Heves Megyei Népújság, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-08 / 106. szám

Pulitzer-díjak *A New York-i Columbia egyetemen hétfőn döntöttek az idei Pulitzer-díjak odaíté­léséről. A i-egénydíjat William Styron kapta „Nat Turner vallomásai” című művéért. Az életregény a néger Spar- tacusról, az 1831-es néger rabszolgalázadás vezéréről szól. George Kennan, az Egye­sült Államok volt moszkvai nagykövete nyerte el az élet­rajz és önéletrajz Pulitzer­Közel-keleti AMMAN: Gunnar Jarring, az ENSZ- főtitkár közel-keleti külön- megbíaottja kedden, 12. jor- dániai látogatása alkalmával kétórá,. eszmecserét folyta­tott Tukán miniszterelnök- helyettassel. valamint Rifai külügyminiszterrel. KAIRÓ: Az EAK fővárosában ked­den folytatódtak Nasszer egyiptomi és Atasszd szíriai államfő hétfőn megkezdett tárgyalásai. KHARTOUM: A szudáni általános vá­lasztásokon Iszmail A1 Azha­Újabb provokáció a Koreai NDK ellen díját „Emlékiratok 1925— 1950” címmel megjelent munkájáért. .Az idén egyetlen színműírót sem díjaztak Paulitzer-díjjal- A költészet díját Anthony Hecht kapta „Nehéz órák” című művéért. A nemzetközi tudósítás dí­ját Alfred Friendly-nek, a Washington Post munkatár­sának ítélték oda a múlt évi közel-keleti háborúból ké­szült tudósításaiért. helyzetkép ri elnök Demokratikus Unió Pártja győzelmet aratott — a 218 parlamenti mandátum­ból 101-et szerzett meg. Az abszolult többséget azonban a pártnak nem sikerült elér­nie. Az El Mahdi vezette el­lenzéki umma párt 36 man­dátumot kapott. A nemrégen kettészakadt fárt másik cso­portja, az Afrikai Nemzeti Unió 15, a déli front 10, a Szu­dán! Kommunista Párt egy mandátumhoz jutott. A többi mandátum kisebb pártok és a függetlenek között oszlik meg, A délnyugat-afrikai kérdés az ENSZ-közgyűlés napirendjén Az Egyesült Államok újabb provokációjáról adott hírt a phenjanl rádió. Kedden egy amerikai katonai empört ha­tolt be a demarkációs vonal Henry 'tyinston, az Egye­sült Aiamó& Kommunista Pártjának elnöke nyilatko­zatot tett közzé, és ebben be­jelenti. hogy a párt országos választási kampányt fog foly­tatni és saját jelölteket állít a novemberi elnökválasztá­son- A kommunista jelöltek fellépnek a békéért és az im­perialista vietnami agresszió beszüntetéséért. Harcot hir­detnek a fajgyűlölet ellen, a Azt a tényt, hogy a japán kormány semmibe veszi a közvélemény tiltakozását az atomfegyverek gyártása el­len, nehéz összeegyeztetni a vezető körök azon. kijelenté­seivel, miszerint Japán az atomfegyverek ellen van — írja A. Markov a Pravda keddi számában. Az utóbbi években, írja a szerző, a japán gyárakban komoly eredményeket értek el a rakétaipar és a korsze­rű haditechnika területén; Hatalmas eszközöket fordí­tottak az atomipar fejleszté­sére. Már az 1955-tól 1960-ig terjedő idő alatt — jaipán adatok szerint — 39 milliárd yent fordítottak ilyen célok- ra. Napjainkban már korlátlan mennyiségben érkezik Ja­pánba amerikai urán. 1964- ben jelentős urántartaléko­kat tártak fel Kyoto tarto­mányban, valamivel előbb pedig Ibaraki és Okayama tartományokban is. Feltételezések szerint 1970- ben már nem kevesebb, mint 12 400 atomszakértőre lesz Japánnak szüksége. Az atomipar fejlesztésében Japán az Egyesült Államok­tól kap segítséget. A két or­szág között tudós- és tudo­mányos információcsere van és atomszakértőik gyakran tartanak közös értekezletet. A japán kormány hivata­2 ymíiifii mentén a Koreai NDK el­lenőrzése alatt álló körzetbe. A koreai néphadsereg harco­sai fegyverzetükkel együtt elfogták a betolakodókat, néger gettók és a szegénység felszámolásáért és támogatni fogják a teljes egyenlőséget és minden ember méltóságá­nak tiszteletben tartását cél­zó követeléseket. Winston közölte, hogy a kommunisták platformját és a jelöltek neveit véglegesen a párt július 4-én megnyíló rendkívüli kongresszusán hagyják jóvá. lo6an elutasította ugyan az atomfegyvert, azonban, mint a cikk szerzője megállapítja, a japán kormány részéről egy sor manőverezés tapasz­talható. Tokió állandóan érintkezésben van ez ügyben Bonn-nal, amely köztudomá­súan az atomsorompó-egyez- mény megkötésnek legfőbb ellenzője. Nagy érdeklődést vált ki — hangsúlyozza befejezésül a cikk szerzője — a japán sajtóban megjelent közle­mény, amly szerint a har­madik úgynevezett „védelmi ötéves terv” eredményekép­pen a japán fegyveres erők minden ágazata fel lesz sze­relve rakétafegyverrel, töb­bek között atomtöltet hordo­zására alkalmas rakétákkal. LONDON (MTI): Frederick West, Nagy-Bri- tannia első szívátültetéses betege hétfőn este néhány bizonytalan lépést tett a kór­teremben, megivott egy po­hár sherryt és mintegy ne­gyedórán keresztül beszélge­tett feleségével, akit fia kí­séretében beengedtek hozzá. Az angol fővárosban az el­ső Angliában végrehajtott szívátültetés óriási vitát indí­tott el az ilyenfajta műtétek- kel összefüggő etikai problé­mákról. Mint mindenütt, 9 vita középpontjában itt is az a kérdés áll, mi dönti el, i hogy mikor távolítható el a ! Hájek I Moszkvában Koszigin szovjet miniszter­elnök kedden a Kremlben fogadta Jiri Hájek csehszlo­vák külügyminisztert. A meg. beszedésen részt vett Gromi- ko szovjet külügyminiszter és Koucky Csehszlovákia moszkvai nagykövete is. Gromiko szovjet külügymi­niszter kedden Moszkvában ebédül látta vendégül Hájek csehszlovák külügyminisz­tert, Részt vett az ebéden Koucky, Csehszlovákia moszkvai nagykövete is. Szovjet részről megjelent Mihail Leszecsko miniszter­elnök-helyettes, Vlagyimir Zsigáim nehézipari, energe­tikai és közlekedési-gépgyár­tási miniszter, Leonyid Ilji- csov és Vlagyimir Szemjo- nov külügyminiszter-helyet­tes. Rejtekhelyen tárgyainak Londonban Londonban a hétfői első találkozó után. kedden ismét összeültek Nigéria és Biafra képviselői. Enahoro törzsiő, a nigériai szövetségi kormány megbízottja, és Sir Louis Moanefo volt nigériai főbíró, Biafra képviselőié közelebb­ről meg nem jelölt helyen tárgyal, hogy elkerüljék a sajtó nyilvánosságát. A tár­gyalásokon jelen volt a köz­vetítő Arnold Smith, a brit nemzetközösség kanadai fő­titkára is. Vörös eső Svájcban MENDR1SIO: Vörös eső esett hétfőn Svájc délkeleti részében. A szakértők szerint az eső szí­neződése a 3000 kilométer­nyire lévő Szahara homok­jától származik, amelyet a légáramlatok vittek az Al­pok fölé. / i I A Pravda keddi számának „Az imperializmus titkos há­borúja” című cikke leszögezi, hogy a kémkedés, az ideoló­giai felforgatás és a külön­böző provokációk az impe­rializmus fő fegyverévé vál­tak. A cikk szerzői megálla­pítják, hogy az egyes nyugati államokban, e célból kiépített szervezetek részére a múlt év közepe táján különleges terveket dolgoztak ki és hagytak jóvá. A tervek értelmében töb­bek között azt kívánják el­érni. hogy a szocialista or­szágok állampolgárait rábír­ják hazájuk elhagyására, kü­lönböző provokációkat igye­keznek szervezni a Szovjet­unió által külföldön folyta­tott építkezéseken, rágalom- hadjáratokat akarnak indí­tani az ifjúság és a diákok körében, tiltakozásokat pró­bálnak szervezni a szocialis­ta országokban élő nemzeti kisebbségek kiagyalt diszkri­minációba ellen és az egyhá­zat is fel kívánják használni propagandacéljaik érdeké­ben. halottnak minősített donor mellkasából a szív, hogy azt átültessék más ember testé­be- Az angol televízió hétfőn este nyilvános vitát közvetí­tett erről a kényes problé­máról. Egyesek felvetették, hogy nem csupán orvosi, ha­nem jogi problémákról is szó van, s így törvényeket kell alkotni, amelyek szabá­lyozzák a műtéttel összefüg­gő eljárásokat. HOUSTON (Reuter, UPI): Az Egyesült Államok két friss műtétese Cobb és Thomas jól érzi magát, mind­ketten túlvannak a közvetlen veszélyen. (MTI) m NEW YORK: Az ENSZ-közgyűlés hét. főn plenáris ülésen folytatta a délnyugat-afrikai kérdés megvitatását- Az ülésen fel­szólalt a Guineái Köztársa­ság, a Szovjetunió és Kongó (Kinshasa) képviselője. Malik, a Szovjetunió kül­dötte felszólalásában hangoz­tatta, hogy a délnyugat-af­rikai kérdés a Szovjetunió számára elvi jelentőségű. A Szovjetunió álláspontja köz­ismert: szilárdan és megail- kuvás nélkül elítéli a Dél- Afrikai Köztársaság kormá­nyát és mindazokat, akik közvetve vagy közvetlenül támogatják azt. A közgyűlés­nek világoséin ki kell jelente­nie, hogy a Délnyugat-Afri­kéban kialakult helyzetért a Dél-Afrikai Köztársasággal együtt felelősség terheli Angliát, az Egyesült Államo­kat, az NSZK-t és más olyan országokat, amelyek segítsé­get és támogatást nyújtanak a fokvárosi rezsimnek. A Szovjetunió támogatja az afrikai országok küldöttei­nek javaslatát, hogy a dél­nyugat-afrikai probléma A kedd reggeli varsói la­pok közük, hogy Wodzimierz Janiurek, a Lengyel Népköz- társaság prágai nagykövete hétfőn a Csehszlovák Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kor­mánya elnökének azonos szö­vegű jegyzékét juttatta el, azzal a lengyelellenes kam­pánnyal kapcsolatban, ame­lyet az utóbbi időben a csehszlovák sajtó, rádió és televízió folytat, s amely ki­fejezésre jut egyes nyilvá­nos gyűléseken is. Ugyanakkor hírt adnak a lapok arról is, hogy hétfőn A cikk hangsúlyozza, hogy felderítési célokra használják fel a kulturális keret-progra­mokat és a Szovjetunióban tett turistautakat is. megvizsgálásába vonják be a Biztonsági Tanácsot. Kínából kiutasítottak egy francia újságírót A kínai hatóságok kedden közölték Jean Vincent-tel, az Agence France Presse hír. ügynökség tudósitójával, hogy három napon belül el kell hagynia a Kínai Nép- köztársaság területét. A kí­nai hatóságok nem indokol­ták meg a francia újságíró­val szemben hozott intézke­dést. Sajtókörök úgy tudják azonban, hogy Vincent, a „kulturális forradalom” je­lenlegi szakaszának elemzé­sével, a legfelső vezetés sze­mélyi harcaival, s a pekingi egyetemen lezajlott összecsa­pásokkal foglalkozó tudósítá­sai miatt került azoknak a külföldi tudósítóknak az egy­re, bővülő listájára, akiket a pekingi hivatalos szervek nem kívánatos személynek minősítenek­.Varsóban Antonin Gregor csehszlovák nagykövet, aki Csehszlovákia közelgő nem­zeti ünnepére tekintettel, saj­tóértekezletet tartott. Újság­írók kérdéseket tetteik fel és „aggodalmukat fejezték ki egyes, a csehszlovák sajtóban megjelent cikkekkel kapcso­latban, amelyek célzatosak és nem a valóságnak megfele­lően foglalkoznak a lengyel- országi dolgokkal”. A csehszlovák nagykövet válaszában hangoztatta, hogy a hazájában végbemenő fo­lyamatok még nem zárultak le és különbséget kell tenni a párt és kormány állás­pontja és egyéb nézetek kö­zött, amelyek szintén kifeje­zésre jutnak, például a saj­tóban. rádióban és televízió­ban”. Még kevés nálunk az olyan megnyilatkozás — mondta a nagykövet —, amely vitába száll a helyte­len nézetekkel. A párt és kor­mány irányvonalát már tisz­táztuk, de még nem mond­hatjuk el. hogy a gyakorlat­ban már meg is valósult. Ezért még küzdenünk kell.” MOSZKVA: Szüntelenül és rohamosan fejlődik a televíziózás. Az or­szágban 126 tv-állomás sugá­rozza műsorát. A Szovjetu­nióban jelenleg 24 millió tv- tulájdonos van, 1970-ig szá­muk 42 millióra növekszik­VANCOUVER: Életveszélyes kalandba ke­veredett Connie King 58 éves kanadai farmer, akit két grizzly medve vett üldözőbe. A farmer egy fára menekült előlük, de a medvék addig rázták a fát, amíg King a földre zuhant. A vadállatok súlyosan összemarták, fél szemét kivájták, majd ott­hagyták. HOUSTON: Neil Armstrong amerikai űrhajós hétfőn kishíján éle­tét vesztette a texasi Elling­ton légi támaszponton, amikor egy kilövő szerkezet segítsé­gével a Holdra való leszállást gyakorolta. A Gemini 8. ame­rikai űrhajó volt utasa ejtő­ernyővel ugrott ki a kísérleti kabinból, amely a követke­ző pillanatban a földre zu­hant és elégett. A szerkezet mintegy 70 méter magasban volt, amikor Armstrong ki­ugrott belőle. BECS: Az elmúlt héten élénk ér­deklődést keltett Ausztriában egy Arie Oliver nevű fiatal­ember, aki az amerikai űr­hajós osztag tagjaként ven­dégeskedett Bécsben. Olivér­re hamarosan felfigyeltek a riporterek és a rokonszenves „űrhajós” ismételten nyilat­kozott: szinte egy időben a televízióban és a Kurierban, a sokszázezer példányszámú bulvárlapban. Közölte, hogy hamarosan a Holdra utaznak az amerikai asztronauták. Minden rendben volt, amíg be nem futott Bécsbe az Interpol körözése különböző szélhámosságokért. OUver az utolsó fillérig kifizette bor­sos számláját luxusszállójá­ban, ahonnan öt perc alatt távoznia kellett Tartózkodá­si helye viszont ismeretlen — talán a Holdba utazott Értelmiségi munkánk néhány időszerű kérdése írta: dr. Földi Pál A megyed pártbizottság a közelmúltban megtárgyalta az órteOmiség körében .folyó eszmei-poütikai munka tapasztalatairól szóló előterjesztést Megyénk közvéleménye érdeklődést tanúsít értelmiségi munkák iránt, ezért célszerű ezzel a témával a lap hasáb­jain is foglalkozni. Megyénk értelmiségének helyzete egyre kedvezőbben alakul és szerepe a szocializmus építésével párhuzamosan növekszik. Az ér­telmiségi rétegek aránya megfelelő, A szoci­alista előrehaladást lényegesen nehezítő hiány egyetlen jelentős területein sem tapasz­talható. Az egyetemek és főiskolák megfelelő ütemben biztosítják az értelmiség utánpótlá­sát. Gondjaink és nehézségeink elsősorban a különböző értelmiségi rétegek belső struktú­rájának területén mutatkoznak. Az un. di­vatos szakmák iránti érdeklődés meghaladja a társadalmi szükségleteket és a rendelkezés­re álló lehetőségeket. Ennek többek között az az oka, hogy a közvélemény szemében nem azonos az erkölcsi értéke a különböző értelmiségi munkának, valamint a jövede­lemszerzés lehetőségei is jelentősen külön­böznek. Az okok közé tartozik továbbá, hogy a pályaválasztási tanácsadás jelentős fejlődé­se ellenére sem érte el a kívánt színvonalat; Még mindig számottevő különbségek van­nak a falun és a városon élő értelmiségi ré­tegek között részben az életkörülmények vo­natkozásában, de leginkább a kulturális le­hetőségek területén, a szabad idő felhaszná­lásának módjában. A szakmai különbségek fennmaradása mellett az értelmiségi rétegek eltérő sajátosságai csökkenő tendenciát mu­tatnak a megyében. De eltérő sajátosságok még mindig vannak. Értelmiségünk politikai szempontból egy­re homogénebb. Ez kifejezésre jut a követke­zőkben; __„___ _____.-— az értelmiség túlnyomó többsége he­lyesli és támogatja a párt politikai irányvonalát mind a belpolitika, mind pedig a külpoütika területén; — értelmiségi politikánk következetes ér­vényesítése és állandó korszerűsítése következtében növekedtek és kiszéle­sedtek a párt tömegkapcsolatai az ér­telmiség körében; — az értelmiség zöme jól érzi magát eb­ben a rendszerben, amit az is bizonyít, hogy viszonylag könnyen kijuthatnak a tőkés országokba, mégis elenyésző a megyénkből disszidáló értelmiségiek száma; — az értelmiség jelentős része vállal tiszt­séget a különböző állami és társadalmi szervek választott szerveiben; — az értelmiség társadalmi aktivitása és szocialista tudatossága növekvő ten­denciát mutat, egyre több értelmiségi él, dolgozik és gondolkodik szocialista módon. M egyénk értelmiségét nagymértékben foglalkoztatja a gazdasági mechaniz­mus bevezetése. Az értelmiség túlnyomó többsége megértéssel és kedvezően fogadta a gazdaságirányítási rendszer reformját. Ér­telmiségi körökben is egyre világosabban látják az új gazdálkodási rendszer célkitűzé­seit, a párt gazdaságpolitikájának irányelveit és a reform poütikai jellegzetességeit. Az egészében véve kedvező helyzet nem feled­tetheti azokat a kedvezőtlen jelenségeket, amelyek a gazdasági mechanizmus reform­jával kapcsolatban az értelmiség körében ta­pasztalhatók. Ezek közül külön említést ér­demelnek a következők. Az értelmiség egy részével nem sikerült eléggé megértetni gazdaságpolitikánk és a» új gazdálkodási rendszer összefüggését, Gyaí Henry Winston nyilatkozata Japan atomleniek Tv-vita a szívátültetésről Az imperializmus titkos háborúja Lengyel jegyzék Csehszlovákiához 1968. május 8., szerda

Next

/
Thumbnails
Contents