Heves Megyei Népújság, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-24 / 95. szám
A Termelőszövetkezet *k Országos Tanácsának felhívása Budapestre érkezett Mahmud Riad, az Egyesült drab Köztársaság külügyminisztere a termelőszövetkezetek vezetőihez, tagjaihoz és a területi szövetségekhez BcfejoidMt » TenaKnKnaoMtct Or* #eágas Tanácsának ülése, a tanácsülés megtárgyalta és elfogadta ax TOT munkatervét, valamint az idei költségvetést Az ülésen kiadott felhívást az alábbiakban ismertetjük. A termel ősaövekezetek a IX. kongresszus agrárpolitikai célki tűzéseinek megvalósításához az elmúlt évben újabb jelentős gazdasági eredményekkel járultak hozzá, miközben eredményes munkát végeztek az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésében, az önálló vállalati gazdálkodásra történő felkészülésben. Az új gazdaságirányítási rendszerre történő átállást a termelőszövetkezetek nagy körültekintéssel és aktivitással végzik, s ez a termelőszövetkezetek vonatkozásában is nagyobb zökkenőktől mentesen, alapjában sikeresen történik. Az új irányítási rendszer bevezetésével összefüggő központi intézkedések keretet, lehetőségeket adtak a termelőszövetkezetek számára, most fő feladat a helyi lehetőségek maximális kihasználása, még eredményesebb, önálló gazdálkodás megteremtései. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa őszinte elismerését fejezi ki a termelőszövetkezetek vezetőinek és tagjainak a szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodás fejlesztése terén 1967. évben élért eredményeikért. 1967-ben a szövetkezeti gazdaságok termelési értéke a zárszámadási adatok szerint — folyó áron számítva — 12,6 százalékkal haladta meg az előző évit. A közös vagyon indokolt mértékű gyarapításával egyetemben számottevően. 7,3 százalékkal növekedett a tagok közösből származó jövedelme. A szövetkezeti tagság életkörülményeit jelentősen javította a szövetkezeti tagok beteg- és nyugellátásának a szélesítése is. Az eredmények eléréséhez a szövetkezeti tagság szorgalmas munkája mellett jelentősen hozzájárultak a gazdaságirányítás reformjával összefüggő, a termelő- szövetkezetek önálló vállalati gazdálkodásának megvalósítását biztosító árintézkedések, a hitelrendezés és egyóbb pénzügyi intézkedések. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa égy ítéli meg, hogy a termelőszövetkezetek gazdasági eredményeinek növelését, demokratikus működésük, a szövetkezeti tagok szocialista közösségi szemléletének fejlődését nagyban elősegítette a termelőszövetkezetek szocialista versenymozgalma, a szocialista brigádok példamutató munkája, a termelőszövetkezetek, a brigádok és egyéb munkaszervezeti, termelési egységek közötti nemes vetélkedés. Az élenjárók példája jelentősen hozzájárult az új termelési eljárások, a magas tenyészértékű fajták elterjesztéséhez, a terméshozamok, a munkatermelékenység növeléséhez, a gazdaságosabb termeléshez. Az 1967. évi országos termelőszövetkezeti versenyben újabb közös gazdaságok küzdötték fel magukat az élvonalba. A díjazott termelőszövetkezetek halmozott termelési értéke szántóegységre vetítve mintegy 2—2.5-szerese az országos átlagnak. Az élenjárók példái mutatják egvben a nagyüzemi termelésben meglévő további nagy lehetőségeket ia A termelőszövetkezetek egészséges fejlődésének alapvető feltétele a termelőszövetkezetek egy részének a működésében, gazdálkodásában előforduló nehézségek, fogyatékosságok megszüntetése, a közös vagyon hatékonyabb kihasználása. A nem kielégítően gazdálkodó termelőszövetkezetek nagy részének árkiegészítés formájában történő támogatása, s az árkiegészítésnek háron évig változatlan összegben történő folyósítása kedvező helyzetet teremt ahhoz, hogy e termelő- szövetkezetek a termelés oldaláról la megtegyék a szükséges Intézkedéseket, termelésükben, üzem- és munkaszervezetükben is jobban alkalmazkodjanak adottságaikhoz. Ezek a termelőszövetkezetek az állami szervek megkülönböztetett támogatásában kell, hogy részesüljenek. A területi szövetségektől itt más jellegű munkát igényelnek a szövetkezetek és a szövetségek munkájának is arra kell irányulnia, hogy a vállalati gazdálkodás itt is mielőbb megvalósuljon. Az 1968. évi népgazdasági terv mezőgazdasági célkitűzéseinek teljesítéséhez a termelőszövetkezeteknek az elmúlt évhez viszonyítva a számítások szerint termelési értéküket 5. és áruértékesítésüket hat százalékkal kell növelni. A tervkészítés tapasztalatai szerint a termelőszövetkezetek törekvései alapján egybeesnek a népgazdasági célkitűzésekkel. A közgazdasági ösztönzők hatásaként a gazdaságok is a népgazdaságig legfontosabbnak tartott, ágazatok fejlesztését tekintik feladatuknak. Az 1968. évi népgazdasági szükségletek kielégítésének feladatait, valamint a termelőszövetkezeteknek a gazdaságirányítás új feltételei közé történő sikeres beilleszkedését szem előtt tartva e célok megvalósulását a termelőszövetkezetekben különösen az alábbi feladatok jó megoldása segíti elő: 1. A termelőszövetkezetek gazdasági és szervezeti önállóságának további erősítése, az «nállóeág, a nagyobb mozgékonyság ét alkalmazkodási lehetőségekből fakadó előnyök kihasználása A termelőszövetkezetek földjeit, egyéb termelési eszközeit, valamint a szövetkezeti tagok munkaerejét, termelési tapasztalataikat a korábbinál lényegesen nagyobb hatékonysággal kell kihasználni. Ékre annál inkább nagyobb szükség van, mert a beruházási igények csak részben elégíthetők ki, 2. A termelőszövetkezeti tagság foglalkoztatottságának növelése, egyenletesebbé tétele, kedvező adottságok kihasználása érdekében a népgazdaság, a lakosság igényeivel összhangban szükséges fejleszteni a gazdaságok tevékenységi körét. A sok lehetőségből elsősorban a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó tevékenységet szükséges előnyben részesíteni. fi gvelembe véve a folytatni kívánt tevékenység konkrét üzemi vonatkozásait. Az alapjában helyes törekvések mellett esetenként olyan tevékenységek is előfordulnak, amelyek ellentétesek a szocialista szövetkezeti elvekkel, spekulációs törekvéseket akarnak, amelyek ellen meg kell védeni a termelőszövetkezeteket. 3. A termelőszövetkezete* tevékenységének bővülése, az e téren alkalmazni kívánt korszerűbb technika eleve maga után vonja a termelőszövetkezetek közötti együttműködés különböző formáit. A szövetkezeti közös vállalkozások közül a nagyüzemi termelés szükségleteit tekintve jelenleg nagyobb számban az építés, építőanyag-előállítás és a gépjavítás, valamint a modem állattenyésztő telepek — sertéstelepek — bírnak jelentőséggel. A nagyüzemi termelés kiépítésének feladatai megkövetelik, hogy ezek a vállalkozások el legyenek látva a szükséges technikával. hogy az építést képesek legyenek ipari szinten végezni. Az együttműködés nagy formagazdasága alakul ki a termelőszövetkezetek és a feldolgozó, valamint értékesítő szervezetek, kisinari szövetkezetek, valamint az állami gazdaságok és erdőgazdaságok között is. Az együttműködésnek minden esetben a kölcsönös előnyökön kell nyugodnia. 4. Továbbra Is nagy figyelmet szükséges fordítani a közös és a háztáji gazdaságok együttműködésére. Fel kell karolni és támogatni szükséges az együttműködésnek mindazokat a formáit, ami a közös gazdaság termelési kapacitását, árutermelését jelentősen növeli, s közben kihasználhatóvá veszi a ház- tó1i gazdaságokban meglévő termelési lehetőségeket 5. A termelőszövetkezeti törvény és a földtörvény a termelőszövetkezetek gazdálkodását. működését a gazdasági mechanizmus szükségleteinek megfelelően szabályozta. A törvények helyes végrehajtása az egyes termelőszövetkezetek adottságainak megfelelő alapszabály és belső ügyrendek elkészítése és betartása feltétele a gazdaságirányítási rendszer reformjából következő feladatok megfelelő végrehajtásának, az önálló vállalati gazdálkodásból fakadó előnyök kihasználásának. A termelőszövetkezetek a törvények végrehajtásánál különös tekintettel legyenek az idős nyugdíias tagok jogainak tiszteletben tartására és lépjenek fel a szocialista elvekkel ellentétes tendenciák ellen. 6. Az állami, szövetkezeti és egyéb vállalatokkal való szerződéses kary'^olataikban a termelőszövetkezetek egvenjogúságának a további erősítése, a szövetkezetek és a vállalatok kölcsönös érdekeltségének szem előtt tartása, a korrekt üzleti kapcsolatok ápolása a feladat. A termelőszövetkezetek a nagybani szerződéses értékesítés mellett ievekezze- nek kihasználni a többcsatornás áruértékesítés lehetőségeit is, különös tekintettel a helyi ellátás, a városok áruellátásának a javítására. A termelőszövetkezetek előtt álló 1968. évi feladatok végrehajtásának elősegítése érdekében a szövetségek erősítsék kapcsolataikat a szövetkezetekkel, hogy tényleges érdekeiket mind jobban felismerve végezhessék társadalmi, együttműködési, érdekképviseleti, a termelés korszerűsítését, a gazdaságosabb termelést és előnyös értékesítést elősegítő munkájukat, segítsék a termelőszövetkezeteket az új gazdasági mechanizmussal ösz- szefügpő gazdaságpolitikai intézkedésekből származó lehetőségek felismerésében és kiaknázásában. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa felhívja a termelőszövetkezetek vezetőit, taalait, és a területi szövetségeket, hogy a soron következő munkák példamutató elvégzése. a gazdálkodás további hathatós javítása céljából a területi üzemek között és az üzemen belüli versenyformák, de különösen a szocialista brigádok szervezésével vegvenek részt a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50-ik évfordulójára szervezett országos versenymozgalomban. A termelőszövetkezetek vezetői, tagjai, a területi szövetségek, támaszkodva az elmúlt évi alaookra. ériének el újabb eredményeket a mezőgazdasági termelés korszerűsítésében, a termelés gazdaságosságának növelésében, a szövetkezeti nagyüzemi termelés továbbfej- lesztésébea. (MTI) Mahmud Riad, az Egyesült minisztere. (MTI — Péter János külügyminiszter meghívására kedd délután Budapestre érkezett Mahmud Riad, az Egyesült Arab Köztársaság külügyminisztere, aki előzőleg Moszkvában, illetőleg Prágában tett látogatást. Társaságában van Mohamed Shoukry rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a külügymiArab Köztársaság k&lflgyKülföldi Képszolgálat) niszter kabinetfőnöke, Mohamed Riad, rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a külügyminiszter titkárságának tagja, valamint Abdel Fattah Fouad, az EAK magyarországi nagykövete, aki Budapesten csatlakozik az Egyesült Arab Köztársaság küldöttségéhez. A vendégek fogadtatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Péter János külügymi. niszter, Szarka Károly külügyminiszter-helyettes, Rácz Pál kairói magyar nagykövet, valamint a Külügyminisztérium több munkatársa. Megjelent F. J. Tyitov szovjet nagykövet, Josef Puesik csehszlovák nagykövet és Khasraw R. Jawdat, az Iraki Köztársaság budapesti nagy- követségének ideiglenes ügyvivője. Péter János üdvözletként szavait így intézte Mahmud Riadhoz: — Köszönetét mondok önnek, hogy elfogadta meghívásunkat és szívélyes üdvözletemet fejezem ki kormányom nevében. Biztosak vagyunk abban, hogy tárgyalásaink a leghasznosabbak lesznek együttműködésünk erősítésére a mindkettőnket közösen érintő nemzetközi problémák megoldása terén. Mahmud Riadnak Péter Jánoshoz intézett válasza a következőként hangzott: — Nagy örömömre szolgál, hogy elfogadhattam a budapesti látogatásra szóló meghívásukat, mert ezzel a találkozással is felújíthatjuk barátságunkat. Megragadom az alkalmat, hogy köszönetét mondjak a magyar kormánynak, a magyar népnek és vezetőinek azért a nagy segítségért. amelvet a közel- keleti válság idején nyújtottak nekünk, és segítségünkre vannak abban, hogy felszámoljuk az izraeli agresszió maradványait országunkban. A Külügyminisztériumban kedd délután megkezdődtek Magyarország és az Egyesült Arab Köztársaság külügyminiszteri tárgyalásai. (MTI) Behívások as USA-ban Újabb támadás Khe Santa ellen A DNFF fegyveres alakulatai továbbra is tűz alatt tartják az Egyesült Államok Khe Sanh-i támaszpontját, így a legutóbbi 24 óra leforgása alatt a Khe Sanhban létesített amerikai állásokra 1200 rakéta és aknalövedék csapódott be. A saigoni amerikai főparancsnokság bejelentette, hogy a partizánok fokozzák tevékenységüket a 9. számú útvonal közelében, a Ca Lu amerikai támaszpont térségében. A dél-vietnami hazafias erők vasárnap meglepetésszerű támadást intéztek a 28. magaslat térségében egy amerikai szállítmány ellen, öt amerikai katona meghalt, tizenöten megsebesültek. Közben az amerikaiak ismét saját állásaikat bombázták Saigontól északra. Mint az AFP és az AP közli, hétfőn a 101. amerikai ejtőer29 millió amerikai nincstelen Hétfőn este New Yorkban sajtóértekezleten ismertette kilenc hónapos felmérésének eredményeit az a múlt év júliusában felállított 25 tagú bizottság, amely az Egyesült Államok számos körzetében megvizsgálta a nincstelenek helyzetét. A bizottság felkereste E*lo- rida államban a mezőgazda- sági dolgozók táborait, Dél- Dakotában és Arizonában az indián rezervátumokat, Texas ^s az ország délnyugati részének több körzetét, New York, Boston, Washington gettóit. A bizottság fő következtetése az hogy az Egyesült Államokban a krónikus éhezés és rosszul tápláltság iiesztő méreteket ölt. A megvizsgált 256 körzetben a nélkülözők a lakosság 50 százalékát teszik ki. a halálozási arányszám pedig kétszerese az országos átlagnak. Különösen magas a halálozási arányszám a gyermekek körében. ___ ny ős hadosztály állásaiba tévedésből aknalövedékek csapódtak. Thic Tlnh Khiet, a vietnami úgynevezett egyesült buddhista egyház patriarchá- ja, levelet intézett Nguyen Van Thieu dél-vietnami elnökhöz, Ho Si Minh-hez, a VDK elnökéhez, Johnson amerikai elnökhöz, U Thant ENSZ-főtitkárhoz és Nguven Huu Thohoz, a DNFF Központi Bizottságának elnökéhez. A patriarcha javasolja, hogy május 11-én Buddha születésnapja alkalmából hirdessenek ki Vietnamban tűzszünetet. Az Egyesült Államok tovább kívánja növelni hadseregének létszámát. így júniusban újabb 29 500 személyt rendelnek be katonai szolgálatra, míg májusban az újonnan behívottak száma az eredetileg tervezett 44 000 helyett 49 900 lesz. Zsákutcában a nyomozás King; gyilkosa ügyében A Martin Luther King meggyilkolása körülményeinek tisztázására és az összeesküvők csoportjának felkutatására indított vizsgálat zsákutcába jutott. Az Egyesült Államok különböző városainak rendőri szervei azzal vádolják az FBI ügynökeit, hogy szándékosan elködösítik az ügyet és megakadályozzák a nyomozó szervek tevékenységét. A memphisi rendőrség azzal vádolja a szövetségi nyomozó irodát, hogy a James Ray nevű feltételezett gyilkosnak az FBI által adott személyleírása élesen eltér Galt személyleírásától, bár mindkét nevet egy és ugyanazon személy használja A szolidaritás napja Április 24-én évről évre megállunk egy pillanatra, hogy gondolatban azokkal legyünk, akik idegen, imperialista uralom jármát nyögik. Hivatalosan — hisz a DÍVSZ kezdeményezte — a gyarmati ifjúság napja ez, de az együttérzés nemcsak a fiataloké. Századunk visszavonhatatlanul a gyarmati rendszer széthullásának időszaka. A számok könyörtelen tárgyilagossággal tükrözik ezt. Fél évszázaddal ezelőtt földünk népességének hatvan százaléka élt gyarmati sorban, — ma csupán egy százaléka. Ne feledjük azonban, hogy a százalékok mögött emberi sorsok, szenvedések húzódnak meg. Ezért — bár a százalékok zsugorodása a világ változását tanúsítja — nem nyugodhatunk, amíg akár egyetlen földlakó Is a legalapvetőbb emberi jogoktól megfosztottan él. Ezen a napon nemcsak azokra gondolunk, akik Rhodesiában, Dél-Afriká- ban, a portugál gyarmatokon küzdenek felszabadulásukért. Együtt vagyunk mindazokkal, akik szerte a világon harcba szálltak az imperializmus régi és új gyarmatosító politikájával, nemzeti függetlenségükért. Elsősorban is a hős vietnami néppel, amely a világ legnagyobb imperialista hatalmával dacol, hogy megvédje jogát saját sorsának irányítására. Április 24-e a szolidaritás ünnepe. Bizton hisszük, hogy együttérzésünk és támogatásunk új erőt önt az antiimporialista küzdelem harcosaiba, s hozzájárul végső győzelmükhöz. <S.)-A