Heves Megyei Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-02 / 128. szám

Könyvtár — és nemcsak az

Felfedezték a solymosi fiatalok

Pécsi Sándor kiváló művész

Az első kísérlet nem sikerült. A könyvtárt zárva találtam. Nem volt szerencsém az iskolában sem, mert ott csak a takarítónő szorgoskodott. Mint utóbb kiderült, két osztály kint tartotta a tornaóráját a papkertben, azon a két lepedőnyi füves területen, ami ebben a hegyes községben alég nagy csoda — aránylag még síma is a papkert- Később megtudtam, hogy ide tervezik az új iskolát, mert Gyöngyössolymos már kinőtte a régit.

Bejártam köziben a fél falut. Aztán Sípos Tamás, az iskola igazgató-helyettese jött a segítségemre. A tanácsházán is érdeklődtünk — most már kettesben a könyvtárban felől —. de még azt sem tudta Pontosan senki, hol lakik a könyvtáros és hogy, valójában ki a könyvtáros

Végső próbálkozásként

mentünk vissza a nagyon csinos, faragott kőből épített művelődési házhoz. Már tárt ajtók fogadtak.

Ámuldozz, idegein, ha még nem láttál csodát. Ez jutott az eszembe, amikor a tágas, kényelemmel berendezett olvasóterembe léptem. Ez igen, ez aztán nagyszerű. Halk zene a rádióból, csiak azért, hogy az alaphangulatot megadja, a fotelekben nyomtatott oldalakat böngésző fiatalok, ha nem is nagy számmal.

Látszatra az olvasgató fiataloknál is fiatalabb, vékonykötésű. szolid öltözekű. komoly tekintetű ifjú a rádiónál. akiről pillanatok alatt kiderül, ő a könyvtáros.

— Még nem döntöttük el, négykor nyissunk, vagy ötsolyogva kérdez valamit a2 ott ülő szőke fiútól. Aztán leül mellé, kézbe vesz egy újságot. Most már kettesben olvasnak tovább.

Fuxreiter István a megbízott könyvtáros. Megbízott? Igen, ő csak helyettesít, magyarázza, mert a könyvtáros is helyettesíti a ... Álljunk meg! Ebbe ne bonyolódjunk bele.

— Már kisgyerek korom óta a könyvtárban töltőm minden szabad időmet. Ez a mániám.

Amolyan könyvtáros-inasként kezdte, aztán a mezőgazdasági technikumban folytatta. de a célja: elvégezni a népművelés—könyvtár szakot.

Elmondja, hogy megnyitás óta nagyon fellendült a könyvtár forgalma. Tegnap is két új belépője volt. mind a kettő ifjúsági művet vitt ki. ami érthető, hiszen még a tizenévesek közé tartoznak.

— De az idősebbek is szívesen jönnek — hívja fel a figyelmem, szinte magyarázkodva — Ök maguk választanak könyvet, nem bízzák sem a gyerekre, sem az unokákra.

— Mi a legkapósabb a könyvek között?

— Az izgalmas, mozgalmas, cselekményes regény, mint amilyen Berkesi, Rejtő és velük együtt, szinte mondani sem kell: Jókai Én jN Jókait szeretem a legjobban.

Nem kezdeményezek vitát a keresett szerzőkről. Bizonyos tömegízléssel szembe kell néznünk, tudomásul kell vennünk. Más dolog az: nem szabad beletörődnünk.

Nagyon szeretem a kalandos

könyveket.

Mit mondjunk? Első éves szakmunkás-növendék. Nagyon fiatal. Ennyi a magyarázat

A mellette levő széken (választékosán öltözve) olvasgat Nyilas Tibor■ Megint egy szokatlan foglalkozás: szakács a gyöngyösi Mátra Szállóban.

— A hétfői ünnepélyes megnyitóra Egerből érkeztem meg. ott a kulturális fórumon vettem részt. Érdekes volt a találkozás az írókkal. Nehezen indult a beszélgetés, ahogy ez már lenni szokott. Az első kérdést én tettem fel Csák Gyulának. Megkérdeztem tőle, milyen körülmények között jutott ahhoz a történethez, amit itt felolvasott.

Ő a politikus olvasó szívesen vesz kezébe olyan könyveket. amelyek a diplomáciai élet kulisszatitkait tárják fél. De Gorkij is kedves írója.

ö is említi, ez a könyvtár olvan mint valami kellemes ifjúsági klub. Naponta harmincán is összejönnek itt a fiatalok.

— Mit szólnának egy presz- szógéphez ott, a sarokban?

— Nem kell. A könyvtár legyen könyvtár. Ha presszógép van. ital is lesz melléje. És akkor ... kész!

Ojabb vendég, ismét egy fiatal lány érkezik. Kint az előcsarnokban iH szembetalálkozom egy befelé igyekvővel.

Érthető az érdeklődés. A gyöngyössolymosi új könyvtár nagyon barátságos, nagyon szép, vonzza az embereket.

Olyan színész, akinél gyakorta úgy érzi az ember: ezt, meg azt a szerepet egyenesen neki írták, például Dürrenmatt Romulus császáráét, a Liliomfi Szelleműjét. Az- dak bírót Brecht Kaukázusi krétaköréből. Játékának sajátos íze arculata van. Különlegesen egyéni, mégsem „skatulya”-színész.

A sajószentpéteri üveggyár egykori. vasesztergályosának fia már hat- esztendős korában színpadon volt: az elemi iskolában ő játszotta a tanító úr színdarabjának főszerepét. A sárospataki kollégiumban töltött nyolc esztendő alatt a «Máik önképzőkörben számlál hatatlan szerepet kapott. Az érettségi után az ő családjukban is lezajlott az a dráma, amely csaknem minden művészpályára igyekvő fiatalembert elér: édesapja hallani sem akart a színészek mesterségről, tisztes megélhetést, hivatalt szánt a fiának.

De a tehetség felkelti és táplálja az elhivatottság érzését az ifjú művészjelöltek- ben. Néhány hónap múlva Pécsi Sándor rendezőasszisztens a Magyar Filmirodánál,

s röviddel később alkalma nyílik, hogy bizonyítson: a színiakadémián elsőéves korában már a végzősök darabjában kap szerepet, végig játssza a főiskolás éveket, a háború után hónapokat tölt a sátoraljaújhelyi, majd a szombathelyi színtársulatnál,

egy évadot Miskolcon, Egerben, s végül a budapesti Művész Színház színpadán 1946-ban elérkezik az első, országos visszhangot kiváltó siker.

— Amikor felvételre jelentkeztem Várkonyi Zoltánnál, a Művész Színház igazgatójánál. azzal fogadott, hogy inkább elbocsátana színészeket, mintsem hogy úja« kát vegyen fel. Valahogy mégis rábírtam, hogy meghallgasson, s ennek eredménye lett az azonnali szerződés Jean Anouilh Eurydiké- jében a vidéki színigazgató szerepére. Szép sikerem volt valóban, s ennél nagyobbat talán csak egy másik darab hozott: Girodeaux „Trójában nem volt háború”-ja, melyben én mondtam el az árbockosárban ülő. névtelen, ■becsapott és kisemmizett hajós háborúellenes monológját.

A változatos szerepéket kínáló két Művész Színház-i év után, 1948 nyarán Pécsi Sándort áthívták a Madách Színházhoz. Ott van azóta is, immár húsz esztendeje.

Ugyanakkor indult el a Talpalatnyi földdel filmkarrierje is. mely hamarosan a magasba ívelt: máig egyik legemlékezetesebb alakítása a vásznon a Különös házasság Medve doktora, s ennél is jelentősebb az „Erkel” címszerepe. melyért 1953-ban, harmincéves korában Kos>- suth-díjat kapott. Filmszerepeinek számát maga se tudja már, csak úgy, mint színpadi alakításaiét, s e gazdag pálya állomásait a mi emlékezetünkben sem számok jelzik: arra emlékszünk, hogy az Aranysárkány epizódalakját. a jómódú boltost éppoly remekül formálta, mint a Pénzhamisítók főszerepét a Sellő a pecsétgyűrűn Salgó őrnagyát épp olyan tapintható kö hozta,

mint a Kis K. ... . zassága tapasztalt, józan párttitkárát.

Színpadi szerepei még a filmszerepeknél is változatosabbak. Nem foglalkozása, szenvedélye a színészet, s mégsem zaklatott lelkű ember: talán azért, mert ez a szenvedély szerelem sosem reménytelen.

Szereti és páratlan tökóly- lyel játssza a harsogó, vérbő komédiákat, Moliere Scapin- jétől a mai bolondos nápolyi történetekig, a Kaviár és lencséig. Ha vidéken jár „gyűjtő úton”, (mert kedveli és gyűjti a népművészeti tárgyakat, régiségéket), felismerik, betessékelik, mindenhol barátként fogadják az emberek.

Zilahi Judit

ffmf.

Híres Harpagonok

Az ókor hires fukarjai közül kiemelkedett Vespasianus császár, akinek fia, Titus rótta fel, hogy még a vizelésre is adót vetett ki.

Viktória királynő férje, Albert herceg olyan fukar volt, hogy még a toalett- papírral is takarékoskodott. Utasította valamennyi udvari tisztviselőjét, hogy a szóbanforgó célra csak öreg újságokat használjanak.

Gravi) francia elnökről az az anekdota járta, hogy Párizsban egyszer elfogtak egy embert. aki zsemlét lopott. Rögtön elengedték azonban, amikor kijelentette, hogy Gravij elnök bankettjéről tért éppen haza.

A francia filmvilágból különösen fukarnak számit Charles Aznavour, Jean Gabin, Femandel és Brigitte Bardot. Az

utóbbiról egyik volt titkára azt írja: óriási botrányt csinált egyszer. mert tévedésből néhány fillérrel drágább bort vásároltak számára a szokottnál.

Ugyancsak túlzott takarékosságáról ismeretes Greta Garbo, Charlie Chaplin és Maria, Callas.

Rendkívül takarékos volt Goethe és Beethoven. Az utóbbinál egyetlen szakács sem bírt» ki sokáig. A nagy zeneszerző állandóan attól félt, hogy meglopják és mindent zár alatt tartott. Még a kávét is maga számolta ki szemenként.

Bunsen, a híres német vegyész megkövetelte. hogy laboratóriumában a használt gyufaszálakat is megőrizzék. Azt hivánta, hogy az égő lángjánál meggyújtva újra felhasználják őket.

kor — mentegetődzik. — Ügy volt. hogy négykor, de most már karainak tűnik ez az időpont. így lett belőle öt óra.

Az egybenyíló két helyiség belső részébe megyünk át. Itt sorakoznak a falak mentén az állványok, rajtuk könyvek, olyan precíz rendben, ahogy azt egy könyvtártól elvárhattuk. Táblák mutatják, milyen polcon miféle témájú Írásművek várják az olvasót, az értük nyúló kezet.

Itt is fotelek, szőnyeg a padlón, derűs, világos környezet. Valóságos kis paradicsom. Két asztalnál két fiú. Aztán érkezik még egy lány. Tétován ' lépked, mint aki nem szánta még el magát, hogy hova telepedjen. Majd megáll az első asztal mellett és moA magányosan ülő férfi Tóth Béla. Az Ifjúsági Magazint böngészgeti. Otthon is ölvas újságot, hetilapot de a szakmai könyvek érdeklik a legjobban. közli a kérdéseimre válaszolva. Motorszerelő szakmunkás-jelölt. Most végez, a 4-es AKÖV gyöngyösi üzemében dolgozik.

— Főként a hét középső napjain járok be a könyvtárba. Ez az új könyvtár nagyon tetszik. Olyan félig-meddig, mint egy klub.

Varjú Magdolna újságot-olvas. Talán kicsit szokatlanul hangzik, de falusi lány létére esztergályostanuló az Izzóban.

— Én az idén iratkoztam be a könyvtárba. Legutóbb az Egri csillagokat olvastam.

De kihúzni már nem volt ideje, mert valaki köny- nyedén megérintette a vállát.

Egész testében megreszketett, hirtelen hátrafordult, a iszonyatosat sikoltott borzalmában és rémületében^

— Ó! . : .

Férjének a keze érintette meg. Igen, míg ő a mérget adagolta a kandalló előtt, Sauvresy halkan fölemelkedett, elhúzta a függönyt, és az ő csontsovány karja nyúlt Berthe felé, az ő gyülöletettel és haraggal telt szeme lángolt rémítően Berthe szeme előtt.

Berthe kiáltására egy másik, elfojtott hörgés válaszolt.

Trémorel mindent látott, mindent megértett, s megsemmisülve állt.

„Minden kiderült!” Mint a bomba, csapott agyukba ez a két szó. Lángbetűkkel vakított mindenütt körülöttük. Egy pillanatra kimondhatatlan döbbenet lett úrrá rajtuk, olyan mélységes csönd volt, hogy hallották Hector halántékának lüktetését.

Suvresy visszabújt takarói alá. Harsány, baljós ka- .cagásra fakadt — ilyesfajta vihogás törhet elő egy csontváz összeverődő állkapcsa s fogai közül.

De Berthe-et nem olyan fából faragták, hogy egy csapással, akár olyan szörnyűvel is, le lehessen teríteni. Remegett, mint a nyárfalevél, térde megroggyant, _ de agya már elfogadható kibúvók után kutatott. Mit látott Sauvresy látott-e valamit egyáltalán? Mit tud? Ha látta is a kék üvegcsét, az ilyesmit meg lehet magyarázni. Lehetséges, sőt nyilvánvaló, hogy férje merő véletlenség- ből tette kezét a vállára éppen a bűn pillanatában.

Egy másodperc alatt cikáztak át agyán ezek a gondolatok, gyorsain, akár a sötétséget széthasító villám. És ekkor volt bátorsága, volt ereje odamerészkedni az ágyhoz, s noha szörnyen kényszeredetten, de mégiscsak mosolyogva így szólni:

— Hogy megijesztettél!

Sauvresy egy pillanatig nézte, Berthe-nek egész évszázad volt ez a pillanat, majd egyszerűen így felelt:

— Azt elhiszem!

Kétségnek nincs helye többé. Berthe nagyon is jól látta férje szemében, hogy tudja. De mit tud? Mennyit tud? Végül rászánta magát, hogy folytassa:

— Rosszabbul vagy?

•— Nem.

— Hát akkor miért ültél fel?

— Hogy miért? .;.

Sikerült fölemelkednie, s olyan nagy erővel, amilyet egy perccel ezelőtt még nem tételeztek volna fel róla, így folytatta:

— Azért keltem föl, hogy megmondjam nektek, elég volt ebből a kínzásból. Az emberi erő végső határain járok, egy napig sem bírom tovább ezt a hallatlan szenvedést, hogy lássam erezzen, miképp adagolja lassan, cseppenként a halálomat feleségem és legjobb barátom,

Elhallgatott. Berthe és Hector lesújtva álltak.

— Még azt akartam mondani nektek, hogy elég a kegyetlen óvatoskodásbál, a ravaszkodásból. Szenvedek! Hát nem látjátok, milyen irtózatosan szenvedek? Siessetek, rövidítsétek meg haldoklásomat! öljetek meg, de egy csapással öljetek meg, ti méregkeverők!

Erre az utolsó szóra: „méregkeverők”, Trémorel gróf felpattant, mintha rúgó lökte volna ki, mereven állt, riadt tekintettél, két karját előrenyújtva.

A mozdulat láttán Sauvressy gyorsan párnája alá nyúlt, revolvert vett élő, csövét Hectorra szegezte, és így kiáltott:

— Ne közelíts!

Azt hitte, most, hogy a mérgezés kiderült, Trémorel ráveti magát, torkon ragadja és megfojtja.

Tévedett. Hector úgy érezte, megőrül. Visszazuhant a székre, akár egy zsák.

Berthe erősebb volt, kapálózni próbált, erőlködött, hogy lerázza magáró a zsibbasztó rémületet, amely úrrá

lett rajta.

— Rosszabbul vagy, Clément-om — mondta —, megint az a szörnyű láz vett elő, melytől annyira félek. A delirium ...

— Tényleg delirium? — vágott közbe Sauvresy meglepetten.

— Sajnos az, szerelmem, az gyötör, az tölti meg szegény beteg fejedet szörnyű látomásokkal.

Sauvresy kíváncsiam nézte. Valóban megdöbbent ettől a vakmerőségtől, mely együtt nőtt a nehézségekkel ...

— Micsoda? Talán mi, kiket úgy szeretsz, mi, a barátaid, én, a te ...

Férje kérlelhetetlen tekintete hallgatást parancsolt, igen, parancsolt, s a Berthe ajákra fagyott a szó.

— Ugyan, Berthe, elég a hazudozásból — folytatta Sauvresy —, s fölösleges. Nem, nem álmodtam, nem, szó sincs delíriumról. Nagyon is valóságos ez a méreg, a nevét is meg tudom mondani, ki se kell venni a zsebedből.

Berthe rémülten hőkölt hátra, szinte látta, amint férje kinyújtja kezét, hogy elvegye tőle az üveget.

— Első pillanatban kitaláltam és felismertem, a mérget, mert olyat választottatok, mely ugyan nem igen hagy nyomot, de félreismerhetetlen tünetekkel jár. Emlékeztek arra a napra, mikor borsos ízről panaszkodtam? Másnap bizonyossá vált előttem minden és kis híján még valaki megtudta a dolgot. R,;. doktor gyanakodni kezdett.

Berthe dadogná akart valamit; Saiuvresy félbeszakította,

— Ki kell próbálni a mérget, mielőtt felhasználjuk — mondta dermesztő gúnnyal. — Hát nem ismertétek a mérgeteket? Nem tudtatok a hatásáról semmit Ügyetlenek! Mit képzeltetek? A mérgetek elviselhetetlen idegfájdalmakat okoz, álmatlanságot, mely ellen semmi se használ, s ti ostobán elnézitek, meg sem lepődtök, hogy egész éjszaka alszom. Mit képzeltetek? Panaszkodom, hogy bensőmet tűz emészti, pedig a mérgetektől jéggé fagynak az erek és a belek, és ti nem csodálkoztok! Látjátok, hogyan tűnik el, hogyan változik meg minden tünet, s nem nyílik ki a szemetek. Bolondok vagytok. Tudjátok, mit kellett tennem, hogy eloszlassam R... doktor gyanúit? Hallgatnom kellett valódi bántalmaimról, és kiagyalt, nevetséges, képtelen bajokról kellett panaszkodnom. Épp az ellenkezőjét mondtam annak, amit éreztem. Elvesztetek volna, én mentettelek meg benneteket

Ezek a sorozatos csapások kikezdték Berthe bűnös tetterejét. Azon gondolkodott, nem tébolyodott-e meg? Jól hallotta? Igaz lenne, hogy férje rájött a mérgezésre, és nem szólt semmit, sőt, becsapta, félrevezette az orvost? De miért? Mi célja volt evvel?

Sauvresy néhány percig hallgatott, de nemsokára folytatta:

— Azért hallgattam, azért mentettelek meg benneteket, mert elszántam magam arra, hogy feláldozom az életemet. Igen, szívem halálos sebet kapott, mikor megtudtam, hogy visszaéltek a bizalmammal, és megcsaltok.

Haláláról és a méregről látható izgalom nélkül beszélt. de mikor a „megcsaltok” szóhoz ért, hangja elcsuklott. megremegett.

— Eleinte nem akartam, nem tudtam elhinni. Inkább kételkedtem érzékeimben, mint bennetek. De a nyilvánvaló igazságot el kellett ismernem. Már csak rászedett, felszarvazott zsarnok voltam a saját házamban. De még mindig zavartalak benneteket. Szerelmeteknek több tér, nagyobb szabadság kellett. Ráuntatok a feszélyezettség- re, belefáradtatok az alakoskodásba. És ekkor azt gondoltátok, hogy halálom szabadságot és gazdagságot hoz nektek, s a méregre bíztátok, hogy elpusztítson.

(Folytatjuk)