Heves Megyei Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-15 / 139. szám
Merre tar! a demográfiai hullám? Gondolatok egy népi ellenőri vizsgálatról Jön a hullám. A demográfiai hullám. Hirtelen ütemben emelkedik az általános iskolák nyolcadikosainak száma. Az első hullám-évfolyamot követte idén a második, a még népesebb. A növekvő hullámhegy jövőre. 1969-ben éri el legmagasabb pontját. Az általános iskolákban mind zsúfoltabbak a tantermek, kevés az iskolapad. S ha az általános iskoláikon át is vonul a hullám tovább érezzük nyomasztó gyűrűzését a középiskolákban, szakmunkás- képző intézetekben, az életben. Az életbe kilépő tizennégy évesek továbbtanulási lehetőségeket, munkalehetőségeket. érvényesülésit követelnek. S nem lehet vita azon hogy a jélenfkező igényeket ká kell elégítenünk, hogy gondoskodnunk kell róluk, segítséget adni arra, hogy mindenki megtalálja helyét az életben. Népi ellenőrök vizsgálták nemrég a gondoskodás és segítés módjait, felmértók a különböző lehetőségeket (tanterem ellátottság, az oktatás személyi és tárgyi feltételei stb.) keresve az új megoldásokat íme a helyzetkép} 0 Az általános iskoláik tantermi ellátottsága mennyiségi és minőségi szempontból sem megfelelő. Az iskolák többségénél nemcsak a tantermek) de a szertárak és a politechnikai műhelyek is hiányoznak. Az általános iskolák pedagógusi kara általában megfelélő. Mind kevesebb a képesítés nélküli nevelő. Gondokkal küzdenek azonban a városoktól messze eső községekben. ahol hiányzanak azok a feltételek (pl. lakás), amelyek a pedagógusok letelepedését segítenék. kóla és a lakóhelye között Valljuk, hirdetjük, hogy a jövő a szakközépiskoláké. Ha a jelenlegi helyzetet a tervezett lehetőségekhez mérjük, őszintén meg kell mondj uk — cseppet sem biztató a jövő. Mert hogyan „születtek” meglévő szakközépiskoláink? Egy-egy gimnázium vagy technikum neve után oda- bigyesztették a kiegészítést „és szakközépiskola”, aztán kész. Mindez azonban édeskevés — gyakorlóterem alapvető felszerelések, gépek) szerszámok, laboratóriumok és műszerek nélkül. Vegyük például az egri Dobó István Gimnziumot „és Szakközép- iskolát”. Itt két szakmára is oktatják a diákokat, de a gyakorlati oktatás igen foghíjas. Az esztergályos szaknak nincs anyagvizsgálati laboratóriuma; de az erdészeti szakoktatáshoz is csak minimálisan biztosítottak a feltételek. Jó idő esetén remek .gyakorlóterem az erdő. Ha az AKÖV járművei kiszállítják a diákokat! Tervezik most ugyanitt — az egri Dobóban — az elektroműszerész szak beindítását is, de egyelőre a szükséges műhely kialakítására nincs megfelelő helyiségük. Es nincs lehetőségük. Ég nincs lehetőség máshol sem, hiszen emberöltőkkel ezelőtt, a tervezésnél és az építésnél még nem gondolhattak a szakközépiskolákra. Régi épületek átalakít- gatása csak próbálkozás lehet a jövő útján. A teljes lehetőségek megteremtését a mai szakközépiskolák felépítése jelentheti ahol megtervezik és megépítik a szükséges gvakorlcttermeket, műhelyeket laboratóriumokat, s biztosítják a szakközépiskola működéséhez leglényegesebb feltételeket ia. Hit kell tudni 3. 0 Ä középiskolákban ugyancsak kedvezőtlen a tantermi helyzet A korszerű oktatás követelményeit csorbítja, hogy a szertáraikat, műhelyeket, laboratóriumokat is kénytelenek osztálytermeknek használni Középiskoláinkban az 1963 —69-es tanévben 6300 diák tanul majd S ezekben csak 20 százaléka juthat kollégiumokba. diákotthonokba, ami az eddigieknél is túlzottabb zsúfoltságot jelent. A többiek kereshetnek albérletet, s akinek albérlet sem jut, kénytelen naponta ingázni az is- „sMjjajsjoMaareagaeaaBaBeBaeaa—■——aaaaaaaM—MüBDiMl—a—a—i Mostoha körülményekkel küzdenek a szakmunkásképző iskolák. 93 szakma tudományát tanítják 207 osztálynak, 95 tanteremben. A 95 tanteremből csak 53 a saját, 39-et általános és középiskoláktól bérelnek, 3 pedig szükséghelyiség. Különösen áldatlan körülmények nehezítik az egri, a hozzátartozó hevesi és a hatvani intézetek sorsát. Az egri intézetnek mindössze öt saját tanterme van, 18-at pedig más iskoláktól bérel. Egy-egy osztályterem leiekszáma már eddig is magasabb volt az optimálisnál) s a „túlnépesedés” mégin- kább fokozódik az 1968—69- es tanévben. Kilencven (!?) főt számítanak egy osztályteremre. 1945 ipari tanuló közül 120-an kaphatnak helyet az otthonban, 795-en járnak be a megyeszékhelyre (63 községből), a többiek albérletben laknak, havi 200—300 forintért Hevesen 6 osztályt oktatnak a különböző szakmák ismereteire. két helyiségben, amit a KI ŐSZ-tói és az MHSZ-tol béreinek. Jellemzésül csak annyit: az MHSZ helyiség normális befogadó- képessége 20 fő, az „osztálytermekre” jutó tanulói létszám pedig 82. Hatvanban három egymástól távol eső épületben folyik a szakmunkásképzés. Az egyik felvonulási épület, a másik épület tulajdonképpen jéggyár lenne, s a harmadik „objektum” sem oktatási célokra épült eredetileg. Mi lehet a megoldás? Egerben enyhítheti a tantermi gondokat az új 16 tantermes konyhával, étteremmel, tornateremmel ellátott, új intézet. A kérdés csupán ennyi: mikor készül el az új létesítmény? A vizsgálati beszámoló megtárgyalásakor, a Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság kibővített ülésén, több hasznos javaslat is elhangzott. A javaslatokból egyet emelnék ki csúfján, azt, amely az üzemek, a vállalatok nagyobb, fokozottabb támogatását sürgette. Mind több helyen építenek korszerű tanműhelyeket (legutóbb a á-es AKÖV helyezett üzembe egy 120 fős korszerű tanműhelyt), s többé-kevósbé rendelkeznek az oktatáshoz szükséges feltételekkel, helyiségekkel is. A leendő szakmunkások idejük nagyrészét az üzemekben töltik, s könnyebb lenne a tanároknak utazgatniok az üzemekbe, mint a tanulóknak vándorolná a béreit tantermekbe. Ennyi áldozatot _ elvárhatunk az üzemektől, s ennek megadása hatékonyan segítené — a végleges megoldásig — a tantermi gondokait Jön a hullám. A demográfiai hullám. Az általános iskolák partjai közül a szakmunkás- képző intézetekbe a középiskolákba. az életbe tart. Az eddig elmulasztott intézkedések nem tartóztatják fel a hullámokat. Gyors intézkedésekkel keli egyengetni, csendesíteni és igazítani az irányát, útját. Pataky Dezső a A növénytermesztés és az állattenyésztés fejlesztésének fontos feltétele: a jó, „időszerű” fajta. Éppen ezzel kapcsolatban született meg a kormány rendelete, amely a kutatók, a termelők és a fogyasztók igényeit egyaránt figyelembe veszi. Oj hazai növény- és állatfajtát csak azután szabad köztermesztésbe, illetve köz- tenyésztésbe venni, hogy állami minősítésben részesítették és minősítési fokozatba sorolták — azaz hivatalosan is elismerik létjogosultságát, és a három fokozat — az „előzetesen elismert”, az „államilag elismert” és a „törzskönyvezett” — valamelyikébe felvették. Lényeges szempont az is, hogy az állami minősítésben kizárólag az a hazai növényfajta-jelölt részesíthető, amelyik az összehasonlítható kísérletek szerint lényegesen előnyösebb tulajdonsággal rendelkezik, mint a már köztermesztésben levő fajták. Hasonlóak a követelmények a hazai állatfajta-jelöltekkel és a köz- tenyésztésre ajánlott külföldi fajtákkal szemben. A növény- és állatfajta ne- mesítőjét, felkutatőját, illetőleg honosítóját a fajta nép- gazdasági jelentősége és értéke szerint egyszeri díjazás illeti meg Nemcsak az esőfel Tan baj Az időjárás az egyik legfontosabb téma a mező- gazdaságban, de az idén talán a szokásosnál is több »zó esett róla. Szövetkezeti gazdák, vezetők panaszkodtak az aszályos időre, elmondták, hogy már eddig is milyen sok káruk származott abból, hogy nem esett elég eső. Elmondták, hogy víz kellene, amitől fejlődni tudnának a növények. Ez jutott eszembe, amikor arról értesültem, hogy május végéig, június elejéig az ország termelőszövetkezetei csak 37 százalékban használták ki a rendelkezésükre álló öntözési lehetőségeket. Furcsa ellentmondás: aszály van és mégsem működnek a meglévő öntözőberendezések. Egyrészt arról panaszkodnak a szövetkezeti vezetők, hogy víz kellene, másrészt hiába van víz, nem jut el a kiszáradt földekre. Vájjon miért lehet ez? Nem is nagyon lehet erre hirtelenjében választ adni. Nemtörődömség, az öntözés lebecsülése? Valószínűleg ez is. az is. Furcsa és elgondolkoztató az is, hogy megyénkben „eltűnnek” az öntözéses szakemberek. Elvégzik az iskolát, tanfolyamot, egykét hónapig talán a szakmájukban is tevékenykednek, aztán más beosztásba kerülnek. A megye termelőszövetkezeteiben nemhogy öntözéses szakmérnök, de technikus is alig-alig van. Meghökkentő tény hogy az öntözőberendezések is átalakulnak egy-két közös gazdaságban. A csövekből kerítést csinálnak és ki tudja, hogy mit még. Amikor pedig öntözni kellene, nincs mivel. Sok szövetkezet úgy van vele, hogy minek kínlódjon az öntözéssel. Ez az év igaz, hogy száraznak ígérkezik, de talán jövőre, vagy ezután olyan esős év jön, hogy feleslegessé válik a berendezés. Helytelen álláspont ez, hiszen öntözni még a legcsapadékosabb években is lehet. Néhány termelőszövetkezet és állami gazdaság például 26—28 mázsás búzatermést ért el az öntözéssel. Attól tehát felesleges tartani, hogy nem lesz mit öntözni. A felszerelések, berendezések nem olcsó dolgok. De ahol lehetőség van az öntözésre, hamar megtérül a berendezés. Ahol pedig megvan az öntözőberendezés és nem működtetik — súlyos kárt okoznak a közös gazdaságnak. Nemcsak a vízzel van tehát baj, sokszor a szemlélettel is. (kaposi) Az utolsó körben Ä konzervgyári raktáros visszapillant Á Hatvam Konzervgyár idei szezonját — kömnyűjá- rású tehergépkocsik: nyitották. Platóikon azóta sem hoznák nagy rakományokat a Zagyva-parii ipartelepre: a Bzállítőládákból és a beléjük ömlesztett fejtett borsóból többet, jóval többet is elbírnának. — Szűkösen fizet az idei tavasz — mondja Óvári Lajos, a gyár nyersanyag-raktárosa — a borsó 1« nagyon megsínylette a szokatlan szárazságot. A tervünk félét sem tudjuk talán teljesíteni... Huszonegyedik kampányát tölti az idős dolgozó, pár hete az utolsó kör zárásához kezdett. Nyugdíjba készül... — 1947 óta vonatozom minden nap Újszáiszról. és Hatvanból vissza. Azt hiszem, hogy a gyáriak közül én járok a legmessaebbről. de még egyszer sem gondoltam arra, hogy abbahagyjam ezt az utazást, közdébb keressek munkát. Jól érzem itt magam. megszokott feladatot végzek: húsz esztendeje ugyanazt. Csak az indulásnál voltam a cukorrépánál, a másik gyárban. A többi idő a zöldség-gyümölcsféléknél télt. Két évtizede szemtanúja, a gyár történetének krónikása. A kevesek közül való. — Hogyan változott itt az «et...? — Valamikor a dobozüzem helyén dolgoztunk egyetlen feldolgozó „vonalom” és sokáig a paradicsomot, zöldborsót ismertük, az éppen „pihenő’’ cukorgyári üstökben főztünk... Nádas hullámzott a mostani konzervüzem területén, az egész telep csak kis része volt a jelenleginek. Az „új” gyár el— Csak a raktáros ugyanaz? — Igaz, hogy úgyszólván végiig raktáros voltam, az vagyok most is, de beosztásomban sok minden mást is megtanultam. Kezdetben menetirányítónak, meósnak. afféle „telepőrnek” is kellett lennem. Monori Tóni szaktársammal együtt. Utána pedig természetesen magam is csak ellestem egyet s mást) úgy. hogy most már „konyí- tók” valamit a feldolgozásához is. Ismerem a berendezéseket. olykor, ha tsz-elnökök. vezetők érkeznek egy kis terepszemlére s nincs más a közéiben, magam is elkalauzolom őket. megmagyarázom, hogy milyen terménynek örülünk a konzervgyárban. Egyszóval: milyen árut várunk tőlük... S maid élfelej- tem: időközben én is Kiváló dolgozó lettem... Igenis, nem maradhatunk le! Éppen ezért, a leghatározottabban visszautasítok minden olyasfajta sajtócikket, amely a konzervativizmus melegágyában kikelt kakukkfiókaként azon tiltakozik, hogy Magyarországon ne legyen bikaviadal. Magyarországon igenis legyen bikaviadal. És Magyarországon, ha felek, ha nem, még kakasviadal, sőt iszapbirkózás is lesz, külön nőknek és külön a férfiaknak — ahogyan én ismerem magunkat. Mert mi nem akarunk lemaradni. De ha mi ezt így kijelentjük, ezt így tudatosítjuk a közvéleménnyel, akkor kérem, mi bizony lemaradunk a művelt és a műveletlen Nyugat mögött. Nekünk ezt úgy kell csinálni, s úgy is csináltuk, ahogyan eddig csináltuk. Hogyan csináltuk? Például így. Lemaradhatunk az egy főre eső Coca-Cola-fo- gyasztásban a világátlag mögött? Szó sem lehet róla. Egy önmagára valamit is adó nemzet egyemberként önt fel a garatra öt— hat üveg■ Coca-Colát naponta. Mi meg még évente sem. Mit kell tenni? Szidni kell a Coca-Colát, el kell mondani, hogy az ide nem kell, mert a Coca-Cola becsempészi a burzsoá ideológiát, különben is veszélyes konkurrenciát teremt az amúgy is eladatlan készletekkel küszködő magyar söripar számára. Szidtuk a Coca-Colát — és most majd isszuk a Coca-Colát. Vagy itt volt kérem, a mini szoknya divatja. Lemaradhatunk-e az egy főre, akarom mondani, nem fore, hanem ... szóval a másra feszülő mini szoknyák fogyasztásában? Nem maradhatunk le. Egy önmagára valamit is felhúzó nemzet, nem húzhat fel olyan hosz- szú valamit a fene... a fene... a feneketlen önzésében idegenkedő konzervativizmus miatt, ami maximálisan ellentmond a miniatürizálásnak. Mit tettünk? Szidtuk képben, szövegben moziban, televízióban a mini szoknyát, olyan gusztusosán szidtak, olyan pikánsan szidtuk, hogy most van minink. Ott volt kérem o Texas-nadrág, az a bizonyos farmer izé. Olcsó, vacak, praktikus. Addig szidtuk, addig mondtuk, hogy nem kell, a mi társadalmunk nem vacak farmernadrágban, hanet csakis valódi angol szövetből készült nadrágban járhat, mígnem rászidtuk a fiatal, sőt a nem fiatalabb generációra is. Aztán kérem, jött a sztriptíz. Azaz hogy nem jött, hanem csak cikkek jöttek, fotók jöttek a felháborodott tiltakozások, a neo- hirschlerianizmus, a nők védelme, a nyugati életforma elkárhozta- tása, amely nem rest nyilvános helyen, pénzért levetkőztetni egy jó nőt, csak hogy mindazzal, amit egy nő mutathat, eltereljék a nyugati urak a figyelmet arról, amit ők adhatnának. Én már akkor tudtam, akkor, amikor megjelentek a Profumó-ügy kapcsán a legklasszabb akt fotók, meg már nem is fotók, hogy megint és újfeni le-, illetőleg beszidtuk a sztriptízt szükebb kis hazámba, ahol eddig konzervatív módon egy női vetkő- zésért ugyebár eddig nem kellett fizetni. Legalábbis nem a vet- kőzésért. Most már kell. Pedig csak a színpadon vetkőzik. És még nem is egészen. A lényeg lényege még fedve van, de majd leszidjuk azt is. Mert mi olyan férfias nemzet vagyunk, hogy úgy tudunk vet- kőztetni nőt, hogy egy ujjal sem nyúlunk hozzá: leszidjuk róla a cuccot. Hát ezért mondom én, hogy igenis kell bikaviadal Magyarországon. Dicsérjük csak, lelkendezzünk érte, könyörögjünk érte, írjunk az Okos Katának, minden újság levelezési rovatának s az újságok indítsanak olyan vitát a bikaviadal ügyében, amelyből egyértelműen kicseng: igenis, nekünk kell a bikaviadal. Csak ne szidjuk a bikaviadalt, könyörgöm, csak azt ne Mert akkor az a magasságos jó atyaúristen sem ment meg bennünket attól, hogy Hortobágyon és Bugacon gatyásán, fokossal a kézben, „Ráró és picador”, akarom mondani „csikós előre!” neki a Kormosnak és lészen olyan bikaviadal, amilyet még Spanyolhon sem látott. Lehet, hogy mi sem látjuk majd, mert csak valutáért lehet megtekinteni?! Tehát: éljen és legyen bikaviadal. (egri) készülte után jött a gyümölcsdömping: majd minden falta gyümölcs feldolgozásával foglalkoztunk. Pár éve hagytuk abba, attól kezdve csak a zöldségféle maradt... A 6—7 hónapos konzervkampányok esztendőkre nyúltak, télutón, kora tavasszal van csupán egy kis szünet, hogy a nagy karbantartást elvégezhessük. Űjabb „foghíjas” rakományok érkeznek a hídmérlegre. Övári bácsi elégedelten- kedik a fejét csóválja: az utolsó szezonnak, szebbet is el tudott volna képzelni. Búcsúzik. Jövő ilyenkor, amikor ismét megérkezik az új borsó — már nem találkozunk... (—ni) T anácskozás a helyi ipari termékek szabványosításáról A tanácsi ipar 300 vállalata 3000 üzemmel, 15 különböző iparágban tevékenykedik. Ezért munkájuk racionalizálása és ennek egyik leghatékonyabb eszköze, a szabványosítás az egész népgazdaságnak fontos érdeke. — Ezzel a megállapítással kezdte vitaindító előadását Budapesten dr. Ratkóczi Tibor, a Magyar Szabványügyi Hivatal főosztályvezető-helyettese, a helyi iparra vonatkozó szabványosítási kérdésekről rendezett pénteki tanácskozáson. A tanácskozáson részt vettek az érintett minisztérium mok képviselői, az összes megyei tanácsok ipari osztály- vezetői. Az ankét részt vevői megismerték a szabványosítás új szabályozásának alapelveit, s feltárták azokat a kérdéseket, amelyekben vagy még további, részletesebb szabályozásra volna szükség, -'agy a jelenlegi, illetve a tervezett szabályozást nem tartják eléggé egyértelműnek. J/éflWM3 1368. $úmm 15., szómba* i
