Heves Megyei Népújság, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-26 / 122. szám

«5

Egy nap a miskolci filmfesztiválon

Lehet a kis film film ?

jí Híradó után kezdődik a film. Ez a sorrend a mozi- pun. Ha a film esetleg rövidebb a kétórás műsoridőnél, tr!:kor vetítenek egy rövidebb filmet is. A szűkszavúbb napi tv-műsortájékoztatók így jeiölik ezeket a filmeket: kisfám, A címüket is csak a legritkább esetben jelzik, alkotóik neveit is. „Töltelékműsor” — senki sem fordít különösebb figyelmet rá — így él a közönség körében. A fil- fnet, a játékfilmet számon tartják a moziban is a tv-ben is, a kisfilmet — vagyis a dokumentum-, a riport-, az ismeretterjesztő filmeket, de még a rajz-, a báb-, és a kisjáték- filmeket is — ritka esetben, legfeljebb fesztiválokon értékelik céljának és jelentőségének megfelelően. Ilyen fesztivál a miskolci is, az V. kisfilmfesztivál, ahol hétfőtől Szombatig 52 filmet vetítettek. Ennyit fogadott) el az előzsüri rs. engedett a fesztivál zsűrije elé amely majd kiosztja a dijakat. A zsürielnök: Máriássá Félix rendező.

Knoll István, Takács Gábor, Vancsa Lajos, Bokor László, Csőke József, Macskássy Gyula.

A vitát édes határvonal választotta ketté, amelynek egyik oldalán a szervezeti és a műhelyproblémák, a másikon az esztétikai kérdések szerepeltek.

Többen kijelentették, hogy a dokumentumstudióban nincs tere a bátor kísérletezésnek. bizalmatlanság veszi körül az alkotókat, túl. sok korlátba ütköznek témáik elfogadtatásánál.

Több kiváló rendező és operatőr elhagyta a stúdiót, máshová ment, az ott maradtak pedig nem tudták a stúdiót a valódi alkotóműhely színvonalára emelni.

A vita arra a következte^ tésre jutott, hogy kisfilm- jeink nem érik el a színvonalat, amelyet 1963 64-ben képviseltek!, pedig jelenlegi közéleti-társadalmi valóságunk semmivel sem érdektelenebb. mint akikor sőt a gazdasági reform bevezetésével még izgalmasabbá vált. A művészi dokumentumfilm feladata pedig az, hogy tükrözze a mindenkori konkrét társadalmi viszonyokat. Né- hányan utaltak arra, hogy a dokumentumfilmesek sokszor. nem veszik észre mai viszonyaink legsúlyosabb, legérdekesebb, vagy legmegrázóbb változásait és elmennek a téma mellett. „Esztétikai hiányérzetről” is beszéltek többen, mások viszont elvetették a túlzott esztétizá- lást. Óhatatlanul felmerült az összehasonlítás igénye sikeres játékfilmjeinkkel, amelyek mögött bizony kisfilm- jeink művészi színvonala elmaradt

Néhány filmről azonban többen díesérőleg nyilatkoztak. Ezek: Meddig él az ember (Elek Judit). Vízkereszt (Sára Sándor), Érted haragA tavalyi győztes

Ez is non stop, mint mintáén fesztivál — szünet nél- ;j küli vetítésekre érkeztem ]! csütörtökön. Ez is íVxozgal- ;|mas, élénk, pezsgő, bőbeszédű és mindentudó, mint minden fesztivál — már akkor ; tudni vélték, kik lesznek a ijgyőztesek. Az elmúlt évben ijnem osztottak ki fődíjat. íjAkkor a legjelentősebb elis- j,mérést. Miskolc város nagy- Ijdíját Róna Péter rendező i.Vádbeszéd című vietnami I1 tárgyú dokumentum!'ilmjáért . kapta.

— Mivel indulsz az idén?

— Csupán híradókkal.

— Miért?

; — Egyetlen egy forgató'könyvemet sem. fogadtak el. A Vádbeszéd nemcsak itthon, hanem a lipcsei fesztiválon is díjat nyert. Ezt a filmemet a Katonai Filmstúdiónál forgattam és nemsokára ugyanitt kezdem újabb filmemet pedig nem ennek, hanem a dokumen- tumfilm-s tu diának vagyok » tagja. Különben a helyszíneket Eger környékén veszem fel. Témája: 1919. Ideiglenes címe: A komisszár legendája.

Ez a beszélgetés — amint később kiderült — mintegy előzetese lett a csütörtök délelőtti szakmai vitának, amely a „Dokumentumfilm 1967” címet viselte,

Vita

a lehetőségekről

A kisfilm-vitan részt vettek szakmabeliek BulgáriábóL, Csehszlovákiából, Lengyelországból az NDK-ból, Jugoszláviából. Romániából és a Szovjetunióból is. Esztéták, stúdióvezetők, dramaturgok, kritikusok és neves rendezők, operatőrök is megjelentek Miskolcon. Néhány név: Sára Sándor. Kollányi Ágoston,

szom (Szemes Mariann), Amerika (Lestár János), Bocskoromon van egy szák (Lakatos Vince).

Kíváncsian vájuk. rajon zsűri is így látja-e...

Öngyilkosság

Az egy nap alatt kilenc filmet láttam. Legnagyobb élményem Kása Ferenc filmje az öngyilkosság volt, amely József Attila már-már elfelejtett novellájából készült. Kosa és Sára Sándor operatőr kisjátékfilmje nagyszerű alkotás. Tömör és megrázó képi ereje, szigorú, zárt és harmonikus szerkezete, a tiszta valóság művészi átköl- tésének megrázó élményében részesít mindenkit. A két fiatal alkotó méltó társa József Attilának abban, ahogyan visszaemlékeznek a költő gyermekkori öngyilkossági kísérletére. Színvonalas film Gaál István Krónikája is, aki a riport és az interjú módszerével kutatta: hogyan él az öreg, a fiatalabb és az egészen ifjú nemzedék tudatában a boszorkány „létezése”. A neves operatőr Somló Tamás ismeretterjesztő filmje a Fejezetek az emberi agy történetéről érdek- feszítő, alapos munkáról, bravúros felvételekről tanúskodik. Macskássy Gyula két rajzfilmje — Kis ember, nagy város. Peti és az időgép — kifogyhatatlan és színvonalas ötleteivel mély gondolatokat tartalmaz. Imre István bábfilmje a Százarcú Bill a fantázia és a valóság határán mulatságos győzelmet arat az erőszak ellen. Amit még láttam: Korok, stílusok, ékszerek (Takács Gábor művészetörténeti filmje), Szikrák és forgácsok (Szábó D. Pál filmje a forgácsolás történetéről), és Guinea földjén (Bokor László riportfilmje).

A kis film „nagysága’

Csütörtök délután Kósa Ferenc is megérkezett a fesztiválra. akit az egyik díjra esélyesnek tartanak.

— Egy-egy játékfilm ‘ közben jó. ha az ember kisfilmet is készít. Dózsa Györgyről szeretnék magyar—román—szlovák koprodukcióban filmet készíteni. A Dó- zsa-felkelés ugyanis több nemzetiség felkelése volt. Járom a helyszíneket és mivel Dózsa székely volt mostanában többször látogattam meg Erdélyt, és ott etnográfiai kutatásokat végzek, hogy minél hitelesebb legyen a film.

— Hogyan fedezte fel az öngyilkosság alapanyagát, a József Attila novellát?

— Tervezem, hogy József Attila utolsó napjairól játékfilmet készítek. Az Öngyilkosságot előtanulmánynak szántam és nem lehetetlen, hogy csinálok még kisfilmet a költő egy-egy korszakáról, amiben további „felfedezéseket” szeretnék tenni Attiláról,

— Lehet nagy film a kis- film is?

— Ez csak természetes. A novella is lehet nagy nemcsak a regény...

Berkovits György

STABIL ALLAS

(Földes Vilmos rajzai)

A könyv ünnepére

Irta: Fekete Gyula,

József Attila-díjas író

Első olyan írásom, melyet országos lap közlésre méltatott — majd harminc évvel ezelőtt, pataki diák koromban — egy ingerült „olvasólevél” volt Darvas Józsefhez: kié hát a. könyv ünnepe? A Kis Újságban írt Darvas a könyvnapokról s megtetszhetett, amit irt. azért fordultam hozzá: döntsék el végre az illetékesek, kié legyen a könyvnap? Az irodalomé, vagy a bestsellereké, a bőrkötéses ponyváé?

Minden új nemzedék talál igazítani valót a világon, és személy szerint mindenki talál, míg lélekben fiatal. A szomjúságot a szebbre, a jobbra, az iga- zabbra éppen a könyvek élesztik, hitem szerint mindennél erősebben. Persze, nemcsak harminc évvel ezelőtt, de ma is: a java irodalom. Az elégedetlenséget önmagunkkal és az örökölt világgal szemben, s a történelem leghatalmasabb — az atomkorban is leghatalmasabb! — energia-felszabadítóját mindenekelőtt a betű hinti szét a világban. Annak az értéknek, melyet sok tízezer év óta összegyűjtött az embeF — ha mérhető egyáltalán — nagyobbik felét a könyvtárakban tároljuk.

Kezdünk élni is vele, társadalmi méretekben is. Az elmúlt évtizedek eredményei láttán tudok bizakodni, de lelkendezni aligha. A múlthoz mérten órái- si lépés előre ez a huszonhárom esztendő, ám a lehetségesnél szembeszökően rövidebb. Túlontúl sok még nálunk a fehér folt a művelődés térképén; sok az unatkozó — a szellem szomjúságát lőrével oltoga- tó — fiatal, sok a begyöpösödött javakorú, a világtól elmaradt öreg; sok az üresjáratú óra, nap, esztendő — bizony, még az üresjáratú elet is.

öt megyében tizenöt találkozót vállaltam az idén — nem akarok jósolgatni. „Ostorozni” sem, a megszokott írói pózban; az önmar - cangolásra legalább annyira nincs okunk, mint az önelégültségre. Egy szűk rétegből sereggé nőtt az irodalom baráti köre, s a legfiatalabb nemzedék betűéhsége is azzal biztat, hogy

tovább tart majd a gyarapodás. Az ünnepi könyvhetek funkciója mégsem nő együtt az olvasók táborával — sőt, mintha csökkenne inkább. Szükségszerű ez vajon?

Való igaz: a szellemi csemegéből. közszükségleti cikké vált az irodalom. A mindennapi-kenyér-irodalom, a köztereket immár egész évben megszálló irodalom másfajta ünneplést kíván, mint kasztba szorított elődje.

Ne áltassuk persze magunkat, ma is csak a kisebbség olvas még. A legújabb statisztikai felmérés szerint a felnőtt lakosságnak mintegy 60 százaléka egyáltalán nem olvas, és ezer olyan települése van az országnak, ahol — a tankönyveken kívül — úgy- szólván nem vásárolnak könyvet. De még nagy múltú, népes városokban is arcunkba ásít olykor az unalom. Visszatérő gond: találkozunk-e csak néhánnyal is azok közül, akik csiholó! a tűznek; a szóra szomjas érdeklődőkkel — egyáltalán csak azokkal is, akik szeretnének velünk találkozni?

Sok helyen nem jöttek még létre az élő-lüktető szellemi gócok, amelyekben értelmes tervekkel, egészséges tennivágyással töltekes- hetnek meg a tűz csiholói Valamiképp szétforgácso- lódnak az erők.

Mindezek tudatában mondom: rétegügyből mégiscsak országos ügy lett az irodalom. Bizonyosan ennek a ténynek nem vontuk le a következtetéseit eléggé, ha az elmúlt években annyian szóvá tették, hogy a könyvhét ellaposodik. s kiütöznek rajta az ötlettelenség, a kényszere- dettség jegye:.

Lehet ezt jobban. Elég. ha csak annyira tekintjük közügyünknek az irodalmat, amennyire máris az.

Senki sem önmagából csiholja a tüzet — az író sem önmagából csihol. Hogy írásban, szóban nagyobb lánggal adhassa tovább, fogantaié légkörben, haladó, kezdő és leendő olvasóknak is. amit innen-onnan szíve fókuszába gyűjtött — ehhez tegyük termékeny alkalommá az ünnepi könyvhetet.

Megtartotta szavát, de torkig lett ezzel a zsarnokos- kodással. Unta már, hogy mindig el kell nyomnia saját akaratát, hogy semmit sem tervezhet, mondhat, ígérhet, míg ki nem kéri e világos szempár véleményét, melynek gazdája oly féltékeny, hogy percre sem engedi el a szoknyája mellől.

A lánc egyre nehezebb lett, sértette, s ő kezdte felismerni, hogy előbb-utóbb szét kell törnie, mert magától sohasem hullik le.

Soha nem szerette sem Berthe-et, sem Jennyt, valószínűleg senkit, sem, de szerette azi orcivali polgármester lányát. Eleinte elkápráztatta a millió, amit a menyasz- szony koszorújának szántak, de lassankint átjárta a Laurence lényéből áradó ellenállhatatlan varázs. Öt, a kiégett élvhajhászt meghódította ez a báj, ez a gyermeki ártatlanság, ez a tisztaság, ez a szépség. Akár hozomány nélkül is elvette volna Laurence-ot, inkább mint Sauvresy Berthe-et.

De ettől a Berthe-től annyira félt, hogy nem mert csak így, nagy hirtelen szembeszállni vele, s rászánta magát, hogy még vár és ravaszkodik. A fontainebleau-i ' kirándulás miatt rendezett jelenet másnapján közölte, hogy nem jól érzi magát bizonyára azért, mert hiányzik neki a mozgás, s ettől fogva mindennap két—három órára kilovagolt. Nem ment nagyon messzire, csak Courtois úr házáig.

Berthe először semmi gyanúsat nem talált Trémotel gróf kirándulásaiban. Lovon ment, s ettől az asszony megnyugodott, mint némely férj, aki biztonságban érzi magát, ha felesége csak kocsin iár ki.

De néhány nap múlva, mikor alaposabban szemügyre vette Hectort, mintha egyfajta belső elégedettséget fede- 5 zett volna fel benne, bár a férfi fáradságosan próbálta palástolni: De hiába igyekezett, egész lényéből csak úgy i sugárzott á boldogság.

Berthe gyanút fogott, és gyanúja minden kilovagolással növekedett. A legszomorúbb előérzetek háborgatták, míg Hector távol volt. Hová megy? Biztos ahhoz a Laurence-hoz, akitől ő annyira fél, s akit annyira gyűlök

S hogy ez nemcsak a féltékeny szerető csalóka sejtelme, ezt tisztán látta.

Egy este Hector hangaszálat hozott a gomblyukában; Laurence saját kezével tűzte oda, s ő elfelejtette kivenni.

Bex-the gyöngéden kezébe vette a virágot, megnézte, megszagolta, s noha a legkegyetlenebb féltékenység marcangolta, mosolyt erőltetett ajkára, ,s így szólt: .

— Milyen szép hanga!

— Én is azt hiszem — válaszolta Hector könnyedén —, bár nem értek hozzá.

— Nem veszi tolakodásnak, ha megkérdezem, kitől kapta?

— A világért sem. Kedves békebírónk, Plantat bácsi ajándéka.

Egész Orcival pontosan tudta, hogy a békebíró, ez a megszállott öreg kej-tész, soha életében egy szál virágot nem adott senkinek, kivéve az egy Courtois kisasszonyt, Berthe-et nem csaphatta be ez a szánalmas hazugság.

— Hector, ön megígérte nekem — kezdte —, hogy nem találkozik többé Courtois kisasszonnyal, és lemond erről a házasságról.

Hector válaszolni próbált.

— Most hagyjon engem beszélni — mondta Berthe —, majd aztán magyarázkodjon. Megszegte szavát, visz- szaélt a bizalmammal, s én bolond vagyok, hogy csodálkozom rajta. Csakhogy ma, alapos megfontolás után, közlöm önnel, hogy nem fogja feleségül venni Courtois kisasszonyt.

Be sem várta Hector válaszát, máris belefogott az elcsábított, vagy magukat elcsábítottnak tekintő asszonyok örök litániájába. Miért jött ide? Boldog házasságban élt, míg nem találkozott vele. Igaz, hogy nem szerette férjét, de becsülte, s az jó volt hozzá. Nem ismerte az igazi szenvedély földöntúli örömeit, hát nem is vágyott rájuk. De Hector megjelent, és megigézte. Miért élt visz- sza azzal, hogy ő oly ellenállhatatlanul vonzódott hozzá? És most, hogy tönkretette, most elmegy, másik nőt vesz feleségül, s neki egy undorító bűn mardosó szégyenét hagvia emlékül.

Trémorel csak hallgatta, elhűlt ettől a merészségtől. Hihetetlen! Hogyan? Azt meri állítani, hogy ő élt vissza tapasztalatlanságával, mikor éopen ellenkezőleg, olykor ő szörnvedt el a nő elvetemültségétől, miután jobban megismerte. Olvan mélységes romlottságot fedezett fel benne, hogy néha azon töprengett valón az első vagy a huszadik szeretőjénél tart-e ez az asszony?

De Berthe annyira kihozta a sodrából, oly durván

erőszakolta rá ellentmondást nem tűrő akaratát, hogy Hector mindenre kész volt, csakhogy megszabadulhasson ettől a zsarnokságtól. Megfogadta, hogy az első adandó alkalommal szembeszegül vele. Most itt volt az alkalom.

— Hát igen — jelentette ki határozottan —, becsaptam önt, nincs jövőm, ez a házasság biztosítja nekem a jövőt, hát megházasodom.

És megint elővette hajdani okoskodásait, esküdözött, hogy közönyösebb Laux-ence iránt, mint valaha, de egyre inkább áhítozik a pénzre.

— Amit az bizonyít — folytatta —, hogy ha holnap talál nekem egy nőt, akinek nem egymillió, hanem egymillió-kétszázezer frankja van, akkor őt veszem el, és nem Courtois kisasszonyt.

Berthe sohasem tételezett fel róla ekkora bátorságot. A gróf hosszú idő óta olyan volt már a kezében, akár a lágy viasz, s most ez a váx'aUan ellenállás zavarba ejtette, Felháborodott, de ugyanakkor beteges örömet is érzett — akkor élvez ilyet némelyik nő, mikor hirtelen kezű férfira talál; kialvófélben levő szerelme új lángra gyulladt. És Hector ezúttal meggyőző hangot ütött meg. Berthe nagyon megvetette, s így tökéletesen hihetőnek találta, hogy csakis a pénzért házasodik.

Mikor a gróf befejezte. így szólt hozzá:

— Igaz tehát, hogy csak a millióhoz ragaszkodik?

— Százszor is megesküdtem rá.

— Tényleg nem szereti Laurence-ot?

— Berthe, szerelmem, sohasem szerettem mást, és nem is fogok mást szeretni, csak önt.

Azt gondolta, hogy ha szerelmes szavakkal elaltatja gyanúját, az csak az esküvő napján ébred újra fel. És ha már megházasodott, ugyan, törődik is ő a következményekkel? Mit érdekli őt Sauvresy? Az erős ember élete megszakított barátságok sorozata. Tulajdonképpen mi is a jó barát? Olyan lény, aki képes és köteles szolgálni az embert. Az ügyesség éppen aban áll, hogy szakítani tudjunk valakivel, mikor máx- nincs szükségünk rá.

Berthe is gondolkozott,

— Nézze — fordult végül Hectorhoz — nem tudnám most, itt, higgadtan rászánni magam arra az áldozatra, melyet ön követel tőlem. Könyörgök, hagyjon nekem néhány napot, hogy hozzászokjak a rettentő csapás gondolatához. Várjon még... ennyivel igazán tartozik nekem. Váx*ja meg, míg Clément meggyógyul.

Hector nem tért magához a csodálkozástól, hogy Berthe ilyen engedékeny. Eszébe sem jutott, hogy csapdát állíthat neki. Fellelkesült az örömtől és ez kinyithatta volna Berthe szemét, de most mégis elkerülte a figyelmét. Hector megragadta a nő kezét, szenvedélyesen megcsókolta, és így szóit: (Folytatjuk)