Heves Megyei Népújság, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-04 / 80. szám
A modern zene- Bartók ntän a is gyakran tapasztaljuk, hogy Bartók Béla művészetét sokan a zeneművészet legújabb irányzatának tartják, s mint ilyenről vitatkoznak. foglalnak állást mellette vagy ellene. Pedig el keil gondolkoznunk azon, vajon mennyire Jogosult ez a szemlélet. Halála óta már több mint 22 év telt eL Bach halála után ugyanennyivel a zenei világ már ismerte Mozart nevét, Mozart halála után negyed századdal pedig Beethoven már művészete csúcsán állott A világ zenei kultúrájában Bartókot egyre inkább a klasszikus szerzők sorában tartják számon. És ez így is van rendjén. Akik művészetéhez közel kerültek, azok ma már nem — és minél inkább múlnak az évek, annál kevésbé — a forradalmi újítót becsülik műveiben, mint inkább a zseniális összegező t. Akik sokszor hallották alkotásait, felismerik bennük nemcsak az út keresésének izgalmát hanem az út megtalálásának örömét isi De Bartók éta a világ zeneművészetében sok olyan új irányzat is kifejlődött, amely a zened nyelv megújítása szempontjából már későbbi, újabb fejlődési fokot képviseL így például a szerialisták és punktua- listák egy korábbi (Bartókkal egyidős) zenei irányzat a Schönberg-féle dodekafó- aía szigorú elveit fejlesztik tovább egy új kompozíciós technika kidolgozásáig. A dodekafónia („tizenkéfhan- gúság”) a hagyományos ^banális”, dúr-moll rendszerekkel való radikális szakítást tűzte ki céljául, s ennek érdekében nemcsak egyenlővé tette a skála mind a 12 felhangját de azt is megkövetelte, hogy a zenei téma mind a 12 hangot tartalmazza. de csak egyetlen egyszer. A mű aztán a ’2 hangú sorok („szériák”) különböző elvek szerint összeállított változataiból áll. A Bzerializmus ugyanezt az elgondolást terjeszti ki a ritmus, a hangszín és a zene más területére, — most már nemcsak a hangnak nem szabad ismétlődnie a soron belül, hanem minden egyes hangnak más hangszeren, más hangszerösszeállításban kell megszólalnia, s különböző hosszúnak kell lennie. Ebből a szempontból aa aleatorikának nevezett irányzat éppen ellentéte a szerializmusnak. Nevét a kockáról (alea) kapta, mert hívei szerint a zeneművet csak annyira szabad megkomponálni, mintha egyes részeit egy kocka oldalaira írnánk, s a véletlen döntené él, hogy mikor melyik következik. A szerializmus kötöttségeivel szemben tehát az aleatorika nagy szerepet juttat a véletlennek, a pillanatnyi ihletnek, a szabad variációnak és improvizációnak, — néha olyan mértékben, ami már az alkotás egységét is szétrombolja. Megint más elvet követ az úgynevezett stochaszti- kus zene. Ez a legújabban keletkezett irányzat voltaképpen mindkét megoldást egyesíteni akarja, híve a variációnak, de a valószínűség elvei alapján vezeti le őket a témából. Követői bonyolult matematikai számítások segítségével választják ki a legmegfelelőbb megoldásokat. A spekulatív elem tehát, ha lehet, még erőteljesebb, de ezúttal kifejezetten azzal a céllal, hogy a zenei hatás közvet* lenségét biztosítani tehessen. Vannak aztán olyan új Irányzatok is, amelyeket a hagyományos értelemben zenének is alig lehet nevezni: úgy viszony lanak az eddigi zenéhez, mint ahogy a film a színjátékhoz. Ilyen mindenekelőtt az elektronikus zene, amelynek hívei már nem is hagyományos hangszerekre, hanem elektronikus zenei berendezésekre „írják” műveiket. Az elektronikus zene szabadon használ eddig ismeretlen hangközöket, harmóniákat, hangszíneket. Fejlődése még a kezdet kezdetén tart. eszközei még korántsem kiforrottak, de néhány sikeres filmzene, vagy színpadi kísérő zene már megmutatta az irány- i zat lehetőségeit Talán kevesebb sikerrel kecsc ot az J úgynevezett konkrét zene, [ amelynek jegyében már I minden hagyományos zenei formát megtagadnak, s a való étet zajainak és hangjainak magnetofonszalagra felvett elemeiből állítják össze a kompozíciókat — ez autótülköléstől a libagágo- gásdg és természetesen a különféleképpen preparált, gyorsított, lassított, vissz- hangosított emberi hangig. Hang Elmert, az új zenei irányzatok egyik legismertebb képviselője szerint az 50-es években új korszak köszöntött be a zeneművészet történetébem amennyiben az itt jelzett — és részben még más — zenei irányzatok megizmosodtak. s egyre nagyobb erővel tudják képviselni a kor jellemző törekvéseit Ezek az irányzatok kétségtelenül olyan új eszközökhöz nyúlnak, amiket Bartók Béla még nem hase^ nált. összehasonlítva műveiket. Bartók kétségtelenül „hagyományosabb”-nak tetsző, míg hozzá mérten az új irányzatok nehezebben érthetőnek. „modernebbnek” tűnnek. Milyen következtetéseket vonhatunk le ezekből az új jelenségekből? Semmiképpen sem azt. hogy Bartók „elavult” volna. Erről szó sincsen, az új irányzatok talán felfedeztek új eszközöket, de eddigi ismei-eteink szerint még nem érték el azt a szintet és azt a teljességet, amit Bartók a maga muzsikájával. Ö megelőzte korát, műve talán ma időszerűbb, mint valaha, ösz- szefoglalta az elmúlt korok eredményeit is, és úgy szól a jelennek, hogy további új utakat nyit meg a későbbi utódok számára. Rá kell döbbennünk Magyarországon is arra, hogy ma már a mindenképpen időszerűtlen Bartókot különös. túlzó „ultramodern” zeneszerzőnek tartani, s még időszerűtlenebb őt éppen újításaitól idegenkedve elutasítani. Fel kell ismernünk. hogy helye és szerepe szerint, a XX. század klasszikusa. Kétségtelen, hogy ez a felfogás sokak számára az eddigi viselkedés némi átértékelésével jár. de a világ zeneművészetének haladásával előállott új helyzet előbb-utóbb a magyar közvéleményben is tükröződik majd. szre kell vennünk: a zene Bartók halála óta is tovább lépett, meg kell tanulnunk, hogy ez nem szüntette meg. csak éppen új színbe állította a nagy magyar zeneszerző művészetének korszakalkotó jelentősé- gét. Vitányi Iván Jankovich ferenet Áprilisi ébresztő Ébressz föl engem, Aprffls, fényes szellőkkel rázz, repíts szerte világgá — messze, hol kigyullad újra a Bokor. ...Mert Magvető, kenyérszegő, majd Szántód partjain ülő napravágyó barangoló, majd véres Dunából úszó Tavaszidéző vagyok én, örökszül elő költemény, örökvárd el-nem-múló, álla] öklömön búsuló —> De véget ért a búsulás, mert új Nyájat hajt a Juhász s ahol megy, ott új fény pereg: való szabadság, emberek. Nem híg, fires szó-árláki mitől visszhangra a világ, de hit s jótettel szeretet, való szabadság, embereik. WA^^MAAAAAAAAAAAMAAAAAAAMAAAAAAAAAA/NAAA^AA^AAAA/VSA/W(AAM^WWAWAAMA/WWWWWWWVW)AAAAAAAAAAAAAAAAAAAMAAAAAAAÍ A felhőt, mint színpadi függönyt, elvisszi a hajnali szél. Kinyílik az áprilisi ég. Kosztosom, egy garabonciás galamb, reklamálja a reggelit, veri a terítetten ablakpárkányt. Rohanok a restanciával, elébe tálalom a morzsákat, áztatott kenyeret Megdörren a telefon, Mérges hang robbantja a derűs reggelt — Olvastad? — Mit? — Tudom, hogyan kezdődik nálad a reggel. Leveszed a kilincs mellől az újságot beviszed az ágyba, és amíg az utolsó apróhirdestést is... — Megtörtént. Mit kellett volna olvasnom? Sejtem, mire céloz, de nem szólok. Egyfelől, mert eléggé felbosszantott engem is ez a Mudrony, másfelől, mert hallani akarom más szájából is, hogyan vélekedik az ügyről. — Szóval mégis? — Mondom, nem tudom mit kellett volna olvasnom? A lapot csak átfutottam. — Hát akkor figyelj ide. Mudrony nyilatkozik az ünnepi számban. Nem láttad? — Nem. De majd megnézem. Mit talált fél már megint? — Kapaszkodj meg. Téged) Eltartom magamtól a kagylót, mintha attól tartanék, már televíziós telefonon beszélek, látja az arcomat Tordai, a marósak marósa. Látja, hogy nevetek, olyan tökéletes a szöveg Folytatja: — El fogsz ájulni. Paprikám, hogy miket vakeráit öszsae Mudrony Józsikánk. Én tudom, miket mondott. Hiszen hallottam is úton- útfélen. Bosszantott, nem mondom Most, mikor el is olvastam fel is hergelt. Na mindegy. Csurgassunk a nyakra egy kis hideg vizet és gondoljunk a csíkos ruhára. Hogy ez mi? Talán elmondom majd Tordainak, talán nem. De bömböl a hangja a mikrofonban, meg kell hallgatni. — Szóval azt mondja: ő szervezte meg az állomást, ő szerzett a rostokoló szerelvényhez mozdonyt, hogy be tudjuk vinni a jó népet... Még mindig nem tudod, miért mondom?... Meg. hogy 5 járt egyedül házról házra és szedte össze a házakból a flammozó gyerekeket... és egyáltalán, hogy ő mondta az első évfordulón is az ünnepi dumát... Leeresztettem a karomat. Tordai mérge felkavart Szerettem volna, ha elhallgat De szinte a lábamat villanyoz- ta a hozzáért membrán reszketése. Kisüvöltött a hang: — Ezt nem lehet már lenyelni! Odajövök hozzád! Szólni akartam, ne jöjjön, hagyjuk. Csíkos ruha. Ez a két szó a varázsigém, kimondom, rágondolok, megnyugszom. Csíkos ruha. Jobb, mint az andaxin. Hatásosabb, mint a frenolon. Érzem, nem lehet kitérnem, el kell majd mondanom Tordainak is a varázsige titkát. Csengetés. Nem lehet más, csak ő. Ügy nyomja a csengőgombot mintha a házat is levegőbe akarná vele röppenteni. Nagyon mérges az öreg. Ilyen ember. És mindig a más igazságáért — Ide figyeljen, Papsi! Ha Tordai valakit magázni kezd, akkor már a vérnyomása is fölszaladt. És vörös az arca, mint az érett paradicsom. És nincs már becenév se. Most már így fog szólítani, amíg itt lesz nálam: Kiss kartárs. — Hát szóval, Kiss kartárs... Ki szervezte meg ott az állomást? Nem maga? Ki szerzett kaját, szerszámot? Nem maga. Kiss kartárs? Nem maga volt ott, aki strahancolt, lótott-futott, hogy meglegyen minden? Nagy lélegzetet vett, mint egy énekes, a nagy ária előtt: — Ne add nékem itt, komám, a szerényei ,mert beverem az orrodat. Miért hagyod, hogy ez a Mudrony... Nincs más hátra, be kell dobnom a varázsigémet. A csikós ruhát. — Figyelj ide, te szárnyas angyal... — Kossebet vagyok én szárnyas angyal. De azon mái túl vagyunk, hogy az igazságot behamukáljuk... — Figyelsz? — Figyelek! — Ugye arról tudsz, hogy amikor lebuktam, csak az anyám maradt a lakásomon. Arról is meséltem ne.ied, hogy a házban lakott egy ócska alak, aki azon a bizonyos napon este már karszalaggal és géppisztollyal jött haza. Tudta-e, hogy én be vagyok szervezve, hogy a lakásomon röpcédulák vannak, nem hiszem, de hogy szagolt, szimatolt utánam, azt láttam. Hat hónapig nyomorgattak a sitten, aztán kidobtak a frontra, a büntetővel. Most figyelj ide. Tudom, hogy ez ne- vetséges, amit mondok. De olvastam már hasonlót mások meditációjában is. Tudod, ha hazagondoltam, különösen azután, hogy anyám haláláról is értesültem, a lakásomon a könyveim is fájtak, néha odakívánkoztam a meleg duhyhám alá is, de igazán tudod mi szúrt. Egy sötétszürke csikós ruha, az első, amit mértek után szabtak rám és amit összesen egyszer tudtam csak felvenni... tudod mikor? Amikor Ancsáékhoz mentem, hogy megismerjen a család is. Tordai homlokán meghúzódott a bőr. Hangja tehalkult, kegyaletes lett: — Azok, akiket... — Jól emlékszel. Köszönöm. Azok. akiket ezek hajtottak el. Ezek a Freibildek. Igen, mert így hívták azt az ócska alakot ott a házban. — Ö vitte el? — Személy szerint nem ő. De ők. A testvérek. A dögök. Tordai már teljesen visszakapcsolódott hozzám. — Papsi, ne, ezt ne. Nézz ki. Tavasz. Erről. És a Mudrony. Inkább arról. — Arról tesz szó. Tudod, mikor hazamentem a régi lakásomba, ahová a mama halála után egy húga költözött, egy hétig aludtam. — Én három hétig. — Aztán néztem csak körül, mit is találok meg a holmijaim közül. De erről ne is beszéljünk. Kerestem én azt a Freibild nevű trógert, gondoltam, megkérdezem tőle. mi a véleménye most a dolgokról. Tudod mi történt? Beállít egyik nap ő maga. Rám nyitja az ajtót. Így: „Szabadság, Kiss elvtárs”.És most kapaszkodj meg Arra kér engem, meri tudja, hogy én fejes vagyok az újvilágban, szerezzek neki valami helyet. És cetlit is természetesen. Ugye, megteszi nekem. Kiss elvtárs? — Mire te? — Megteszem, — mondtam neki —, de maga is megtesz előbb valamit. — Ami csak tőlem telik. — Leveszi ezt a ruhát, maga piszok, de tüstént. Felugrott Tordai: — A csíkos ruha volt rajta? — Ügy van. A csíkos ruha. Az én csíkos ruhám. — És levette? — De le ám. Ügy ment él tőlem. Ingre, glóriára vetkőzve. — És? — Nincs és. Ami volt, az itt nem érdekes. A fontos az, hogy levette a ruhát. Az én ünneplőmet. — Gondolod, hogy nem tudta, vagy elfelejtette, hogy ez a ruha a tied volt? — Tudta, de elfelejtette. Ahogy Mudrony is tudja, hogy ■z az ünneplő nem az övé, nem is felejtette el, de hordja. — És te hagyod? — Hadd hordja. Előbb-utóbb majd csak kihízza... aztán meg... nézz ide! Kinyitottam a ruhásszekrényemet. Sorban, akasztón lógtak új ruháim. Nem is egy ünneplő, amit a szürke. dol< gas hétköznapokkal szereztem.
