Heves Megyei Népújság, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-04 / 80. szám

Híd a levegőben A riadó Egy riadó végrehajtása fok­mérője az illető egység harc- készültségének. Gyorsan kell mindent csinálni, pánik nél­kül. szervezetten, pontosan. A tartalékosok egyszer már bizonyítottak: a behív ópa­parancs kézhezvétele után néhány óra múlva már bevo­nultak. Ez azonban csak a kezdet. De mire a folytatás­ra sor került, egv-két nap alatt úgy megtanultak min­dent. hogy amikor megszó­lalt a sziréna az előírt rend­ben hagyták el a gépkocsit, a páncélozott szállítójárművek, a motorosok, és a „GAZ”-ok a laktanyát. Este volt ekkor, nyolc óra. Tompított fény­nyel világítottak a fényszó­rók, zúgtak a motorok, s egymás után fordultak az út­ra a járművek. Furcsa érzés voftt lát­ni ezt a hatalmas menetosz­lopot. ahogy sebesen haladt az éjszakában kijelölt ; célja felé. A forgalomirányítók, óv­ták az útját, rendőrök és ci­vil segítők vigyáztak a biz­tonságos forgalomra; úgy né­zett ki. mintha mindenki ösz- szefogott volna a harcba in­dulók segítségére. A falvak­ban mindenütt emberek áll­tak a kapukban, a járdákon, integettek. Ilyenkor integetni kell. S természetesen a ka­tona ilyenkor énekel. Fárasz­tó volt az út, de sikerült vég­rehajtani a parancsot; haj­nalban már — sok-sok kilo­méterre az indulás helyétől — tábort vertek az erdőben. (Pihenni kellett, mert bár­mikor jöhet az új parancs, s Megvallom ószintén, hogy szemtől szembe most kerül­tem először mozgó harcko­csival. Félelmetes mérete és ereje lenyűgözött. Nem volt előtte akadály. Játszi köny- nyedséggel robogott a nehéz terepen. Csak egy esetben torpant meg a hosszú sor ele­jén, amikor egy magas falú csatorna széléhez érkezett. Kitérni nem lehetett, ezért nagy részvéttel figyelni kezd­tem a tanácskozó harckocsi­vezetőket. Csak néhány per­cig. mert a sor elejére nyo­mult egy furcsa jármű. A partoldalról átnyújtott egy vasszerkezetet, amelyen egymás után keltek át a pán­célosok. A híd pedig ismét a levegőbe emelkedett, de már a túlsó parton. És nem ma­radt a hosszú sorban roha­mozó harckocsik után csak lassan szálló por. „Vigyétek magatokká! ezt a kis csomagot.. Éjszaka csöngetett a pos­tás több ezer lakásba a be­hívóparanccsal. A több eset felébresztett és behívott tar­talékos között mi hárman is ott voltunk. Félálomban nehéz beleugszani a mundér­ba, de a be aív óparancs ha­tására az annak idején bő­ven gyakorolt katonai öltöz­ködés szabályai felrémlet- tek... Bevonultunk. fcí ide, ki oda, különböző posztokra, részt vettunk nagy menete­lésekben és kis pihenések­ben, sátrakban aludtunk, Vagy az éjszakában a kije­lölt célja felé robogó gép­kocsin, alkalomadtán a puszta földön — de jó fek­hely is ez néha! —. aztán támadtunk... Leszereléskor észrevettük, hogy mit sem változott az élet; megmoz­dult a toll — az emlékek frissen lubickoltak a tintá­ban —- papírra kívánlcoztak. Élményeink javát ime most csokorba kötve átadjuk ol­vasóinknak, amelyek szá­mukra élők maradnak, a — következő behívóparancsig... cÁ IlLLZat tl'Ükk A bevonulás első reggelén parancsot kaptam, hogy jár­jam végig az alegységeket, ér­deklődjem, nincs-e olyan be­vonult, akit egészségi, családi, vagy más jogos, elfogadható probléma miatt esetleg le kell szerelni. Hét perc alatt harminckét név sorakozott a papíromon, egy negyedóra múlva már ötvennél is több. A panaszokat továbbítottam a parancsnoknak, majd nem­sokára sor került a kihallga­tásra, „civilül" a f>anaszosok meghallgatására is... Negyvenhét év körüli, erős termetű szakaszvezető előtt állt meg az őrnagy: — önnek mi a panasza? — őrnagy elvtárs, jelen­tem, nyolc évvel ezelőtt hu­zatot kapott a nyakcsigolyám, s azt mondta az orvos, hogy az életemmel játszom, ha a volán mellé ülök, mert a ko­csiban ismét huzatot kapha­tok. — Van orvosi papírja? — Jelentem van, csak ott­hon hagytam. Az őrnagy megsimogatja a panaszos nyakát, erősen a szemébe néz: — Most mi a foglalkozása? — Jelentem, gépkocsiveze­tő vagyok... Hangos, kollektív nevetés csapott fel a sorok közül... Felejthetetlen élmény, em­lék. Már a „fronton ’’tör­tént. Bekopogtattunk az egyik alacsony, fehérre me­szelt házba. Öszhajú asszony szaladt elénk, karunkba ka­paszkodott, s betessékelt a házba... — Mi hiányzik, mire van szükségetek, fiaim? —- Egy pór kulacsot szeret­nénk megtölteni vízzel. Ha le­hetne? — Hogy kérdezhettek ilyet, persze hogy adok, de előbb egyetek már valamit... Svejkre is szükség van... A harchoz pihent erő ketl, márpedig ez a gyakorlat harc­szerű körülmények között ment végbe. A teljes harc- fcészültséget elrendelő pa­rancs még nem érkezett meg, de az egyik egység katonái már minden előkészületet megtettek. Indulásig azt az utasítást kapták, hogy pihen­jenek. Ilyen parancs is van a hadseregben! A „szieszta” azonban nem tartott solcáig. Az indulás izgalma a kocsik­hoz hajtotta a katonákat. Be­szélgettek, rendezgettek. Töb­ben a kantinos teherkocsival kacérkodtak, persze ered­ménytelenül. A sör is. a pá­linka is „háborús készlet” csak odaltint szabad, a pihe­nőben kiszolgálni... Kis cso­port beszélgetett a vonzó ko­csi mellett. Emelkedett han­gulatban ugyanis néhány haj­dani iskolatársat hozott ösz- szs a nagygyakorlat. De nem sokáig örühettek egymás­nak, mert .......... RIADÖÜ Mi ntha akna csapot volna le, úgy ■;szóródott a társaság. Ki-lci ugrott a kocsijára. Egyikük még visszakiáltott a barátjának; — Karesz! A gyakorlat után fél hatkor találkozunk!! Ha tíz percet késnék, várj meg! Megnyugtató ez a kiáltás; a katona felkészültsége a harcra alapos volt. Még a Svejket is elolvasta!... Bökkenő Amikor a tartalékos harc­kocsivezetők között szétosz­tották a járműveket és a pa­rancsnoka k kiadták az indu­lási parancsot; egy közülük helyben maradt. — Parancsnok elvtárs, baj van... szólt a vezető — Nem férek el a fülkében. A parancsnok mosolyogva, állapította meg a szomorú valóságot; katonája legalább tizenöt kilóval terebélyese­dett. — Sajnos, nincs megoldás, nagyobb harckocsim nincs... Mi újság, pajtás? »Srácok, mutassuk meg, hogy kik vagyunk.. Az egyik egység párt- és KlSZ-tagjai elhatározták, hogy versenyre hívják ki a többieket. Felhívást szerkesz­tettek. amelyben elmondták a verseny célját, feladatait és konkrét témákat javasoltak az egyéni és a közös vállalá­sok megtételéhez. Minden túlzás nélkül: percek alatt téma lett a verseny. Az alegységek párt- és KISZ- tagiai megbeszéléseket tar­tottak. és értékesebbnél érté- kpsohb vállalásokkal Figyelő- ál lás hau A gyorsaság, a pontosság és a fegyelmezettség mel­lett a legismertebb foga­lom a katonai nyelven: az éberség. Egyszerűbb nyelven: ha szolgála' an van a katona, alaposan tartsa nyitva a szemét, Vi- gyelőállásban például elé , - ! gé fárasztó a szolga í. ne > egy esetleges háborúban | egyetlen katonán az alegy- , ség sorsa is múlik' koztak a gyakorlat sikeres megvalósítását elősegítő ver­senyhez. Az egyik megbeszélésre éppen akkor nyitottunk be, amikor egy . bajuszos, oéter- vásári tartalékos tizedes — civilben brigádvezető — kért szót: — Srácok, mutassuk, meg. hogy kik vagyunk. Ha már itt vagyunk, kövessünk el mindent, hogy jól sikerüljön ez a gyakorlat, hogy erőben, egészségben. valamennyien visszatérjünk majd. Higgyé­tek el. ha összefogunk, vala­mennyiünknek könnyebb lesz... Nyugodtan kijelenthetjük: a tartalékosok lelkesedése a hívatásos tiszteket, katoná­kat is meglepte. Többen szó­vá is tették közülük a kelle­mes. ió érzést. A bizakodó, a bátorító szavak korántsem csak a versenynek, hanem az egész gyakorlatnak szóltak. Szöveg: Koós József t. alhadnagy Kátai Gábor t. alhadnagy Foto: Pilisy Elemér t. szakaszvezető Hiába tiltakoztunk, fehér abrosz, utána szalonna, kol­bász, só, kenyér került az asztalra... Csak pár percig időzhet­tünk. Megköszöntük a jó fa­latokat. a kedvességet, a vi­zet s indulni akartunk i,. — Maradjatok még egy ki­csit. fiaim. Vigyétek magatok­kal ezt a kis csomagot. Már csak nem engedlek el benne­teket üres kézzel.., A fehér abroszba kötött csomagot nem vittük el. Csak kibontottuk: A fehér porcelán tányéron három kilónál is több sza­lonna. négy szál kolbász és egy kerek cipó volt. {. — Só, vagy paprilca...? — valami még hiányzik a leves­ből. »Megtámadtak" a civilek Néhányon élőbb érkez­tünk vissza, mint a többiek. A laktanya előtt álló felesé­gek. édesanyák szinte meg­támadtak bennünket. Egy hajlott hátú. fekete kendős egercsehi asszonyka a fia után érdeklődött... — Kedveseim, nem látták a fiamat? Szép. magas fiú. — Nem láttuk, nénike. de nemsokára ő is itt lesz. — Azt mondják. sokan meghaltak, többen ottmarad­tak? — Nem halt meg senki, s mindenki visszajön — nyug­tattuk. A díszszemle után ismét találkoztunk az idős asszony­kával. örömkönnyek csillog­tak a szemében, kezével bol­dogan ölelte magához szép. magas fiát.. i > vVWWSA/WVAAAAA^AVNAAAAAAAAAA/NAAAAAAAAAAAA/WVSAAAA/WíWVVWv* „HÁBORÚ59 éS BÉKE...j A fák lombjai eltakarták harci járműveinket az „el­lenség” kémkedő tekintetei elől. Az egység felkészült a „harchoz”. Vezényszóra vár­va teltek az izgalmas per­cek, amikor honnan, hon­nan nem, ott, ahol acélko­losszusaink az imént mély nyomokat préseltek a ho­mokra, babakocsi és egy fia­tal asszonyka nyomakodott elő. A kismama kedves ter­hével csak nehézkesen ha­ladt a mostoha erdei úton, közben tudomást sem véve „harci készülődésünkről”. Nos, támadás ide, táma­dás oda, néhányan a közel­ben álló katonák közül se­gítségére siettünk, s a ta­nyasi apróság kocsistól a magasba, kemény karjaink­ba került és így tette meg az utat a körzeti orvos há­záig. ahol védőoltásért kel­lett megjelennie. A „fegyelmi vétségért’ egyik parancsnokunk sem ráncolta homlokát...

Next

/
Thumbnails
Contents