Heves Megyei Népújság, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-05 / 104. szám
Párbeszéd a vendég és a pincér között a kiszolgálásról, a felesleges miiről, az 50 forintos , szivr-ről, a pofonokról és a szerencséről Cjpitytjeltm: „Kedves végzős kartárs(nő)!" Vendég: Kedves uram! Szerencsétlenségünkre csak az előtérben kaptunk helyet, lenne szíves megmondani, kihez forduljak, hogy étket és italt kaphassunk még ma este? Pincér: Kedves uram! Ha szerény személyem megfelel erre a célra, máris állok rendelkezésére. Mivel szolgálhatok? Vendég: Négy vermutot kérnék, ha lehetne: gyorsan. Pincér: A vendég óhaja számunkra. parancs ... mire az úr az asztalhoz ér. ott leszek a vermutokkal. Vendég: Valóban remek éz a kiszolgálás és a vermut is kitűnő. Mondhatom, megéheztünk tóle Lehetne-e pirított májat kapni? Pincér: Uram. nálunk ebből a nemes ételből annyi van, hogy akár el is adunk belőle. Vendég: Akkor a feleslegből kérnénk két adagot. Salátával ... ecetera... ecete- ra. Pincér: Parancsoljanak, máris itt a finom máj. ez volt a legeslegfeleslegesebb. Vendég: Kenyér...? Pincér: Ö... ha a vendég parancsolja, természetesen azzal is szolgálhatunk. Vendég: Igazán finom volt a vacsora, de mondja... az előbb a folyosón megállított egy hölgy és így szólt hozzám: „Szivikém, egy ötvenes... it és a taxi”. Nem tudja, mit ' akarhatott ez az ismeretlen hölgy? Pincér: Uram. a női lélek kiismerhetetlen. Tőle kellett volna inkább bővebben érdeklődnie, bál r.sm hiszem, hogs ennyivel megúszta volna. Vendég: Mi ez a csattogás, ordítás, üvegcsörömpölés? Pincér: Minden bizonnyal vernek valakit a konyhában. Vendég: De hát kit? Pincér: Én csak annyit tudok. uram, hogy egy fiatalembernek nem tetszett valami.. .. bár nem az én placco- mon történt az eset, így közelebbit nem mondhatok. Vendég: Reklamált volna talán valaki, s azért ment be a konyhába. s most a főnökön, vagy a személyzeten tölti ki a bosszúját? Pincér: Nagyon csalódnék, uram. ha így lenne. Elég régen vagyok ahhoz a szakmában, hogy olyasmit megérjek, hogy a konyhán a vendég veri a főnököt, vagy a személyzetet Vendég: Elismerem, jó szimata volt. Az előbb vitték el mellettünk a véresre vert fiatalembert Tényleg nem a személyzethez tartozott De mondja, nem lehetne ezt csendesebben megoldani? Pincér: Sajnos, hangtompítóval még nem rendelkezünk ... de ha a vendéget zavarja a verekedés, a hörgés vagy a kiáltozás, szólhatok ez ügyben. Vendég: Inkább fizetnék. Pincér: Legyen máskor is szerencsénk, uram. Vendég: Valóban szerencse kell maguknál, hogy ilyen olcsón megússza az ember... Utóhang: Aki mindezek után kíváncsi arra, hegy melyik vendéglőben történhet ilyesmi, két tanácsot adhatunk: figyelje a pincérek stílusát. és... rendőrségi híreinket. (.Csak nem gondoltad komolyan. hogy ez a mostani pályázati rendszer jobb. mint a rési. amit „embervásárnak” neveztél? Ugyanaz, mint a rést sőt,.. Azt hiszed ezután megoldódnak a kis eldugott települések pedagógus-problémái, ugyan...” Többen is rám támadtak így. Ezért — is — az új pályázati rendszer mellett hadd ad iák le még egv voksot. Kezembe került a hevesi járás művelődésügyi osztályának tájékozta tóia a járás „művelődéspolitikai helyzetéről. általános iskoláinak munkakörülményeiről. a megpályázható üres állásokról”. Ez a 16 oldalas rendkívüli gondossággal megszerkesztett tájékoztató még azelőtt látott napvilágot, hogy a Köznevelésben megjelentek volna a pályázatok. Tehát szélvész gyorsasággal informált Egy térképpel kezdődik, a iárás térképével, feltüntetve nemcsak a településeket hanem a vasút a portalanított és makadámutak vonalait is. Ezután összefoglaló táblázatban közli a megpályázható alsó és felső tagozatos állásokat kiegészítve a lakás-, az étkezés- és más juttatások lehetőségeivel. (Juttatások, például: területi pótlék, illetményföld. letelepedési segély; ez mind szépen, rendben felsorolva, hogy melyik község mivel szolgálhat). Ezután kezdődik a tulajdonképpeni tájékoztató. — eleién egy ilyen megszólítással: Kedves fiatal barátunk! Kedves végzős kartársínő)! Maid általános földrajzi és gazdasági tájékoztató következik a járásról. Azután rövidített, monografikus részletességgel kü- lön-külön jellemzik azt a 18 községet — Átánytól Zaránkig — amely új pedagógusokat szeretne fogadni. (Például: „Kisköre. A járás délkeleti részén terül eL Szolnok megyétől, a Tisza a választóvonalat Mezőgazdasági jellegű, egy termelőszövetkezete van. ahol a keresők 51 százaléka dologzik. Az összlakosság 3680. Vasúti megállója van. a vonat a fő közlekedési eszköz. Autóbuszközlekedése nem jelentős. A Tisza II. vízilépcső építésével komoly fejlődés előtt áll.” Megemlítik, hogy felújítják a művelődési házat, ahol a könyvtár és a mozi kap helyet kisvendéglője* eszpresszója. nagyobb ve- gyesáruboltia van. Ezután jellemzik az iskola épületét, létszámát felszereltségét. Megírják, hogy: „a következő tanévben három új pedagógus szolgálati lakás épül...”) Hiába, a járásba kell a pedagógus — 35-öt tudnának fogadni. És hiába, nagy a verseny, mert még nagvon sok járásba kell a tanár az egész országban. Az ember pedig oda szívesebben megy. ahonnan több információja van. ahol ismeri a lehetőségeket. talán a jövőt is. Választani csak úgy lehet, ha tudom, hogy mi között választhatok. Ez az új pályázati rendszer egyik előnye. S az. hogy egyes művelődésügyi osztályokat ilyen tájékoztatók megírására késztet. Mert mindez kicsit számadás, múltba és egyúttal jövőbe tekintés és tekin- tetés is — hogy a „Kedves végzős kartárs(nő)” tudja, hogy jelenleg még kis jelentéktelen falu talán már holnap nem is lesz olyan kicsi és jelentéktelen. K. S. Megvan ! A IX. világifjúsági ta’á’kozó tiszteletére hirdetett fotópályázat legjobb alkotásait mutatják be a II. országos ifjúsági fotókiállításon, Budapesten. Képünkön: Lengyel Miklós: „Megvan” című képe a riportkategóriában az L dijat nyerte. (MTI foto) B. Gy. Azt a derűt csak irigyelni tudtam tőle. És azt a fesztelenséget is, amivel témáját kezelte, — azt is csak irigyelni lehet. Nem beszélve modora könnyedségéről, csevegő világnézeté- ről. s finom, de nem merev eleganciájáról. Néztem, csak néztem, milyen szépen tartja azt a drága külföldi cigarettát, hallgattam és csodáltam. Igen. az ilyen ember megérdemli, hogy százezrek — mit százezrek ? ! —, milliók, igenis lássák. Semmi lámpaláz. semmi drukk, semmi elcsukló hang, görcsös mozdulat. Egészében véve szimpatikus egy fickó. Nem is csodálom, hogy mindenki bedőlt neki. Ha nem mondja a Kék fény riportere, hogy tó ez és mi ez, még én is bedőlök neki. És odaadom az utolsó húszasom, nehogy zavarba jöjjön, ha nővel találkozik ez a végtére tipli kis alak, í-ó) — Mindez csak bevezetés volt, kedves gyermekem — mondta —, egy kissé meglepő hírre akartalak előkészíteni. Tudd meg tehát, hogy tönkrementem. Jenny megrökönyödve bámult rá, mint aki rosszul ér- ! tette. —- Azt mondtam, hogy tönkrementem — hangsúlyozta a gróf, és harsányan felkacagott —. ennél jobban már nem is lehet tönkremenni, végérvényesen tönkrementem. — A, csak játszol velem, tréfa az egész!... — Még soha nem beszéltem ilyen komolyan — folytatta Hector. — Hihetetlennek látszik, ugye? Pedig teljesen igaz. Jenny nagy szeme még mindig kérdőn meredt rá. — Hát mit akarsz — folytatta fölényes nemtörődömséggel —, az élet olyan, mint egy fürt szőlő, vagy lassan, szemenként eszi meg az ember, vagy belecsavarja a levét egy pohárba, és egy hajtásra kiissza. Én a második megoldást választottam. Az én fürtöm négymillióból állt, ki- ittam. Nem sajnálom, jól éltem a pénzemért. De most azzal kecsegtetem magam, hogy éppolyan hitvány koldus vagyok, mint akármelyik koldus Franciaországban. Már mindent lefoglaltak nálam, nincs otthonom, nincs egy vasam sem. Beszélt, beszélt, agyában egymásba ütköztek, tülekedtek a különféle gondolatok, lázba jött tőlük, elragadta szavainak csengése. És nem komédiázott. Tökéletesen, kifogástalanul, makulátlanul őszinte volt. Még az se jutott eszébe, hogy tetszelegjen magának. — De hát... akkor... — próbálkozott miss Fancy, i — Micsoda? Hogy szabad vagy-e? Természetesen. A lány még azt sem igen tudta, bánkódjon-e vagy örüljön. L —Igen — jelentette ki Hector. — Visszaadom a szabadságodat. Jenny egy mozdulatot tett. Hector félreértette. — De légy nyugodt — fűzte hozzá gyorsan —, nem hagylak el csak így, nem akarom, hogy holnap pénzzavarokkal küszködj. A lakás itt a te neveden volt, a bútor a tied marad, és még ezenfölül is gondoltam rád. Tíz ezres van a zsebemben, ez az egész vagyonom, elhoztam neked. S máris átnyújtotta neki egy tányéron — a pincéreket utánozta, mikor aprópénzt adnak vissza, s közben nevetett — utolsó tíz darab ezerfrankosát. Miss Fancy elborzadva lökte vissza. — Nahát! —mondta Hector ismét a felsőbbrendű ember hangján. — Ez nemes gesztus volt, gyermekem, jól van, nagyon jól van. Látod, mindig azt gondoltam és azt is mondtam, hogy jószívű lány vagy, sőt, túlontúl jószívű. meg kell javulnod. Igen, Miss Jenny Fancy, más néven Pélagie Tapon- net jószívű lány volt, mert ahelyett, hogy megragadta volna a bankjegyeket, s kirúgta volna Hectort, ami kétségtelenül jogában állt, vigasztalni, segíteni próbálta, mert azt hitte, nagyon szerencsétlen. Hector vagyonát lefoglalták, hajléktalan, s így már nem az a szörnyű ember, aki fizet, hogy 0 legyen az úr, már nem a milliomos, akinek egy hirtelen támadt ötlete visszalökheti a nőt a sárba, ahonnan szeszélyből emelte fel. Már nem a zsarnok volt, nem a gyűlölt lény. Tönkrement, hát leszállt piedesztáljárói, neki is annyi joga lett. mint bárki másnak, ember lett, mint a többi, de kedvesebb, mint a többi, mert igazán gyönyörű szép volt. És Fancy nemes lelkű fellángolásnak tartotta a beteges hiúság utolsó cselfogását, így aztán végtelenül meghatotta a tízezer frankos ajándék. — Nem vagy olyan szegény, mint mondod — szólalt meg, — ez a pénz még a tied. — Ugyan, drága gyermekem, ebből arra is alig futja, amibe te kerülsz havonta, éppen ennyit adtam neked két-három alkalommal néhány apró gyémántért, amit valami estélyen viseltél. Fancy elgondolkozott egy pillanatra, aztán ámulva mondta, mint aki most ébredt rá: — Nahát! Csakugyan! Hector rég nem mulatott ilyen jól. — De én kevesebbet is költhetek. ó, igen! sokkal kevesebbet, — folytatta komolyan miss Fancy —. és hidd el, éppilven boldog leszek. Régen, mikor fiatal voltam, és nem ismertelek — tizenkilenc éves volt —, tízezer frank olv,m mesés összesnek tűnt nekem, amiről csak beszélnek, de amennyit kevesen láttak még egy csomóban, kevesen tartották a kezükben. Megpróbálta a gróf zsebébe dugni a pénzt de az tiltakozott. — Ugyan, fogd. tedd el, a tied... *— Mit csináljak vele? — Nem tudom, de azt hiszem, még megduzzadhat ez az összeg. Játszhatsz a börzén, fogadhatsz lóversenyen, nyerhetsz Bádenben, szóval megpróbálhatsz valamit. Hallottam emberekről, akik most királyi gazdagok, és a semmiből indultak, pedig nem nevelték őket úgy, mint téged, hiszen te mindent láttál, mindent ismersz. Miért nem teszel úgy. mint ők? Tűzzel beszélt, csábítóan — így szoktak a nők mikor azt akarják, hogy nekik legyen igazuk. Hector csak nézte, elképedt ettől az érző lélektől, ettől az önzetlen gondosságtól, jobban csodálkozott, mint a bonctani gyakornok, aki az órára készül, és bal helyett jobb oldalt találja a tetem szivét. — Megteszed, ugye? — makacskodott miss Fancy. — Megteszed ... Hector kiszakította magát a kellemes bódulatból, melybe szeretőjének kedveskedő arca süllyesztette. — Igen — mondta —, jószívű lány vagy, de vedd el ezt az ötszáz húszfrankos aranyat, mert neked adom, és ne törődj semmivel. — És te? Van még pénzed? Mennyi marad? — Van még .,. Megakadt, megnézte zsebeit, megszámolta tárcájában az aranyat, ez még sohasem fordult vele elő. — Ejha! Van még háromszáznegyven frankom, sokkal több. mint amennyi kell, mielőtt elmegyek, még adhatok tíz aranyat a cselédeidnek, nagyon rendesen szolgáltak. — És aztán mi lesz veled? Jaj, Istenem! A gróf elhelyezkedett a széken, szórakozottan simogatta szén szakállát, és így szólt: — Főbe lövöm magam. — Jaj! — kiáltott ijedten a lány. Hector úgy látta, miss Fancy nem hisz neki. Kivette zsebéből elefántcsont agvú kis pisztolyait, s megmutatta: — Látod ezeket a játékszereket? — mondta. — Nahát, mikor elválok tőled, elmegvek valahova, mindegy, hogv hova, a két csövet a két halántékomra teszem, így ni — úgy tett, ahogy mondta —. meghúzom a ravaszt és kész. Miss Fancy nézte, pupillája kitágult a rémülettől, el- sápedf. keble hullámzott. — Nem! — kiáltott — Nem! Lehetetlen! Felpattant. Heetorhoz ugrott. Átkarolta szeretője nyakát, fejét hátrahajtotta, hogy jól láthassa, tekintetét szemébe fúrhassa, és ígv folytatta: (Folytatjuk)
