Heves Megyei Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-22 / 145. szám

CARACAS (TASZSZ); A Venezuelai Kommunista Párt központi bizottsága nyi­latkozatot tett közzé, amely­ben egyebeik között rámutat: a Szovjetunió gazdasági fej­lődése, tudományos és mű­szaki sikerei, a szovjet dol­gozók életszínvonalának emelkedése, valamint a Szovjetuniónak a szabadsá­gukért harcoló népekkel vál­lalt szolidaritása fontos ösz­tönző erő abban a harcban, amelyet Venezuela népe vív nemzeti függelleaisé ért. A nyilatkozat megállapítja, hogy az utóbbi évtizedben, a latin-amerikai népek fokoz­ták harcukat az Egyesült Ál­lamokkal szembeni neokolo- ni allst a alárendeltség meg­szüntetésére. I WASHINGTON (MTI): Robert McNamara, a nem­zetközi újjáépítési és fejlesz­tési bank (világbank) elnöke & tervek szerint Iúlius elején Kairóba és Bukarestbe láto­gat. VARSÓ: A Lloyd hajóre- giszter-adatai szerint (ezek nem foglalják magukba a Szovjetunió és Kína adatait) az idei év első ne­gyedében először került vi­lágviszonylatban első helyre Lengyelország a vízrebocsá- tott halászhajók tonnaszámát tekintve. Lengyelország ez­úttal megelőzte nagv vetély- társát Japánt is. Ebben a szép sikerben az oroszlán­rész a gdanski honin hajó­gyárat illeti. KINSLEY (AP): Az amerikai Kansas ál­lambeli Kinsleyben elszaba­dult egy Diesel-mozdony és több mint 150 km-t tett meg nyílt pályán vezető nélkül. Kilenc városon keresztül ha­ladt 145 km-és óránkinti se­bességgel. míg végre magá­tól megállt. Csodával határos módon egyetlen sebesülés sem történt. R Pravda a közel-keleti helyzetről A Közel-Kelet múltjának néhány kérdésével és a jövő­vel foglalkozik a pénteki Pravdában E. Primakov, a lap kairói tudósítója. Rámu­tat. hogy a „hatnapos hábo­rú” idején és azt megelő­zően az imperialista propa­ganda olyan benyomást akart kelteni, mintha az arab po­litika semmilyen pozitív ele­meket. nem tartalmazna, mintha ezt a politikát a tel­jes tagadás hatotta volna át Izraellel szemben, s mintha kétségbe vonta volna Izrael­nek az állami létét is. Ehhez alapul szolgáltak nyilatko­zataikkal egyes felelőtlen arab vezetők is. közöttük Ahmed Sukeiri. a Palesztinái felszabad ítási szervezet volt vezetője. „Mindazok, akik hosszabb időt töltötték az arab országokban, tudják, mennyire nem felel meg a valóságnak ar. a nyugati fel- tételezés. hogy az arabok „kibélkíthetetlenek” a zsidó lakossággal szemben. Az EAK vezető képvise­lői nyilatkozataikban és a gyakorlatban is azt támaszt­ják alá. hogy ebben az or­szágban semmiféle megkü­lönböztető politikát nem al­kalmaznak az itt élő zsidó lakossággal szemben, amely lojalitást tanúsít hazájához”. A tudósító megemlíti azt is. hogy az egyiptomi társada­lom kapcsolatokat teremtett számos más ország olyan zsi­dó szervezetével, amelyek fel­lépnek a cionizmus ellen. A tudósító végül felteszi a kérdést vajon van-e kiút a Közel-Keleten létrejött zsák­utcából? A válasz igen. még­pedig a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtása útján. (MTI) Ellenrendsza Irály NYUGAT-BERLIN: Az UP1 jelentése szerint a NATO-tanács Brüsszelben csütörtökön úgy határozott, hogy a jövőben az NDK pol­gárai húsz márka díjat kö­telesek fizetni valamely NATO tagországba szóló be­utazási engedélyért. Az in­tézkedést megtorlásként hoz­ták az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaor­szág javaslatára. Hírmagya­rázat szerint ez annyit je­lent, hogy azok az NDK pol­gárok, akik a nyugat-berlini szövetséges utazási hivatal­tól, beutazási engedélyt kér­nek valamelyik NATO tag­államba. ezt csak húsz már­ka lefizetése ellenében kap­hatják meg. (MTI) Cáfolat BONN: Több francia lapban hfr je­lent meg arról, hogy az NSZK és Csehszlovákia között tit­kos tárgyalások folynak egy­részt a diplomáciai kapcso­latok felvételéről, másrészt arról, hogy az NSZK kezes­séget vállalna egy, a világ­banknál felveendő csehszlo­vák kölcsönért A bonni kül­ügyminisztérium szóvivője pénteken megcáfolta ezeket a híreket s kijelentette, hogy Prága és Bonn között jelen­leg semmiféle titkos tárgya­lás sem folyik. Hétfőn és kedden békekölcsön sorsolás A második, a harmadik és a negyedik békekölcsön első félévi sorsolása alkalmával összesen 974 490 békekölcsön- kötvényt húznak ki 151 421 900 forint nyeremény­nyel és törlesztéssel. A két sorsolási napon a szerencsés nyerteseknek há­rom 100 000 forintos főnye­remény, 35 ötvenezer forin­tos, 35 huszonötezer forintos nyeremény is jut A sorsolást az OTP kultúr­termében bonyolítják le, (Bp., Nádor utca 15.) hétfőn fél 11-től 4 óráig, illetve ked­den 9-től 10 óráig. A kihúzott kötvények fi­zetését július 8-án kezdik meg a takarékpénztári fió­kok és a postahivatalok. (MTI) a Vörösmajorban A vörösmajori MTH-inté- zet végzős tanulói tartották meg ballagási ünnepélyüket a napokban. Mintegy 600 vendég vett részt a végzős diákok búcsúztatásán. Az ün­nepi beszédet Tóth Sándor, az intézet igazgatója tartot­ta. Értékelte mind a három évfolyam eredményeit és be­szélt a szakmunkás-oktatás fejlődéséről. Az új tanévben már több tanuló vesz részt ebben az intézetben az emelt színtű szakmunkás-oktatás­ban, mint a környék összes iskoláiban együttvéve. Ebben az évben 118 tanuló — közöttük 24 lány — 11 szakmából tesz szakmunkás- vizsgát. 31 tanulónak átadtak a Kiváló tanuló-jelvényt, 30- an könyvjutalmat kaptak, 40-en pedig dicséretet. Az iskola végzős tanulói közül heten vettek részt kü- lönöző országos versenye­ken és az ott elért jó helye­zésük alapján már három hónappal ezelőtt megkapták a szakmunkás-bizonyítványt. A másodévesek hímzett ballagó-tarisznyát adtak át a végzősöknek, benne szeren­csepénz és pogácsa volt. Ruman Imre j-: Petőíibánya Diákok a klubfoglalkozáson Hazakerültek a középisko­lákban tanuló diákok Tisza- nánára is a nyári szünidő­ben. A klub és a KISZ-ve­zetősége úgy határozott, hogy a nyári programba bevonja a diákokat is. Az utolsó klub- foglalkozásra, — melyet a pártszervezet székhazában tartottak meg, mivel a klub ehhez kicsinek bizonyult, — meghívták a nyaraló diáko­kat Több mint 70 fiatal je­lent meg. Tóth Ernő, a szö- __vetkezet kereskedelmi veze­tője! tartott előadást, s bemu­tatta a háztartási gépeket. Megállapodtak a diákokkal, hogy a nyári szünetben részt 'esznek minden foglalkozá­son, a kulturális munkában és a mezőgazdasági munká­ban is. Részt vett a klubfog­lalkozáson Kasza János, az MSZMP községi szervezeté­nek titkára is. A nyári klub- foglalkozások témái: az öl­tözködésről, orvosi problé­mákról, s „Van jó fegyve­rem” címmel a honvédelem­ről. Reméljük, hogy a község fiataljai jól érzik magukat a nyári hónapokban is. Erdélyi Béla Tiszanána Mini-VIT Domosxlón Vécs, Kisnána, Pálosvörös- mart, Abasár, Márkáz és ter­mészetesen Domoszló fiatal­jainak részvételével körzeti ifjúsági találkozót rendez­tünk. Délelőtt megnyitottuk a gyöngyös—visontai Gaga­rin Hőerőmű építkezéséről és Gagarin életéről szóló kiállí­tásunkat. A nagygyűlésen Murcsénvi László, a járási KISZ-bizottság első titkára tartott beszédet. Részt vett az ifjúsági találkozón Mihajlov Mikifor, a Bolgár Ifjúsági Szövetség tagja. Felszólalt és elmondta, hogyan készülnek a bolgár fiatalok a IX. ifjú­sági találkozóra. A nagygyű­lést kultúrműsor követte. Délután a kultúrházban VIT-TOTÖ, a sportpályán körzeti labdarúgó-bajnokság volt Este a környező községek párt-, tanácsi és KlSZ-veze- tőinek fogadást adtak, majd ifjúsági bál volt. Fehér András Domoszló Békena»yu\űlés és barátsági est Hevesen Hevesen az állami gazda­ság kultúrtermében béke­nagygyűlést rendezett a párt, a Hazafias Népfront és az állami gazdaság vezetősége. A nagygyűlésen részt vettek a szovjet nagykövetség mun­katársai is. Kurunczi István, az állami gazdaság igazgató­ja beszélt a két nemzet test­véri barátságáról, majd tá­jékoztatást adott a vendégek­nek a gazdaság helyzetéről. Este a gazdaság kultúrter­mében tartották meg a nagy­gyűlést, ahol Sramkó László, a járási pártbizottság első titkára mondott beszédet. Felszólalt a nagykövetség képviselője is. Kis István, az állami gazdaság párttitkára bejelentette, hogy a gazdaság dolgozói 14 500 forintot gyüj - töttek össze a vietnami nép megsegítésére. A nagygyűlés után a komlói irodalmi szín­pad tartott előadást. Rozgonyi István Heves VÁLASZOL AZ ILLETÉKES Teljesítette az fHCÖlf az apeíaBc kérését Lapunkban június B-i szá­mában tolmácsoltuk az ap- ciak panaszát a megváltozta­tott menetrend miatt. Az AKÖV orvosolta a panaszt, június í'O-tól a Petőfi térről 4.55 órakor indul az autó­busz, hogy biztosítsák a csat­lakozást a Hatvan felé 5.13 órakor induló vonathoz. A második műszakból ha­zatérő dolgozók hazaszállítá­sának biztosítására a kon­zervgyári idény alatt 23.40 órai indulással új helyijára­tot indítottak be. Összeszedik a ..vad” hirdetéseket A „Vadhajtások az utcai fákon” címmel bíráltuk azt a gyakorlatot, hogy Egerben Merre tart Franciaország? Cl«, iK-s De Gaulle fronvia ;ü uncluük. Vasárnap az urnák elé já­rul a francia nép, hogy a nemzetgyűlési választásokon véleményét nyilvánítsa. A Párizsból érkező jelentések egybehangzóan arról tanús­kod c.ik, hogy ez a választás lény -.gcsf.n csöndesebb, mint az 1967. évi tavaszi választás volt. Hogy mi ennek a csend­nek, sőt talán bizonyos kö­zönynek az oka, — nehéz volna eldönteni. Talán az események sodrában belefá­radtak a politikai vitákba? Lényegesen kevesebb a pla­kát, ennek talán a rendelke­zésre állő túl rövid idő is oka, és valószínűleg hozzá­járul ehhez a nyomdászok sztrájkja, ami kétségtelenül késleltette v plakátok elkészí­tését. Vasárnap mégis az ur­nák elé lep a francia nép és szavazni fog. A francia vá­lasztási törvény szerint az első merükben csak az a kép­viselő szerzi meg a kerület mandátumát, aki abszolút többséget kap. Ez nyilvánva­lóan csak a kerületek egy ki­sebb részében következik majd be, a többiben a követ­kező vasárnap, június 30-án újabb szavazás - ra kerül majd sor, amikor a jelöltnek az egyszerű több­ség is elegendő lesz a mandá­tum megszer­zéséhez A választá­sokra minde­nek előtt a je­löltek számá- mának né­mi növekedése jellemző: az 1967. márciusi választásokon 2126, most pedig mintegy 2300 jelölt indul harcba a 487 kép­viselői mandátumért. A pár­tok és politikai csoportok kö­zül egyedül a kommunista párt állított jelöltet minden körzetben. Az FKP ugyanis arra a következtetésre ju­tott, hogy minden fronton meg kell küzdenie az ellene indult hajszával, és a kom­munista választóknak — akik oly nagy szerepet játszottak az elmúlt másfél hónap ese­ményeiben —, lehetőséget kell nyújtani, hogy saját je­löltjeikre szavazzanak. A kö­vetkező legnépesebb csoport az UNIÓ a Köztársaság Vé­delmében (UDR) nevű gaul- le-ista párt, 462 jelöttel. Nyil­vánvalóan taktika, hogy a párt az idén nem állított je­löltet minden körzetben. Elő­re egyengeti ugyanis a máso­dik menetre a szövetségkö­tés útját egy-egy centrista és jobboldali csoporttal, hogy együttes erővel küzdjenek az eddigi képviselők újraválasz­tásáért. Hasonló megfontolások alapján kevesebb jelölttel in­dul a Mitterand vezette De­mokratikus és Szocialista Baloldali Szövetség is, amely 400 jelöltet állít. Megnöveke­dett ugyanakkor a Szocialis­ta Egységpárt (PSU) jelölt­jeinek száma: a tavalyi 110 helyett 317. A kisebb balol­dali csoportok 52 jelöltet ál­lítottak. A Demokratikus Centrum és a szélsőjobboldal jelöltjei­nek száma jelentősen csök­kent: a Centrum 371 helyett 254 jelöltet állított, a külön­féle „mérsékelt” csoportok 181 helyett 118-at, a szélső- jobboldal pedig 66 helyett mindössze 16-ot. Az elmúlt választáson önállóan indult Tixier-Vignancourt-féle szél­sőjobboldali csoport most nem állít önálló jelölteket, hanem beállt a gaulle-isták zászlója alá. Üj pártokként jelentkeztek a Technika és Demokrácia elnevezésű klub, 75 és a gaulle-ista pártból ki­szakadt Pisani-féle Reform- Mozgalom, 49 jelölttel. A fel­soroltakon kívül még 110 úgynevezett független jelölt küzd a szavazók bizalmáért. A választási propaganda­küzdelemben a polgári pár­tok a „harmadik út”, illetve a „harmadik erő” jelszavát hangoztatják. A kormányon levő gaulle-isták is program­jukat harmadik útként jelöl­ték meg, az „egyaránt elfo- gadhatalan kommunizmus és kapitalizmus” között. Ez az út, amelyről azt hirdetik, hogy egyaránt képviseli a munkásokat és tőkéseket, már bebizonyította, hogy döntéseivel mindenkor a mo­nopóliumok érdekeinek ked­vezett és a munkáskövetelé­seknek csak a baloldal szer­vezett fellépé­se és nyomása hatására tett eleget. A gaulle-ista UDR leg­utóbbi gesztu­sa is, —mint például a De Gaulle algé­riai politiká­jával szem­behelyezkedő OAS-veze- tők szabadon bocsátása — azt bizonyítják, hogy a választá­sok során a jobboldali szava­zatok megnyeréséért indul­tak küzdelembe. A centristák, de a De­mokrata Szocialista Baloldali Szövetség egyes képviselő is a kommunizmus és a gaulle- izmus közötti „harmadik erő” kialakításának szükségességét hirdetik. Ugyancsak a „har­madik erő” alternatíváját ajánlja r nemrég szabadon bocsátott ultrareakciós Bi- dault is. A Francia Kommunista Párt az összes baloldali erők egységének politikáját han­goztatja. amelynek — közös program alapján — a de­mokratikus népi egység kor­mányát kellene hatalomra juttatnia. Bírálja a jelenlegi kormányzat antiszociális irányzatát, és a dolgozók, va­lamint ez ifjúság jogos köve­teléseinek kielégítését köve­teli A párt elutasítja bizo­nyos álfotradalmi, túlzó bal­oldali frázisokkal jelentkező csoportok alkotóit is. Ezek egyrészt kommunistaellenes Waldeck Rochet, ■ Francia KP főtitkára rágalmaikkal a gaulle-ista párt választási programját segítik, másrészt provokáci­óikkal ürügyet adhatnak a kormánynak a rendőri be­avatkozásokra és ezzel veszé­lyeztetik a választás nyugodt lebonyolítását. A választási esélyekről a jelenlegi helyzetben nem le­het jósolni. Elképzelhető a De Gaulle-izmus bizonyos erőnyeresége, de a francia dol­gozók önfeláldozó harca arra is utal, hogy a baloldal és ezen belül elsősorban a kom­munista párt tovább fokoz­hatja három éve megkezdett előretörését. Az is lehetséges, hogy mind a két erő megerő­södve kerül ki a választásból, az atlaniista, centrista, jobb- ildali ereik lóvására. Június 23-a az első választási nap már többet fog mutatni, bi­zonyosság azonban csak a második forduló, június 30-a után lesz. Akkor dől majd el, hogy a mostani hosszú válság után merre tart Franciaor­szág. Gáti Istváa az utcán lévő fákra ragaszt­ják ki egyesek hirdetéseiket. A Magyar Hirdető vidéki osztálya közölte, utasították az egri kirendeltség dolgo­zóit, elsősorban a plakátra­gasztókat. hogy a fákra kihe­lyezett hirdetéseket szedjék össze és a hirdetőket értesít­sék erről. Kérték a városi vb építési és közlekedési osz­tályát, hozzon olyan határo­zatot, hogy ne lehessen a fákra, a házkezelőség tulaj­donában lévő kapukra, falak­ra hirdetéseket kitenni. fZERKEJZTŐl „Hazavárlak” jeligére üzenjük, szíveskedjék teljes nevét és címét közölni kiadó- hivatalunkkal. Enélkül nem áll módunkba közölni házas­sági hirdetését. D. J.-né Egerszalok: A gyermekápolási segély­ben részesülő asszonyoknál, újabb terhesség esetén a szü­lést megelőző négy héttel au­tomatikusan megszűnik a gyermekgondozási segély, s helyette 20 héten át terhessé­gi, illetve gyermekápolási se­gélyben részesülnek. Ennek összege az előző szülést meg­előző, illetve követő szülési szabadság alatt kapott se­géllyel egyenlő. A szülési szabadság lejárta után a má­sodik gyermek után is jogo­sult a gyermekápolási segély­re. Annak összege az előző gyermek két és fél éves ko­ráig gyermekenként hatszáz forint. A gyermekgondozási se­gélyben részesülő asszony családi okok esetén kérheti a gyermekápolási segély, illet­ve, fizetés nélküli szabadsá­gának megszüntetését. Gál István Recsk: Panaszát továbbítottuk a vállalathoz. Kérjük a kivizs­gálás befejezéséig szíves tü­relmét. Sz. J. Kisköre: Kérjük, közölje nevét és címét is. Lapunkban csak névvel érkező leveleket adunk le közlésre.

Next

/
Thumbnails
Contents