Heves Megyei Népújság, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-21 / 93. szám

FODOR /ÓZSEF:

SEMMI SE KÉSŐ

Hetven esatendeje született Fodor József Kossuth-díjas költő, számos ismert verseskötet (Országutak énekei; Szertelen ünnep) és tanulmány-, portrékötet (A történelem sodrában; Emlékek a hőskorszakból) szerzője.

Még itt jársz e földön, még semmi sem Késő; egy nap jó emlékkel vigyen.

Hogy nem rosszul használtad itt időd:

Több vagy, mint mikor lábad idejött.

Ha nem gondoltál rá, tedd ezután.

Szörnyű, későn bánkódni voit hibán —

S még nem késő. Míg fürgén mozgasz itt,

Hát tedd rendbe, barátom, dolgaid;

Mert száll az élet, fogy a fürgeség,

Még minden itt; éld, küzdve, tűrve még És itt még annyi nagyra alkalom,

Jaj. ha fecsérled, nincsen irgalom.

Mulasztás kínja jön csak, bűntudat,

Hogy megmutasd, ki vagy, ez itt utad;

Talán csak ez: hát álld, mint állhatod.

Okulva, míg rejtélyét itt lakod,

A nyüzsgő mindent, ami itt van, éld.

Mi kint — s benned a lázt, a szenvedélyt S mit hoznak bőven kis és nagy csaták.

Ám másnak tett, neked tárgy e világ,

S amit megérsz, mi sújt vagy lelkesít,

Mert miért élsz valóban: verseid.

Versbe rótt élet: hát ezt jól csináld,

Erőid fogd. vezesd avagy ziláld.

Fő, hogy jól írd meg, mi izzít, betölt.

Tartam: az élet, — tartalom: a föld.

S e szörnyű—szép létbeg mi megragad —

S mely mindennél több még: mit hordsz magad De mondj ki mindent, míg időd van itt;

Más szánt, épít, te írd meg álmaid,

Álmoknak nyelvén egy nagyobb valót.

Mit írsz, jól: él — (ki él, holnap halott) — Versbe=mentett élet. Csak jól csináld.

Így hívd porondra az időt, halált.

A XI. Magyar Képzőművészeti Kiállításon

Tizenegy nagy teremben hárófnszáz művész hétszázötven alkotása, egyebek közt kétszáz grafika, kétszáznál több szobor és csaknem feleannyi érem; — bőséges látnivalóval fogadja nézőit a Műcsarnokban a XI. magyar képzőművészeti kiállítás. Első látásra talán túlságosan is sok a látnivaló a belépőnek, aki nehezen tudja eldönteni, melyik részén is szegje meg ezt a hatalmas, kerek kenyeret.

Kezdje talán az Idén kitüntetettek műveinél? Alig néhány napja kapták meg alkotóik a művészeti díjakat,

képes jeleneteket idéz, s Konfár Gyula aki ugyancsak nagyléptékű és nagyindulatú képeivel vonja magára a figyelmet. S végül két grafikus a kitüntetettek névsorából: a rézkarcain palóc motívumokat, népművészeti hangulatokat idéző Czinke Ferenc, s a fiatal Pásztor Gábor, aki nagyon dekoratív új művekkel lepte meg művészetének ismerőit.

Korántsem csupán az idei művészeti díjasok szerepelnek jelentős alkotásokkal a kiállításon; a tájékozatlan látogató is rátalálhat fokozatosan egyéb a jók közül is kiemelkedő más művekre.

Nemcsak olyan méltán előnyösen elhelyezett kompozíció kelt itt figyelmet,

»A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze” és az „Érdemes Művész” címeket. Hincz Gyula Kos- suth-dijas valóban „kiváló művésznek” bizonyul ismét, szó szerint igazolva a friss cím indokoltságát; a hatalmas és reprezentatív első teremből is kiválik tüzes színű és szép tiekorativitás- sal teli falkárpitja. Az idős mester fiatalos műve korábbi grafikai lapjainak hangulatát és figuráit idézi a szövött formákban.

Ugyancsak idősebb alkotót, a mai magyar vizfestészet talán legbiztosabb kezű művészét illette az érdemes művész rang Elekfy Jenő idei kitüntetésével. Két szép ak- varellje látható a grafikai termekben, s a vízfesték illa- nékony hamvasságát, áttűnő, s olykor tömörré sűrűsödő színeit idézik a maguk módján olajképének ecsetvonásai is.

Végül a grafikus-polihisztor és a festő után egy szobrász: Tar István idei érdemes művész legutóbbi nemzeti tárlati sikerét ismétli

Szabó István forradalmáro kát- sorakoztató kompozíciója sziluetthatásában igen érdekes.

szenvedélyesen Izgatott expresszív szobrászat újonnan bemutatott jelentős termése Vilt Tibor pályadíjnyertes Madách-kompoziciója, a Margitszigeten hamarosan fölállítandó nagy mű kis modellje. Rokon vonások jellemzik Schaár Erzsébet műveit — háborúellenes kisplasztikája különösen megrázó —, s hasonló izgatottsággal, bár egészen más, egyéni hangon szólalnak Varga Imre kisbronzai. Borsos Miklós kiegyensúlyozott, nyugodt domborművéhez, s erőteljes Derkovits-portréjá- hoz mindenképpen el kell jutnia a szemlélőnek, mielőtt a kitűnő éremanyagot látni kívánja. A tárlókban a szobrásznak is jelentős Kiss Nagy András, Kiss Kováts Gyula és egy sereg ígéretes fiatal érmei várják.

A kisplasztika és éremművészet

részben osztozik a termeken a grafikával. Érdemes hát itt folytatni az ismerkedést, s megállni az első teremben Kondor Béla vívódó lapjai előtt. A fiatalon iskolát csináló grafikus mellett más önálló egyéniségek sorakoznak: az új lapjaival Picasso előtt tisztelgő Feledy Gyula, a hihetetlenül finom és hamvasai) költői Gross Arnold, vagy a népi tragikum hangját rézbe karcoló Csohány Kálmán. S ha grafikusaink egészében most nem is szerepelnek olyan átütő erejű gyűjteménnyel, mint a legutóbbi nemzeti tárlatön, nagy része van az egész kiállítás sikerében Raszler Károly, Lenkey Zoltán és az egészen fiatal Bálványos Huba és Vagyóczky Károly, Gyulai Líviusz és Lakner László máris egyéni hangú művészetének.

A legnagyobb és legváltozatosabb anyaggal most is a festők jelentkeztek. Ha a látogató úgy találja, hogy a festmények többsége itt csendesen középszerű alkotás, — sok megállásra kényszerítő és elmélyedésre késztető vászon hosszabbítja majd a szemlélődését. Nemcsak az idős mesterek, a festészet nagv öregjei, mint a töretlen derűiű Czóbel Béla, vagy a szikár fegyelemmel festő Kmetty János, nemcsak Do- manovszky Endre heves vásznai és Bernáth Aurél kompozíciói: tegnapi és mai fiatalok viszik előre a műfai ügyét. Kokas Ignác fojtott hangú, szikár drámaisása. Fejér Csaba és Kunicz D. István tigvancsak kevés szavú. sokat mondó festészete. Bartha T.ászló szenvedéives S’r'í^lrr%|t^CTPt0 f Pleiget. A grafikai termekben már megismert Kondor Béla itt is kiemelkedik, s ugyancsak műveinek vivődő hangja ragad meg legelőször, hasonlóan Lakner Lászlóhoz, aki szintén grafikájának drámaiságát hirdeti festményének felfokozottabb hangján.

Festőnőink eleven munkássága

jelentősen gazdagítja az

anyagot. Közülük három egy teremben található: Szántó Piroska a tragikum és az élet színeit-formáit hevíti egyetlen, tömör kompozícióba, Anna Margit busókéoe a mesék elevenségével ragad meg, s ugyancsak a mesék derűs-groteszk világát idézi más szemléletmóddal Berky Viola. Míg egy teremmel tovább negyedik társuk, Gábor Marianne meszes-fehér tájképe teremt egyéni hangulatot.

Barcsay Jenő, élő mestereink egyike, a szobor-teremben képviselteti magát: a Nemzeti Színház épületéhez készített mozaikkartonját mutatja be a hátsó falon, mintegy méltóképpen lezárva az egész kiállítást.

A hézagos felsorolás csak a legjobb művek egy részét említette. A tárlat természetesen az itt említetteken túl jó néhány közepes, vagy gyengébb képet, szobrot és grafikát is tartalmaz.

(z—a)

RÖNAY &yÖf?6YNEM OÖTT;

A MADÁR

Együtt nőttek föl, es most is együtt élnek az országút melletti házban, amit az apjuktól örököltek, valaha régen, mikor az egyik húsz éves volt, a másik tizenkilenc. Most az egyik ötvenegy éves, nemsokára lesz ötven a másik.

A nagyon öregek még emlékeznek rájuk, mint kislányokra, ahogy a kertben futkostak, vagy a diófaágra kötött hintán ültek, kéz a kézben, lassan himbálták magukat, és senki sem tudhatta, mire gondolnak.

Egyformák voltak, a nagyobbik legföljebb ujjnyival magasabb a másiknál, de ezt nem lehetett észrevenni, csak ha apjuk megmérte őket az ajtófánál, vonást tett a vonalzó végén, es a fölső vo-_

nalhoz odaírta, hogy Julka, az alsóhoz pedig, hogy Ter- ka.

„Szakasztott . egyformák: akárcsak két tojás” — mondogatták róluk. Édesanyjuk meg azt mondta: „Hát nem mintha ikrek lennének? Szinte magam is összetévesztem őket.”

Ezt persze csak úgy mondta, mert azért mégse tévesztette össze soha őket.

Aztán egy télen meghalt az anyjuk, és a következő évben meghalt az apjuk is. A nővérek magukra maradtak a házban. ,

A szülők sirja szép lombosvirágos a temetőben, kőemié- ket emeltek nekik; a kőre lőne fut, télen is zöld. Rózsafa borul a kőkeret fölé, tavasszal telehinti a sír gyöpét csipkeszirommai.

Otthon az udvarban meg áll a diófa. A ház előtt a kert most is épp úgy tele vörös cíniával és nagy, sárga dáliákkal, mint régen.

De a nővérek már nem olyan szakasztott egyformák, mint két tojás. Már legföljebb csak úgy hasonlítanak egymáshoz, mint galambtojás a lúdtojáshoz. Julka elnehezedett. Nagy testét himbálva vonszolja ide-oda a házban, meg az udvarban, konyhától a csirkeólig. Dagad a lába, fájlalja a térdét, és nem szívesen jár el hazulról. Néhanap a postáig, ahol annak idején dolgozott

Terka, éppen ellenkezőleg, elvékonyodott. Fürgén jár, sürög-forog, ég a keze alatt a munka. Karja inas, a nyaka szíjas. Mozgása emlékeztet ugyan a nénjéére, de ami annál lomha himbálódzás, az nála friss ha.iladozás.

Az arcuk azonban egyforma maradt. Ugyanaz a száj, ugyanaz a szem, ugyanaz a homlok, ugyanazok a vonások. Csak annyi a különbség, hogy az eavik száraz és cserzett. a másik pámásan puha és lágy. Az egyik ráncosabb;

Részlet a kiállításból, a háttérben Kádár György gobelintervével. (Dozvald János felvételei)

meg mostani szereplésével, Tiszát szimbolizáló, erőteljes-harmonikus nőalakjával és kétfigurás kompozíciójának harmóniáival.

Az idei Munkácsy-díjasok egy része természetesen hiányzik a seregszemléről, Kaján Tibor, Kassowitz Félix és Szűr-Szabó József grafikusművészek alig néhány hete ugyanitt, a Műcsarnokban arattak méltó sikert a karikatúrakiállitáson. Itt vannak viszont a képgrafikus, festő és szobrász kitüntetettek: ifj. Szabó István szobrászon kívül Göllner Miklós, az ézúttal téli budai látképet kiállító érett hangulatfestő művész, Berényi Ferenc, aki tömör kemény és méeis meleg szfnű ’'énekkel idézi a kubikosok zárt világát, Patay I,ászló. aki Mgyméretű festményein jelmint Vígh Tamásnak a bejáratnál fölállított Kürtösök című képe (amely diadalmas hangszereinek felfelé mutató lendületével, s ritmusos embercsoportjával hirdeti a kor eszméinek nagyszerűségét); a művész kisebb és máshol elhelyezett kompozíciói is érett, egyéni szemléletről beszélnek. S jól illeszkednek a plasztikád együttesbe, amelynek élvonalát

a modern magyar

szobrászat óriása, az időközben elhunyt Fe- renczy Béni művei — utolsó szobrai és portréi — határozzák meg. Élő mestereink közül Pátzay Pálon, Somogyi Józsefen, Makrisz Agamem- nonon kívül az említetteknél ezúttal több munkával szereplő Kerényi Jenő teszi jelentőssé a gyűjteményt. A

KIVÁLÖ MŰVÉSZEK - ÉRDEMES ALKOTÓK