Heves Megyei Népújság, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-31 / 77. szám

Közös vállalkozás VÉGRE KIMOZDULT a holtpontról. Évek óta folyik a vita Gyöngyösön arról, hogy a vá­ros négy termelőszövetkeze­tének meg kell találnia a módját a közös tevékenység­nek, a gazdálkodás Összehan­golásának. Évek óta folyt a vita, de csak elvekben sike­rült megállapodni, cselekede­tekben már nem. önmagában véve a hú- zódzkodás az együttes cselek­véstől, még magyarázható, sőt: érthető is. Sok minden tényező közrejátszott ebben. A szubjektív, személyes meg­gondolástól kezdve a szán­déktól független tények is befolyásolták az első lépés megtételét. Szerencsére, már csak múlt időben beszélhe­tünk erről, a jelen egészen mást mutat. És ez a lényeg. Nincs ér­telme azon rágódni, mi volt, hogyan volt, miért nem akart sikerülni egy olyan dolog, aminek a helyességét senki sem vitatta. Törődjünk a mával. Ott kezdődött az új sza­kasz, hogy a helyi szervek kezdeményezésére a tsz-ek elnökei összeültek tanácsko­zásra. Ezen a megbeszélé­sen fogadták el azt az elvet, hogy a jövőben a gazdálko­dáshoz szükséges létesítmé­nyeket az eddigiektől válto­zó módon: összehangoltan építtetik meg. Sok minden sugallta ezt a döntést. Töb­bek között a város földrajzi fekvése, adottsága is. Nem mindegy ugyanis, hogy a négy tsz egymástól függetle­nül, a város határának eset­leg négy különböző részén fog hozzá akár egy istálló megépítéséhez is. Négy he­lyen kellene például a villa­mos energiáról gondoskodni, négy helyen kellene utat és csatornahálózatot építeni, négy helyen kellene a tanya- központnak földet kihasítani. MENNYIVEL EGYSZE­RŰBB és ésszerűbb megha­tározni azt a területet, ahol a négy tsz felhúzhatja a maga épületeit. Egyelőre egymástól függetlenül. Csupán a köz­művesítés hányadát vállalva magára. Mennyi költséget le­het így megtakarítani? Ha pontos számítást nem is vég­zünk, akkor is el tudjuk képzelni. Miután ez az elvi határozat megszületett, megtették az első, gyakorlati lépést is. Kijelölték a város déli hatá­rában az új gazdasági köz­pontok helyét. Persze, ez sem ment könnyen. Meg kellett hallgatni az ÉMÁSZ, az egészségügyi osztály, de még a tűzrendészeti szerv vélemé­nyét is. A legkedvezőbb adottságokkal rendelkező he­lyet kellett ugyanis kiválasz­tani, nehogy néhány év múl­va kiderüljön, rosszul hatá­rozták meg. Most már ezen is túljutot­tak. A négy szövetkezet elfo­gadta a többféle szakértői szempontból is leghelyesebb­nek nyilvánított megoldást. Sőt, a tervezéshez is hozzá­kezdtek. És most már újból előbb­re haladt a közös vállalkozás ügye. Arról tárgyalnak, ho­gyan lehetne egyetlen gép­javító üzemet kialakítani, amely ellátná mind a négy termelőszövetkezet géppark­jának gondozását, javítását. Ebben az üzemben nem csu­pán közös portán találkozna a négy tsz, hanem közös tu­lajdonként tartanák azt fenn. Lehetne szakosítani, lehetne egységesíteni, koncentrálni az anyag- és alkatrész- ellátást, és még egy sor egyéb előny is származna be­lőle. Ügy tűnik, ennek a terv­nek a megvalósítása különös akadályba nem ütközhet. Az érdemi tárgyalásokat már megkezdték. Minden jel tehát arra mu­tat, hogy meggondoltan, de történik előrehaladás. Az ésszerűség győzni fog. Nem akarjuk ennek a kér­désnek a lényegét leegysze­rűsítve kezelni. Ezt a feladatot nem sza­bad levenni a napirendről. Tervszerűen, mindig a lehe­tőségek mértékéig kell va­lami újabb megoldást keres­ni. Még a közvélemény ala­kításával is gondolni kell. Ugyanis nemcsak támogatói, hanem ellenzői is vannak a négy tsz szorosabb együtt­működésének. Többféle meg­gondolásból. AZ ÉLET AZONBAN kö­veteli az együttműködést. Éppen gazdasági, gazdálko­dási okokból. Az összefogás­ból származó előnyök hang­súlyozzák a legjobban az ösz- szefogás szükségességét. De ezt nem elegendő csupán el­határozni, akarni. ,Elő kell készíteni, megfontoltan, hig­gadtan, személyi indulatok nélkül, nehogy elsiessük és emiatt kárát lássuk. Mi már megtanultuk az Utóbbi évtizedekben, hogy saját sorsunk, jövőnk tőlünk függ. Most is erről van szó. G. Molnár F. és PUjQlhPÜ* ÁPRILIS (A szó eredetéről és nyelvi szerepéről) A naptári év negyedik hó­napját is latin eredetű szó­val nevezzük meg. Az április név (a régiségben ezek az alakváltozatok is gyakoriak: áprél, áprélus) valójában a latin aperire (kitakar, 1 év­nyit, kinyit, napfényre hoz) szócsaládjába tartozik. Nem véleletlen tehát, hogy nyelv­újítóink Kinyíló, Nyitó, Nyi- Ionos tükörszákkal próbálták felcserélni a latin április fő­névi és melléknévi értékű hangsort A régi magyar ka­lendáriumokban a Negyedhó, Tavaszhó, Szent György hava elnevezésekkel is ta­lálkozhatunk, Ritkábban a német Trock-Mond magya­rítása révén felbukkan a Szikkanos név is. A megfe­lelő csillagkép nyomán a Bika hava hangsor is olvas­ható volt naptárainkban. Évszázadok óta megfigyelték, hogy április havában hó, eső, száraz napok, melegség, rög- tönös hideg és fagy váltják egymást. A Mezei Naptár (1845) szerkesztője ennek alapján állapítja meg. hogy »az áprilisi időjárásnak vál­tozékonysága példabeszéddé Bált”. Valóban a magyar szólás­kincs ismer néhány erre uta­ló nyelvi formát: Szeszélyes, mint április hónapja. — Bo­londos, mint az áprilisi idő, stb. A szeszélyes, változékony időjárás adott alapot a szép­irodalmi alkotásokban gyak­rabban felbukkanó Bolondok hava, Bolondos hó elnevezé­seknek is. Tóth Árpád egyik szép versében sem véletlenül olvashatjuk: „Április, április bolondok hónapja...” (Áp­rilis). Nyelvtörténeti szótárunk a latin eredetű képzővel tolda­lékolt áprilizál szóalakot is szótárazta. Ennek a szónak a jelentése: bolondozik, becsap, elbolondít. áprilist járat stb. Az áprilizál szó azt is bízó­Bsroshordó — VMS ' | A budai várkert déli sza­kaszán, 12 méterrel a felszín alatt, egy pincemaradványt fedeztek fel a régészek; A kétágú pince mintegy 45 mé­ter hosszan nyúlik be a vár­kert alá. Különös érdekessé­ge a süttői vörös márvány­ból faragott, 300 akó űrtar­talmú óriás boroshórdó. A hazánkban — s tán a világon is — egyedülálló vörös már­vány hordót, amelyet Gom­bos Zoltán kertépítő mérnök bontott ki porköpenyéből, felirata szerint 1826-ban Ne­mes Mayerffy Károly épí­tette. Felirata szerint „e — vasabroncsos tölgyfahordónál erősebb — művet Nemess Mayerffy Károly fedezte fel az utókor javára. A munkát 1826. IV—V. havában végez­ték el.” A kutató megállapította, hogy Mayerffy, régi budai szőlősgazda és serfőző család ivadéka, 1827-ben még köny­vet is szentelt e témának, s igyekezett kimutatni a már­ványhordóknak a fahordók­nál hasznosabb voltát. Meg­állapította azt is, hogy a ha­talmas pincének elfalazott kijárata az Attila utca 21. szá­mú ház udvarára vezet. Ter­vezik, hogy a pincét meg­nyitják, s a Vár közeli tor- nyinak egyikéről „Buzogány­pincének” keresztelik el. nyitja, hogy nálunk in szo­kásban volt április elsején tréfás jókedvünkben áprilist járatni barátainkkal, április bolondjává tenni embertár­sainkat. Újabban április elseje a csínytevés, az egymást ugra­tás, a dévaj tréfálkozás nap­ja. Április szavunk szárma­zékának az áprilisezik igének nyelvi szerepéről is ezzel kapcsolatban van adatunk: az április elsején esni szokott ugratást, rászedést, tréfa űzést nevezték meg apáink ezzel a szóalakkal. Áz ápri- llsjáratás összetétel is jelent­kezett elsősorban a népköl­tészeti alkotásokban. Az áp­rilis bolond}a nyelvi képlet főleg gyermekversekben, csú­foló rigmusokban, mondókák- ban nyert szerepet. Az áprili­si tréfa jelzős kifejezés már szélesebb körben használt Ritkább az egészen április­ember nyelvi forma. Ben­ne hónapunk neve a változé­kony természetű, könnyen becsapható, az ugratásra na­gyon érzékeny átvitt jelen­téseket közvetíti. E rövid cikkünkben felso­rakoztatott nyelvi példák azt bizonyítják, hogy az április szó, ez a latin jövevény már nem áll Önmagában, egész nagy szócsaládnak adott ala­pot. Különben más európai nyelvekben is hasonló nyelvi szerepet tölt be az április név, A németek pl.: April- gliick-nek nevezik a változé­kony. a csapodár, az állhatat­lan szerencsét. Az „in den April schicken” német nyel vi forma magyar megfelelő­je: bolondját járatja i>alaki- vel, lóvá tesz valakit. ápri­list járat valakivel, ugrat, rá­szed stb. Dr. Bakos József tanszékvezető főiskolai tanár, a nyelvészeti tudományok IDILL ... hogy eljön az az idő, amikor oly csodálkozva lapozzuk majd fel a múlt krónikáját a különböző hajrákról olvasva, mint ahogy most csodálkozunk azon, hogy milyen hajrát vág­tak ki például Plzzaróék, megszerezni akarván az aztékok kincsét. Történelmi igazság, de valahogy mégis soha nem volt mesének tűnik, mint ahogy történeti tény volt, s remél­jük, hogy nemsoká az is mesének tűnik, hogy voltak nálunk hajrák. Sőt, voltak olyan idők, amikor csak hajrák voltak. Hó végi hajrák, negyedévi hajrák, év végi hajrák, a hajrák hajrái is voltak, s amik köztük voltak, azokat neveztük — melónak. Ez az utóbbi, kissé irodalmiatlan, minden fennköltség­tói mentes szó azonban pontosan kifejezte mindazt, ami két hajrá között történt, nevezetesen, hogy alig valami történi, s ami történt, csoda, hogy gyakran mégis megtörtént; A hajrá azonban más volt. Akkor dolgozni kellett. S a munkái elne­veztük hajrának, így aztán volt hó végi munka, negyedévi munka és volt év végi munka. Közben csak meló volt.. A hajrára azért volt szükség, hogy a megadott és megka­pott keretszámokat megtermelt javakkal töltsük meg,, s a kellő hajrá után haj, de bizony járt a prémium, meg a túl­óra, gyakran bizony függetlenül attól, hogy amit kihajráz­tunk, az kellett-e, úgy kellett-e, annyi kellett-e és olyun kellett-e a népgazdaságnak. Ilyen hajrááru volt például a félakós tejeslábas, amiben, egy faluközösség felforralhatta heti tejadagját, s ezek után nyilvánvaló, hogy az ilyen hajrában igazán nem érhetett rá senki, hogy literes tejeslábasokat állítson elő. Ilyen hajrááru volt a csillár, amit ha felakasztottak, lejött az egész felettünk levő mennyezet, a felette levő lakókkal és a padlással együtt, mert öt mázsa az csak öt mázsa, s ezek után az is nyilván­való, hogy az ilyen hajrában igazán nem juthatott sem idő. sem kedv a könnyű, szép csillárok gyártására. Sok ilyen hajrááru volt, volt kérem hajrákenyér, amely­nek a héja ragadt a belihez és viszont, az egész a foghoz hajrácipőpaszta, amit nem lehetett kinyitni, s ha ki lehetett, akkor még teljesen felesleges volt vele cipőt pucolni, mert a benne kővé dermedt izé csak dörzsölte, de nem fényesítet­te a lábtyűi. Voltak hajrálakások, amelyeket a negyedik haj- rás határidőre átadtak hajrámunkában, haj, de milyen ki­vitelben; hajráparkettával, amelyen orra lehetett bukni, mert hiába kapaszkodtál a kilincsbe, az úgyis rögtön kisza­kadt ... De minek tovább sorolni, mindenki tudna még megeről­tetés nélkül is néhány hajrát felsorolni, amit, más dolgozó készített s az a más dolgozó is tudna ugyanennyit felsorolni, amit mi készítettünk neki. Ez volt a hajrá hajrát mos, aka­rom mondani a kéz kezet mos hajrászappannal időszak, ame­lyet, nyilván én most eltúlzok, mert voltak valóban becsüle­tes és célszerű, okos és lelkesítő hajrák is. Nem is kevés! Ám most nem erről akartam én megemlékezni, hanem inkább ezeknek a hajrás Időszakoknak a kapcsán arról, hogy már most is s minden bizonnyal később még inkább; hajrás napok lesznek. De nem olyan hajrás napok, ahol a tonna számít, meg a kiló, hanem az is, hogy mit és milyen minőség­ben, mennyit és milyen költséggel állítunk elő. Arról akarok én most szólni, hogy már most is, de később még inkább nemcsak a hónap, vagy az év végén, de már a műszak ele­jén, közben, sőt a végén is kellő szorgalmatossággal dolgo­sunk. B „mindennapok hajrája”, amely száműzte remélhetőleg a „melót”, nem kevesebb, de több lehetőséget nyújt majd a kellemesen kedves prémium eléréséhez, módot nyújt majd arra, hogy a jobban hajrázó jobban is érezze zsebe súlyát, a benne levő pénzes boríték miatt, s nem utolsósorban módot nyújt arra, hogy ne csak literes, de ha kell, decis tejeslábas is legyen, sőt ahová kell, tizmázsás, ahová az nem kell, tiz- dekás csillár is készüljön... Egyébként az a véleményem, hogy eljön az idő, amikor csodálkozva lapozzuk fel a hajrákról szóló kritikák lapjait. Azt hiszem, hogy nem is kell olyan sokat várni erre. az idő­re. Azt hiszem, hogy már el is jött ez az idő, ha még nem is minden üzemben, ha még nem is mindenkinek a gépe. író­asztala felett. Arra azért jó lenne e régi, nem haladó hagyomány, hogy egy havi, vagy egy negyedévi hajrát vágjunk ki; hogy gyor­sabban és mindenhová elérkezzék ez az idő. A mindennapok hajrájának... nem... a mindennapok értékes, szorgalmas munkájának az ideje. Mert ideje! A tavasz csalhatatlan hírnökei a kisbá- rányok is. Kovács Ferenc, a hevesi Rá­kóczi Termelőszövetkezet juhásza nagy gonddal őrzi a kis- bárányokat, s ebben a munkában nagy segítségére van a két puli; Gyűrű és Morzsa is. (Foto: Kiss Béla) Gyilkosság az Alma utcában A rémült gyilkos rejtélye ...amikor Bessy be­nyitott az ajtón, már tudta, hogy sikoltani fog, Bessy min­dig mindent előre tu­dott, azt is, hogy sikol­tani fog, azt is, hogy miért fog sikoltani, * azt is hogy amiért si­koltani fog, az más nő­ből is sikolyt, férfiből fötdbegyökeredzést vált ki. Igaza volt. Belépett és azonnal sikoltott. Körűi sem nézett, de már sikol­tott, hiszen teljesen fe­lesleges lett volna kö­rülnéznie, hogy kell-e, vagy sem sikoltania, hiszen ő pontosan tud­ta, hogyha körülnézne, rögtön sikoltania kelle­ne. így megspórolt egy körültekintést. Mert Bessy nem csak előre tudott mindent, de ta­karékos is volt, még egy körültekintéssel is. Igaza volt. Ha körültekinted vol­na, akkor is azt látta volna, amiért az imént sikoltott, és akkor csak egy pillanattal később sikoltott volna, s ilyen esetekben egy pillanat­tal későbbi sikoly rend­kívül fontos lehet a nyomozás számára. Igaza volt. A későbbiekben rend­kívül fontos volt a nyo­mozás számára, hogy miért sikoltott Bessy úgy, hogy körül sem nézett, mert ha körül­nézett volna, akkor egy pillanatnak el kellett volna telnie a szobába való belépése és az ágyon heverő hulla ész­revétele, s az észrevé­teltől a sikolyhoz szük­séges mély lélegzetvé­tel között. Kétség sem férhet, hogy gyilkosság történt az Alma utcában, mert Téófil Frédi, a mindig józan életű és óvatos lelkű gomblyu- vyéft ittoss volt azon a koron, amikor a halál természetes vendégként kopogtat az ajtón. A halott ugyanis Teofil Frédi tx>lí.„ — iiiiiiii — sikoltott sok i-ket Bessy, majd kellő megfontolatlan- ság után tovább fűzte nem létező rémült gon­dolatait — Ezt meg­gyilkolták! Igaza volt. Bessynek kitűnő érzéke volt az ilyesmihez, 6 mindig tudta, hogy természe­tes halállal halt-e meg valaki, avagy különbig ző gyükolási körülmé­nyek közepette állt be először a klinikai, majd a biológiai halói. Bessy ezt onnan tudta, hogy már négy férjét ölte meg keresetlen egyszerű esz­közökkel. a nő keresné felesleges egyszerű esz­közeivel. Igaz, hogy mivel mind o négy fér­je kissé öregecske és véznácska volt. haláluk tehát természetesnek tűnhetett. Természete­sen természetes halá­luk volt. Bessy termé­szetellenesen természe­tes természete. De Frédi! O hogy halt meg'} Meggyilkolták. De ki gyilkolta meg? Mi ólé­ból, mikor, hogyan, mi­vel, miért, kiért? Amikor a dolgok ki rültek, sokáig-úgy be­széltek az ügyrőlmini az Alma utcai rejtély­ről, amely rejtély ma­radt volna mindvégig, ha Bessy egy pillanat­tal később sikoltott vol­na. s nem rögtön, amint benyitott az aj­tón. Ez volt Bessy vesztik Bizony! (Folyt, nem köv.) (egri)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents