Heves Megyei Népújság, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-13 / 87. szám

világ pholetá p ’ •' wrrestJMETian Ma borii és béke ★ A bosszú hálójában ■A­Nagyüzem a labdarúgópályákon ★ Parádi portyázás ★ •felek a Holdról UfesMECifelgageg iiäBqgggsagerte: Washington továbbra Is halogatja a tárgyalások megkezdését Johnson mégis Honoluluba utazik — A gerillák lecsaptak a 9,Teljes győzelem99 akció egyik egységére WASHINGTON (MTI): Amerikai sajtókörök sze­rint az Egyesült Államok magatartása a VDK-val foly­tatandó előzetes tárgyalások színhelye körül annak a hu­zavonának megnyilvánulása, amely a kormányon belül mutatkozik a tulajdonképpe­ni célokat illetően. Több megfigyelő utal arra: Wa­shington tulajdonképpen nem tudja, hogy mit akar és miként oldja meg a vietnami kérdést és Johns«* ajéalatef főkén# • lázongó amerikai köz­vélemény megnyugtatá­sára szolgálnak. McCarthy szenátor, aki a vietnami béke programjával akar indulni az elnökjelölt­ségért, leszögezte: a huzavo­na erős kétségeket támaszt a kormány állítólagos jó szán­dékával szemben, hiszen Johnson elnök annak idején többször is kijelentette, hogy „kész bármikor és bárhova elmenni tárgyalásokra” a bé­ke érdekében. Az a tény, hogy Washington immár a második javasolt várost uta­sítja vissza, ennek ellenke­zőjét mutatja — állapította meg McCarthy. Hasonló következtetésekre jutnak a politikai megfigye­lők a legújabb katonai intéz­kedésekből is. A Pentagon, mint azt Clifford hadügymi­niszter bejelentette, újabb 24 500 tartalékost mozgósít, s amerikai részről növel­ték a légi háború inten­zitását a VDK nagy ki­terjedésű területei ellen. Hivatalos helyen a leghatá­rozottabban cáfolják, hogy bármiféle változás lenne az USA katonai koncepcióiban, a saigoni parancsnokságban végrehajtott személycserék kapcsán. Clifford nyilatkozatát egyébként számos megfigyelő úgy értékeli, hogy az Egye­sült Államok mindenféle tár­gyalás fejében továbbra is „megfelelő ellenintézkedése­ket” követel a VDK-tól. „Csúdrebortl” Ausztriában BÉCS (MTI): AusziriábcJi tavaly 900 vál lalat kényszerült kiegyezésre hitelezőivel, vagy ment csőd be. Ez a legmagasabb szám a háború óta — írja a bécsi s2,0 cialista Arbeiter-Zeitung. A csődökkel összesen egymil liárd schilling értékű kár él­te a gazdaságot. Különösen sok a csőd az építő-, a textil- és a fém­iparban. Az utóbbi néhány évben át­csapott a gazdasági pang;'.: az idegenforgalomra is. első sorban Tirolban. A turisták számának csökkenésével nem egy szállodát és panziót — elsősorban új, kölcsönből épi. tett házakat — kellett mái bezárni. WASHINGTON (MTT): Johnson elnök a jövő hé­ten mégis Honoluluba utazik, hogy találkozzék Pák Csöng Hl, dél-koreai elnökkel. Johnson a találkozót eredeti­leg a múlt hétre tervezte, azonban honolului utazását kénytelen volt elhalasztani a Martin Luther King meggyil­kolását követő gettei áradá­sok, zavargások miatt. Amerikai részről újabb biztosítékot kívánnak adni .* szöuli rezsimnek arra, hogy as Egyesüli Államok, késs „megvédeni” Dél« Koreát, annak a támogatásnak) tejé­ben, amelyet a diktatúra csa ­patai nyújtanak az Egyesülj Államok vietnami háborúi hoz. A Pueblo kémhajó elfv.»- gatását követően Washingtc j. és Szöul viszonyában biz »- nyos feszültség mutatkoz. • mert Pák Csöng Hi azt t t vetelte, hogy az Egyesült a| lamok „ne hozzon öná t döntéseket Szöul nvegkércjL- zése nélkül”. Az amerikai erők a geril­lák makacs ellenállása miatr. nehezen tudnak előre nyomulni a Saigont 'körülve vő 11 tartományban. A ge­rillák tüzérsége lecsapott a „Teljes győ­zelem” elnevezésű akció­ban részt vevő egyik ame­rikai menetoszlopra. A B—52-es amerikai stra téglái bombavetők bomb? néhány nap óta Dak) To tér­ségében pusztítanak. Tüntetések az NSZK-ban BERLIN (MTI): Ujjlenyomatok segítségé­vel sikerült megállapítani Ru­di Dutschke merénylőjének személyazonosságát Egy 23 éves. Joeef Bachmean nevű személyről van szó, akinek a rendőrség megállapításai sze­rint jelenleg nincs Berlinben lakása és ott soha nem volt bejelentve. A nyomozást egyelőre még gátolja, hogy a merénylőt, aki mint ismere­tes, szintén megsérült, ami­kor a rendőrség üldözőbe vette, még nem tudták kihallgatni. ★ A Német Szövetségi Köz ’ társaság számos nagyvárosá­ra átterjedt a tiltakozó tün­tetések hulláma, amelyet a Rudi Dutschke ellen elköve­tett merénylet robbantott ki. Megkeződött az aldarmastoni békemenet Collins kanonok a menet élén LONDON (MTI): Pénteken déli egy órakor ragyogó napfényes időben indult el a berkshire-i (Ang­lia) Aldarmaston atomkutató telepétől körülbelü két-három ezer tüntető, s ezzel megkezdődött a négy év éta először megrendezett békémének 24 éra a külpolitikában A VILÁGSAJTÓ SÚLYOS szemrehányásokkal illeti az Egyesült Államok kormányát, amiért — most már egyre átlátszóbbsn — minden lehetőséget megragad, hogy lehe­tetlenné tegye, vagy legalább is elodázza a VDK-val va­ló előzetes tanácskozások megkezdését. Mint ismeretes, a VDK először a semleges Kambodzsa fővárosát, Phnom Penh-t, majd Varsót javasolta a tárgyalások színhelyéül. Az Egyesült Államok mindkét javaslatot elutasította. Szerte a világon, még az Egyesült Államokkal szövet­séges országok politikai köreiben is ismételten emlékez­tetnek Johnson ama többször is hangoztatott kijelenté­sére, hogy „bárhol, bármikor” hajlandó tárgyalni. _ Az amerikai fővárosban a kormány húza-vonáján kívül nagy visszatetszést keltett a Dél-Vietoamban megindított nagyszabású hadműveleteikről szóló hír, valamint az újabb 25 ezer tartalékos behívásáról kiadott rendelet. Fulbright szenátor, a szenátus külügyi bizottságának el­nöke keserűen jelentette ki: „Az új támadás semmikép­pen sem vág egybe azzal a hivatalos álláspontunkkal, hogy a háború deeszkalációja érdekében tárgyalásokra törekszünk”. A Vietnami Dolgozók Pártja Hanoiban megjelenő központi napilapja, a Hhan Dán jogosan álla­pítja meg pénteki cikkében: „Az amerikai kormány magatartása azt bizonyítja, hogy cselekedeted nincsenek összhangban szavaival.” ŰJ FEJLEMÉNY, hogy Ada Malik, indonéz külügy­miniszter hivatalosan bejelentette: kormánya hajlandó Djakartában megszervezni a VDK és az Egyesült Államok közötti előzetes tárgyalásokat. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint az indonéz külügyminiszter előzetesen mind észak-vietnami rrind amerikai diplomatákkal tár­gyalást folytatott. A javaslatiról eddig egyik fél sem nyi­latkozott. Figyelmet érdemel még az a körülmény, hogy U Thant, ENSZ-fő-titkár pénteken Párizsban tanácskozott Mai Van Boval, a VDK franciaországi főmegbízottjával. Mint ismeretes. Mai Van Bo a VDK legmagasabb rangú diplomáciai képviselője a nyugati országokban. A JORDÁN FOLYÓ MENTÉN legutóbb lezajlott tüz- párbaj óta semmit san enyhült a feszültség a Közel-Kelet e térségében. Jordánia hivatalosan panaszt tett a Biz­tonsági Tanácsnál, továbbá bejelentette, hogy újabb 25 ezer embert kellett az ország más részébe telepíteni az állandó izraeli fenyegetés és mind gyakrabban megújuló ágyútűz miatt. E fenyegetsz körzetből kitelepítettek szá­ma ezzel megközelíti a 100 ezret. Szíria attól tart hogy Izrael a szíriai-izraeli tűzszüneti vonal mentén is provokációkba kezd. Erre utal a hír, hogy Damaszkuszi védelmi erődítményekkel erősítik meg, s hogy a védelmi előkészületekben a polgári lakos­ság tízezrével vesz részt Száz rendőr veszi körül a menetelőket, akiknek táb­láin ilyen jelszavak állnak: „Békét Vietnamnak!" „Ang­lia lépjen ki a NATO-ból!’ „Szüntessék meg a Poláris- flottát!” A ménért élén halad Collins kanonok, ott van Anne Kerr. Ronald Atkins és több más munkáspárti képviselő. Sok felvonuló Martin Luther King em­lékét hirdető feliratot tart magasba, itt-ott feltűnik a Dél-vietna­mi Nemzeti Felszabadítás' Front aranycsillagos piros­kék lobogója. Dick Nettlerton, a Nukleá­ris Leszerelési Mozgalom (CND) főtitkára arra számít hogy húsvét hétfőn, amikor a menet a londoni Trafalga: térre ér. legalább 15 ezerr emelkedik a részvevők szá­ma. I feltartóztatott szovjet tankhajó megérkezett Vlagyivosztokba A Komszomolec Ukrajini nevű szovjet tankhajó, ame­lyet a kínai hatóságok tör­vénytelenül. provokatív cél­lal fed tartóztattak Wamba ki­kötőjében. megérkezett Vla­gyivosztokba. A hajó megérkezése alkal­mából rendezett sajtókonfe­rencián Hja Koszjakov, a ha­jó kapitánya kijelentette. hajója üzemanyagot szál­lított a VDK számára és március 27-én tartoztat­ták fel. Öt magát a kínai hatóságok a kikötő határőr termébe zárták, több ízben megfenye­gették és megtagadták aao# törvényes követelésének tel­jesítését. hogy érintkezésbe lépjen a szovjet nagykövet­séggel. Koszjakov kapitány és c hajó legénységének más tag­jai elmondották, hogy a provokációban regulá­ris felfegyverzett csapat­egységek Is részt vettek. A hajó ötödik alkalommal szállított üzemanyagot Viet­nam számára, s minden egyes alkalommal provokatív cse­lekményeknek volt kitéve. Érdekes újítást vezettek be a verpeléti Dózsa Termelő­szövetkezetben. Két traktorral egyszerre öt munkaműveletet végeznek el a 250 holdas kukoricatábla talajelőkészítésénél. Az első gép a talajfertőtlenítő szer kiporozását és a műtrá­gya szórását végzi, míg a másodikkal a tárcsázást, a boro- nálást és a gyomirtó szer kipermetezését végzik el. Képilii- kön feltöltik a gyomirtó szert a tartályba. A jó termés egyik alapfeltétele az alapos talajelőkészítés. A 250 holdas táblába^? melybe négy fajta kukoricát vetettek, 30 mázsás holdankén'ti átlagot vár a szövetkezei Képünkön indulás előtt a talaj fertőtlenítő és műtrágyaszóró gép. (foto: Kiss Béla)

Next

/
Thumbnails
Contents