Heves Megyei Népújság, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-13 / 87. szám
Cj fordulat a brazíliai indiánirtás ügyében RIO DE JANEIRO (MTI): A brazíliai indiánok tömeges lemészárlásának ügye új fordulatot vett: az igazságügy-minisztérium hivatalosan megkezdte a bírósági eljárást 134 vádlott ellen. A kormány által indított vizsgálat során számos terhelő adat gyűlt össze az Indiánok Védelmi Szolgálata elnevezésű, egy évvel ezelőtt feloszlatott szerv ellen. A vádlottak közül az első menetben 29 személy ellen indult eljárás, köztük két magas rangú tiszt, Ribeiro Coehlo tábornok és Luis Vinhas Neves őrnagy, az említett szerv volt igazgatója ellen. A vádirat szerint a vádlottak hivatalos mulasztást követtek el ,és ezzel bűnrészesek az indián törzsek lemészárlásában, kínzásában és kifosztásában. A vádirat közvetve céloz a népirtás bűntettére, amellyel az indiánok védelmére alakított szerv beosztottjait már március óta hivatalosan is vádolták. Coehlo tábornok bűnös nemtörődömségével lehetővé tette, hogy a fazenderosok, a brazíliai földbirtokosok tömegesen irtsák az indiánokat. A vádlottak között van egy bizonyos Flavio de Abreu és felesége, akik Matto Grosso tartományban rabszolgaként kezelték az indiánokat, a többi között egy 11 éves indián kislányt elcseréltek egy zománckályháért. Félrevezető ráft'á feleltt Mártii Luther King gyilkosa kijutott a rendőri gyűrűitől mRobot fénykép” — Kié a fehér Ford „Mustang”? • • WASHINGTON (MTI): Több mim egy hét telt el azóta, hogy Memphis '’árosában egy orgyilkos kioltotta Martin Luther King, Nobel békedíias néger polgárjogi vezető életét. Azóta Ramsey Clark igazságügyminiszter, kormánytisztviselők és az FBI vezetőinek derűlátó nyilatkozatai ellenére alig haladtak valamit előre a nyomozásban. A sajtót távol tartják a rendőri vizsgálattól és a szövetségi nyomozó iroda az újságírók kérdéseire mindig ugyanazt a választ adja: „Nincs kommentár”. A UPI szerint ez arra utal, hogy vagy szigorú hírzárlatot rendeltek el az ügyben, vagy pedig a szövetségi nyomozótisztek valóban nem tudnak konkrét eredményt felmutatni. Vannak olyan hírek is. hogy egyenesen a Fehér Házból származik az az utasítás, hogy tartózkodni kell a tájékoztatástól. Clark ieazságügyminiszter változatlanul azt állítja, hogy egyetlen ember követte el a evilkoeságot és a nyomozás is ebben a szellemben folyik. Az egész Egyesült Államokban közzétették azt a „robot- fényképet”. amely egy 26— 32 év közötti, körülbelül 180 centiméter magas, 80—85 kiló súlyú fehér fiatalembert ábrázol .........Minden eddiginé l inkább derülátó vamok a gyilkos kézre kerítését illetően” — mondotta Clark iga zságű gym ini szter. Az egyetlen lényeges nyom mindeddig az a fehér Ford „Mustang”-típusú luxusautó, amelynek csütörtökön bukkantak a nyomára a Georgia állambeli Atlantában. A gyilkos állítólag ebben a kocsiban menekült el a tét színhelyéről. Hírügynökségi jelentések szerint az autó utasának úgy sikerült kijutni a várost körülvevő rendőri gyűrűből, hogy valaki félrevezető rádiójeleket adott le az üldöző rendőrségi autóknak. A fehér „Mustang” körülbelül 24 órával a gyilkosság elkövetése után érkezett Atlantába és utasa szemtanúk szerint megfelel a gyilkos személvleírásának. A rendőrség mos' a kémei t"i a i'honosát próbálja kézre kerítem, aki egves források szerint esetleg Mexikóban talált menedéket. Martin Luther King meggyilkolását követő nagy négermegmozdulások után fokozatosan helyreáll a nyugalom az amerikai nagyvárosokban. Több mint 20 ezei embert vettek őrizetbe az egy héten át tartó zavargások alatt 125 városban. 43 személy vesztette életét és a zavargások okozta károkat körülbelül 45 millió dollárra becsülik. Péntekre virradó éjszaka még szórványos lövöldözések voltak a Missouri állambeli Kansas Cityben, de itt is enyhítették a kijárási tilalmat és kivonták a nemzeti gárdisták egy részét. Visszatért a normális élet Washingtonba és Chicagóba, ahol a mostani négerfelkelés a legnagyobb méretű volt. Űrhajós nap a Szovjetunióban TOKIÓ: Tito, jugoszláv államfő Tokióból országjáró körútra indult és megérkezett körútja első állomására, Oszakába. , TOKIÓ: Óránként 273 kilométeres sebességet is elérő tájfun pusztított az amerikai gyámság alatt álló Mariana szigeteken, a Csendes-óceán nyugati részében. Az első jelentések szerint a Cuam szigettől északra fekvő, mindössze 24 kilométer hosszú Saipar szigeten a tájfun gyakorlatilag minden lakóházat megsemmisített. Arról még nine: jelentés, hányán vesztették életüket. MANILA: A Fülöp-szigeteken, Tarlac tartományban egy 14 éves fiú feleségül vette tanárnőjét. Az özvegyaszonynak előző házasságából négy gyermeke van, akik közül a legidősebb egyidős mostohaapjával. A tanárnő kijelentette, hogy férje, aki az osztályban a legjobb tanuló, tovább folytathatja tanulmányait az ő irányításával. CARACAS: Giuseppe Russo 34 évei caracasi lakos számára sokáig emlékezetes lesz ez £ hét. Tengerparti fürdőzés alatt gvors egymásután ellopták először a gépkocsiját, majd a parton hagyott ruháját. a benne lévő pénztárcával együtt. Mielőtt jelentés'. tett volna rendőrségen, Zu ha nyozni ment, s ez alatt ellopták fürdőruháját is. A min denéből kifosztott férfit gül a rendőrség őrizetbe vet te a közerkölcs megsértéséért. MOSZKVA: Louis Saillant, a Szak szervezeti Világszövetség főtitkára Moszkvából Prágáb: utazott. PRÁGA: A hadsereggel együttműködő Polgári Szöveti (Svazarm) Központi Bízott sága kétnapos plénumán Ja roslav Skubal személyébcr új elnököt választott. IT Thant Párizsban PÁRIZS (MTI): A Benelux államokban tett látogatásának befejeztével. Pénteken Párizsba érkezett U Thant, ENSZ-főtitkár. A sajtó képviselőit a repülőtéren távol tartották a világszervezet főtitkárától, de korábban elterjedt hírek szerint U Thant a vietnami kérdésről szándékozik tanácskozni a francia kormány vezetőivel. Ügy tudják, hogy Mai Van Do. a VDK párizsi állandó főmegbízottja szintén tanácskozni kíván a francia kormányvezetőkkel. MOSZKVA (MTI): Pénteken ünnepelte a szovjet nép az űrhajózás napját, Jurij Gagarin űrrepülésének évfordulóját. A moszkvai lapok számos cikket, megemlékezést. fényképet közölnek, amely mind arról a hozzájárulásról szól. amellyel a Szovjetunió az első szput- nyiktól és a Vosztok űrrepüléstől fogva előmozdította a kozmosz meghódítását. Andrijan Nyikolajev, űrhajós a Koanszomolszkaja Pravdában arról ír, hogy a szovjet kozmonauták csoportja kitartóan készül a világűr megrohamozására. Nyikoia- jev elmondta, nem kétséges hogy beköszönt az a korszak. amikor a kozmikus térségben való utazás olyan megszokottá lesz. mint ma egy északi, vagy déli sarki expedíció. Befejezésül arra mutat rá, hogy minden egyes űrrepülés, nehezebb, bonyolultabb, min az előző. Kegyetlen, ádáz harc folyik az ismeretlenne és ebben a harcban szívve - lélekkel. fenntartás nélkü teljes erővel kell részt venni A küzdelemben — mint ír ja — legjobb elvtársainkat, Jurij Gagarint, Vlagyimii Komarovot elvesztettük, de haláluk nem állíthatja meg i> kozmosz megrohamozását. Nyikolai Kamanyin repülő vezérezredes, a szovjet űrha jósok kiképző parancsnoka az embernek az űrrepülésbe! betöltött szerepével foglalkozva. nyomatékosan rámutat arra: számos esetben a? ember sokoldalúbban és na gyobb sikerrel képes tevékenykedni. mint az automatikus berendezések, bárm: lyen tökéletesek is legyenek ezek. MeFna Merrceri Párizsban PÁRIZS (MTI): Roland Leroy, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára és Robert Ballanger, a kommuni's- ' ta képviselőcsoport elnöke a nemzetgyűlés épületében £o-: gadta a Párizsban tartózkodó Melina Mercourit. a neves görög filmszíncsznőt. aki a katonai diktatúra elleni propaganda-körúton /an Európában. Melina Mercouri megköszönte azokat az akciókat. amelyeket a Francia Kommunista Párt szervez más demokratikus szervezetekkel együtt, a görög demokratikus mozgalom megsegítésére. 25 ezer csrab menekült el Hrbiübe JERUZSÁLEM: Az izraeli katonai szóvivő szerint a Jordán völgyében csütörtökön lezajlott tüzérségi párbajban két izraeli katona sebesült meg, s pénteken az egyik sebesült belehalt sérüléseibe. A legutóbbi izraeli táma- dásoik a Reuter ammani jelentése szerint arra kényszerítették 25 OOO embert, köztük ötezer Palesztinái menekültet. hogy a Jordán yöi-... gyének északi részéből elmeneküljenek a közeli városokba, Jordánia, Irbid kóir-' mányzóságába. A menekültek zöme sátor nélkül, igen sok ■ viszontagság között él. A kormányzóságba ezideig 93 000 ember települt át az állandóan zaklatott izraeli—Jordániái fegyverszüneti vonal közeléből. ftgrí leveleink nyomában Portya a varos szélén Tavasz van. A háziasszonyok takarítanak, ássák a kerteket, rendbe rakják az udvart, esténként messze viszi a szél az égő gaz csípős füstjét. Bontogatják rügyeiket a népkeni sétány fái és napok óta szorgalmas asszonyok dolgoznak az utcák virágos kertjeiben. A Népkert betonját locsolóautó próbálta tisztára mosni. Mintha az egész város nagytakarítása kezdődött volna. A háziasszonyok számára tanácsokat szoktak adni a nagytakarításhoz, mi olvasóink, levelezőink észrevételeit közöljük. Száll a korom... József Attila örökszép versének egyik sorát elkeseredetten s nem is egészen pontosan idézik hetek óta az al- magyar-dombi családi házas tulajdonosai. Télen is sok volt a panasz, de amióta kisütött a nap, nyitnák az ajtót, ablakot, megsokszorozódott. Ebben az utcában — le egészen a Gólya utcai lakótelepig — a nyitott ablakon ? Mmüm 1868. április 13., szombat Külpolitikai kislexikon A genfi egyezmények A vietnami kérdés rendezésével kapcsolatban rendszeresen hivatkozás történik a genfi egyezményekre. Vizsgáljuk meg a genfi értekezlet létrejöttének körülményeit és az egyezmények főbb határozatait. A genfi értekezlet az 1954. február 18-án zárult berlini négyhatalmi külügyminiszteri értekezlet határozata alapján ült össze 1954. április 26-a és július 21-e között a koreai, valamint az indokínai kérdés rendezésére. Az öt nagyhatalom . (Franciaország. Kínai Népköztársaság. Nagy- Britannia. Szovjetunió, USA) külügyminiszterein kívül az indokínai kérdés vitájában a VDK, Dél-Vietnam, Laosz és Kambodzsa külügyminiszterei vettek részt. A kérdés tárgyalása május 8-án, Dien- Bien Phu elestét követő napon kezdődött meg, és — főleg az amerikaiak mesterkedései miatt — több héten át folyt. Június közepén megbukott a francia kormány és B dault helyét a külügyminiszteri tisztséget betöltő új miniszterelnök, Mendee- France foglalta el a genfi tárgyalásokon. A szemben álló felek július 20-án aláírták az egyezményeket a hadműveletek megszüntetéséről, a következő napon pedig zárónyilatkozatot adtak ki. A Vietnamra vonatkozó egyezmény hat fejezetből és 47 pontból áll. A zárónyilat- kozatban a hatalmak üdvözölték a háború beszüneté- sét Indokína államaiban, és tudomásul vették az erre vonatkozó egyezményeket. Elismerték Vietnam, Laosz és Kambodzsa függetlenségét és szuverenitását. Kötelezték magukat, hogy az említett országok egységét és területi épségét tiszteletben tartják, tartózkodnak a bel ügyekbe való mindennemű beavatkozástól. Megtiltották a fegyverek és lőszerek, külföldi csapatok és katonai személyek szállítását, illetve elhelyezést idegen katonai támaszpontok létesítését a három állam területén. Vietnam területén az ellenségeskedések 'beszüntetése után a 17. szélesséri foktól valanr- vel délre ideiglenes demarkációs vonalat létesítettek, amelv azonban — a zárónv5- latkozaf szerint — semmi- kón-rvort -em t-kízttiofő noű- tikai. vpftv terüleM határnak. A nyilatkozat leszögezd, hogy a politikai kérdések rendezésére ■ Vietnamban 1956 júliusában általános szabad és titkos választást kell tartani. A záxónyilatkozafot. az amerikaiak kivételével, az értekezlet valamennyi részvevője aláírta. John Foster Dulles, amerikai külügyminiszter az értekezlet befejezése előtt elhagyta Genfet. helyettese. Bedell-Smith pedig a záróokmány ünnepélyét aláírásakor kijelentette „Kormányomnak nincs módjában aláírni az elénk terjesztett nyilatkozatokat. Az Egyesült Államok kormánya tudomásul veszi, de nem csatlakozik az értekezlet elé terjesztett nyilatkozathoz.” Washington tehát tudomásul vette, de nem csatlakozó" az egyezmény aláírásához mert már készen volt a terve hogy legalább a déli országrészben átvegye a franci’ gyarmattartók szeretőét. Meg akadályozta az 1956. évi s-- bad választások meg artás ' az ország egyesítését, sajá bábjait ültette a saigoni kor mányfői székbe, s ez vezp tett végül is a vietnami háború kirobbanásához. S». nem a játszi tavaszi szellő szökik be, hanem a korom, fii. lér nagyságú szemcsékben. A télen átadott főiskolai leánykollégium magasba nyúló kéményei ontják a sűrű füstöt, kormot. Nem lehet ablakot nvitni, nem lehet ruhát teregetni. Szűrőberendezés kellene a kéményre, állítólag fel is szerelték, de azután kivágták a hálót. így lett a város egyik legszebb épülete a környék lakói örök bosszúságának forrása. Az ezeregyedik ... cikk íródik a Bródy utcáról. A belváros szívében van, de rendbe hozásáról, gaztelepeinek kiirtásáról még nem gondoskodott senki. A lépcsők tovább kopnak, bokatöréssel fenyegetve az erre járókat, már szinte gondolni sem merünk arra, mi lesz, ha az építkezés miatt lezárt Foglár utcáról ide terelődik maid a gyalogosforgalom. Abban is reménykedünk, hogy az ide látogató bel- és külföldi vendégek közül nem lesznek sokan kíváncsiak Bródy Sándor szülőházéra, Sáros az utcátok... Énekelhetné sok fiú naponta, amikor hazakíseri a peremkerületek utcáiban lakó kislányt. A Makiári és: Kertész utcát összekötő sikátorok, s Kanada lakóinak évek óta sok bosszúságot okoz a járdák hiánya. Panaszkodnak mindenütt, S kérdik, a város szépítésére költött százezrekből miért nem jut valami a város szélére, ahol bokáig ér a sár vagy a por, az időjárástól függően. A kanadai temető például egy kiadós eső után szinte megközelíthetetlen. A Fadrusz utca lakói már tanácsülésen is szóvá tették a tűrhetetlen állapotokat. Ez az utca 40 éve épült, de vízvezetéke még nincs. Miért maradnak mindig mostohák? Miért nem jut legalább néhány teherkocsi salak a jár- da páfiácá-ro*> Ha ők a korszerűsítés hiánya miatt panaszkodnak, a város másik végén, a Darvas és a Vécsey utcákban a kor. szerűsítés volt a panaszok forrása. Három esztendővel ezelőtt bővitették a világítást, s ezen a címen elvitték a villanyoszlopokat. Mintegy 200 méteres szakaszon, közvetlen az útkanyarban, vaksötét van. Veszélyes a közlekedés, mert a sötétséget kihasználva itt adnak találkozót egymásnak a huligánpa- lánták. Ráadásul a világítás hiányát kihasználva néhá- nyan szeméttárolónak nézik ezt az útszakaszt, ide Hordják a szemetet, a várban megforduló idegenek gyönyörködtetésére. Keskeny a híd, nincsen karfa... azaz, hogy híd sincsen már évek óta a Mária utca végén, csak roncsok. Egy körülbelül 20 centi széles gerenda, amin reggelenként gyerek ;k egyensúlyoznak keresztül, így rövidítve az utat az iskoláig. Félő, hogy most, amikor a tavaszi napsugár kicsalja a gyerekeket a patakpartra. számtalan bravúros átkelés kísérleti helye lesz a hídroncs, aminek lebontását már az elmúlt évben is ígérte a városi tanács énítési osríálva. De a szó előállt, a hídroncs maradt, a környéken lakó szülők állandó nyugtalanságára. És szólhatnánk még a Könyök utcát átszelő 40 centis áikokról, amelyeken a mentőautó is elakadt, egy szülő asszonyt szállítva, a patakparti szeméttelepről, s arról, hogy két ócska nyírfaseprő vajmi keveset ér a modern buszmegállónál kanyargó por eltakarításához. Csupán néhány dologról írtunk. Tudjuk, hogy a város szépítésére, fejlesztésére sok ezer forintot költenek évenként. s a város belterülete, lakótelepei méltóak is Eger hírnevéhez. De nem lehet sző néTkm pin-erni a kisebb panaszok mellett, hiszen sokszor minimális költségekkel orvosolhatók lehetnének. Most van az általános nagy- takarítás ideje, talán éppé* idejében szóltunk. — d