Heves Megyei Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-18 / 141. szám

Cikkünk nyomán: Az újítók gondjairól A Népújság március 24-i Számában „Ag újítók meg­torpantak című Írásunkban szóvá tettük, hogy a Mátrai Bánya és Előkészítő Műben, az Egyesült Izzóban és a Fi- nomszerelvénygy árban a be­nyújtott újítások száma az elmúlt évi egy harmadára csökkent. Heves mepve töb­bi üzemében sem kedvező a helyzet és azóta sem növek­szik kellő mértékben sem az újítások száma, sem azok haszna. Pedig az új mecha­nizmus célkitűzéseivel ellen­tétes az. hogy az újítók meg­torpanjanak. A% új rendelet előnye Mennyi vitát, haragot és pert okozott a munkaköri kötelezettség merev megha­tározása. vajon nem ellent­mondás volt-e. hogy a mű­szaki fejlesztéssel és tervezés­sel foglalkozó műszakiak nem saját vállalatuknál, ha­nem másutt kevésbé ismert területen jelentkeztek ja­vaslataikkal? A jelenleg ér­vényben lévő újítási rende­let keretjellegű jogszabály. Ez azt jelenti, hogy a rész­kérdéseket a kollektív szer­ződés mellékleteként. a vál­lalati újítási szabályzatban kell rendezni. Nem a rendelet inkább a végrehajtás hibája, hogy az újítási szabályok többsége sematikus, nem tölti be fel­adatát mert mereven alkal­Meg jegyezzük Társadalmi munkáért — szidás? Az egyik megyei válla­lat ötlettelenségéről is­mert központjában a kö­zelmúltban meglehetősen durván kifakadtak a »vi­déki” üzemvezető ellen, aki — annyi más eredeti elképzelés megvalósítása után legutóbb — úgy akar­ta olcsóbbá és főleg gyor­sabbá tenni a régóta ígér­getett raktár felépítését, hogy társadalmi munkát szervezett a kivitelezésre, s városbeli kapcsolatai ré­vén biztosította a zökkenő­mentes anyagellátást. Megdorgálták, mert •— hogy úgymond — az üzem­ben termelni kell, nem pe­dig kőműveskedni. Felesleges volt az efféle kioktatás, mivel a vállalat­nál nagyon is köztudott, hogy a szóban forgó üzem hosszú idő óta az elsők kö­zött teljesíti feladatait, az építkezés tartama alatt sem marad le a többitől — mivel a rossz gyakorlattól eltérően, dolgozói mindig kötelező műszakjaik befe­jezése után kezdtek a tár­sadalmi munkához. Valami ötvenezer forin­tos segítségről volt szó — ezért kellett különös mó­don pirulnia az üzemveze­tőnek és a szaktársainak. Enyhén szólva furcsának tűnik a plusz-igyekezet központi nyugtázása, ért­hetetlen ez a rosszindulat. Sajnos nem egyedi az eset. ma még több helyütt is találkozhatunk hasonló gánesoskodással, amikor ellenvéleménybe ütközik a legjobb szándék is, a tes pedéssel szembeszállók dl csérét helyett — inkább szidást kapnak. És így sor ra vesznek a legjobb meg­oldások, előbb-utóbb kial­szik a legnagyobb lelkese­dés is, közönybe süllyed a munka. Jó ideig csak az egyes vállalatok, intézmények, gazdaságok, üzemek lát ják kárát a gáncsoskodás- nak, később azonban már valamennyien megérezhet- jük a veszteséget. Ezért rendkívül kórosnak mutat­kozó jelenség elburjánzá­sa, megszüntetése ellen ha tározottan fel kell lépni mindenütt. (— ni) mázták vagy kévé« változta­tással lemásolták a szakmai irányelveket. Ez a körül­mény nem könnyítette, in­kább bonyolultabbá tette az újítások elbírálását, a díjak megítélését és kifizetését. Nem szükséges újabb ren-. delkezés, csak a vállalatokon múlik hgy a hiányos és me­rev újítási szabályzatot fe­lülvizsgálják és módosítsák. Ellentmondó vélemények Több újító szóvá teszi, hogy nincs kedve nagyobb újításhoz fogni, mert az elő­ző újításért sem fizet a vál­lalat Nem szeretnénk túlzott anyagiassággal vádolni az újítókat, sem jogtalan köve­teléseket táplálni, de a pa- naszkodók többségének iga­za van. jogos Kérelemről be­szélnek. A régi (29/1059. sz.) kormányrendelet alapján já­ró. de ebben az évben ese­dékes újítási díjakat a Pénzügyminisztérium (18/ 1987. sz.) rendelete szerint a részesedési alap. illetve a bérszínvonal terhére kell ki­fizetni, a PM-nek ez a ren­delkezése ellentmondásba ke­rült az újításokra vonatkozó kormányrendelettel. amely szerint a díjak termelési költségként számolhatók el. Jó dolog, hogy az új jog­szabály alapbéremelés, pré­mium vagy megállapodás szerinti százalék kifizetésé­vel is lehetővé teszi az újító anyagi elismerését De ugyan megyénk hány vállalatának van erre az idén béralapja, vagy prémiuma? Am ennél is nagyobb bal van a része­sedési alappal. Ugyanis, ha a vállalat dolgozóink újítási díja nem haladja meg a 30 ezer forintot (vajon melyik haladja meg?!) annak a cso­portnak részesedési alapját terheli, amelyikbe a* újító tartozik. Elképzelhető, hogy ez milyen ellentétekre vezet. Tovább fokozza az ellent­mondást. hogv a korlátozott összegű részesedési alap nem teszi lehetővé több eset­ben az újítási haszon két százalékának minimálisan garantált kifizetését sem. Joggal kifogásolható, hogy a beruházásokkal hasznosí­tott újítások díját is csak a részesedési alap. illetve a béralap terhére lehet elszá­molni, pedig ennek hasznát a költségviselők aligha élve­zik. Javaslat kerül a kormány elé Az 1988. január 1-től ér­vényes újítási rendelet célki­tűzéseit nem vitatjuk, de a végrehajtás nem úgy sike­rült, ahogyan a népgazdaság érdeke és a helyes anyagi ösztönzés elved megkívánják. Főleg a pénzügyi megkötött­ségek akadályozzák a továb­bi fejlődést. Az illetékes állami szer­vek legkésőbb szeptember vé­géig jelentést terjesztenek a kormány elé az újítómozga­lom tapasztalatairól és a problémák rendezéséről. Fontos, hogy a vállalatok vezetői és az újítók addig se várakozzanak tétlenül. Az újítók a kérdés helyes meg­oldásában. a gazdasági veze­tők pedig a jelenlegi körül­mények között is keressék az újítók nagyobb anyagi és er­kölcsi elismerését. F. U EiSkészB'e’ek az Országos Hiúsági Kulturális Fárum összehívására Lezárult az ifjúsági művelődés helyzetével, szórokozási tehetőségeivel foglalkozó területi kulturális fórumok soro- i zata. Március 15-e óta a Kommunista Ifjúsági Szövetség j meghívására hazánk mintegy 200 városában, járásában _ és i kerületében, valamint összes megyéjében tanácskozásra I gyűltek össze az új nemzedék legkülönbözőbb rétegeinek képviselői. Az előzetes adatok tanúsága szerint több mint tízezren vettek részt a véleménycserében. A területi kulturális fórumokon lezajlott viták tapasz­talatait most összegezik a KISZ központi bizottságánál. Kiválasztják a javaslatokat, amelyek országos állásfogla­lást, vagy döntést igényelnek, és azt is felmérik, hogy az ifjú kommunisták milyen formában vállalhatnának az eddiginél nagyobb részt a helyzet javításából. Az eddigi tanácskozá­sok tapasztalatairól a fiatalok országos kulturális fórumán adnak majd számot. Erre az év vége felé, valószínűleg ok­tóberben vagy novemberben a Kommunisták Magyarországi Pártja és a KIMSZ megalakulása 50. évfordulójának jegyé­ben kerül sor. Az öreg Mester Kedves történetet hallot­tam az Öregről. Halászati kiállítást rendeztek a po­roszlói művelődési házban. Varsákat, szigonyt, hálókat, különféle horgokat és fény­képeket nézhettek meg az érdeklődők. Ott volt az öreg arcképe is. Igazi, kifejező halászarc — alatta a kép cí­me* Portré. Két idős néni nézegette az egyik délután az öreg fényképét, elmentek néhányszor, majd úrja visz- szajöttek. Egyszer aztán megszólalt az egyik: Te, nem Portré ez, hanem a Mester Imre bácsi. Apó — jónéhányan így nevezik a faluban, ötven éve halász. Egyedül lakik egy régi kis házban, az udvaron csónak, hálók kifeszítve. A szobában néhány ósdi bú­tor, rádió, ezen hallgatja esténként a nagyvilág híreit; A lakás elhanyagolt, nem nagy gondot fordít rá az öreg. Igazán nem is érzi Itt Jól magát, megszokta a ha­lászkunyhó csendjét, egy­szerűségét, megszokta a víz közelségét ötven éve szinte minden nap, apó hajnalban felkel, összeszedi a felszereléseit s indul a Tiszához. A víz, a halászat nemcsak mestersé­gévé, szenvedélyévé vált nem is bírja nélkülük elkép­zelni az életét A Tiszát, bár rendkívül szeszélyes termé­szetű folyó, úgy ismeri, mint a tenyerét — Ha rámegyek a vízre, egyból meglátom, hogy van-e hal. Ha van hal, a víz szőke, ha nincs, akkor kék a folyó. A halászmesterséget Or­bán Sándor idős halásztól tanulta annak idején, ami­kor hazakerült az első vi­lágháborúból. Két évig volt halászinas, ezalatt megta­nulta a varsa, a háló köté­sét megtanulta, hogy kell a szakadt hálót megjavítani. Elsajátította a topogató, a hálófelszerelés készítésének tudományát Is. Meg a ha­lászatot Nem ment köny- nyen, mert rendkívüli ügyességre volt szükség. — A mesterek kinéztek egy halat a vízben s azt mondták: dobd rá fiam a hálót! Ha nem sikerült, már szedtem is a lábam egy liter pálinkáért. Régen az inasnak elég gyakran be- kellett szaladni a kocsmába. Volt egy pálcika, arra rá­rótta a kocsmáros, hogy hány litert vittem. Egy li­ter, egy rovás volt. Hónap végén aztán kifizették a pénzt a halászok. A legtöbbet a gyakorlat, a vízen eltöltött évek szá­mítanak. — Szorgalom, ügyesség, tehetség kell a halászathoz. Meg szerencse is. Apó ismeri a halak ter­mészetét. — A keszeg csak a víz te­tején szórakozik, a kecsege meg a mélyedéseKbe húzó­dik. Minden halnak meg­van a maga szokása. Első mestere Orbán Sán­dor volt, de az igazi a nagy­tiszai mesterséget Bohács Istvántól tanulta. — ö volt az igazi halász, nagy híre volt abban az időben. Pedig a Dunáról ke- rü»t a Tiszához. A Tiszán nehezebb halászni, erősebb a víz folyása. Az öregnek mindig van valami elfoglaltsága. Télen sem pihen, ilyenkor a háló­kat, felszereléseket javítja. Esténként meg bs-beül egy pohár sörre a halászcsár­dába. — Erre is kell időt és pénzt szakítani — mondja. Az igazi halász úgy osztja be a keresetét, hogy megle­gyen a söravaló, a r ap-iká- ravaló, a kenyér :evaló és az italravaló Sörözés mellett elbeszél­get az idősebbikkel, emlé­keznek a régi időkre, nagy fogásokra. — Sok nagy halat fogtam, HANS JOACHIM STEIN: Tudom a szöveget A lehető legjobb pil­lanatban érkeztünk vendéglátóinkhoz. „Bakd el a sajtot, ne­hogy mindent felzabál­janak^’ — hallom a házigazda hangját. Aj­tót nyitnak és üdvözöl­nek bennünket. ..Ah, — kiáltja — borzasz­tóan örülünk, hogy el­jöttek. A vacsora tel­jesen kész, csupán saj­tot nem kapott a fele­ségem. sajnos”. „Akad­jon a torkotokon! — gondolom magamban, és hangosan azt mon­dom: „Ugyan, ugyan, nem tesz semmit’. Leülünk, a nejem té­vedésből éppen a macs, kára. amely ott kupo­rog a széken. „A fele­sége mindig trampli volt, és az is marad” — suttogja a házigaz­da felesége a sógornő­je fülébe. Majd hango­san folytatja: „Oh. az a bestia! Kergesd el a macskát. Karl-HeinzF A megkergetett macs­ka felugrik az ebédlő- asztalra. pontosan a krumplisalátás tábla. — Nem tesz semmit — mondja a házigazda. — az a kis krumplisa- látűtom így a vacsora min­den cívódás és viszály nélkül megkezdődhet. Először behozzák a levest. Kissé odakoz- mált és elsózták. — Ah, milyen pompás ez a le­ves — szól a házigaz­da. Mi komoly arccal bólintunk és buzgón szürcsölgetünk. A le­ves után jön a sült: ki­csiny és rágós. Amikor el akarom vágni, egy darabka leugrik a tá­nyéromról. — A bácsi összepisz- kolta a ruháját! — rikkantja Karl-Heinz. — Aranyos gyer­mek — ieavzi meg bol­dogan a kisasszony. A vacsora lassan vé- getér. Amikor felál- lunk. meg kell állapí­tanom. hogy a vendég­látónk kiskutyuskája lerúgta az egyik nad­rágszáramat. „Majd égetek egy nagy lyukat a széktáblába a sziva­rommal” — gondolom magamban bosszúvá- gyóan. miközben kato­nás rendben átmasiro- zunk a beszélgető-sa­rokba. Tudom ponto­san, most mi követke­zik. A házigazda oda- szól a feleségének: — Hozd ide a konya­kos üveget, aranyom. „Aranyom” kimegy és visszajön a konya­kos üveggel. — Ah, — szól a há­zigazda. egy gyors pil­lantást vetve a címké­re. — ez csak az olcsó snapsz. Majd én hozom a másikat — ezzel visz- szaviszi az üveget, és — Önöknél mindig Olyan 16 a hangulat! A hölgyek tojásli­kőrt isznak. — Saját készítés — közli dia­dalmasan a háziasz- szony. Jelentőségtelje­sen rápillantva a fele­ségemre. — Saját aro­mából — mondja ő, nem minden irónia nél­kül. Vendéglátónk meg­érzi, hogy vihar ké­szül. — Ne muzsikál­junk. egy kicsit? — kér. di. s máris a zongorá­hoz telepszik. No. még ez hiányzott! Körülúl­ez a Újra muzsi­vissza­most valóban előhozna — az olcsó snapszot. — No, — szól elégedetten — ebből iszunk. — Arcáról önelégült mo­soly sugárzik, s én kö- telességszerűen meg­jegyzem: jük a nyikorgó ládát, a házigazda pedig kö­hög majd váratlanul énekelni kezd: „Nincs nyugtom éjjel se nap­pal". Ekkor ismét kö­hög. Megveregetem a hátát és megértőén szó­lok: Hát, ka! — ülünk. A témákat kimerítet­tük. Mintegy parancs­szóra mind a hárman ásítozni kezdenek, elő­ször a házigazda, majd a felesége maid a kis­asszony. — „Jól van — gondolom magamban. — de most már ott van a lyuk a szék támláján. Akár mehetünk is. Eél tíz van. „Ezek még nem akarnak el­menni?” — suttogja a kisasszony a , sógornője fülébe. Fölállunk. „Csak nem mennek már?” — szól a házi­gazda sajnálkozva, és a felesége visszhangozza: ..Maradjanak még. iga­zán hisz olyan kelle­mes!" A feleségem kö­nyörgő pillantást vet rám. <t én megszólalok: — „Mennünk kell. el­megy a vonatunk”. Áztam jön a szokásos utolsó szólam: — Na­gyon köszönjük... iga­zán örültünk... jöjje­nek máskor is... ter­mészetesen. leonagvol b örömmel... Csak sem­mi teketória. persze, persze... üdvözöljük az aranyos gyerekeket, tralála-tralala. a vi­szontlátásra. Betéve tudom egész szöveget. Fordította: Zilahi Judit az de 1932-ben volt a legna­gyobb szerencsém. Varsá­val egy 45 kilós harcsát fog­tam. Mégsem ez volt a leg­nagyobb élményem. Jobban örültem, amikor sikerült egy 18,5 kilós pontyot kifog­nom. Az öcsémmel indul­tunk el délután. Messziről láttam a halat, ahogy csil­logott a háta a vízben. — Jaj, gyere, mondom, az anyádat. Amikor odaért rá­dobtam a dobóhálót. Kivon­tattam a partra. Lusta volt, mint az öregember, csak a farkával csapkodott egy ke­veset. Akkor este 187 kiló halat fogtam. A halász igénytelen em­ber. Nem sokat ad az étke­zésre, nem válogatós. — Egyetlen ételt szere­tek nagyon, a halászlét. Ah­hoz nincs fogható. Különö­sen a „halászos” halászlé jó. Igaz így már nem sokan fő­zik, mert nem tudják, hogy kell. Mondja is a receptjét: — Legalább három fajta hal kell hozzá, de a keszeg semmiképpen ki nem ma­radhat. Felpucolom a halat, de a bogrács fölött darabo­lom, hogy a vére belecsu­rogjon. A haldarabokat be­lerakom a bográcsba és any- nyi vizet öntök rá, hogy el­lepje. Ezután beleteszem a sót. Három kiló halhoz öt deka só szükséges. Ezután egy jó fej hagymát rászele­telek. Lassú tűznél főzzük a halat. Amikor habos lesz a lé teteje, a piros paprikát szépen rászórjuk, de kavarni nem szabad a levet. Ezután pontosan másfél óráig kell főzni. A legfontosabb, hogy a levet sohasem szabad megkavarni, sót csak egy­szer lehet beletenni és másfél órát mindenképpen főzni kell. Elgondolkozik az öreg, kortyol a sörből. — 1926-ban az Aranyos pusztán ilyen halászlét főz­tem a szatmári püspöknek, öregem, ez aztán a hal —■ mondta. Esténként sörözés után hazafelé indul az öreg Mes­ter. Néha-néha könyvet vesz elő, a történelmi tárgyú dol­gokat kedveli. Olvasgat egy kicsit, tesz, vesz a ház körül, majd lefekszik, hiszen haj­nal kettőkor már újra indul­ni kell... Kapóst Levente Seaífsé» Vietnamnak Kibővített aktívaülést tar­tott a pétervásári fogyasztási és értékesítési szövetkezet igazgatósága, amelyet a tö­rökszentmiklósi szövetkezet felhívása alapján csatlakoztak az „ezer kerékpárt Vietnam­nak” mozgalomhoz. A pétervásári szövetkezet dolgozói, amikor bejelentet­ték csatlakozásukat a mozga­lomhoz, felajánlották a viet­nami nép megsegítésére egy napi keresetüket. MmsőOj 1968. június 18» kedd

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents