Heves Megyei Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-16 / 140. szám

A Erkel Ferenc emlékezete Hetvenöt esztendeje tá­vozott el az élők sorából a magyar zenetörténet legra- gyogőbb tehetségeinek egyi­ke. Eikél Ferenc, első jelen­tős operánk alkotója, a kivá­ló karmester és zongoramű­vész. as önmagára ébredő, eszmélni kezdő magyar nem­zeti zenekultúra sokoldalú óm fáradhatatlan szervezője. Családjában több muzsi­kus js akadt, édesapja, a né­metgyulai iskola tanítója, ol­totta 1810-ben született fiá­ba, Ferencbe a muzsika sze- retetét s az atyai házban kapta első leckéit in a zene tudományából. Tízéves ko­rában már kitűnően orgonáit és nemegyszer édesapját ia helyettesítette. Erkel Ferenc művészi ma­gatartásának kialakulásában három város kultúrájának é» hagyományainak volt dön­tő hatása. Pozsonyban, ahol középiskolás diák volt. is­merkedett meg az európai zene eredményeivel. Kolozs­várott. ahol a fiatal muzsi­kus zongoratanárként kezd­te pályafutását, ébredt rá arra. hogy életét a magyar zene felvirágoztatásának kell szentelnie. Pest-Budán, csak­nem hat évtizedes munkás­ságának színhelyén érett nagy művésszé, korszakos zeneszerzővé, karmesterré és pedagógussá. 1834-ben hatalmas siker­rel mutatták be a főváros közönségének a Nemzeti Ka­szinóban rendezett zongora­estjén. Egy évre rá. a Magyar Színjátszó társaság karmes­tere lett. itt kezdődött meg több mint fél évszázados kapcsolata az operajátszás­sal. Avatott zenei vezetőt ta­lált személyében az 1837-ben megnyílt Pesti Magyar Szín­ház. Erkel minden erejét megfeszítve dolgozott a sa­játosan magyar operareper­toár és játékstílus kimunká­lásán. Szinte szimbolikus, hogy éppen első operájának bemutatóján, 1840. augusz­tus 8-án vette fel színnáza a Nemzeti Színház nevet. Erkel Ferenc ismerte ko­rát amelyben élt megértet­te. hogy a valóban magyar zeneművészet sorsa egybe­font a szabadság és a nala- dás eszméivel. Annak a kö­zönségnek írta operáit, amely szenvedélyesen köve­telte a szabadságot a demok­ratikus emberi jogok biztosí­tását. Az 1844-ben bemuta­tott Hunyadi Lászlóban tá­gas zenei formákat tölt meg a reformkor tipikus hang­szeres zenéje, a verbunkos. Népies muzsika ilyen magas művészi foglalatban nálunk korábban nem _ hangzott el. A mű ismert kórusa a kor­szak mozgató tömegdala volt forradalmi harcra szólította a tömegeket A szabadságharc bukása hosszú hallgatást jelentett Erkel életében. Az 1861-ben bemutatott Bánk bán kese­Greükotéti hászló rajza. rffbb a korábbi színpadi mű­veknél. Szintézis ez a mű Erkel alkotásai között, a ma­gyar hangvételt magasrendű eszközökkel kapcsolja a kör­téin olasz és francia opera eredményedhez. A Bánk bán sikerét a ze­neszerző többé nem tudta megismételni Ifjúkorának forradalmi eszményed elhal­ványultak a kiegyezés utáni magyar társadalomban. Wag­ner elszánt hívei túlságosan konzervatívnak, mások na­gyon is merésznek tartották zenéjét. A puritán magyar hang tábora az idegien hatá­sokat vetette a szemére. Megbecsülésben volt. ugyan része, de ez már inkább a nemzet nagy emberének szólt, Megbecsülés nemcsak ze­neszerződ munkásságát övez­te. 1853-ban, a Nemzeti Szín­ház együtteséből ő alapította meg az első hivatásos zene­karunkat. a Budapesti Fil­harmóniai Társaságot 1867- ben az akkor alakult Orszá­gos Dalárdaegyesület — az első magyar kórusszövetség — országos karnagyává vá­lasztja. 1875-ben, igazgatója és zongoratanára lesz a Liszt Ferenc alapította Zeneaka­démiának. „Életfogytig” fő­igazgatója a Nemzeti Szín­háznak, majd az Operaház­nak. Utoljára 1890-ben. 80. születésnapján lépett a nyil­vánosság elé. a tiszteletére rendezett hangversenyen ve­zényelt és zongorázott, s há­rem évre rá. anélkül, hogy megérte volna életművének méltó sikerét meghalt ^Kevesen tudják, és soha­sem emlegetik, hogy már Erkel Ferenc elindult azon az úton. amelyen a zenét a nép felé. a népet a zene felé közelíteni lehet...” — mon­dotta róla egykor Kodály Zoltán. Ma már azonban so­kan tudják ezt közkincs Ék­kel Ferenc munkássága. Breuer J&not Nagy sző az kimondhatat­lanul, hogy Égető József fel akarja áldozni a szabadságát Negyven évig kibírta magá­nyosan, de most valamikép­pen rájött a nősülési láz. Itt a szomszéd telepen ajánlot­tak neki egy jóravaló özvegy­asszonyt azt megy most megnézni. öreg kerékpárján hajt ki­csit oldalra dűl, amikor ta­possa a pedált mivel lába kurtábbra sikerült az átla- gosnáL Jöhetett volna autó­busszal, onnan indul a bánya előL Mégis inkább a kerék­párt választotta. Így nincs időhöz kötve, akkor indul vissza, amikor jónak látja. öt kilométer az út, hamar odaér A telep szélénél lassít mintha innen kezdené a vizs­gálódást. Pedig a vendéglő után kell majd jobbra térni, ott találja a Kígyó utcát, s abban Miskolczi Annát öz­vegy Strausz PálnéL Ahogy halad a vendéglő felé, hirtelen hatalmába ke­ríti valami csúnya szoron­gás. — Most még nem késő, visszafordulhatok — gondol­ja, de aztán letorkolja magát] — Ez volt a baj eddig is; hogy túlságosan sokat teke­tóriáztam, ezért maradtam vén szamárnak, agglegény. De nagy eltökéltsége még-; is megcsappant valamelyest és mire a vendéglőhöz ért úgy érezte, be kell térni egy kis szíverősítőre. Odatámasz­totta az öreg kereket az aj­tóhoz közel, a többi mellé, majd megigazította félrecsú­szott nadrágszárát s benyi­tott határozottan. Bányászokkal volt tele a terem, némelyiket ismerte. De nem akarta, hogy faggas­sák, külön asztalhoz telepe­dett — Két decit tisztán? — mondta a pincérnek. S hogy milyen hamar megkerült a bor, maga is csudálkozott Felhajtotta azon hirtelené- ben, és hogy ne kelljen so­kat várni, mindjárt rendelt még egy pohárraL Bátorsága nem csupán visszatért, de úgy érezte, akármilyen kicsi termete van, szembe tudna most szállni a mesebeli sárkány­nyal is. Asszonynéző kedve meg különösen megnöveke­dett. Kicsit illegette magát a széken, mintha már szemközt ölne a fekete hajú özveggyel, Miskolczi AnnávaL Következő pohárral csupán csak azért ivott hogy el ne párologjon hamarjában ez a fene nagy bátorság. Mert, ha már így rászánta magát nem megy haza dolgavége- zetlen. Jó háromnegyed óra múl­va, amikor felállt a székről, egy cseppet megszédült. Oda­intette a pincért fizetett. Az aprót nem kérte vissza. Le­gyen ünnepe a főárnak is. A vendéglő előtt kihúzta magát egyenes tartással in­dult a bicikliért. Hanem a sok kerék úgy összegabajo- dott, mintha ezer lenne egy- csomóban. Kimeresztette a szemét, majd behunyta, és elszántan kiráncigálta a ke­rékpárt. Mintha mindig erre járt volna, egyből meglelte a zöldre mázolt kerti kiskaput Onnan a házig valahogy be­irányította a gépet bár az út keskeny volt és a kerékpár minduntalan más irányba akart haladni. — Jó napot Józsefi — mondta kedvesen az asszony, amint kilépett a tornácra. — Hát csakugyan idetalált ez a szép bicikli, nem hittem vol­na? De most nem mentem el a fiúkkal... — Értem én — mondta Anna. — Az időt el kell töl­teni valahol. Én is egész hé­ten varrók, s szombaton je­gyet váltok a moziba. Eny- nyi a én szórakozásom. Égető beleszimatolt a leve­gőbe, érezte az asszonyilla­tot szemével ölelgette a ta­lallt. Mégis megemelte a H- kőrös poharat koccintásra nyújtotta. — Hát akkor egészségűnk­re! Miskolczi nem nyúlt a po­hárért. — Ezzel a limonádéval nem lehet koccintani. Mind­járt hozok én a vendéglőből valódi bort »^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/VWVWWWS/WWWWVVWWSAAAAAAAAAAAAAAAAyw GERŐ JÁNOS i Asszony nézőben *AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/\AAAAAAA/NA/VWW^^A^^WWW\AA/WWWWWAAAA/\AAAAAAAAAAA/W* Égető bután bámult az öz­vegyre, de aztán ahogy a ház végéhez támasztott kerék­párra , visszapillantott, mind­járt kiszállt fejéből a gőz. Vadonatúj gép volt az bizony, mégcsak nem is hasonlított az övére. Legfeljebb a szí­na. karos menyecskét Nagyon szíves hozzá, biztosan nem szabódna, ha nyíltan kimon­daná a döntő szót. Csak az a nyomorult kerékpár ne lenne itt Mert azonnal me- hetnékje támad, amint az eszébe jut Legszívesebben szaladt vol­na vele vissza, de az asszony már invitálta befelé: — Kerüljön beljebb! A szobában telepedtek le. Az özvegy likőrt szedett elő a szekrényből, kínálta a ven­déget: — Tudom, nem férfinak való ital, de nálam nincs, akinek erősebbet tartsak. A likőrtől kicsit megnyu­godott Hiszen viszi is visz- sza mindjárt a gépet csak szétnéz előbb. — Tetszik tudni — kezdte a beszédet — jöttem volna én hamarább, de mindig köz­bejött valami. Mert melles­leg én vagyok a futballcsa­pat intézője, és minden va­sárnapra jut egy mérkőzés. FARKAS ANDRÄS: ^íjtnntki ritmus (dnőiteknek Csilingelek Kis rímeket. Mint kisgyerek Felnőtteket Ütánozón — Ez itt a gondt — Csengőimen Adok jelet. Ingyen adom, Hogy jel legyen. Jelzek delet. Vagy délelőtt Játszom jelet. Árnyak között Emelkedett Kis fényeket. Üzengetek, Ha éjjelek Virrasztanak, Ha nappalok Járnak gyalog. A tér ölén. Ha pillanat A tér feszes. Feleselő A tér szabad. Gyerekszava Támaszt keres, Repül elő. Korlátokat, S kis szólama. De csak a mi Minthogyha ma Korlátáink A holnapért Tudnak sunyin Is szállana Szorítani. — Jel a jelért — A tér. a fény Együtt velem. Korláttalan, Hogy tett legyen. De létemért Hogy e fehér Határa van — Szándék legyen önérdekem. Miattam is. ítéletem — Mfysok miatt A perc. a hang Talán hamis A kárhozat. A gond, a fény Hogy életünk Együtt suhan Arasznyi csak. Száradt iszap, Múló csapás, S hogy elmegyünk. Egy állomás — És áldomás — Nem érti más. Hogy mindenünk Zárt forma csak. Hogy meglegyünk: Testünk a csap, Amelyen át Eljut — hova? — A déliláb. A nagy csoda. Az életünk. Ki mondja meg. Hogy mit tegyünk? Van felelet Kérdés helyett? «MST — Megbocsásson egy perc­re — szólt az asszony hir­telen, és felállt. — Szólok a bátyámnak, áthívom, ismer­jék meg egymást Égető a ringó asszonyi tes­tet nézte, amint távolodott az üvegajtón túl. Kár, hogy elment, keveset még marad­hatott volna... Csupán, hogy végképpen tisztábajöj- jenek egymással. — Fogyassza, kóstolja! — kínálta Annus asszony az asztalra tett tésztából Ége­tőt, amikor visszajött, s ma­ga is csippentett belőle. Alig telt el tíz perc, kissé imbolyogva megjelent a jö­vendőbeli sógor. Vállas, csu­pa izomember volt, olyan sörény tornyosult a fején, mint valami hím oroszlán­nak. — Jó szerencsét! — mond­ta. Igyekezett szíves lenni, de látszott, valami gond nyomja belülrőL Az özvegy a bátyjához hú­zódott, suttogva kérdezte: — Mi baj van, miért dúlsz- fúlsz? Az ember legyintett: — Hagyd el... a kerékpá­rom nem lelem... — Égető József, akiről már beszéltem — mutatott An­nus asszony a vendégre. — Örülök, hogy összekerül­tünk — mondta kissé meg­könnyebbülve Miskolczi. — Már többször hallottam ma­gáról. Égető kényszeredetten mo­solygott vissza, mert az imént elkapott megjegyzés belenyi­— Biciklivel menjél, ha­marább megjárod! — taná­csolta az özvegy. — Ott a Jó­zsef gépe a ház végiben, me­hetsz azzal is. Égetőbe belehasitott az ijedtség. Mi lesz ebből? Ide­gesen cserélgette lábát aa asztal alatt, sehogy se lelte helyét — Ne menjen sehová, nem érek én rá — mondta erőtle- nOL — Hogyan? — nézett Mis­kolczi meglepődve. — Már menni akar? — Nem végleg, csak. i i hogy is mondjam, sürgősen el kell szaladnom valahová. Miskolczi összehúzta a szemöldökét — Nem tart az semeddig ae, kerékpárral megjárom öt perc alatt — próbálta jobb belátásra bírni Égetőt — Most nem maradhatok, de később visszajövök — je­lentette ki izgatottan, és fel­állt. Az özvegy sem tudta mire vélni a sürgős menőkét Sér­tődötten szólalt meg: — Hagyd, Jenő! Ha sür­gős dolga van, nem tartóztat­juk. — Hát jó — adta meg ma­gát Miskolczi. De valahogy nem tetszett neki az egész dolog, kiment a kis ember­rel a konyhába. — Ha csak kurkászni akart a húgom körül, kár volt ide- tólni a képét — sziszegte dü­hösen, és megfogta Égetőn a kabátot. — Én? Hogy gondol ilyet? — hápogott a vendég. Tisz­tességes szándékom van ne­kem, higgye el, mindjárt visszajövök. — De nekem az igazat mondd! — szorította Jenő. — Értse meg, előbb el kell intéznem valamit, csak az­után maradhatok — magya­rázkodott kétségbeesetten Égető. Miskolczi lecsendesítette a hangját. Elengedte a kabátot s ravaszkásan hunyorított: — Valami családi ügy? — Nem éppen, de sürgős. — Na, nekem megmond­hatod! Szakítani kell előbb valami menyecskével?... Mi?... Nincs abban semmi, férfiak vagyunk. Égetővel forogni kezdett a konyha, makogott: _— Feleségül akarom ven-, ni a húgát... Csak elemele tem egy biciklit... De tiszta véletlenből __Az enyém he­ly ett. — Mikor? — Nemrégen. A vendéglő­nél. Azt kell visszavinni. — Az anyád — ordított Miskolczi, és ölbe kapta a kis embert. Az asszony ijed­ten szaladt ki, azt hitte, már ölik egymást. Miskolczi meg kiabált torkaszakadtából: — Héj, a máriáját! A só­gor nemcsak asszonynézőbe jött, de visszahozta a bicik­limet is! Míg az özvegy álmélkcdott, ők kimentek az udvarra. Ne­vettek. azután összeölelkezv# elindultak a vendéglő felé.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents