Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-24 / 172. szám

fl szocialistaellenes jelenségekkel foglalkozott Minden időben harcra késsen a Szerb Kommunisták Szövetségének plénuma BELGkÁD (MTI): A Szerb Kommunisták Szö­vetsége egész napo6 ülésen foglalkozott azzal a kérdéssel, hogyan valósulnak meg a JKSZ júniusban közzétett és a szocialistaellenes erőkkel szemben offenzívat meghirde­tő irányelvei. A Szerb Kommunisták Szö­vetségének Végrehajtó Bizott­sága beszámolóiéban, ame­lyet Petar Sztambolics. a szö­vetség köztársasági központi bizottságának elnöke terjesz­tett be. megállapítja, hogy a belgrádi egyetemi hallgatók emlékezetes júniusi megmoz­dulásai ..a ielenlegi politikai helyzet bonyolultságából és nehézségeiből következtek” és főként az a törekvés vezérel­te a fiatalokat, hogy a munká­ban és a társadalfni élétben nagyobb perspektívákat vív­janak ki. Ugyanakkor azonban fél­lepték az öhkormányzattal. a szocialista eszmékkel széni­ben álló és nyíltan éllenséges erők is és megkísérelték, hogy a politikai rendszer elleni harccá változtassák a diákok akcióját. Pétar Sztam bóll cs beszámolójában részletesén foglalkozott a belgrádi egye­temen kialakult helyzettel és bírálta a professzoroknak és diákoknak azt a csoportját, amely a bölcsészkar filozófiai és szociológiai tanszékén az­zal próbálkozott, hogy a diá­kok spontán tiltakozó mozgal­mát ellenzéki áramlaté poli­tikai mozgalommá változtas­Petar Sztambolics részlete­sen foglalkozott a Szerb Köz­társaság általánös gazdasági és politikai helyzetével is. Szólt azokról a gazdasági in­tézkedésekről. amelyeket a munkanélküliség enyhítésére az indokolatlan jövedelem­különbségek kiküszöbölésére tesznek. Palesztinái menekültek rabolták el az izraeli repülőgépet ALGÍR: Az AFP algíri tudósítója közölte, hogy a kedden haj­nalban elrabolt izraeli utas- szállító repülőgép az algíri polgári repülőtéren van őri­zet alatt. A gép utasai szin­tén a repülőtér területén tar­tózkodnak. Az algériai ható­ságok közölték, hogy a gép 33 utasa közül a 9 olasz ál­lampolgárságú, kedden dél­után az Air Algérie légitár­saság egyik repülőgépén tá­vozhat az országból. BEIRUT: A Palesztinái Népi Felsza­badító Front kedden délután Kedden kétnapos látogatás­ra Győr-Sopron megyébe ér­kezett a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság szakszer­vezeti szövetségének hazánk­ban tartózkodó küldöttsége. Hoang Quoc Viet, a vietnami szakszervezeti szövetség el­nökének vezetésével. Délután a küldöttség részt vett a győri üzemek dolgozóinak szolida­ritási nagygyűlésén, a Szak- szervezetek Rába Művelődési Házában. FRAGA (MTI): A csehszlovák írószövetség vezetősége kedden méghívta a Szovjetunió. Lengyelország Bulgária. Magyarország, az NDK Románia Jugoszlávia és Kuba írószövetségeinek vezető képviselőit Csehszlo­vákiába. A meghívásban öt­tagú küldöttségről van szó. A csehszlovák írószövetség vezetősége meghívta továbbá a nyugati országok kulturális életének kiemelkedő képvise­lőit, közöttük Aragont. Fi- schert és Sartre-t. MOSZKVA (TASZSZ): Moszkvában kedden számos külföldi országiból érkezett tudós részvételével megkez­dődött a félvezetők pröble- matikáiával foglalkozó tudo­mányos konferencia. A kon­ferencia megnyitásakor Kei- dis akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia elnö­ke hangoztatta, hogv a fizika eme területének mily nagy a jelentősége a korszerű tudo­mányos-technikai forradalom szempontjából. VARSÓ (MTI): Lengyelország nemzeti ün­nepére elkészült és már ára­mot tennél a rzeszówj vajda­ságban. a San folyón épült solinaj vízierőmű amely négy turbinájával 120 megawatt áramot termel. kiadott közleménye szerint két “>alesztinai arab mene­kül. .cényszerítette az izraeli utasszállító gép pilótáját, hogy Tel Aviv helyett Algír­ban szálljon le. A közlemény­ben a felszabadító front le­szögezte, hogy a gép elrab­lásáról az algériai kormány­nak nem volt előzetes tudo­mása, azt azért rabolták el, hogy felhívják a figyelmet a Palesztinái menekültek hely­zetére. A PNFF felkéri az al­gériai kormányt, az araib ál­lamok ellen elkövetett izraeli agressziójában tevékeny részt vállalt légiforgalmi társaság gépét foglalja le és túszként az izraeliek által foglyul ejtett Palesztinái harcosokért tar­tóztassa le a gép izraeli ál­lampolgárságú utasait. Nyugati hírügynökségek j szerint az algériai kormány j bejelentette, elhagyhatja azj országot az izraeli utasszállí­tó repülőgép valamennyi utasa, így az izraeli állam­polgárok is. de a repülőgép és annak izraeli személyzete Algériában marad. Hat kérdés — a leszerelésről BRÜSSZEL (MTI): A genfi leszerelési tárgya­láson részt vevő nyugati dele­gátusok hétfőn este tájékoz­tatták a NATO állandó taná­csát a megbeszélések mene­téről. Foster amerikai küldött körvonalazta azt a hat kér­dést, amelyek megvitatása eredménnyel kecsegtet: 1. A nukleáris fegyverek ellenőr­zése, 2. a tömegpusztító fegy­verek regionális ellenőrzése, 3. külön megállapodások az atomenergia technológiai vo­natkozásairól, 4. megállapo­dás a katonai célokra törté­nő hasadó anyag gyártásáról, 5. a föld alatti nukleáris rob­bantások betiltását célzó terv megvitatása, 6. nemzetközi megállapodás a vegyi és bak- teorológiai fegyverekről. A korszerű légvédelem alap­ját a szuperszonikus elfo- gó-vadászgépek és a földi ra­kétaelhárító alakulatok al­kotják. A szovjet aerodina­mika, a hajtóműtechnika és a repülőgép-építő anyagkutatás eredményei alapján készül­tek azok a vadászgépek, amelyek sebessége a hangse­Bevetésre készen. besség két-háromszorosa, és 30 kilométer maximális ma­gasságot érnek el. A nagy tel­jesítményű hajtóművek biz­tosítják, hogy ezek a harci gépek gyorsan emelkedjenek a levegőbe, elérjék a kívánt magasságot és emellett ma­nőverezési képességük is ma­gas fokú legyen. A gépek (Foto: APN) korszerű rádióelektronikai felszerelése biztosítja, hogy a legkedvezőtlenebb időjárás esetén is felfedezzék az el­lenfelet és önállóan, vagy földi állomások segítségével pontosan induljanak táma­dásra és megsemmisítsék a célt. (CENTROPRESS) HUMPHREY: Edward KennedytŐI függ WASHINGTON (MTI): Humphrey, amerikai alel- nök hétfőn az ABC amerikai televíziós t ársasáenak adott nyilatkozatában kijelentette, „nagyrészt Edward Kennedy szándékától és véleményétől függ”, hogv felkérd-e a mas- sachusettsi szenátort alelnök- ielöltnek. Humphrey egy ko­rábbi nyilatkozatában ke­reken elutasította azt. a felté­telezést. hogy Wallace volt alahamai kormányzóval, a fajüldözők vezérével lépne választási szövetségre A Louis Harris közvéle­mény-kutató intézet hétfőn újabb adatokat tett közzé. Ez­úttal azt mérte fel. milyen esélye lenne a két demokrata párti politikusnak az elnök- választásokon a köztársaság- párti Nixonnal szemben. A • megkérdezettek 42 szá­zaléka támogatja jelenleg McCarthyt Nixonnal. szem­ben, Nixon 34 százalékos „tá­mogatást” tudhat maga mö­gött. A két politikus szembe­kerülése esetén Wallace a vá­lasztók 16 százalékának sza­vazatát nyerhetné el. Nyolc százalék nem nyilvánított vé­leményt. A belgrádi pályaudvari merénylő a bíróság előtt A tárgyalás negyedik napján A vádlott: semmit meg nem bán, támad, tagad és szerénytelen 2 ’Ußmsi fS6R, július 24., szerda Bes2e Imréné bűnperének keddi, gyöngyösi tárgyalásán 14 tanú állt az Egri Megyei Bíróság dr. Kamrás István büntetőtanácsa előtt. A tanú- kihallgatások során újabb szembesítésekre is sor került. A szembesítések — mint a bűnper eddigi tárgyalási ta­pasztalatai alapján várható volt — most sem vezettek eredményre. Az előre kiter­velt módon és nyereségvágy­ból elkövetett emberöléssel, s más egyéb bűntettekkel vá­dolt Besze Imréné az egész tárgyalás során tagadó, tá­madó, semmit neg nem bánó, szerénytelen hangon beszélt. Bár szemmel láthatóan nyo­masztotta hangulatát a bűn­per egy-két tanúja, egyik pillanatról a másikra visz- szanyerte természetes egyen­súlyát. Kedve éppoly csorbí­tatlan volt, mint hétfőn. Egy- egy fordulaton leplezetlenül nevetett, s ebben a hallgató­ság felháborodott morajlása, hangos tiltakozása sem za­varta különösebben. A kihallgatott tanúk nagy­részt a megölt özv. Kertész- nét jól ismerő piaci árusok voltak, a vádlott lakása köze­lében lakó emberek és soro­zatos csalásainak jóhiszemű áldozatai. Kecskés Béláné — a bűn­tett színhelye közelében — a Hunyadi utcában lakik. A tragikus esemény napján a vádlottat és áldozatát együtt látta jönni az utcán, Beszéné lakása felé tartottak, s be is mentek az udvarra. Napok­kal később megkérdezte a vádlottat, hogy hová tűnt özv. Kertészné, s azt a vá­laszt kapta: „Majd előkerül élve, vagy halva ... /” Másik tanú. az ugyancsak közéiben lakó Bódi Jánosáé így vallott; — Megkérdeztem tőle, hol van Kertész mama, hová tet­te azt az öregasszonyt. Be­széné nagyon cinikusan vá­laszolt. Azt mondta: „Nincs a hasamban, nem ettem meg!!!" A vádirat szerint, mikor Besze Imréné a súlyos bűn- cseleménvt elkövette, kapko­dó zavartsággal igyekezett biztosítani „alibijét”. Például gondozót keresett két macs­kájának. Zippzáras táskájá­ba rakta az állatokat, így ko­pogtatott Bódinénál és Bálint Józsefnénál. Jóllehet, a tanúk is mind más és más időpon­tot neveztek meg, mikor lát­ták a vádlottat, mikor be­széltek vele stb.; maga a vádlott is „időzavarba” ke­rült s a tárgyalás során két ízben is elszólta magát. Vita támadt tanú és vádlott, va­lamint a bíróság között a Rá- lintéknál tett látogatás idejét illetően. „Mikor Bálint Jó- zsefnéhoz a macskát vittem és beszéltem vele — mondot­ta Beszéné —, akkor özv. Kertészné már nem élt!" Egyik hitelezője a tragikus esemény másnapján, korán hajnalban kopogtatott Beszé­né ajtaján, hogy pénzét visz- szakérje. „Ébren voltam — mondotta a vádlott —, mikor az uram munkába ment meg­mosakodtam, viert úgy néz­tem ki, mint aki nem aludt semmit. Nem is aludtam ak­kor egész éjjel...” Kihallgatta a bíróság a pia­ci árusokat, akik együtt lát­ták özv. Kertésznét és a vád­lottat. Bár az észlelés idő­pontjai ellentmondóak vol­tak, a vallomások mozaikjai­ból érzékletes kép állhatott össze: hogyan, mi módon si­került Beszénének „belop­nia" magát az idős kofa bi­zalmába, Mindig együtt lát­ták kettejüket, feltűnő volt, ahogy a vádlott az idős asz- szonyra ragadt, s nem tágí­tott mellőle. Hiába f5 »yel- meztette piaci árustársa, Veszprémi Józsefnél „Vi­gyázz mama, én ennek az asszonynak a szemében se jót látok, agyonütnek a pén­zedért!” — az már nem hasz­nált semmit. A rafinált Be­széné, mint pók a legyet, precízen, módszeresen háló­jába fonta az idős asszonyt. Özv. Kertészné szeretetre vá­gyott, egy kis jóságra, Beszé- nétől kiszámított dózisokban ezeket meg is kapta, nem hitt a megtévesztésben, s ezért esett áldozatul az éle­te. Az igazságügyi írásszakértő — a tanúk sorában — meg­győzően bizonyította, hogy az elhalt nevében Beszénének írt egyik levél a vádlott ke- zeírása. Jóllehet korábban ezt a tényt maga a vádlott is elismerte, most úgy módo­sította állítását, hogy „én szövegeltem, de nem én ír­tam”. Kérte, vegyenek tőle új íráspróbát, s azt másik szakértővel vizsgáltassa meg a bíróság. Tárgyalás végeztével csak lassan ürült ki a tanácskozó- terem. Megismétlődött a ko­rábbi, hétfői jelenet: a szék­sorok közül többen előrejöt­tek, hogy a vádlottat közelről láthassák. Egy kiváncsi Be­széné közelében megjegyezte, hogy „ugye nem mer a gyön­gyösiekre nézni”. A vádlott a beszélőhöz fordult, s dühös kifakadással ennyit mondott: „Nézzen rátok a halál1" A bíróság folytatja a tanú- kihallgatásokat, s e héten várhatóan sor kerül a bűn­tett színhelyének megszem­lélésére is. (pataky) BELGRAD (MTI): A belgrádi törvényszék büntetőtanácsa kedden meg­kezdte a belgrádi pályaudva­ron. május végén elkövetett merénylet végrehajtásával vádolt Ivan Jelics perének tárgyalását. Jelics a vádirat szerint az NSZK-beli F ied- riclishafenben ahol disszi­dált bátyja él. kapcsolatba lépett egy horvát emigráns usztasa-csoporttal. A csoport taaiai kiképezték őt diverziós tevékenység ve­zetésére. majd április 27-én azzal indították útnak Belg- rádba. hogy a pályaudvaron adjon le egy pokolgépet tar­talmazó bőröndöt és utána utazzék Ausztriába. Jelics az utasításnak eleget tett, de a merénylet nem sikerült, mert az időzítő készülék nem mű­ködött. Jelics ezért május 23-án ismét Belgrádba uta­zott. ez alkalommal már két időzített robbanószerkezettel bőröndjében. Az egyiket a szemetestartályba dobta, a másikat Pedig az utasításnak megfelelően, leadta a ruha­tárban. Nyomban vonatra ült és elutazott Belgrádból. A kettős robbanás követ­keztében 14-en sebesültek meg. köztük néhányan súlyo­san és az állomás épülete is megrongálódott. A belügyi szervek Jelicset. alig egy hét leforgása alatt elfogták. A iugoszláv törvények ér­teimében. az ilyen merényle­tekért kiszabható legkisebb büntetés 3 év börtön, a legsú­lyosabb pedig halál. A iugo­szláv közvélemény példás büntetést követel, annál is in­kább. mert Jelics letartózta­tása óta július 13-án. hasonló pokolgépes merénylet történt az egyik belgrádi moziban. Ez alkalommal egy ember életét vesztette. 74 pedig megsebesült. Guevara napióla robbantotta ki a válságot LA PAZ—SANTIAGO: Mint már jelentettük, hét­főn este Bolíviában ostrom- állapotot rendeltek el, mert Arguedas volt belügyminisz­ter szökése után zavargások támadtak az országban. Mint a Reuter megállapít­ja, a helyzet iróniája, hogy Guevara életét áldozta azért, hogy felkelést robbantson ki Bolíviában. Életében ez sem sikerült neki, viszont nyilvá­nosságra került naplója rob­bantotta ki a jelenlegi válsá­got és mély ellentéteket tá­masztott még a kormányon belül is. Barrientos elnök sajtóérte­kezleten közölte, hogv Bolí­via nem kéri Chilétől Argue­das kiadását. Juan Perez Ta­pia. az új bolíviai belügymi­niszter azt állította, hogy a szombati tüntetés részvevői lőfegyvert használtak. Va­sárnap a hatóságok 9 politi­kai vezetőt vettek őrizetbe, közöttük Alfredo Franco Guachalla egykori munka­ügyi minisztert. (MTI) kultúra a „Ketezer S2e©”-raS MOSZKVA (TASZSZ): — Csodálkozással értesül­tünk arról, hogy Ludvik Va- culik „Kétezer szó” című nyílt leveléhez csatlakoztak bizonyos csehszlovák kollé­gáink — közölte Szergej Konyenkov Lenin-dijas szob­rász, valamint a szovjet kul­turális élet hat más ismert személyisége a keddi „Szov- jetszkaja Kultűra”-ban. A cikk idézi Julius Fucik- nak, Csehszlovákia nemzeti hősének szavait arról, hogy országának értelmisége kö­zött renegátok nem voltak és nem lesznek. „Nem világos-e — kérdezik; a cikk szerzői —. hogy Ludvik Vaculik már megszerezte az egyik el­ső renegát dicsőségét?” „Mi hiszünk a csehszlovák értelmiség, a csehszlovák tu­dósok, a kultúra és művészet munkásai, a testvéri szocia­lista ország dolgozó népe, be­csületes fiai józan eszében és szilárd jellemében. mint ahogy hiszünk Csehszlovákia egész népének erejében, amely néppel minket egyesít a történelmi sors és a közös cél, a. szocializmus és kom­munizmus diadaláéi't. Európa és az egész világ békéjéért élt biztonságáért folytatott har#(

Next

/
Thumbnails
Contents