkapott rossz indulatú és ellenséges híresztelések határozott cáfolata is, és újólag meggyőzően bizonyítja, hogy az értekezleten részt vett szocialista országok minden tőlük telhetőt elkövetnek országaik sokoldalú együttműködésének elmélyítéséért, az egyenjogúság, a szuverenitás, és nemzeti függetlenség, a területi sérthetetlenség, a kölcsönös testvéri segélynyújtás és szolidaritás elvei alapján. Méltán állapította meg a Morning Star, az Angol Kommunista Párt lapja: „A kommunista világmozgalom sikerrel állta ki a nagy próbát”. Az Unita, az Olasz Kommunista Párt lapja pedig úgy értékeli a pozsonyi találkozót, hogy a szocializmus erősebbé vált és a pozsonyi találkozót élénk megelégedés kísérte a szocialista országokban. valamint a munkásmozgalomban. Valóban, a pozsonyi találkozónak máris nagy — és elégedett! — visszhangja van a nemzetközi munkásmozgalom soraiban. S ez felettébb érthető: fontos lépés történt az egység megerősítésére; márpedig a nemzetközi munkásmozgalom egységének megszilárdítása döntő feladat, kivált a jelenlegi — imperialista agresszióval terhes — nemzetközi helyzetben. Ily módon a szombati találkozó és a közös nyilatkozat lépés egyúttal a nemzetközi kommunista mozgalom tanácskozásához vezető úton is. Li PA*: Mfugeilosti Bolíviában? René Barrientos bolíviai köztársasági elnök a négy koalíciós párt képviselőivel vasárnap a hajnali órákba yúlt megbeszélés után aláírta azt az elnöki rendeletet, amely keddre összehívta a kongresszus 1968-as ülésszakát. Politikai megfigyelők a kongresszus összehívásában a válság időleges megszűnésének jelét látják, minthogy az elnök korábban nem volt hajiadó aláírni a kongresz- szust összehívó rendeletet. Miami Beach: ROMA: Az olasz rendőrség vasárnap Vicezurában durván rátámadt az olasz radikális párt kezdeményezésére szervezett kéthetes békemenet részvevőire, s közülük többeket megsebesített. A békemenet július 24-én indult Milánóból. Vasárnap Vicenzában az ott lévő amerikai támaszpontnál nagygyűlést rendeztek, amelyen követelték Olaszország kilépését a NATO-ból. A tüntetők felszólították az amerikai katonákat, hogy menjenek haza. NEW YORK: V. P. Ponyikarov szovjet geológust nevezték ki az ENSZ angol, kanadai, nyugatnémet és szovjet szakértőkből álló csoportjának vezetőjévé, amely Madras indiai államban ásványi kincsek után kutat ZÜRICH: A nagy példányszámban megjelenő Blick című zürichi napilap szerint az Európai Közös Piac bizottsága Brüsz- szelben a színes kenyérgyártás bevezetését célzó kérelmeket tanulmányozza. Egy holland szakértő szerint a színes kenyér — élénk sárgára, rózsaszínre, vagy fűzöldre gondolnak — felélénkítené ennek a fontos élelmiszernek a piacát CALCUTTA: Az AP Calcutta! jelentése szerint özönvízszerű mértéket öltött az áradás a keletindiai Bihar államban. A víz elől menekülve már félmillió ember hagyta el otthonát, de vasárnap továbbra is zuhogott a monszun eső. Hét folyó öntött ki medréből és legalább ezer négyzetkilomé ternyi területet árasztott el. SAN JÓSÉ: Szombaton kimászott a föld alól a kaliforniai San Jóséban Mike Shannon 60 éves amerikai vendéglős, aki állítása szerint megdöntötte a sírban fekvés idén már kétszer megjavított világcsúcsát Shannon május 18-án temetkezett el hat láb mélyen egy összkomfortos koporsóba, ahová kívülről juttatták el a táplálékot, s ahol a szellőzést is biztosították egy csövön keresztül. A 77 napi síri életből visszatért, Shannon előtt a 64 napos világcsúcsot part- ricia A. Harverland asszony tartotta. Nixon vagy Rockefeller? Megnyílt a republikánus konvenció MIAMI BEACH: A floridai Miami Beach - ben hétfőn magyar idő szerint délután öt órakor nyílt meg a republikánus párt elnökjelölő konvenciója, az amerikai elnökválasztási kampány befejező szakaszának nyitánya. A republikánusok a konvención jelölik ki azt a politikust, aki a párt képviseletében indul a novemberi elnökválasztáson. A demokrata párt augusztus végén Chicagóban tartja hasonló kongresszusát. A konvenció küszöbén a párt nyilvánosságra hozta programját, amely — bár nem kötelező a megválasztott jelölt számára a repbulikánu- sok főbb politikai célkitűzéseit tartalmazza. Az elnökjelölő konvenció megnyitására tipikusan teat- rális körülmények között került sor a floridai luxusüdülőhelyen. A republikánus párt hagyományos jelképe, az elefánt, számos példányban fordul elő, de a narancstermelő Floridára való tekintettel, olyan elefánt is látható, amelyet narancssárga festékkel fújtak be. Az elnökjelöltek politikai propaganda- apparátusa nemcsak politikusokat foglal magában, hanem zenekarokat, táncosnőket és hangosbeszélő berendezések tucatjait is. A konvención egyébként változatlanul nyílt a jelöltség kérdése. A legesélyesebb a párt mérsékelten konzervatív szárnyát képviselő Richard Nixon, aki a legfrissebb jelentések szerint az 1333 delegátus közül csaknem 600 szavazatra számíthat. Legnagyobb ellenfele, Rockefeller New York-i kormányzó a szerdán sorra kerülő szavazás előtt csak mintegy 300 küldött szavazatát mondhatja magáénak. Az ultrakonzervatív irányzat legbefolyásosabb szószólója, Ronald Reagan kaliforniai kormányzó egyelőre hivatalosan csak saját államának jelöltje. A döntő szót az a mintegy háromszáz küldött mondja majd ki, aki egyelőre nem kötelezte el magát egyetlen jelölt mellett sem. Eskol ismét fenyeget* Újabb tüzérségi párbaj • • Vasárnap este egy j or dániai szóvivő közölte, hogy a jordánigi terület ellen vasárnap végrehajtott izraeli légitámadásoknak és szárazföldi incidenseknek jordá- niai részről 28 halálos áldozata (közülük csak öt katona) és 82 sebesültje (közülük 76 polgári személy) volt. Jordániái részről lelőttek egy Skyhawk típusú izraeli repülőgépet. két izraeli tüzérségi állást elhallgattattak és Aden: A kormánycsapatok döntő győzelmet arattak.:;. A dél-jemeni kormány rádiója bejelentette. hogy Adentől mintegy 1280 kilométerrel északkeletre a kormány csapatok döntő győzelmet arattak lázadók felett, 45 fogolyt ejtettek és számos gépjárművet és fegyvert zsákmányoltak. A közlemény szerint a lázadást szaúd-arábiai reakciósok és külföldi hírszerző szolgálatok szították. A kormánycsapatok folytatják előrenyomulásukat. A MENA hírügynökség jelentése szerint a Nemzeti Felszabadítási Front több vezetője, aki májusban szembeszállt a rendszerrel, visszatért Adenbe és támogatásáról biztosította El- Saabi kormányát. Egy Adenben és Szanaában egyidejűleg kiadott közös közlemény szerint a két jemeni köztársaság megállapodott abban, hogy összeegyezteti a külső invázióval szembeni kölcsönös védelem terveit . és támogatását nyújt egymásnak a belső biztonság megszilárdítására. A megállapodás Szeif El Daléi dél-jemei külügyminiszter Szanaában tett egyhetes látogatásának befejeztével jött létre. TON A dél-jemeni miniszter Adenben hazaérkezve elmondotta, hogy a Jemeni Köztársaság elrendelte a dél-jemeni kormány két ellenfelének azonnali kiutasítását az országból. A két ellenzéki személyiség Ahmed Ben Abdullah AI Fadhli szultán, Fadhli állam volt uralkodója és Dzsa-Bal Ben Husszein A1 Sudhali. a volt dél-arábiai szövetség belbiztonsági miniszterének fivére; Mindketten vezető taaiai voltak a FLÓSY-nak. sok katonát harcképtelenné tette’. Hétfőn reggel félórás tüzérségi párbaj zajlott le a Baisan völgyében. A vasárnapi incidensekkel kapcsolatban mind Jordánia, mind Izrael levélben fordult a Biztosági Tanács elnökéhez. Azzal kapcsolatban, hogv Jordánia a Biztonsági Tanács összehívását kérte volna, ellentmondóak a jelentések. A kairói rádió a Jordánia ellen vasárnap végrehajtott izraeli légitámadásokat kommentálva megállapította: „az újabb agresszió megszervezésével abban a pillanatban, amikor Gunnar Jarring folytatni készül misszióját, az izreliek újból le akarják szögezni, hogv egyáltalán nem kívánják megkönnyíteni U Thant megbízottjának a feladatát. Azt is kifejezésre akarják juttatni, hogv számukra a fegyveres erők alkalmazása az egyedüli út politikai expanziós törekvéseik megvalósítására”. Eskol izraeli miniszterelnök vasárnap este újabb fenyegető hangú nyilatkozatot tett. amikor párhuzamot vont egy izraeli utasszállító répülőgépnek az elrablása és azok között az események között, arpelyek a múlt év júniusi háborúhoz vezettek. ÉLMl Ni/ári Vásár Július 29-től Figyelje a kijelölt ÓRA-ÉKSZERBOLTOK kirakatait. Most válasszon a sokfajta óra- és ajándéktárgy közül! ZÁRJA NŐI KARÓRA 8 NAPOS ASZTALI ÓRA Régi ár: 479,— Ft 570,— Ft 430,— Ft tj ár: 400,— Ft 380,— Ft 330,— Ft Augusztus RADIO - TELEVÍZIÓ 7-11 Egerben, a Szakszervezeti Székházban Azok között, akik a kiállításon vásárolnak televíziót, 3 db MINISE PER zsebrádiót sorsolunk ki! Minden tv-vásárló értékes ajándékot kap! A kiállításon már árusítjuk a VIDEOTON-gyár újdonságát, » közép- és rövidhullámú, 7 tranzisztoros „MINISUPER” zsebrádiót! VIDEOTON Rádió- és Televiziógyái, Székesfehérvár Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi V., Eger Vas és Műszaki Nagykereskedelmi V., Eger — Miskolc