Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-14 / 164. szám
M eghívtak borbírőnak Nyári játék. (MTI Külföldi Képszolgálat) t!í8£?&ább Szerkesztői üzenetek A XI. országos borverseny harmadik napján történt. A folyosón őgyelegtem, arra vártam, hogy a bírálók — neves szőlészek és borászok — közül egyet, ceruzavégre kapjak, s a borbírálat rejtelmeiről kifaggassák. Már kész volt az első kérdésem, amikor kinyílt a terem ajtaja, s a kitóduló szakemberek között felfedeztem régi barátomat. Azon nyomban mellé léptem, és előre megfontolt szándékkal lerohamozlam. Végighallgatott, felcsillant a szeme és így szólt hozzám:' — Tudom, nektek az élmény a fontos, ezért hiába is mesélném el, a szavak alig mondanak valamit... Féltem, hogy kútba esett a vem, kissé el is szontyo- i sm de a következő pillanatban -'an lehetőséget csillantott >.i előttem, amelyre nem . mertem számítani. — ...nemsokára negyven bort kell visszakóstolnunk, — de nincs ki a bizottság... Ha van kedved, tarts velünk... Társaimnak nem mondom el mi a foglalkozásod, s végtére az élmények alapján a megbízásodnak is eleget teszel. — Örömmel — egyeztem bele azonnal —,de én antialkoholista-jelölt vagyok... Közbevágott. — Figyelj engem. Többre időnk sem jutott, mert szólították a bizottságot. Nem kis nyugtalansággal ültem le az asztal mellé. Előttem , gyertya, tálkában szemes feketekávé, alma, kifli, kangsó és . poharak egy- decis kivitelben. Ezt a leltározást egy pillanat alatt elvégeztem, de mi lesz ezután? További töprengésre nem volt időm, mert egy csinos kislány teleöntötte poharamat az aranyszínű, 1967-es évjáratú traminivel. Figyeltem a barátomat és éppen úgy tettem, mint ő. Felhörpintettem egy kortyot, levegőt szívtam rá, forgattam a számban, aztán az asztal alatt meghúzódó vödörbe továbbítottam. Barátom elismerően bólintott, s bennem ágaskodni kezdett az Önbizalom. A harmadik fajtánál már nem figyeltem rá, sőt megkockáztattam egy megjegyzést is ennél a ezerjónál. , — Kissé érzik rajta a muskotály. — A bizottság tagjai egyetértőén bólintottak. Több sem kellett nekem. A tizedik fajta egy Szürkebarát volt, amellyel egy kissé tovább barátkoztam, leengedtem néhány kortyot a torkomon. Akkor jöttem rá, ezek a szakemberek még nem szakítottak a régi maradi hagyományokkal: a világért sem nyelik le ezt a finom nedűt. Micsoda butaság — állapítottam meg magamban s gyors egymásután torkomba öntöttem két fajta olaszriz- linget és háromfajta kövidin- kát — így lesz az ember borbíró — töltött el a büszkeség. A véleményemet kérték s én már tudtam, új szakmai teóriákkal lepem meg a borászokat. Olyan szakszerű leszek, mint egy okleveles... hüh, de meleg van, s minden mozog... — Ez a burgundi.. — emeltem fel a poharamat — nagyon jó, bár kissé piros... Higgyék el nekem — folytattam fennhangon — jobb mint az előbb kóstolt oportó... mert barátaim, akárhogy is nézzük, én fehérboros vagyok, s azt akarom mondani, az az először kóstolt tramini isteni volt... Csodálkozva tekintettek rám, össze is néztek, s biztos voltam benne, nem értik érvelésemet. Tovább folytattam. Aranyos elvtikéim. Az az öttputtonyos aszú se volt kutya, amit nemrégiben egy kislány töltött a poharunkba... Benne volt abban minden, a napfény, a levegő!... Eger vitézeinek hősiessége, a törökök halálordítása!... S itt ez a kadarka.., — emeltem egy kissé bizonytalanul a poharat a fény felé — ne csak a nyelveteket, öltsétek bele, de engedjétek le a torkotokon!... Tűz van ebben, édes egyetlen barátaim, az ifjúság tüze!... Ez a zamat mindennél többet ér!... Nem is zamat ez cimboráim, de buché... Olyan ez a bor, testvérkéim, hogy nóta van benne... Az, hogy Gyere velem akáclombos falumba!... Ne csodálkozzatok, kedveskéim... Ez a hárslevelű itt a kezemben azokra a szép napokra emlékeztet, amikor egy gyönyörű fehérruhás leánykával... Igen a leányka!... testes bor, csilla- gocskáim, nőes... erről a cifra... cildra... cirland..., no- fene, nem tudom kimondani, nem is akarok beszélni, édes- kéim, mert ez... huh... Kissé fáradtan huppantam le a székre. A hosszú és szakszerű értékelés kimerített. Hagytam kivezettetni magam a teremből, de még ma sem értem utánam siető barátom korholó szavait: — Legalább a borok neveit tanultad volna meg, te... te... Borcsinálta borbíró! G. G. mozaik Ne szidd a meleget, ne a kánikulát, gondolj a Nap korpuszkuláris sugárzására, s arra, hogy csak a felszínén 6 ezer fok a hőmérséklet. Mi ahhoz képest a 30 Celsius fok?! Ha rossz a hőmérőd, s nem tudod, meleg van-e, vagy sem, nyisd ki a vízcsapot. Ha nincs víz, meleg van. Ha van víz ... na, hát véletlenek is vannak... ★ Részlet egy kánikulai krimiből: „. ..Stephard felsi- koltott és aszfaltba gyökeredzett lábbal nézte, hogyan rabolják el kedvesét. Mozdulni sem tudott. A bánat és az aszfalt rabja lett...” ★ „... borzasztó, száz éve nem volt ilyen meleg...” — mondja a hölgy, aki összesen 18 éves. ★ ... amikor tört fejjel és hordákkal kiszedték a medencéből, ezt suttogta: .. o nyavalyás mindenségit, egy félórával ezelőtt még volt víz a medencében...” (—ó) Az Egyesült Államokban 1962 novemberében követték el a legdrágább vesszőhibát. Az elektronikus számítógép programjából kihagytak egy vesszőt, s az űrrakétát, amelynek pályaelemeit így hibásan programozták, meg kellett semmisíteni. Nem érhette el úticélját, a Venust. A rakéta előállítása 18 millió dollárba kenut. Régi hagyományokkal rendelkezik napi- és hetilapokban a szerkesztői üzenetek rovata, amelyben szigorú vagy lágyszívű írástudók s rovatvezetők írják meg az olvasóknak jó tanácsaikat, véleményeiket, javaslataikat. Krónikánkban egykori furcsaságokat és mai, friss üzeneteket idézünk. MOZART FIDELIO-JA A „Fővárosi Lapok” ve- télytársa az „Életképek” című újság volt. A versenyből a „Fővárosi Lapok” került ki győztesen, mert az „Életképek” csöndes haldoklás után megszűnt. Az „Életképek” utolsó számában kritikát közölt Beethoven Fidelio című operájáról. A kritika nagyon szépre sikerült, csak az volt a baja, hogy állandóan Mozart Fidelio-járól beszélt és Mozartot dicsérte. A „Fővárosi Lapok” másnapi számában a következő szerkesztői üzenet jelent meg: „A mai nappal megszűnt az „Életképek”. Egész életében fukar volt, de a halála napján elfogta a bőkezűség, oly pazarrá változott, hogy Beethoven egyetlen operáját is Mozartnak ajándékozta. Isten nyugosztalja!” ARANKAIRTÁS Heltai Jenő fiatal éveiben a Magyar Hírlapnál a szerkesztői üzenetek rovatát „vezette”. ö válaszolt mindenféle lehető és lehetetlen kérdésre. Egyszer egy vidéki gazda ezt kérdezte levélben: „Hány módja van az aran- kaírtásnak és melyik módszer a legtökéletesebb?” Heltai akkoriban leginkább csinos és fiatal színésznőknek udvarolt, vagy a kávéházban ült, s így természetesen nem találkozhatott olyan emberrel, aki szakértő tanácsot tudott volna adni az aranka- irtásról. De nem szerette a restanciát, és válaszolt a szerkesztői üzenetekben: „Vidéki gazda! Az arankairtásnak több módja van, de mi egyiket sem ajánljuk!” TAVASZI ZSONGÁS Farkas Imre a szerkesztői üzenetek színes válaszait irta a Pesti Naplóba. Egyszer Kosztolányi Dezső és • Karinthy Frigyes összebeszéltek és egy levelezőlapot küldtek a lap szerkesztői üzenetek rovatvezetőjének címezve, melyen ez állt: „Én szerelmes vagyok Farkas Imrébe. Mindenki rajtam röhög. Mit csináljak?” A FÖLDBIRTOKOS A „Színházi Élet” című hetilap rovatát, a „Lelki szana- tórium”-ot divatos szerzők „lelkizték ki” hétről hétre. Idézzünk egy példát, mely hűen jellemzi az 1930-as éveket. íme, a „Lelki szana- tórium”-hoz írt levél: «Harmincéves, 174 cm magas, földbirtokos vagyok. Háromszáznyolcvan hold földem van. Nyolc év óta teljesen önálló vagyok. Fölmivesgaz- dasági iskolát végeztem Kecskeméten. Dohányozni, alkoholt inni nem szoktam. Teljes józan ember vagyok, táncolni nem tudok, mivel pusztán éltem és nem volt hozzá vonzalmam. Fővonal mellett lakom, vasútállomáshoz tíz percre, Pesthez hetvennyolc kilométer. És a leírt adatok dacára nem vágyói: képes megnősülni. A lányoknak, akikkel komolyan foglalkoztam, nincs kedvük a pusztánlakáshoz. Azt mondja mind, hogy nincs semmi szórakozás a pusztán. Mit mél- tóztatik ehhez szólni? Mit tegyek? A nőtlenségem igen sokba van, mivel gazdasz- szonyt tartok, havi száz pengőért. Mitévő legyek?” Válasz: Egyetlen radikális megoldást látok: Vegye el a gazd- asszonyt. NA PIÁINKBÓL Végezetül hadd idézzünk néhányat a lapoknál napjainkban jelentkezők leveleiből és az azokra adott szerkesztői üzenetekből. Kellő tapintattal nem írtuk ki a levélírók eredeti kezdőbetűit sem. Nehogy véletlenül magukra ismerjenek. K. E. írja: „Nem jött el a találkára. Biztos, hogy nem jött el, mert ő ott volt a villanyóránál kilenc előtt húsz perccel és várt tízig...” Üzenet: Igen, hát ez nagyon fájdalmas, de majd csak kiheveri. Ha mindenki novellát írna, akivel ez már megesett... Z. B. írja: „Múlt évben próbálkoztam önnél „Egy történet a sok közzúl” című írásommal. Most azonban egy másikkal próbálkozom”. Üzenet: Emlékszem. És tudja, fejlődött. Most már nem írja két ellel a ló-t... T. R. írja: „Nagyon szeretem a túrós gombócot, de fiatal feleségem nem tudja elkészíteni. Ezért örömömre szolgált, amikor lapjukban megláttam a túrós gombóc receptjét. Oda is adtam a menyecskének, mondva: Itt a recept, készíts túrós gombócot! Előírás szerint csinálta: az elkészített masszát 34 óráig pihentette a recepten feltüntetettek szerint, és amikor a gombócok formálásához kezdett, akkor láttuk, hogy a massza megzöldült csupa penész volt. Talán valami hiba van a receptben!” Üzenet: „Bizony sajtóhiba áldozata lett A 3-as és a 4-es között hiányzik a törtvonal, vagyis a masszát mindössze háromnegyed órán át kell pihentetni. Elnézést kérünk, de egy megjegyzést mégsem mulaszthatunk el: akármilyen fiatal is a kedves felesége, és akármennyire nem tud főzni, annyit talán mégis illett volna tudnia, hogy a túró 34 órát mégsem állhat szabatf levegőn”» Révész Tibor ISMÉT GIN A Róma a színhelye Gina Lollo- brigida új filmjének, amelynek főszerepét ebben a nem mindemnapi ruhában alakítja. (Telefoto — AP—CP) Koldus és királyfi Nehéz kiigazodni a dolgokon. Mint az alábbiak is igazolják. Megyek az utcán. Az egyik sarkon meg- hökkenve torpanok meg. Toprongyos. de szerény koldus áll itt, félrehajtott fejjel, mel- lia érő szakállal, mint egy szabadságolt anti- krisztus. Áll, csak áll. s ez emberek érdektelenül — ó. átkozott közömbösség, hiába ostorozunk! — mennek el mellette, előtte, mindössze egy-egy futó pillanatra méltatva ő-sze- gény koldusságát. Nem, nem örülök, hogy koldust látok. Nálunk ez már nem szokás. Van szociális otthon, van nyomorékinté- eet, van munkalehető- aég. sőt. még műanyag- 0tü-kisipart is válthat magának, hogy a napi betevő Opelja meglegyen. De rongyos, mint valami madárijesztő. de már a mi korunkban nevelkedett, nem. igazi, nem kéregető koldus, ő az öntudatos, a szerény koldus, aki nem kunyerál. csak elfogad. Én nem vagyok rongyos igaz. hogy csak négy forintom van. meg egy fél csomag Fecském. Kettő azaz kettő forint ebből átmenetileg nélkülözhetőnek tűnik, igy szociális rohamomat kielégítvén, meggyőzhetek egy mai koldust arról, hoay társadalmunk nemcsak, mint társadalom, de egyedeit tekintve sem közömbös az elesettekkel szemben. — Fogja, jóerr.ber — nyomom pironkodva « markába a pénzt, mert érzem, hogy két forintot adni egy mai koldusnak nemcsak szűk- keblüség, de megalázd fej? Begázolt a hárid alatt? Mit képzelsz, mi vagyok én. koldus? Én hippi vagyokí — mondta oly büszkén, mintha azt jelentene volna he. hogy ő III. Alfonz ré- gensherceg inkognitóban. üzZ. is. mármint e koldus számára. A koldus rám néz. aztán felhorkan: — 4H van, nyomott Zavartan távoztam, azután jutott eszembe, hogy a két forintot azért nem adta vissza. A kóte*VeaiA tarkót» elegáns jersey-öltöny- ben. a n<tgu meleg ellenére is nyakkendőben, olasz szandál cipőben, frissen borotválva pirospozsgás negyvenes férfi támaszkodott egy Taunúszra. Rögtön tudtam, hogy ő az igazi koldus, nem az iménti. — szociálisul koldus. Bizony. Fogtam hat maradék két forintomat, odaléptemhozzá: — Fogja. jóember, ez a magáé — mondtam és már szedtem is a lábam nem szeretem, ha hálából agyonamároz- nak. Még azért hallottam amint —e-’-övkr'di a pénzt és bűvöli a varázsigét: — Phö... phö... apád,anyád, ide jöjjön... Egy csinos nő libegett át az úttest másik oldaláról. Ma sem tudom hogy az apja volt-e. vagy az anyja. legrí)
