Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-28 / 176. szám

Elvették az öngyújtóját. Viccből-«, avagy a csórás leküzdhetetlen szándékától vezetve? Mindegy. De azonnal bicskát rántott és pengét csillogtatott. ölni akart egy öngyújtóért. Kezében pohár, meglökte valaki. Már ütött is. Koponyaalapi törés. Durva hangon szólt hozzá valaki. Ökölcsapás volt az azonnali válasz, az elégtétel.

— Uram, a jó anyámat szidta, azt pedig ne szidja senki. Azt én nem engedem. Bevertem neki, hogy elkapta a négynapos csuklás... Ne nevettesse ki magát. Ilyenért bíróságra? Mire kitűzik a tárgyalást, már a napot is elfelejtem, a dühöm is elszáll .,.

Egy másik:

— Mondani könnyű és addig én is mondtam. De, amikor a kislányt fog- dosni kezdte, persze, hogy bepipul- tam és ütöttem... Mit mondott volna az a lány, kérem, ha hagyom hogy idegen palik a szemem láttára fogdossák, megjegyzéseket tegyenek rá..; Menjek rendőrért. Jó. Na és, ha megyek? Kap a műfűre legfeljebb egy figyelmeztetést, velem meg többet szóba sem áll a lány. Es igaza van.

Egy harmadik:

_Szégyenszemre elszaladtam.

Tu

dja miért? Nem nem vagyok gyáva, valamikor bunyóztam is és még most is kemény az öklöm. De mit mondanak rólam hogy tekintélyes, felelős beosztású ember létemre verekedésbe keveredek? Hiába magyaráznám hogy így önvédelem, meg úgy ők kötöttek belém... RendőrséMagyar virtus.

gi jegyzőkönyv, bírósági tárgyalás, hercehurca^ pletyka ... Majd elharaptam a nyelvem dühönben, de elszaladtam inkább...

És végül a negyedik:

— Ugyan már. Nem kell ebből ügyet csinálni. A magyar ember, kérem, mindig sokat adott a virtusra. Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon. Tudja, uram, hogy engem hányszor vertek meg legénykoromban? Mert én nem tudom. Csak azt, hogy mindenképpen eggyel kevesebbszer, ahányszor én megvertem valakit. És mégis itt vagyok. És lám, gazember se vagyok. Na ugye!

Hej, magyar virtus, ki talált ki téged? Hej, magyar virtus, amelyet a haza szabadságáért, a népért folytatott hősi és bátor, ha sokszor bukásra is ítélt, de mégis példát adó küzdelemből hamisítottak, mint valami üveggyöngyöt a valódi helyett, — miért kereskedhetsz te még nálunk? És egyáltalán, még hamisságában is csak virtusról van-e szó?

Elhiszem, tudom — arról is. Egy pofon, egy ökölcsapás a lányért, vagy csak úgy kivagyiságért, még lehet virtus, még lehet a felesleges energiakészlet kisülése, miközben valóban csillagokat és villámfényt lát az áldozat. De a bicskarángató ölni vágyás, az embert faskasdühhel pusztítani kész vérengző ösztön még ettől a hamis gyöngytől is oly távol áll, mint egy szent éneket éneklő apácakórustól a lebujok gajdoló részeg ka- valkádja.

Ha az ember elolvassa a bírósági, rendőrségi jelentéseket, kikerülhetetlen, hogy fel ne figyeljen: kik a tettesek? Rendre és sorban, az esetek szinte elsöprő többségében az emberi szellem, a kulturáltság és műveltség még alacsonyra épített küszöbén is orra bukott emberek. Akiknek társadalmunk még nem, vagy már nem is tudja többé, — mert képtelenek lennének már arra, hogy befogadják — megmutatni az emberi humánum, az emberi szellem szépségeit, gazdagságát. Olyanokról van szó, akik talán nem is azért járnak kocsmába, mert alkoholisták, mert nem azok és talán soha nem is lesznek azok, hanem mert számukra az Italbolt a szellemi eszmecsere legfenköltebb tanyája. Olyanokról van szó, akik a brutalitást hazulról hozták, megőrizték a múltból, akik azt tartják legkevesebbre, ami a legtöbb, — az embert.

Nincsenek sokan. Egy-egy nyilvános helyen, táncos szórakozáson, avagy éppen labdarúgó-mérkőzésen néha egy kézen meg lehet számolni

őket Mégis ők lehetnek a hangadók? Gyakran igen. A brutalitás nemcsak félelmetes és meghunyászító, de ragadós, mint valami kór, az agresszív ember pszichikai hatása felébreszti az egyébként józannak tűnő társaiban is a szunnyadó, lappangó szadistát.

Egy társadalmat általában lehet műveltté tenni, nevelni, — ezt meg is tettük. Egy társadalmat egyedeiben is, kivétel nélkül, vagy legalábbis döntő többségben azzá nevelni, — nos, arra még bőven várhatunk. Hát akkor nincs megoldás? Mehetsz az asszonyoddal az utcán és megpofozhat bárki ? Meglökhetsz véletlenül valakit és azt se mondhatod, hogy pardon, mert már véresre dagadt az ökölcsapástól a szád? Vagy gyáva nyálként szégyenkezve kereshetsz menekülést a hasznos futásban?

Hát persze nem ilyen sötét a helyzet, ez nyilvánvaló. De egyedül „én”, vagy egyedül „te” mindig és mindenkor kiszolgáltatott lehetsz, de ,mi” együtt soha. Van már, volt már rá példa, szerencsére nem egy, s mind több, hogy a fegyelmezett emberség falanxa meghátrálásra készteti a fegyelmezett embertelenséget.

Ha én, te, mi összefogunk. Civilek, rendőrök, bírák, ügyészek, sértett jogi „alanyok” — a társadalom döntő és becsületes többsége.

Népszerűtlen

népszerűsítés

Tudom, népszerűbb bírálni mint dicsérni, nagyobb a bíróié szó olvasói ázsiója, mint a dicséreté. Most méa- is ezt teszem és örömmel teszem kellő 6 eatossáa. * s* mét lődőé* után. Bementem az Eári Cipész Ktsz-be. mert menet közben búcsút akart mondani a cipőm* sarka. Bementem és aggódva kérdeztem, megvárhatom-e. vagy sem. mert volt már tapasztalatom az elmúlt évek során, más esteben is. hogy „tessek holnap jönni”... Megvárhattam. Két perc alatt help- re rakták a rakoncátlan sarkot és le sem merev« írni — ingyen. Szívességiéi? Üzleti fogásból. Leket.

Bementem a GELKA-hoz. mert a rádióm megmakacsolta magát. Két hét, három? — már előre borsózott a fülem, amely még álmában is rádiózúgáshoz szokott. ..Tessék holnap jönni, kész lesz... ” — közölte velem az ebben a pillanatban a világ legcsinosabb nőjének tűnő átvevőkisasszony.

És kész is lett.

Népszerűtlen dolog népszerűsíteni? Lehet. De én boldogan vállalom az ilyen és ehhez hasonló népszerűtlenségeket. (—ó)

Nem is olyan rég. amikor fent ragyogott a „seft mesterek” napja, nemcsak én mo- solyodtam el trükkjeiken, de az esetről értesülő felsőbb szervek emberei is, sokszor nevetve adták tovább fehér asztal mellett a „nagy húzások” történeteit. A termelő- szövetkezetek tagjainak jó része nemcsak élelmességnek, de egyenesen hasznosnak, sőt szükségszerűnek tartotta, hogy elnökük „átveri" ha kell a felvásárlót, a szomszédos tsz-t, a szerződő felet, s ezzel tiz és százezreket hoz a szövetkezet konyhájára.

S üyen ügyes húzások szép számmal akadtak. Említik, hogy a hevesi járásban tévedésből más termelőszövetkezetnek küldték el a takarmánykiutalást. Az elnök bár tudta, hogy nem nekik szól a diszpozíció, hanem egy másik takarmányszflkében lévő tsz-nék, mégis kiváltotta az abrakot és feletette jószágaival. Ahol pedig nagy szükség lett volna erre a takarmányra szinte éhen pusztultak a tehenek. sertések a fent említet elnök „élelmessége” miatt. A szövetkezet tagjai nem tartották ezt a módszert akkor elítélendőnek, sőt elnöküket ez ügy kapcsán is a legügyesebbek között emlegették. A zárszámadáskor pedig minden bűntudat nélkül vették fel a többletjövedelmet, amely — többek között — az orvul szerzett tafear**

Mennyi és

eset történt!

mennyi ilyen Talán száma

alkonya

mány felhasználásából származott.

Egy másik példa. Az építő vállalat jó minőségű sódert akart vásárolni a közeli termelőszövetkezettől. Az elnök megígérte, hogy azonnal szállítja. Mintát is vitt, csak éppen nem a saját bányájukból. hanem a szomszédos közös gazdaság területéről. Az ugyanis jó minőségű sódert adott. S hogy még merészebb legyen a húzás á kitermelést egy másik közös gazdaság területén kezdték meg. onnét szállították az építőanyagot a vállalatnak. S ha az építők nem jönnek rá a „turpisságra” ma is a gyengébb minőségű anyagot veszik meg első osztályú áron s az ügyes elnökű közös gazdaság több százezer forintos jogtalan haszonhoz jut.

Az is valóságos divat lett az aszályos időkben, hogy a rendeletek ellenére éjszakánként egymástól lopták el a vizet s eresztették, szivaty- tyúzták földjeikre, nem törődve azzal, hogy jut-e egyetlen csepp is a szomszéd határba.

Se szeri, se száma azoknak

az eseteknek, amelyeket az előző években elmondtak, vagy el sem mondtak, de megtörtént, amikor az ilyen „seftmesterek” minden gátlás, lelkiismeretfurdalás nélkül kivágták a szomszéd termelőszövetkezet fáit, el- ügyeskedték erdőit, nehezen kapható gépeket tenyészállatokat, műtrágyát vittek el mások elől, ahol nagyobb szükség lett volna ezekre.

A „seftmesterek” azonban nemcsak a várható nagyobb haszon reményében ügyeskedtek, de sok esetben a mások munkája után járó elismerést is bezsebelték. Nemrég derült ki, hogy a gyöngyösi járás egyik közös gazdaságának elnöke valahányszor országos vezető látogatott el hozzájuk mindig a szomszéd közös gazdaság szépen művelt, jó termést Ígérő szőlőjét mutatta meg — mint sajátjukét. Minden arcpirulás nélkül vágta zsebre esetről esetre a meg nem szolgált dicséretet miközben szőlőjükben alig lehetett a karókat

látni a nagy gaztól.

A történelemtudományok

professzoráról még ellenségei sem állították, hogy szép és férfias. Külseje messzemenően egyesítette az újszülött kissé ráncos bordóságát a madárijesztő keresett eleganciájával, s az egészet köny- nyed kontúrba fonta állandó krákogása, ami a napi negyven—ötven Kossuth dohányipari reklámjának bizonyult. S ha hozzávesszük, hogy hangjának szépsége messzemenően elmaradt a táncdalfesztiválokra kötelező, s éppen ezért minimálisnak is alig mondható színvonaltól, hogy állandóan náthás volt és az ehhez szükséges zsebkendők egy szerény öttagú család közös lepedőjének is használhatók lennének — nos, ha mindezt mérlegeljük: csodálkoznunk kell.

Csodálkoznunk, mert minden új évfolyam, minden új hallgatója könnyed és egészséges borzongással vette tudomásul, amint a történelem- tudományok professzora csámpás lábain, agyontaposott sarkú cipőivel rojtos nadrágja széleit taposva feltornászta magát a katedrára. A fiatalság könyörtelen festés szépségkultusza legjobb esetben halk vihogásra, legrosszabb esetben gúnyos megjegyzésre késztette a gólyákat, akik a professzor első tnegjelenését látva rendre és Jhonnal megesküdtek, hogy a

ttborkasaláfa

és világtörténelem

történelemtudományok tanulmányozásáról azon mód áttérnek a képzőművészet elemzésére, különös tekintettel Mme Pompadour szerepét és a korabeli Franciaország helyzetét illetően.

Aztán a professzor halk, de legalább szörcsögő hangon beszélni kezdett. A vihogás még tart. A professzor tovább beszél. Húsz vihogás abbamarad. A professzor tovább beszél. Egy vihogás és egy bokán rúgást követő fel- jajdulás halkul el a csendes és magával ragadó szavak selymesnek tűnő susogásá- ban.

A professzor ugyanis tud. Nagyon tud. Lebilincselően tud. Ügy tud, hogy az meghökkentő, hogy attól nadrágja rojtjai ingerlőén divatos beat-viseletté válnak, hogy hangja kibírja az összehasonlítást Mario Lanzával és egyénisége ... igen... az egyénisége olyan, hogy minden önmagára és a tudományra valamit is adó gólyalánynak óhatatlan vágya támad — boldoggá tenni ezt a csúnya férfit, aki igazi férfi, férfibb férfi, mint Tarzan valaha is lehetett.

Es ami egyenesen lenyűgöző: kétórás, háromórás előadás egyetlen cetli papírról. Az előadás telve adatokkal, számokkal, aforizmákkal, matematikával, biológiával, relativitáselmélettel és mű-, vészettörténettel. Mondások, korok, emberek, sorsok, tények, adatok röpködnek, mint ékszertestű kolibrik — és mindezt, órákon keresztül néhány emlékeztető sort tartalmazó vacak kis illempapírnak is használhatatlan cédulán. Pardon: cédulkán.

A pompás és lebírhatatlan, a sziporkázóan szép és lenyűgöző emberi szellem találkozik itt a korán kajánko- dó, de nem későn ámulatba és tiszteletbe eső fiatalsággal. Amely könyörtelen —, ha van oka. Amely révült alázatba esik —, ha van miért. Es itt ne tenne?

A professzor beszél. A cé- dulkáról. A hallgatók száj- tátva hallgatják és irigylik, nem is őt, a cédulkát. A csodálatos kis papírt, amelyre egy csodálatos zseni felírt néhány mondatot a történelemtudományok izgalmas és kimeríthetetlen témaköréből — él «* « csodálatos zseni

csodálatosan beszélni is tud órákon át, a cédula néhány emlékeztető mondata segítségével.

— Otthagyta! — hördül fel egyszerre a gólyakórus, mert ilyen még nem volt és soha nem is lesz, hogy a professzor ott felejtse a katedrán a cédulát, rajta azt a néhány soros örök erjesztő gondolatot, amelytől a tudás iránti tisztelet révületébe kergette hallgatóit. Egymást taposó rohanás, valaki felkapja a cédulát, olvasni kezdi, zöldülni kezd, röhögni kezd és hangosra fordítja:

— Gyerekek... megőrülök... Olvasom a cédulát: „Lajos! Vidd el a cipődet sarkaltatni... Vegyél egy kiló pacalt... A szemüveged ma kész ... Uborkát ne vegyél, még drága!..,"

... és, amikor visszajön a professzor, kissé vörösen a szégyenkezéstől, az évfolyam hangos tapssal köszönti a kezében riadtan cédulát tartó, csámpásan menekülő professzorát a történelemtudományoknak. Mert, aki egy adag uborkasalátából három órán át felvarázsolni képes a görög—perzsa háborúk egész történetét, ahhoz Fausztusz professzor még takarítóinasnak sem vehető fel.

... és így vonult be a világtörténelembe az uborka, amelyből nem lett saláta, mert még drága volt.

sincs azoknak a jelentéseknek, amely nem létező vetésterületekről, eredményekről, termésátlagról vittek hírt s ha egyik-másik ilyen stiklire fény is derült, nemigen járt komoly következményekkel. Sőt! Ha teljesen hűek akarunk maradni az igazsághoz, esetenként a felsőbb szervek is tudomásul vették, a szépítést, a hamis jelentést, mert egyes rendeletek elavultsága, hézagossága szinte „biztatta" a szövetkezetek vezetőit az ilyesféle ügyeskedésre, hogy a legszükségesebb pénzt megszerezhessék.

Nem véletlenül beszélünk az elmúlt évekről mikor felidézzük ezeket „nagy húzásokat”, hiszen manapság mintha alkonyat felé hajlana a „seftmesterek!’ napja. Igaz, a termelőszövetkezetek nagy többsége most már egyenes, becsületes úton a tagság szorgalma, a vezetők hozzáértése nyomán tisztességes jövedelmet tud nyújtani és megfelelő tartalékokkal rendelkezik. Nincs szükség arra. hogy a szomszédos termelőszövetkezeteket, vagy a velük üzleti kapcsolatban levő gyárakat, felvásárló szerveket, a megyei, vagy országos vezetőket „átverjék”, megkárosítsák, rontva ezzel a szövetkezeti mozgalom jó hírét, hitelét.

Ezt a tényt erősíti meg, hogy rövid időn belül immár a második szövetkezeti elnököt vonják felelősségre az ilyesféle ügyeskedések, jogtalan haszonszerzések miatt. S ami még ennél is megnyugtatóbb a szövetkezetek tagsága is mindinkább megelégeli a „seftmesterek” működését, ugyanis mindkét esetben az ő bejelentéseik és sürgetéseik alapján került sor a „seftmesterek” felelősségre vonására.

Kovács Endre

Mit kérek...?!

(Szerepet cserélő igealakokról)

Értetlenül álltam magam is az eladó előtt, amikor engem is a címben jelzett kérdőmondattal szólított fel vásárlásra. A vevő és az eladó közötti viszony egyúttal beszélőtársi kapcsolatteremtés is. Az egyes szám első személyben felhangzó igealak megsérti azt a nyelvi viszonyt. ami megvalósul a beszélő partnerek között. A helyes igealak így hangzik: Mit kér? Mit óhajt? stb.

Szerepet cserél az igealak abban a beszédhelyzetben is, amiben az első személyben kérdező így tálalja a kérdőmondatot a harmadik szemé- lyű beszélőtársnak: Értem? A helve« nvelvi megnyilatkozás: Érted? Érti?

Szerénységből az egyes szám első személyű igealakok helyén gyakran használunk többes számot: Ügy gondoljuk, úgy véljük, azt kérjük stb.. stb. Ez a maga helyén helyes is. Azzal azonban már nem értünk egyet, hogy a személyes felelősség elől a szóban forgó igealakkal is kitérünk. Az egyértelműen világos beszéd így hangzik: Elintézem. a tikár elintézi stb. Majd elintézzük, megcsináljuk kijelentéseik igealakjai ugyanis éltereldk a figyelmet a személyében is felelősről.

A hivatalban nem biztató a7 ügyintéző Ígérete akkor, ha így formálja mondattá: Majd intézkedünk, az ügyet folyamatba tesszük (?). Általában nagyon egyszerűsödött a hivatalos nyelv igeragozása, s különösein az egyes szám első személyű igei személyragok tűntek el. Ez nem csak nyelvi probléma. Mögötte bizonyos nem kívánatos viselkedésformáik is meghúzódnak.

Egyértelműbb és világosabb a felhívás, ha így halljuk: Vigyázzunk! Vigyázzon! Kapaszkodjunk! Kapaszkodjon! A pesti villamoskalauzok felszólításának hatására bősz- szántó gyorsan terjednek a köznyelvben i* a következő, helytelenül szerepet cserélő igealakok: Vigyázunk, kérem! Kapaszkodunk! Kér a kedves vevő! A besaédihelyzetnek megfelelően a felszólító módú igealakokat kell használnunk. Az eladó tehát így kezdeményezze a beszélő viszonyt: Kérjen, a kedves vevő!

Igényes beszédben, fogalmazásban vissza kell szorítanunk a szélsőségesen népnyel. vi igealakokat Is. „Ott legyünk vagy hét óráig" megnyilatkozás helyesen: ..Ott leszünk vagy hét óráig..

A sokat és sokszor hibáztatott -suk. -sük-ezés is valójában a jelentő mód szerepét felszólító móddal felcserélő beszélők szálán jelentkezik a leggyakrabban. Lássák, kérem. ez a helyes út.nyelvi képletben a beszélő szándékának megfelelően a helyes igealak ez: Látják, ez a helyes út.

A szerepet cserélő • igealakok általában akadályozói a világos^ a Pontos és az egyértelmű közlésnek Is. ezért nagyobb gonddal ragozzuk az igéket, mert ezt nem csak • nyelvtani helyesség igénye követeli meg tőlünk, hanem a logikus közlésre törekvés szándéka is.

Lr. Bakos József. a nyelvtudománv kondidátusa

Telefonálás lézer-sugárral

Nincs messze az idő, amikor a lézersugarak segítségével egy mesterséges hold egyszerre több millió telefonbeszélgetést közvetíthet, s a szputnyikok minden vevő- készülékbe továbbítják a világot átfogó tv-hálózat adását. A híradástechnika rohamos fejlődése egy sor politikai, jogi és adminisztratív problémát vet fel, amelyekkel az ENSZ augusztusi, béj esi világűr-konferenciája foglalkozik majd. A fejlődést jellemző adatok: az 1950-ba» Európa és Amerika között üzembe helyezett kábe'en

egyszerre 36 beszélgetés folytatható, az 1962-ben üzembe lépett Telstar — akárcsak szovjet társa, a Molnyija — csaknem ezer csatornán dolgozik egyszerre. Az 1500 kilométernél nagyobb távolságra folytatott telefonbeszélgetések a mesterséges holdak bekapcsolásával máris olcsóbbak, mint kábelen.

7

1M8. Július 88„ vasárnap