Heves Megyei Népújság, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-16 / 113. szám

UdvüzSIfük a Magyar Hírlapot V Üj lap kerül május 16-tól reggelente a magyar újság­olvasókhoz, a Magyar Hír­lap. Nem csupán a sajtó dolgozói tekintenek nagy várakozással az új orgánum megjelenése elé, hanem az olvasók is, meri ezt a ha­zai hírközlés, a tájékozta­tás, a lakosság felvilágosí­tása fejlődésének tekintik. Ez lesz az egyetlen újság Magyarországon, amely mindennap megjelenik. A Magyar Hírlap szer­kesztőségének elképzeléseit meg is illeti a különleges figyelem, mert a lap igen széleskörűen kíván eleget tenni a mai olvasók igé­nyeinek. Nagy gondot for­dít tehát a Magyar Hírlap f külpolitikai kérdésekre, ! íl úgy. hogy az olvasó látókörét tágítva, eligazít a nemzetközi élet sokszor bo­nyolult problémáiban, mind úgy, hogy megvilágítja a Magyar Népköztársaság he­lyét, szerepét, jelentőségét, törekvéseit a mai politikai világban. Hasonló törekvést jelez majd a lap belpolitikai ré­sze is, hogy ennek révén még szorosabbá váljék a kapcsolat az ország veze­tése és a közvélemény kö­zött, mert ez felbecsülhe­tetlen érték az erők össze­fogására, az új nagy fel­adatok megoldására. A Magyar Hírlap mutatvány- számaiból tűnt ki az is, hogy gazdag kulturális ro­vatot kíván adni, sok iro­dalmat, közölni a magyar irodalom klasszikusainak és ma elő reprezentánsainak műveit, számon tartani a művészeti ágak jelentős al­kotásait, törekvéseit, abla­kot nyitni a világ tudomá­nyos életére. A kultúra esz­közeivel, hozzáférhető mó­don kívánja segíteni a lap a szocialista nemzeti egység erősödését, a hazafias ér­zés elmélyülését, a testvéri országokkal s általában a földkerekség minden hala­dó emberével való együtt­működést. Minthogy a Ma­gyar Hírlap mindennap megjelenik, talán monda­nunk sem kell, hogy a sport is nagy szerepet kap. Hét' főn teljes két oldalt szen­telnek a sportnak, s ezen' kívül a legfontosabb ese­ményeknek az első oldalon is tartanak fenn helyet. Üdvözöljük a Magyar Hírlap megjelenését! Üd­vözöljük a lap szerkesztőit és munkatársait. Kívánjuk hogy érjék el nemes cél­jaikat, s színvonalas műn kával, sokszínűén, a mo­dern sajtó eszközeinek lat- bavetésével járuljanak hoz­zá a magyar újságolvasó­tábor szélesedéséhez, a po­litikai érdeklődés és köz- gondolkodás fejlesztéséhez. Esővárás Ä IMFefeorolöglal Inté­zet ielenti: felszakadozó felhőzet, eső nélkül. A nap­pali felmelegedés tovább erősödik. ESŐ... ESŐ... ESŐ... Aligha találkozik manapság falvainkban két ember anél­kül, hogy erről szó ne esne. A szó esik... sajnos az eső nem. Legalábbis nagyon pa­rányi mennyiségben. A lap­jelentések hírül adják, hogy fél évszázada megközelítően sem volt ilyen száraz évszak, hogy legtöbb helyen fele annyi csapadékot sem kapott ősztől a határ, mint ameny- nyit a korábbi években a századforduló óta. Mikor Pétervására felől jövet megpillantják az uta­sok az eső után áhítozó, a felszántott, kiszőkült földsá- vokat. azt kérdezik: — Mi az, itt elfelejtettek tavasszal kapásokat vetni, ültetni? Az úttól távolabbi földe­ken ugyanis bár vetettek, de a száraz földeken még min­dig alszik a mag, vagy pe­dig hiányosan kelt ki. Egé­szen parányi, szegényes a cu­korrépa, kukorica, burgonya, s a réteken is törpén meg­öregedett fűveket borzol a szél. Az út mentén kaszával, kapával a vállukon hazafe­lé igyekeznek az emberek. Már elmúlt este hat óra, s egy részük mégsem hazafelé tart, hanem néhány hírre, apró beszélgetésre betér a szövetkezet központjába; NEM VALAMI VIDÁM itt a hangulat. Az esti beszélge­tők, vitatkozók között Vincze Kázmér elnök keresűen ál­lapítja meg: — Mióta fennáll a Petőfi, még egyetlen jó évet sem fogtunk ki. Közepesnél nem volt jobb a termés, hol a jég. hol az árvíz, hol az aszály vagy növényi kárte­vő pusztította a termést. Legutóbb is úgy tudtunk forintot osztani, hogy az er­zsébetiek végtelen szorga­lommal dolgoztak. De az idén.;. — Mikor volt utoljára eső? — Tegnap... de olyan si­lány, hogy az út porát is alig verte el. A szárazság tehát az úr. Bejön a brigád vezető és je­lenti, hogy a cukorrépának körülbelül a 60 százaléka ma­radi meg, az is gyenge, a ku­koricát is pótolni kell. — És a kalászosok? — Máris másfél—két má­zsa veszteség mutatkozik hol­danként. Tél után öröm volt ránézni az őszi búzára, most meg már „rókásodik”. Kezd kiégni. — Pedig a java földbe tettük, — fűzik hozzá az iro­dában várakozók, — műtrá­gyát is kapott és pillangósok után vetettük. A károk tehát tovább nö­vekednek? — Még most segítene az eső. ; . Miután az eső alig-alig akar segíteni a szövetkezetiek iparkodnak csökkenteni a károkat, pótolni a kiesést. — Levágtuk a lucernát is idő előtt, mert láttuk, nem nő az már, csak öregszik. Hátha az új hajtások kipó­tolják a veszteséget. A VESZTESÉGRŐL egyéb­ként is sok szó esik, mert majdnem 200 ezer forinttal több magot vetettek már ed, mint kellett volna, hiszen, az első vetés sok helyen nem kelt ki és a pótlásra Is ren­geteg mag kell. — Ráadásul a cserebogár is „megtizedelte” az almást és a palántákat. Pedig min­den erővel védekeztünk... sajnos úgy látszik, egy-két napot mégiscsak késtünk a „támadással”. — Ennyi veszteség, kár nem szegte kedvét a szövet­kezei tagjainak? — Olyan nép az erzsébeti, hogy a régi időkben is meg­kapálta a földjét, ha a ku­koricáját ki is perzselte be lőla a nap. Nem hagyják itt a földet cserben, tavaly még a szomszéd községekből is vállaltak harmados kapálni- valót. — Ámbár.;.? — ... Most ez a rengeteg veszteség mégis mintha Ked­vüket szegte volna — mond­ja az elnök. Majd rövid meg­beszélés után közli az ott tartózkodókkal, brigádveze zetőkkel, hogy holnaptól kezdve bárki vállalhat ka- pálnivalót és bármennyit, mert jó néhányan visszavon­ták ígéretüket a kukorica, cukorrépa részesművelésére. A BESZÉLGETÉS további részében azonban újabb bi­zonyosságot szerezhettünk arról, hogy bár az időjárás nehézségei, kárai megapasz tották a reményeket és ren­getek többletmunkát kíván­nak a bükkszenterzsébeti Pe­tőfi Tsz tagjaitól, vezetőitől, a régi hagyomány ma is ér­vényes: a szorgalommal, öt­leteikkel, az összefogás ere­jével most is úrrá akarnak lenni a nehézségeken. Kovács Endre Utolsó simítások a BNV-n A hagyományokhoz híven építőiparunk is felvonul » vásár reprezentánsai között. (MTI foto — Mező Sándor felvétele) A KMP m«» alakul ágának 50. évfordulója tiszteletéről Jelentős vállalások a sütőiparban Jubileum a volánok mögött Á Kommunisták Magyaror­szági Pártja megalakulásá­nak 50. évfordulója tisztele­tére kezdeményezett munka­verseny a megyei sütőipar­ban ín élénk visszhangra ta­lált. Az egri és a gyöngyösi vállalat egyaránt csatlakozott a bélapátfalviak felhívásához: a dolgozók — élükön, a szo­cialista brigádok tagjaival — mindkét helyen a korábbinál jobb eredményeket ígértek. Az Észak-Heves megyei Sü­tőipari Vállalatnál csupán a selejt csökkentésével több mint 50 ezer forintot akar­nak megtakarítani. Többlet­termeléssel javítják a vidék, jobb ellátását, növelik saját boltjaik forgalmát. Gyorsabb rakodással az előzőnél helye­sebb fuvarszervezéssel rövi­dítik és olcsóbbá teszik a szállítást, igyekeznek maxi­málisan kihasználni a gép­kocsikat. Nagyobb gondot fordíta­nak a fogyóeszközökre, taka­rékosabban bánnak a villa­mos energiával, a fűtőanyag­gal, különféle költségeiket összesen több mint 300 ezer forinttal csökkentik. Alapo­sabb tmk-munkát végeznek, 15 újítással teszik gazdaságo­sabbá a mindennapi terme­lést, harcolnak a balesetek ellen, s a közös feladatokhoz 1260 órás társadalmi segítsé­get is felajánlottak. A Mátravidéki Sütőipari Vállalat dolgozói termelésük növelésével, a bolti forga­lom javításával 2,5 millió fo­rintos többletbevételért har­colnak. Ugyanakkor 157 ezer forintos költségmegtakarítást is vállaltak. FÉNYKÉPEKET, régi írá­sokat gyűjtenek, rendszerez­nek egy emlékőrző albumba, s ünnepi munkaversenyről beszélnek a vállalatnál: hu­szadik esztendejébe lépett az állami közúti teherfuva­rozás — a 4. számú AKÖV is jubileumra készül... Fényképek, régi írások nyomán a törzsgárda „öre­geit” keresem Egerben. — Ugye, itt dolgoznak még? — kérdem a központi telepen. — Igen, vannak még né­hányan. — válaszolják, s nagy hirtelen előhívják a két Gömöri Bernátot, Fekete Imrét, szólnak dr. Csörgő Istvánnak. — Megfogyott, elfogyott az első csapat — meséli ké­sőbb Gömöri II. — Zagyva Kozmának, Kurucz Bélának, Németi Vilmosnak, Földi Andrásnak, Bódi Józsefnek, Mészáros Józsefnek csak a neve maradt nálunk. GÖMÖRI II. BERNAT felidézi az elmúlt két évti­zed érdekesebb emlékeit, társaival visszahívja pár percre a tovatűnt időt: XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXX^SXXXXXX>W^XWvXXXV^XXsXX>V*^VxVvXX\XsVxXXXXNXV«ÄSNSXXWxX\XXVvVXV^VCA?tfCSN>^XXXWV.V^XWWÄ>XXXVÄXXXXXXXXXXVVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX' Az autóbusz valósággal iz­zóit. Dohogva robogott előre, szinte falta a fekete, vég nél­küli aszfalt kilométereit. A hőség elviselhetetlen volt. Az imént esett ugyan néhány csepp eső, de ettől még csak fülledtebb lett a levegő. A légörvények csak a modor forró zihálását és a kipufogó gáz bűzét sodorták be az ab­lakon. Az utasok csüggedten nézegették az utat, amelynek nem akart vége szakadni. Mindnyájan bosszúsak vol­tak, és barátságtalanul mére­gették egymást, mintha azt keresték volna, ki az oka en­nek a nyomasztó egyhangú­ságnak. Égy fiatalember rágyújtott. Az utasok egyszerre morogni kezdtek, szinte várták ezt az alkalmat, hogy levezethessék ingerültségüket. A legváloga- tottabb gorombaságokat zú­dították a fejére, mintha ő lenne minden baj okozója. S bár a fiú rögtön eloltotta a cigarettát és kidobta az al- lakon, a zaj még sokáig nem csitult el. ZSIRAJR AVETISZJAN:* Ez az ián szerelem (•Zsirajr Avesztiszjan — fiatal örmény író. Eddi£ három kötet­nyi elb&szélése és kisregénye Je­lent meg írásaiban szívesen fog­lalkozik a szerelem, a házasság és a család problémáival. írói znóCiSzerét a pszicho! ogizálásra v*áó hajlam és a finom humoi fMlemzU Csak egy dús, gesztenye­barna hajú. vékony kislány hallgatott. Ült az ablaknál és hol a mellettük elfutó mezők­re csodálkozott, hol gondola­taiba mélyedt. Mellette egy bájos, gömbö­lyű asszonyka ült. aki még a fiú fejéhez vágott néhány csí­pős szót, de miután észrevet­te, hogy már senki Sem fi­gyel rá, bosszúsan az órájára pillantott. Aztán a kislányhoz fordult: — Nem mondaná meg, ma­gánál hány óra van? Az enyém, úgy látom, megállt. A lány ránézett az órájára és gépiesen válaszolt: — Hat... — Micsoda?! — hökkent meg az asszony, mintha va­lami illetlenséget súgtak vol­na a fülébe. Néhány utas csodálkozva fordult a lány felé. — Hat — ismételte meg az nyugodtan, aztán észbe kapva hozzátette: — Bocsásson meg, az „ő” órája szerint van hat... Nálunk mén csak négy... — Négy! No, ez már helyes értetlek egyet mindnyájan. Az asszonyka szemmel lát­ható kíváncsisággal meredt a lányra. Egy mindennapi arc. Semmi különösebb szépséget nem találni rajta ... Amikor felszállt, fel sem figyelt rá. De most tekintetében megra­gadta valami, amit eddig nem vett észre. Mi lehet ez? Ti­tok — vagy valami más? Az asszony nagyon szerette volna megtudni. Ám a kis­lány ugyanolyan elgondol­kozva nézte a tikkadt mező­ket az ablakon át, mint az előbb. Egy más alkalommal az asszony nem sokat teketóriá­zott volna. De most vissza­tartotta valami a kérdezőskö- déstől. Éppen ezért nagyon megörült, amikor a hátsó ülésről felemelkedett egy öreg néni, és kicsit csúfondá- rosan megkérdezte: — Kislány, a te órád min­dig így jár? — Mindig... — Miért? Á lány zavarba jött. Valaki segíteni akart ne­ki. — Látja, milyen kíváncsiak, szeretnék kifürkészni a {ií­falt • • f , i ; j .^1-. tfääfcl — Titok? A. nem — a kis- 1 lány igyekezett leküzdeni za­varát. — Amikor ö •.. — itt újra elakadt, szerette volna megmagyarázni, ki az az „ő”, de nem találta meg a megfe­lelő szót. — A barátja? — súgta a szomszédnője. — Igen, a barátom — ka­pott rajta a kislány. — Ami­kor elutazott Keletre, meg­beszéltük, hogy az én órám az ottani időt. az övé pedig az ittenit fogja mutatni. — E$ maga az ottani idő szerint él? — Igen. Ö pedig az itteni szerint. — Nagyszerül — kiáltotta a fiatalember és rágyújtott egy cigarettára. — Ez aztán szerelem! — Az ő ideje szerint élnt.j — mondta ábrándosán a göm­bölyű asszonyka. Egy pillanatra csend lett. Mindannyian el feledkeztek a kínzó hőségről, s az útról, amelynek csak nem akart vé­ge szakadni. Gyengéden néztek erre a mindennapi lányra, és megha­tódtak két ember ilyen töké­letes összhangjától. És már a cigaretta füstje sem zavarta őket. Fordította: László Gabriella — Kezdetben a 7. számú Teherfuvarozási Nemzeti Vállalathoz tartoztunk, öt Rábával és egy Forddal. A Zalár utcai iparitanuló-inté- zet udvara volt a „közpon­tunk”, s kinn, az épület előtt, a mostani járműbolt­nál javítgattuk a kocsikat. „Aszfaltműhelyben”..._ — Különös világ járta ak­koriban: a főnökünk az álla­mi vállalat kirendeltségve­zetője és teherautótulajdo­nos volt egy személyben. No, persze, azért sohasem vesz­tünk össze a „kuncsafton”: bőven akadt fuvar a TEFU- nak is, meg a MATEOSZ- nak is. — Utána a Klapka utcá­ba költöztünk s a szálloda istállójából alakítottunk ma­gunknak javítóműhelyt. Két aknát mélyítettünk a szere­léshez, az épület előtt be­tömtük a jégvermeket s kö­rülkerítettük a kis telepet. Így már jobban éreztük ma­gunkat: volt valamiféle ran­gunk ... — Aztán kicsit bővült a kocsiparkunk is, újabb so­főrök kerültek hozzánk. A munkát pedig úgy szervez­tük, hogy a gépkocsivezetők egyben szerelők is voltak, s közös megegyezéssel minden vasárnap más-más ember vállalta az ünnepi ügyeletet. Hétfőn mindig üzemképes, tiszta autóval kezdtük a fu­vart ... — ötvenben önállósítot­tuk magunkat: a vállalat egri, gyöngyösi, salgótarjáni telepekkel folytatta a mun­kát. Két év múlva pedig ki- rendeltséget szerveztünk Ba­lassagyarmaton is. Nem sok­kal ezután már száz gépko­csink volt, közöttük harminc új Csepel. Az autókkal egé­szen a román határig, meg Szegedig lejártunk, havonta úgyszólván mindegyikünk 560 órát töltött a volán mel­lett. Ha nem hangzik nagy­képűségnek, ezt az időszakot a „mi hőskorunknak” ne­vezhetjük ... — Később egymást érték a szervezeti változások: egyesültünk a taxival, a MÁVAUT-tal, levált tőlünk és önálló vállalat lett a sal­gótarjáni, a gyöngyösi ki­rendeltség. kiszorultunk Nógrád megyéből. Aztán a gyöngyösieK újra hozzánk kerültek s átvettük a 3ELS- PED-ldrendeltségeket is. Az­óta így dolgozunk, Itt dolgo­zunk .. SZÓLNAK, S EZZEL már mennének is vissza félbeha­gyott munkájukhoz, befejez­nék a történetüket, gondol­ván, hogy a hiányzó fejeze­tek elmondásához nem fel­tétlenül szükségesek a törzs­gárda „öregjei”, beszélhet­nek arról akár a legfiata­labbak is. Hiszen a Klapka utcai régi telephelyet pár év­vel ezelőtt számolták fel, s még mindig újnak neveink ezt a mostani központot, a korszerűen berendezett mű­helyekkel, irodákkal. S a falon — mutatják — ott bérűn, az Igazgatói Irodá­ban, néhány oklevél is vall­hat a múltról: az utóbbi hét év alatt elnyerték jó munkájukkal a SZOT és a Minisztertanács vörös ván­dorzászlaját, két alkalom­mal élüzem kitüntetést kap­tak, s ugyancsak kétszer a megyei pártbizottság elis­merő oklevelét Is megszerez­ték. A vállalat segítséget nyúj­tott az árvízvédelemhez, az országban elsők között fa­lusi gépkocsibázisokat te­remtett, lakossági szolgálta­tásait a darabárus szolgálat bevezetésével, a tehertaxi- val és a városi tüzelőanyag­szállítással bővítette. Felújí­tott és új gépkocsijainak szá­ma ma már a 600 felé köze­lít s ezek munkáját 24 kor­szerű rakodógép egészíti ki. Csupán a teherautók 11 mil­lió kilométert futottak és 3.5 millió tonna árut továbbított tak tavaly. S ha már o szá­moknál tartunk, feltétlenül említést érdemel az is, hogy a 4. számú AKÖV-nél jelem leg nem kevesebb mint 2500-an dolgoznak. S húsz év alatt persze még sok minden más is történt. Például kitüntetett dolgo­zókká váltak a törzsgárda „öregei”, Gömöri I. Bernit központi biztonságtechnikai előadó lett, Gömöri U. Ber­nét ma főművezető a mű­helyben, ugyanitt műv* zetö Fekete Imre s a forgalmista Csörgő Istvánból teherfor­galmi osztályvezetőt „fara­gott” az idő. A ZAI.ÁR UTCAI aszfalt­tól — akár csak a vállalat — ez a maroknyi csapat is messzire jutott. A huszadik születésnapon, a jubileumon — lesz mit ünnepelniük..; (gyóni) 3 _ ...... 13 68, május 16., csütörtök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents