Heves Megyei Népújság, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-04 / 182. szám

Régóta figyelem kettőjüket, reggel-este körülbelül ugyanakkor utasnak az ingás vonattal, mint én. A lány telt húsú, szőke és kék szemű, kövér pici orral, almakerek arccal, az a fajta teremtés, aki csinosnak inkább mondható, mint szépnek, de magakellető, pipiskédé kacérsága vonzza a férfitekinteteket. A fiú szemüveges, nyurga, csontos arcú, a magára erőltetett mord vonások közül is árulkodik a félszegsége. A lány nem lehet több húsz—huszonegy évesnél, s a fiú is innét van még a huszonötön, érzésem szerint.

Szokásom szerint útitársaimat figyeltem, akkor vettem észre őket. A kis bogyós szőke többször is a szemüveges fiú felé nézelődött. A szemüveges hamar megérezte, hogy valaki figyeli, s úgy tett, mintha nem érdekelné a dolog. A lány valahogyan megsejtette, s most élvezte a fiú zavarát. Amaz kibámult az ablakon, mint akit leköt a látvány, a káposztásföldek rendkívüli érdekessége. Később a lány is bámulni kezdte a víz után áhítozó, fonnyadó konyhakerteket.

Eltelt néhány nap, s meg is feledkeztem kicsit róluk. Köhögve rángatózott a vonat. A szemüveges fiú o bejárati ajtó mellett a sarokban ült, s valami könyvet olvasott. Látszólag lekötötte figyelmét az olvasmány, időnként azonban felnézett a lapokból, tudja, merre jár a vonat, melyik állomást hagytuk el. A lány távolabbról s egyre fáradPAT AKI DEZSŐ:

Szerelem Krúdyval

hatatlanabb pillantásait küldte a fiú felé.

Mikor beért a vonat a nagyállomásra, a lány a nagy tolongásban a fiú mellé furakodott. Akárcsak jómagam, a fiú olvasmányára volt kiváncsi. Krúdy-könyv volt, régi kiadás: Az élet álom. Helyes, mondtam magamban, nem rossz elbeszélések, ezeket el kell olvasni.

Napok múlva újra felfedeztem a szemüveges fiút abban a kocsiban, amelyikbe felszálltam. Most is a Krúdy-könyvet bújta. No, a szőke „Gömböcke” is itt van valahol, gondoltam. Körülnéztem az utasok között, nem is volt messze a fiútól. Csak néhány pad választotta el kettejüket. Csodálkozva vettem észre, hogy a lány kezében is könyv van. No, nézd csak, gondoltam, feladta a néma ostromot. Am hamar meg kellett állapítanom, hogy tévedtem. A leány, egy-egy b'ekez- dés után lassan feltekintett s a fiút nézte hosszan.

A kiszállásnál úgy helyezkedtem, hogy a gömbölyű hajadon közelében maradjak. Bevallom, érdekelt, mi lehet az a könyv, amit olvasgat. Krúdy-könyv volt. A vörös postakocsi. Hát nem nagyszerű, mondtam magamban, már a második Krúdy-könyv, amit a vonaton olvosnak. Hála isten, vannak még a fiatalok között is, akik kedvélik ezt a különös hangú, ritka, egyéni stílusú irót!

Szabadságon voltam néhány napot, s nem láthattam az életről álmodó ifjút és a vörös postakocsis kisasszonyt, ha szabad így neveznem ismerőseimet. Mikor újra vonatra szálltam, kerestem őket. Rájuk is akadtam könnyen. Tudomásul kellett vennem, hogy távóllé- temben kettejük viszonyában változás történt. Először is, egymástól való távolságuk szinte minimálisra csökkent. Még nem ültek egymás mellett, de már szemben ültek egymással. Észre kellett vennem valami mást is: azt, hogy túlságosan lassan olvasnak, vissza- visszalapoznak, mintha attól félnének, hogy végére jutnak a könyvnek. Pár oldalnyi azért még maradt a visszaútra is.

Este, visszautazáskor, a szemüveges fiatalemberrel a peronon találkoztam. A vonat már bent állt indulási helyén, a megafon beszállásra sürgetett. Két perc volt az indulásig. A fiatalember idegesen járkált, az állomáshoz vezető utcát leste. „A szerelvény egy perc múlva indul a második vágányról” — recsegett a megafon. Taxi kanyarodott az állomás előtti térre, s

az autóból a szőke gömbölyűség gurult elő. 4 fiú fent állt a lépcső tetején, kezét nyújtotta a lánynak, hogy könnyebb legyen a félszállás. Egymással szemközt foglaltak helyet á pádon. Azt a pát oldalt, afnít a reggeli útról hagytak, hamar elolvasták. A lány csukta be előbb a könyvét és sóhajtött.

A félszegnek látszó fiatalember teljesen váratlanul a „Görhböcké- hez” hajolt. A döcögő zakátolásban nem értettem tisztán, mit is mondott. Annyit láttam, hogy alig mozog a nyelve, a szavak benne rekednek. A leányzó azonban igen csak pergeti a nyelvécskéjét, szavai elébe mennek a fiúénak, csalogatja a hangokat, bátorítja a kikívánkozó gondolatokat. Tapintat ide, tapintat oda, előrehájolva füleltem a szavaikra. A fiú egészen belemelegedett a beszélgetésbe, már nem állt görcsbe a nyelve. Színbádról beszélt, a podolini kísértet)árásról, a baglyokról. Rezeda Kálmán szép életéről, meg a fehér lábú Gaálnéf ról. A pici kövér orrú lány álmél- kodva hallgatta.

— Maga is szereti Krúdyt? — kérdezte a fiú.

— Krúdyt? — csodálozott kerekre tágult szemmel a lány. — Ki az? Nem ismerem...

A fiú hökkenten nézett a lányra.

— De hiszen figyeltem magát... Két hete olvassa A vörös postakocsit!

— Jaj, persze, persze — mosolyodon el hirtelen a lány. — összevissza beszélek itt. Hiszen olvastam tőle a Két fogölyt is. Nagyon izgi könyv volt.

A fiú arca elkomorult:

— A Két fogolyt Zilahi irta.

Az ingás vónat megérkezett a végállomásra, ők ketten együtt szálltak le, s indultak egymás mellett áz esti utcáknak, ahol már a villanylámpák fénylettek.

Azóta sokszor láttam már őket. Mindig együtt utaznak. Könyv van a kezükben. A fiú az Aránykéz utcai szép napoknál tart. A lány most is A vörös postakocsit bújja. Kedvesen beszélgetnek.

— Most már bevallom, csak ci- pelgettem a könyvet két hétig. Téged figyeltelek inkább — mondja durúzsolva a lány., — Téged már ismerlek kicsit.

A fiú szemüvegét igazgatja:

— Szeretsz is kicsit?

A lány szájára teszi az ujját:

— Csendesebben, te ... Sze-ret- lek.

— Akkor nekem Krúdyt is szeressed! — parancsolja a fiú.

Kezükben könyv, de alig olvasnak az utazás alatt. Időnként alkalmat keresnek rá, hogy úgy, mint korábban, lopva is egymásra pillantsanak. Házasság lehet a dologból, s én kívánom is, hogy így le- gyen. Akkor bizonyosan jó befejezéssel érne véget ez a hihetetlenül hangzó történet.

> ^vv*^AA*t^*v^/vvNAA-VWVWVVVVWVWNAAA/WVVVVVWSAAA/V^^ <

FARKAS ANDRÄS

Zöld levelek közt*.

Zöld levelek közt bámulom még A rezzenéstelen eget<

Várom, hogy jönne valahonnét Egy koldus, aki kéregét,

Aki kérné, hogy e nagyon-kék Ürességből a perceket Szabná ki az, aki nagyon rég E kékség őrzője lehet —

Közben elalszom, semmi nincs már A koldusvárásból, csak én,

Akit megbflvölt ez a kincstár,

Ez a kékség, ez a koravén Elvágyódás a bonthatatlan Mélységbe, mely van — s szertepattan.

Balaton, 1968, július.

POLNER ZOLTÁN:

A viaszsárga csend

és látomásaim kicsapódnak: virrasztók egy dalt zenéjét elmosta a tenger s a tengerből csak a félelem üres csigaháza maradt.

Partjain a világűrnek most

hegyeket épít a csend és

Firenze szobrai bomlanak mint a hullák

nem értitek?

bomlanak a kövek!

ki olvassa el a törvénykönyveket

A z állomástól néhány __ ** száz méternyire volt a fűtöház. Met apó, az alacsony termetű, kissé lomha járású ipozdonyvezető még szorosan markolta Jobb kezében a géptörlő kócot, s szitkozódva köpködte ki fogai közül a homokot, amit az imént becsapódott lövedékek kevertek a levegőbe.

A fűtőház kolompjai csak most szólították óvóhelyre az embereket Most, amikor már talán régen messze járnak a szabadságharcosok ütegei. Hacsak nem az amik dörrentettek megint közénk — dünnyögte magában az öreg, miközben feltápászko- dott s elindult átadni a szolgálatot

Csak úgy átlósan vágott át a síneken. Kezében a géptörlő gyapotcsomó, mintha folytatni akarná az imént abbahagyott munkát Fejében gondolatok kavarogtak.

Gyors röptű gondolatok, mint a hegyeket lépő óriás sárkány futása, mint a mesebeli repülő gyíkok felhőt súroló siklása, fis gyorsan el is jutottak ezek a gondolatok a Z...-1 vasúti hídig.

Mellette tehervonat zakatolt be a pályaudvarra. Amerikai tüzérséget szállított. Met hátra se nézett. Mindennapos látvány volt már a rágógumit majszoló néger, az égimeszelő magas, fehér, általában az amerikai katona, aki félig undorral, félig közömbösen szemléli maga körül az életet, s a halált Is.

ADIH Di li:

Huszonhét perc

— Mentek a köldökzsinórhoz? — morgott Met, s a de- militarizált övezetre gondolt, amelyet találóan köldökzsinórnak nevezett el a nép.

Met régi bútordarab volt már a déli rendszer vasútjainál. Valamikor gyermekkorában kezdte, s noha azóta kevesebb szenet és rizst szállítanak, a forgalom mégis sokszorosára nőtt az elmúlt évek alatt. Sokkalta több tehervonat koptatja az acélt, mint akár a francia elnyomás idejében, akár a rövid békeidőszakban.

T Pusztulni mentek — mondta inkább csak magának Met, hiszen egyszerű ember volt, dehogy mert volna hangosan kimondani Ilyen szörnyűséget. Egyszerű, de sokat tudó ember volt az öreg mozdonyvezető Nemcsak azért, mert utazó ember volt. Sokkal inkább azért, mert érezte, hogy mindent látnia kell, mindent tudnia kell és érteni is szerette volna a dolgokat.

'"Falán ez az érteni vá- x gyás ébresztette fel benne az érdeklődést a hazafiak iránt. Igaz, neki ez a rendszer viszonylag jó volt. Biztos megélhetést nyújtott, s viszonylagos nyugalmat. Családját sem háborgatták soha. Mégis, látott és hallott

Sötétedett. Botladozva csörtetett a mind sűrűbbnek tetsző rengetegben, s hasztalar nul csitítgatta hűséges társét, a csodálatos vadat még távolról sem látták. Később sem. amikor már teljesen sötétbe borult az erdő. Egyszer csak valami imbolygó fényt pillantottak meg a lombok sűrűjében: méhrajszerűen

aranyló derengést. A kutya szűkölve tekeredett a lába köré ismét. Hogy gyorsíthasson a léptein. kénytelen volt nemegyszer oldalba rúgni, de végül is belátta hogy hiába iramodik, a sietésre ösztönző derengés mintegy bűvös tüneményként egyazon távolságban lebeg a szeme előtt.

— Állj meg... Csak egy kicsit áli.i meg — suttogta —, hogy még egyszer olyan közelről láthassalak, aztán el- iramodhatsz. vihet a lábad... Szép kis kutya vagy te is. A nyulakkal persze könnyen elbánsz. de ha egy szarvassal, egy ... tüneménnyel állsz szemben, akkor inadba száll a bátorság — pirongatta a lába kőiül szűkölő társát.

Hajnalodásig változatlanul tartani tudta a távolságot a derengő fény nyoméban. S amikor egy álmából felvert madár felriadt fészkéről a leiük fölött szemében különös látványt vitt magá- imí: egy ember mag egy ku-.

tya hasal lihegve a harmatos fűben a fennsík tisztásán, melynek közepén forrás csobog a peremén pedig koronás szarvas vesztegel, földet érintő, aranyló aganccsal. Az ember puskát, szorongat a kezében s mintha kérlelve suttogna valamit a tüneményes agancsos felé. aki minduntalan. szinte megátalkodottan úgy forgatia a fejét, mintha agancsával védelmezné teste épségét. Az ember végül is leereszti a puskát és a kutyát biztatgatia hogy kerüljön a vad hátába és terelje közelebb. De amint a kutya kúszni kezd a derékig érő fűben. a szarvas felkapja a fejét. szomorú pillantást vet a csobogó forrásra, mely fölött lepkerai cikáz, megfordul és szemrebbenés alatt eltűnik a rengetegben.

Felugrott és dühében meglendítette a puskát: ..Te gyáva féreg. te. szétzúzom azt a szákölő fejedet7’. A kutya szemrehányással vegyes csodálkozással kushadt a fűbe: „Mi van veled ma?!-’ S egy pillanat, múlva a gazdája bűnbánóan simogatja a megszeppent jószágot: „Hiszen farkasokkal is hadakoztál, most meg félsz... egy közönséges,,. eev nem mindennapi szarvastól? No csillapodi. s aztán gyerün(i. Kerülj szépen elébe és fordítsd oldalvást felém. Ennyi az egész. Szarva legszebb villájából csinálok neked nyakörvet!”

Kortyoltak a forrás üdítő vizéből, gyönyörködtek egy darabig a lepkék csapongó táncában s aztán újult erővel eredtek a 7 agancsos nyomába ... Három nap. három éjt űzték? — vagy niég tovább tartott az eszelős hajsza? — az elvarázsolt, játék, a csörtető«. a megközelítés és távolodás. a feny és sötétség. az

élet és halál szította láz csillapíthatatlan színjáték»... Tölténye is fogytán.,, az

utolsót a nagy pillanatra tartogatta

.........Ha egész közelrő

l kaphatom majd oldalba”, gondolta, miközben szomorúan nézett, egy déli fennsíkról a távolodó agancsos felé, „Ezt nem pazarolhatom el. mert akkor nem lesz ékszer az asszonynak, mert ha ezt is elpackázom, nem vagyok igazi vadász... Talán nem is. mert az beéri a vadászat szenvedélyével, én meg... az aranyért üldözöm, hogy ékszert csináltassak az asz- saonynak...” De most már nemcsak az aranyláz fűtötte, ment, ment lankadatlanul, ár- kon-bokron át. csörtetett kutyájával a fel- és eltűnő agancsos után ...

Tíz nap múltán találtak rá: egy gazos, kövér földdel behordott. kőbánva mélyén görcsösen markolta a fiatal cserfaágat. mint. valamiféle agancsot, a cser valahonnan a szakadék pereméről tépőd- hetett le vele gyökerestől, ahol a kutva csontvázára bukkantak a fülledt fűben.

Dudás Kálmán fordítása j

(Dobrica Eric 1936-ban szü- ! letett Cmucán. Milanovác közelében. Ma it a falujában | él. szülei földjét műveli, va- dászgat és ír. Most jelent meg . ucgyediH köt&ej ,

és érzett. S ez elegendő volt ahhoz, hogy néha elszánja magát.

Nem nagy dolgokra. Soha nem szánta el magát nagy dolgokra. Olykor egy-egy embert bújtatott el a szerelvényen. Máskor egy csomagot dobott le a megadott ponton, vagy csak éppen elkottyantotta, hogy hol és mikor halad át egy szerelvény. Persze, a csomagot menet közben ejtette le, az utasairól sem tudott soha semmit, s a menetrendi titkot Is csak úgy véletlenül ejtette el. Hogy bármikor le lehessen tagadni. Mégis, félelem helyett valami cinkos büszkeséget érzett, valahányszor fellépett a mozdonyra.

Most más volt a helyzet Most tudta, hogy az az ember, akit a mozdonytér rongyai alól a Z.,.-i hídnál letett, az pontosan fél hatkor felrobbantja a hidat a katonai szerelvény alatt. Tudta, noha el akarta felejteni. De azt is tudta, hogy ezúttal maga is életveszélyes feladatra vállalkozott. Hiszen azt is tudta, hogy a dinamit akár a mozdonyon is robbanhat.

Vállalta, mert azt is tudta, hogy délután négykor leteszi a szolgálatot, s nem az ő gépe alatt, nem vietnami emberek alatt fog robbanni a szerelvény.

A fűtőház vezénylőtisztje

** most is abban a kimustrált amerikai repülősöltönyben volt, amelyet fél éve kapott valamelyik részeg amitói. Met éppen csak biccentett a vezénylőtiszt felé, s máris el akart tűnni a fürdőajtó mögött. De a vezénylőtiszt megszólította:

— Ne mosakodj ki, Met apó. Van még egy rendkívüli menetünk.

Met az órájára nézett. Induló mozdulatait idejében lelassította, s szinte egykedvűen, de rettenetes belső feszültséggel válaszolt:

— Most? Fél ötkor? Négykor lejárt a huszonnégy óra. Meg aztán jólesne már a friss rizspálinka, amit az asszony az éjszaka főzött — mondta, kacsintott is egyet az éjszakai pálinkafőzés említésekor. De a vezénylőtiszt ezúttal nem vigyorodott el s nem mondta, hogy ejnye, apó, már megint csak a torkodra gondolsz? Ehelyett csak eny- nyit válaszolt:

— Menni kell

Met szó nélkül fogadta most már az utasítást. A vezénylőtiszt szórakozottan babrált pisztoly formájú öngyújtójával, majd megmondta á vonat számát, az indulás időpontját.

— Ti zenhétnull? három — hadarta, s már fordult is, hogy másutt intézkedjen, de eszébe jutott még valami,

hát visszafordult, g Met vállára tette a kezét.

— Verj rá, nagyapó! Szoros időt kapsz a menetre. Indul utánad térközzel a...

Met hátán a hideg verejték gyöngyözött. Agyában lázasan peregtek a gondolatok. Huszonhét perc... A híd alatt már ott lapul a dinamit, időzítve parányi óraszerkezete. De lehet-e bízni a gyújtószerkezetben? Hátha a rázkódástól felrobban? Hátha...

Nem várt tovább. Magéra erőltetett nyugalommal mondta a vezénylőtisztnek:

— Hát akkor igyon az egészségemre egy pohárka pálinkát.

T3 iccentett és visszatért

^ a géphez. A két fűtó már éppen salakozáshoz készült, amikor Met rájuk kiáltott.

— Megállni! Teljes erővel

fűteni. Indulás tizenhétnulla- háromkor.

Hadarta a menetrendi időt. A fűtők dermedten néztek az öregre. Arcukról lerítt, hogy mindketten a hídra gondolnak. Met halkan, alig hallhatóan szólalt meg újra:

— Huszonhét percünk lesz. Ráverhetünk, mert térközzel jön utánunk a...

öt óra három perckor kikiáltottak az .irányítótisztnek, s Met lassú mozdulattal lehúzta a gőzkart. Mindhárman az órára néztek.

Másfél percig tartott, míg a vonat felgyorsult, s végre átvergődtek a váltókon. A fűtők kezében gyorsan mozgott a lapát.

— B .. .-i emelkedőnél nyerhetünk három percet — mondta Met, s társaira nézett. Látta, mint vág egyre tisztább medret a verejték a két ember szénporos hátán. Látta, mint feszülnek az izmok, s mint csap ki a tűz a kazán ajtaján, fis hallotta, mint ketyeg az óra.

Kilenc... nyolc ... hét. i 1 hat... S ebben a pillanatban feldübörgött alattuk a híd alcélszerkezete. Néhány másodperc múlva már szerelvényük mögött volt a híd. A fűtők leálltak. Met is mozdulatlanul nézett maga elé, majd felocsúdott, s a két emberre ri vallt:

— Nyomás, mit bámészkodtok? Tartani kell a térközt !

M éhány kilométer volt

1 mindössze mögöttük, amikor felmordult a Z .. ,-i híd, s utána robbanássorozat jelezte, hogy egy szerelvény amerikai muníció nem jut el a demilitarizált övezet térségébe, az ország köldökzsinórjához. Met lapos pálinkásüveget vett elő belső zsebéből, s a fűtők orra alá nyomta:

— Igyatok. Rekordidőt futottunk.

Fordította: Kátuy Antal