Heves Megyei Népújság, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-04 / 182. szám
ns* Hol tart ma Eger úsxósportja ? Yálcnt ííyula: Jó Atou lialadtmk Már a kora reggeli órákban nagy a nyüzsgés az egri sportuszodában: az edzők stopperórával, síppal a nyakukban, éözéstervekkei a kezükben j&rkálnak le-£el a medence Két oldalán, utasítások, vezényszavak hangzanak el, s a napfénytől csillogó, kéklő vízben serényen folyik a szokásos napi munka. Az idegent megragadja ez az eleven, h'.ozgalmas kép, s akár fogadni. mernék, arra gondol: hát ezért szerepelnek olyan jól az egri úszók ... Utána vagyunk a magyar bajnokságnak, s rögtön meg i$ kérdezzük Válent Gyulát: valóban olyan jól szerepeltek-e az Egri Dózsa versenyből. előbbre lépett Eger úszó- sportja avagy nem? C sűosforinában — Hasonlóképpen az idei- ■ffez, 1965-ben nyertünk négy bajnokságot, de most lényegesen jobbak voltak a további helyezések. 34 úszónk jutott a legjobb nyolc közé, iából a, négy első hely mellé ijriégy második, .két harmadik, inégy ' negyedik, négy ötödik és hét hatodik helyet szereztek. Közben megjavítottak tíz jniegyei csúcsot, két országos •ifjúság), és egy országos vál- íócsúcsot, de a 4x200 m gyors- jt’áltó Is a régi országos rekordon belül érkezett a célf a — Ezek szerint sikerült a formaidőzítés? — Igen. Már az angol—magyar viadalon csúcsformában voltak versenyzőink, ezt a tormát sikerült átmenteni az országos bajnokságra is. Csatlós, Mártonffy és Riskó túlteljesítették a normát, Csatlós a két nagy versenyen 100 és 200 m gyorson országos ifjúsági csúcsot adott át a múltnak, Mártonffy minden tavon élete legjobbját érte el, s az ősszel Egerbe került Riskó ugrásszerűen javult, időeredményei már „európai méretűek. Kitűnően szerepelt Visontai József tanítványa, Ali Csaba is. Hevesi Lászlót az érettségi, majd a felvételi vizsgák akadályozták a még jobb eredmények elérésében. Bukolyi Edit és Prucz Éva tavaszi felkészülése viszont a jelek szerint nem sikerült. Szabó .Tibortól — aki az idén 200 m mellen még nem úszott 2:39 felett és nem kapott ki magyar versenyzőtől — joggal vártunk bajnokságot, s hogy ez nem sikerült, annak oka talán a túl lassú kezdésben kereshető. — Volt-e pontverseny a magyar bajnokságon? — Ezúttal nem volt, de én, mint „régi statisztikus” magánpontozást végeztem. Eszerint az FTC és a BVSC mögött szorosan Eger következik kiegyensúlyozott gárdájával. A két vezetőhöz egyelőre 4 vasárnap sportműsorából r*T ▼"▼■VTVTTi Labarűgás: Egri Dózsa— Pécsi Bányász NB I. B-s mérkőzés. Eger, stadion, 16 óra. V.: Radó. — A füzesabonyi járás ÖSM tornájának döntője. Mezószemere, 9 óra. Természetjárás: Veres József emléktúra, Bükk-fensík. nem tudunk felzárkózni a lányok gyengébb képességei miatt. Csatlós és Vlártonffi a mexieói keretben — Van-e valakinek esélye kijutni az olimpiára? — A MUSZ edzőbizottsága a legutóbbi formák alapján úgy véli, hogy a férfi 4x200 m-es gyorsváltónak komoly esélye van az első hat közé kerülésre! Ezért kijelöltük a váltó tagjait, akik között ott a vállizületeket. Rövid távon elérte legjobb eredményeit, 400 m fölött viszont már csak kínlódott. Most, hogy már nem kell többet tornásznia, erősen bízom abban: kellő masszázzsal, melegvízkúrával hosszútávon is a régi lesz! — Véleménye szerint hol tart ma Eger úszósportja? — Az idei versenyek tükrében általános fejlődés tapasztalható minden korosztálynál, úgy látszik, jó úton haladunk. Kár, hogy az 1952 —53—54-es évfolyam menyVálent mester a két olimpikon jelölttel. Csatlóssal és Márton- fíyval megbeszéli a napi edzésmunkát. (Foto: Kiss B.) találjuk az egri Csatlóst és Mártonffyt is. Ez utóbbi jelölése számomra külön elégtétel, hiszen Mártonffy Tamást két évvel ezelőtt sokan eltemették. Csak mi ketten bíztunk — ezek szerint nem hiába! — Katona miért csak rövid távokon indult? — Jóska nagy akarással készült az idei versenyekre, nem vettük azonban figyelembe, hogy a TF-en három éven keresztül rendszeresen végzett szertorna teljesen elmerevítette izomzatút, főleg nyiség és minőség dolgában alaposan elmarad a többitől. Így hát az „idősebbeknek” kell addig kitartaniuk, amíg az 1955—56—57-es korosztály átveszi tőlük a stafétabotot. Az előbbrejutás alapfeltétele a fedett uszoda, ahol egyrészt a legkisebbek folyamatos, zavartalan felkészítése oldódik meg, de a nagvobbak edzéslehetőségei is számottevően megnőnek. — Milyen fontosabb versenyek lesznek még az idén? — E hét végén 35 versenyzővel részt veszünk az első ízben megrendezendő területi ifjúsági bajnokságon, amelyet a hónap végén az országos ifjúsági bajnokság követ. Augusztus 13—14-én lesz a jugoszláv—magyar úszóviadal, augusztus 24—25-én pedig Szolnokon az országos vidéki bajnokság, amelyen természetesen szeretnénk jól szerepelni. Megszűnt a süllyedés és a szivárgás — Hogy áJl a fedett uszoda ügye? — Ezen a héten kezdődött meg a műszaki átvétel, a süllyedés és a szivárgás teljes mértékben megszűnt, nincs tehát akadálya, hogy az idén birtokba vegyük! Sajnos, az üzemeltetés problémája még nincs megoldva. Nekünk az lenne a legjobb, ha — a sportuszodához hasonlóan — a városi tanács kezelésébe kerülne. De legyen bármely szerv a fedett uszoda gazdája, egy a fontos: az uszodának teljes egészében az úszo- sport rendelkezésére kell állnia. Hiszen ezért építették! A víz mélysége .ki* víz 186 cm, mély víz 240 cm) nem is teszi alkalmassá köztisztasági fürdő céljára! — Valamit az utánpótlásról és a jövőről? — Biztató, hogy az 1959— 60—61-es születésű fiatalok a KSI mögött szilárdan tartják második helyüket, megelőzve az FTC, BVSC, Ú. Dózsa és a többi rangos fővárosi sportkört, a mennyiségi pontversenyben pedig fölényesen vezetünk. Még annyit: a Dózsa SC elnöksége minden támogatást megad számunkra, sokat jelent például, hogy Tóth Jánossal és Csivincsik Jánossal, a két lelkes sportemberrel megerősítette a szakosztály vezetőségét. — Tehát Eger megmarad az úszás fellegvárának? — A fedett uszodával most válhat csak igazán fellegvárrá! — Bízzunk benne hogy így lesz! Somody József A Magyar Nemzetben olvastuk, hogy óriási, meleg vizű föld alatti tengert fedeztek fel Nyugat-Szibériában „A ,há-, rommillió négyzet métert meghaladó területű tenger'’ felhasználása folyamatban van... Minden csodálatunk a Magyar Nemzetben közölt óriási tengeré lenne, ha nem számítottuk volna ki, hogy a 3 000 000 négyzetméter mindössze 3 négyzetkilométert jelent, és ez bizony nem nagy terület... Még tónak sem nagy, nemhogy óriási tenger lenne... Így azt kell hinnünk, hogy valami tévedés van a területben ... Esetleg 3 millió négyzetkilométert jobban elhin- nénk... •k De nemcsak a területben van hiba, hanem a tenger mélységében is. Az előbbi cikk azt mondja, hogy a tenger mélysége 1100—3000 méter között változik. Az egri Népújság ugyanerről a hárommillió négyzetméter területű állítólagos tengerről azt írja, hogy mélysége 1100—1300 m között változik .. Mi most azt kérdezzük, hogy ez a mélység- megállapítás milyen mérési módszerrel történt, mert a 3000 és 1300 között testvérek között is 1100 méter különbség adódik... Ez mélységben egy tengernél nem nagy, de számításban emberek között eléri a tévedés kritériumát. . A Magyar Nemzetnek, vagy a Népújságnak van-e igaza?... Nem tudjuk! ... (OR. SZEMES) Kijelölték ! a labdarúgó ŐRT-a szereplő magyar labdarúgókat Szombaton délelőtt Egerben a területi ifjúsági labdarúgó válogatott csapatok tornájának legjobbjaiból összeállított A és B csapat mérte össze tudását. A mérkőzés végén Mészáros József szövetségi edző kijelölte azokat a játékosokat, akik az augusztus 8-átóí sorra kerülő ORT-n képviselik majd a magyar színeket. Kapusok: Sárközi, Serfőző. Védőjátékosok: Csapó, Vida, Vízkeleti, Göbölös. Fedezetek: Varga, Csorna. Pál. Csatárok: Konyha, Tatár, Kiss, Karel, Mucha, Hegyi. Mészáros edző elmondotta, hogy eredetileg két csapattal akartak részt venni az ORT-n, mivel azonban minden meghívott külföldi együttes megérkezett — csak egy magyar válogatott együttes lép pályára. Az egyhetes egri tornát röTV MŰSORA KOSSUTH 8.10 Édes anyanyelvűnk. 8.15 Operarészletek. 8.55 Ifjúsági rádiókomédia. 9 «55 Hirdető műsor. 10.00 Szerkesztői üzenetek. 10.10 Szivárvány. 12.10 Jó ebédhez szól a nóta. 12.50 Jegyzet. 13.00 Mozart-művek, 13.30 Tánczene. 14.06 Pillantás a nagyvilágba. 14.26 Liszt: H-moll szonáta. 15.08 Zenegyár a Tbcmze partján. 16.40 Magyar nóták. 17.05 Enrico Caruso énekel. 17.25 A magyar költészet századai. 17.40 Operettrészletek. 18.00 Mérkőzések percről percre. 19.10 Csárdások. 19.19 Mindenkinek a magáét. Rádiójáték. 20.30 Kapcsoljuk a Salzburgi Ünnepi Játékokat. 22.30 Szófiából jelentjük. 22.50 Könnyűzene. PETŐFI 8.00 Miska bácsi lemezesládája. 8.30 Népi muzsika. 9.10 Operakalauz. 10.10 Ambrus Tibor jegyzete. 10.20 Tánczene. lt.14 Japán költők versei. 11.26 Szimfonikus zene. 12.50 A dzsessz kedvelőinek. 13.06 Mesejáték. 14.03 Táskarádió. 15.08 Népdalok 15.45 Mit hallunk ? 16.15 Művészlemezek. 16.55 Mérkőzések percről percre. 17.50 Tiana Lemnitz énekel 18.11 Jelzőállomások a Kazán-szorosban. 18.26 Könnyűzene. 18.53 Mendelssohn és a Szentivánéji álom. 20.10 Kodály-kórusok. 20.22 Tánczene. 21.00 Zeller: A madarász. Operett. MAGYAR TV: 9.43 Hétmérfüldes kamera 10.00 A tenger enciklopédiája. n.oo Ro Ka fogás rádióval... n.30 Bogi ári beszélgetések 1968. EiportfLlrn. 14.53 Gusztáv idegen toliakkal. 15.00 Motorcsónak nemzetközi verseny. Közv. Szegedről. 16.30 A hirdető műsora. 16.40 Kivetették. Angol film. 17JSÖ Zenés ntazás Kanadában. 17.5Ö írók. könyvek, kritikusok. 18.10 A véső mestere. 18.25 Nótaszó. 18.45 Delta. W.15 A kincses szádot. 5 Felszedjük a horgonyt. 19.40 Esti mese. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Wengrof. Tv-játék. 23.00 Sporthírek. 21.10 vrr 68. 22.10 Tv-híradó. POZSONYI TV: 8.55 Várak a tengerben. (Dokumentumfiirn.) 9.25 Kicsinyek műsora. 10 15 Kulturális életünk. 11.00 Mezőgazdasági fórum. 12.00 S-zmfonikus hangv. 14.30 Nemzetközi röplabdabajnokság. 16.00 Országos uszobajnokság. 16.45 Labdarúgó torna Besztercebányán, 18.45 Esti mese. 19 00 Tv-hiradó. 19.20 Sporteredmények. (1) 19.50 Mit szól hozzá Erich úr? 20.00 Költészet. 20.10 Francia bűnügyi fűm. 21.45 Tv-híradó. 22.00 Sporteredmények. (2) 22.10 Analógiák Tv-fiLm alkotásról. 17.20 Kónya Sándor énekel. 17.45 Műnk áss zerameL 18.00 Huszas stúdió. 19.35 Dulska asszony erkölcse. Rádiójáték. 20.57 Esti pihenő —? muzsikával. 22.20 Szófiából jelentjük. 22.40 Magyar rokokó-dalok. 22.50 Hermann István írása. 23.10 Kamarazene. 23.45 Operettrészletek. viden így értékelte Mészáros József: — A fiatalok azt nnújtották amit vártunk tőlük. Sajnos azonban, náluk is fellelhető volt a felnőttek játékára jellemző több negatív vonás, mint a fölösleges labdacipe- lés, a körülményeskedés, az oldaladogatás, a sok érintésből felépített támadás, ennek ellenére sok tehetséges fiatal játékost ismerhettünk meg. akik a jövőben tovább fejleszthetik tudásukat. Az ORT-n szereplő csapat képezi egyébként a magját a jövő évi UEFA-válogatottnak. * Ifjúsági B-keret—Ifjúsági A* keret 3:0 (0:0) V.: Szegedi. B-keret: Sárközi (Kerekes* — Vida, Vízkeleti, Brilla — Kovács. (Harkányi), Kari- kó — Kakas, Kiss, Tatár, Konyha, (Gabala), Görgei. A-keret: Serfőző — Csapó. Árvái. Göbölös — Varga. (11- lés), Csorna (Barát) — Hegyi, Gerstmár, Karel* Szőke. Czeczeli. A végig lelkesebben, gól- ratörőbben játszó B-keret meglepő, de megérdemelt győzelmet aratott. Góllövők: Görgei, Kakas. Gabala. Jók: Vida. Vízkeleti*, Tatár, illetve Csapó, Czeczeli, Szőke. PETŐFI KOSSUTH 8.15 Operaáriák. 8.45 Iskola és társadalom. 9.00 Hanglemez. 9.04 a bét előad.művésze. 9.39 Óvodások műsora. 10.10 Zenés műsor. 12.15 Tánczene. 13.15 Schubert-dalok. 13.47 Népi muzsika. 14.27 D. Bilenkin elbeszé14.47 Pol-beat. 15.15 Toscanini vezényel. 15.55 Válaszolunk hallgatóinknak! 16.10 Harsan a kürtszó! 16.53 Édes anyanyelvűnk. 10.00 Mini-KRESZ. 10.20 Ismerkedjünk a dzsessz- muzsikával. 10.50 B’.lőadóművészek lemezeiből. 11.52 Lehár: A vándordiák. Daljáték. 13.42 Gazdaszemmel. 14.00 Kettőtől—hatig._ 18.10 Rritten: Menyegzői kantáta. 18.20 Élni tudni kell! 18.45 Mario Rossi vezényel. 20.35 Muzsikaszó. 21.26 Nőkről — nőknek. ‘4L56 Francia operettmu- zsika. 22.25 A hét előadóművésze. POZSONYI TV: 17.05 Vidám szórakoztató műsor. 18.00 Telesport. 19.00 Tv-híradó. 20.10 A szenátor úr teadélutánja. 22.15 Tv-híradó. A 4. sz. AKÖV Eger, VOLÁN Utazási Irodája értesíti a t. utazóközönséget, hogy augusztus 10—11- én a szilvásváradi lovasnapokra autóbuszkülönjáratokat indít az egri autóbusz-pályaudvarról. Részvételi díj belépöjegy- gyel együtt 31,— Ft. Bővebb felvilágosítás az autóbusz-pályaudvaron, valamint az IBUSZ-irodá- ban. Hpzlirc 5-1 Újabb ruházati árukat vonunk be 30 hétfőtől nyári vásárba, 40 százalék engedménnyel! VÁSÁROLJON OLCSÖ ÁRON AZ tJJABB CIKKEKBŐL IS! HEVES MEGYEI IPARCIKK KISKEK VÁLLALAT PÁR CIKK, A MOST BEVONT ŰJABB ÁRUK KÖZÜL: Színes pettyes karton Krisztina blúzanyag Ballonanyag, sok színben .Nyári műszál anyag Divatos selyefnruha Női kartonruha Női ruha, műszálból Női kartonruha 30 Ft helyett 18 Ft 35 Ft helyett 21 Ft 50 Ft helyett 30 Ft 30 Ft helyett 18 Ft 243 Ft helyett 170 Ft 210 Ft helyett 126 Ft 139 Ft helyett 97 Ft 140 Ft helyett 98 Ft KERESSE FEL SZAKÜZLETEINKET Egerben, Hatvanban.