Heves Megyei Népújság, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-04 / 182. szám
ILLÉS L 4 JOS: magyar irodalma Á szomszéd országok A magyar nemzetnek ** mintegy harmadrésze határainkon kívül él, jórészt baráti országokban, melyekkel a szövetség, a kölcsönös segítségnyújtás erős szálai, a haza és az emberiség azonos nagy céljai, eszményei, örömei és gond iái fűznek bennünket össze. Ady látomása az ezer év óta rokon-bánatú és keservű népek találkozásáról az eszmék barikádjain — a mi nemzedékünk életében válik realitássá. „Sok a múlt...” — mondhatjuk József Attilával, hiszen ennek mába sugárzó, jelenünkre sajnos még mindig árnyékot vető emlékei szenvedélyes erőfeszítéseink ellenére sem tűntek el teljesen. Az elmúlt év októberében például Do- bozy Imrének — Egerben a „Korszerű hazafiság”-ról rendezett vitában — tagadva állító formában kellett megfogalmaznia magatartásunkat: „Az sem nacionalizmus — mondotta —, ha szolidaritást, felelősséget érzünk a határainkon túl élő magyarság sorsáért, anyanyelvi művelődéséért, etnikumának megmaradásáért”. Az a tény, hogy a hazai kritika, s a hazai közvélemény nem ismeri kellőképpen a szomszédos országok magyar irodalmát, szintén elgondolkoztató, töprengésre indító jelenség. Paradox helyzet alakult ki nálunk. Gyakran teljesebbek, gazdagabbak az olvasók ismeretei, élményei egy távoli földrész messzi népének kultúrájáról, mint a szomszédos országokban kifejlődött magyar irodalmakról. A baráti országokban élő magyarokat azzal jellemezhetjük, hogy kettős kötöttségük. Egyfelől a különböző testvérországok állampolgárai, az ottani — velünk rokon — gazdasági, politikai, kulturális fejlődés részesei, tevékeny, alkotó erői. Ebben a vonatkozásban a külföldön élő magyarság is differenciált világnézetileg, politikailag, társadalmilag, akárcsak a Magyarországon élő. Közösségi és egyéni létüket, — nemzetiségi létüket — az adott állam, társadalom feltételei határozzák meg. Szemléletükre, gondolkodásukra, magatartásukra, közérzésükre nemcsak a szocialista fejlődés közös, általános, hanem sajátos, az egyes országokra jellemző vonásai is hatnak. Másfelől a baráti országok magyar nemzetiségű állampolgárai. S ez hozzánk, a nemzeti bázishoz kapcsolja őket. Az MSZMP a lenini nemzetiségi politika szellemében elősegíti a hazánkban élő nemzetiségek kapcsolódását nemzeti bázisukhoz. Hasonlóképpen e politika jegyében keressük a kapcsolatot a baráti országokban élő magyarokkal. E kontaktus-keresés azon az alapon történik, hogy elismerjük, értékeljük a határainkon túli magyarok hűségét ahhoz a baráti, testvérországhoz, amelynek állampolgárai, építői. Forradalmi, haladó törekvéseikhez kapcsolódunk elsősorban, mert a nemzeti összetartozás érzése nem homályosíthatja el a világnézeti, politikai azonosságot. Ilyen értelemben érezzük közös gondnak a baráti országokban élő magyarok sorsának alakulását, és érzünk közös felelősséget értük. A szomszédos országokban a nemzeti lét ott kialakult feltételei közepette, különböző módon és formában az elmúlt fél évszázadban magyar irodalmak alakultak és fejlődtek ki. Ma már a magyar irodalom nem azonos egy ország: Magyarország Irodalmával. Rajtunk kívül »égi' testvél...-ágban: CsehA Szlovákiában, Jugoszláviában, Romániában és a Szovjetunióban van magyar irodalom, különböző szinten ugyan, de önálló írói bázissal, hagyományokkal, intézményekkel, lap-, folyóirat- és könyvkiadással, irodalmi és kritikai élettel, olvasóközönséggel, s más és más nemzeti irodalmakhoz fűződő szoros kapcsolatokkal. Századunk történelmi, társadalmi változásainak eredménye: az egy központú magyar irodalom bizonyos mértékig többközpontúvá fejlődik. Sem a hazai kritika, sem a hazai közgondolkodás jelenleg még nem fordít kellő gondot és figyelmet erre a fontos folyamatra. Pedig ebből az következik, hogy a magyar irodalomról alkotott fogalmunk körét és tartalmát ki kell bővítenünk. z elmúlt évtizedekben különböző vélekedések alakultak ki nálunk és a testvérországokban, sőt az ottani magyar írók körében is arról, vajon a szomszéd országok magyar irodalmai valójában magyar irodalmak-e, s voltaképpen hová is tartoznak? A helyes, az objektív választ csak úgy fogalmazhatjuk meg erre a kérdésre, ha a baráti országokban élő magyarok létének kettős kötöttségéből indulunk ki. Az ottani magyar irodalomnak számos olyan sajátos vonása van, melyek eltérnek a hazaitól, sőt egymástól is megkülönbözteti őket. (Például az adott ország valósága ihleti, a közvetlen társadalmi környezet motiválja, kifejeződik benne a magyar nemzetiség élete, hat rá saját irodalmi hagyománya is, továbbá az a nemzeti irodalom, amellyel szoros kapcsolatban fejlődik, stb.) Külön kell szólnunk arról, hogy ezekben a magyar irodalmakban érvényesül a szomszédos ország történelmi, társadalmi szemlélete, forradalmi tapasztalata, mely egyes vonatkozásaiban más, mint a mienk. Mindebből azonban csak az következik, hogy a különböző országok magyar irodalmai önálló tárgyalást kívánnak, s nem azonosíthatók sem egymással, sem a hazai magyar irodalommal. De e sajátos különbségek nem szoríthatják háttérbe az általános összekapcsoló vonásokat; az azonos nemzeti nyelvet, az egész magyar irodalmat tápláló folklórt, a hét évszázados közös irodalmi örökséget. Természetes — a kettős kötöttségből következik —, hogy ezek a magyar irodalmak kapcsolódnak az ottani nemzeti irodalmakhoz, eszmei, művészi törekvésekhez, s a szellemi élethez. Ez a kötődés fejlődésük fontos tényezője. Értékeljük s erősíteni kívánjuk ezeket az összefűző szálakat. Hiszen ez teszi lehetővé, hogy a megismerés, a barátság, a szolidaritás, az internacionalizmus, a kulturális csere előmozdításának tevékeny és hatékony tényezői legyenek, s a híd szerepét tölthessék be a szomszédos népek közt. E kapcsolatok révén születhetnek meg többek között olyan értékek, amelyek a hazai irodalmat gazdagíthatják. gészséges, haladó szellemű, a színvonal mind magasabb csúcsait meghódítani képes fejlődés nélkülözhetetlen feltétele az is, hogy természetes módon, sokoldalúan kapcsolódjanak a hazai magyar irodalomhoz — az egyetemes magyar irod lom önálló részeiként. A z elzárkózás, a befelé fordulás épp úgy ártalmas és súlyt károkat okoz, mint a bárn lyen irányú, de egyoldalú orientáció. Ezért szükséges, hogy keressük hazai irodalmunk és a szomszéd országok magyar irodalmi kapcsolatainak, kölcsönhatásának, érintkezésének lehetőségeit, s támogassuk ezek fejlesztését Jelentős lépéseket tettünk eddig is, különösen az elmúlt évtizedben. Államközi egyezmények alapján évről évre fejlődik a közös könyvkiadás. Az idei könyvhéten már megjelent az újvidéki Forum és a pozsonyi Tátrán könyvkiadó Budapesten, és saját sátrában árusította a hazai olvasóknak az ottani magyar írók műveit. Napilapjainkban, folyóiratainkban szintén növekszik az érdeklődés a szomszédos országok magyar irodalmai iránt, összefoglaló irodalomtörténeti művek tájékoztatnak a fejlődés folyamatáról. Az Irodalomtörténeti Intézet a magyar irodalomtörténet készülő új kötetének munkái során felkérte a szomszéd országok magyar tudósait, hogy ők írják meg az irodalmukról szóló fejezetet. A Magyar írók Szövetségének kritikai szakosztálya ez év májusában vitát rendezett a hazai kritika és a szomszéd országok magyar irodalmainak kapcsolatáról. Mégis, a sokasodó érdeklődés, a szép eredmények ellenére irodalmi életünkben és olvasói közvéleményünkben nem elég erőteljes a figyelem a szomszéd országok magyar irodalma iránt. Nem alakult ki a szomszéd országok magyar íróinak és műveiknek sokoldalú találkozása a hazai olvasóközönséggel, jóllehet erre megvannak a lehetőségek. A kritika sem rajzolta meg az olvasók számára elég vonzóan és átfogóan a szomszéd országok magyar irodalmának képét s nem tárta fel értékeit szélesebb körben. A szomszéd országokban élő magyarok szellemének értékes alkotásai várják a hazai olvasókat. A megismerés, a széles körű tájékozódás és tájékoztatás, a kritikai feldolgozás és a hazai olvasói visszhang, a szeretet és érdeklődés nagy segítséget nyújthatna a szomszéd országok magyar irodalmának és kultúrájának további eredményes fejlődéséhez. A PARTON. (Henry Baranovszky metszete) SBNAGY SÁNDOR: II tisztaság Aráiban (Részlet egy ciklusból) Immár tudok beszélni rólad, szerelem, mert a test pillanatában a lélek izzása volt nagyobb, bemutatkoztál testem tagjainak, mint jóbarát, megöleltél, mint a nyár a málnabokrokat, s ülök csak én is, mint a málnabokrok, érik bennem a vér, hogy komoly legyek az emberek között. Utazom villamosokon, melyek a végállomáson túl elképzelt sín-vonalakon szaladnak tovább: költészet ez; vásárolok a háztartási boltokban, a célszerűség gazdag kelléktáraiban s nem szégyenem a prózalság. Ö, szét elem, egyetlen hatalmas igazságszolgáltatás a magány ellen: ismerem jutalmaid és követeléseid, az áradást és a gátakat, kenyér vagy te és méreg, tenger és aszály-fenyegetés. Tudok beszélni rólad, ki egyszerűség is vagy, háziasszonykodsz, műhelyekben és irodákban lakozol, felméred az utat a bölcsődétől az otthonig, örömet csendítesz a némaságnak s az éhség szájába teszed magad. VlGH TIBOR: Rőt lilák Utaztam zaklatott idegekkel kilométereket és most nem találom a helyemet. Untat ez a halk-ködű kisváros, s ez a presszó sem olyan barátságos. Ernyős kupolák dülöngélnek az utcán. Néha rám köszönnek de csak egyre kurtán. Nekem mindenütt ott kéne lennem, föloklón, vagy csak egy vízcseppben, Hogy sokasodván most már mindig több legyek hogy egy szitokban, egy ölelésben is föllelhessetek! — Untat ez az áttörhetetlen világ; a lefogott szárnyak és e „rőt lilák”. E DOBRIC.4 ERIC: Az ara*t\$szarvü szarvas Az este látta először, amikor hazafelé tartott a vadászatról. Ma nem panaszkodhatom a .szerencsére gondolta, amint vállra vetett puskával ballagott a naplemente arányában fürdő erdőn, és a szokatlanul gazdag zsákmány birtokában csaknem szórakozottan hallgatta kutyája csaholását a távolabbi sűrűből. Ritka az ilyen nap még a ió vadász életében is, tűnődött magában boldogan, hiszen nagyapám szerint is legfeljebb ha egy nagy napot, foghat ki az emberfia ... Fáradt volt. és képtelen is végigfűzni gondolatát arról az igazi nagy napról, amikor valami rendkívüli élményben lesz majd része. így aztán el sem jut odáig, hogy — mint annyiszor az évtizedes csa- tangolásai alatt — megjelenjen lelki szemei előtt az álmodott zsákmány, a hiúság puskahegyére vett szarvas. De szívébe óhatatlanul belényilall a hazafelé menet minduntala- nu: felébredt vágy: az előszoba falán fel rémlik a koronás agancs, amint belép, és boldogan aggatja rá puskáját, kalapját és vadásztáskáját... Kutyája mée mindig csaholt. De mintha közelebbről hallaná most a sokatmondó. kissé szaggatottabb hangot. amely már-már az álom határán szüremlett a füléig, miután a kis tisztásra érve — mint mindig — lehevert kedves cserfája alá. Valami nagyobb vadra bukkanhatott, gondolta, azért nem nyughat; pedig kilpholhalta magát. Bizonyára nem szarvas... No és ha az? ... Savanyú a szőlő ... Nyugodtan bóbiskolhatok. nem árt ha minél később ér az asszony szemrehányása... Ma persze nem zür- mölhet úgy, hogy szokott: „Ki tudja, hol bitangoltál, hisz üres a7 iszákod”. Torkán akad a szó, ha megemeli... Egyszer csak mintha szakadoznának a Pillái közt csendesen szövögető szálak, a szendergés aranypókháló- iát erősebb vakkantás tépte meg. Fölkapta a fejét, és mintha rugó feszítette volna egyenesre a derekát, felült tágra meresztett szemekkel: a tisztás szélén, félig kimeredve a sűrűből, esv hatalmas szarvas állt aranyló agancscsal a naplementében. A vakítóan szikrázó korona alól két rémült szem tüzelt felé. A kutya idegesen kaffogott a sűrűből, mire a vad reszketve fölemelte a fejét: az érintett ágak szinte kigyulladtak agancsa lángaranyától. Bár nem hitt a szemének, az első pillanattól kezdve, amint meglátta, mélységesen meg volt győződve árról, hogy a7 a csillogó feidísz nem lehet másból, mint színaranyból. Ámulatában el sem jutott a gyanúig: vaion hogyan hordhat aranyból való agancsot egy élő. valóságos szarvas. Mert nem álomkép volt: ott állt a sűrűben vagy tíz méternyire tőle. a maga igéző valóságában akkora agancscsal. amelynél szebbet és nagyobbat még álmában sem látott. A kutya ajzottabb csaholá- sára a szarvas kiugrott a sűrűből s egy pillanatra megmutatkozott teljes szépségében: orrcimpái remegtek, feszülő izmai mint megannyi aizott húr szemei rémülten szikráztak. Az ellenállhatatlan mozdulatra egy fenséges szökkenés volt a válasz: a vad szemrebbenés alatt eltűnt a sűrűben, nesztelenül, s nvoma a zöldarany dcrengé- sű erdei levegőben olyan volt, mint a fiatal szivárványé, mely hirtelen támadt, és sokáig i boly got t az eldördült puskalövéstől. Megbűvöl ten állt. a tisztáson s míg bambán meredt a füstölgő csőre, kutyája behúzott farokkal szükölte korba, ragaszkodása félelemmel vegyes balsejtelemre vallott. A7 ördögbe is. bosszankodott. hogy véthettem el ilyen közelről?!... S a nagy napjáról szőtt reménye mintha foszladozni kezdett volna. Megborzongott. Kárpótlásul, mintegy vigaszul is nagyot szippantott, s hogy orrába csapott az imént eltűnt vad szaga, és szemében felkáprá- zott az agancs villanása, gondolkozás nélkül lekapta a vadásztáskáiát az ágról, nagyobb serétű patront nyomott a tárba, csettintett egyet a kutyájának, és futólépésben nekivágott a zöldarany de- rengésű erdei félhomálynak. _ — Az ilyen vadat éjjel is űzheti az ember — mondta önkéntlenül talán magának vagy csak a kutyájának szánva —. hiszen elárulja a szarva, csillogása mutatja a* utat.
